Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-18 / 115. szám
2 bártan 1989. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK Gorbacsov pekingi sajtóértekezlete r Uj szakasz a kapcsolatokban (Folytatás az 1. oldalról.) lődés, s hogy mindketten hívei a világbéke fenntartásának és tartózkodásnak a hegemóniára való törekvéstől. Gorbacsov elismerte sajtóértekezletén, hogy bizonyos kérdésekben eltérnek a nézetek a Szovjetunió és Kína között, de ezt természetesnek nevezte és hangoztatta, hogy a nézetkülönbségek semmi esetre sem akadályozhatják a szovjet—kínai párbeszéd folytatását. A szovjet vezető rámutatott, hogy sikerült egyetértésre jutni néhány regionális kérdésben is. A szovjet és a kínai fél például azonos álláspontra helyezkedik abban, hogy csökkenteni kell a katonai szembenállás szintjén a Koreai-félszigeten és ki kell vonni az amerikai fegyveres erőket Dél-Koreából. Teljes volt az egyetértés, hogy a kambodzsai kérdésre politikai Bár o világpolitikai érdeklődés középpontjában a kínai— szovjet csúcstalálkozó áll, Pe- kingben mégis a múlt péntek óta felújult és szerdán ismét tetőző tömegtüntetés felé fordul a figyelem. A Tienanmen téren, ahol a parlament van, és környékén teljesen megbénult a közlekedés, csak kerékpáron vagy gyalog lehetett a tér közelébe jutni. Egyedül a mentőautók mozogtak viszonyBOTRÁNY VÉGKIFEJLETBEN A Japán belpolitikai botrány a végkifejlethez közeledik. Takesita Noboru párt- és kormányfő kilátásba helyezte, hogy nemcsak leköszön posztjairól. hanem kész megválni frakcióelnöki tisztről is. Szerdán ugyanakkor a sebtiben összehívott pártvezetői testület előtt bejelentette lemondási szándékát Janó Dzsunja, a Komelto központi végrehajtó bizottságának elnöke is, alti ugyan a Kecruit-botrányban nem érintett de állítólag egy másik cégtől fogadott el jegyzés előtt 200 millió jen értékű rés-vényt. Mint emlékezetes, februárban Cukamoto Szaburo, a Demokratikus Szocialista Párt elnöke kényszerült a Recruit- ügy miatt lemondásra. Taltesi- tával együtt tehát idáig három pártelnök áldozata van már a japán pénzuralmi politikának, amely alapjaiban rázza meg az ország belpolitikai életét. megoldást kell találni, mert ez felel meg mind a közvetlenül érintett országok, mind az egész térség érdekeinek, de a megoldás módozatait és a cél elérését illetően további tisztázásra van szükség. Gorbacsov sajtóértekezletén különleges hangsúlyt helyezett a szovjet—kínai határ de- militarizálásának témájára. Ezzel kapcsolatban a tárgyalásokon megegyeztek abban: lépéseket tesznek a fegyveres erők minimális szintre való csökkentéséért a határkörzetekben. A felek alaposan áttekintették a határrendezéssel kapcsolatos munka menetét, és megállapodtak abban, hogy a legfontosabb kérdéseket a két ország külügyminiszteri szintjén vitatják meg. Mihail Gorbacsov utalt arra, hogy megbeszélésein sokat foglalkoztak a két ország gazdasági kapcsolatainak kihaszlag szabadon, az öt napja koplaló fiatalok közül mind több szorult a nyári hőségben orvosi ellátásra. Magán a téren és közvetlen közelében legalább félmillió ember gyűlt össze. A diákok pénteken felújult tüntetése és az éhségsztrájk az ország több vidékéről érkezett munkások és értelmiségiek csatlakozásával tömegmegmozdulássá vált, amely a legvisszafogottabb becslések szerint is jó egymil- liónyi embert tart mozgásban. Hongkongban legalább kétezer diák és ugyanennyi járókelő tiltakozó jelszavakat skandálva vonult az Űj-Kína hírügynökség helyi irodájához, amely nem hivatalosan á kínai képviselet szerepét is betölti. A hírügynökségi iroda épülete előtt húsz diák már harmadik napja folytat éhség- sztrájkot, így vállalva szolidaritást pekingi társaival. A közeli Macaun diákok egy kisebb csoportja szintén éhség- sztrájkot kezdett, és arra sürgeti a kínai hatóságokat, hogy vegyék fel a diákokkal a közvetlen párbeszédet. Többezres megmozdulásokról érkeztek hírek a Kína déli részén fekvő városokból. Békés felvonulást rendezett szerdán mintegy négyezer diák a kínai— hongkongi határ közelében fekvő Sencsen városban, Kantonban pedig kedden éjjel kétezren követeltek nagyobb demokráciát. nálatlan területeivel. Mindkét fél kifejezte óhaját, hogy el kell mélyíteni e kapcsolatok korszerű formái, így a közvetlen kapcsolatok, kooperáció, a vegyes vállalatok gyakorlatát. Külön szólt a szovjet vezető a két párt kapcsolatáról, amelynek szorosabbra fűzése a szovjet—kínai viszony egészének javulásához is hozzájárul. Néhány kérdésre válaszolva Gorbacsov egyebek között elmondta: a Teng Hsziao-ping- gel folytatott tárgyalásokon az atomleszerelés kérdései is szerepeltek, s ezt a kérdést a két fél egységes alapállásból ítéli meg. Gerhard Stoltenberg nyugatnémet védelmi miniszter szerda késő este kezdődő első egyesült államokbeli hivatalos látogatása alkalmával bonni rádió- és lapjelentések szerint pontosítani kívánja az NSZK álláspontját a rövid hatótávolságú európai atomeszközök kérdésében. A nyugatnémet vélemény szerint is fontos, hogy a rakétatárgyalások is csak akkor indulhatnak meg, ha már egy bizonyos időpontig a bécsi tárgyalásokon eredmények mutathatók fel. A bonni kormánynyilatkozatban a tárgyalások vonatkozásában a „mielőbb" szó szerepel. Ezért ennek értelmezéséről keLl majd Suvar lemondott Változás a JKSI élért A JKSZ KB elnökségének szerdai ülésén Stipe Suvar lemondott a testület elnöki posztjáról, mivel május 15-e óta a horvát tagköztársaság képviselője lett a jugoszláv államelnökségben, s egyidejűleg nem tölthet be párt- és állami tisztséget. Suvar egyéves pártelnöki megbízatása egyébként június 29-én járt volna le. Mostantól a KB elnökségének sem tagja. A tisztségviselők rendszeres cseréjére vonatkozó előírás szerint a JKSZ KB új elnökévé, titkos szavazással, a decemberi rendkívüli pártkongresszusig terjedő időre Milan Pancsevszkit, a Makedón Kommunista Szövetség képviselőjét választották meg. elsősorban szót ejteni. Stoltenberg munkairatot is visz magával, de ez nem hivatalos okmány. Bonnban mind jobban reménykednek abban, hogy a Varsói Szerződéssel való ra- kétatárgyalások kérdésében a május végi NATO-csúcsig még kialakulhat valamiféle kompromisszum. Ezt a reményt erősítette az a körülmény, hogy Cheney a nyugatnémet televízió számára adott kedd esti nyilatkozatában kijelentette: mielőtt tovább tárgyalnának az atomleszerelésről, jelentős csökkentéseket kellene elérni a hagyományos leszerelésről folyó tárgyalásokon. VÁCLA V HA VÉL SZABADLÁBON Feltételesen, másfél évi próbaidőre szabadlábra helyezték szerdán Václav Havel drámaírót, a Charta 77 csehszlovák-elleméki. csoport- vezető személyiségét.. Az erről szóló döntést jogerősen hozta meg a prágai negyedik kerületi bíróság. Havel, akit felbujtás, valamint meg nem engedett tüntetésen való részvétel miatt ítéltek el nyolchónapi szabadságvesztésre, április 27-én kérte feltételes szabadlábra helyezését. Havelt február 21-én kilenchónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ami ellen mind a drámaíró, mind családtagjai és a kerületi ügyész is fellebbezett. A kérelmet március 21-én a prágai városi fellebviteli bíróság vizsgálta meg és jogerősen kilenc hónap helyett nyolchónapi, legenyhébb kategóriájú szabadságvesztésre csökkentette az ítéletet. Havel április 27-én börtönben példás viselkedésére, arra hivatkozva, hogy semmilyen kifogás nem merült fel vele szemben, kérte feltételes szabadlábra helyezését. A CTK híre szerint a kérvényben azt írta: „Mivel várhatóan a jövőben rendes életet fogok élni és viselkedésemmel bizonyítottam. hogy teljesítem a feltételes szabadlábra helyezés kívánalmait, kérem a feltételes szabadlábra helyezésemet”. Hasonló kérvényt nyújtottak be Havel családtagjai. Rokonszenvtiintetések a déli határ mentén Tömegmegmozdulások Kínálom Stoltenberg Washingtonba utazott Kompromisszumos javaslat RÓJ MEDVEGYEV: Szergej Kirov meggyilkolása Az itt következő részlet Rój Medvegycv Ítéljen a történelem című, a Kossuth Könyvkiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-életrajzából való. Ezerkilencszázharmincnégy december 1-jén, 4 óra 30 perckor a Szmolnijban meggyilkolták Szergej Kirovót, az SZK(b)P Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, a leningrádi területi pártbizottság első titkárát. A Kirov meggyilkolásáról szóló közleményben szó volt arról, hogy menekülési kísérlet közben letartóztatták a gyilkost, Leonyid Nyikolajevet, a párt fiatal tagját. A Kirov- gyilkosság ügyében végzett első, még 1934 decemberében lefolytatott nyomozás során nem derítették fel az igazságot. Ezért 1958-ban az SZKP Központi Bizottsága különbizottságot alakított, amely több évig vizsgálta a terrorcselekményt. A bizottság által összeállított dokumentumot nem hozták nyilvánosságra. Nem magányos gyilkos Kirov meggyilkolása nyilvánvalóan nem egyedül Nyi- kolajev tette volt. 1934-ben többször kíséreltek meg me. rényletet Kirov ellen. Ez arra vallott, hogy az embervadászatot erős kéz irányította. Ami Nyikolajevet illeti, minden forrás egybehangzóan úgy véli. hogy ez az idegileg labilis ember kezdetben saját szakállára cselekedett. Ez az elkeseredett és hiú alak úgy készült Kirov meggyilkolására, mint valami fontos politikai akcióra. Kirov szeretett gyalog járni a városban, és Nyikolajev megfigyelte, merre szokott sétálni. Kirovót természetesen gondosan őrizték, a civil ruhás testőrök az NKVD-s Bori- szov vezetésével lépcsőzetesen haladtak Kirov előtt és mögött. Az egyik séta során a testőrök feltartóztattak egy embert, aki megpróbált Kirov közelébe kerülni. Nyikolajev volt az. A táskáján olyan kivágás volt, amelyen keresztül a táska kinyitása nélkül kive- hette a revolverét. Megtalálták a táskában Kirov sétaútjainak vázlatát is. Nyikolajevet letartóztatták. Zaporozsec hallgatta ki, Jagoda bizalmi embere, aki nemrég érkezett Lenin- grádba. Zaporozsec nem tett jelentést közvetlen főnökének, Medvegynek, aki közel állt Kirovhoz, hanem Moszkvába telefonált Jagodának. Néhány óra múlva a belügyi népbiztos utasítást adott, hogy engedjék szabadon Nyikolajevet. A szabadon bocsátott Nyikolajev azonban ügyetlenül tevékenykedett, és egy' idő múlva Kirov testőrsége ismét letartóztatta. Másodszor is elvették tőle ugyanazt a töltött revolvert. Az NKDV leningrádi hivatalának furcsa liberalizmusa gyanút ébresztett Kirov testőreiben, de közölték velük, hogy a dolog nem tartozik rájuk, és hallgassanak, mert különben kizárják őket a pártból. Boriszov azonban mégis elmondta a Nyikolajev- vel kapcsolatos gyanús epizódokat Kirovnak. Kihallgatások és balesetek Nyikolájevet ismét szabadon engedték, és hamarosan sikerült meggyilkolnia Kirovót. A Leningrádba érkezett Sztálin személyesen hallgatta ki Nyikolájevet. A szemtanúk elbeszéléseit összevetve így zajlott le Nyikolajev kihallgatása: egy nagy teremben az asztalnál ült Sztálin, Molotov, Voro- silov, Zsdanov és mások, oldalt pedig a belügyesek egy csoportja. Bevezették Nyikolajevet. Sztálin megkérdezte tőle. miért lőtt rá Kirovra. Nyikolajev térdre borult és a bel- ügyesekre mutatva ezt kiáltotta: „ők kényszerítettek rá!” Erre több belügyes odaszaladt Nyikolajevhez és pisztolyagy- gyal csépelni kezdték. A vérző, eszméletlen vádlottat kivonszolták a teremből. Leonyid Nyikolajev után következett volna Kirov testőrparancsnokának, Boriszovnak a kihallgatása, akit rögtön Kirov halála után letartóztattak. Minden letartóztatottat személyautón vittek a kihallgatásra, Boriszovért viszont zárt teherautót küldtek, amelynek platójára felszállt több belügyes is feszítővasakkal. Egyikük beült a sofőr mellé. Az egyik utcában, amikor a teherautó egy raktárépület fala mellett haladt, a vezető mellett ülő ember hirtelen elrántotta a kormányt. A sofőrnek sikerült megakadályoznia, hogy a teherautó a falnak ütközzön, és eljutottak a kihallgatás helyszínére. Boriszov azonban már halott volt. Hamis orvosszakértői vélemény készült, amely szerint halálát gépkocsibaleset okozta. Valójában a halál oka az volt, hogy kemény tárgyakkal ütéseket mértek a fejére. Mengisztu megszakította berlini látogatását Államcsínykísérlet Etiópiában Mengisztu Hailé Mariam etiópiai államfő megszakította hivatalos berlini látogatását, amely az eredeti tervek szerint péntekig tartott volna, és az országban kirobbant államcsíny hírére szerdán délután elutazott az NDK-ból — közölte a Reuter hírügynökség, berlini repülőtéri forrásokra hivatkozva. A nap folyamán Addisz Abe- bából súlyos harcokról érkeztek jelentések, bár az államtanács korábbi közleménye szerint a katonai lázadást leverték, és az álLamcsínykísór- let vezetői életüket vesztették. Diplomaták közük, hogy kétórás tűzharc volt a lázadók és a kormányhoz hű egységek között a régi repülőtér közelében és a védelmi minisztérium épületénél. A felszabadítása frontnak egy Londonban nyilvánosságra hozott sajtóközleménye szerint hamisak az etiópiai rádiónak azok a hírei, amelyek a puccskísérlet bukásáról szólnak. Lengyel törvény az állam—egyház viszonyról A vallásszabadság A lengyel parlament szerdán történelmi jelentőségű törvényt fogadott el a római katolikus egyház státusáról. Ezzel megszűnt a vallásszabadsággal kapcsolatos 37 éves joghézag, és minden valószínűség szerint elhárult az egyik akadály a lengyel—vatikáni diplomáciai kapcsolatok felvétele elől. A szejm 2 ellenszavazattal és 12 tartózkodással szavazta meg az állam és a római katolikus egyház viszonyáról szóló törvényt, ezzel végérvényessé tette a vallásszabadság tekintetében a sztálinista hatalomgyakorlással való szakítást. A vallásszabadság eddig is alkotmányos jog volt Lengyelországban, ezt az 1952-ben elfogadott alkotmány 82. cikkelye deklarálta. Ugyanez a cikkely azonban azt is kimondta, hogy az egyház jogi helyzetét külön törvényeknek kell szabályozniuk. Ezeket a törvényeket csaknem 4 évtizeden át rendeletek, rendelkezések, titkos körlevelek helyettesítették. A szerdán elfogadott törvény értelmében a lengyelországi r. k. egyház jogi személy lett, vagyis vásárolhat, eladhat, cserélhet ingatlanokat, lehetnek bölcsődéi, óvodái, iskolái, árvaházai. Újságokat adhat ki, lehet saját hírügynöksége, rádiója, televíziója, nyomdája, fenntarthat könyvtárakat, archívumokat vagy akár filmstúdiót. A szejm elfogadta a lelki- ismereti és vallásszabadság garanciáiról szóló törvényt is. Ez azon felekezetek számára nyújt biztosítékot, amelyek státusát nem szabályozza törvény, vagy amelyekre nézve a meglévő szabályozás kedvezőtlenebb. Elfogadták a papok társadalombiztosításáról szóló törvényt, amelynek értelmében a papok is részesülnek a társadalombiztosítási és nyugdíjellátásban. Teljes nézetazonosság Ceausescu Prágában Teljes nézetazonosság, a minden oldalú együttműködés elmélyítésének kölcsönös igénye jellemezte Nicolae Ceausescu és Milos Jakes prágai megbeszéléseit. A Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke szerdán tett egynapos baráti munkalátogatást a csehszlovák fővárosban. Csak rövidín... A KÉTOLDALÚ KERESKEDELMI, gazdasági és üzleti kapcsolatok fejlesztését célzó megállapodásokat írtak alá az amerikai—szovjet kereskedelmi és gazdasági tanács Mac- leanban (Washington elővárosa) folyó 12., éves tanácskozásán. Nem sokkal Kirov meggyilkolása után Medvegyet és Za- porozsecet, illetve az NKVD leningrádi hivatalának több más vezetőjét bűnös hanyagság vádjával leváltották és a Távol-Keletre száműzték. 1937-ben valamennyiüket agyonlőtték. „Feltételezhető — jelentette ki még az SZKP XX. kongresszusán zárt beszédében Nyikita Hruscsov —, hogy kivégzésükkel el akarták tüntetni a Kirov-gyilkosság igazi szervezőinek nyomait.” Előre megfontoltan... Nyikolajev a tárgyaláson másként viselkedett, mint annak idején, amikor Sztálin kihallgatta. Elismerte, hogy előre megfontolt szándékkal gyilkolta meg Kirovót. Az NKVD egykori munkatársának a tanúsága szerint (ő állandó ügyeletet tartott Nyikolajev zárkájában, mert az öngyilkosságot kísérelt meg) Nyikolajev elmesélte neki, hogyan szervezték meg a belügyesek Kirov meggyilkolását, s azt ígérték, életben hagyják, ha azt vallja, hogy a leningrádi zinovjevis- ták voltak a terrorcselekmény kezdeményezői és irányítói Amikor a bíróság ítéletet hirdetett, Nyikolajev ordítani kezdett és ki akarta tépni magát az őrök kezéből. A bíróság Nyikolajevet golyó általi halálra ítélte, az ítéletet haladéktalanul végrehajtották. (Következik: A terrorgépezet nem ismert kíméletet.) AMERIKAI ÉS KNDK-BELI diplomaták december óta négy találkozót tartottak Peking- ben. Az utolsóra e hét elején került sor — jelentette szerdán az AFP hírügynökség, szöuli forrásokra hivatkozva. Közölték ezek a hírforrások, hogy Washington tájékoztatta Dél-Koreát az említett tanácskozásokról. A SZOVJETUNIÓ TÁMOGATJA azt az ENSZ közgyűlésének 43. ülésszakán felmerült javaslatot, hogy 1992-ben tartsanak nemzetközi konferenciát a környezetvédelemről, annak jövőjéről. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter erről szerdán levélben értesítette Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt. ÉLESEN BÍRÁLTAK a többpártrendszerre irányuló törekvéseket és egyes párttagoknak a pártfegyelemmel össze nem egyeztethető kijelentéseit az Észt Kommunista Párt KB XIV. plénumán. HAMAROSAN MEGKEZDIK a Lengyelországban állomásozó szovjet csapatok egy részének kivonását — jelentette be szerdán a lengyel nemzetvédelmi minisztérium. CIPRUSI GÖRÖG és török egységek szerdán visszavonultak huszonnégy olyan megfigyelőállásból, amelyek a Nicosiát kettéválasztó, úgynevezett zöld vonal mentén találhatók — közölték ENSZ-tisztségvise- lők. Az ENSZ közvetítésével létrejött egyezmény célja az, hogy csökkenjen a feszültség az ütközőzónában. HÚSZEZREN TÜNTETTEK szerdán a dél-koreai Kvang- zsuban a kilenc évvel ezelőtti felkelés véres leverésének évfordulóján. A tüntetők a kormány és Ro Te Vu elnök távozását követelték. Kedden éjszaka az utcai összetűzésekben hatvanan sebesültek meg.