Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-19 / 116. szám

4

^ihian

1989. MÁJUS 19., PÉNTEK

Hitelesek a szerző következtetései

A közoktatás földreformja

Tucatnyi kiadvány látott már napvilágot az iskolák f államosításáról az elmúlt két évtizedben. A legtöbbet $ ezek közül különböző megyei intézmények adták ki. Mint £ ahogy lenni szokott, általában a kerek évfordulók kínál- £ tak lehetőséget a regionális kutatások publikálására, a £ résztvevők visszaemlékezéseinek közreadására. Mindezek £ ellenére e nagy jelentőségű társadalompolitikai esemény á országot átfogó hiteles feldolgozása még várat magára, í Talán a nem is olyan távoli jövőben erre sor kerülhet, $ különösen, ha a nyilvánosság szellemében kutathatóvá A vü'.nak a mindmáig elzárt kor dokumentumok is.

Szabó Imre tanulmánya — Az iskolák államosítása Pest —Pilis—Solt—Kiskun vármegyében — minden tekintetben méltó folytatása az említett megyei kezdeményezéseknek, hiszen ez is évfordulóhoz — a negyvenedikhez — kötődik, és mert ez is csak egy adott földrajzi területre tterjed ki. Egyszerre állít emléket az akkori küzdelmekben tevékenyen részt vevő pedagógusoknak, ugyanakkor egyszersmind beköszöntője a Nagykőrösön rövidesen megnyíló Pest Megyei Iskolamúzeumnak is.

Topografiai információk

A megye pedagógusai körében ismert szerző több mint tíz évvel ezelőtt választotta ezt a témát kutatása tárgyának. Erről írta szakdolgozatát, e kérdéskör nagyobb ívű feldolgozását reprezentálta disz- szertációja, ennek továbbfejlesztése realizálódott a Pest Megyei Levéltár kiadásában most megjelent tanulmányában. Talán nem a véletlen műve, hogy kutatásai kezdeteitől a kézirat végső formába öntéséig Balogh Sándor egyetemi tanár irányítgatta, segítette, minősítette Szabó Imre munkáját. Különösen nagyra értékelte a kitartó szorgalommal összegyűjtött gazdag anyagot, a tények sokoldalú felsorakoztatását. Mi tagadás, manapság, amikor az olvasók általában fogékonyabbak a meghökkentő

leleplezések, az* át- meg átértékelések iránt, egy hagyományosan korrekt tanulmány értékét, maradandóságát a minden oldalról begyűjtött tények száma, a fellelhető és hozzáférhető források számbavétele adja, adhatja.

A mai Pest megyéről szóló — bármilyen témájú — monográfiák szerzőinek azzal a nem kis gonddal kell megküzdeniük, miszerint a határok korábban máshol húzódtak. Az egykori Pest—Pilis—Solt— Kiskun vármegyéből jutott a fővárosnák és Bács-Kiskun- nak. Igaz, gyarapodott is valamelyest Fejérből meg Nóg- rádból. Természetes tehát, hogy az iskolák államosításáról írt tanulmánynak a korabeli állapotoknak megfelelően kell regisztrálnia a történéseket. Ez persze nem könnyíti meg az olvasó dolgát sem, hiszen az idősíkok változásaiban topográfiai információkat kell memorizálnia. Azt gondolom azonban, az olvasók többsége ezen hamar túlteszi magát, már csak azért is, mert az embereket általában jobban érdekli, közelebbről érinti a szűkebb pátriájuk története. A gyűjteményekből, az átfogóbb jellegű művekből ezeket mazsolázgatja ki elsősorban. Erre pedig ebben a dolgozatban bőven nyílik alkalma.

Aktív közreműködőként

A bevezetésben a kelleténél talán kissé terjedelmesebb a személyes hangvételű rész,

Ki a felelős?

Újabb botrány az érettségi vizsgákon

Az érettségi vizsgákkal kapcsolatosan újabb botrány pattant ki csütörtökön. Ezúttal a műszaki szakközépiskolák vezetékes átviteltechnika tárgyának írásbeli érettségi tételei váltak előzetesen ismertté oly módon, hogy ugyanaz a tételsor szerepelt szerdán a Győri Közlekedési és Távközlési Főiskola felvételi írásbeli vizsgáján. A tételekről a felvételizők értesítették a postás szakközépiskolás diákokat.

Az ügy hátteréről csütörtökön a Művelődési Minisztériumban Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes és a Magyar Posta e vizsgák szakmai gondozásáért felelős illetékesei adtak tájékoztatást. Miként elmondták, a vizsgákban összesen kilenc szakközépiskola — egy budapesti és nyolc vidéki, köztük a dabasi — diákjai voltak érintettek, az ő érettségijüket azonnal leállították. s azt szombaton új tételekkel megismétlik.

Elmondták továbbá: a híradástechnikai szakközépiskolák érettségi tételeinek ösz- szeállítását és kiszállítását mindenkor a Magyar Posta Központi Oktatási Igazgatósága végzi, s ugyancsak ő küldi meg a tételeket a főiskolának. A kétféle vizsgának egy napon kellene lezajlania. Bebizonyosodott: a Magyar Posta, illetve a főiskola szabályszerűen járt el, felelősség őket nem terheli. A probléma abból adódott, hogy az érettségi vizsgák rendjére kiadott művelődési minisztériumi rendelkezések nem voltak egyértelműek. Ennek oka, hogy a műszaki szakközépiskolákban megváltozott az érettségi tárgyak összetétele, s az újakhoz viszont a publikált vizsgarend időpontjai nem igazodtak. Az a sajnálatos hiba történt, hogy a szakközépiskolai vizsgarend és az 1988/89-es tanév rendjére — így az érettségi vizsgákra — kiadott jogszabályok nem voltak szinkronban. A vizsgálat már megkezdődött arra vonatkozóan, hogy ezeket a hibás időpontokat kinek és mikor kellett volna észreven- nie. Ebben a Művelődési Minisztérium két főosztálya, a középfokú és az egyetemi főosztály is érintett.

Mivel sajnálatos módon nem ez az egyetlen tisztázatlan ügy az érettségi vizsgák mostani menetében — mint mondták —, célszerű azokat egyszerre és teljeskörűen vizsgálni. Meg kell állapítani a Művelődési Minisztériumban és az OPI-ban a személyes felelősséget is.

A művelődési miniszterrel együtt — aki jelenleg az Európa Parlament ülésén vesz részt s pénteken tér haza — a vizsgálatok lezárására konkrét határidőt szabnak meg, s az eredményt azonnal nyilvánosságra hozzák.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az idei érettségi tisztességesen lezárt vizsga legyen, s egyenértékű lehessen a korábbi érettségikkel. A legnagyobb hiba az lenne, ha az a tanulónemzedék szenvedne kárt, amely legkevésbé felelős a helyzetért.

A hétfőn kezdődő közös érettségi-felvételi vizsgákkal kapcsolatban egyébként ugyancsak érkeztek már jelzések, de ezek egyike sem volt hitelesnek, konkrétnak tekinthető, ezért nem kezdeményezik a vizsgák megváltoztatását. Ennek szükségtelenségét bizonyítják az érettségi-felvételi tételeket gondozó személyekkel kapcsolatosan megismételt vizsgálatok, a tőlük kért írásos nyilatkozatok is. A legkisebb bizonyíték esetén azonban — mondta a miniszterhelyettes — mérlegelés nélkül új vizsgákat írnak ki.

ám bennünket ez a szubjektivitás meggyőz a szerző emberi kötelezettségéről, ügyszeretetéről. A Nagykőrösön megnyíló iskolamúzeum létrejöttében Szabó Imre ugyancsak érdemeket szerzett. Az író édesapja annak idején maga is aktív közreműködője volt az iskolák demokratizálásának, vagy ahogy akkor nevezték, a „közoktatás földreformjának”.

A tanulmány két fő részét az egységes közoktatás megteremtésének küzdelmei, illetve az iskolák államosításának története, fogadtatása alkotja. A szerző jól ismeri a népi demokrácia hazai történetét, nem kis részben éppen Balogh Sándor munkásságából.

Ma már történelem

így módjában áll kellő történelmi hátteret rajzolni szűkebb témája elé, illetve mögé. Jól érzékelteti a korabeli pártharcokat, az ifjúsági szervezetek eltérő törekvéseit, az egyházak papjainak állásfoglalásait. Szinte működés közben látjuk az úgynevezett igazolóbizottságokat, a „nem megfelelő” pedagógusok elmozdítását; az állam és egyház alkudozásait a fakultatív vallásoktatásról. A korabeli sajtóból, az időközben publikált dokumentumokból vett részletek nemcsak hitelesítik következtetéseit, megállapításait, hanem olvasmányosabbá is teszik a szöveget. A rendeletek, tervek, programok közlésével párhuzamosan a közvélemény reagálásairól, a „suttogó propagandáról” is kapunk információt. A résztvevők visszaemlékezéseinek epizódszerű bemetszései ugyanakkor oldják a stílus tényszerűségét, mo- notonságát: „Gyomron az

MDP szervezete azt javasolta, hogy az iskolák államosításáról egyenként, négyszemközt kell elbeszélgetni a pedagógusokkal. A javaslat helyes volt, a kezdeményezés eredményesen zárult. Ezt követően a kultúrházban ankétot rendeztek, ahol határozati javaslat született az államosításról." Az államosításról, amelyről a végső szót a XXXIII. törvénycikk mondta ki 1948 nyarán, hiszen az országgyűlésen 230:63 arányban fogadták el.

A dolgozat harmadik fejezete méltatja az államosítás jelentőségét — az utókor szempontjából is. „E kornak szereplői még élnek és még vitatkoznak. Igazságaik és tévedéseik ténye ma már történelem." A tárgyalt eseményről szóló, ahhoz kapcsolódó dokumentumok további tárházára bukkanunk a könyv jó harmadát kitevő mellékletekben. A gazdag bibliográfia útbaigazítja a téma iránt érdeklődőket. Szabó Imre könyvét, a Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. számát, haszonnal forgathatják a pedagógusok, a nagyobb diákok, s a korszak kérdései iránt nyitott olvasók is.

Gulyás Sándor

Öszidő

ötödik számával köszöntött be az olvasókhoz a nyugdíjasok érdekvédelmi és szóraKoz- tató magazinja — az öszidö.

A képekkel is gazdagon illusztrált lapban sok érdekes olvasmányt találhatnak. Bánfalvi István, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium államtitkára nyilatkozik arról, hogy miképpen kívánja Kialakítani a nyugdíjasgondozásban a minisztérium a helyi tanácsokkal az együttműködést. Olvashatunk az újságban arról is, milyen kedvezményeket nyújtanak a színházak és mozik a nyugdíjas korosztálynak.

Színes riport számol be arról, miképp fogadják az idős emberek a postást, amikor a nyugdíjjal érkezik. Érdekes a beszámoló az Egyesült Áramokban élő nyugdíjasok életéről. Szólnak a korosztályt érdeklő különböző jogi kérdésekről, egybek közt arról, hogy ez év elején hogyan változtak ecetenként a szolgálati idők számítására vonatkozó szabályok. Egészségügyi tanácsadó egészíti ki az újság legújabb számat, amelyben természetesen helyet biztosítanak az olvasók leveleinek is.

K. Z.

KORFORDULÖ

Sikertelen kísérlet Dunakeszin

Családsegítő egyesület?

$ Pontosan egy esztendővel ezelőtt nagy hévvel, lelke- sedéssel indult útjára egy ígéretes kezdeményezés Du- % náharasztin: a „MA-MI” családsegítő egyesület. A szép £ elképzelések azonban csak tervek maradtak.

Vasvári Pálné, az ötletgazda-alapító negyvenöt éves, j őszülő hajú asszony. Beteg édesanyjával él együtt négy- % szobás, takaros házban Dunaharasztin. Arcán fáradtság- ^ ról, megkeseredettségröl árulkodnak a mély barázdák;

még mindig nem tud napirendre térni a kudarc felett. á Arra kérem, mondja el történetüket.

, — Valamiféle humán szolgáltatást szerettünk volna létrehozni a faluban. A „MA-MI” tulajdonképpen egy szójáték, az van mögötte, hogy „majd mi segítünk” a rászorulókon, de legalább a mamiikon. Egy klubra gondoltunk, ahol a kismamáik. az egyedülálló öregek tölthettek volna szabadidejüket. Különféle szolgáltatásokat nyújtottunk volna számukra, mégpedig úgy, hogy az egyesületbe belépett tagok közül mindenki vállalt volna valamilyen társadalmi munkát — cserében viszont őt is segítették volna a többiek. A másíik tervünk az volt, hogy „alkonyházakat" hozunk“ létre, amelyek végleges otthont jelentettek volna a magányos, idős embereknek.

— Honnan szereztek volna

ehhez pénzt?

— Csak egyetlen ház szükséges az induláshoz, megfelelően berendezve. Itt hat-nyolc olyan idős embernek teremtettünk volna otthont, akiknek ugyan van saját lakásuk, ingatlanuk, de egyedül élnek, s nem tudják magukat ellátni. Ügy terveztük: az alkonynáz- ban gondoskodunk a gondtalan életről, az ápolásukat fizetett alkalmazottak vállalják. Az ideköltözéshez jelentős összeget kellett volna fizetni az időseknek vagy a házukat az egyesület rendelkezésére bocsátani uk. Ezeket fiatal házasok kapták volna, akikkel szándékunk szerint életjáradéki szerződést kötöttünk volna.

— Minderről csak feltételes módban beszél.

— A terveinkből ugyanis semmi sem valósult meg, mert okkal, ok nélkül bizalmatlanság vett körül. Amikor elkezdtük szervezni az egyesületet, nagy volt a lelkesedés, rengetegen érdeklődtek, ajánlották

segítségüket. Aztán egyrészt az engedélyezés körüli huzavona, másrészt az. hogy senkitől sem kaptunk támogatást az első ház megvételéhez, sokakat visszariasztott. Az emberek elbizonytalanodtak, hitüket vesztették. — így nem lehet csinálni — legyintettek, s otthagytak minket. Amikor még nagy volt az ováció, azzal telt az idő, hogy a tanács vagy az Egészségügyi Minisztérium segítségére vártunk. Mire kiderült, hogy ez hiú ábránd, kiSzákály Mátyás nemzedékek zenei életének irányítója volt Budaörsön. Nyugdíjasként sem szemlélője csupán a fejlődésnek. A hagyományőrző Lyra kórus nemzetiségi dalkör vezetője. A folyamatosság változatlanságát őrzi életében.

Fiatal pedagógusként alakította meg a régi faluban a dalkört, amellyel a harmincas évékben sok sikert ért el. A felszabadulás számára is más utat szabott, hiszen 1948-tól szinte mindent újra kellett kezdenie. Sorsfordulóhoz ért akkor is, már fiatalon! A muzsikába vetett hite, a jobbítás szándéka sarkallta.

Iskolai énekkarával hívta fel magára a figyelmet, versenyeket nyert, s szorgalma, elhivatottsága példa lett a régi Budai járás, minden énekkarának. Korán kezdett népdalokat is gyűjteni. Tudta, a tiszta forrásokhoz szükséges lehajolnia. Német és sváb népdalok sokaságát mentette meg a feledéstől Budaörsön, Budakeszin, Zsámbékon s a távofulladt az érdeklődés, pedig most már a saját házamat is felajánlanám, hogy itt rendezzük be az első alkonyházat. Sok öreget azzal riasztottak el, hogy én egy kalandor vagyok, elveszek tőlük félmillió forintot meg a házukat, aztán pedig kirakom őket az utcára. Tudja, í)z a baj, hogy rengeteg olyan ember van, aki segítségre szorulna, de ő maga nem képes semmit sem adni cserébe, ővelük nem nagyon törődik senki.

— Miért vágott bele az egyesület szervezésébe?

— Beteg édesanyámmal ketten élünk, én is már főbb mint egy éve gyengélkedők, itthon vagyok táppénzen. Így legalább volt valami elfoglaltságom, egy értelmes cél, amiért tevékenykedhettem.

Faggyas Katalin

labbi környéken végzett gyűj- tőtevékenysége során. Az idő pedig visszanyúlt” hozzá: ma már bizakodhat abban, hogy kinyomtatják munkája megőrzött kincseit, amiket évtizedekig íróasztalában őrizhetett csupán.

Két évvel ezelőtt — hetvenedik születésnapján — a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel ismerték el tevékenységét. Szerényen s örömmel fogadta a díjat, ám az ünnepség csak a visszaemlékezés megállója volt életében. Törökbálinton a férfikarral próbált tovább, készül az új feladatokra, és neveli a fiatalokat, mert tudja: időben kell a vetést elhinteni.

Most rendezi a népdalgyűjtését sajtó alá, boldog hittel próbál a Lyra kórussal, dolgozik, terveket sző. Hiszen lemez is készült, maga szólót énekel rajta. Reménykedik abban, hogy a következő esztendők további kibontakozást hoznak az énekkar számára.

Földes Károly

Évtizedek a kórusok szolgálatában

Akinek dal az élete

Pótnagymama, pótnagypapa

Fóti fiatalok az idősek klubjában

Amikor a közelmúltban a fóti gyermekvárosban óvónőképző szakközépiskolát létesítettek, komoly gondot jelentett a vezetőknek, miként biztosítsák a fiatalok szakmai gyakorlatának lehetőségét.

Sokféle kezdeményezés született, de közben arra a megállapításra jutottak, hogy a szociális gondozásiján nemcsak a kicsinyekkel való foglalkozás jelenthet elfoglaltságot a végzős növendékeknek.

így érlelődött meg az a gondolat, hogy megkeressék a helyi tanácsot együttműködésre kérve őket. E tárgyalások eredménye, hogy az iskola néhány tanulója már az elmúlt tanévben a napközi otthonos idősek klubjában töltötte gyakorlati tanulmányi idejét.

A négy kislány néhány hónap alatt a gondozók és gondozottak között valósággal családba került. A fóti diákok az idős embereknek fogadott unokái lettek, így a fiatalok az annyira hiányolt nagyapához és nagyanyához jutottak.

E bensőséges kapcsolat biztosítja, hogy a lányok reggel örömmel indulnak munkába, az idősek pedig nem mulasztják el, hogy — miként a valóságos unokákkal szokásos — a saját maguk sütötte süteményből, krémekből kóstolót ne hozzanak.

A kölcsönös szeretet nyomán a szokásostól eltérő kép alakul ki az öregekben a fiatalokról, emezekben pedig a korosabbakról. Már senki sem mondja itt: ilyenek a mai fiatalok. Legalábbis rosszallóan nem. És a gondozók gyűjtötte hírekből a fóti gyermekváros lakói is kedvezőbb képet alakítanak ki az idős emberekről.

A fiatal gondozónők örülnek, ha bármiben is segíthetnek. A klubtagok pedig megértik gondjaikat, problémáikat. Együtt élnek vágyaikkal, elképzeléseikkel.

A gyakorlat jól bizonyítja, hogy miként segítik egymást például a közös programok kialakításában. A klubvezetőség — hogy változatosabbá tegye az idős emberek napjait — időszakonként kirándulásokat szervez. Nos, legutóbb ezt úgy tudták olcsón megoldani, hogy a gyermekvárostól egy autóbuszt kaptak erre a napra. Megismerkedhettek Székesfehérvár szépségeivel és nevezetességeivel, a velük együtt utazó fiatal gondozónők pedig ezt az alkalmat még arra is felhasználták, hogy — szakmai ismereteiket bővítve — látogatást tettek egy jó nevű székes- fehérvári óvodában.

Az együttműködés szép példája az is, hogy az idős asszonyok megosztják főzési, horgolás!, hímzésbeli ismereteiket a kislányokkal, ők pedig a

modern háztartási gépek kezelésének titkaiba avatják be gondozottjaikat.

A Fóti Tanács most felismerve, hogy a jelenlegi napközi otthonos idősek klubja már nem elégíti ki a lakossági igényeket, szeretné bővíteni a hálózatot. Arra törekszenek, hogy a bejáró klub mellett olyan szálláshelyet is létesítsenek, ahol a messzebb lakók hétfőtől péntekig tartózkodhatnak. Ezért építkezésbe fognának. A szükséges anyagi feltételek előteremtéséért jelentkeztek az Egészségügyi és Szociális Minisztérium pályázatára.

Ügy tervezik, ha az űj épület megvalósul, annak tetőterében néhány szobát alakítanak ki a gyermekvárosból hozzájuk érkező végzős fiataloknak, akik majd itt az idősek gondozását vállalják. így biztosítható az idősek éjjel-nappali szakszerű gondozása, felügyelete, kiszolgálása.

Valamennyi érdekelt nagy örömmel fogadta a tervet, ami nemcsak mindkét réteg másmás, de nyomasztó gondjain segíthet, hanem kölcsönösen megteremti az olyannyira hiányolt, valóságos családi otthon melegét is.

Reméljük, a terv nemcsak sikerül, de máshol is példaként szolgál majd.

Kasznár Zoltán