Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-26 / 122. szám
1983. MÁJUS 26., PÉNTEK Szabad idő - Hobby Nyeregben maradni Védjük a szőlőt Kilométerek két keréken Kerékpározni jó; szórakoztató, izgalmas, egészséges. És tegyük hozzá azt is, hogy helyenként — így Pest megye sok településén — létszükséglet. A helyi járatok nem elég sűrűn közlekednek, az időpontokhoz nehéz igazodni. A kétkerekű járgánynak vannak olcsó változatai is, és aki nem versenyzésre használja, annak megteszi az egyszerűbb vasparipa is. Bicikliznek az óvodáskorúak és gyakran het- ven-nyolcvan évesek is, nem gyalogszerrel akarnak eljutni úti céljukhoz. A karosszéria nélküli járművel haladók a közlekedés védtelen résztvevői, akik számára mind ez ideig a KRESZ- vizsga sem kötelező, de mivel a kerékpárút ritka —■ építése költséges, és ezért lassan halad —, ott pedáloznak a személyautók, teherautók, kamionok mellett, előtt és mögött. A szakemberek szerint nem kell fakírnak vagy Tour de France-mcnőnek lenni ahhoz, hogy valaki egy-cgy nagy túra alkalmával megtegyen napi százötven-kétszáz kilométert (Erdősi Agnes (elvétele) ügyi és közlekedési . szabá-, lyokat betartva lehet idős korban is nyeregben maradni. Visszatérve a biztonsághoz, sajnos, számítani kell arra, hogy az autósok közül sokan nincsenek tekintettel a védtelen partnerekre, és nem érdemes azt fontolgatni, hogy kinek van igaza, hiszen a gépjárművek erősebbek. Más kérdés, hogy a közúti ellenőrzések során fokozottan kell figyelni ezekre a jelenségekre. Persze az autósok és a biciklisták nem ellenfelék, sőt, gyakori dolog túrázóknál, hogy valaki csomagtartóba rakja a kerékpárt, és egy idő után — hiszen nem minden kerékpártúra kezdődik a házkapunál — vált át a tekerésbe. Ga. J. Az elmúlt hét változékony és páráiéit időszakokban is gazdag időjárása továbbra is nagyon kedvező feltételeket teremtett a különböző kórokozók számára. Most már nemcsak a gyümölcsösökben károsító gombák ellen kell védekeznünk, hanem a szölöpcro- noszpóra fellépésével is számolnunk kell. A változékony, gyakran esős időjárás miatt célszerűbb a megelőző védekezést valamilyen felszívódó készítménynyel elvégezni. Az egyik legalkalmasabb szer a korai fertőzés leküzdésére a Ridomil Plus SO YVP, amelynek azonban elég hosszú (21 nap) a várakozási ideje. Felhasználhatok még a réztartalmú (rézgálic, Rézoxiklorid 50 WP), a ditto karbonát hatóanyagú (Cineb 80, Antracol YVP), és a kaptán hatóanyagú (Orthocid 50 YVP) készítmények Is. Ugyancsak szükséges lehet az idén igen nagy egj'edszámban fellépő és károsító szőlölevélatkák szőlőgubacsatkák elleni védekezés is. A legalkalmasabb készítmény a Pfeoron 500 EC, mivel az összes, szőlőben károsító atkafajt nagyon jó hatásfokkal irtja. Hertelendy Péter Pest megyei növény- egészségügy! és talajvédelmi ellenőr A GAVALLÉR FÉRJ Praktikus ajándék Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács május 14. és június 12. között kerékpárosheteket hirdetett, amely alkalomból több helyen lehetőség nyílik az önkéntes vizsgára, a tudás felmérésére, a hiányosságok pótlására. Így például a -június 8—11. között leányfalun megrendezésre kerülő nagy nemzetközi kerékpáros-találkozón. Ebben az időszakban a nevelő célzatú rendőri ellenőrzés fokozottan kiterjed a két keréken haladókra. a járművek műszaki állapotára, szóval a pedálozók biztonságára. Életbevágóan fontos dolog ez. hiszen 1986-tól , kezdve évente 100-130-nel emelkedik hazánkban a kerékpárosok által okozott balesetek száma, mely tavaly 2244 volt, és közte 200 halálos kimenetelű. A szakemberek 'szerint ahhoz, hogy valaki képes legyen egy-egy nagy túra alkalmából napról napra 150-200 kilométert megtenni, még nem kell fakírnak vagy Tour de France-menőnek lennie. De ehhez mindenekelőtt általános jó kondícióra van szükség, melyet rendszeres futással, tornával kell megalapozni. De azért annak sem kell elcsüggedni — csak kissé lejjebb adni —, aki éppen a biciklizés segítségével akarja izommá gyúrni a teste egyes részeire lerakodott hájat. Mindenesetre először csak kisebb utakra vállalkozzunk, és apránként növeljük a távolságot. Csak az egészségHa az ajándékozásnak olyasféle könyve lenne, mint a rekordoknak, joggal pályázna kitüntető helyre az a londoni hölgy, akit 54. születésnapján lepett meg a férje — egy méretre készített koporsóval. Az ünnepelt, Wenna Gilbraith asszony, igen meghatódott e kedvesség láttán. Mi több, ha igaz a Sun című újság beszámolója, az első szava ez volt; „Sohasem kaptam kedvesebb ajándékot eddigi életemben”. Tekintsünk el a sors általában nem örömteli igazságától, hogy tudniillik koporsót általában egyet kap az ember, s attól is, hogy vajon miféle ajándékokat kaphatott eddig a fenti lady. Szavaiból ugyanis kitűnik, hogy szó sincs ízlésficamról, vagy megbotránkoztatás- ról. „Miután egy bútorkiállításon megláttam, megtetszett, felpróbáltam s a férjem mígrendelte. Szóval úgy vettük, mint ahogy kesztyűt vesz az ember.” Az olvasóban is bizonyára feszeng a kérdés: no de, mit csinál vele „addig”? Hol a helye és mit tartanak benne? íme a megnyugtató válasz: „Hosszú asztalként használjuk a1 szalonban. Rátettük a karácsonyfát és mondhatom, igen jól mutatott.” I PEST MEGYEI SÉTÁKg Veresegyház Valahányszor egy új helységbe megyek, mindig érdekel, hogy a település honnan származtatja nevét. A legtöbb esetben nem is egy mese vagy történet szövődik a települések nevének kialakulásához. A vélt vagy valós történetek — legalábbis szerintem — mindig sokat elárulnak az ott lakók életének kialakulásáról. Sőt életvitelükre vonatkozóan is útbaigazítanak. Ezekkel szoktam összevetni azután a levéltári vagy hivatalos történeti anyagot. így történt Veresegyház esetében is. A környékbeli elhallás vagy. szokás torzított szókiejtést eredményezett. Talán ezért alakult a Veresegyháza elnevezés. ami hivatalosan Veresegyház. Olyannyira, hogy 1399-ből származó oklevél Werues WERUESEGHÁZ megjelölést említ. Ezért nem valószínű. hogy a községhez fűződő legenda lenne az igaz, miszerint a tatárok oly mértékben pusztították el a falut, hogy csupán egy omladé- kos „véres ház” maradt épen. A tatárdúlás azonban ezen a vidéken valóban „véresen” igaz volt, a korabeli feljegyzések szerinti két település is végleg eltűnt. Csak a nevük maradt fenn: Szent Jakab falva. és Ivacs-f alva. A későbbi századokban is ismert maradt a két név „puszta” megjelöléssel. A legkézenfekvőbb eredez- tetés a középkori egvház3k színelnevezéséhez köthető. Amit a hajdani templomok alakja, környezete, színe után elnevezett számos községnév bizonyít — Temérdekegyház, Csomaegyház, Sáregyház — ősi szokás alapján. A település lakosainak száma 6 112, természetesen nem szavatolt pontossággal, bár a lakosság száma nem túlságosan ingadozó. Van valami különös varázsa és hangulata ennek a nagyközségnek. Bárhonnan is közelít hozzá az ember, feltűnik a rendezettség, a tisztaság, melyen még az átszelő országút sem változtatott. A kiszélesedő tért ölelő központ tágassága, a felette kis dombon uralkodó új posta épülete igen isrnert, hiszen a televízióban szinte naponta látható a hirdetési rovatban. Feltehetően képünk is érzékélteti ezt. De nemcsak az újonnan épült, csinos. ízléses és kívülről is megítélhetően komfortos modern családi házak nyújtanak szép látványt, de még az emeletes OTP-laká- sok sorai sem törik meg ezt a képet, mint oly sok helyen másujt, ahol sok esetben érezhetően a kivagyiság ültette a községre a vélt városias szimbólumot, az emeletes kockaházakból épített „lakótelepet”. A külső megjelenés mindenképpen a kiegyensúlyozott jómódot tükrözi, amely mindig — legalábbis településeknél — jelzi az ott lakók szorgalmát, a közért kész cselekvő akaratot. Veresegyház híres volt mindig a közösségi ösz- szefogásáról. Még emlékszem a hetvenes évek újsághíreire, amelyek arról számoltak be. hogy Verosegyházon külföldi utazásokkal jutalmazzák a „társadalmi munkát”. Senki ne biggyessze el a száját, itt megnézheti és utolérheti a hírek igazát. A hírek régen to- vaszálltak, de a főutca ma is virágzik, s ahol ezt látom, mindig kiderül, a lakosság nem közömbös a „közös dolgok” irányában. Veresegyház nyitott nagyközség. Az érdeklődő látogató önmaga is rájön, hogy sokan dolgoznak itt helyben, s bár vasútja van 1911 óta, nem jellemző az ingázók hada. Modern boltjai vannak és inkább számít a környék bevásárlóhelyének, mint egy üres, embert alig láttató, munkaidőben kiürült községnek. Igaz, nagy az átmenő forgalma. Egymást keresztező két országútja közül az egyik Gödöllőre, illetve Vácra vezet, míg a másik Foton keresztül igazán nem • nagy távolságra lévő Budapestre. Két nevezetessége is van Veresegyháznak. Az egyik a szomorú emlékű, a ma már külön közigazgatású Erdőkertes. mely a második világháborúban vált hírhedtté. Itt a téglagyár melletti térségben dolgoztatták a büntető- és munkaszolgáiatos századokat, s a háború végén innen hajtották őket a halálos útra, melynek vége a legtöbbjük számára a halálba vezetett. A másik — sokkal felhőtlenebb — neveztessége a nagyközségnek, feljegyzéseim szerint az ország egyik vagy talán egyedüli legősibb „strand- ja". Tudom, túlzás ez a kijelentés, de a veresegyházi helytörténészek szerint 1430- ban kelt egy oklevél, mely akkor még „mesterséges halastó" néven megemlíti a veresegyházi tavat. Milyen régen volt ez? (1428 áprilisában Volt Galambóc várának ostroma. 1437-ben Budai Nagy Antal parasztfelkelése.) Ki-ki elképzelése szerint döntse el, hogy valóban volt-e itt mesterséges halastó, egy biztos, hogy a mostani 6 hektárnyi tó a Sződ-Rákos-patak felduzzasztásával keletkezett. Az országútról pár lépést megtéve meghökkentő panorámát nyújt a táj. Egy-egy vasárnap 3000-3500 látogató is akad. A tó körül víkendhá- zak kerítik a tavat, s mindez a főváros szomszédságában. Nem is tudom már, hogy panaszként vagy dicskvésként olvastam, hogy az évi vendégjárás eléri az 50 000 látogatószámot is. Ám döntse el a kedves olvasó, ha ellátogat Veresegyházra, hogy valóban van-e ok a dicsekvésre vagy sem Szerintem ez a nagyközség megér egy körültekintő látogatást. Wolff Lajoi __ EGYÜTT Ä ZÜTÄKOI« AZ ÓTINFOEM JELENÍTI Az M7-es autópálya 56-os és 63-as kilométerszelvénye között továbbra is le van zárva a Budapest felé. vezető oldal. A forgalom a Balaton irányába tartó pályán két irányban halad. Itt 80 kilométer, óra sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. Az 59-cs kilométernél a Budapest, felé vezető oldalon a Shell-ben- zinküt is zárva van. Az 59-es kilométernél lévő csomópont is le van zárva. A terelést táblák jelzik. A 6. számú főút 2l-es kilométerszelvénynél útépítési munkák miatt lezárták a fél útpályát. Sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. Az 51-es főút 17—18. kilométerszelvénye között az MO-ás autópálya építése miatt szintén félpályás útlezárás van érvényben. Az erre közlekedők főleg a hétvégén számítsanak torlódásra. A KOPASZ GUMI VÍZGUTÁT KAP Ezekben a hetekben gyakrabban kell számolnunk a vízen siklás veszélyével. Ez már 80-100 km/h sebesség körül is tapasztalható és a sebesség növelése arányában fokozódik. A nagy sebességnél a gördülő gumiabroncsoknak ugyanis nincs elég idejük arra, hogy az úton alattuk lévő vízréteget kiszorítsák. Különösen akkor, amikor azoknak nincsenek (vagy ha voltak is, már nagyon lekoptak) kersztirányú hornyaik a víz kivezetésére. Ilyenkor a gumiabroncs „rásiklik” a bezárt vízrétegre, elveszti kapcsolatát a talajjal és ameddig vizes úton halad, tulajdonképpen vízrétegen siklik. Az első kerekek vizen siklása miatt a kocsi kormányozhatallanná válik, így meglévő lendülete irányában és az esetleges oldalerők hatására fut tovább. Ha akár az első, akár a hátsó hajtott kerék vagy kerekek futnak rá a vízrétegre, azon túlpörögnek — mintegy a levegőbe kerülve —, nem ugyanabban a pillanatban érnek le a földre. Ezért a talajra visszatérő felpörgött kerék a kocsit az ellenkező irányba téríti ki. Ez a nagy sebesség következtében olyan „elrántást" ad a kocsinak, amelyet többnyire a legkitűnőbb reflexekkel rendelkező vezető sem képes kiparírozni, mivel a folyamat század- vagy ezredmásodpercek alatt következik be. Kísérletsorozatokkal megállapították, hogy egy középkategóriájú személyautó abroncsának három milliméter magas vízzel elárasztott úttesten 100 km'h sebességnél percenként 480 liter vizet (!) kell kiszorítania. Természetesen minél,magasabb a vízréteg, illetve a kocsi sebessége, annál nagyobb a kiszorítandó víz mennyisége. A vízzel borított úton — tartós, hosszan tartó vezetést feltételezve — az abroncsok előbb vagy utóbb vízgutát kapnak; vagyis képtelenné válnak már a viz kiszorítására és a vízrétegen fognak úszni. Minél „kopaszabb”, lefutottabb a gumi, tehát minél kisebb a profil mélysége, annál előbb kell ezzel a veszéllyel számolni. A vízen siklás roppant veszélyes élményétől megóvhatjuk magunkat, ha az előirt méretű és profilmélységű gumiabroncsokat használjuk és a kezelési előírásoknak megfelelő guminyomásról gondoskodunk. És persze nem utolsósorban: a szabályok tiszteletben tartásával (vagy még azon is túl) előrelátóan és mindig az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetünk! MÁSFÉL MÁSODPERC A jó szemű autós az útjelző táblát már 159 méterről felismeri. Ha 60 km,óra sebességgel halad, a tábla eléréséig még 8 másodperce van arra, hogy tájékozódjon. Akinek rossz a szeme, s ráadásul szemüvegét is otthon felejti, lehet, hogy ugyanezt a táblát csak 25 méterről észleli. Ez pedig azt jelenti, hogy mindössze mintegy másfél másodperc áll rendelkezésére a szükséges információ felvételére, feldolgozására és a szükséges döntésre, a rákövetkező cselekvésre. ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ ABC (5.) Ha már túl vagyunk a légutak megtisztításán, akikor azok átjárhatóságát mindaddig biztosítani kell, míg a sérült magához nem tér. Ezért a beteget olyan helyzetbe kell hozni, amely minimálisra csökkenti a légutak ismételt elzáródásának veszélyét. E követelménynek az oldalfekvő helyzet felel meg leginkább. A hanyatt fekvő balesetes bal oldalára térdelünk, dereka magasságában. Bal alkarunkkal térdei alá nyúlunk és alsó végtagjait felhúzzuk térdben, amennyire csak lehet. A térdeket erősen magunk felé húzzuk, s ezáltal megdöntjük a sérült medencéjét és törzsének középső részét. Jobb kezünkkel a balesetes jobb karját nyújtott helyzetben — amennyire csak lehetséges — becsúsztatjuk a kissé megemelkedett medence alá. A balesetes bal karját keresztbevetjük a mellkasán, felkarját a váll alatt megragadjuk. Ennél és térdeinél fogva erőteljes lendülettel átfordítjuk a törzsét a túloldalra. Ezt követően az oldalán fekvő beteg végtagjait úgy helyezzük el, hogy az alul levő láb legyen behajlítva, s erre nyújtva kerüljön rá a felül lévő comb és lábszár. A fej alatt meglazítjuk a kart, úgy hogy az arc a kézfejen feküdjék. Stabil oldalfekvő helyzetben a légzőnyílások szabadok, a nyelv nem tud hátraesni és így nem képezhet légúti akadályt. A szájban, a garatban keletkezett váladék, vér a szájon keresztül szabadon kifolyik. A stabil oldalfekvő helyzet kialakítása az eszméletlen betegnél életet menthet. SZÉNEPOXID KAROSSZÉRIA A közelmúltban mutatták be a Maira francia vállalat új, M—25-ös sportkocsijának prototípusát. A 190 lóerős, öt sebességű turbómotor öt másodpercen belül gyorsítja föl az autót 109 kilomclcr/óra sebességre. A karosszériát széncpoxidból és rácsos szerkezetű alumíniumból állították össze. Balesetmentes közlekedést, jó utal kíván: M. Nagy Péter Növényvédelem A veresegyházi postahivatal