Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-27 / 123. szám

2 an 1989. MÁJUS 27., SZOMBAT Hét végi világpolitikai kitekintés Nem kellene már viszonozni? Kezdeményezéseket sürgetnek Bushtól a VSZ leszerelési lépéseire A peresztrojka sikerének tekintik a népképviselők élénk vitáját A látványos kibékülések után nézeteltérések az arab csúcson Általános PILLANATKÉP A hétfőn kezdődő kétnapos brüsszeli NATO-csúcstalálko- zón Bush elnök és Thatcher miniszterelnök asszony nem lesz éppen könnyű helyzetben. Olyan szövetséges vezetőkkel kell majd vitázniuk, akik sok tekintetben másként ítélik meg a katonai tömb követendő tak­tikáját, mint Washingtonban és Londonban az uralkodó né­zet. Az amerikai elnök fő kül­politikai tanácsadóira hallgat­va, még mindig az úgynevezett „kivárás” taktikájához folya­modik. Elzárkózik az elől, hogy a Varsói Szerződés egy­oldalú leszerelési lépéseit vi­szonozza. Ha pedig olyan ja­vaslat hangzik el például a ha­gyományos fegyverzet csök­kentéséről tárgyaló bécsi érte­kezleten, amely csaknem meg­egyezik a korábbi nyugati in­dítványokkal, heéri, hogy pusztán üdvözölje és „re­ménykeltőnek” nevezze a rendkívüli horderejű ese­ményt. Ugyanilyen magatar­tást tanúsít Thatcher asszony is, s támogatja abban is Wa­shingtont, hogy a rövid ható- távolságú harcászati rakéták csökkentéséről való tárgyalá­sok helyett a NATO-csúcs ezek korszerűsítésére hozzon dön­tést. Ami a többi nyugat-európai atlanti szövetségest illeti, ők egyre hevesebben bírálják Washingtont, amiért a kezde­ményezésekben a terepet telr jésen átengedi a Varsói Szer­ződés országainak, s így máris propagandavereséget szenve­dett a nyugat-európai közvéle­mény körében. Ha a Szovjet­unió kivon a varsói szerződés­beli szövetségesei területéről 500 nukleáris robbanófejet, a NATO nem válaszolhat azzal — érvelnek —, hogy megnö­veli harcászati rakétái ható- távolságát és az atomtöltetek számát. A washingtoni—lon­doni tervek szerint ugyanis az NSZK-ban levő jelenlegi 88 Lance rakétakilövő helyet 200- ra emelnék, s 1000—3000 ilyen típusú hordozóeszköz indítá­sára tennék alkalmassá és 700 nukleáris robbanófejjel látnák el a hadrendbe állított új fegy­vereket. Igen, új fegyverekről van szó, és nem szimpla „mo­dernizálásról”. Hiszen azt ter­vezik egyúttal, hogy a Lance rakéták jelenlegi 120 kilométe­res horderejét mintegy meg­négyszerezik, de arra ügyel­nek, hogy hatótávolságuk alat­ta maradjon az 500 kilométer­nek. Az 1987-es washingtoni rakétaegyezmény ugyanis ki­iktatta az amerikai és szovjet arzenálból az 500 és 5500 ki­lométer hatósávolságú, köze­pesnek számított rakétafegy­vereket. NÉPSZERŰ SZOVJET FELHÍVÁS _______________ A z NSZK, amelynek terüle­tére 1365 rövid hatótávolságú szovjet harcászati rakéta irá­nyul, joggal tart attól, hogy a modernizálási programmal a NATO a VSZ megfelelő ellen­lépését hívja ki. Olyan hely­zetben — hangsúlyozzák Bonnban —, amikor a bécsi tárgyalásokon a két tömb ka­tonai szembenállásának csök­kentésére törekednek, ezt ke­resztezi a washingtoni—londo­ni tervezet. Kohl kancellár nemegyszer fejtette ki, hogy sürgősen tárgyalni kellene a Szovjetunióval a harcászati ra­kéták csökkentésről. Sőt, fel­vetődött az úgynevezett „har­madik nulla” megoldás is, amely a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták meg­semmisítésére kötött úgyneve­zett „kettős nullamegoldás” mintájára az 500 kilométernél kisebb hordtávolságú fegyver- rendszereket is kivonná a VSZ és a NATO fegyverarzenáljá­ból. Washington, amely további egyoldalú egyezményeket sze­retne kicsikarni a Szovjetunió­tól, hallani ' sem akar ilyen tárgyalásokról. A hagyomá­nyos fegyverzetcsökkentés si­keressége után kívánja csak napirendre tűzni a „harmadik nullamegoldást”. Bár több kí­sérlet történt a NATO-szövet- ségesek közötti kompromisz- szum kidolgozására, az atlanti csúcs úgy kezdődik majd, hogy a nézeteltérések élesek a tagországok között. Ebben a helyzetben pozitív nyugat-európai fogadtatásra talált az a szovjet indítvány, hogy a bécsi tárgyalásokkal párhuzamosan induljon esz­mecsere a harcászati rakéták csökkentéséről. S bizonyára nem véletlenül került éppen most, az atlanti csúcs előtt, a bécsi tárgyalóasztalra egy olyan szovjet csomagterv, amely radikális csökkentést irányoz elő a páncélosok, a tüzérségi lövegek és a hagyo­mányos fegyverzet más eszkö­zeiben. A terv újdonsága az egyenlő haderőszint mindkét oldalon valamennyi fegyver­kategóriában. PARLAMENTI NYITÁNY A KREMLBEN Eközben a Szovjetunióban fontos állomásához érkezett a politikai intézményrendszer átalakításának folyamata. Csü­törtökön a Kremlben összeült a népképviselők kongresszusa. E testület tagjai olyan válasz­tásokon szereztek mandátu­mot, amely példa nélküli a Szovjetunió történetében. A jelölőgyűléseken a pályázók­nak meg kellett sok helyütt küzdeniük azért, hogy egyál­talán listára kerüljenek, s ké­sőbb kampányt vívtak számos helyen a szavazók támogatá­sáért. Amikor a választásokra sor került, nem egy ismert po­litikus, pártvezető vagy ta­nácselnök helyett a peresztroj­kát meggyőzőbben és dinami­kusabban támogató riválisa kapta meg a körzet mandátu­mát. A népképviselők kongresszu­sának kellett megválasztania az ezentúl évente hét-nyolc hónapon át állandóan ülésező legfelsőbb tanács elnökét, aki­nek hatásköre immár nem ceremoniális lesz, hanem ál­lamfőként egyfajta hatalmi központként intézkedhet. A kongresszus ezenkívül megvá­lasztotta a legfelsőbb tanács tagjait is. • A parlamenti élet nyitánya jól tükrözte, hogy a pereszt­rojka már mennyire előreha­ladt a politika területén is. Élénk vita bontakozott ki az első ülésen, s nem előre meg­írt és többszörösen jóváha­gyott beszédek hangzottak el. hanem spontán felszólalások nemegyszer szenvedélyes fel­hangokkal. A politikai kultú­rának a jelek szerint még a Szovjetunióban is ki kell ala­kulnia, s ezt mutatta, hogy voltak olyan drámai pillana­tok is, amikor úgy tűnt, hogy ellenőrizhetetlen módon elsza­badulnak az indulatok. A hig­gadtság és a megfontoltság azonban gyorsan felülkereke­dett, s az ülés a normális par­lamenti keretek között folyta­tódhatott. Gorbacsov megvá­lasztását az új államelnöki tisztségre világszerte az átala­kítás programjára adott egy­fajta bizalmi szavazásnak is értékelik. BONYOLULT HELYZET PERINGBEN A múlt heti nagy tömeg- megmozdulások után Peking- ben majdnem mindennapi medrében folyik az élet. De itt persze nagy hangsúly van e megállapításban a „majd­nem” szón. A Tienanmen té­ren ugyanis több ezer diák folytatja ülősztrájkját, s pén­teken a megmozdulás vezetői úgy határoztak, hogy az akciót, amelyet a demokráciáért és a szabadságért folytatnak, il­letve Teng Hsziao-ping és Li Peng kormányfő távozásáért és a rendkívüli állapot meg­szüntetéséért, tovább folytat­ják. Közben a pekingi kormány­zat a főváros köré összevont katonaságot elszállította, de az „ostromgyűrű” továbbra is készen áll, hiszen az ország távolabbi vidékeiről új csapa­tok érkeztek, hogy „lábhoz tett fegyverrel” várakozzanak a bevonulási parancsra. Egyelőre ez még nem hangzott el, de a televízió adásában „árulók­nak” és „ellenforradalmárok­nak” nevezték a tüntetőket, s kilátásba helyezték a rrtúlt szombaton kihirdetett statáriá- lis állapot érvényesítését elle­nük. Az utcákról egyébként eltűntek a tüntetők által ko­rábban emelt barikádok. A hírügynökségek helyszíni tudósítói gyéren jutnak infor­mációkhoz. Csak a televízió által sugározott és a lapok ál­tal közölt hírekre, vagy a la­kosság körében elterjedt szó­beszédre szorítkozhatnak. Ab­ból, hogy Li Peng megjelent a televízió képernyőjén, megtud­hatják, hogy a hatalom bir­tokosai közé tartozik. Ugyanez vonatkozik Teng Hsziao-pingre, akinek nyilatkozatát az újsá­gok ismertették. Csao Ce- jang pártfőtitkár helyzete egyelőre nem ismeretes a ku­lisszák mögötti hatalmi harc pillanatnyi állásánál. Egyes, a fővárosban elterjedt hírek sze­rint házi őrizetben van, s ugyancsak e szerint letartóz­tatták a védelmi minisztert, egy miniszterelnök-helyettest, és még a repülőtéren őrizetbe vették a népi gyűlés washing­toni látogatásról idő előtt ha­zatért elnökét. Mind a négy felsorolt személy a reformpo­litika odaadó híve, amíg Li Penget at úgynevezett „ke­mény vonalasokkal” együtt említik. Ök erélyes fellépést sürgetnek a rendbontók ellen, és érvényt kívánnak szerezni a rendkívüli állapotnak. A TÖBBSZÖR MEGHOSSZABBÍTOTT TANÁCSKOZÁS A casablancai értekezlet úgy vonul be napjaink törté­nelmébe, hogy vége szakadt — legalábbis erre az alkalomra — annak, hogy a legfontosabb arab államok vezetői valami­lyen okból távol maradnak a csúcstanácskozásról. Egyiptom elnöke tíz év óta először ül­hetett a közös arab tárgyaló- asztalhoz. Amikor ugyanis an­nak idején, a később meggyil­kolt Szadat elnök aláírta a Camp David-i különbéke- szerződést Izraellel, a Nílus- parti ország tagságát felfüg­gesztették az Arab Ligában. De nemcsak Mubarak jelent meg a marokkói csúcsértekez­leten, hanem Asszad szíriai és Kadhafi líbiai elnök is. Az ün­nepélyes megbékélésükről — amelyet összeölelkezéssel jel­képeztek — készült képek a világsajtó első oldalaira kerül­tek. Csakhamar azonban heves nézeteltérések keletkeztek el­sősorban Szíria és Irak között. Szíria mintegy 35 ezer főnyi békefenntartó hadsereget állo­másoztál; Libanonban egy ko­rábbi összarab csúcs döntése nyomán. Irak most a libanoni vérontás megszüntetéséhez el­engedhetetlennek ítélte a szír csapatok kivonását és összarab békefenntartó egységekkel való helyettesítésüket. A csúcsot a kirobbant vita miatt többször is meg kellett hosszabbítani, s bár elfogadtak egy kompro­misszumos indítványt, de ez megkerüli a problémát. Ehhez a viszálykodáshoz az adott egyébként hátteret, hogy Bej­rutban újabb harcok kezdőd­tek, s ezek egyik részvevői a szíriai egységek ... Árkus István Argentína Elkezdődik George Bush európai útja Válságkormány Argentínában péntekre vir­radóra megalakult Raul Al- fonsin elnök válságkormánya, azzal a feladattal, hogy az el­nöki hatalom december 10-én történő átruházásáig megpró­bálja ellenőrzése alatt tarta­ni a robbanással fenyegető társadalmi-gazdasági helyzetet. A radikális párti politiku­sokból álló kabinet gazdasági miniszterévé Jesus Rodri- guezt nevezték ki. A válságkabinet péntek este tette le a hivatali esküt. Leningrad Brit vendég Brit hadihajó érkezett ma hivatalos baráti látogatásra Leningrádba. A Bristol nevű rakétaromboló érkezésével több mint 34 évi szünet után először horgonyzott le brit ha­dihajó a Néván. Az ünnepélyes fogadtatás után John F. Coward alten­gernagy, a hajó parancsnoka látogatást tett a leningrádi városi tanácsban, találkozott Viktor Jermakov vezérezre­dessel, a leningrádi katonai körzet parancsnokával és Vla­gyimir Szamojlov tengernagy- gyal, a leningrádi haditenge­részeti támaszpont parancsno­kával. NA T0-tsúes színhelye Brüsszel George Bush amerikai el­nök pénteken Rómába, egy­hetes európai útjának első ál­lomására repült. Bush május 28. és 30. között Brüsszelben részt vesz a NATO 40. évfordulója alkal­mából rendezett csúcstalálko­zón, amelyre kínos belső vita nyomja rá bélyegét: Washing­ton és London ellenzi, más NATO-országok, elsősorban a fő érdekelt, az NSZK, támo­gatják a tárgyalásokat a Szovjetunióval a harcászati atomfegyverek csökkentésé­ről Baker külügyminiszter nyi­latkozatában jelezte, hogy 9 NATO csúcstalálkozóján fon­tos helyet foglal majd el a kelet—nyugati viszony, ezen belül a kelet-európai helyzet megvitatása. Az amerikai kül­ügyminisztérium egy vezető munkatársa csütörtökön kije­lentette az MTI munkatársá­nak: különös figyelemmel kí­sérik a magyar gazdasági és politikai reformokat, mert azok sok tekintetben előreve­títik a kelet-európai fejlődést. Az illetékes szerint most dol­gozzák ki a javaslatokat, hogy milyen — főként gazdasági jellegű — intézkedésekkel tá­mogassák a magyar reform 5- kat. E döntéseket hír szerint részben Bush elnök júliusi magyarországi útja előtt, rész­ben látogatásakor hozzák nyilvánosságra. Az amerikai elnök egyéb­ként Brüsszel után rövid lá­togatást tesz Bonnban, majd Londonban. Európai útjának a Fehér Ház nagy jelentősé­get tulajdonít propaganda­szempontból is: elsőrendű cél, hogy ellensúlyozni próbálják Mihail Gorbacsov javaslatai­nak kedvező nyugat-európai fogadtatását. Bush amerikai elnök új külpolitikai javaslatokon dol­gozik, hogy megkísérelje el­ragadni a kezdeményezést a Szovjetuniótól. Erről írt pén­teken a The Washington Post, rámutatva: az elnök megelé­gelte egyes tanácsadóinak el­lentmondásos javaslatait, s legutóbb maga írta át két külpolitikai tárgyú beszédét. Bush elnök elégedetlen az amerikai—szovjet viszony ala­kulásával és ingerülten ta­pasztalta, hogy az óvatos vo­nalvezetés alapján nem tudta elragadni a világpolitikai kezdeményezést Mihail Gor- bacsovtól — s így most ma­ga készül kezdeményezésekre, írta a lap. Rómába érkezett a dél-afrikai külügyminiszter Roelof Botha megbeszélései Roelof Botha dél-afrikai kül­ügyminiszter pénteken Rómá­ba érkezett, ahol a tervek sze­rint ma találkozik George Bush amerikai elnökkel és James Baker amerikai, majd Giulio Andreotti olasz külügyminisz­terrel. Botha a nap első felét az NSZK fővárosában töltötte, ahol'rövid megbeszélést foly­tatott nyugatnémet kollégájá­val, Hans-Dietrich Genscher- rel. A bonni külügyi szóvivő szerint Genscher felhasználta az alkalmat és ismételten kö­vetelte: bocsássák szabadon A fentieknek részben el­lentmondanak a The New York Times egyidejű értesü­lései: a lap úgy tudja, hogy Bush ugyan kezdeményezőb­ben lép fel a NATO-csúcson, de változatlanul óvatos alap­hangot üt majd meg, hang­súlyozni kívánva: Gorbacsov egyes reformjai „pusztán gesztusok”, s azok jelentősé­gét Nyugat-Európában nagy­mértékben eltúlozzák. Csak rövi MIECZYSLAW RAKOWS­KI lengyel miniszterelnök kétnapos hivatalos baráti lá­togatásának befejeztével ha­zautazott Belgrádból, ahol vendéglátójával, ,Ante Marko- vics szövetségi kormányelnök­kel és Janez Drnovsekkel, az államelnökség elnökével a két ország kapcsolatai bővííé­Segítő kezeket Látogatást tett Joseph Kennedy képviselő az USÁ-ban, Massachusetts államban, Brightonban egy beteggondozókat kép­ző központban. Az iskola érdekessége, hogy például a négy végtag bénultságában szenvedő betegek gondozására majmo­kat képeztek ki. A képen az egyik eminens tanuló odaadó se- gítökészséget tanúsítva törölgeti a képviselő arcát. Kennedy korábban elfogadtatott a kongressszussal egy törvényt, a moz­gássérült veteránok megsegítésére. SZÍNES TV-T KAP A CSIMPANZIÓ ötévi munka után nyugdíjba vonulnak, amikor is teljesen berendezett luxuslakást kapnak. Tornaszereket és még színes televíziót is. Persze nem az egyszerű halandók, hanem az AIDS ellen indított csata élvonalában bevetett csimpánzok. A texasi San Antonióban működő délnyugati orvosbiológiai kutatási alapítvány — amely 185 fős csimpánzkolóniát tart fenn — 1,7 millió dolláros nyugdíjalapot létesített két évvel ezelőtt a majmok számára. A pénzt állami értékpapírokba és biztos jö­vedelemmer járó kötvényekbe fektették be, hogy gondoskodni tudjanak majd a csimpánzokról, amelyek az 50 éves kort is megélhetik. Eltartásuk most évente, egyenként körülbelül öt­ezer dollárba kerül. A kiszolgált kísérleti alanyokat elpusztíta­ni nem akarják, az állatkcrtek viszont nem fogadják be őket, mert vírusokkal fertőzöttek. Nyugdíjalapjuknak köszönhetően most biztos jövő vár rájuk, pénzüket a bankban úgy kezelik, mint a keresetüket. A San Antonió-i csimpánztröszt máris kö­vetésre talált egy új-mexikói, szintén csimpánzokkal kísérle­tező kutató intézetben. A csimpánzok ideális kísérleti alanyok: szervezetüket meg­fertőzik a hepatitis- és az AIDS-vírusok, tünetei azonban ná­luk nincsenek egyik betegségnek sem. Az emberek esetében gyakran halálos kimenetelű betegségek vírusa tovább él ben­nük, ők azonban nem betegednek meg. Tízéves korukban kezdik meg kísérleti állatként pályafutásukat, először hepatitis-, majd AIDS-vírusí injekcióznak beléjük, azután oltóanyagokat pró­bálnak ki rajtuk, öt éven át szolgálják ily módon az emberi­séget. Az AIDS kutatásában világviszonylatban is élenjáró San Antonió-i alapítvány 1983-ban oltott be először sikeresen csim­pánzokat ezzel a gyilkos vírussal, új korszakot nyitva az ellene vívott csatában. séről és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyalt. EDUARD SEVARDNÁDZE június elején várhatóan láto­gatást tesz a Ciprusi Köztár­saságban — jelentette Nico­siából a Tanjug jugoszláv hírügynökség. A jól értesült diplomáciai forrásokra hivat­kozó jelentés úgy tudja, hogy' a szovjet külügyminiszter gö­rögországi tárgyalásai után érkezik Nicosiába, s „nem ki­zárt”, hogy onnan Törökor­szágba utazik tovább. AZ OSZTRÁK VÁMOSOK másfél kiló, szinte tökéletes tisztaságú kokainra bukkan­tak a München és Innsbruck között közlekedő gyorsvona­ton, egy első osztályú fülké­ben, ülés alá rejtve. HÍRÜNK A VILÁGBAN • A japán Export-Import Bank és a Magyar Nemzeti teánk kép­viselői társfinanszírozási kölcsön- megallapodast írtak alá pénteken délelőtt Tokióban arról, hogy az Ex-Im Bank és további hat japán vezető pénzintézet 8 milliárd jen (kb. 60 millió tíqiíár) összegű köl­csönt nyújt 14 éves lejáratra, igen kedvező kamatteltételekkel. A Ta­naka Takasi, az Ex-Im Bank el­nöke és Tarafás Imre, az MNB el­nökhelyettese által aiáírt megálla­podás a maga nemében az első, amelynek értelmében japán pénz­intézetek úgynevezett kötetlen fel­használású hitelt nyújtanak egy szocialista országnak. A törlesztést 5 év türelmi idő után, 1994-ben kell megkezdeni. • Nem véletlen, hogy Mieczys- law Rakowski lengyel miniszterel­nök és Horn Gyula magyar kül­ügyminiszter egyidejűleg tartózko­dott Belgrádiján — jelentette ki sajtóértekezletén Ivó Vaigl, a ju­goszláv külügyminisztérium szóvi­vője. Jugoszlávia számára e láto­gatások egybeesésének szimbolikus jelentősége is van. mert ehhez a két országhoz nemcsak szoros kapcsolatok fűzik, hanem azonos vagy igen közeli nézeteket vall ve­lük a szükségszerűen végrehajtan­dó társadalmi és gazdasági refor­mokról — hangoztatta. Vaigl kö­zölte, a magyar külügyminiszter­nek Belgrádban átadták az 1956-os magyarországi eseményekre vo­natkozó eddig levéltárakban őr­zött dokumentumokat. Ezek — mondotta — lehetővé teszik annak tisztázását, hogy Nagy Imre és társai annak ideién milyen körül­mények között kaptak menedék­jogot a budapesti jugoszláv nagy- követségen. Nelson Mandelát és az összes politikai foglyot. Genscher ezenkívül szorgalmazta, hogy Pretoria teljes egészében hajt­sa végre a namíbiai rendezési terv rá háruló feladatait — hangoztatta a szóvivő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom