Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
«9. JÚLIUS 22., SZOMBAT 9 \ {ennyibe kerül egy táncosnő? Elv hírlapíró archívumából (VIII.) Zugsztriptíz a kocsmaplaccon Ottó tőlem várja valamilyen ma- njéllegű problémája megoldását, udéglőshöz méltóan nagyvonalú. ;rhetek bármit. — Akkor Napóleont! — mondom, 5 máris hívja a pincért. Gyorsan ntem. Maradok a kisüveg söröm- 1, s kínosan mosolygok a rosszul ;erült tréfán. Ottó csalódott. Ám látszik, nagyon "i a fejét, mint aki mindenáron akar rukkolni valami különösséggel a kedves vendégnek. Hirtelen felderül és kivágja, ha te tízre visszamegyek hozzá, el- iz egy illegális sztriptízbárba! Hát gyne mennék, ha írhatok is róla! Most Ottón a kínos mosolygás so- Azt hiszem, nagy zavarában on morfondírozik magában, hogy eg lehet-e bízni egy újságíró szkréciójában ... Az első fél óra azzal telik el, >gy asztalokat, székeket tolunk sze. Közben javában zajlik köröttünk a legénybúcsú a kisvendég- kistermében. Poharak csörren- ;k, nevetés harsog a pajzán viccek attanója nyomán. Aztán minden különösebb beverő nélkül bejön Kati és Erna, a ;t pesti táncosnő. Azaz Erna ki- egy, s Kati kezdi a táncot, hab- Innyű, áttetsző tülökben. Gépzene ól. Ahogy röpködnek a levegőben a Innyű, illatos női holmik, úgy győ- idünk meg arról, hogy nemcsak i táncos a Kati, hanem gyönyörű teste. Izgatott cöcögés, remegő angú, egyszavas megjegyzések hal- tszanak innen is, onnan is. Ketten keverednek a padlóra, s alig egy arnyújtásnyira élvezik a ritka lát- ányt, a vérpezsdítő hatást. Csalódott sóhajok szakadnak fel, mikor az alignadrágocska — pedig :inte semmit nem takar, s megle- etősen átlátszó — a táncosnőn maid. A produkció után egy takarítónő soszog a színpadra. A magamfajta ezdő kukkolók megdöbbenünk a iábrándultságtól. A rutinosabb né- 5k izgatottan sutyorognak. Amint ‘röppen Ernáról a munkaköpeny, megértem az öreg rókák ravaszkás mosolygását. Már tudom, hogy ez is a játékhoz, a tánchoz tartozik. Kombiné, melltartó repül a borvirágos arcokba. De az allgnadrá- gocska Ernáról sem kerül le. Szünet után jön az est fénypontja, a két lány leszbikus tánca. Kezdődik minden elölről, de más öltözékben, más sminkkel. Amikor már csak az utolsó ruhadarab marad a hölgyeken, egy bortól vörös képű fiatalember valamit súg Kati fülébe. A hangokat nem hallani a nagy zenebonában, a választ annál inkább: Nem, nem! Szó sem lehet róla! Csak találgatom, hogy mit akart a fiú attól a szép lánytól... Vége a műsornak. Csalódott vagyok. Nem, nem azért, mert nem voltak pornófilmbe illő jelenetek. A sztriptíz, legalábbis ami a táncot illeti, szerintem művészet. Ilyen környezetben azonban illúzióromboló. Gondolom én, aki először láttam ilyesmit élőben ... Kint az épület előtt fiatalemberek gyűrűjében találom meg a két lányt. Ottó beprotezsál náluk. — Mennyit kapok az interjúért? — kezdi Kati. — Mennyit kérsz? — kérdezem. Bizonytalan mosoly. Választ nem kapok, hát folytatjuk a beszélgetést. Kati majdnem egy éve hivatásos táncosnő. Ebből él. Nem, nem mindjárt az elején kezdett vetkőzni. Ahhoz szokni kell, még akkor is, ha magasabb gázsit ígér a menedzseriroda. Ez itt, Cegléden azonban egy kis illegális kereset. Egyébként ő is fizet adót. Bőszen bizonygatja, hogy az erotikus tánc egyes elemeit nem saját szerelmi tapasztalataiból merítette. Hiszen az egész csak látványprodukció, illúziókeltés. A szakma fogásait az éjszakai életből, más táncosnőktől lehet ellesni. Mármint az erotikus mozgást. Erna nem dolgozik. Azaz ő is ebből él. de három éve szabadúszóként táncol. Egyszer egy fiú megállította Pesten az utcán, s megkérdezte, van-e kedve táncolni. Volt. Táncos- lányoktól tanult, ö jobban - szereti a gyors, pergő táncot. Teljes sztriptízt is vállalna, de nem vacak háromezerért egy órára. Külföldön szívesen csinálná, de ott sem menne bele a dologba, mondjuk 1000 schilling alatt. Hogy mit élveznek a férfiak abban, amit ők csinálnak, arról fogalma sincs Ernának. Azért, ha lenne, szívesen megnézne egy férfisztriptízt. Ajánlatokat egyébként nem fogadnak el, mert — mint mondják — ők nem kurvák, hanem táncosnők. Ez az előítélet megmérgezi magánéletüket. Neki szerencséje volt, mert egy fiú hat évig kitartott mellette. Nemrég férjhez ment egy kőműveshez. ö most otthon alszik. Nem, nem féltékeny. Megbízik benne. Katinak más a véleménye a táncról és a magánéletről. Szerinte nem bíznak a férfiak a táncosnőkben. Nem talál magának állandó partnert. Erinek némileg ellentmond az állítása, miszerint férjet már hamarább foghatna. Közben önkéntes segítőm is akad. A „kisegítő riporter” is kérdéseket tesz fel a lányoknak. Míg Katival beszélek, „kiszedi” Ernából, hogy ő ötezerért, Kati tízért megy ágyba alkalmi partnerével. Kati a szebb, s különben is vele van a fiúja, aki nem adja olcsón a barátnőjét. Kati tagadja, hogy ágyra járnának. Nehéz is elhinni. No, nem azért, mert olyan angyalian szépek, kedvesek. Hanem azért, mert éjfél után még fellépnek Budaörsön. Nappal alszanak, délutánjaik jó részét kozmetikusnál töltik. Hogy ez veszélyes szakma, ilyen távol az otthontól, szinte magukban? Nem veszélyes, mert az a partnertől függ, mondja Kati. Hogy Ernát értette-e a partneron, vagy a fiúját — aki megvédi —, azt nem hajlandó kifejteni. Éjjel tizenegy után indulnak a lányok. Hirtelen eszembe jut, mi van a zsebemben. Mivel már nem tudom, melyik lánytól származik a trófea, zavartan adom át Kati fiújának a csipkés melltartót, amit nyilván zavaromban, még a produkció ídejónvágtaTTryséttrerr-. Aszódi László Antal Az ital, az anyós, mel az állandó ha jsza Vigyázz, ha jön a harmadik! A minap összefutottam egy régi jarátommal. A negyedik ikszhez kö- seledő számítástechnikai szakember iomoran újságolta, hogy naponta 14-15 órát dolgozik. — Másodszor váltam el, s mind a két asszonynak otthagytam egy-egy lakást. Két helyre is fizetek tartásdíjat. Egy válás kész anyagi tönkreme- nés ... Most már óvatosabb leszek, ha még egyszer megnősülök, kikötöm, hogy gyerekünk nem lesz, még egy lakást nem ajándékozok senkinek. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Magyarországon az utóbbi években nő az ezer házasságra jutó válások száma, s a nemzetközi ranglistákon is előkelő helyet foglalunk el. Országos viszonylatban Pest megyében a legmagasabb ez a szám. A bontóperek egy jelentős része első fokon jogerőre emelkedik, s csak kisebb számuk került a Pest Megyei Bíróságra, ahol másodfokon tárgyalják az ügyet. A három szakbíróból álló fellebbezési tanács elnöke dr. Nagy Mária. — Mik a tapasztalatai, melyek azok az okok, amik miatt a leggyakrabban kérik a házasság felbontását? — Ebben az agyonhajszolt világban mindkét házasfélre nagy teher hárul. Ezért a kapcsolatok előbb- utóbb elszürkülnek. Ilyenkor gyakorta megjelenik a harmadik személy, és sokan úgy gondolják, hogy egy új kapcsolatban ismét megtalálhatják a boldogságot. A második helyen az italozás áll. Ez a káros szenvedély még inkább a férfiakra jellemző, de sajnos, a nők is igyekeznek, hogy ezen a téren is egyenjogúak legyenek. A harmadik nagy csóportba az egyéb okokat sorolnám. Az anyagi terhek, az építkezés, a családalapítás gondjai miatt néhány éven belül a férjek-feleségek tűrőképessége csökken. Gvakori. hogy a házastársak valamelyike nem jön ki az anyósával vagy az apósával, s ez is sok esetben kenyértöréshez vezet. — A jogalkotók keresik a megoldást, hogy visszaszorítsák a válások számát. Az 1987. július elsején hatályba lépett családjogi törvény előírja, hogy a bontóperek előtt meghallgatásokat kell tartani, amelyeken csak a bíró és a peres felek vesznek részt. Sikerült ezzel elérni a kívánt célt? ■— A számok azt mutatják, hogy tavaly és az idén a válni szándékozóknak csak alig négy százaléka döntött úgy a bontóperi meghallgatások után, hogy továbbra is együtt maradnak. Ügy tűnik, hogy ezzel a megromlott házasságokat nem lehet helyreállítani. — A házasság felbontásánál csak a perek egy része végződik megegyezéssel. A vitás kérdések közül talán a kívülállók számára a két legkényesebb pont a közös vagyon megosztása és a kiskorú gyermek elhelyezése. — Ha nem sikerül megegyezniük a házastársaknak a közös vagyon elosztásában, akkor a bíróság dönt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kiterjedt bizonyítási eljárás alaposan megviseli a peres felek idegeit. Általánosságban elmondható, hogy nem mindenki tudja felmérni a vagyoni helyzetét, sokan túlértékelik a nekik járó részt. Ilyenkor a tanúk kihallgatása, egyes okiratok áttanulmányozása után szerezhetünk bizonyítékokat. Nem ritka, hogy a férj vagy a feleség a szüleitől kapott támogatást, s ezt — kellő bizonyítás után — különvagyonként lehet kezelni. — Sokszor az kerül lehetetlen helyzetbe, aki kénytelen elhagyni a közösen megszerzett lakást.. . — A bíróság arra törekszik, hogy ha lehetséges, akkor a lakást a volt házastársak osszák meg egymással. Ha olyan a lakás, hogy ez nem lehetséges. akkor az. aki kikerül a lakásból, az úgynevezett lakáshasználati jog ellenértékére tarthat igényt. Vegvünk egy példát. Ha a tulajdon értéke 1 millió forint, akkor a távozó. ha nincs gverek. 250 ezer forintot kap. Ha gyerek van, akkor ez 160— 170 ezerre csökken. — Egy új életkezdéshez nem túlságosan nagy összeg ... — Valóban nem, de annál több, mint amikor a bíróság mérlegeléssel határozta meg a kárpótlás mértékét. A gyerekelhelyezéssel kapcsolatban azt mondhatom, hogy a válás mindenképpen megviseli a kicsinyeket. Arra törekszünk, hogy a testvérek egy helyre kerüljenek. Ha a család felbomlik, akkor is. maradjanak meg a kisebb közösségek. A családjogi törvény gyerekcentrikus, s annak van nagyobb esélye, hogy a közös lakásban maradjon, aki a kiskorú gondját viseli a válás után. — A közvélemény úgy tudja, hogy erre a nőknek van nagyobb esélyük ... — A nők biológiai szerepe miatt általában bensőségesebb kapcsolat alakul ki a gyerek és az anya között. Ha egy nő szül két gyereket, s otthon van velük gyesen, akkor természetes, hogy ő foglalkozik a kicsikkel, s nem az apa, aki közben dolgozik, hogy eltartsa a családját. Előfordulnak kivételek is, vita esetén a bíróság pszichológus szakértőt is meghallgathat, s ezután dönthet, hogy ki alkalmasabb a gyerek nevelésére. — A statisztikai adatok azt mutatják, hogy többnyire a nők nyújtják be a keresetet. Mi lehet ennek az oka? — A nőkre egyre nagyobb teher hárul. Munkájuk mellett ők vásárolnak, főznek, ellátják a gyerekeket. Eközben sokszor a férj is rengeteget dolgozik, hogy a család anyagilag jobban éljen. Ilyenkor a házastársak alig vannak együtt, és sok nő megelégeli, hogy a férje csak heti pár órát tölt a családdal. Az is megfigyelhető, hogy a régebbi házasok — akik már tizenöt, húsz éve élnek együtt — kérik a bontást. Mire a gyerekek felnőnek, elfáradnak, nincs mondanivalójuk egymásnak, s már úgy érzik, nincs miért együtt maradniuk. A válások nagy száma a társadalmi, gazdasági bajokra is visszavezethető. Egy jóléti társadalomban, ahol az embereknek nem kell naponta megküzdeniük az anyagi gondjaikkal, a házastársak egymás iránti elnézése, megértése is nagyobb. Hargitai Éva Bertának a patkó sem hozott szerencsét Lapunk hasábjain napról napra találkozhatnak kollégánk, kedves barátunk, Kasznár Zoltán nevével. Azt gondolhatnánk, a név viselője fiatal ember, erre utal információinak frissessége, a szerző sohasem lankadó kíváncsisága. Pedig a szóban forgó hírlapíró elmúlt már hetvenéves, nemcsak a ml izerkesztöségiinkben, de az egész magyar sajtóban a legidősebb zsurnaliszták közé tartozik. Belső munkatársként, tudósítóként számos heti- és napilapnál dolgozott. A szerkesztőség tagja volt például az Autó című lapnál, a Magyar Napnál, a Független Magyarországnál, dolgozott a filmhíradónál és a Magyar Távirati Irodánál. Az ötvenes években sokáig hallgatásra ítéltetett. Sorozatunkban a sz ;rző negyvenéves újságírói pályafutásának legérdekesebb találkozásait, történeteit eleveníti feL Autós korunkban szinte megcsodálni való látványosságnak hat, ha a városi utcán ütemes patkócsattogással végigtrappol egy lovas kocsi. A második világháborút követő években, amikor a romos utcákon oly sok szállítanivaló akadt, s oly kevés volt a gépkocsikhoz szolgáló hajtóanyag, nagy becsben tartották azt a fuvarost, aki néhány pár lóval gazdálkodva elvállalta a törmelékek elhordását, az építő- és egyéb anyagok szállítását. E kornak romantikus hőse volt a gyors és ügyes kezű kovácsmester, aki fújtatóval szította a patkóformázást segítő tüzet, aki ügyesen és fájdalommentesen vert patkót a fuvaros lovainak lábára. E romantikus figurák között is különös kuriózumnak számított Berta, az egyetlen női kovács. Az öreg Ferencváros félvállúra süppedt házai között egy Drégely utcai telepen kerestem fel őt, hogy különös életéről faggassam. ★ Tegnap beszélgettem Bertával, az egyetlen magyar női kovácsmesterrel. Másfél órás csevegésünket kétszer is meg kellett szakítanunk. Mindkétszer egy-egy negyedórára és mindkétszer ló miatt. Berta előre megmondta: Ráérek és szívesen beszélgetek is, ha ló nem jön közbe. De ló közbejött. Sőt, lovak jöttek közbe. Az első fél órában azonban senki nem zavart meg bennünket. Berta a kedvemért sarokba állította kalapácsát és beállt az ablakmélyedésbe beszélgetni. Az üllőn izzó vas kovácsolását most már egy hatalmas, szőke legény végezte egy fekete bajuszos mellett. A bognár, egyben kovács is, tovább fújtatta a tüzet, és az öreg bácsi süketen szaladgált a kovácsműhely egyik sarkából a másikba. Féltékeny volt a zajra, amit nem hallott. A műhely tágas, az ablak mesz- szire esik az üllőtől, a szikrázó vasra mért kalapácsütések olyan pokoli zajt csapnak, hogy Berta vastag nyakának minden ere kidagadt az erőlködéstől, hogy elég hangosan beszéljen. Szerelemről beszélgetünk Bertával. Szomorú mosollyal kísért vallomása szerint közelebb van már a negyvenhez, mint a harminchoz. Alacsony, tömzsi nő. fekete egészcipö- be bújtatott karikalábai vannak, haja göndör, vörös, kék kartonruhát visel és szép, nagy kék szemmel nézi a világot. Berta kovács, Budapest egyetlen nő kovácsa. Valószínű. hogy Berta nemcsak Budapestnek. de egész Magyarországnak egyetlen nő kovácsa, mert ezt a mesterséget csak a nagyon erős. nagyon egészséges férfiak választják. — Miért lett Bertából „kovácslegény”? — Az apám kovács és én a műhelyben nőttem fel. Tízéves koromban már versenyeztem az inassal, hogy ki tud hamarabb kocsit leszerelni. ki éleszt ügyesebben tüzet. Szerettem ezt a lármás kovácsműhelyt mindig. Es tudja, mostohaanyám volt ötéves korom óta. Kijártam négy polgárit meg egy kereskedelmit, aztán bekerültem a műhelybe. Azóta itt vagyok. — Miért nem ment férjhez? — Én egyáltalán nem értettem az ilyesmihez. Tizennyolc éves koromban mostohaanyám felöltöztetett az ünneplőmbe és azt mondta, menjek el a nagynénémékhez. Ott volt egy fiatalember. Én bizony nem beszéltem hozzá. Nekem senki sem mondta, hogy mit akarnak. Csak utólag, sokkal később tudtam meg, hogy vőlegény jelölt volt az a fiatalember! — Inkább kovácsolok — teszi hozzá. Ülünk Bertával a műhelyben és ordítunk egymásnak. Most már igazán nem csodálkozom azon, hogy a kovácsok süketek. Itt meg kell süketülnie mindenkinek. — Szerelmes sose volt? — kérdezem Bertától, a kovácslegénytől. Fénylő arcát most pirosság futja el. Igen, Berta „kovácslegény” elpirul és így szól: — Nem mondhatnám ... volt egyszer úgy, hogy azt gondoltam, krumplilevesen is ellennék egy emberrel, de aztán meggondoltam. Így mégis csak jobban élünk háromszobás lakásunkban az apámmal! — De Berta, aki szerelmes, az nem gondolkozik! — dorgálom. Berta nagy szomorúsággal mondja: — De én, sajnos, akkor is gondolkozom, amikor szerelmes vagyok ... — Most már nem is akar férjhez menni? — De ... ha akad egy megfelelő ember, mondjuk, a szakmából... — Gyereket nem szeretne? — Gyereket? Nem! Gyerekeket! ügy gyerek — nem gyerek! — Ha lánya lesz, hogy fogja nevelni? Azt is kovácsnak szánja? — Lehet. Az biztos, hogy dologra nevelem. A munka az egyedüli jó a világon. Ha az ember dolgozik, nem vesz észre semmit... Berta nem tudja befejezni vasmelegítések közben született életfilozófiáját. Közbejött a ló. A süket kovácsapa rákiált a lányára. — Berta, eridj a lovat leszerelni! És Berta kimegy az udvarra. Az ablakon keresztül látom, amint óriás harapófogóval húzogatja a patkószegeket a ló patájából. Kint van minden szeg már, a patkó lekerül. Berta izzadtan tér vissza. Most már elfelejtette, hogy beszélgetésünket éppen a filozofálgatásoknál szakította meg a tapintatlan ló. Berta most lelkes kovács, magával ragadja mesterségének szépsége. Ilyeneket mond most: — A patkolás nehéz mesterség. A patkót úgy kell a ló lábához igazítani, formálni, ahogy varrónő formázza próba közben a ruhát a dámákon. A patkolás igazi női foglalkozás! A patkoláshoz gyöngédség kell. tapintat, meg kell érezni, hogy a lónak mi fáj .. . Berta ábrándosán viszi a patkót az üllő felé és álmodozva csap rá a kalapáccsal. A süket kovácsapa elégedetten nézi lánya munkálkodását. A háttérben szítják a tüzet. Kasznár Zoltán Független Magyarország 1946. április
