Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
1989. JÚLIUS 15., SZOMBAT MRP itt.crti Végső búcsú Kúdúr Jánostól <Folytatás az 1 oldalról.) kasága várakozott mindenütt, hogy búcsút vehessen az elhunyt politikustól. A Mező Imre úton a fegyveres erők és testületek tagjai álltak díszsorfalat. Kádár János ravatalát a munkásmozgalmi panteon központi épülete előtt állították fel. A fekete drapériával borított ravatal két oldalán a párt- és állami vezetők, a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet képviselői, illetve a külföldi delegációk, valamint a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai álltak. Délután négy órakor a végső búcsút venni kívánók tömege töltötte meg a munkásmozgalmi panteon környékét. A gyászmenet rendőrségi autók és motorosok vezetésével fél ötkor érkezett a temető bejáratához. Érkezését a rendőrautók szirénája, majd gyászzene jelezte. A temető kapujától a menet élén a Magyar Néphadsereg három tábornoka haladt Kádár János három — általa is viselt — kitüntetésével. A koporsót katonai díszkísérettel, munkásőrök és katonák díszsorfala között, vállon vitték a ravatalhoz, majd elhelyezték a koszorúkat is. A ravatal mellett felsora- ^ kozott a katonai díszőrség. A gyászszertartás kezdetéig Kádár János volt harcostársai, munkatársai, a párt-, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek, -mozgalmak képviselői, a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet számos vezető személyisége, a fegyveres erők és testületek tagjai kétpercenként váltották egymást a koporsó mellett. A gyászszertartás kezdetét jelezve felcsendült a Himnusz, majd Nyers Rezső, az MSZMP elnöke búcsúzott az elhunyttól. Ä nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre get, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást adott. Most a föld fogadja be. Vele legújabb kori történelmünk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország búcsúzik tőle, és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait! Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportvezetője mondott 'búcsúbeszédet Osztályát haláláig hűen szolgáló ember i Búcsúznunk kell, Kádár Jánostól. A magyar nemzet kiváló, nemzetközileg elismert államférfidtól szakít el bennünket a kérlelhetetlen sors. A szocializmus eszméjéért, a demokráciáért küzdők sorából hiányozni fog egy nagyszerű küzdőtárs. Hiányozni fog a politikai élet élvonalából egy csendes szavú, meggondoltan beszélő, egyszerű életet élő vezető, aki az emberekért élt, akinek gondolkodásában a nagybetűvel kezdődő „Ember" fogalma uralkodott. Korszakos jelentőségű emberek ritkán születnek. Kádár János közéjük tartozott. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyarság ügyének és a nemzetközi haladásnak a szolgálatával. A gyász pillanatában mély fájdalommal és őszinte tisztelettel hajtunk fejet emléke előtt. Porai hamarosan a sírba szállnak, lénye azöhban kitörölhetetlenül megmarad nemzeti emlékezetünkben. Teljes életet élt, életének 77 esztendejébe sok minden zsúfolódik össze: életre szóló találkozások és fájdalmas elválások; kiemelkedő sikerek, látványos eredmények és zátonyra futott próbálkozások: élete nélkülözéssel kezdődött, üldöztetéssel folytatódott, majd eljutott a társadalmi felemelkedésig, a nemzetközi nagyrabecsülésig. Sokakhoz hasonlóan mélyről érkezett a társadalomformáló, politikusi életpályára. A gyökereket, az akaratát sok minden tette sok alkalommal próbára, de nem szakadt el elveitől, éltető erőként őrizte magában. Bizakodó, a küzdelmet soha fel nem adó ember volt Kádár János. Mi mindnyájan, akik gyászolni gyűltünk egybe, valljuk, hogy Kádár János egyszerre volt a XX. század második felének jelentős magyar politikusa, évtizedekig kiemelkedő államférfi, az eszméjéhez mindhalálig hű pártvezető, aki szolgálatként fogta fel munkáját. Szolgálatként az emberért, a népért, a pártért. Pontosan-túdta, hogy a világ összetetten bonyolult. Kádár János az 1956-os tragikus események után a kompromisszumok robotosaként hirdette meg: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” Ezzel a bibliai utalással fejezte ki, hogy politikai fordulatot indít el. A konszolidáció sikerei révén olyan személyiséggé növekedett a nemzetközi politikában, s korántsem kizárólag a munkásmozgalomban, akinek a véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Jól tudjuk, hogy az új létre- hozásd együtt jár a régi, az elavult lebontásával. És a régiben sok a tabuként tisztelt, a megváltoztathatatlan dogmának hitt. Sokat kell megszüntetni ahhoz, hogy sok újat teremthessünk. A sokféleség elismerése nem gátja, inkább garanciája annak, hogy az új jó lesz. Kádár János a párbeszéd híveként igyekezett megnyerni a társadalom különböző rétegeit. Az állam és az egyház közötti viszony rendezése vagy a művészeti alkotószabadság hatvanas évekbeli ívelése igazolta: mindenkinek van helye ebben a hazában, s mindenki alkotó energiájára szükség van a jövő társadalmának építésében. Most, amikor meghalt, a hivatalokban, a külképviseleteinken képeket kerestünk róla. Nem találtunk. Kádár János irtózott személyisége i előtérbe tolásától, mindvégig szerény, egyszerű ember maradt. Ilyennek tisztelte, ezért is tisztelte az ország. Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvélemény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a helsinki folyamat elindításában, és következetes képviseletében, a kelet—nyugati párbeszéd kibontakoztatásában. Értékes, gyümölcsöző kapcsolatokat épített Magyarország számára a hazánktól keletre és nyugatra, északra és délre fekvő földi tájakon, ezt nem lehet eléggé nagyra értékelni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról, amikor hazánkat — lehetőségeinkkel és korlátáinkkal együtt is — a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzetközi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismernünk kell történelmünket és tisztelnünk kell értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. Igaz ez akkor is, ha ma az ország nehéz helyzetben van. Mai problémáink jó része a múltban gyökerezik, kevéssé kidolgozott koncepciókhoz, félig megvalósított elképzelésekhez, néha.tévhitekhez, néha féligazságokhoz és félelmekhez kötődik. A korszaknak azt a részét téves ítéletek, kudarcok is tarkították. A hibákat beismernünk, a tanulságokat megszívlelnünk kell. Minden új dolog születése nehéz és felelősség- teljes dolog. Magyarország elindult egy úton még Kádár János idejében és korszakában. Olyan úton, amelyen előtte senki sem járt, s amelynek ki- taposása egyáltalán nem köny- nyű, áldozatokkal is járó küzdelem. Most párbeszédben áll az egész ország. A jövőért aggódó eszmecseréket, vitákat fel kell hogy tudjuk váltani a személyes ambícióktól függetlenül, a közös sors vállalásán alapuló, a nemzet felemelését szolgáló összefogással. Személyemben is búcsúzom Kádár Jánostól, meghatottan, szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertársak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagy-Bu- dapesten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban a Rákosi- vezetés és a dogmatizmus ellen. Együtt dolgoztunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos ponton különváltunk a változások méreteinek, módszereinek és ütemének kérdésében, de sohasem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sokszor vitázva, de mindig egymásra is figyelve jártuk ugyanazt az utat. Most érzem mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társunkat veszítjük el, saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, hogy nemcsak nekem, hanem az egész országnak hiányozni fog. Korszakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemelkedése érdekében nem elválasztani, hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti közmegegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó, a gyümölcsöző együttműködést, a számára mindenekfelett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem, de emlékezetünkben és szivünkben még sokszor leszünk együtt halott barátunkkal, elvtársunkkal. Kádár János, barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, búcsúzik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz. Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik kimondva, kimondatlanul hasonlóan éreztek ön iránt, mint én. Angyalföldi munkás vagyok. Munkahelyem a Hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elvtárs is sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszervezetem, párton kívüli munkatársaim, ismerőseim szeretetét, tiszteletét, nagyrabecsülését kívánom kifejezni. Az ön munkássága, élete, szorgalma, töretlen tenni akarása, elkötelezettsége nemcsak a sajtóból, televízióból jutott el hozzánk. Gyárlátogatásai alkalmával, országgyűlési választó beszédei megtartásakor, találkozásainkkor személyesen győződhettünk meg arról, hogy értünk, velünk, a munkásokért dolgozik. Közvetlenségével, egyszerű, közérthető előadásaival, a dolgokat nevén nevező beszédével értünk, hozzánk szólt. Érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete sorsunkért nem a hivatásos és öntől egy munkáskerület, Angyalföld, a Magyar Szocialista Munkáspárt hajógyári tagjai, a pártonkivüliek és az önt szerető, becsülő és tisztelő emberek nevében. Utolsó találkozásunkról azzal az ígérettel térünk haza, hogy emlékét legjobb tudásunk szerint végzett munkánkkal, ügyünk iránti szilárd elkötelezettséggel, az önéhez hasonló szerénységgel, tisztességgel, a valóságos helyzetből kiindulva, megújulva végezzük. Ezen gondolatok jegyében tisztelettel, lehajtott fővel egy nagy közösség nevében búcsúzom öntől, tisztelt Kádár János elvtárs. Emlékét megőrizzük! A Kádár János emléke előtt tisztelgő, pályafutását felidéző, munkásságát méltató beszédek elhangzását követően az elhunyt politikus koporsóját ugyancsak vállon, katonai díszkísérettel és tiszteletadás mellett vitték át végső nyughelyére. A sírhely előtti gyepet elborították a kegyelet •koszorúi és virágai. A koporsót Kádár János özvegye és Emberséget hozott az embertelenség évei után Államférfitól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú, tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy azután teremteni, alkotni tudjon. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez ellen már hiába tiltakozna szikár puritanizmusa, a személyiség kultuszát következetesen elutasító erkölcsi és politikai érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?! Hiszen sokszor meghajolt ő is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért, hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit, bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. Szolgált a Biblia bölcsességéből is merítve, amikor küldetése úgy kívánta, mondván: „Aki nincs ellenünk, az velünk van!” — olyan ismerősen és megkönnyebbülést ho- zóan csengenek fülünkben ezek a szavak. És ez a mondat a hihetetlennek tűnő nemzeti közmegegyezés legsérthetetlenebb, első számú alapelve lett. Mindenki számára érthető és mindenki számára biztató, mert emberséget sugallt. Emberséget az embertelenség évei után. Reményt a reménytelenség évei után. Társadalmi békét a békétlenség évei után. Államférfidként talán a legnagyobb tette volt az, hogy ráérzett a nemzet óhajára, és elvállalta annak szolgálatát. Pedig bizonyára végiggondolta százszor, hogy az ideológia bilincseinek lazítása, a mhaávholdogulások felszabadítása vagy a sajátosan, kádári módon értelmezett szövetségi hűség olyan láncreakció kezdőpontja lehet, amely függetlenedik akaratától, sőt félreállítja őt is. Öt, a kis engedékenység és a nagy kompromisszumok mesterét. De Kádár János elvállalta ezt a sorsot. Olyan korban és olyan környezetben vált reformkezdeményezések támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kövületek kora volt, eszmekövületekkel és kövületemberekkel. Az utókor biztosan igazolni fogja majd, hogy ha akkor nem az ő személyisége áll ennek az országnak az élén, úgy ma nem a demokratizálódás és a liberalizáció szép feladataival birkózna társadalmunk, hanem a legjobb esetben is csupán az elavult intézmények bontogatásával küszködnénk. Nehéz elhinni, hogy földi valóságában nincs már közöttünk. Nehéz elhinni, hogy ő, aki hűséggel szolgált — ha nem is feddhetetlenül —, felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga után. És ezt az űrt érezzük valamennyien, pártállástól függetlenül. Hiszen ez a magyar nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talált mentséfizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig hűen szolgáló ember becsületessége volt. Szeretik Önt Angyalföldön a munkások, értelmiségiek, a választó- polgárok és egyáltalán az emberek. A párt megújulása, melyen egy emberöltőn át dolgozott, nem egy, de több fiatalos, dinamikus, tettre kész Kádár Jánost igényel ma is. Céljaink eléréséhez olyan vezetők kellenek, akik nem felejtik el, honnan jöttek, kikért dqigoz- nak, hová és kikkel akarnak elérni, olyanok, mint ön, Kádár elvtárs. Hagyatéka nem összegyűjtött anyagi javakból áll. önt az életében a munka, á feladatok, az ország, az emberek jobb élete, boldogulása mozgatta, vezérelte. Fizetségnek az eredményeket, az emberek megelégedését tartotta. Mi, akik örökségében osztozni akarunk, kemény munkát kapunk, ezt megtisztelő bizalomnak, feladatnak érezzük. Búcsúzom hozzátartozód, a Politikai Intéző Bizottság tagjai, a külföldi delegációk vezetői, valamint számos közéleti személyiség kísérte. A temetés megrendítő és visszavonhatatlan aktusa előtt Kádár Jánosné koszorút dobott férje koporsójára, majd fenyőgallyakkal borították azt. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyászszertartás végén felhangzott az Internacionálé, majd a díszzászlóalj díszmenetben vonult el a nyughely előtt. ★ Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára a gyászszertartás közben találkozott a Kádár János temetésére érkezett külföldi küldöttségekkel. A találkozón jelen volt Németh Miklós, Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagjai. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Barabás János, a Központi Bizottság titkára, a temetést szervező bizottság tagjai. A találkozón Jegor Liga- esov, az SZKP PB tagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet küldöttség vezetője tolmácsolta a szovjet párt- és állami vezetés, a Szovjetunió népe részvétét. Felszólalt Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt garanciális bizottságának elnöke, aki a baráttól, a kommunista- ás munkásmozgalom nagy alakjától búcsúzott. Tolmácsolt* az olasz kommunisták, személyesen Achilla Occhetto főtitkár, s minden olasz dolgozó részvétét. Elmondta, hogy az elmúlt másfél napon a ravatalhoz járuló gyászolók tízezrei mély benyomást tettek rá. Az MSZMP iránti új bizalom jeleként, a jövő hírnökeként és garanciájaként értékelte. *
