Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

*

8

x^iHctp

1989 JÜNIUS IT, SZOMBAT

Szin Béla, a reformer

Farmergazda a vezetőségben

Elérkezett az új idők reformkora. Az újságot olvasókat, a rádiót hallgatókat, vagy éppenséggel a televíziót nézőket naponta bombázzák különböző csatornákon a pártok, szervezetek, egyesülések programjaikkal, a nemzet felemelkedését szolgáló terveikkel. Űj arcok tűnnek fel a politikaii csatározások színpadán, s ékesszólással, szónoki tehetséggel megáldott atyafiakra, profi módon nyilatkozókra figyelhet fel a szenzációra, az olcsó csemegékre éhes publikum. Természetesen a gyűlések, fórumok, különböző célzatú összejövetelek ügyeletes előadói, reflektorfénybe állított vezéregyéniségei esetenként kemény csatározásokat is folytatnak azért, hogy híveik, szimpatizánsaik táborát növeljék.

Vannak azonban olyanok is, akikre eleddig csak a szakmai, munkahelyi közösség figyelt fel. Gondolataik az adott közegben és időszakban nem voltak (nem lehettek) úgymond mélyenszántóak. Mostanság, mintha rájuk is több időt szánnának. Sőt mi több, adnak is véleményeikre és javaslataik nyitott fülekre találnak.

Szin Béla, a pátyi Zsámbéki-me- dence Termelőszövetkezet elnöke közéjük sorolható. Éveken át az a hír járta róla, hogy makacs, konzervatív. Amikor hírét vette, hogy Pest megyében zászlót bontott az agrárreform-mozgalom, fellélegzett. Megnyugvással töltötte el az a gondolat, hogy a számyaszegett magyar mezőgazdaság megmentéséért a legtehetségesebb agrárszakemberek állnak csatasorba. Aztán, amikor megalakult az Országos Agrárre- formkör, s eljutottak a nyilvánossághoz programijai, valamint a föld- tulajdon kérdésével kapcsolatos vitára késztető reformelképzelések, kétséget kizáróan konstatálhatta, hogy a zsilipet felhúzták, s már nincsenek a nyilvánosság elől elzárt, eddig tabuként kezelt témák és tézisek.

A közelmúltban Pátyon is megalakult a Zsámbéki-medence Tsz agrárreformköre. Az öttagú vezetőségben helyet kapott egy gazdálkodó is, vagy ahogy Szin Béla fogalmazott. egy ötletgazdag farmer. Jelezve, hogy a szövetkezet mellett, vagy esetleg azzal karöltve, jól megférnek egymás mellett a gazdálkodás egyéni és kollektív módját folytató közösségek is. Az alakuló ülésen, közel kettőszázan voltak jelen: a szövetkezet pátyi, zsámbéki és biatorbágyi körzetéből. Az alakuló ülésen nem szerepeltek tézisek, de felolvasták az Országos Agrár- reformkor elfogadott dekrétumait, hiszen számukra ez utóbbiak a mérvadók.

Szin Béla szavait, elképzeléseit hallgatva kétségtelenül elmondható, hogy nem az a fajta ember, aki a közelmúltban ébredt fel Csipkerózsika-álmából. Szenvedélyes hangon ismételgette, hogy mindig is reformpárti volt, hiszen 30 éves szövetkezeti elnöki pályafutása alatt megélt egyet s mást. Megérte 1968- at, az új gazdasági' mechanizmus nyitányát, s előnyeit több éven át ez a gazdaság is kamatoztathatta. Akik ismerik (szerencsére szép számmal vannak ilyenek), tudják, hogy nem a bólogató, a mindenre tapsoló pedálozó vezetők táborát gyarapította. Sok esetben nevén célozta meg, ahogy ellenfelei hangoztatták, „negatív meglátásaival” a képmutatókat, a vezetői beosztásukat körömszakadtáig őrizgetőket. Utóbbiakból még jócskán akadnak, ezért lehangoltan említette, hogy a reformok sikerét, gyors térnyerésüket illetően bizony vegyesek az érzései. Számos értekezleten a TOT mellett a MÉM-et is ostorozta, vette kemény kritikai bírálatok alá. Utalt arra, hogy lépéshátrányba kerültek a túlzott frázispufogtatások révén, s egyre indulatosabban hajtogatta, hogy már évtizedekkel ezelőtt az igazi, a valós piaci viszonyokat kellett volna a mezőgazdaság számára megteremteni.

Szorgalmazta a mezőgazdasági tőzsde mielőbbi megalakítását, .hogy az agrárgazdaság termékeit, alapozva a konjunkturális lehetőségekre, szabadpiaci biztonsággal értékesíthessék. És nemcsak a gabonáról, hanem a sertés- és marhahúsról, a gyümölcs- és zöldségféleségekről, is elmondhatóak a szabadpiaci nyitottságra utaló gondolatok. A drága gyümölcskonzervek, húskészítmények, jegyezte meg, megdöbbentő

látleletét adják annak, hogy miként szedte rá az irányított kereskedelem a gazdálkodókat arra, hogy messze a valós áruk alatt szabaduljanak meg a termelők például gabonatermékeiktől.

Gondolatait szélesre tárva, teret engedve a közgazdasági és pénzügyi háttérnek; az állam az éves megtermelt népgazdasági javak újrafelosztásánál az utolsók, mondhatni a vert mezőnybe tartozók táboraként kezelte a mezőgazdaságot, holott legalább a középmezőnybe kellett volna tartoznia. A megtermelt javak igénylik a szubvenciót, és a szakmai tisztán látás logikáját.

Szin Béla elodázhatatlannak tartja, már a gyorsan múló idő miatt is azt, hogy még mindig megy a halogató, taktikázó politika az agrárszektor jövőjéért folytatott vitákban, miközben az égadta világon nem történnek világos állásfoglalások. Üljön le végre a kormány az Országos Agrárreformkör illetékes tagjaival, vezetőivel, hogy a még meglévő vitás kérdéseket, feszültségeket mielőbb feloldják.

Szorgalmazza a szövetkezet elnöke, éppen a megalakított agrárreformkör ülésén, hogy minél több farmer gazdálkodjon a megyében. A pátyiak a több, mint 5000 hektáros vagyonból eleddig 200 hektárnyit adnak ki földbérleményként. A nehezen művelhető földekről, a nem kellően kihasznált gazdasági épületekről, köztük az istállókról is szerződéseket kívánnak kötni a vállalkozókkal. Derűsen mondta, hogy hadd jöjjön a íarmeréletet vállalók által összegyűjtött pénz, hiszen az majd jó helyre kerül, olyan gazdaságba, amelynek maholnap filléres gondjai adódhatna^.

A szövetkezet gépparkja rendkívül elavult, s már-már a leselejtezés szintjénél tart. Űj masinák, korszerű munkagépek vásárlására nincs pénz. Ezért is emlegette a beszélgetés áorán többször azt, hogy két- három évvel ezelőtt kellett volna ez a zászlóbontás.

Szin Béla nem híve a tervezett Péter-Pál-napi sztrájknak, annak, hogy mezőgazdasági járművekkel torlaszolják el két órára a fő közlekedési útvonalakat. Mint mondta, ez a kétórás figyelmeztető akció is őket sújtja, hiszen a gépeket üzemanyaggal működtetniük kell, s az ablakon kidobott pénznek számít. Érdekes módon, a pátyiak nem a gabonatermesztés bojkottját, hanem jóval inkább a kukorica vetésterületének drasztikus csökkentését tervezik. Ez utóbbi termékféleséggel ugyanis az utóbbi években előnyök helyett csak káruk, bosszúságuk származott.

Beszélgetésünk nem volt zavartalan. Telefonon és személyesen is többen keresték. Amikor elköszönt, mindössze annyit mondott, hogy: nyolc éve van a nyugdíjazásig, de ez az időszak lényegesen nehezebbnek ígérkezik, mint az eltöltött három évtized.

Gyócsi László

POLK NÁNDOR: LÄTVÄNYRÖL LÁTVÁNYRA

ENSZ-katona Váciéi a Markóig

Rét hónapig a siralomházban

Nem csak a kivert fogakért. Nem csak a törött bordákért. Nem csak a bevert orrokért, a megalázásokért, a szétesett családokért. Nem csak a múltért. És nem csak az elvekért. Egész életekért kell most bocsánatot kérni. Sok mindenért. És sokmindenkitől. Igaz, visszacsinálni semmit nem lehet. Az ember nem gondolkozhat azon, mi lett volna, ha. Mi van, ez a lényeg.

Hát elmondom, mi van. Mesélek arról a lépcsöházról. A vizelet szúrós szagáról. A félhomályról. A lompos házmesternéről. A falakról, amelyekről tenyérnyi foltokban esik le a vakolat, mintha ragya verné ki az épületet. Mesélek a gangról, az emeleti közös vécé rekedt zubo- gásáról. Mesélek a Volt Politikai Foglyok Bajtársi Szövetségéről itt, ebben a házban, Budapesten, a Kassák Lajos utcában. A szükséglakásról, ami elnökség, lakóhely, menedék egyben. És Pankovits Gyuláról, az elnökről, a világ hajdani legfiatalabb repülőtisztjéről, az ENSZ volt katonájáról. Illetve ez már az ö élete, meséljen róla ő maga.

Nehéz azonban így hirtelen nekikezdeni. Most mit mondjon, kérdi, hogy fogjon hozzá? Mi maradjon ki, miről beszéljen többet? Amiért börtönbe került? Az éppenséggel nem titok. De lehet-e rehabilitálni a sorsot? Újraélni az éveket? Elfelejteni ezt a házat?

— Hülyeséget csináltam — szűri fakón a szót. — Életem legnagyobb hülyeségét. Nem kellett volna hazajönnöm.

Zörögve helyesel a hűtőszekrény. Lehel. Ősrégi típus. Pont az ilyen szomorú konyhákba való. Kétoldalt, a falak mellett szekrények terpeszkednek, megkopott, sárgás monstrumok. A fejünk fölött műanyag zsinór fut, rajta zoknik, ingek lógnak, mint holmi bánatos öngyilkosok. Az asztalon még ott vannak a tányérok, mellettük hamutatartó hever.

— Persze, alakulhatott volna másképp is. Mármint az életem. Lakhatnék most a Riviérán. Vagy akárhol. A pilótákat jól fizetik odakint. Negyvenöt év a nyugdíjkorhatár ... Igaz, ki sejthette mindezt ötvenben? Főleg, ha az ember ENSZ-katona, és francia állampolgár. És amerikai újságok írnak róla. Mert repülni tudtam, az kétségtelen. Csak valami történt itthon. A leveleket egyre jobban cenzúrázták. Egész sorokat húztak ki fekete tollal. De a hadseregnél mindent ki lehet deríteni, még azt is, amit a tinta eltakar.

— Az apám halt meg — néz rám. — Ez volt a titok. Ilyenkor pedig muszáj menni, muszáj megnézni, mi van a családdal. Két hónap szabadságot vettem ki, hogy elintézzem az ügyeimet. Éppen akkor indult haza néhány orosz Bécsből. Elvittek engem is. A határig ...

A kutya morogni kezd az ajtó mögött, a szobában. Mondják, az állatok megérzik a közelgő veszélyt, ez a kutya viszont úgy tűnik, a múltba is tát. A történetnek ezen a pontján már látja azt, amit a gazdája negyven évvel ezelőtt nem látott. Talán, mert az ENSZ-nél szolgált. Talán, mert francia állampolgár volt. Talán, mert amerikai újságírók írtak róla. ő akkor azt hitte, mindez védi. Tévedett.

— Azonnal letartóztattak. Két évet kaptam, mivel 48-ban illegálisan távoztam az országból.

Így mondja, „illegálisan távoztam". Nem iszkoltam, menekültem, szöktem, pucoltam. Illegálisan távoztam. Bírái viszont legálisan ítélték el. Először is, másodszor is. Á — legyint Pankovits Gyula — az egy kirakatper volt. Amikor megrendezték, még az első büntetését töltötte. Hogy ez így nem törvényes? Abban az időben nem számított. Ezúttal mint kémre és hazaárulóra halál várt a pilótára. Kötél által.

— Két hónapig tartottak a siralomházban. Minden ajtócsapódásnál azt hittem, értem jönnek. Aztán elkezdtem járni a börtönöket, munkatáborokat. Sopron, Vác, a Markó, Győr, Gyorskocsi utca ... Közben rengeteg emberrel találkoztam. Együtt ültem a Biszku Bélával, Kis- tarcsán velem volt a Kádár sofőrje, pmlékszem, egymásról törölgettük a vért. Nagyon sokat vertek bennünket. Százhatvannyolcunkat az elkülönítőbe raktak, mondván, aki idekerül, nem maradhat életben. Végül hatvanon úsztuk meg. Nekem felül végig kiverték a fogaimat. Injekciókat szúrtak a kézfejembe, amitől az akkorára dagadt, mint egy boksz- kesztyű. Szereket adtak be, fogalmam sincs róla milyeneket, gyerekem sem lehetett. Hetvenhat kilóról negyvenkettőre fogytam. De hát ennek már vége ... Csak azt nem szeTÖRO ISTVÁN:

A tenger

kiröppenő sóhaj a szájon, folyton táguló rés a szíven, a tenger: a szín káosza, s a rejtelmek fortyogása, sötét, akár a végtelen, s fényes, eleven láva, a gyönyör teljességre válva; a tenger: a szervek kálváriája, s bizsergő nyelv, hogy szavakat csaljon a szájra, a tenger: senkié, de úgy lesz mindenkié, hogy elhiszi benne önmagát — a tenger: a türelem, mely keveri folyton a vágyat, a tenger megsemmisít, hogy újként éljed a világot.

retem, amikor az ilyen Farkas Vla- dinitr-félék elkezdik mosni magukat.

őszbe vegyülő, vékony szálú szőke hajába túr. Újabb cigarettát vesz elő, talán már a hatodikat, mióta beszélgetünk. Ujjúval ábrákat rajzol a viaszosvászon abroszra; a kék alapra nyomott gyümölcsök körvonalait követi. És beszél. Nem úgy,1* mint akinek a sebei szakadnak föl, inkább mint aki túl van az egészen. Mint aki egy magas hegy csúcsára kapaszkodott fel, és most visz- szanéz; fáradtan, indulatok nélkül.

— Szóval 56-ban mi is kiszabadultunk. Még októberben megalakult a Volt Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége, melynek ez a mostani, újraélesztett szövetség a folytatója kíván lenni. Rengeteg olyan embert hurcoltak meg az alatt a néhány év alatt, akiknek a rehabilitását követelni kellett. Közben jöttek az oroszok, én pedig — nem szégyenlem —, harcoltam ellenük. Aztán a felkelés leverésével egy időben felbomlott a szövetség is. Visszakerültem a börtönbe, folytattam a Rákosi-éra büntetését, immár Kádár alatt. Nagy különbség persze nem volt a kettő között. Azelőtt az ávósok vertek, most a fegyörök. Végül 1959. december 7-én kiengedtek. Nehezen sikerült elhelyezkednem, természetesen mindig a legrosszabb munkahelyeken. Később voltam sofőr, garázs- mester, építésvezető, targoncavezető. Repülőgépen soha többé nem ültem.

Nem, soha többé. Pedig még el tudná vezetni, ránt egyet kordnadrágján. El bizony. De beszéljünk inkább másról. Mondjuk, erről a szövetségről. Mert már csak ezt csinálja március óta. Ideje van, rokkant- nyugdíjas. Hogy hányán léptek eddig be? ötvenhatan. Igen, igen, véletlenül tényleg annyian, Lehet, hogy kevés, a dolog azonban még aktuális. Muszáj működnie egy ilyen bajtársi szövetségnek. Képzelje el, ő például nem kaphat erkölcsi bizonyítványt. A mások bűne miatt. Akik most valahol a zöldövezetben élnek. Bizony, így van ez.

A kutya újból ugatni kezd. Egy asszony csoszog el a lakás előtt. Az ajtó mellett, a sarokban monoton egyhangúsággal csöpög a csap. Telik, töltődik, dagad a csepp a száján, nehezül, végül elszakad, és súlyosan zuhanva esik a lefolyóba. Nyomában újabb csepp nő. majd egy újabb, és aztán még egy. És dagadnak, és telnek és zuhannak. Jó ideje hallgatunk. A szavak elfogytak, akár az évek. Négy évtized — mit lehet erről még mesélni. Mindent. Vagy semmiti A csend szinte körbefon. Csak a csap csöpög.

Faiusy Zsigmond