Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-17 / 166. szám

1989. JÚLIUS 17., HÉTFŐ 3 Vb-titkárok érfekezlete Postás helyett a megyei előadó jött Júniusban jött az ötlet: a körzeti vb-titkárok fizetés­emeléséről szóló értesítést ne postán küldjék el, hanem sze­mélyesen adják át. Jó alkalom lehet ez egy kis beszélgetésre is. Dr. Petrik János, a megyei tanács vb-titkára azonosult az elképzeléssel, sőt a megbeszé­léssorozat egyik fő szervezője volt. Hét helyszínre invitálták a tanácstitkárokat: Ceglédre, Gödöllőre, Nagykátára, Rácke- vére, Szentendrére, Vácra és ti megyei tanácsra, kinek me­lyik volt közel. — Jó újításnak tartom, hogy nem 131 vb-titkárt hív­tak össze, hanem csak hatot- nyolcat — mondta Kudar Zsigmondné, Dömsöd—Apaj Közös Tanácsa megbízott tit­kára. — Tetszik az is, hogy ezentúl rendszeresek lesznek a tájjellegű értekezletek. Így elkerülhető például az a buk­fenc, hogy olyan témákról be­szélünk, ami a „központi” na­pirendben szerepel, a helybe­lieket viszont nem érdekli. — Másutt is kedvezően fo­gadták a családias jellegű tit­kári eszmecserét — mondta dr. Pálffy Ilona, a megyei ta­nács csoportvezetője. — Több helyen elmondták, eddig nem­csak a megyei munkatársakat nem ismerték, hanem a szom­szédos településen dolgozó kol­légájukat sem. Ahol százhar­mincegy tanácsi vezető van, ott személytelenné válik az ér­tekezlet. Kis létszámmal kö­tetlenebb, pergőbb a beszélge­tés, s többet lehet szólni a gyakorlati problémákról is. Pálffy Ilona a ráckevei, a nagykátai és a megyei taná­cson tartott összejövetelen vettjészt. Munkatársa, dr. Pá­pai iva a ráckevei és a gödöl­lői megbeszélésen gyűjtött ta­pasztalatokat. — Általában tetszéssel fo­gadták a vb-titkárok, hogy a személyzeti osztály helyett ezentúl a szervezési és jogi osztály fogja össze tevékeny­ségüket — mondta Pápai Éva. — Szakmailag ugyanis így a logikusabb. A tanácselnökök munkáját továbbra is a sze­mélyzeti osztály koordinálja. A kellemesebb témák — a fizetésemelés bejelentése, és a közvetlenebb munkastílus le- lehetőségeinek megvitatása — mellett arról is szó volt, hogy a vb-titkároknak az eddiginél fokozottabban kell töreked­niük a törvényesség betartatá­sára és a határidők figyelem­mel kísérésére, munkájuk ma­gasabb színvonalon történő el­végzésére. Ez utóbbit már- már „hagyományosan” akadá­lyozza a gyakorlatlanság: a tanácstitkárok cserélődése, a viszonylag sok kezdő. Ebben része volt az eddigi fizetések­nek is. A községi vb-titkárok havi keresete 9—13 ezer fo­rint között mozgott, a városia­ké pedig 17—20 ezer forint körül. Mostantól a községiek átlagosan havi 15 ezer forin­tot keresnek, a városiak bér­rendezési elve az volt, hogy 20 ezer forint alá nem mehet a bruttó fizetés. Ezzel persze nem lehet min­dent megoldani. Az anyagi ösztönzéssel legalábbis egyen­rangú a megfelelő tájékozott­ság. A megyei tanács előadói ezért a megbeszéléssorozaton tájékoztatót adtak a közeljövő feladatairól — így például a januárban esedékes népszám­lálásról —, valamint a megyei tanács átszervezéséről, a terü­letfelelősi csoport megalaku­lásáról és céljairól. Az előadá­sokat követő kötetlen eszme­cserén a vb-titkárok a napi munkájukkal kapcsolatos kér­déseket vetettek föl: hogyan segíthetik a náluk jelentkező erdélyi menekülteket, mikép­pen kerülhetők el a testületi határozatokban található tí­pushibák, hogyan oldhatók meg a több helyen gyakori te­lekgondok és így tovább. A megyei tanács dolgozói ezentúl negyedévente szeret­nének hasonló módon konzul­tálni a körzeti vb-titkárokkal. Időszerű tennivaló esetén ter­mészetesen nem ragaszkodnak mereven az eredetileg terve­zett időponthoz, témakörhöz. Rugalmasság és közvetlenség — napjaink követelményei ezek a lakossággal kapcsolatos munkában. X. Gy. Piros zászlóval, villogó kck lámpával indulnak Ha félmunkát végzett, kocsikázik az illumanált úr t:Folytatás az I oldalról.) hatna munkát, 12-24-es vál­tásban, tehát félnapi mun­ka után egynapi pihenő jár­na. Mivel a fizetésük ala­csony, nem tolonganak a je­lentkezők. Hét ápoló és nyolc sofőr hiányzik, szinte állandó a túlóra. Azt remélik, javít va­lamit a helyzeten a mostani béremelés, mindenkinek egy­ségesen 2000 forinttal lett több a járandósága. A telefon csörögni kezd. A szolgálatvezető felveszi, de téves a hívás. Nem bánja, ez még a jobbik eset, a rosszabb, ha ráérő suhancok szórakoz­nak velük. Van úgy, hogy va­lami trágárságot üvöltenek a készülékbe és röhögve lecsap­ják, de már arra is volt pél­da. hogy kihívták a mentő­ket, a tűzoltókat és a rend­őrséget is, „tömeges balesetet” jelentve. Az álriasztás miatt az igazán segítségre szoruló ellátása késhet, s ez akár a beteg életébe is kerülhet. Ezt magyarázta el a szolgálatve­zető az egyik srácnak, aki nem szólt rá semmit, csak hümmögött és letette a kagy­lót. Hanem hajnali háromkor ismét csöngött a készülék, ugyanaz a gyerek volt. Kö­zölte a „mentős bácsival”, hogy gondolkodott a dolgon, s igazat ad neki. Nyílik az ajtó. Ezúttal sze­mélyesen kérnek segítséget, rosszul lett a szomszéd. Ko­Epilepsziagyanú, irány a kórház (Erdősi Ágnes felvételei) Márpedig odakinn máshoz szoktak. — Természetes, hogy vala­mennyiünkben él a büszke­ség. Ez volt számunkra az első magas kvalitású munka. .. So­kat jelentett. Azt látni kell, mit építettünk — töprengett hangosan Gölöncsér. És Nagy Sándor is azonos véleményen volt: — Egy betanított mun­kásnak nem mindegy, hogy rá­bíznak-e szakmunkát. Tengiz- ben megesett, mert több mé­ter magasban dolgoztunk, hogy a lakatos nem vállalta, mi meg beálltunk, csináltuk. Nagyon sokan adott szakmailag szá­momra ez a szerelés. Elmondtam beszélgetőpart­nereimnek, és mi tagadás, jól­eső érzéssel hallgatták, hogy a közelmúltban az Országgyűlés ipari bizottsága is úgy látta, itthon példa nélkül állót pro­dukáltak. A bizottság a hely­színen szerzett taoasztalatokat, s az MTI kiküldött tudósítója a szemle után csokorba gyűjtötte a beruházásról alkotott véle­ményeket. Ez az anyag ren­delkezésünkre áll, szívesen idézünk belőle. Dudla József (Borsod-Aba- Új-Zemplén m.. Miskolc, 5. vk., az Országgyűlés ipari bizott­ságának titkára, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Bizottságának első titká­ra) : „ ... — Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az érintett vállalatok mindent elkövetnek a beruházás leggazdaságo­sabb befejezése érdekében úgy, hogy közben magas szín­vonalú. jó minőségű, szinte re­ferencia jellegű munkát vé­geznek. Az itt szerzett szakmai tapasztalatokat, kultúrát to­vábbra is hasznosítani akar­juk.... Lékai Gusztáv (Hajdúszo­boszló, 13. vk, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat vezér- igazgatója): — ... A mi dol­gunk itt az volt, hogy a hely­színen a valósággal szembe­sítsük korábbi aggályainkat. Ezek egy része eloszlott, más része nem. Az utóbbiak között elsősorban azt kell említenem, hogy az érvényben lévő állam­közi szerződésben tisztázatlan kérdések vannak, s e problé­mák mielőbbi rendezés a kor­mány feladata ... Ami a jó ta­pasztalatokat illeti: az itt lá­tottak alapján meg vagyok győződve arról, hogy a magyar félnek ez az üzlet jó üzlet, s ezt nekünk otthon hírül kell adnunk. El kell oszlatnunk azt a tévhitet, hogy ennél ol­csóbban más relációból hozzá­juthatott volna ilyen mennyi­ségű földgázhoz a magyar nép­gazdaság. Ugyancsak tévhitnek bizonyult, hogy itt az emberek rabszolga módjára élnek és dolgoznak, mert bár nagyon kemény munkai egu elmet ta­pasztaltunk, kiemelkedő szín­vonalú a szociális ellátás, gon­doskodás. korszerű az ösztön­zési rendszer.. Morvay László (Budapest, 33. vk., az Olaiipari Fővállal­kozó és Tervező Vállalat léte­sítményi főmérnöke): — „Képviselőtársaimmal együtt én is egyfajta kettősségben élek. rendkívül nnny az eltérés a pénzügyi államközi megálla­podás és a helyszínen tapasz­talt kivitelezési munkák kö­zött. Ami az utóbbiakat illeti: mind szervezettségben, körül­tekintésben. mind színvonalát tekintve olyan ez az építkezés, amilyet otthon ritkán látunk. Mengyőződésemmé vált az el­múlt napokban, hogy a ten- gizi munkának otthon mél­tánytalanul rossz a hire. Ez a Magyar Népköztársaságnak olyan referenciamunkája le­het az olaiiparban. amire mél­tán büszkén tekinthetünk. Ja­vasolni fogom.: az itteni fővál­lalkozó VEGYÉPSZER-nek adjunk szabad kezet, hogy vál­lalkozhasson. Ha a VEGYÉP- SZER gazdagodik, az ország is gazdagodik. A kormányközi megállapodásba valamilyen módon becsúszott, már korri- gálhatatlan hibák hatását csak úgy lehet csökkenteni, ha ren­tábilissá tesszük az itt terem­tett létesítményeket, a korsze­rű infrastruktúrával ellátott lakótábort, a kiegészítő ipari bázist. Hazatérve, a beruházás teljes befejezését fogom java­solni az itt elmondott kiegé­szítésekkel.” A Siófoki Kőolajvezeték­építő Vállalat igazgatója. Zábrák Sándor és műszaki he­lyettese, Horváth Tibor nem osztozik a hazatérő munkások nyugtalanságában. A vállalat intenzív piackutatást folytat, profiljának is megfelelően nem kizárólag csőfektetést, szere­lést vállal. Az a törekvésük, hogy megtartsák kipróbált munkásgárdájukat. S ebben itthon is jó partnerük a VEGYÉPSZER. Van elegendő megrendelésük. — Az azonban kétségtelen, hogy a paksi vagy tengizi jel­legű munkákhoz szokott szak­embereink úgy érezhetik, szá­mukra nincs vagy csak kevés a hasonló feladat — mondta a műszaki igazgatóhelyettes, rá- érezve a hazaérők szorongá­sainak okára. — Nem tagadom, amit ígér­tem a tengizieknek — folytatta az igazgató. — Kuvaitban 150 szakmunkásra — elsősorban minősített hegesztőkre — lesz szükség. Betanított munkáso­kat nem küldhetünk ki. meri csaknem annyiba kerülnének a vállalatnak, mint a képzett en berek. Lakatos is kevesebb kell. De hangsúlyozom: itthon is nagyon hiányzik a tapasz­talt munkáskéz. Kádár Edit (Kedden folytatjuk.) vács Jenő sofőr és Sára Attila ápoló azonnal indul, autónk­kal alig érünk a nyomukba. A beteg fiatalember falfehér és remeg. Hordágyra fektetik, s már tolják is a kocsiba. Vin­nék a kórházba, de ezúttal az ügyeletes orvost is riasztották rádiótelefonon. Éppen ideér a Volga kombival. A mentőben megvizsgálja a beteget, s injekciót ad neki. Dr. Makra László, a körzeti orvos az ügyeletes. Diagnózisa szerint epilepsziás rohama van a fia­talembernek. Kórházba kül­di, maga ped;g siet egy beteg gyerekhez, akinek nagyon ma­gas a láza. Az ügyeletes or­vos reggel nyolckor kezdett, s másnap reggel nyolcig tart a szolgálata; addig szinte egy­folytában talpon van. Visszamegyünk a kirendelt­ségre. A pihenőszobában ket­ten várják a további riasz­tást. Mindketten „legek”. Lajtos János a legrégebbi so­főr, huszonegy éve dolgozik itt. Kovács Mihály pedig a legújabb ápoló,.mindössze két hónapja jött. Érdekes a tör­ténete. Korábban géplakatos­ként dolgozott, de sokat pisz­kálták a munkahelyén. Leg­utóbb kimaradt a fizetéseme­lésből, érdeklődésére pedig azt a választ kapta: „Ha nem tetszik, mehetsz!”. És ment... Elvégezte az ápolói tanfolya­mot s mentős lett. A szobában látszólagos nyu­galom, sakkoznak az agyon- nyűtt táblán, a tv is megy, a szomszédos helyiségben pe­dig a tűzhely várja, hogy fel­melegítsék rajta a hazait. Bár az itteni babona szerint kár odatenni az ételt, mert akkor biztosan riasztják őket, az ebéd pedig odaég. Ilyenkor „illik” megkérdezni a vissza­térőtől: hát te, csokoládét fő­zöl? Az ugratás, viccelődés oldja a feszültséget, segít, hogy túl­tegyék magukat a látványon, amelyet megszokni évek alatt sem tudtak. Bármennyire edzettek is, megviseli őket a HÉV alá esett gyermek cson­kolt, véres testének, az autó­baleset kifacsart végtagú ál­dozatának látványa... És ők nem maradhatnak kívülállók, segíteniük kell, ha még lehet. Nem szívesen beszélnek ezek­ről az esetekről. Ha a mun­kájukról kérdezik őket, in­kább a re ízeg emberekről adomáznak. Azokról, akik „csak félmunkát végeztek”, s nem ittak annyit, hogy az alkoholmérgezés állapotába kerüljenek. Így viszont — lé­vén Pest megyeiek — nem veszi fel őket a budapesti detoxikáló, s állítólag gyak­ran előfordul, hogy fél éjsza­kán keresztül cipelik az illu- minált urat, míg végül kijóza­nodik annyira, hogy haza me­rik vinni. Szintén „állítólag”, az egyik ápoló kért egy cso­mó 1 üres gyógyszeresdobozt, egyet betett a részeg zsebébe, akit így már felvettek a Ko­rányiba. A legszellemesebb történet szerint viszont a rendőrök hívták a mentőket egy részegért. „Csak akkor mehetünk, ha sérült is” — hangzott a válasz. Csend lett a vonal túloldalán, csak né­mi dulakodás hallatszott, az­tán egy lihegő hang: „Na, most már jöhetnek!” Mátrai Tibor § ÍRTA Leninkert Ezzel a címmel közöl Nagytakarítás elnevezésű rovatában jegyzetet a Hitel legújabb (89/14.) száma. Szörényi László tollából. A Leninkert pedig az lenne, hogy az országban össze­gyűjtött — mert „előbb- utóbb kényelmetlenné vá­ló” — Lenin-szobrokat „csinos élősövénnyel övez­ve, labirintus-ösvények mellett elrendezve” muto­gatnák az 1995-ös világkiál­lítás látogatóinak ... Akik .,tolonganának, hogy meg­nézhessék a világ első Leninkertjét. Fizetnének. Akár kemény valutában is.” Bámuljuk a szerző ki­finomult ízlését, mind a té­maválasztásban, mind a feldolgozásban ...! Ez a kifinomult Ízlés már akkor is megmutatkozott, amikor a javaslat megala­pozásához látott neki a szerző. Például olyan, emel­kedett szellemről tanúságot tevő viccnek az elsütésével, hogy a kakukkos óra pá­lyázaton „a díjnyertes tí­pusból percenként kijön Lenin és azt mondja: ka­kukk!” Olyan eredeti meg­állapítások szintén igazol­ják a szerző kifinomult íz­lését, mint „minden szob­rász — tisztelet a kivétel­nek — rittyentett egyet”, meg az, hogy „várossá vál­ni akaró nagyközségekben volt a legnagyobb keletjük a mezei Lenineknek." Ezek persze „a látszat ellené­re... nem Lenint ábrázol­ták ... hanem Brezsnyev elvtársat szimbolizálták, ál­talában pedig Kádárt.. Csodáljuk a szerző — azt mondják, író — eredeti te­hetségét: történelmi távlat, esztétika, aktuálpolitika és még seregnyi más ilyen zseniális „összerittyenté- sét”. Nincsen merszünk te­hát egy ilyen, fénylő szel­lemmel szembeszegülni. Csupán, s azt is riadozva„ kérdezni merünk. Kérdezni: tudhatnánk va­lami közelebbit arról, mi­kor jön el az az „előbb- utóbb”, amikor már Le­nin is „kényelmetlenné vá­lik?” És kiknek? KLIENS Tőkeerős társ kellene Támogatás az erdei vasútnál Mint valami pusztító beteg­ség söpört végig az országon a kisvasúikor, és Soprontól Szegedig, az Ormánságtól Pál- házáig sorra leállították a több évtizede működő kis- vasutakat. Ezek a keskeny nyomtávú járművek nemcsak idegenforgalmi érdekességek voltak, hanem jószerivel az egyetlen közlekedési eszközök az aprófalvas vidékeken, hi­szen oda ritkán jár a busz, a normál vasút pedig nem jut el. De ezzel szállították el az erdőgazdaságok is a feldolgo­zó telepekig a kitermelt fát. A vasutak megszűnése so­káig egy-egy félreeső vidék belügyének számított, de ma már egyre többet foglalkoz­nak ezzel a témával azok is, akik a régi értékek megmen­tését szorgalmazzák. Látványos sikereket még nemigen tud­hatnak magúkénak, de kezde­ményezésük reményekre jo­gosít fel. Megkongatták a vészharan­got a nagybörzsönyi erdei kisvasút fölött is, s nem ok nélkül: leállították a sokak által oly kedvelt közlekedési eszközt. Ám a közvélemény nyomására, a józan belátás ha­tására, 1987-ben ismét megin­dult a menetrend szerinti köz­lekedés Nagybörzsöny és Nagyirtáspuszta között. Még az indítás előtt az Ipoly vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság jelentős társadalmi össze­fogás eredményeként elvégezte azokat a felújítási munkálato. kát, amelyek az üzemeltetés­hez elengedhetetlenek voltak. Sajnos azonban a mindenna­pos forgalom is költséget, s valljuk be őszintén, vesztesé­get jelent az erdőgazdaságnak. Tehát a felújítás befejeztével újabb terhet vettek a nya­kukba. Az üzemeltetés valójá­ban csak akkor válna gazda­ságossá, ha elkészülne egy nyolc kilométeres pályaszakasz, amely biztosítaná a szobi ösz- szeköttetést a kisvasúttal. Ter­mészetesen ez is pénzbe kerül, s — bizonyára nem nehéz ki­találni — erre sincs most pén­ze az országnak. Pedig az er­dei vasút megőrzése a távla­ti tervek megvalósításáig, ha majd egyszer elkészül ez a nvolc kilométeres pályaszakasz, az egész északi térség, fejlő­dését, érdekeit szolgálja. Egy azonban nem kétséges: a szobi összekötő rész a jelentős költ­ségek miatt csak egy tőke­erős idegenforgalmi szervezet bevonásával valósítható meg. Addig is támogatókra van szükség az üzemben tartáshoz. A rekonstrukcióhoz és a fenn­tartáshoz a megyei tanács egy­milliót, ezen felül évi százöt­venezer forint segítséget nyújt az erdőgazdaságnak. A veszte­ségek részbeni fedezésére pe­dig az idén újabb háromszáz- ezer forinttal támogatja az üzemeltetést.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom