Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-03 / 154. szám
4 SSfiM«p 1989. JÚLIUS 3., HÉTFŐ Belőlem már emlékszobaféle lett Th ália szekere nem fordult vissza Csendes az utca. csendes a ház, világosan virít a nyári melegben. Előtte járda, zöld fű szegi az árok felé virágtövekkel tarkítottan. Messziről idehallik a a nagytemplom delet jelző harangja. Kezem a kapu- csengő gombján, egy, kettő, három: és most! Tudom előre, most fogok enyhe szívbajt kapni az éles csengőszótól, amely a ház úrnője számára teli torokkal, hangoskodva jelzi, hogy vendég érkezett. Bentről kisvártatva sietősen, aprócska léptekkel jön valaki a kapuhoz, matat a záron. Mire lassan négyig számolok, addigra ... ejnye, talán nem is ő? De igen. A forgató- könyv szerint lépések, kulcs a zárban, kérdés hangzik: „ki az?” és utána „hát megjöttél? Szervusz, édes gyermekem! Sok a dolgod? Nem írsz mostanában. Rossz vagy!" A fogadtatás Patkós Irma nyugdíjas színművésznő, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze portáján úgy kezdődik, mint szokott, hosz- szú évek óta. Gondozott az öreg ház, nemkülönben az udvara. Felkötözve a szőlő, bordó meggy kacsingat a fáról, nyílnak a virágok, Irma néni meg váltva örvendezik, bosszankodik. — A meggy! Azt meg kell kóstolni, az idén nagyon szép és nagyon finom. Már hoztam magamnak a szobába ebéd utánra csemegézés- re. Várj csak, viszünk egy tállal neked is. Remélem, most nem sietsz, nincs nyúl- cipő a lábadon. Épp jókor jöttél, mert van egy kérdésem. Mégpedig az, hogy mi is vagyok én mostan. Polgár, állampolgár, polgártárs, díszpolgár? Szülővárosom, Cegléd kitüntetett a díszpolgári címmel. Olyan ez, mint tudósberkekben a díszdoktor? A mély öblű fotel majd’ elnyeli kedves, aprócska termetét. Fura, fura — morfondírozom magamban. — Évekkel ezelőtt ez a fotél mintha kisebb lett volna.,. Gondolatok haditanácsa — Szemezgessünk, beszélgessünk — biztat. — Mi hír a világban? Kicsit kevesebbet tudok mindenről, mint tavaly. Akkor többet forogtam a kollégák közt, bevitték az életbe a szerepek. Egy-két rendező az idén is járt nálam, karakterszerephez kerestek fel. Majd eldöntik, kit akarnak, én itt vagyok így, ahogyan 'vagyok. Délelőtt a városba kellett mennem, a patikába, gyógyszerért. Ez a gonosz kór visz- szaél az öregségemmel és minduntalan ki akar babrálni velem, de nem hagyom! Teszek-veszek, lefoglalom magamat, ha elfáradok, hát pihenek. Csak az éjszakák ne lennének olyan hosszúak! Az álmatlan ember fejében a gondolatok hol haditanácsot ülnek, hol az emlékek húrját pengetik erősebben, halkabban, mikor hogyan. Érdekes, hogy az, ami régen volt, elevenebben éled, mint a tegnapok, a tegnapelőttök kell lenni! — Az is leszek — válaszoltam teljes meggyőződéssel. 1918-ban beiratkoztam az Országos Színészegyesület színiiskolájába Budapesten, saját elhatározásaól, Eszter nővéremmel egyetemben, akinek igen szép hangja volt. Az iskola előtt meg az Üj Idők kiadóhivatalában dolgoztam egy darabig, kis irodistaként. — így kezdődött a prima- donnaélet. — Az úgy kezdődött gyermekem, hogy én drámai színészi oklevelet szereztem, Eszter lett operista, hogy ne ,e- gyen két énekes Patkós lány. Ám őt Itáliába vitte a sorsa. Az 1940-es években énekelt a Milánói Scalában is. Én 1920-ban Békéscsabán kezdtem, mindjárt primadonnaként. Csaba után Szeged következett, a primadonnáskodás mellett operaszerepekkel. Utána Makó, ott ismerkedtem meg férjemmel, Sziklai Jenő társigazgatóval, összeházasodtunk; amerre az útja vitte, arra vitt az enyém is. Pécs, Baja, Debrecen, ismét Szeged, Budapest. Igen, igen. Második világháború, zsidó- törvény, romok, pusztulás, magam maradtam. Az élet nem állt meg. Szerep az Operett Színházban, a Néphadsereg Színházban (a mai Vigben). Azután nyugdíj, csend és az utóbbi huszonöt évben megannyi film- és televíziós szerep. Csak a szerep kevesebb — Meg az itthoni „alakítások". — Igen. A kis fellépések, meg idős testvéreim gondozása, akikkel egy fedél alatt élek itthon. Műveltem szőlőt, kertet, tapasztottam a házunk jalát, árultam gyümölcsöt a piacon. Így Volt. Most nyugalomban élek. Gondoskodnak rólam, otthonos, csöndes körülöttem minden. Ismerősök és ismeretlenek keresnek fel, szeretettel vesznek körül. Jólesik. Csak a szerep kevesebb egyre. De talán jobb is, fizikailag nem győzném. Kimozdulok itthonról, hiszen hívnak. Elmegyek apróságokat bevásárolni, friss virágot viszek a temetőbe családtagjaim sírjára. De hagyjuk, ez szomorú, örülök, hogy eljöttél, hogy itt vagy! Nézd, milyen szép a leánder! Virágzik a rózsa, az almám szépen terem és melegen süt a nap. A szép júliusi nap. Eszes Katalin Zsámbékl szombatok Egy költő arcképei A falakról, bármerre nézünk, Faludy György portréja tekint vissza ránk. Mégis mindegyik grafika más és más. De a képek egységes láncolatot alkotnak, bemutatják egy művész életét, egy emberét, aki ennek az évszázad- ^ nak a tanúja, Talán úgy is fogalmazhatnék; ünnepelt és ^ szenvedő hőse. A zsámbéki szombatok rendezvénysorozatának keretében a helyi művelődési házban Kass János grafikusművésznek a Test és lélek című műfordításkötethez készített illusztrációiból nyílt kiállítás a hétvégén A művészeket Melocco Miklós köszöntötte. Pontosabban csak Kass Jánost, mert Faludy György péntek éjszaka rosszul lett, s ezért nem tudott elmenni Zsámbékra. így akik ott voltak, csak a grafikákon, illetve a verseken, műfordításokon keresztül ismerhették meg a költőt. A műveket a megnyitóhoz kapcsolódé műsorban Kézdy György és Bicskei István tolmácsolta. A Zsuzsának a börtönből 1950-ben született, ha nem is klasszikus értelemben vett fegyintézetben, de a legvalóságosabb kínzókamrában, az ÁVO pincéjében. Azóta filmek, visszaemlékezések, tanulmányok tárták föl a kor törvénytelenségeit. Ma már ismerjük a recski internálótábor poklát, a pusztulásra ítélt emberek ezreinek sorsát. Egyetlen bűnük volt; másképp gondolkoztak a szocializmusról, mint a „nagy vezér", illetve egyáltalán: voltak önálló gondolataik. Része volt a megpróbáltatásokban Faludy Györgynek is. Érthető, ha művészetében meghatározó szerep jutott ezeknek az emlékeknek. Megtanulta, hogy még a legroncsoltabb testben is megmarad az értelem és a szépség mementója. Ezekről az időkről és ezekről a szégyen tel jes'események- ről egészen napjainkig a kortársak, a túlélők nem beszélhettek, a később születettek nem tudhattak. Így állhatott elő az a furcsa helyzet, hogy a magyar köztudatban Faludy nem költőként, hanem mint a — még a második világháború előtt készült — Villon-kö- tet fordítója-átköltőjeként élt. Neve összekapcsolódott a francia vagabunduséval, pedig rajta kívül számtalan korból és tájról származó művet tolmácsolt még anyanyelvén. Felsorolni is hosszú lenne a világ- irodalom mindazon alkotóit, akik tőle kapták magyar szavaikat. Jól példázzák ezt a most megnyílt kiállítás grafikái amelyeken a költő arcéle mellett hol Shakespare tűnik fel, hol a szanszkrit, a japán, az ókori kínai líra jelképei fonódnak bele portréjába. Igaz, Kass János sem ismerte személyesen a költőt, mégis a művek mögött megérezte az embert. Talán az a szűk három év a felszabadulás után amíg pezsgett az élet, adott némi támpontot. A művészetek szinte összeolvadtak, a Képző- művészeti Főiskola hallgatói mind ott tolongtak a bölcsészkar termében, amikor Füst Milán tartott előadást. A jövő festőinek, grafikusainak és irodalmárainak. íróinak élete ösz- szefon'ódott. És ha személyesen nem is találkoztak, a gondolatok közössége összefűzte őket. Kass János esetében ez a kapcsolat máig él: előfordult például, hogy arc nélküli fejfiguráira költő barátai írtak verset. Az ismert grafikus-képzőművészt saját bevallása szerint 25 éve foglalkoztatják a fejek — meg is jelent ilyen címmel egy kötete —, így jutott arra az elhatározásra is, hogy a Faludy-fordítások illusztrációit erre az ötletre építi. Sz. Z. L. T örvénytervezet a felsőoktatásról Egyetemi tanárok A hét végén rektori és egyetemi tanári kinevezéseket átadó ünnepséget tartottak a Néprajzi Múzeum aulájában. Az ünnepségen részt vett Németh Miklós, az MSZMP elnökségének tagja, a Minisztertanács elnöke, dr. Bánfalvi István szociális és egészségügyi minisztériumi államtitkár. dr. Papócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A kinevezési okiratot Glatz Ferenc művelődési miniszter adta át. Beszédében elmondta, hogy felülvizsgálták az oktatás egészét és elképzelhető, hogy ez év őszéig elkészítik a felsőoktatási törvény tervezetét. Németh Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány tudománybarát, tudománypárti akar lenni. Az ünnepi beszédeket követően egyetemrektori, egyetemi tanári kinevezésekre került sor. A Minisztertanács egyetemi tanárrá nevezte ki többek között dr. Heszky Lászlót, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető docensét, dr. Holdas Sándort, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpont főigazgatóját, dr. Sembery Pétert, a GTE docensét, dr. Székely Csabát, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem docensét, és dr. Tompa Bélát, a GTE tudományos tanácsadóját. Szünidősített magyarőra? Ez teljes tévedés — Legalább nyáron hagynák békén ezeket a szegény gyerekeket! — méltatlankodik nem egy ember az olvasótábori mozgalom híreinek hallatán. Sokan ugyanis :— bár ez teljes tévedés — valamiféle szün- idősített magyarórának vélik ezeket a táborokat. Pedig a nyári olvasótábor témája a honismerettől a környezetvédelemig vagy az életmódig bármi lehet, csak néhányan foglalkoznak a résztvevők kifejezetten irodalommal. Egy pár évvel ezelőtt készült felmérés szerint a Pest megyében élő gyerekek körülbelül egyharmadának nyílik lehetősége nyári táborozásra. Az úttörő- és szaktáborok mellett az olvasótáboroknak is fontos szerep jut abban, hogy a fiatalok hasznosan töltsék el a szünidőt. Ezeket a rendezvényeket eredetileg az írószövetség Jóaz ember tudatában. Hogy van ez, mint van ez? No, mondd meg, ha tudod! Az élet adta jelmez — Ha az emlékek húrján a régen volt frissen zendül, pendítsük meg azokat a húrokat — javaslom. — Épp az egykori és a mát kéne röpke írásban, képekkel színesítve megzenésíteni és épp a díszpolgári kitüntetés alkalmából. — Gyerekem! — szörnyül- ködik, s már „szerepben van”. — Kívülről tudod az életrajzomat, írtátok, olvashattátok nem egyszer. Mi újat adhatnék még az olvasóknak?! — Talán a régi fényképek súgónak megtennék, Irma néni. — Megtennék, megtennék, ha itthon lennének — dohog. De belőlem már leltári feljegyzés, emlékszobaféle lett. Életem és művészi múltam apróbb tárgyi emlékeit a városnak ajándékoztam, a múzeumnak adtam. Egy része a művelődési központ emeletének egy beugrójában látható, ha nézik. A többi a múzeum fedezékében van jó előre; így gondolom, nem kallódik el. Tudod, hogy a házamat a városnak adtam, azzal a céllal, hogy az emlékezés és a művészet hajléka maradjon. Fellépti díjaimból pótolgatok az adományhoz még. Mióta nyugdíjasán megtértem szülővárosomba, azt teszem a köz asztalára, amit tudok: szerepelek ünnepségeken, találkozókon, kisebb-nagyobb rendezvényeken. Verseket, novellákat tanulok; szerencsére munkára kész még a memóriám, ha a külsőm, az élet adta jelmez a koromnak megfelelően változik is. — A fényképek... — Az ám! No, nézzük csak — térül-fordul, borítékot hoz a másik szobából, s mondja közben: — szóval, az évszázaddal születtem, anyám hét gyermekkel ajándékozta meg apámat. A jó ég tudja, miért, én mindig színész szerettem volna lenni, énekelni, szerepelni. Második polgáriba jártam, amikor a tornaórán tanárnőnk egy ügyes bemutatkozásomra azt mondta: — Patkós, neked színésznőnek A MU ŐSZ-ban Budapesten, Pest megye napján zsef Attila-köre indította el, jelenleg azonban a népfront segítségével szerveződnek. Egy-egy tábor vezetését — és a program összeállítását — többnyire lelkes pedagógusok, könyvtárosok vállalják. Az országban évek óta körülbelül 130-150 olvasótábort szerveznek, ebből 25-40-et a Pest megyeiek. A benyújtott tematika alapján a népfront anyagilag is támogatja a táborok többségét. Ennek ellenére. sajnos ma már a gyerekeknek is fizetniük kell a részvételért, igaz, minimális összeget. A Pest megyeiek lelkesedése a nehezedő körülmények ellenére sem lankad, ebben az évben a néhány hónapos előkészítés után több mint negyven tábort szerveztek meg. Többségüket általános iskolás gyerekeknek, de akad néhány középiskolásoknak és felnőtteknek is. Ügy tűnik, a legnépszerűbbek a művelődési táborok Idén 17 különböző helyen több mint 1000 résztvevő foglalkozhat népzenével, néptánccal, kézművességgel, fototechnikával. A szentendrei Petőfi Kulturális Egyesület révén Tiszadobra jut el 25 erdélyi menekült gyermek, visegrádi általános iskolások pedig egy csereüdülés kapcsán NDK-ba utazhatnak Népszerűek az életmódtáborok is, amelyekben 6-tól 18 éves korig szerezhetnek hasznos ismereteket higiéniáról, egészséges életmódról. illendő viselkedésről. Az idei honismereti- és környezetvédelmi táborokban az általános iskolások mellett középiskolások — köztük erdélyiek — és főiskolások is részt vesznek. Sajnálatosan csökkent viszont a nemzetiségi táborok száma Ebben az évben a megyében mindössze kettőt szerveztek. mindkettő szlovák, vagy a szlovák nyelv és kultúra iránt érdeklődő gyerekeknek. Kimondott olvasótábor három van; kettő gyerekeknek, egy pedig — a Tóalmási Baráti Kör csehszlovákiai tábora — pedagógusoknak K. A. Matematikát szerkesztéssel A festészet is pedagógia Az idő pályái — úgy tetszik — a megengedés viszonylagos útjai. A viszonylagos idő érzékelhető lehetőségei. Az emlékezet tartja ezeket össze, az ember benső időszámítása, amely sokszor reálisabb a vélt- nél. Ám nem is lehet másként, mert objektív számlálás valójában nincs. Tompíts János nyugalmazott matematika szakos tanárral is tetten érhető ez, mert ahogy a pályára került, az elképzelések vágya, a mindennapok szorosságán nyugodhatott csak meg. Rajztanár és festőművész akart lenni a fiatal tanító, de a háború közeledése, a család- alapítás kenyérkeresetre kényszerítette. Tanított feleségével Pécs környékén, majd Bácskában katonáskodott, s a forgan- dóságok közepette a felszabadulás után visszatért a pécs- váradi járásba. Aztán, mint annyian mások, főiskolát végzett, tanár lett, s matematikus. Miért? Mert a szerkesztés fegyelmezettsége nem idegen a matematikától. Gyermekeket neveltek, tanítottak feleségével, s bár nehéz volt életük, szépnek érezték, mert tartalmas volt. A rendezett idő harmóniája! — Boldogan éltünk, hiszen fiatalok voltunk — mondta János bácsi. S ez a kor az, amely a nehézségeivel együtt az időtlenség varázsával bír. A rajzolásra lopott órák jutottak csak. A tanítás voltaképpen a művészi teremtés vonulatába tartozik, hiszen a festészet is pedagógia! A szív benső látásmódját adta át tanítványainak Tompíts János s nem véletlen, hogy nyugdíjba vonulása után — már Budaörsön — egyre inkább kényszerét érezte, hogy ecsetet vegyen a kezébe. Szerkesztése a matematikát ismerő ember következetessége, színei a művész öntörvényű látásmódja. Aki megfordult a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, s érdeklődéssel szemlélte több kiállítását, elcsodálkozhatott friss látásmódján. Honnan az a spontán látomáskifejezés? Adomány, s az élet megfigyeléseinek pontos „elraktározása”, benső átszerkesztése, átlénye- gítése. S amikor az idő „felszabadult” számára, feltört a rejtett világ, amely megfogalmazódva, titkos lélekindítással, feltörni kívánt. Meglepetés volt első kiállítása mindenkinek: olyan művészi szug- gesztivitás tárult a látogató elé, amely elsöpört minden „ügyesen” rajzolgató véleményt. Mert szuverén művész állt ki a közönség elé. A hivatalos hozzáértők is megdöbbentek képei előtt, az egyik művészettörténész a nagyon kifejező látomásos „kismesterek” közé sorolta. Ami nem kis szó: a számontartottság ígéretét jelenti! Hogyan fogadta a sikereket János bácsi? Szerényen, hivalkodás nélkül. — Hiszen azért festek, mert ez a szenvedélyem .— Igaz, de közben mindannyiunk öröme is. Nemesít! Másként, mint régi iskolai munkája, ám azzal teljesen hitbéli rokonságban. Mert a festőművész úgy tanár, hogy a szép szeretetével az igazságra ösztönöz. Kívánjuk Tompíts Jánosnak, hogy képeivel jobbítsa, szépítse tovább világunkat! Földes Károly
