Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

■T<ágx^>( XXXIII. ÉVFOLYAM, 105. SZÄM Ára: 5,30 forint 1989. MÄJUS 6,. SZOMBAT *= / tárgyalásai A bajor gazdasági napok megnyitására hazánkba érke­zett. Max Streibl, bajor minisz­terelnök. Tegnap délelőtt dol­gozószobájában fogadta Né­meth Miklós, a Miniszterta­nács elnöke. Ugyancsak a dél­előtti órákban került sor arra a találkozóra, amelyen Beck Tamás, kereskedelmi miniszter folytatott megbeszélést a ba­jor miniszterelnökkel. A nap folyamán Pozsgay Imre állam- mlniskter is találkozott Max Streibllel. A megbeszélésen az állam- miniszter a magyarországi re­formfolyamatok politikai vo­natkozásaival ismertette meg vendégét, aki nagy érdeklődés­sel hallgatta a többpártrend­szerre való áttéréssel összefüg­gő teendők körvonalazását is. Este Horn, Gyula külügymi- nisztériumi államtitkár vacso­rát adott a vendég tiszteleté­re a Duna Intercontinentáilban. ÜLÉST TARTOTTA PEST MEGYEI TANÁCS Kinevezték az új osztó levezetőket Törvényjavaslatokat tárgyalnak Két országgyűlés májusban Az Országgyűlés elnöke az alkotmány 22. paragrafu­sának (2.) bekezdése alapján az Országgyűlést 1989. má­jus 30-án, kedden délelőtt 10 órára összehívta. Az ülésszak várható napirendje: — törvényjavaslat a gazdálkodó szervezetek és gaz­dasági társaságok átalakulásáról; — törvényjavaslat az állami vállalatokról szóló 1977. VI. törvény módosításáról; — törvényjavaslat a szövetkezetekről szóló 1971. III. törvény módosításáról; — törvényjavaslat a földről szóló 1987. I. törvény módosításáról; — törvényjavaslat a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény módosítására; — törvényjavaslat az erdőkről és a vadgazdálkodás­ról szóló 1961. évi VII. törvény módosításáról; — törvényjavaslat a népszavazásról és a népi kezde­ményezésről; — tájékoztató a bős—nagymarosi beruházás helyzeté­ről; — tájékoztató a költségvetés helyzetének stabilizálá­sát szolgáló tervezett kormányintézkedésekről. A megnövekedett törvényalkotói munkát jelzi, hogy májusban három hét alatt két alkalommal ülésezik az Országgyűlés. Mint korábban bejelentették, május 19-én is összeül a parlament. a kiadásokat, amelyek java részt a költségvetést terhelik A tanácsülésen megtárgyal­ták azt a beszámolót, mely i megye-i tanács 1988. évi, vala­mint a középtávú terv első há­rom évének időarányos telje­sítéséről szól. A tanács bevé­telei abszolút értékben meg­haladják a tervezettet, ebbő a pénzből; a pénzromlás miat mégis lényegesen kevesebb fel adat valósítható meg. Töbl helyen elmaradtak a felújí tási. karbantartási munkák ( kívánatosnál lassabban való sutnak meg a közműfejleszté­sek. kevesebb lakást építenek feszültségek tapasztalhatók t szociális és egészségügyi ellá fásban. Szőke András felszó lalásában elmondta, hogy bő vült a megyében a szakrende­lő-hálózat, ahol az alapvetí műszerek segítik a gyógyí­tást, ám gondot okoz, hogy ; ragy forgalmú laboratóriumok ban elhasználódtak a műsze­rek. Ezeket újakkal kell ki­váltani, s a régi eszközöket kisebb forgalmú, vizsgálati helyekre kell átcsoportosítani. Szociális célokra a megye tavaly 578 millió forintot köl­tött, többek között új szociá­lis otthon kezdte meg műkö­dését Szentmártonkátán, s a (Folytatás a 4. oldalon.) Solymári csőgyártók Hazánkban egyedül Solymáron a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat gyártja a padlófűtéshez használható műanyag csöve­ket. A korszerű extrudálógépből óránként nem kevesebb, mint 300 méter fűtéscső kígyózik ki. Kessler Adám, a gép kezelője a karikára feltekeredö csöveket igazgatja (Ilancsovszki János felvétele) Megtízszerezi nyereségét Multi lett a Tunqsram? Bush elnök Magyarországra látogat Grósz Kórolynak, az MSZMP főtitkárának és Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására, július első felében hivatalos látoga­tást tesz hazánkban George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Magyarországi látogatásának jelentőségét nö­veli, hogy a korábbi, nem hivatalos értesülésekkel szemben nem a párizsi csúcsértekezlet után, ha­nem még előtte keresi fel hazánkat. Bt.IPmitMM m&MKA Az MSZMP Budapesti Reformköre a Duna Kör felkérésére megvitatta a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének társadalmi, politikai és gazdasági vonatkozásait. © Az Or­szágos Szövetkezeti Tanács szerint az átalakulási, illetve szö­vetkezeti törvény módosítása csupán átmenetileg oldja meg a szervezeti és érdekeltségi problémákat. © Ruttner György, az MSZDP szóvivője lemondott a pártban viselt valamennyi tisztségéről. Lemondását többek között azzal indokolta, hogy nem sikerült megbékítenie a párton belül vitatkozó feleket. © Ülést tartott az MSZMP KB tanácsadó testületé. Egyebek között áttekintette és minősítette a Központi Bizottság tiszt­ségviselői munkájáról szóló tájékoztatást. © Kétnapos közgaz­dasági vándorgyűlés kezdődött Szegeden, az ifjúsági házban. Medgyessy Péter miniszterelnö'k-hedyettes előadásában hang­súlyozta, hogy a magyar gazdaság válságának gyökerei a 70- es évek elejére nyúlnak vissza. © Az MSZMP Budapesti Re­formköre szorgalmazza, hogy az MSZMP vonja le a személyi konzekvenciákat, politikailag és erkölcsileg elmarasztalva mindazon párttagokat, akik a bűnök és az országot válságba vivő súlyos hibák felelős részesei voltak. © A Szociáldemok­rata Ifjúsági Mozgalom követeli, hogy a DEMISZ mondjon le arról a szándékáról, miszerint részt vesz az Észak-Koreában rendezendő VIT-en. © A Magyar Környezetvédelmi Egyesü­let programnyilatkozatában hangsúlyozza, hogy nem kíván politikai pártokat és mozgalmakat kiszolgálni. © A parla­ment jogi bizottsága megvitatta a Sztálin emlékét megörö­kítő törvény eltörlését. © 1956 nemzetközi hátteréről és a konszolidáció időszakáról is tárgyal az Akadémia filozófia- és történettudományok osztályülése. A vagycnrel. A Szociálde­mokrata Ifjúsági Mozgalom szervező bizottsága felszólítja a DEMISZ vezetőségét, hogy kezdjen tárgyalásokat más if­júsági szervezetekkel a párt­állam idejéből örökölt vagyo­nának felosztásáról, hogy így a nem kommunista ifjúsági szer­vezetek elemi működési fel­tételei is létrejöjjenek. Köve­telik, hogy a DEMISZ mond­jon le arról a szándékáról, mi­szerint részt vesz az Észak- Koreában rendezendő VIT-en. Az erre szánt 25 millió forin­tos összeget a Fóti Gyermek- város lakóinak pályakezdési támogatására, a lakásgonddal küzdő fiatal házasok gondjai­nak könnyítésére, vagy a sze­gényeket támogató alap szám­lájára utalják át. Környezetvédők, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület programnyilatkozatot tett köz­zé. Ebben hangsúlyozza, hogy nem kíván politikai pártokat és mozgalmakat kiszolgálni. Módosítások. Ülést tartott a Parlament jogi bizottsága, s ennek révén a testület az Or­szággyűlés májusi ülésszakára készülve számos jogszabály­módosítást vitatott meg. A többi között az alkotmány módosításának tervezetét, a Sztálin emlékét megörökítő törvény eltörlését. Felmerült, hogy a bizalmat vesztett kor­mány az új Minisztertanács megválasztásáig hivatalában maradna ugyan, jogait gyako­rolná is, de például nem köt­hetne nemzetközi szerződése­ket. A bizalom esetleges meg­vonása esetén az új Minisz­tertanácsot 60 napon belül meg kell választani. A csehszlovák nagykövet sajtóértekezlets A mm BIZONYÍTOTTA EXPOKTHgPlSSÉSÉT Feltámasztani a juhászától Napvilágot látott a Közpon­ti Statisztikai Hivatal jelenté­se a magyar mezőgazdaság el­múlt évi eredményeiről. Eb­ből kitűnt, hogy az agrárága­zat bruttó termelési értéke 242 milliárd forint volt, 4,6 száza­lékkal több, mint 1987-ben. A növénytermesztés az állatte­nyésztésnél gyorsabban fej­lődött. Kimagasló árbevételi sike­reket hoztak a kalászosok. A kiváló búzatermés hatására hazánk az utóbbi évtized leg­nagyobb gabonaexportját va­lósíthatta meg. A népgazda­ság konvertibilis kiviteléből 25-26 százalékkal részesedték a mezőgazdasági termékek. Dr. Tunyogi András, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának tanácsosa is bir­tokában volt a már említett adatoknak, s így kifejthette a maga személyes véleményét. Óvatosnak kell lenni a gabo­na jövőbeni terméskilátásait és exportlehetőségeit illetően, mondta. Most konjunktúra van. s ez a termelőket ért­hetően optimizmussal tölti el. A megye gazdaságainak is arra kell törekedniük, hogy minél kisebb önköltséggel ér­jenek el számottevő eredmé­nyeket. Így érdemes csökken­teni a műtrágyára és növény­védő szerekre fordított kiadá­sokat. A búza tavaly és idén is sok helyütt túlnőtte a gyo­mot. Sajnos az utóbbi más­fél évtizedben egyre inkább előtérbe került a mindenáron való műtrágyázás és a növé­nyi kultúrák vegyszeres vé­delme. A statisztikai jelentésből ki­tűnt, hogy növekedett a fe- hérje-takarmányfélék aránya, s ugyanakkor kevésbé csök­kent az ipari növényeké és szálas takarmányoké. A me­zőgazdasági osztály tanácsosa ez utóbbiakkal kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy még mindig nagy a fehérjefélesé­geket felhasználó gazdaságok­nál az importeredetű takar­mány. Érthetően elsődlegesen a szójára gondolt. Az állatállomány a sertés kivételével minden fajtánál csökkent. Biztató viszont, hogy a tej kettő, míg a tojás- termelés 10,8 százalékkal nö­vekedett. Csak a gyapjúhozam maradt el számottevőbben az előző évben elérteknél. Dr. Tunyogi András szerint évek­kel ezelőtt a juhoknál kiir­tották a törzsállomány jó ré­szét, s így nehéz a megka­paszkodás, az elmozdulás a kedvezőtlen szintről. Talán a maszek juhászatok ismét fel­támasztják az egykoron ered­ményesen követett juhtartási és -gondozási tradíciókat. A húsmarha kivételével, 'je­gyezte meg, valamennyi állat­fajta igényli az emberi gon­doskodást, a nagyobb szakér­telmet. Gy. L. Vlastimil Ehrenberger el­mondta: a magyar—csehszlo­vák baráti kapcsolatok hagyo­mányosan jók, bár — mint mondta — az utóbbi időben a rossz tájékoztatás miatt ta­pasztalható volt a jó viszony bizonyos megbontása. Kérdés­re válaszolva rosszallóan szólt arról, hogy a magyar sajtó­ban híresztelések jelentek meg Lubomit Strougal volt kormányfő állítólagos disszi­dálásáról, s e híreket „azóta sem vonták vissza”. A nemze­tiségi kérdésben „igen sokszor hallunk negatív apróságokról, ahelyett, hogy a pozitívumok­ról esnék szó” — mondta Ehrenberger. Ehhez kapcsolódva Juraj Zvara pozsonyi politológus tu­datos hazugságnak, a tények eltorzításának, pszichológiai háború indításának minősítet­te a Magyar Televízió április 3-i „Panoráma” adásában a csehszlovákiai magyar kisebb­ség helyzetéről készített mű­sorban elhangzottakat. A Dub- cek-interjú kérdését is érintve — hozzátette: annak idején maga Dubcek utasított vissza számos olyan javaslatot, ami a csehszlovákiai magyarság helyzetének javítását célozta. Juraj Zvara elismerte: Cseh­szlovákiában .sincs teljesen megoldva a nemzetiségi kér­dés, Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a demok­ratizálás jegyében tervezik a magyar képviselők számará­nyának emelését az államha­talmi testületekben. Tegnap délelőtt ülést tartott a Pest Megyei Tanács, a tes­tület 11 napirendi pontot tárgyalt. Mintegy tizenkettedikként Jámbor Miklós javri-olta, hogy írjanak nyílt levelet Németh Miklós miniszterelnöknek, amelyben az aláírók egyetértenek a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének folytatásával. A levelet az ülésen részt vett tanácstagok több mint fele írta alá — szigorúan ma­gánemberként. Hiszen az ál­lampolgárok nevében a meg­kérdezésük nélkül nem fog­lalhatnak állást. A tanácsülésen Farsang Ist­ván, dr. Bernáth Tibor, dr. Husii István, Bene László, Pálinkó Károly, Tóth András és Szekeres József interpel­lált. A Bécs—Budapest Világki­állítás előkészületeiről Somo­gyi László kormánybiztos adott tájékoztatást. Bécs és Buda­pest együttes vállalkozása új­donság, ám az osztrákok a rendezésre valószínűleg akkor is jelentkeznének, ha Magyar- ország gazdasági nehézségeire hivatkozva visszalépne. A ren­dezés jogáról szóló végleges döntés, egyben a helyszín ki­jelölése ez év november-de­cemberében várható. Pest megye azonban — akár Óbu­da, akár Lágymányos, akár Örsöddomb viszi el a pálmát — mindenképp érintett. A kormánybiztos beszélt az anyagiakról is: önmagában a kiállítás várhatóan 15 mil- liárdba kerül, ám ehhez a költséghez mintegy 50-60 milliárdos infrastrukturális beruházás járul. Meg kell épí­teni az autópályát a két fő­város között, ugyanitt kor­szerűsíteni kell a vasútvona­lat, befejezni az MO-ás kör­gyűrű már megkezdett munká­latait, folytatni a metróépítést, javítani a hajózás feltételeit., és sorolhatnánk még azokat Pénteken aláírták azt a nagy jelentőségű üzleti szerződést, amelynek alapján az osztrák Girozentrale bankcsoporthoz tartozó 13 pénzintézet, köztük francia, luxemburgi, NSZK- beli és liechtensteini bankok megvásárolták a Tungsram Rt. részvényeinek 49,65 százalékát. A részvényekért összesen 110 millió dollárt fizettek, a nagy- vállalat eddigi 92 százalékos részvénytulajdonosának, a Ma­gyar Hitelbanknak. A Tungs- ram-részvények 8 százalékával továbbra is a magyar állam rendelkezik. A mostani megál­lapodás az első, amely nem­zetközi bankkonzorcium össze­fogásával egy szocialista or­szágbeli vállalatból nemzetkö­zi részvénytársaságot hoz lét­re. A szerződés megkötését kö­vető sajtókonferencián a rész­vényesek közölték: a Tungs­ram gazdálkodását külföldi menedzserek segítik majd úgy, hogy három év múlva a cég megtízszerezze jelenlegi nye­reségét. A Tungsram Rt. tavaly 13 milliárd forint értékben for­galmazott, nyeresége 235 mil­lió forint volt. A cégnek je­lenleg semmiféle adóssága sincs és likviditási gondjai is megoldódtak a közelmúltban az rt. alaptőkéjének többszö­rös emelésével. A tájékoztatás a rossz Csehszlovákia közelgő állami ünnepe alkalmából pénteken Budapesten sajtóértekezletet tartott Vlastimil Ehrenberger, Csehszlovákia magyarországi nagykövete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom