Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-11 / 109. szám
8 1989. MÄJUS 11., CSÜTÖRTÖK REK iy»ß « 1989. május 11., csü- liln • törtök. Ferenc napja. A nap kél 5.13 — nyugszik 20.09 órakor. A hold kél 10.29 — nyugszik 1.32 órakor. 0 VATnrrr6~riToiv n \ s * Csütörtökön inkább csak északon növekszik meg időnként erősebben a felhőzet, és ott elszórtan zápor, néhol zivatar alakul ki. A délnyugati, nyugati szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23, 28 fok között várható. Energiaszállítók Megyénkben egyre több és több településhez jut el a földgáz, ez a korszerű tüzelőanyag. Az ehhez szükséges csöveket Solymáron, a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat műszaki cikkek gyárában készítik. Képünkön: Kessler Ádám a csőgyártó gépből kijövő energiaszállítót tekercseli fel a dobra (Hancsovszki János felvétele) Sorozat a Magyarországban Nyilatkozik Kádár János Ma már annyi a különlegesen nagy horderejű, bombaként ható téma a hazai sajtóban, hogy a szenzációs jelzővel is csínyján kell bánni. Ám az az interjúsorozat, amelyet legújabb számában kezdett közölni a Magyarország című hetilap, feltétlenül megérdemli a szenzációs jelzőt. Nyilatkozik Kádár János címmel az MSZMP volt elnökével készült a kétoldalas interjú. Az írásból kiderül, hogy a beszélgetés a KB április 12-i ülése után készülhetett. Kádár János beszámol betegségéről, szól a koncepciós perekről, úgy is, mint egyi te áldozata. Beszél' Rákosival való megismerkedéséről és időrendben a Rajk-perig taglalja az időszakot, amelynek egyik vezető egyénisége volt. Nyilatkozata a lap következő számában folytatódik. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács Kányádi Sándor romániai magyar költőnek és lapszerkesztőnek az egyetemes és a magyar kultúrát gazdagító, a magyar és a román nép sorsközösségének tudatosítását szolgáló, kiemelkedő irodalmi és műfordítói munkássága elismeréseképpen 60. születésnapja alkalmából p Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. — Ünnep az otthonban. Különleges gyermeknapnak számít az, amit a megye nevelő- otthonaiban élő fiataljainak rendeznek meg esztendőnként. Az idei házigazda a szobi nevelőotthon lesz, ahol már megkezdték az előkészületeket május húszadikára, amikor is méltó és szeretetteljes ünneplést tartanak pártfogoltjaik részére. a megye intézményei. Helyesen. Május 10-i számunkban Űj áruház Cegléden címmel — lapunk 3. oldalán — tudósítottunk a Béke téri ABC-áruház átadásáról. Az új létesítményt Feke Miklós áruforgalmi főosztályvezető vette át. Nevének tegnapi helytelen írásáért elnézést kérünk. SIR ANTONY HEWIS HATVANÖT ÉVE született Sir Antony Hewls Nobel-díjas angol rádiócsillagász. Kitűnő iskolákban nevelkedett; az 1913 és 1916 között teljesített katonai szolgálat után visszatért a Gonville and Caius College-ba. 1969-től a cambridge-i egyetemen tartott rádiócsillagászati előadásokat, s két évvel később kinevezték az egyetem tanárává. 1977 óta a Royal Institute professzora. Az intersztelláris, vagyis csillagközi anyag szcintillációját 1964-ben fedezte fel, Egy alapítvány révén megépíthette a vizsgálata speciális céljait szolgáló antennarendszert és jelfeldolgozó berendezést, melynek segítségével a megfigyelések második hónapjában egyik munkatársának sikerült az éjszakai vizsgálódás során szabályosan lüktető jeleket találnia a feldolgozott intenzitásképeken. Az első észleléseket követően Hewis kimutatta, hogy az észlelt jelek valóban Földön kívüli, tehát csillagászati eredetűek. A fizikai Nobel-díjat 1974- ben nyerte el, megosztva Sir M. Ryle-lal, ,,az aperturaszin- tézis eljárásának úttörő kidolgozásáért"* Az orvostudomány mind nagyobb figyelmet fordít egy, eddig lenézett halfajra, a busa fogyasztására. Megállapították, hogy az emberi táplálkozásban igen kedvező hatású, a koleszterinszint karbantartására. A szigetszentmiklósi Halino, amelyik az ország lakóinak húsellátásában eddig is jelentős szerepet vállalt — összhangban az orvosi véleményekkel — most növeli a busa termelését. A szigetszentmiklósi kavicstavakon megvalósuló intenzív busatenyésztési program eredményeként az eddigi hektáronkénti néhány száz kilóról mintegy 10 ezer kilóra növelik az éves hozamot. A busaprogram megvalósítása során egyébként érdekes tapasztalatokat szereztek a te- nyészvizek környezetkímélő hatásáról. A busa tenyésztésénél ugyanis az új módon kialakított technológiával jelentősen csökkenthető a víz szeny- nyezettsége. E módszer széles körű elterjesztésére most fel- világosító propagandát kezdeményeztek. A busatenyészet fejlesztése egyébként tevékenységének bővítésére ösztönzi a Halinót. Sokoldalú kísérletek után a busa különböző feldolgozott választékból most forgalom-, ba hozzák — az idei BNV-n a busából készült halkolbászt, valamint a különböző pácolt busatermékeket. Forgalomba hoznak egy újszerű, gyors hatású roborálószert is, amit a busa olajából vonnak ki. K. Z. Nyomozás csalás gyanúja miatt A BRFK gazdasági rendészete nyomozást rendelt el többrendbeli, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt Görög Sándorné 40 éves budapesti lakos, a Coopinvest Kisszövetkezet coopinvest szakcsoportjának munkaügyi vezetője ellen, aki magánszemélyektől és gazdálkodó szervektől telefonigénylés benyújtása címén különböző összegeket vett fel, melyet saját céljaira fordított. A nyomozás eddigi adatai szerint nevezett közel 3 millió forintot csalt így ki a károsultaktól. Az ügyben a további nyomozást a XV. Kerületi Rendőrkapitányság folytatja. Országos szervezetté alakul Budapesti Szív Egyesület A fővárosban élő szívbetegek összefogására és támogatására alakult Budapesti Szív Egyesület május 20-tól már országos szervezetként működik tovább. Az újjáalakult egyesület első rendezvényeként május 20-án és 21-én országos találkozót szervez a betegeknek és az érdeklődőknek Budapesten a Római-parton, a Fővárosi Tanács üdülőjében — jelentette be dr. Hoffmann Artur kardiológus főorvos, az egyesület elnöke szerdán a Ferencvárosi Művelődési Házban tartott tájékoztatón. A tavaly júniusban létrejött, s ma már kétszáz tagot számláló egyesület a szívbetegek mellett igyekszik megnyerni azokat az egészséges embereket is, akik helyes életvezetéssel el akarják kerülni e betegségek kialakulását. Hazánkban jelenleg 400 ezer szívbeteg él. s kétszer ennyi a veszélyeztetettek száma. Évente több mint 80 ezren halnak meg szív- és érrendszeri megbetegedések miatt, s ez a halálozások több mint felét jelenti. A betegség kezelése, illetve megelőzése tehát kiemelkedően fontos feladat — mutatott rá a fporvos. Gyakori gond, hogy rosszul értelmezett kíméletből a család, sőt az orvosok is a szükségesnél hosszabb pihenőre ítélik a szívbetegeket — hangsúlyozta dr. Hoffmann Artur. Szívinfarktus után például az optimális három hónapos lábadozás helyett esetenként nyolc-tizenkét hónapot is táppénzen töltenek a betegek. Ilyen hosszú szünetet követően rendkívül megnehezül visszailleszkedésük a mindennapi munkába, s legtöbbször azzal is szembetalálkoznak, hogy — „humánumból” ‘ — nem kapnak megfelelő'' szintű feladatokat. Az egyesület e szemlélet megváltoztatása ellen is fellép. Űtmutatást ad tagjainak a helyes életmódra: javaslatot tesz például sportolásra, megfelelő napirend és étrend összeállítására. Megfelelő tanácsokkal szolgál a családtagoknak, s e célból megkezdte a szívbeteg gyermekek szüleinek felkutatását is. RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Peres, poros iratok. 8.30: A Beatlesek árnyékában. 8.58: Operettkettősök. 9.30: A külpolitikai rovat műsora. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Érdemes volt? 11.00: Palánkay Klára és Jo- viczky József operafelvételeiből. 11.22: Tangentor. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Múzeumi híradó. 12.43: RTV-kö- zöhségszolgálat. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.C0: Hírek. Időjárás. 14.10: Üj írók, új írások 1920—1944. 14.31 : Hagyományápolók. 15.00: Szóról szóra. 16.09: Tizenhat óra. 16.19: Éneklő ifjúság. 16.20: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága”. 17. CD: Alapítványtévők. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Beszélgessünk zenéről! 17.50: Mesezene gyerekeknek. 18.14: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Lottósorsolás. 19.23: PAF-műsor. 20.09: Csajkovszkij: Hattyúk tava. 29.39: Korkóstoló. 21.09: örökzöld dallamok. 21.45: Haiszálgyökerek. 22.CO: Hírvilág. 22.20: Régi híres énekesek műsorából. 22.45 : Mindennapi dogmáink. 22.55: Horváth László (klarinét) Mozart- hangversenye. 24.09 : Hírek. Időjárás. Lottó. 0.19: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI rádió 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.90: Hírek. Időjárás. 8.95: Tárogatómuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvósindulók., 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A népművészet ifjú mesterei. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 14.30: Szórakoztató antikvárium. 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: Néhány perc tudomány. 15.19: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Cimbalomművészek pódiuma. 16.13: Dalok Karel Gott „You Are Everywhere” című lemezéről. 16.55: Rólunk van szó. 17.03: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: Újdonságainkból. 17.33: Gordiusz. 13.30: Slágerlista. 19.09: Hírek. Időjárás. Útközben. 19.05: Sportösszefoglalók. 19.15: Muzsikánál nincs jobb barát. 20.10: A Poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. Útközben. 21.05: Makrec. Boross Elemér tragikomédiái. 22.12: Magyar dalok versenye. 22.31: „Ahogy mi zenélünk”. 23.09: Hírek. Időjárás. Lottó. 23.10: Sporthírek. 23.14: Tom Waits nagylemezei. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.90: Muzsikáló reggel. 9.03: Műsorismertetés. 9.05: Időszaki kiállítások. 9.03: Kamarazene fúvós hangszerekkel. 9.40: James King operaáriákat énekel. 19.09: Mahler: IV. szimfónia. 11.10: Magyarán szólva. 11.25: Régi fúvószene. 11.45: Soproni József kórusműveiből. 12.02: Telemann: Pim- pinone. 13.90: Hírek. Időjárás. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: A kék kerékpáros. 14.14: Századunk zenéjéből. 15.11: Pophullám. 15.43: Salzburgi ünnepi játékok 1988. 17.00: Nyitpik-ék. 17.30: zene korabeli hangszereken. 18.30: in lim- ba materna. 19.09: Hírek. Időjárás. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Századunk zenéjéből. 19.35: Kortárs csehszlovák szerzők műveiből. 20.00: Tükörképünk 37 darabban. 20.30: Opera-művészleme- zek. 21.05: Carlo Maria Giulini vezényli a Bécsi Szimfonikus Zenekart. 22.27: Napjaink zenéje. 23.39: Hírek. Időjárás. 23.33: Műsorzárás. televízió 8.40: Mozgató. 8.50: Képújság. 8.55: Az Országházból jelentjük . . . 16.55: Hírek. 17.10: Pannon krónika. 17.20: Vijesti. Hírek szerb- horvát nyelven. 17.25: Hármas csatorna. 18.10: Négy nap tévéműsora. 18.20: A béke látomása. 18.59: Müsorajánlat. 18.55: Esti mese. 19.05: Reklám. 19.10: Müsorajánlat. 19.15: Lottósorsolás. 19.29: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Két férfi egy eset. 21.95: Reklám. 21.10: Hazai tükör. 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR Tv 2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel. 14.45: Képújság. 15.92: Televíziós gyermekműsorok és g.yermekfilmek szemléje. 17.15: Tv 2. 17.45: Mozaik. 18.C0: Tele- sport. 18.25: Gyerekeknek. 18.50: Tv 2. 19.00: Lángoló szenvedély. 23.11: Tv 2. 21.09: Híradó 2. 21.29: Tv 2. 21.ro: „68” hatalma. 22.17: Tv 2. 22.28: Tv 2. Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.20: Olasz film. 11.15: Tv-börze. 15.10: Orvosi tanácsok. 15.20: A szocialista országok életéből. 15.45: Kerékpáros békeverseny. 17.15: Számítógépekről. 17.45: Tudományos magazin. 18.20: Esti mese. 18.30: Kék fény. 19.30: Híradó. 20.05: Dalok a képernyőről. 20.25: Egy család története. Sorozat. 20.59: Publicisztikai magazin. 21.35: Autósok, motorosok magazinja. 22.15: Jenny. Norvég tévéjáték. 2. MŰSOR 16.Í0: A zene és én. 17.15: A nap percei. 17.25: Berlin, itt vagyok. NDK-tévéfilm. 18.49: Közép-szíp- vákiai magazin. 19.03: Torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.95: A legkedvesebb. Szovjet film. 21.35: Híradó. 22.05: Világhíradó. 22.29: Koncert. th 4.30: 120 perc. 6.35: Rajzfilmek. 7.05: Csend. Játékfilm, 2. rész. 9.00: Gyermekek órája. Angol nyelvlecke. 10.00: Utazók klubja. 13.45: Dokumentumfilm Nyikolaj Gricsenko festőről. 14.10: Régi dallamok, régi hangszerek. 14.45: Üjraolvassuk Lenint. 15.30: Tizenhat év alatt és azon túl. 16.15: Hatalmat a szovjeteknek. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Halott zóna. Dók.-film Szumgait ökológiájáról. 17.20: Rajzfilm. 17.40: Irodalmi-művészeti video- csatorna, 1. rész. 19.00: Tv-híradó. 19.40: A videocsatorna 2. része. 20.50: Hírösszefoglaló. 22.30: Bögöly. Tv-film, 2. rész. 23.30: Zenei ring. 1.09: Dokumentumfilm az Urairól. SKY 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Vetélkedők. 11.00: A Sullivan család. 11.30: Magazinműsor. 12.39: Osszuk meg a gondot! 13.00: Egy másik világ. 14.C9: Landscape Channel-müso- rok. 15.09: Ahogy a világ forog. 16.00: Szeretve. 16.30: Családi ügy. 17.00: Visszaszámlálás. 18.0-0: Euro- soort-előzetes. 19.00: Mobil motorsporthírek. 1.C0: Eurosport-elő- zetes. 1.30: Arts Channel-műsorok. 4.30: Landscape Channel-műsorok. SUPER 7.00: A világ üzleti hírei. 8.00: The Mix. 15.30: Popzene. 16.30: Forró drót. 18.30: ÜJ zenei tükör. 19.30: Honey West. 20.00: Szerelmi dal. 21.15: A világ hírei. 22.00: Moziklub. 0.00: The Mix. TV 5 15.05: Hírek. 16.10: Sylvie a három szilfától. 16.30: Muskétások konyhája. 13.45: Játékok ideje. 17.39: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00í Moziklub. 19.30: Papírsárkány. 20.00: Századunk. 22.00: Híradó. 22.30: Európai időjárás-jelentés. 22.35: Irodalmi magazin. 23.45: Első az egészség. 1.00: Műsorzárás. Románia és Magyarország képviselői Bukarestben az idén is aláirták azt az okmányt, amely kölcsönösen szabályozza az egymás országába személygépkocsival utazó turisták üzemanyagellátását. A megállapodás alapján a magyar autós turisták hivatalosan beváltott lej ellenében Romániában vásárolt benzinjegyért (bonokért) kaphatnak üzemanyagot. ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy lejért nem. Benzin - jegyet a határátkelőhelyeken a román idegenforalmi hivatal (ONT) irodájában vagy a megyc- széhelyeken a megyei idegenforgalmi hivatal (OJT) főirodájában vásárolhatnak — hivatalosan beváltott lej ellenében. Gázolajie- gyet azonban csak konvertibilis valutáért kaphatnak, mivel erre vonatkozó megállapodás nincs a két ország között. A benzinjegy vásárlásakor a személygépkocsi üzemben tartójának az útlevelét, a gépkocsi forgalmi engedélyét és a valutabeváltási szelvényt minden esetben be kell mutatni. Célszerű, ha a turisták ellenőrzik, hogy a benzinjegyek hátoldalán rajta van-e a bonok érvényességét igazoló ONT-pecsét. Olyan benzin jegyre, amelyről ez a pecsét hiányzik, a töltőállomásokon nem adnak üzemanyagot. Benzinjegyre. általiban csak a nagyobb településeken levő benzinkutak szolgáltatnak ki üzemanyagot. A Peco felirattal jelzett benzinkutaknál a turisták részére külön kiszolgálóhelyeket tartanak fenn, s az ilyen kútoszlopokat a Comturist felirattal látják el. Célszerű minél előbb tankolni, mivel viszonylag kevés a turistákat is kiszolgáló benzinkút. A „Comturist” Jelzésű kutak között olykor 100—150 kilométeres a távolság. A Peco-kutak kora este bezárnak, s csak a főbb útvonalakon vannak éjjel-nappal nyitva tartó töltőállomások. Az üzemanyag-ellátás sem teljesen egyenletes, amiből szintén nehézségek adódnak. Az utóbbi hónapokban ez ugyan nem volt jellemző, de a nagy nyári forgalom idején előfordulhatnak ilyen „meglepetések”. A fel nem használt benzinjegyeket csak az az idegenforgalmi iroda váltja vissza, amelyik kiadta. Motoros tragédia A helyszínen meghalt. Szigethalmon Pika Béla 25 éves darus, szigetszentmiklósi lakos motorkerékpárjával áttért az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött egy személygépkocsival. A baleset következtében Pika Béla a helyszínen meghalt, utasa súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint a vezetői énge- déllyel nem rendelkező Pika Béla a motorkerékpárral nem azútviszonyoknak' megfelelő sebességgel közlekedett. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit. A Pest Megyei Tanács piiyúzafof hirdet az egészségvédelmi tanács titkári és 0 cigánykoordinációs bizottság titkári munkakörének betöltésére A kinevezés július 1-jétől, határozatlan időre szól. Bérezés a 11/1983. (XII. 17.) ABMH elnöke rendelkezése alapján, megegyezés szerint. Pályázati feltételek: felsőfokú iskolai végzettség, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázat tartalmazza: a pályázó részletes önéletrajzát, eddigi munkaköreinek, szakmai tevékenységének leírását, jelenlegi munkakörének, beosztásának ismertetését, a végzettséget igazoló okiratainak másolatait, a megpályázott állás megnevezését, a feladat ellátására vonatkozó elképzeléseit. A pályázatokat bizalmasan kezelik és döntés után visszaküldik. A pályázatokat május 24-éig, írásban küldjék el a Pest Megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztályára, cím: Budapest, Városház u. 5-7. 1052. A pályázattól kapcsolatban felvilágosítást ad: a Pest Megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztályának vezetője, telefon: 176-218. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lap]a Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta — Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István, csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRÁNYITÓSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest Blana Lujza tér 3 1959 Felelős kiadó: Vágnet Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 332-399 és 384-300. - Szerkesztőségi titkárság: 382-539. FIÓKSZERKESZTÖSEGEINK : CÉGLEDI HIRLAr, Cegléd. Kossuth lér I.. 1 t 19 2701 Telefon: 11-400 — ÉRDI HÍRLAP Érd Engels u 1—3. 2030 Telefon: 15 352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő Szaoadság tér 10 Pf 14 2100 Telefon; 20-796 MONORI HÍRLAP, Monor Kossuth u 71 Pf Sí 2201 Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP. Nagykőrös Hősök tere 5 2750 Telefon: 51-398 - VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45 Pf 32 z60t Telefon: 10 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezériE.-zgató - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a mrlapkézbesltőknél. a posia hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELiR) Budapest XIII. Lénél u 10/a — 1900 - közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215—95 162 oér.zfoi galml jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,30 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfizetési díj- egy hónapra 101,—Ft; egy negyedévre 303,— Ft; félévre 606,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1212,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index 25 064 HU) ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) ISSN 0209—5467 (Érd) Hírlap). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133-Í759 (Váci Hírlap). » l Tudnivalók Romániába utazóknak • • Üzemanyag csak bonokért ínyencségek hat húsból Gyógyhatású busaolaj