Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
1939. MÁJUS 27., SZOMBAT Ahogyan a tudósítók tótnak bennünket szempontból. Angliában ez szerintem senkit sem érdekelt volna. — Milyen hírforrásokra támaszkodik? — A legjobb az, amikor több forrás is van. Szeretek utánajárni egy témának. Ez nem mindig könnyű. Például legutóbb, amikor a hároméves kormányprogram létezését hetekkel ezelőtt kiszivárogtatták, jó egy hetembe került, amíg megszereztem annak tartalmát és tudtam róla írni. Ebben a magyar sajtót is megelőztem. — Volt olyan hír, amiről lemaradt? — A vasfüggöny lebontásának megkezdéséről — erről az eseményről nem értesítettek, nem kaptam meghívót. Ezért — más tudósítókkal ellentétben — nem voltam ott a helyszínen. — Egy tudósítónak arra kell várnia, hogy értesítsék? Létezik a Pressiníorm, de ez nem az igazi ■■■ ——»n—»»»■■ .w .im i — Szó sincs róla, nem kell megvárnia, míg értesítik. Az igazság azonban az, hogy a tudósítók tájékoztatását .több helyen is szervezik: a párt, a kormány, a külügy. s munkájuk nincs koordinálva. Ezt a problémát még más szocialista országban is úgy oldják meg, hogy van egy sajtóközpont. Budapesten létezik a Pressiníorm iroda, de ez nem az igazi, ott nem lehet például az MTI-telexet olvasni. Egy sajtóközpont nagyon hiányzik. AGG KAROLY: IKREK — A német nyelvű MTI-kiadvá- nyokból, a rádió német nyelvű adásaiból dolgozom. Persze tolmácsom is van, aki sokat fordít, segít. Ha nem tudnék németül, meg kellene tanulnom magyarul. Amikor három évvel ezelőtt ide kerültem, olyan érzésem volt, mintha egyes hivatalokban nem szeretnének információt adni. Akkoriban keresni kellett a témát. Most már erről szó sincs. Sőt, mostanában inkább az az érzésem hogy túl sokat tudok. A szomszí dómat például, akit nagyon érdekel a politika, előfordul, hogy meg tudom lepni bizonyos információkkal. — Élőfordult a három év alatt, hogy meglepődött valamin? — Néha még magam is meg vagyok lepve, hogy a magyar újságok milyen szabadon írnak, legalábbis a régebbi stílusukhoz képest. Igaz, Lengyelországban a sajtó 1980 augusztusától egészen 1981 decemberéig még ennél is szókimondóbb volt. Azt azonban nem kívánom maguknak, hogy a sajtóban odáig jussanak, mint mi annak idején. Az újságírásban szerintem a tényeknek kell dominálni. A tényeket kell hagyni érvényesülni. — Lapja hány százalékban veszi át az ön anyagát? — Tudósításaim mintegy 75 százalékban megjelennek. De nem tudom egészen pontosan, mert a Try- buna Ludunak három kiadása is van, és ha a központiban nem jelent meg, akkor még esély van arra, hogy a másik két kiadásban megjelenik a tudósításom. Karacs Imre, az Independent tudósítója. — Kiválóan beszél magyarul... — Félig magyar, félig angol vagyok. Angliában születtem, de Magyarországon nőttem fel. 16 éves koromig Magyarországon éltem szü- .leimmel. Édesanyám angol, édesapám magyar. Ennélfogva téljesen önálló munkát végzek, míg a kollégáim egymásra és a fordítóikra vannak utalva a nyelv miatt. — Ügy tudom, több nyugati lapnak dolgozik. — Az Independent budapesti tudósítója vagyok. Ez a brit napilap küldött, ők fizetik az itteni költségeimet. Ezenkívül az amerikai Washington Postnak és a Sunday Timesnek is dolgozom. Heti kiírom cikk hazánkról — Az Independentnek van meg más kelet-európai tudósítója? — Bukarest, Tirana és Kelet-Boriin kivételével minden kelet-európai fővárosban van a lapomnak tudósítója. Bukarestbe a lap még ideiglenes tudósítót sem küld. Kelet-Ber- lint pedig a bonni tudósító intézi. — Budapest drága város? — Meglehetősen. A lakás nagyon drága és a lakáshelyzet nagyon rossz. Itt ugyanannyiért bérelek egy lakást, mint amennyiért kiadom a sajátomat Angliában. Tapasztalataim szerint nyugat-európai árszínvonal és kelet-európai minőség érvényesül. Ami pedig a fizetésemet illeti, nos, alapfizetést kapok, amiből — tekintettel a napokban(megszapo- rodott háromtagú családomra — simán éhen tudnék halni. Tehát a teljesítményem után kapom a pénzt, ezért dolgozom több lapnak. — Van sikerélménye? — Hetente átlag két-három cikkem- jelenik meg Magyarországról a 409 ezres példányszámú, naponta 49 oldalon megjelenő Independent- ben. 1988 októberétől vagyok a lap állandó budapesti tudósítója. Találkoztam azóta itt olyan honfitársaimmal, akik tudomásomra hozták, azért jöttek el, mert a cikkeim felkeltették az érdeklődésüket Magyar- ország iránt. — Rendelésre ír? — Csak annyiban, hogy előbb témaajánlatot teszek és ha kérik, akkor írom meg az anyagot. Például a „gazdasági szükségállapot’’ körül kialakult ominózus vita fontos téma volt. Furesállottam is. hogy a magyar sajtó pár nap múltán elhallgatott. Egy ilyen témáról a nyugati sajtó heteken át írogatna. Az autópályadíj körüli bonyodalmakról azonban nem írtam semmit, bármennyire is fontos volt az magyar Elhamarkodott rendeletek siabdaljék idegeit ki orvos élete sem védett » doktor úr Trabanttal jár — mondja az asszonyság, s szívélyesen elkalauzol a duna- haraszti orvosi rendelőbe, közben mentegeti a körülményeket. — Gázt építenek az utcában, azért van föltúrva minden, ide még biciklivel is nehéz bekanyarodni. De majd csak végeznek egyszer, akkor aztán, micsoda kényelmünk lesz! A rendelő pedig —ugye, milyen szép? Kis kóceráj volt a helyén, kilenc éve bővítették, nyolc orvos dolgozik benne ... Távolról ér már el az asszonyság monológja, de őt ez láthatóan nem zavarja, mondanivalójában csak egy kis zökkenőt engedélyez, máris másnak ecseteli a tegnap látott tv-mű- sort. Olvasom a táblákat, Karika doktor, s Marosi doktor „egy gyé- kényen”t osztozik. Ketten ha várakoznak az ajtó előtt, leülök hát én is, soromra várva. A fogorvosnál nagy a tömeg; van, aki keresztrejtvényt fejt, akad, aki az ereszcsatorna beszerzési helyeiről ad tájékoztatót. Két asszony gyógyszerek csodahatásait taglalja. Almos délelőtt van, rendelési idő vége felé. Aki beteg akart lenni, hát megtette ezt pénteken, aki meg igazán beteg, hát eljött már reggel. A gyógyszert íratok hada is elvonult, a folyosó zöld kövén barna bogárka araszol tétován. Arról a virágzó faágról pottyanhatott le, amelyet valaki ittfelejtett, hanyagul a piros műanyag székre vetve. Az asszisztensnő lép ki az egyik ajtón, s fölemeli az ágat — befőttes üvegben a doktor asztalára állítja talán, csipetnyi tavaszt az orvosságszagú szobába. Karika doktort régóta ismerem. Valaha nem hittem volna, hogy egyszer éppen egy kistelepülésen a körzeti orvosi rendelőben találkozunk. A SOTE II. sebészetén dolgozott, mint elismert sebész. Fiatal volt, lendületes, s a kandidátusi disszertációját készítette. Világos szemeiben örök derű, s nyugalma legendás — tartották róla mindig is. így aztán valódi meglepetés volt, amikor, úgy tízvalahány évé, egyszer csak kiköltözött a fővárosból Taksonyba. Akkoriban a fiatal orvosok foggal-kö-. römmel ragaszkodtak Budapesthez, s egy klinikai állás a vágyak netovábbja volt, egzisztenciális ígéret. Nem volt ez másképpen Karika Gyulánál sem, de hát az orvosi hierarchia olyasvalami, aminek tűrésére, sőt, meglovagolására természet és adottság kell. Tizenöt évig dolgozott a doktor a Stefanies klinikán, nagy tanítómesterek mellett. — így a helyes — mondja nevetve —, mellettük. Nem voltam sohasem háttérben, de a beosztott sorsa, úgymond, eleve elrendeltetett. Az ember egy darabig reménykedik, ha elég kitartó, s tanul, tanul, tanul, előbb- utóbb elé áll a nagy léhetőség. Főorvos lesz vagy legalábbis másodfőorvos. Az emberek, hiába is mondanánk az ellenkezőjét, karrierre vannak beállítva. Én sosem voltam ilyen típus. Fölmértem, mi is az,- ami történhetik velem. Láttam a sikertelen pályázatokat, a hullámhegyeket, s hullámvölgyeket. Két gyermekem is született közben, s a mérleg nyelve a szakmai siker helyett, a magánélet kiegyensúlyozottsága felé billent. Summa summárum, anélkül, hogy a döntés akkori keservébe vagy egyéb negatív taglalásába süllyednénk, úgy határoztunk — a. család és én —, hogy körzetet vállalok. Valaha a végzés után körzetbe mentek a fiatal orvosok, aztán elveszett az ilyen orvosok rangja. Legyintettek rá, nemcsak az emberek, hanem a pályatársak is. Jó néhány esztendeje alapvető szemléletváltozás mutatkozik. Ma már körzetbe nem mehet az az orvos, aki nem dolgozott minimum két évet valamely intézetben, sőt, körzeti orvosi szakvizsgát is lehet tenni. El is várják, segítséget is adnak. Kezd hát nőni a reputációnk ... Karika doktor körzeti orvosiként védte már meg a disszertációját. Kandidátus. Szigetújfalun született, nem volt hát tőle idegen a vidéki élet. 1981-ben, amikor elfoglalta helyét a dunaharaszti rendelőben, éppen a változások korát élték. Gyarapodott a rendelő, nem szűkösködtek tovább. Most huszonegyezer embert lát el itt nyolc orvos. Viszonyítás kérdése, hogy ez jó vagy rossz. Olyan elviselhetően közepes. Ami gondot jelent — nines meg a kórházi háttér. A harasztiakat a klinikák fogadják, s ez általában elegendő. De a belosztályi, vagy reumatológiai krónikus eseteknél nem lelkesítő dolog — innen ugyanis hetente egy, nő-, illetve férfibeteget lehet küldeni kivizsgálásra —, csak az akut eseteket fogadják azonnal. A szakorvosi rendelő Kunszentmiklóson van. Itt, a gyártelepen, dr. Bakonya Mária az igazgató, s igyekszik mindent megtenni a betegekért. De ebben a pénztelen világban ő is csak addig tehet erőfeszítéseket, ameddig a takaró engedi. így hát a labor' előtt sorok állnak, s hosszú órák telnek el, míg valaki sorra kerül. Éppen ezért itt, a haraszti rendelőben, már öt éve szeretnének megnyitni egy kislabont. A tanács már többször beleegyezett, sőt, a felszereléshez is hozzájárulna. Egyelőre azonban az a gond, hogy a nőgyógyászati rendelés éppen azokban a helyiségekben zajlik, ahová a kislabort tervezték. Sokan segítenének. Tavaly egy hamburgi úr ígért némely gépeket, talán most, a nyáron meg is érkeznek. A betegek közül akad, aki cserép virágot hoz díszíteni, mások nyugtatóan szólnak a zaklatott nővérnek: — Csinálja nyugodtan a dolgát, kedveském, ráérek, másra sem már, mint hogy a doktorra várjak! — Pár évvel ezelőtt, még nem beszélhettünk arról, hogy a betegségek miért is alakulnak ki — így Karika doktor. — Ma már igen. Sőt kutathatjuk is az okokat. Aztán, amikor elkészül a jelentés, csodálkoznak: mi történt, tavaly nem volt neurotikus ember, ma meg már. mindenki ideges? Az egészség három dologból tevődik össze —, az öröklött tulajdonságok dominálnak, az ember életmódja, s a környezet, azaz a társadalmi körülmények. így hát nem dő- re a kijelentés — az egészség nálunk is, mint bárhol másutt a világon, a politika mögé rejtőzik. Hát igen. Ma sincs több alkoholista, mint régen —, de már szólunk róla. Kábítószeres sincs több, de struccpolitikával sokáig nem vettünk tudomást erről. A rendőrök sem bru- tálisabbak, mint ezelőtt — csak hallgattunk. Ellenben családok bomlanak föl, nő a létbizonytalanság, használódnak az idegek. Mi ez, ha nem politika, a romló egészségbe ágyazva? S bármilyen paradoxon, ez alól az orvos sem felmentett játszótárs. E lhamarkodott rendeletekkel szabdalják idegrendszerét, adminisztrátorrá degradálják, s elveszik idejét, hogy azzal törődjön, ami a legfontosabb — a megelőzéssel. A megállapított diagnózis után ugyanis a gyógyítás fölmérhetetlenül sokba kerül, sőt: olykor lehetetlen. Bellér Ágnes Magyarországról jelentik A külföld felfokozott érdeklődése a magyarországi változások iránt a világsajtó hasábjain is egyre nyü- vánvalóbb. Egyre több sajtószerv, rádió- cs tv-társaság jelentkezik és küldi él hozzánk tudósítóját. A Magyarországon állomásozó külföldi tudósítók száma jelenleg .harmincra tehető. Hogyan, milyen körülmények között dolgoznak ők, mi a véleményük a jelenlegi magyar tájékoztatásról? Erről és sok minden egyébről faggattuk a Budapesten dolgozó tudósítókat. A megváltozott kelet-európai sztori Mark Frankland, a brit The Observer című hetilap kelet-európai tudósítója. — Mióta van Magyarországon? Kérem, beszéljen eddigi újságírói pályafutásáról. — Budapesti irodánkat ez év februárjában nyitottuk meg. Ezt megelőzően az NSZK-ban volt a székhelyem, onnan tudósítottam Kelet- EurópáróL A bonni korszak 1987— 89-ig tartott. Egyébként már vagy harminc éve űzöm ezt a szakmát. Moszkvából, Indokínából, Tokióból, Washingtonból is tudósítottam a lapot korábban. — Honnan jött az ötlet, hogy Budapesten létesítsenek irodát? — 1985-ig a legtöbb brit, nyugateurópai lap Bécsből tudósított Kelet- Európáról. Én például 1977—1981 között Londonban voltam a The Observer kelet-európai tudósítója. Es ezt akkor meg is lehetett tenni, hisz akkoriban még viszonylag nyugodt volt a kelet-európai politikai helyzet. Az elmúlt három évben azonban megváltozott a kelet-európai sztori. Másképp kell írni, a helyzet sokkal bonyolultabb, több figyelmet érdemel. Magyarország ‘ is sokkal TTJTtpttabb lelt. Választhattam Varsó és Budapest között. Mivel, Lengyel- országot jobban ismerem és ott van is egy emberünk, ezért inkább úgy döntöttem, hogy Budapestre helyezzük az irodánkat. — Milyenek Magyarországon egy nyugati újságíró munkafeltételei? , — A lengyelországihoz tudom hasonlítani. Mindkét országban egyformán nyílt a sajtó. Mivel egész Kelet-Európábán utazgatok, ezért el tudom mondani, hogy az NDK-ban és Csehszlovákiában már más a helyzet, ami a nyugati újságírók munkafeltételeit illeti. A 19—15 évvel ezelőtti lengyelországi helyzethez hasonlítanám azokat. Most lehet látni, hogy a keleteurópai országok mennyire különböznek egymástól. Régebben minden azonos séma szerint működött. Most minden egyes kelet-európai ország más eset. Ez több tudást és több munkát is igényel. — Vannak-e nehézségei, amelyeket nem tud leküzdeni? — Nagy gondom a nyelv. Lengyelül és oroszul tudok, magyarul azonban nem. Ha állandóan itt lennék, talán megtanulhatnám a nyelvet, de így nem megy. Egyébként kétségtelenül a legnagyobb akadály a rossz telefonhálózat. Budapest nagyon is megfelelő hely lehetne a Nyugat számára, hogy a kelet-európai térség sajtócentruma legyen. Itt és most Európában a telefon ma már nélkülözhetetlen eszköz, a kapcsolatok létesítésének az alapja. De ez nemcsak az újságíróknak, az üzletembereknek legalább olyan fontos. Ludwik Loos, a lengyel Trybuna Ludu tudósítója: — Mi a vonzóbb ma egy lengyel újságírónak, a belpolitikai, avagy inkább a külpolitikai újságírás? — A lengyelországi helyzet egyre érdekesebb lett Kollégáim — akikkel együtt végeztem a varsói egyetem újságíró tanszékén — többsége belpolitikai újságíró. Én 1986 óta vagyok budapesti tudósító. Azelőtt egy észak-lengyelországi megyei lapnál dolgoztam. — Mi szerint válogatja a témáit? — Legelőször is tudom, hogy mivel küszködnek a lengyelek, milyen ott a helyzet, ennek alapján próbálom eldönteni, mi az, ami érdekelheti a lengyel olvasót. Még mielőtt Magyarországra jöttem, tudtam, hogy a két országnak rengeteg ha- sonió problémája van. Emlékszem, hogy ezzel a ..hasonlósággal" először 1956-ban találkoztam. — Milyen forrásokat használ, hogyan dolgozik?
