Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám

1989. JÚNIUS 13., KEDD ^ß&faP 5 ■aa Ki magyarázza meg Metzger Józsefnek? Tartozik — követel csikicsuki A Pest Megyei Hírlap a kö­zelmúltban jelentette meg a Pest Megyei Vendéglátó Vál­lalatról illetve annak vezér- igazgatójáról, Kántor Sándor­ról írott cikkét. Azóta Kántor Sándor sajtópert indított az írás szerzője ellen. Most két vállalati dolgozó történetét kö­zöljük. AMÍG BÍRTA Milkovits Istvánná 1987 ok­tóberében vette szerződésbe Ráckevén a Duna éttermet. Hibát követett el, mert nem vizsgálta át alaposan a létesít­mény műszaki állapotát. Ha­marosan kiderült, hogy a vil­lanyhálózat, a fűtés jelentős Javításra szorul. Az asszony, amíg pénzzel bírta, folytatta a felújítást, ezzel párhuzamosan Vásárolta az abroszokat, tál­cákat, polcokat, virágtartókat *— mindent, ami a színvona­las vendéglátáshoz kellett. Ja- ftuár 25-én kérte szerződése felbontását, mert belátta: a beruházást, az átalányfizetést, íz étterem felszerelését együtt nem bírja; csődbe megy. Március 25-ig, dacára a többszöri sürgetésnek, ígérge- Sésnek, választ sem kapott. Ekkor a Belkereskedelmi Mi- misztériumhoz fordult, s íme, másnap hívta Fehérvári Tibor, ft Pest Megyei Vendéglátó Vállalat kereskedelmi igazga­tója. Kapott 19 ezer forintot, *z eredetileg megállapított ítalányából elengedtek 40 szá- ialékot, ám a mii-lapjára rá­került, hogy tartozik a cég­inek 146 ezer forinttal, ami az elmaradt átalánydíjakból jött össze. Mivel az üzletben vég­zett munka a 19 ezer forint­fel korántsem volt megfizet­ve, május 10-én Milkovits Istvánná, Fehérvári Tibor és Koós Lászlóné kereskedelmi igazgatóhelyettes megegyeztek, hogy az üzletre ráfordított ki­adások fedezik a 146 ezer fo­rintot, ezért Milkovitsné egy vassal sem tartozik a cégnek. Erről a tényről papír is ké­szült. Azonban Milkovitsné augusz­tusban a vendéglátó vállalat Vácott működő elszámoltatási csoportjától értesítést kapott, amelyben arról értesítik, hogy mégiscsak tartozik 215 ezer 635 forinttal. Rádióriporter je­lenlétében újabb tárgyalás a vezetőkkel: eredmény, Milko­vitsné mégsem tartozik, mii­lap tiszta. 1988 decemberében az asz- szony szeretett volna megpá­lyázni egy üzletet. Ehhez azon­ban működési engedélyre volt szüksége. Most viszont a me­gyei vállalat budai igazgató­sága mutatta ki, hogy Milko­vitsné több, mint 200 ezer forinttal tartozik. Üjabb tár­gyalás: végre december 8-án újabb döntés: Milkovitsné mégsem tartozik, megkaphat­ja a működési engedélyt. Az asszony ma Dunaharasztiban, a Rózsakért vendéglőben dol­gozik. Tart tőle, hogy ha újabb hivatalos papírra lesz szüksége és ismét kimutatják: adós néhány százezerrel. TOVÁBB KILINCSELT A másik szereplőnk Metzger József. 1986 októberében vet­te szerződésbe az előbb em­lített Rózsakért vendéglőt. So­kat költött rá, amíg rendbe tette. 1987 derekán Stöckhli Attila névre érkezett az üz­letbe 132 ezer 617 forint, ame­lyet nevezett állítólag a Rózsa­kért felújítására költött. Metz­ger ment a vállalat budai igaz­gatóságára a pénzzel. Mit csi­náljon vele, hiszen Stöckhli Attila 1986 februárja óta nem dolgozik a Rózsakertben. Mi­vel Klausz József igazgató nem .volt benn, megbeszélte Majoméval, a vállalat előadó­jával, hogy számítsa be az AKINEK NE Van, aki tagadja, van, aki be­vallja — idegesek vagyunk. Hamar felcsattanunk a jóked­vű, tréfás — ám szerintünk célba találó — megjegyzésre éppúgy, mint arra, ha az ügy­iratot, a postát körbehordó hivatalsegéd nem jár oly gyors lábakon, mint ahogy elvárjuk tőle. Az idegesség miatt oly­kor szinte vibrál a levegő. Hisz csak kapkodjuk a fejün­ket: megint magasabbra tet­ték a mércét, többet követel tőlünk a nyugati partner, és a szovjet áruátvevö sok tételt dob vissza. Mert visszavetik, ha nyomokban is eltér a mo­delltől, a szabványtól az a blúz vagy az a táska, amire vevők. S akkor is, ha a be- főttesüvegekbe zárt uborkák valamelyike termetesebbre nőtt társainál. Igazuk van? Igen! Ezt még elismerjük, majd megpróbáljuk megmagyarázni a bizonyítványt. Mígnem rá­döbbenünk : a magyarázatok­ból még nem lesz szállítás, pénz. Aztán csak kapkodjuk a fejünket, mikor, ki, mit mon­dott, milyen új hírrel tör ránk a rádió hullámhosszán, a té­véből, az újságból. S az már csak ráadás, mégpedig nem is akármilyen: miként jövünk ki forintjainkból. Nem csodálkozom azon, ha egy karcolat, egy novella nyo­mán telefon után kapunk. Til­takozva, replikázva: honnan vették a sztorit, kiről szól, mikor, kivel történt meg. Mert felénk, a mi portánkon ilyen ugyan nem volt. S ha nem volt, hogyan kerülhetett ez elénk? Mert itt nincs kor­rupció, visszaélés, elfektetett akta, sohasem kezeltünk köz­érdekű bejelentést panaszként. Portánkon minden sima, pa­tyolatfehér — nincs szennyes, amit ki kéne teregetni, majd kimosni. Ám a lényegről meg­feledkezünk. Arról, amit elő­deink oly sokszor hangoztat­tak, hangsúlyoztak: akinek nem inge, nem veszi magára. Csak meghallgatja, elolvassa, s nem mosakszik, hisz tudja, az okos más kárán tanul . . . V. E. összeget a saját felújítása fe­dezetéül, illetve, ha az több, folytassa a bolt csinosítását. Metzger József imigyen tett. Tapétát, olajfestéket vásárolt, s gyönyörködött a szép ven­déglőben. Ekkor azonban ő is Vác ról kapott értesítést, hogy fizesse be a 132 ezer 617 forintot, mert az neki nem jár. Futott Klausz igazgató­hoz, aki megerősítette a rossz hírt: a szerződéses boltvezető fizessen! Metzger József to­vább kilincselt. Panaszt tett Kántor Sándor vezérigazgató­nál és Bencze Gábor gazdasá­gi igazgatónál. Hívatták a bu­dai igazgatót. S Klausz József szerint most már járt a 132 ezer forint Metzgernek. Am az összeg kamatait mindmáig fi­zeti. NEM PÁLYÁZOTT 1988-ban kiírták a Rózsa­kertet versenytárgyalásra. A vállalat vezetői közölték, hogy ezután 120 ezer forinttal több bérleti díjat kérnek érte. Metzger József sajnálta ugyan az általa vásárolt berendezést, a 400 ezer forintos költséggel épített hűtőházat, de soknak találta a bérleti díjat és nem pályázott. Az üzlet nem kelt el. Ekkor Kántor Sándor és Klausz József megígérték Metzger Józsefnek, hogy ha rosszul megy a bolt, visszave­szik a 120 ezer forinttal a bér­leti díjat és ő vállalja a ve­zetést. Utóbbi ráállt az alku­ra. A forgalom visszaesett, a bérleti díj a sorozatos kérések ellenére maradt. Fizeti a havi 65 ezer forintot. És nem fér a fejébe, hogy inellette a Betérő étterem és sörözőért — ahol a forgalom többszöröse az egy­szerű bisztróénak — Márton István miért csak 66 ezret szurkol? Pedig Márton István jól áll anyagilag, hiszen az övé Szigetszentmiklóson az Árpád (étterem, presszó, bisztró) 115-ért, és Halásztel­ken a Tulipán 51 ezer 500-ért. Igaz, ezek a jól menő boltok nem a Márton István nevén futnak. Ki magyarázza meg mindezt Metzger Józsefnek? V. M. Jövőre folytatják Gázprogram Dunaharasztin Maradandó dátum 1988. ok­tóber 19-e Dunaharaszti életé­ben. A Marx Károly utca mind­két végén ekkor lobbant fel először a gázfáklya, ami tu­domására hozta a lakosság­nak, hogy Dunaharasztiba is megérkezett a gáz. A soroksári gázátadó állo­mástól kiindulva, mintegy há­rom és fél kilométer hosszú­ságban nagy és középnyomású vezetékkel érkezik Soroksár felől ide a földgáz, a Körösi Csorna Sándor utcán kiépített gázfogadó állomásig, hogy a gerincvezetéken keresztül to­vábbhaladjon a település ott­honaiba. A múlt esztendőben meg­kezdett munkálatok — mint ismeretes — három ütemben folynak. Az első lépcsőben a település északi részén építet­ték meg és helyezték üzembe a gázszolgáltatást. Ennek nyo­mán 240 fogyasztó háztartásá­ban vált korszerűvé a fűtés, a melegítés. Jelenleg az úgynevezett B- ütam területén folyik a mű­szaki átadás. így ősszel már további 200 fagyasztó részé­re válik lehetővé a korszerű energiaforrás megszerzése. Ezzel párhuzamosan folynak az úgynevezett C-ütem mun­kálatai is. Ez a Dózsa György úttól dél felé eső területek el­látását teszi lehetővé. Ezen a területen a lakosokon kívül, számos ipari létesítmény is nagyon várja a gázt; így pél­dául a kenyérgyár, ahol az új energiaforrás nemcsak a ka­pacitás növelését teszi majd lehetővé, hanem a termékek minőségének javítását is. A tanács már elkészítette a további fejlesztési programot. Jövőre további 32 utcában — a település alsónémedi felé eső részén — az úgynevezett Li­get területén kívánják korsze­rűsíteni a fűtést. Az őszi hó­napokban jelzi majd a Tigáz, hogy milyen sorrendben tud­ja a fejlesztési igényeket telje­síteni. K. Z. Senior Klub a hegyfetőn Elkótyavetyélt erdő Nagy feltűnést keltett más­fél éve a hír: a Magyar Hitelbank Ingatlanforgalmi Leányvállalata a tahitótfaluí Kék Duna Szakszövetkezettől 60 millió forintért megvásá­rolta a több mint háromszáz hektáros, úgynevezett Úrbé­resek erdejét. A falubeliek egy része há­borgott, mondván. hogy a mezőgazdasági nagyüzemnek joga sem lett volna a föld eladására, mert annak egy része még a régi gazdák tu­lajdonában leledzik. Mások szerint a szövetkezet potom áron elkótyavetyélte a hatal­mas erdőt. Ismét mások ti­tokzatosan somolyogtak, meg­jegyezvén, hogy áldásként hullt zárszámadás előtt a Kék Duna ölébe a 60 mil- li ócska. Valutával toporgott Az ingatlanforgalmdsok azonban rövid ideig örülhet­tek a jó vásárnak. Kiderült ugyanis, hogy erre a helyre környezetvédelmi okok és a táj védelme miatt soha nem fognak építési engedélyt kap­ni. A svájci partner pedig már a küszö'oöh toporgott a valutájával. Ám a Környe­zetvédelmi és Vízgazdálkodá­si Minisztérium és a Pest Megyei Tanács illetékesei megmakacsolták magukat. Közel egy évi huzavona és tucatnyi tárgyalás után vég­leges lett a döntés: a banko­sok nyugodtam pihenhetnek az árnyas fák alatt, napoz­hatnak a tisztáson a 60 mil­lió forintjuk ellenében. A do­log ilyetén fordulata roppant kellemetlen volt a leányvál­lalat vezetőinek, mert a pénz nem termelt, ám a kamatait állniuk kellett a részvénye­sek felé. Az akkori szövetkezeti el­nök, Lázár Antal azonban hallani sem akart az üzlet visszacsinálásáról. Azzal ér­velt, hogy őik erdőt adtak el, s nem állították, hogy oda építeni is lehet. Egye meg a vevő. amit főzött. Aztán változott a helyzet Lázár Antal egy szerencsét­len szőrmeüzem-vásárlás után nyugdíjba ment, s utódai úgy döntöttek, hogy megegyeznek a pénzügyesekkel. Az üzletet visszacsinálták. Oly módon, hogy a leányvállalat vissza­kapott 40 millió forintot, plusz az Úrbéresek erdejé­hez közel több mint 10 hek­tár földet, hogy mégis meg­valósíthassa álmát. Nagy Zoltán, az ingatlant forgalmi leányvállalat igaz­gatója elmondta, hogy az új területre máris megkapták az építési engedélyt. Az Úr­béresek erdejének terveit adaptálták, felvették a kap­csolatot a svájci céggel, ám azok kijelentették, hogy csak akkor utaznak Magyarország­ra, ha sínen lesznek a dol­gok, mart a régi huzavoná­ból már elegük volt. De mit építenek a Duna­kanyar e gyönyörű helyén? A neve Senior Klub lesz. Egyszerre 200 ember talál gyógyulást, pihenést á falak között, ötven év körüli pén­zes embereket várnak. Szál­lodát. éttermet, üzleteket, szaunát, sőt. templomot épí­tenek. Ez utóbbi meglehető­sen szokatlan létesítmény at új beruházások sorában. Ter­mészetesen útra, vízre is szükség lesz. A klubot sajat szennyvíztisztítóval látják el. A költségvetés 500 millió fo­rintra rúg. Aligha közömbös A helyiek közül több tu­cat embert kivannak foglal­koztatni. A magyarok közül kerül ki a személyzet, s e* aligha közömbös a munka­helyhiánnyal küzdő Tahitót- falunak. A svájciakkal való egyeztetést követően a Seniof Klub építését megkezdik. Vicsotka Mihály Hat jurta Visegrádon A kedvelt kirándulóközpont Visegrád mellett — Mogyoró-hegy — újabb hat jurtasátorral bővült. A szihalmi Rimaplast üzem dolgozói szerelik a helyszínen a mongol típusú sátrakat (Vimola Károly felvétele) A lány ott állt az esti szürkületben ** az ablak előtt és a szemben lévő ház falát bámulta. Keserű gondolatok cikáztak át az agyán, míg végül rá nem jött arra, hogy azt a harcot, ame­lyet két esztendeje kezdett, elveszítette. Ám az mégsem lehet, hogy a szülei legyenek a győztesek, akik előre meg­mondták, hogy úgysem lesz belőle semmi, ha a saját lábára akar állni az ő segítségük nélkül. Persze ő leg­alább megpróbálta, nem úgy, mint so­kan mások, akik csak álmodoznak ar­ról, hogy nekik majd egyszer valami sikerülni fog. De vajon mi? Ezt pon­tosan Erzsébet sem tudta, csak annyit, hogy a falusi tanácselnök és a megbe­csült tanárnő egyetlen lánya, nem marad odahaza. Ezt még akkor elha­tározta, amikor gimnazistaként napon­ta buszozott a városi iskola és a lakó­helye között. Aztán, hogy leérettségi­zett és nem vették fel az orvosira, mert másoknak kellett a hely, cselek­vésre szánta el magát. Ez még azon a nyáron történt, hogy kézhez kapta az egyetemtől az elutasítást. Az anyja ugyan vigasztalta, meg az apja is ál­dozott a lányára néhány percet, mert úgy vélte, Erzsébetet súlyos tragédia érte. Máskor még ennyit sem tett meg. szinte soha semmire nem volt ideje. Persze az anyja se szánt arra túlságo­san sok időt, hogy néha elbeszélgessen a lányával. Örökösen a feje fájt a gondoktól, meg az iskolai lármától. Erzsébet hamar a saját lábára állt, bár az otthon biztos hátteret adott neki. Csakhogy ez a háttér nem volt őszinte. Gyakran kellett végignéznie és hallgatnia szülei „színváltozásait”. mindig attól függően, hogy ki volt éppen a vendégük. Néha egymás kö­zött is fura véleményt alkottak az em­berekről, a környezetükről. Erzsébet általában felháborodott ezen a kétszí­nűségen, a kicsinyes hatalmi harcokon Zavarta az is, hogy a falubeliek benne csak a tanácselnök lányát meg a pe­dagóguscsemetét látják, akire éppen úgy mosolyogni kell, néha kedvesked­ni neki, mint a szüleinek. De nem ez volt az igazi oka annak. hogy egy délután felszállt a városba induló buszra, s mindössze pár holmit vitt magával egy kézitáskában. A szü­leinek hagyott néhány sornyi üzene­tet, hogy ne aggódjanak érte, pusztán csak a saját lábára szeretne állni, s dolgozni fog. Nem ment messzire, csak a közeli városba, ahol a középiskolás éveit töltötte. Akadt ott egy barátnője, akinél az első napokban meghúzhatta magát. Volt egy ötezer forintos betét­könyve, amiről senki sem tudott. A pénzt még az első napon kiváltotta, abban bízva, hogy az elegendő lesz addig, amíg megállapodik. Az egyik hivatalba került adminisztrátornak, s néhány nap után talált egy albérleti szobát is egy idős házaspárnál. Az öregek tisztelettudóan bántak vele, Erzsébet is mindig szerényen, udvaria­san viselkedett a háziakkal. Mivel a szobája ott volt rögtön a lakás bejá­rati ajtaja mellett, s az öregek általá­ban a lakás túlsó végében tartózkod­tak, szinte alig találkozott vejük. Ki­csit rosszul hallottak mind a ketten, ezért hangosan beszéltek, a televíziót is felerősítették, hogy értsék miről is van szó. Ez volt az egyetlen, amely Erzsébetet zavarta, de a háziak tapin­tata ellensúlyozta ezt a kényelmetlen­séget. \ Már egy hónapja volt a városban, amikor megírta az első levelet a szü­leinek. Sokáig tűnődött azon, feltün­tesse-e a címét is, mivel attól tartott, hogy az apja másnap megjelenik es hazaparancsolja. Végül mégiscsak úgy tartotta tisztességesnek, hogy ne titko- lóddzon. Kicsit nyugtalan volt, amikor postára adta a borítékot, de azért re­ménykedett is. Három nappal később kapott választ az anyjától. A sorokon érződött a sértettség, meg a szemrehá­nyás. Az anyja azzal próbált hatni rá. hogy biztatta: bármikor menjen csalt haza. ha úgv érzi, hogy szüksége van a szülei segítségére. Elismerte, hogy keveset törődött a lányával, de azzal mentegette magát, hogy a sok munka meg elfoglaltság mellett ezt nehezen tudta volna vállalni. Az apja nem írt, de néhány nappal később felkereste, s amikor látta, hogy Erzsébet tisztes­séges környezetben él, kicsit megnyu­godva távozott. Búcsúzóul még azt mondta, hogy szerinte nem olyan nagy baj, ha Erzsébet is megtanulja végre az önállóságot, hiszen eddig semmire sem volt gondja. A lány érezte, hogy ezt a sértődöttség mondatja az apjá­val, valójában aggódik érte. Ez volt az első alkalom, hogy miután magárá maradt, végigfeküdt az ágyán és hoszs szán, őszintén sírni kezdett. Egykori osztálytársnőjével Erzsébet igen jó viszonyban volt. Általában együtt mentek el moziba, táncolni vagy éppen csak úgy csatangolni á városba. Krisztinának sok ismerősé volt, így Erzsébet sem maradt társak nélkül. A fiúk rászoktatták a cigaret­tára, később már a sört és a rövid­italokat sem vetette meg. Egy nap ta­lálkozott Jocóval. aki semmi mást nem akart a lánytól, pusztán azt hogy minél előbb ágyba vihesse. Ami­kor a dolgok megtörténtek, még pár hétig együtt jártak, aztán Jocó szép csendesen elköszönt. Erzsébet napokig szenvedett miatta, s ekkor történt meg másodszor, hogy bevonult a szobájába és hosszan zokogott. Egy újabb sze­relem aztán kijózanította, de ez sem tartott hosszú ideig. Miért is tartót! volna? Erzsébet később kerülni kezdte i régi baráti körét, újak után nézett Csak ritkán engedhette meg magának, hogy programokat szervezzen. így is alig tudott kijönni a fizetéséből. Néha hazament a szüleihez, de az otthoni fogadtatás vagy hűvös volt vele szem­ben. vagy túlságosan is barátságos. Ha tehette, inkább csak az ünnepeket töl­tötte odahaza. A hetek és a hónapok szinte röpültek. Erzsébet még mindig reménykedett abban, hogy valami tör­ténik. ami megváltoztatja az életét. S az majd jó lesz. De semmi sem tör­tént. Leszámítva azt. hogy mindig más és más fiú arca bukkant fel mellette; míg végül megtörtént a baj. J^Jég mindig ott állt az ablak előtt Szinte teljesen besötétedett, ami­kor végre megmozdult, magához vette a táskáját meg a lakás kulcsait és el­indult a buszmegálló felé. Alig egy órai utazás állt előtte, a családi ottho­nig. Csitári János V esztesen(?)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom