Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-22 / 118. szám

Apróhirdetések KÖZLEMÉNYEK A miskolci Zrínyi Gimnázium mutatkozik be a Borsodiak Budapesti Baráti Körének május 25-én, csütörtök este fél € órakor kez­dődő rendezvényén a BM Művelődési Ház­ban (Bp. V., Zrínyi u. 5.). A színes műsor­ra a kör valamennyi Pest megyei tagját és más érdeklődőket szeretettel hív és vár. Egy boldog nyár Magyarországon! A Top Travel Utazási Iroda felhívással fordul min­den hazai és külföldi gazdálkodó szervezet­hez, magánszemélyhez az Erdélyből áttele­pült magyar családok gyermekei érdekében. Tegyük az első magyarországi nyarukat em­lékezetessé, fogadjunk egy-egy gyermeket egy hétre vendégünkké! A Top Travel Ju­nior Tours tokaji táborában június 20-a és augusztus 31-e között, egyhetes turnusokban, hazai és erdélyi magyar gyermekeket kíván közösen üdültetni. autóbuszos utazással, napi négyszeri étkezéssel, színes művészeti és sporttevékenységgel 2000 Ft/fő/hét non profit áron. Á vendéggyermekekkel történő szemé­lyes találkozást kívánságra lehetővé tesszük. Kérjük, hogy a vendégül látáshoz való hoz­zájárulásukat az alábbi címre postázzák, il­letve fizessék be (név és cím feltüntetésé­vel!)* Too Travel Junior Tours. Bp.. Dohány u. 22. (Metró-klub) 1077. Minden befizetést visszaigazolunk, az üdültetett gyermekek adatainak közlésével. (A lehetséges létszá­mon felüld hozzájárulásokat — köszönettel — visszautaljuk.) A vidékről történő gyermek­szállítás költségeire töredékösszegeket is el­fogadunk. Az üdültetés részletes programját kérésre megküldjük. A Top Travellel az er­délyiekért: a megosztott öröm kétszeres öröm! Az Üipesti Antikvárium új helyen, nagyobb alapterületen, gazdag választékkal ismét megnyílt. Cím: IV.. Árpád út 40. Nyitva tar­tás: hétfőtől péntekig 10—13 óráig. Antikvár könyvek vétele és eladása. Nagyobb gyűjte­mény esetén a helyszínen értékelnek, az el­szállításról gondoskodnak. Árverésre kerül 1989. május 29-én 10 órakor a Vác. 4990. túl. lapon nyilvántartott 22 659. hrsz. címen fekvő in­gatlan 313 3 20 Ft becs­értékben. Az ingatlan adatait, jellemzőit, az árverés helyét és az árverési feltételeket tartalmazó hirdet­mény a Vác Városi Tanács és a Vác Váró- si Bíróság hirdetőtáb­láján van kifüggeszt­ve. Érdeklődni lehet minden délelőtt a 835- 140/105-ös telefonszá- mon. Árverésre kerül 1089. málus 20-én ii érakor a Göd 3373. túl. lan 3546. hrsz. rímen fekvő ingatlan 1 800 0"0 Ft becsért'ékben. Az in­gatlan adatait, jellem­zőit,. az árverés helvét és az árverési feltéte­leket tartalmazó hir­detmény a Göd Nk. Tanács és a Vác Vá­rosi Bíróság hirdető- tábláján . van kifüg­gesztve. Érdek’ődni le­het minden délelőtt a 835-140/105-ös telefon­számon. Árverésre kerül Í989~ május 29-én 14 órakor a Főt, Balassa u. 81. címen fekvő ingatlan R00 000 Ft becsérték­ben. Az ingatlan ada­tai f, jellemzőit, az ár­verés he!vét és az ár­verési feltételeket, tar­talmazó hirdetmény a Fót Nk. Tan ars és a Vác Városi Bíróság hirdetőtábláján van kifüggesztve. Érdek­lődni lehet minden délelőtt a 835-140/105-ös telefonszámon. Biohumuszt termelő trá*v a giliszta eladó. — OTP-hitelt. ötéves szerződést biztosítunk! Pollák Péter. Vác. Kis- gómbás út 7. (2600). Eladó 344-es típusú Csepel tehergépkocsi Üzem kérés állapotban. Cegléd. Kazinczy út 37. NSZK-gyártmányú Dezitz dízel traktor el­adó. tartozékokkal. — Kimberger János. Pi- liscsaba. Felszabadulás Üt 91. 2081. Eladó 5611-es csehszlo­vák traktor, vizsgára elkészítve. A génét meg lehet nézni min­dennap. Csömör. Al- pár u. 3. Családi ház eladó. — Kocsér. Petőfi u. 8. Érd.: egész nap. Gödöllőn, 4-500 ezer. forint készpénz + OTP-át vállalással másfél szobás lakást vennék. ..Sürgős PMH 5384” jeligére, a kiadó­ba_____________________ Eladó: Vác, Szegfű ut­ca ll. szám alatti két­szintes. 65 négyzetmé­ter alanterületű tár­sasház. Irányár: húsz­ezer forint/négyzetmé- tere plu*z 300 ezer fo­rint OTP. Érdeklődni egész- nap lehet. Eladó Paovölgyben 520 négyszögöles zárt­kert. termő málnával, szőlővel, gyümölcsfák­kal. A deákvári Étel­bárhoz 4-500 méterre. Farkas Sándorné, Vác, Szegfű utca 11. KF—04-es kapálógép, négyütemű, import motorra!. Fogy. ár: 29 400 Ft. Sződi Virágzó Mgtsz 1. sz. va^műszaki boltia, Vác, Csatamező. Tel.: (27)-12-399/l4. Solymáron 280 n.-öles kitűzött telek e’adó v. nyugati gépkocsira cserélhető. A telek szolgalmi úttá! ellátott helyen fekszik. Víz. villany a telekhatáron. Tájvédelmi körzet. Ér­téke egymillió-két­százezer Ft. ..Panorá­más PMH 4262” jeligé. re. a kiadóba. Statice Tataricáért és egyéb szárazvirágo­kért a legmagasabb árat fizetjük. Ter­mesztéstechnológiát és palántát biztosítunk. Flóra Kisszövetkezet. Kecskemét. Pf.: 172. Telefon: 76/25-658. 20­83.9 45-067. Árverésre kerül 1939. május 29-én 13 órakor a Dunakeszi Barátság u. 1. VII. 45. címen fekvő ingatlan 1 065 0O0 Ft becsértékben. Az ingatlan adatait, jel­lemzőit, az árverés he­lyét és az árvérési fel­tételeket tartalmazó hirdetmény a Duna­keszi Városi Tanács és a Vác Városi Bíróság hirdetőtábláján van kifüggesztve. Érdek­lődni lehet minden délelőtt a 835-140/105-ös telefonszámon. Albertirsán eladó két­szobás családi ház melléképületekkel, fürdőhöz közel, főút mellett. Érdeklődni le­het: Albertirsa. Pesti út 5. _____________ Y amaha PSS—270-es szintetizátor eladó, Moriör, Kazinczy u. 15. Tanyát vásárolnék, gyümölcsfákkal. le­vélcím : Vác, Posta­fiók: 83. 2601.________ 0 km-es Zuk eladó. — Cegléd IV. kér., Lö­vész utca 20._________ Eladó MTZ 50-es UNHZ 750-es markoló és 80-ns MTZ. Albert­irsa. Bicskei út.______ 3 00-as gépi fémfűrész eladó. Érdeklődni le­het: Pitz László. Vác, Alsó utca 17. _____ V ác-Törökhegycn 1177 négyzetméteres telek eladó. Víz. villany van! Érdeklődni: Se­res Ferenc, Vác. Vö- rös Hadsereg út 12. UE/28-as traktor. 1995- ig vizsgáztatva, hár­mas eke. boron a el­adói -Mizser. -Vác. Dó­zsa Gvörgy út 78. — Érdeklődni: délután. Eladó: Fiat 131/S auto­mata személygépkocsi. Érdeklődni lehet: Nagymaros, Bajcsy- Zsilinszky u. 31. Na- ppnta 13 órától. Dacia TX kiutalás el­adó. Vác. Végh Dezső utea 25. (Győri)» Eladó biohumusz elő­állítására alkalmas trágya giliszta, 200 ezer forint. OTP-re is. A vételár 10 százalékát "készpénzben visszaté­rítjük! Leveleket ..Trágyát biztosítunk 51 321” jeligére, a váci hirdetőirorlába (Jókai utca 9. 2600). ______ A Bükkvidéki Vendég­látó Vállalat felkínálja megvételre elfekvő készletében lévő 1-2 ajtós ruhásszekrényeit. Értékesítés helye: Vác DCM B-telepi szolgál­tatóegység. Értékesí­tés ideje: 1989. V. 29. 30-án 9—12 óra köpött. Eladó egy Ford Escort személygépkocsi. 6 éves. Érdeklődni dél­után, Monor. Bata F. u. 16. s?„ alatt. ______ M ásfél szobás, erké- lyes OTP-öröklakás sürgősen eladó, felújí­tott állapotban azon­nali beköltözéssel. Du­nakeszi. Iskola utca 9. IV. 18. — Érdeklődni az épületben: II eme­let 9. (Rédeiné). 16 órától._________________ Nagykőrösön eladó ní­vós kétszintes, össz­komfortos. gázos, tele­fonos. 100 négyzetmé­teres családi ház 280 négyszögöles telken (örökzöldek. gyü­mölcsfák). Cím: Nagy­kőrös, Kalocsa Balázs u. 5. 2750. Telefon: 50- 101. 80 kem Honda cross gyermekmotor-ke- rékpár eladó. Sz,ada. Dózsa Gy. út 156/A Új kertes ház eladó. Cegléd. Nyárfa u. 5. Ki8? Ferenc. __________ V ácott eladó 2.5 szo­bás. összkomfortos, kertes, garázsos örök­lakás. Cím: Szőllősl Vác, Länderer utca 2. sz. — Telefonszám: (27)-12-894 (18 órától). TIT fehér 1200-as Zsi­guli eladó. Tápiógyör- gye, Dózsa György u. 76. szám._______________ Háromszobás családi ház. gazdasági épület­tel eladó: Göd felső. Stromfeld Aurél utca 53. — Érdeklődni, a helyszínen, 16 órától. Eladó: Börzsönyliget. Héja utca 7. számú hétvégi ház: három- szintes. téglaépület, 350 négyszögöles, beke­rített telken. Víz. vil­lany van! Telefon­szám: (27)-11-353, illet­ve (27)-10-571. _______ E gyszobás, komfortos lakást vennék vagy bérelnék Vácott. Tele- fonszám: (27) -11-358, 111 etve 10- 57L _________ G öd felsőn 110 négy­zetméteres, összkom­fortos családi ház, 100 négyzetméteres szute- rénnel, ipari árammal eladó: 1.6 millió plusz OTP. — Göd felső Vo- rosilov utca 45. (2131). telefonszám: (27)-11­814 (9—17 óráig). Centruriiban levő két­szobás. összkomfortos, földszintes. telefonos, tanácsi lakásomat el­cserélném saját, udva­ros lakásért. Vác. Le­nin út 26. 1. ajtó. — Telefonszám: (27)-12­368. _________________ T örött gépjárművek vétele, eladása, kedve­ző feltételekkel: VI- TE.SZ, Vác, Damjanich tér 6. — Telefonszám: (27)111-213. ________ 3 szobás családi ház garázzsal eladó. Ér­deklődni este, Bag, Ady ,E. u. 6. Műszaki üzletbe érett­ségizett, műszaki vég­zettségű eladót felve­szek. „Gödi üzlet PMH 5078” jeligére a kiadó­ba._____________________ V idéki ingatlanra cse­rélem Budapest XII. kerületi. 2 és fél szo­bás, telefonos főbérle­temet. Minden megol­dás érdekel. Érdeklőd- ni napközben: 559-098. Vác, Gombási lakóte­lepen két férőhelyes, 35 nm alapterületű gépkocsitárolók eladók. Ara 144 000 Ft -f áfa. A tárolók más. lakás- használatot nem gátló tevékenységre is hasz­nálhatók. Felvilágosí­tást ad az OTP váci fiókja (27) -11 -344 tele­fonszámom _________ C harme esküvőiruha- kölcsönző szalon. Bp. Vili., Kiss József u. 13. szám. _____________ V arrni tudó munka­társakat keresünk francia—magyar kft. fóti telephelyére. 229- 000. 16 órától. Trágyagiliszta biohu- musz-termetésre kap­ható sz érződ éskötéssel OTP-re is. Tel.: 06­f27)-45-091. Régi, lekopott fürdő­kádak felújítása a helyszínen, garanciá­val 508-303 167-047 Felvennék tehenésze­tembe l fő férfi dol­gozót. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Csév- haraszt. Arany J. u. 10. szám. Ötezer nézi» a BS-ben Kyo-Eb magyar érmekkel Mindent egybevetve elége­detten sóhajthattak fel szom­baton késő este a magyarorszá­gi kyokushinkai Európa-baj- nokság rendezői. A házigazdáit a Budapest Sportcsarnokba ötezer nézőt tudtak becsalo­gatni, s ígéretüket, hogy válto­zatos, izgalmas csatákat, szí­nes programot kínálnak a nagyérdeműnek, maradéktala­nul beváltották. Amellett a piros-fehér-zöld színek viselői is kitettek magukért, három érmet a rendkívül sűrű me­zőnyben is itthon tudtak tar­tani. Németh Katalin, a székesfe­hérvári Alba Regia 22 éves kiforrott kyósa, az idei magyar bajnok vitathatatlanul a leg­jobb produkciókkal jutott a kataaranyhoz. A döntő másik magyar -résztvevője, a Győri Dózsában versenyző Rácz Ani­kó is kitett magáért, hiszen alig gyengébb gyakorlatokkal az Európa-bajnokj dobogó harmadik fokára állhatott fel. A harmadik érem a hat ma­gyar férfi induló közül legto­vább menetelő Brezovai Sán­dor érdeme. A 22 esztendős szentesi karatéka a 70 kilósok között három nyert mérkőzés után ingott meg. de a bronz is nagy siker. 6 és 68 éves futó Szecsői törzsvendégek 1989. MÁJUS 22. Mocsai búcsúztatása Barnevál Kupa A debreceni városi sport- csarnokban vasárnap délelőtt két mérkőzéssel befejeződött a Barnevál Kupáért kiírt nem­zetközi kézilabdatorna. Az első találkozón az NDK 27-22 (12-11) arányban győzött a magyar juniorválogatott ellen. A sorozat utolsó találkozó­ján, a Magyarország—Koreai Köztársaság mérkőzésen dőlt el a küpa sorsa. A hazai válo­gatottnak legalább három gól­lal kellett győznie, hogy első legyen, s ez sikerült is. A mér­kőzés kezdete előtt búcsúztat­ták a játékosok és a sportve­zetők a külföldre szerződött kapitányt, Mocsai Lajost. Magyarország—Koreai Köz­társaság 35-31 (19-17). A kupát a magyar váloga­tott nyerte 4 ponttal (79-73), a szintén 4 pontos, de rosszabb gólkülönbségű NDK (84-81) előtt. Harmadik lett a Koreai Köztársaság (97-100) és negye­dik az ugyancsak 2 pontos magvar juniorválogatott (72-78). Graf fölénye Elmaradt a várt nagy küzdelem az NSZK nemzetközi női tenisz- bajnoksága döntőjében, Nyugat- Berlinben. Vasárnap kora délután az első helyen kiemelt nyugatné­met Steffi Graf 6:3. 6:1 arányban könnyedén győzött az argentin Gabriela Sabatini (2.) ellen. Ezzel a világranglista éllovasa fényesen visszavágott jelenlegi legnagyobb riválisának és idei egyetlen le­győzőjének, akitől az Amelia Island-i torna döntőjében szenve­dett emlékezetes vereséget. Ket­tejüknek ez volt a 19. összecsa­pása, s óriási Graf fölénye, 16:3 arányban Vezet.- ■’ A harmincöt év felettiek korcsoportjában a tápiószecsői Kato­na József harmadik lett 28 kilométeren. Mellette a versenybí­ró, Kovács Lajos • (R. Varga Margit felvételei) A pénteki eső még használt is a pályának, elverte a port, s így ideális körülmények kö­zött futhattak a szecsői ran­devún. Az olimpiai ötpróba nagyon kedvelt Pest megyei helyszínét szívesen keresik fel, s aki egyszer itt rajthoz állt, máskor is szívesen eljön. Szombaton ismét bebizonyoso­dott ez a tétel, sok törzsven­dég érkezett. összesen 224-en voltak. Leg­többen, 115-en, 5 kilomé­teren indultak, sorukban 40 nő. Az olimpiai ötpróba két távja közül 14 kilométeren 109 (9), 28 kilométeren 20 (1) in­duló volt. — Dicséretesen sok általá­nos iskolás szerepel — mon­dotta Király Tibor, a PTISO csoportvezetője. — Farmosról 89-en jöttek, s új színfoltként Pilisről is érkeztek Balázs Györgyné testnevelő tanár ve­zetésével. A honvéd művelődési köz­pontnál volt a rajt és a cél. Itt egy kis térkép jelezte az útvonalat, amely jórészt erő­ben vezetett. A leghosszabb táv résztvevői kétszer tették meg a 14 kilométert. A má­sodik körben már a meleggel is meg kellett küzdeniük. Hogy ez elviselhetőbb legyen, nem hiányzott a frissítő. Bárdi Ist­ván főtörzsőrmester, az egyik rendező, aki a pálya-előkészí­tésben segédkezett, elmond­ta, hogy a pályán 3, a célban pedig 2 helyen vehették át a futók a frissítőt. Hat kanná­ban 150 liter teát főztek, jócskán maradt ebből. Kelen­dőbb volt az üdítő. A legifjabb szereplő a 6 Elismerés a győztesnek. Nagy Viktor gratulál a 28 kilométe­ren első tápiószecsői Szántó Erzsébetnek, valamint édesany­jának, dr. Nagy Sándornénak esztendős helybeli Molnár Krisztián, aki egyébként ta­valy is rajthoz állt, a legidő­sebb a nagykőrösi 68 éves Bocskai László volt. Mindket­ten 5 kilométeren indultak. Az elmaradhatatlan szereplőnek számító Pécsi Rezső szokásá­hoz híven, most is kerékpáron érkezett, s győzött. Két számban két győztest hirdettek. Így a farmosi Ke­nya Kálmán, és a nagykátai Balogh Mihály, ezenkívül a nőknél két fővárosi osztozott az elsőségen. Természetesen jó néhány helyezést szereztek a házigazda szecsőiek. Az olimpiai ötpróbába beszámító távokban három elsőség ju­tott nekik. A díjkiosztó során a győz­teseket szecsői emblémával ellátott trikóval jutalmazták, s még jó néhány ajándéktárgy talált gazdára. Az Országos Veterán Atlétikai Szövetség keretében megalakult a me­gyei szakbizottság, melynek elnöke, dr. Nagy Sándor alez­redes, a tápiószecsői laktanya parancsnoka lett. A 30 tag kö­zül többen indultak a szecsői viadalon, így a 15 kilométe­res táv 35 év feletti korcso­portjában az első három he­lyezett közülük került ki. Jó bemelegítést jelentett számuk­ra ez az esemény a hétvégi országos veterán atlétikai baj­nokságra. Reitter László Jegyzőkönyv Olimpiai ötpróba, futás 14 km Férfiak. 6—14 évesek: X. Mucsá­nyi László (Farmos) 2. Gál Ta­más, 3. Nagy Vik or. 13—35 éve­sek: 1. Kenyó Kálmán (Farmos) és Balogh Mihály (Nagykáta), 2. Nagy Zoltán, 3. Csikós János. 33 év felettiek: 1. Pécsi Rezső. 2. dr. Nagy Sándor, 3. dr. Vágfalvy Bé­la (Pest Megyei Veterán Atléták Szövetsége). Nők. 6—14. évesek: 1. Kurmái Katalin és Pereczes Mariann (fő­városiak). 15—35 évesek: 1. esete Magdolna (Bp.). 2. Hegedűs Ág­nes, 3. Vörös Réka. 35 év felet­tiek: 1. dr. Nagy Sándorné (Tá- piószecső), 2. Pereczes Zsoltné (Bp.). 28 km Férfiak. 15—35 évesek: 1. Sző­ke Tamás (Cegléd), 2. Vajcsált Mihály, 3. Fanczal István. 35 év felettiek: I. Dobos Imre (Tápió- szecső), 2. Komjáti György, 3. Katona József. Nők. 15—35 évesek: 1. Szántó Erzsébet (Tápiószecső). A szentendrei Duna Volán Fuvarozói Kft. felvesz gépkocsivezetőket 6-12 tonnás DAC, ZIL, Staar, illetve Kamaz típusú gépkocsikra. Feltétel: — legalább ötévi gépkocsi-vezetői gyakorlat — legalább E kategóriájú jogosítvány — esetleg KCR autódarura vizsga. A gépkocsikat a kft. költségtérítéses rendszerben, készpénzes üzemanyag-elszámoltatással kívánja üzemeltetni. Jelentkezni lehet a 688-659-es és a 889-176-os telefonszámon, Kovács Sándornál, vagy Dévai Antalnál. Tanítvány a levegőben Születésnapi arany Ónodi Henrietta, a békéscsabai tornaiskola nagysze­rű képviselője szombaton a lehető legkellemesebb megle­petést okozta azzal, hogy két-két szovjet és román ellen­fele mögött ötödik helyen kötött ki a brüsszeli női Eb összetett versenyében. A sikeres, a vártnál is sokkal jobb bemutatkozás szárnyakat adott a 15. születésnapját az Eb másnapján, hétfőn ünneplő aprócska csabai lánynak. Ónodi vasár­nap a felemáskorlát-döntőben túlzás nélkül szuperpro­dukcióval előzte meg a kontinens legjobbjait, köztük a szöuli olimpiai bajnok Daniela Silivast, valamint Szvet­lána Boginszkáját is, aki ekkor már két aranyéremnél tartott. — Ügy érzem, mintha most .ébredtem volna fel, nem is hiszek a szememnek, a fülemnek, tényleg igaz? — mondta, harsogta Unyatyinszky Mihály edző a bemele­gítő terem bejáratánál, miután könnyedén repítette a ma­gasba alig 30 kilós tanítványát. — Tudtuk, hogy érem „áll” Henriettának, de aranyra tényleg nem számítot­tunk. ö a női Eb-k 1957 óta íródó történetének első ma­gyar érmese. Talajon egy bronzot is „begyűjtött”. Farmer minden korosztálynak! A Levi’s teljes választékával (ingek, nadrágok, szoknyák, pulóverek, dzsekik) megnyitottuk új shopunkat. Importált és hazai fürdőruhák, úszónadrágok minden méretben kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom