Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
BEiPOUTiXAI KRÓNIKA PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS 1 MEGYEI TINiCS LIPJ1 XXXIII. ÉVFOLYAM, 117. SZÄM Ára: .1,30 forint 1989. MÄJUS 20., SZOMBAT s A miniszter szerint nincs puccsveszély A néphadsereg vezető beosztású parancsnokai és politikai munkásai részvéteiével pénteken tanácskozást tartottak a Honvédelmi Minisztériumban. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Az értekezleten elsőként Kárpáti Ferenc „vezérezredes, honvédelmi miniszter értékelte a Magyar Néphadsereg helyzetét. Kárpáti Ferenc szólt arról is, hogy napjainkban elhangzanak olyan megjegyzések, miszerint hazánkban fennáll a katonai hatalomátvétel veszélye. A .miniszter nyomatékkai kijelentette: ilyen tervek és elképzelések nincsenek. A hadsereg valamennyi tagjának érdeke, hogy a társadalmi átalakulás minél hamarabb. de kizárólag demokratikus folyamat eredményeképpen menjen végbe. A továbbiakban szólt arról, hogy a katonai vezetés — figyelembe véve a Varsói Szerződésen belüli új biztonságpolitikai felfogást, illetve az annak megfelelő védelmi jellegű katonai doktrína követelményeit — megkezdte a jövő hadseregének kialakítására vonatkozó tervek kidolgozását. Mérlegelik, hogy az európai katonai bizalom- és biztonságerősítés eredményeinek várható alakulására építve, hogyan és milyen mértékben változzon a néphadsereg nagyságrendje, struktúrája, felkészítése, fegyverzete. Minden remény megvan arra, hogy ennek megvalósítása a közeli években megkezdődhet. Végrehajtása során azonban — mutatott rá a miniszter — nagy figyelemmel kell lenni valamennyi katona élet- és munkakörülményének, élet- színvonalának a társadalmi lehetőségekhez igazodó fejlesztésére. Mindezekre csak úgy kerülhet sor, ha a hadsereg még hatékonyabban, gazdálkodását tovább ésszerűsítve használja fel a rendelkezésére álló csökkenő költség- vetést. Ezután Németh Miklós emelkedett szólásra. Bevezetőként hangsúlyozta: a Minisztertanács megítélése szerint a Magyar Néphadseregben eredményes tevékenység folyik. A hadsereg a múlt évi pártértekezlet kapcsán és az azóta eltelt időben is kifejezésre juttatta: szükségesnek tartja a múlt mélyreható, kritikus elemzését. Támogatja, híve a társadalmi és a gazdasági megújulásnak, a reformnak, amit nélkülözhetetlennek tart az ország fejlődése érdekében. A leszerelési intézkedések magyar vonatkozásairól szólva elmondta, az ország jelenlegi gazdasági helyzetében egyáltalán nem mellékes: si- kerül-e további megtakarításokat eredményező haderőcsökkentést végrehajtani, vagy ellenkezőleg, újabb fejlesztések igénye merül fel. Az sem mindegy, hogy a megállapodásokba sikerül-e bevenni, a leginkább költséges fegyverfajtákat, így például a légierőt, hiszen egyetlen új repülőgép ára löbb mint félmilliárd forint, a korszerű légelhárító eszközöké pedig milliárdos nagyságrendű. A leszerelési politika tétje egyértelmű: sikerül-e egy sokkal kiszámíthatóbb s egyúttal sokkal demokratikusabb biztonsági struktúrát kiépíteni Európában. Elsődleges érdekünk, hogy a kölcsönös fenyegetésre épülő biztonsági sorsközösség felszámolása után ne maradjon vissza biztonsági vákuum; ne két „egymástól elkülönült” biztonsági rendszer jöjjön létre Európa két oldalán, s zökkenőmentes legyen az átmenet egy új típusú európai biztonsági berendezkedésre. Ugyanakkor szükséges, hogy a haderő korszerű színvonalon álljon. Magyarországnak, mint szuverén országnak, a körülményeknek megfelelő, az ország védelmét ellátni képes, a jelenleginél kisebb, de szervezetében, fegyverzetében, felkészítettségében korszerűbb hadseregre van szüksége. Borbély Sándornak, a munkásőrség országos parancsnokának véleménye szerint alakuljon át a munkásőrség hivatalos katasztrófaelhárító testületté. ® A Magyar—Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság május 15—19-ig Budapesten tartott ülésszakán a felek részletesen tárgyaltak a Dráva közös hasznosításának lehetőségéről. © A Független Magyar Demokrata Párt Csömörön tartja első hivatalos tagtoborzó nagygyűlését. 9 Az ellenzéki kerekasztalt alkotó nyolc szervezet nyílt levelet küldött az MSZMP reformkörei országos tanácskozásának. ® A Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöksége és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének intézőbizottsága megállapodott szövetségre lépésük szervezeti kérdéseiről és programjáról. 9 Pénteken, Budapesten, az Eötvös-kollégium- ban a magyar Helsinki-bizottság alakuló ülést tartott, amelyen Karl Johannes von Schwarzenberg, a Nemzetközi Helsinki Föderáció az Emberi Jogokért szervezet elnöke is részt vett. © Pénteken fejeződött be Budapesten a magyar—jugoszláv gazdasági konferencia, amelyen a két ország kamaráinak szervezésében vállalatvezetők vitatták meg az együttműködés fejlesztését és a kooperációs kapcsolatok lehetőségeit. Tagtoborzó. Csömörön tartják a Független Magyar Demokrata Párt első hivatalos tagtoborzó nagygyűlését. Az FMDP titkársága úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a már működő pártokkal, egyesületekkel és bekapcsolódik az ellenzéki kerekasztal munkájába. Ugyancsak döntés született a Magyar Vasárnap című hetilap mielőbbi újraindításáról. Ennek érdekében kinevezték a lap szerkesztőbizottságának elnökét és főszerkesztőjét ts. v. Munkásőrség. Alakuljon át hivatalos katasztrófaelhárító testületté és kerüljön az országos polgári védelmi szervezet rendelkezési állományába a munkásőrség — nyilatkozta Borbély Sándor országos parancsnok. Az utóbbi évek nagy tömegszerencsétlenségei bebizonyították, hogy a polgári védelem nem képes eleget tenni a katasztrófahelyzetekben szükséges korszerű követelményeknek. Ilyen esetekre csak a hivatásos, katonailag szervezett, sajátos kiképzéssel és felszereléssel rendelkező egységek felelnek meg. _ A fegyverzet átfogó korszerűsítése ugyancsak hosszabb távú célként határozható meg. A további romlást azonban meg kell állítani és a leginkább elhasználódott eszközök újabb típusúakkal történő felváltásával meg. kell kezdeni egy szerény mértékű korszerűsítést. A katonapolitika ki-, alakításában és megvalósító-' sának ellenőrzésében egyre nagyobb szerepet kell játszania a nemzet érdekeit és akaratát legteljesebben kifejezni képes Országgyűlésnek. E gondolat kapcsán határozottan leszögezte: ^ — Meggyőződésem, hogy a hadsereg erejét semmilyen politikai erőnek nem szabad felhasználnia a belpolitikai kérdések .megoldására! A sztálini társadalmi modell egyik leggyűlöletesebb vonása éppen az volt, hogy a fegyveres erőket gátlástalanul vetette be saját népe megrendszabályozására. Ez az a múlt, amitől a leghatározottabban el kell határolnunk magúnkat. Különösen fontos erről most beszélni, hiszen ebben az évben június 16-a és október 23-a latens veszélyei még előttünk állnak. ★ Pénteken Budapesten befejeződött az a háromnapos tanácskozás, amelyen a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek vezető politikai munkatársai vettek részt politikai főcsoportfőnökeik, illetve főcsoportfőnök-helyetteseik vezetésével. Az értekezlet résztvevői elutaztak Budapestről. A miniszterelnök Prágába látogat Németh Miklós, a Magyar Népköztársaság kormányának elnöke Ladislav Adamecnek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elnökének meghívására május 24-én baráti munkalátogatást tesz Csehszlovákiában. Magyar-izraeli gazdasági tárgyalások Lőrincze Péternek, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkárának meghívására május 17. és 19. között hazánkban tárgyalásokat folytatott az Izraeli Gyárosok Szövetségének öttagú delegációja Űzi Netanel elnök vezetésével. A küldöttség tagjai a kétoldalú ipari együttműködés kérdéséről folytattak megbeszéléseket Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel, Der- zsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterrel, valamint Szabó Imre ipari minisztériumi államtitkárral. A delegáció tagjai találkoztak Gábor Andrással, a Magyar Gazdasági Kamara elnökiével. A Magyar Gazdasági Kamara főtitkára és az Izraeli Gyárosok Szövetségének elnöke együttműködési megállapodást írtak alá, amelyben előirányozták a vállalatok piaci munkájának segítését, valamint a tőkeberuházások fokozását. Dicséretes együttműködés a fővárossal Nyithatjuk a csapat Dunakeszin Tűiialmnyozták a sajtópolitikát Magyar pártküldöttség Moszkvában A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására május 16— 19. között Moszkvában tartózkodott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, élén Csikós József osztályvezető-helyettessel. A magyar politikusok tanulmányozták az SZKP sajtópolitikáját, egyes tömegtájékoztatási eszközök— a rádió, a televízió, az Izvesztyija — szerkesztés- és műsorpolitikáját a választások előkészítésének szakaszában, valamint a nemzetiségi kérdések bemutatásában. A Szovjet Üj-‘ ságíró Szövetség vezetőivel áttekintétték a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, bővítésének lehetőségét. Dunakeszi, Fót és néhány szomszédos település lakói hetekig valószínűleg észre sem veszik, hogy mintegy 120 millió forintos beruházás árán a nagy társadalmi viharok 'között biztonságosabb lett . az életük. Látszólag nem is olyan nagy dologról van szó. Csupán arról, hogy ezen a nyáron már nem kell rettegniük attól, hogy mint eddig hosszú évek óta mindig, csak hörög a fürdőszoba csapja, hogy kipusztulnak a vetemények a kertben: mostantól lesz elegendő víz. A technikai részletekre az olvasó aligha kíváncsi, azért azt mégis érdemes megemlíteni, hogy a napi, mintegy ötezer köbméternyi többletvíz a főváros és Pest megye korábban sokszor kritizált, ez esetben azonban példás együtt- ' működésének eredménye. A És a katonák A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé által elhatározott haderőcsökkentés — és a baráti szocialista országokból történő szovjet csapatkivonás — újabb állomásaként tegnap útnak indítottak Sárbogárdról egy szovjet harckocsi-alakulatot a Szovjetunióba. Az eseményről lapunk 3. oldalán számolunk be Század eleji vízszivattyú. Ma már csak ipartörténeti emlék (Fék Veronika felvételei) Szentendrei-szigetről, a Duna alatt, fektettek le új vezetéket, építették meg a szükséges' szivattyúkat és tolattyú- kat, nyomásfokozókat. Érdemes a közfigyelemre az a tény is, hogy a beruházás tervezett határidejénél egy évvel hamarabb, s.a jelén lévő Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter véleménye szerint is hibátlanul készült el. A miniszter mindezekhez azt is hozzáfűzte: amikor a vízügyi szolgálatnak többnyire inkább vitái és csatái vannak, jólesik ilyen csendes, békés ünnepen részt venni. Cs. A. Ä ciprusi elnök Budapesten Georgiosz Vasziliu, a Ciprusi Köztársaság elnöke Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására május 21-én, vasárnap négynapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik. {imm k 3. mm*) Németh Miklós a hadseregről Maróthy László adta át a vízügyi beruházást