Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-30 / 152. szám

4 ^ߣttian X9S9. JÜNIUS 30., PÉNTEK Gyökereink Phenjanban Tegnap utazott el Phenjan­ba, a Világifjúsági Találko­zóra a 30 tagú magyar mű­vészeti delegáció, amelynek tagja a Táborfalvára való Bi- rinyi József, a népművészet ifjú mestere. A több mint húsz, javarészt kuriózum­számba menő, ritkán haszná­latos népi hangszeren mes­terien játszó fiatalember, a 29. miskolci filmfesztiválon kimagaslóan szerepelt a Gyö­kereink című filmben. Meg­kapta a zsűri nívó- és a Ma­gyar Televízió különdíját. Ed­digi kiemelkedő munkásságá­ra felfigyelt a Szövosz is, s javaslatára került Birinyi József a VIT-re induló cso­portba. A már említett, Gyökereink című díjnyertes filmet, Kiss József Kossuth-díjas film­rendező alkotását, amely a Movi Helios Stúdióban ké­szült, bemutatják Észak-Ko- reában is. A Világifjúsági Találkozón 30 perces önálló műsorral szerepel az ifjú népművész, sőt a VIT ma­gyar klubjában ugyancsak le­hetősége lesz arra, hogy na­ponta bizonyítsa különleges tehetségét. Emellett föllép a VIT népzenei fesztiválján is. Pennsylvaniától Százhalombattáig hányszor örökítette meg a Du­nát, melyet pár esztendővel ez­előtt még látott ablakából, de most már benőtték a lombok? Ki tudja hányszor festette meg a battai házakat, a távoli DKV fényesen csillogó lepárlótor- nyáit. a lángoló fáklyát? Pe­dig nem is szereti oly na­gyon, bár érzései az ipari óriással kapcsolatban vegye­sek. — Mikor ideköltöztünk, s jöttünk Szekszárd felől, egy- szercsak megláttam Ercsinél a DKV-t. Olyan volt az éjszaká­ban vöröslő fáklya, mintha egy óriási kivilágított karácsonyfa lenne a Duna mentén. Feled­hetetlen látvány Volt. Várostörténet képekben Igazán nem lesz nehéz hely­zetben az a helytörténeti kuta­tó, aki évtizedek múlva fel akarja idézni, hogy milyen le­hetett egykoron az olajváros. Csak előveszi, előkeresi a gyűj­tőktől Márton Béla képeit, s elétárul a város története. A régi — minden, amit valami­kor az ember csinált — meg­ragadja a festőt, s mindaddig nem tud szabadulni tőle, amíg meg nem örökítette. Egész so­rozata van a battai házakról, háztetőkről, hiszen ezeket lát­ja legjobban a Kelta közből. Megfestette az utolsó battai zsúptetős házat, s ki tudja hány alkalommal a templo­mokat. Egy-egy bűbájos, in­tim hangulatú utcarészlet, de egy vásznon ott az ébredő la­kótelep is. Hajnali négy óra van s hideg. Érzem, hisz a vá­szon kékje megborzongat. Ritkán érzi magát emberké­pekhez oly közel, mint Márton Béla alkotásai között. Mégis — szinte hihetetlen, de így van — otthonában, Százhalombat­tán egyetlenegyszer volt önál­ló kiállítása, az iskolában. Ott van az a nagyszerű művelődé­si ház, miért nem teszik köz­kinccsé, más számára is élvez­hetővé a város festőjének al­kotásait a ház gazdái? Talán nem szeretik a művészt? Pe­dig sok embernek, sok battai- nak, és más városban élőnek sikerülne örömet szerezni ké­peivel ... Fiedler Anna Mária j Ipari nagyvállalatai környezetszennyezése miatt vált ^ híressé, bár némelykor inkább hírhedtté Százhalombat- ^ ta. S ezek az információk olyannyira bsleivódtak az ^ ember tudatába, hogy még a várost jól ismerők is cl- ^ elcsodálkoznak, amikor rábukkanok jártukban-keltük- ^ ben egy-egy csodalatos zugra. Számtalan ilyen van az ^ Övárosban, ahol a régi házak tövében még ugyanúgy ^ mosakodik a délutáni napfénynél egy macska, ahogy azt ^ tehette száz esztendővel ezelőtt. A tornácokon asszo- f nyok könyökölnek, szemlélődnek, s igazítják cl szíves í szóval az ismeretlent. — Itt menjen fel, azon a kis utcán, arankám, s balra az első közben lakik a festő — mutatja egyikük a helyes irányt. — Egy, kettő, igen, a második házban — számolja fejben a házakat. Közvetlenül az óváros fő­utcája fölött húzódik a Kelta köz, megbújva a domboldal­ban. Feljutni is csak egyik oldalon lehet kocsival, hisz a másik végébe lépcső vezet. Hatalmasra nőtt orgonabok­rok; évszázados fák tövében él Márton Béla festőművész. A nagy vándor, ahogy magát nevezi, idős korára itt találta meg otthonát. Vándorságát génjeiben hordozza, hiszen apja, a rozsnyói hentesmester a századelő nagy kivándorlá­si hullámában vágott neki Amerikában. Ott, a pennsylva­niai Clairtonban látta meg a napvilágot Márton Béla. Ám nem sokáig élvezte Amerika levegőjét, hisz édesanyját majd elepesztette a honvágy, s hazajött a család. Iskola Rozsnyón, az Alacsony- és a Magas-Tátra tövében vált fes­tővé Márton Béla, képzőmű­vészetet tanult Brünnben, iparművészeiét pedig Csehor­szágban. az Oriás-hegvscgben. Mígnem 1940-ben önálló kiál­lítást rendezett Ungváron. a Kárpátok tövében. Gyanútla­nul érkezett meg az Ung fo- .lyó partjára, s ottragadt. A Kárpátok fenséges ormai, ma­gasba szökő hegygerincei ma­rasztalták ott 1972-ig. Így lett az amerikai születésű magyar anyanyelvű fiúból szovjetunió­beli festő. Munkásságát szá­mos elismeréssel jutalmazták. Mivel itt vannak rokonai, testvére, 1972-ben Magyaror­szágra települt. Először Szek- szárdon élt, majd — hogy kö­zelebb legyen a 'fővároshoz, a művészeti élet központjához — Százhalombattára költözött. A Kárpátokat látni és... A festőt mindenki ismeri az Övárosban. Kicsit más a há­za, mint a többi faluy épület, erről könnyen meg lehet ta­lálni — mondják az idegennek. S a kicsit más ház a megszo­kottól eltérő belsőt is rejt. A falakon körben festmények, megelevenedik rajtuk a vidék, amerre Márton Béla élt. Kék háttérben fehér hó, szinte hallom, ahogy roppan a lábam alatt, a hegyekről lecsörgede­ző patakok hangja ott marad az ember fülében. Kék, kék, mindenütt kék, s órási he­gyek. Azért is maradt Kárpát­alján Márton Béla, mert nem bírt elszakadni a hegyek lát­ványától. — Nem tudok eget festeni — mondja hamiskás mosollyal szája szegletében —, azért fes­tem inkább a magasba szökő Kárpátokat, a Tátrát, a Mát­rát. S telet, azt szeretem iga­zán. Nézi, mit válaszolok tréfá­jára, de akármennyire kíván­ja hallani, akkor sem mon­dom. hogy igenis gyönyörű a Velencei tó fölött gomolygó nyári ég. s szemet gyönyörköd­tető a hegyek fölött úszó bá­rányfelhők nyája. Mondták már eleget bizonyára, hogy nagyszerűek a képei, hogy ne­héz elszakadni közelükből. Ha­vi négy képre kötött szerződést a Zichy Mihály Galériával, né­ha azt is nehezen csinálja meg. De vinnének akár tízet is, ha győzné Pedis nemigen pihen. Vidá­man. tele tenniakarással dol­gozik, hetvenhat esztendeje da­cára. Fest, alapoz. Ki tudja Kinek ingyenes/ kinek nem? Amikor a közelmúltban híre ment annak, hogy az alsó tagozatos tanulók füzet- és tanszercsomagjait a diá­kok szüleinek nem kell megfizetni, érthetően elégedet­tek voltak az érintetlek. Aztán újabb hír látott nap­világot arról, hogy az említett ingyen csomagokat csak a fővárosban levő 90 ezer alsó tagozatos gyermek veheti igénybe. A Fővárosi Tanács a pénzt szociálpolitikai ke­retéből fizeti, s az Apisz 30 százalékos kedvezménnyel adja a tanszercsomagokat. Tegnap aztán a Művelődési Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a Minisztertanács határozata ér­telmében az országban levő általános iskolák, vala­mint a fogyatékosokat nevelő, oktató intézmények va­lamennyi alsó évfolyamos tanulóját ingyenes tankönyv- ellátás illeti meg az új tanévtől kezdődően. A Pénzügy­minisztérium ennek fedezetéül 12 millió forintot bocsát az intézményeket fenntartó tanácsok rendelkezésére. Az újabb hír ismét kiegészült azzal, hogy az anyagi okokból rászoruló általános iskolai tanulók ingyenes tankönyv- ellátását szolgáló 30 millió forintot, amellyel az elmúlt év óta gazdálkodnak a tanácsok, illetve az iskolák, az intézmények, a 2—8. osztályos tanulók támogatására használják fel. Lám-lám, vannak még meglepetéseket hordozó napok ebben a pénzszűke világban. Csak az elgondolkodtató, hogy miért nem egyszerre jelentek meg a felsorolt ked­vezmények. Miért örül és miért boszankodik a szülök egyik vagy másik tábora!? Mert rájuk is gondolt a tegnapi híradás, miszerint azoknak a szülőknek,. akik a tankönyveket már megvásárolták, a könyvek árát a tanévkezdéskor visszatérítik. Milyen jól jönnek majd azok a forintok, amikor naponta tér haza a nebuló, hogy még ezt és azt igényli X., vagy Y. tanár(nö). Mindenesetre ez utóbbi gondolatokkal még nem lehe­tett lezárni a rövid híranyagot, mert megérkezett a legújabb. Eszerint Ráckeve Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a szülőket, hogy az 1989—90-es tan­évre a Ráökeve, Makád, Lórév, Szigetbecse általános iskoláiba járó alsó tagozatos (1—4.) gyermekek szá­mára térítésmentesen biztosítja a tankönyveket és fü­zetcsomagokat (kiegészítő nélkül). Gy. L. KORFORDULÓ Valódi történelmi igazságtétel Pénz nélkül megöregedni... — Hát ennyi! Az idős asszony lehangoltan mondja £ ki s megállapítást. Kedvetlenül morzsolgatja a kszé- ^ be nyomott papírpénzeket. — Csalódott? — kérdezem % tőle o málnaátvevő féltetős kis ideiglenes épületében, £ ahol mellette áll a lánya. Jött segíteni. Ezt megteheti. £ Pénzzel nem támogathatja, mert az nekik is jól jön- f ne, ha több volna belőle. ^ — Tudja, úgy van ez — válaszol a néni —, hogy f. amikor ára van a termésnek, akkor keveset tudunk ^ szüretelni, mert több a napfény, kevesebb a csapadék. £ Az idén meg, amikor nap is volt, csapadék is van, a £ málna ára alacsony. — Azért egy kicsit biztosan segít £ a nyugdíj mellett — mondom, azt látva, hogy elhagy- | halta, már a hetvenediket. Dicsérem is, hogy ebben a f korban még bírja a bokruk közti bóklászást, a cipeke- í dést. — Bírni kell — feleli. — Nemcsak azt, hanem a f, kapálást, a kötést, a metszést, minden egyebet, ha élni % akar az ember. Mert tudja, nekem nincs nyugdíjam. $ Nem mehettem állásba, mert volt egy beteg fiam. Arra % kellett vigyáznom. Aztán most ez az egyetlen forrás, £ amiből egész esztendőben élhetek — néz ismét a forin- 4 tokra, s a fejét csóválja. Az átvevők nem szólnak bele a társalgásba. Nekik nem a véleménymondás a dolguk. Itt a mérleg tiszte a minősítés. Amennyi a kiló, annyi a forint. Kinek-kinek mind egyformán. Hogy is látnák meg azt, amit én ol­vasok le erről a gonddal be­árnyékolt tekintetről, hogy itt valami igazságtalan. Mert miért ne lett volna ugyan­akkora áldozatvállalás, hiva­tás és szolgálat az, hogy va­laki a beteg gyereke mellett marad otthon? Lemond nem­csak a jövedelemről, hanem a munka, a hivatás örömé­ről, a szabályos életformá­ról. Vállalja az öregkor bi­zonytalanságát. Ezt is nyug­díjazni'kellene mór végre el­ismerve a szeretet jogát, elsőbbségét—■. állapítom meg, s magamban hozzáteszem: rettenetes dolog, ha az ember pénz nélkül öregszik meg eb­ben a mai világban. És rette­netes, ha különben huma­nistának mondott társadal­munkban a maga hibáján kí­Az évek. múlásával sokszor fájdalmas a felfedezés, hogy számos olyan feladatot, ame­lyet addig könnyűszerrel tud­tunk ellátni, már nem tu­dunk elvégezni. S ahogy nehezebbé válik a munka, úgy szemléljük rossz érzéssel, hogy már a kert sem olyan, mint azelőtt volt, amikor könnyűszerrel for­gattuk a szerszámokat, ami­kor még nem esett nehe­zünkre a korai felkelés. Elkeseredésre azonban ilyenkor sincs okunk. A fárasztónak tűnő kerti munka helyett új foglalatos­ságra is szert tehetünk, ami változatlanul biztosíthat­ja a természettel való kap­csolatunkat. Hazánkban is egyre inkább terjed a Japánban népszerű ősi foglalkozás, a törpe fama­tuzsálemek edényben tartásá­nak művészete: a bonsai. Ezzel az eljárással cédru­sokat, fenyőfákat, különféle erdei fákat, sőt gyümölcsfá­kat — a természetben 10-20 méter magasra növő fákat — gyakran 30-50 cm-es méretű­vé alakítanak: „kicsinyíte­nek”. Ezeket aztán a fa nagy­ságával harmonikusan meg­egyező cserép- vagy porcelán­edényben a szobai polcon, tornácon, az udvaron vagy er­kélyen tartják egymagukban vagy művészi csoportosítás­ban. A parányi, de formájuk­ban hatalmasnak ható, fajuk­ra jellemző külsejű fák rendkívül hosszú életűek. A rendelkezésre álló szakköny­vek szerint a törpefák neve­lése olyan műveletek soroza­tából áll, amelyeknek az a céljuk, hogy a növény növeke­vül kevés — évről évre ko­pik — a vásárlóértéke pél­dául egy rokkantsági nyug­díjnak. A kiszolgáltatottság, a ki­sebbségi meg a szégyenérzet keveréke munkálhatott ab­ban a még nem túl idős par­kettás szakemberben is, aki ma már nem kuporodhat a szoba padlója fölé. Ha kézbe venné a kalapácsot, s a való­ságban is úgy szögelgetné \ e- le sorba az apró lécdarabká­kat. mint ahogy olykor még álmodja, talán az életébe is kerülhetne. Ám a kis pénz, amivel a piacot járhatja, olyan mint a terelőkorlát. Megszabja, mi­ből mennyit,, m ettől meddig. Nem csirkecombot Vesz, há- nem csirkehátat, ha kap. Ha meg herh pirongatja érte az ilyen sorsokat nem ismerő, felszínesen gondolkodó ma­szek hentes. Aki különoen ezt tette vele. A hangja remeg, s nehéz megmondani, hogy a felindu­lás, az elkeseredés, vagy a dése lelassuljon, ugyanakkor mégis fejlődjön: „o felnőtt” fához hasonlóvá váljék, sőt virágozzék és termést hoz­zon. Ültetéskor éppen ezért erősen visszavágják a cseme­te főgyökerét és a vezérhaj­tásokat. Ezt 2-3 évenként minden átültetéskor megis­métlik, ezáltal csökken a fa víz- és tápanyagfelvétele. A lapos edényben — az egyéb­ként is sovány, kevés főidőén sekélyen gyökeresedik a tács- ka: gyökerei — mintha vi­har tépte volna ki őket — a talajból jócskán kilátszanak. A fiatal növény törzsét es ágait rátekert drót segítségé­vel megfelelő alakra formál­ják. Ha a törzs és az ágak meg­erősödnek, letekerik róluk a drótot, közben a hajtásokat állandóan metszik, és a fa ágait, koronáját fajára jel­lemzővé alakítják. Ily módon éri el a bonsai művésze, hogy fája hasonlatos lesz a meredek sziklákon, a szá­raz, szegény talajon senyvedő, erős szelektől csavarodott törzsű, gyökerével kétségbe­esetten a sziklába kapaszko­dó fákhoz. Kertünkben, otthonunkban a törpésített erdei fák az ilyen görbe ágú, öreg fák han­gulatát idézik. Arasznyi fa­matuzsálemekkel díszíthetjük kertünket, teraszunkat, ab­lakpárkányunkat. Karnyúj­tásnyira van mindenkinek a lehetőség, hogy maga alakít­sa saját fácskáját, egy fillér befektetés nélkül. Ehhez se­gítséget nyújt a Budapesti Bonsai Egyesület (Budapest V., Pálffy György u. 16., tele­fon: 314-768), vagy annak vi­déki szakosztálya. szégyen remegteti. Palástol­ná az érzéseit, ám mégsem teheti. Felkeresi a krónikást írja meg, kéri, szégyemtse meg azt a .............Egy kis b első tusa után kimondja: csibészt. Sorsok. Szerény álmaim egyike volt rég. hogy negy- ven-ötven évi kemény és be­csületes munka után az én öregeim szép őszt érjenek meg. Legyenek pihentek, de­rűsek, gondtalanul várják minden hónapban a postást. Nem igy várják. Keresik a mellékes lehetőségét, kupor- gatnak, nélkülöznek. Mindenféle divatos szavak bukkannak eiém mostanában. Ha rájuk gondolok, mérgesí­tenek azok a különféle okkal hangoztatott fogalmak, hogy preferálni. hogy primátusa van valaminek, más egvéb pedig prioritást élvez. Kis­pénzű nyugdíjasaink sorsat kellene végre sok egyéb elé helyezni a ranglistán. Meg­adni nekik, ami egy élet al­kotó munkájáért jár. Ez len­ne az igazi történelmi igaz­ságtétel. Kovács T. István A Pest megyeieket is várják Országos aranymenyegző A szakszervezetek megyei tanácsa és a Népszava Ba­rátság Klub szervezésében Egerben, augusztus 5-én ne­gyedszer rendezik meg a nyug­díjasok országos találkozóját. Akárcsak eddig minden al- kalommal, most is sok érde­kes program várja a vendé­geket. A város központjában — a Dobó téren és környékén — ismételten megrendezik a kézművesmesterek országos kiállítását, amelyen részt ve­het mindenki, aki úgy érzi, hogy a keze munkájával lét­rehozott termékek igényt tart­hatnak a közönség érdeklő­désére. A városi hatóságok a jelentkezőknek erre az egy napra szabad kiállítási és árusítási engedélyt adnak. A részvételre előzetesen le­vélben, vagy személyesen le­het jelentkezni az Egri Vá­rosi Tanácsnál (Dobó tér 1.). Az egri bazilikában orszá­gos aranymenyegzőt rendez­nek, amelyre szeretettel vár­ják az ország minden részé­ből azokat a nyugdíjasokat, akik 1989-ben ünnepük ötve­nedik házassági évfordulóju­kat. A szertartás után közös lakodalmat tartanak a jubi­láló pároknak és családtag­jaiknak, illetve vendégeiknek. Jelentkezni lehet személye­sen. levélben vagy telefonon a Népszava Barátság Klub szervezőirodájában (Bp. V., Néphadsereg u. 7. sz., tele­fon: 327-332). A város melletti parkban — a szőlőhegyekkel és boros­pincékkel övezett Szépasz- szony-völgyben — a szabad­téri színpadon rendezik meg a nyugdíjasok „Ki mit tud?” vetélkedőjét. Szeretettel várják a talál­kozóra — Pest megyéből is — a falvak, városok, üzemek és szövetkezetek nyugdíjasait. A szervezetten érkező cso­portok részére — előzetes megrendelés alapján — szál­lást, étkezést is biztosít a barátságklub. A vonatokkal érkezőket különjáratú autó­buszok várják a vasútállomá­son és viszik a Dobó térre, onnan pedig a Szépasszony- völgyébe. A közületi járműveken utazó nyugdíjasok természe­tesen felhasználhatják erre az aLkalomra is a 90 száza­lékos utazási kedvezményü­ket. Arasznyi famatuzsálemek i k Aki nem tud eget festeni Amikor mär nehéz a kerti munka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom