Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
Gsrnirnjbő^^ a kczilalsdázóliiiál Tűzoltás a férfiaknál 1989. MÄJUS 17. Kajak-kenn Tanfolyam A jó idő, a nyár közeledtével „profilt váltanak” a természet kedvelői. A téli-tavaszi idény után megélénkül a vízi túrázás, az erdők, hegyek után a folyókat népesítik be a természetbarátok. Ám, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát a vízi járművekben, bizonyos ismeretekre szükség van. A Budapesti Természetbarát Bizottság éppen ezért még az idény kezdete előtt, május 20- tól augusztus 27-ig minden hétvégén kajak-kenu tanfolyamot szervez. A díjtalan oktatás során a résztvevők elsajátíthatják a túraevezés ismereteit és a vízi közlekedés szabályait. Jelentkezni a Római-parti esónakgarázsnál (III. kér. Ná- nási út 97.) lehet minden szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig. Soha nem volt ünnepélyes és elegáns körülmények között tartotta több napirendből álló sajtótájékoztatóját a Magyar Kézilabda Szövetség a Rege Szállóban. Jóleső érzés volt hallani dr. Varga Józseftől, az MKSZ elnökétől, hogy a szövetség továbbra is a színvonalas szakmai munkát részesíti előnyben. Ezt hangsúlyozva adta át a bajnoki aranyérmeket az Építők (nők), illetve a Rába ETO (férfiak) képviselőinek. Madarász István főtitkár felsorolta a magyar válogatottak előtt álló komoly feladatokat. Mint ismeretes, a nők ez év decemberében a dániai elő világbajnokságon igyekeznek kiharcolni a jövő évi, Koreában sorra kerülő világbajnokságon való részvételüket, a férfiak pedig 1990 február-márciusában Csehszlovákiában küzdenek a minél jobb vb-eredmé- nyért. Előbb e hét végén a Barnevál Kupa ad a férfiválogatottaknak erőfelmérési lehetőséget; a debreceni mezőnyt az NDK, a Koreai Köztársaság és a magyar juniorválogatott teszi teljessé. Egy héttel később pedig Nyíregyházán, illetve Nyírbátorban Magyarország, Lengyelország, Hollandia, és Ausztria női válogatottjai a Cooptourist Kupáért vetélkedik majd. Ahogy telt az idő, úgy evezett a társaság mind hullámosabb vizekre. Ami már nyílt titok volt, most a szövetség részéről is megerősítést nyert: Mocsai Lajos, a férfiak kapitánya június 1-jétől az NSZK- beli Lemgo városába szerződik, az ottani Bundesligában szereplő együtteshez. Érthetetlen ködösítés következett; Madarász István olyan neveket is említett szóba jöhető jelöltekként, akiket érvényes szerződés köt kinti klubjukhoz (Joósz Attila, Kocsis Pál), s olyanokat is, akik visszautasították az ajánlatot, illetve érdemben nem is tárgyaltak velük (Hunyadkürti János, Fekete Béla). Az is furcsán hangzott, hogy a szövetség elvi álláspontja alapján a függetlenített szövetségi kapitányok mellett voksol, s ezt most is megerősítette a főtitkár. Más kérdés, hogy a nőknél Szabó István a Bp. Spartacus mellett viszi a válogatott szakvezetését, s a férfiaknál is aligha képzelhető el a függetlenítés — kizárólag anyagi okok miatt. Hogy mindez a legeredményesebb labdajátékban előfordulhat, az híven tükrözi a magyar minőségi sport általános anyagi helyzetét, beszorítottságát. Az új idők szelét nemigen lehetett érezni. Amikor ugyanis lapunk a levonulások megítélése körüli huzavonát firtatta, ugyanúgy nem hangzott el érdemi válasz, mint a valóban szóba jöhető szövetségi kapitányjelölteket illetően. Jocha Károly Gyenge formában a Gyömrő Biztos ceglédi siker A kézilabda NB I/'B rájátszásának nyolcadik fordulójában idegenben szerzett két pontot a Ceglédi Közgép férfiegyüttese. Ceglédi Közgép—Balmazújváros 25-20 (16-7). Balmazújváros, 200 néző: V.: Koch, Horváth. Közgép: Bognár — Nagy (5) , Tiba (2), Etédi, Túlik (6) , Tóth (6), Dávid (3). Cs.: Viszkok (kapus), Pásztor (2), _JEakács (1), Tündik, Kökény. A Közgép az első félidőben ott folytatta, ahol egy hete a Komló ellen abbahagyta. A kemény, fegyelmezett védekezést követően a ceglédi támadásoknál a Balmazújváros védelme gyakran került megoldhatatlan helyzet elé. Így csakhamar elhúzott a Pest megyei együttes. A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak kihasználták, hogy a Cegléd két alkalommal is kettős emberhátrányban volt kénytelen játszani. Ezektől a megingásoktól függtlenül égy pillanatig sem forgott veszélyben a ceglédi siker. tlngureán László A kézilabda NB II Középcsoportjában a Gyömrő legénysége otthonában szenvedte újabb vereségét. Gyömrö—Lajosmizse 23-27 (9-13) Gyömrő; 200 néző. Az utóbbi hetekben gyenge formát mutattak a gyömrőiek, akik a következő összeállításban futottak ki a pályára. Szabó István (Fityka — kapuscsere). Növök, Szabó Imre, Tavasz, Nagy, Horváth, Szél. A vendégek aZ első perctől kezdve nagy elszántsággal játszottak, kapusuk pedig remekelt. Ezzel szemben a gyömrőiek közül csupán Nagy tartott lépést a vendégekkel, az ő gólerőssége nélkül katasztrofális vereséget seznvedhetett volna a hazai együttes. Szünet után őrizte előnyét a Lajosmizse, a gyömrői játékosok közül néhányan lélektelenül játszottak, elhibázták a legbiztosabb helyzeteket is. Gól: Nagy (10), Tavasz (7), Szabó I. (4), Tél (2). Ezzel a vereséggel igen nehéz helyzetbe került a gyömrői csapat három fordulóval a bajnokság vége előtt. Gér József A diákolimpia folytatása Gödi lányok Csurgón A váciak termékében lapátol A Lánchídtól az írországiLuimneachig A kétszemélyes Szent Jupát hajó után ezúttal egy egyszemélyes kenu indult el kedden délelőtt a Lánchíd pesti oldaláról. Török István, a Bp. Honvéd versenyzője, 3500 km-es távot tesz meg a kontinens legnyugatibb pontjáig, az írországi Luimneachig. Tekintettel arra, hogy 1867-ben Széchenyi Ödön a Hableány nevű gőzhajón már Párizsig megtette a hasonló utat, így az egész akciót Széchenyi-emléktúrának nevezték el. Párizsba az előzetes számítások szerint június 12-én érkezik Török István. Az írországi célba pedig augusztus 25-én fut be. Az ünnepélyes búcsúztatáson több száz vízisportbarát jelent meg és a szponzorok, akik nélkül ma már nehéz volna elképzelni egy ilyen hosszan tartó túrát. Köztük volt a váci Senior Kötöttárugyár képviselője. Molnár Ferenc is, abból az alkalomból, hogy Török Istvánt a Váci Kötöttárugyár Senior márkájú ruhájával látta el, így a vízen haladva, 3500 km-en keresztül a váciak termékében lapátol a budapesti sportoló. A leány kézilabda-diákolimpia megyei döntőjét Szentendrén a Kossuth Katonai Főiskola pályáin rendezték. Németh Lajos MDST-szak- referens szerint kitűnő küzdelmek, jó színvonal és bíráskodás jellemezte az eseményt. A két csoport csatározása után a csoportelsők játszották a döntőt. Göd—Abony Somogyi 15-8, a harmadik helyért: Gödöllő Karikás—Tápiószele 17-8. Végeredmény: 1. Göd, 2. Abony Somogyi, 3. Gödöllő Karikás-iskola. A győztes Göd képviseli megyénket a május 19—21. között Csurgón sorra kerülő folytatáson. A Pest megyei csapatnak jó esélyei vannak az országos döntőbe jutásra. A második helyezett Abony abban reménykedhet hogy esetleg meghívják az országos területi döntő valamelyik csoportjába. A 20. héten Totótippek 1. Hannover—1. FC Köln 2. Hamburg—VfB Stuttgart 3. Dortmund—Uerdingen 4. Bayreuth—Aachen 5. Freiburg—Blau-Weiss 6. Hertha BSC—Darmstadt 7. Mainz—Braunschweig 8. Pescara—Lecce 9. Bologna—Internazionale 10. Atalanta—Sampdoria 11. Avellino—Bari 12. Taranto—Messina 13. Brescia—Sambenedettese Pótmérkőzések: x, 1 x X, 2 1 2 x 1 x, 1 X, 1, X Szlovákiai visszavágó Megyei kupaprogram Török István az indulás előtt Molnár Ferenccel, a Váci Kötöttárugyár képviselőjével (Kép és szöveg: Koppány György) A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjében a legjobb nyolc közé jutásért vetélkednek ma a csapatok. Technikai okok miatt csak késve játszották le a Zsámbok—Hernád meccset, amely 3-1-es vendégsikert hozott. Így tehát a Hernád is a mezőny résztvevője. A mai fordulót követően a vesztesek részvételével újabb játéknap lesz május végén. A győztesek már eleve az országos selejtező résztvevői, a további négy együttes pedig a vesztesek párviadalából kerül ki. Szűkebb pátriánk korábban 10, most pedig tucatnyi együttest adhat az országos csatározásra. Ez indokolta a mostani lebonyolítást. Mai MNK-mérközssek 16 órai kezdettel. Diósd—Duna- varsány (Mocsai), Domony— Aszód (Hermann), Hernád— Veresegyház (Somén), Bem SE—Dömsöd (Bakos), Tápiószele—Tápiószentmárton (Horváth J.), Törökbálint—Göd (Kálmán), Üllő—Érd (Boros), Kakucs—Dunai Kőolaj (Dar- nyik). Mint a párosítás mutatja hat NB III-as csapatunk közül a Bag. a Dunakeszi Vasutas és a Gödöllő nincs a továbbjutók között. A megyei első osztály tizenhatos mezőnyéből is tk>- kan búcsúztak, csupán négy együttes állja a versenyt. Nem csak itthon vár kupaforduló a Pest megyei együttesekre. A nemzetközi Duna Kupa porondján újabb felvonás következik. Ennek keretében a Szentendrei Petőfi Szlovákiában Pribetán mérkőzik 16 órakor a helyiekkel. Az első itthoni mérkőzés 3-1-es szentendrei sikert hozott. A Szentendrei Petőfi mint ismeretes, a legutóbbi megyei fordulóban 2-1-re kikapott Soroksáron. Jó iramú mérkőzésen a hazai előnyt Székely még kiegyenlítette, a második hazai, Varga-találat viszont válasz nélkül maradt. Dombai Zoltán tudósítónk szerint a helyzetek alapján válaszolhattak volna, de kimaradtak a lehetőségek. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének — vélekedett. — Reitter — A Kőbányai Sörgyár modern palackfejtő üzemébe - fejtőgépsor kezelésére és kiszolgálására - felvesz érvényes egészségügyi könyvvel rendelkező, általános iskolát végzett, 18 éven felüli férfi- és női munkatársakat betanított munkára, továbbá villanyszerelőket, lakatosokat és segédmunkásokat Jelentkezni lehet személyesen a Kőbányai Sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál, cím: Budapest X., Maglódi út 17. vagy az 574-711-es telefon 570-es mellékén. ALLAS Varrónőt felveszek. Interlock és Ipari varrógép szükséges. Var- gyainé, Gödöllő, Rét utca 19/A._____________ KSZE Növénytermelési Rendszer pályázatot hirdet szervizes munkakör betöltésére. —• Feltételek: rendszergé- pek javításában többéves gyakorlat, motor-, hidraulika-, hidrosztatikadiagnosztikában jártasság. — Elektronikai ismeretekkel rendelkezők előnyben. Budapest környéki, és Vác. Dunakeszi, Gödöllő körzetben lakó, kihelyezett munkahelyen, szervizkocsival, önálló munkára alkalmas innovatív szakemberek jelentkezését várjuk. Cím: Budapest XX. kér., Vágóhíd u. 53—55. Tel.: 571-144. 30-as é9 59-es mellék. A Fővárosi Kézműipari Vállalat konfekció ágazata m ária n os ztrai koní'ekciós üzemébe munkatársat keres, üzem vezető-helyettesi munkakörbe. Várjuk ruhaipari szakképesítéssel. konfekció- ipari gyakorlattal rendelkezők jelentkezését, részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti és szakoktatási osztályén (Budapest V., Bihari János u. 13.). Érdeklődni lehet: a 317- 914 vagy a 321-566 telefonszámon. A Kék Duna Mg. Szakszövetkezet (Tahitót- falu. Szabadság u. l.) mezőgazdasági munkára gya-logmunkásokat, traktorosokat. mező- gazdasági gépek javítására szerelőket fel, vesz. Keresünk még műanyagüzemi flakon gyártó munkára női munkaerőket (három műszakos munkahelyre). Jelentkezni lehet a helyszínen vagy telefonon 06-26-27-133, 06-26- 27-061. KÖZLEMÉNYEK Szerencse dolga. Meg az öné és a miénk. Ha ön a BNV-n válik a partnerünkké és pavilonunkban köt új Hungária lakás- vagy nyaralóbiztositást. akár egyévi ingyenes biztonságot is nyerhet Ha új Hungária Cascó- ját is a helyszínen köti meg akkor egyhavi biztosítást ajándékba kap tőlünk. Várjuk leendő partnereinket a BNV II. kapuja melletti 82. számú pavilonunkban. Gondoskodunk. tehát vagyunk — Hungária Biztosító. Dr. Tállal Katalin, bőrgyógyász főorvos az Érd X., Bajcsy-Zs. u. 111. 2030 alatt (Tornyos- villánál) magánrendelőjét megnyitotta. Kendel kedden, pénteken 6—7-ig. Tel.: otí-(26)-45_ 341. Osztrák városok, templomok megtekintése! Graz—Mariazell—Melk—Bécs 19S9. jún. 14—16- áig autóbusszal, félpenzióval, szállodában, ár 4880 Ft/fő. Utazás Bécsbe 19'89, május 24-én autóbusszal, városismertetéssel, ár: 470 Ft + 20 ATS. Isztambuli kirándulás 1989. május 27.—június 1-jéig, 7 nap. autóbusszal. 6 szállással, félpenzlóval, múzeumi belépőkkel, programokkal, ár: 11 600 Ft + költőpénz. Jelentkezés: Globus Tourist. Bp. XIII., Szent István park 2. Tel.: 401-443. Újdonság! Újdonság: Csak a Top Travel- nél! Vízumot postán — országos vízumszolgálat! A szezon legkellemesebb meglepetése a külföldre indulóknak! Nem kell már utaznia, sorbaállnia vízumügyben! Az ország bármely helységéből elégendő egy érdeklődő leve;ezőlap és minden további ügyintézés postai úton történik, mig ön a vízumozott útlevelét kézhez kapja I A vizumot postán szolgálat gyors, pontos, olcsó és megbízható! Címünk: Top Travel Országos Vfzumszol- gálat, Bp.. Lékai J. tér 9. 1124. Top Travel Utazási Iroda — több mint útitárs! Kedvezményes áron utazzon az Expresszcl! Egyénileg utazóknak 1 Blankenburg (8 nap, 3 ágyas, hétvégi házakban, önellátás). Június, tói szeptemberig folyamatosan. Elő- és utószezon, 2370 Ft/7 éj. Főszezon. 3110 Ft/7 éj. Lakóhaió — Potsdamban — 6 nap. 4 személyes berendezett lakóha.ión, önellátás. Júniustól novemberig, folyamatosan. Előszezon 4510 Ft/najó. Főszezon 3420 Ft/haió. Utószezon 3610 Ft/hajó. Pozsony—Bécs VI. 19— 21. Elhelvezés 2-3 ágyas, szállodai szobákban Indulás Ceglédről. Jelentkezni: Express Utazási Iroda. Cegléd. Szabadság tér 5. Tel.: 10-064. A Közép-imagya írországi Tejipari Vállalat nagykőrösi sajtüzeme felvételt hirdet két és három műszakos sajt- gyártó munkakörbe. - Részletek megbeszélése: Nagykőrös. Pótharaszti út 6. szám alatt. PEMU Ceglédi Cipőipari Gyára alapanyag- raktár kezelésére érettségizett és megfelelő gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt vesz fel. Jelentkezés: a gyár főkönyvelőjénél vagy személyzeti vezetőnél. Cím: Cegiléd, Fűtőház u. 11. __________ E sztergályost felve szék magas kereseti lehetőséggel. Túri Ferenc. Cegléd. Külső Kátai út 4. Szervómechanika Kis szövetkezet pályázatot, hirdet főkönyvelői állás betöltésére. Feltétel: legalább 10 éves gyakorlat, mérlegképes könyvelői képesítés. — Bérezés: megegyezés szerint. Kisszövetkezeti gyakorlattal előnyben. Jelentkezni lehet: Szervómechanika Kisszövetkezet, Monor Ady E. u. 47. Bokros Károly elnöknél. Törtei, Somogyi Béla u. 13. szám alatti ház eladó. ________________ E ladó Pécelen, a 69-es busz vonalán 2 és fél szobás OTP-öröklakás (telefon, gázfűtés). — Cím: Pécel, Gagarin tér 7. fszt. 2., este. Tel.: 888-967, Imréné, napközben. Bp. szomszédságában, Pécel, Árpád u. 17/A alatt eladó, kélc busz vonalánál, két családnak lakható, ötszobás, 130 nm-es, összkomfortos ház* 300 n.-öles gyümölcsössel, melléképületekkel. Tel.: 06-(76)-23-955. ZU-s Skoda 105-ös eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Gerle u. 8. 18 óra után. Gyűjtő venne 1945 előtti férfi kar-, esetleg zsebórákat: Patek, Vachron, Audemars Piguet. Rolex, Schaff- hausen, Etema. Zenith, Universal, Laeger Le Coultre, Movado, Lon- gines, Glasshütte, Cur- vex. 699-619. 858-178. Egy háromszöges Diesel Robur eladó. Érdeklődni: Monor. Veress Pálné u. 2. Eladó Lada 1200-as lejárt műszakival, egyéves motorral, üzemképes állapotban. Mono rierdő, Vadász u. 24. 2213. Kovács. Méhcsaládok NB kereten eladók. Érdeklődni: Nagykőrös V., Szolnoki út 79. szám. Sürgősen eladó lakható melléképület beköltözhetően. főépület alapja kész. Nagykőrös, Bem J. u. 11. Érdeklődni: József Attila 4. Tápbolt, egész nap. Eladó 1 dp 140xl40-es kisipari kétszárnyas új, zsalu s ablak. Érdeklődni: Varró Imre. Monor. Sctrönherz u. 1 600 négyszögöl zártkert bekerítve sürgősen eladó. Kút, villany van Érd.: Nagykőrös, Re- gős u, 61, szám. Eladó: Érd. Asztalos u 3. szám alatti 30 négy zetméter alapterületű üzlethelyiség. Érdeklődni: tel. 06-20/51-285. Nagykőrös. Megkímélt PY-os Dácia. friss műszakival eladó. Nagykőrös. Rá- kóczi u. 2. Németh. Isaszegi három szoba, hallos. gázfűtéses, duplagarázsos, 500 n.- öl telken levő családi ház eladó vagy gödöllői lakásra cserélem. Érdeklődni: Gödöllő, Zrínyi u. 23. Gödöllőn 200 n.-öl telken családi ház eladó, Érdeklődni: Gödöllő, Csipke út 1 Laukó, Telefon: délután 28-20- 571. Eladó 2 fiatal, hasas tehén. Csemő, Táncsics M. u. 8. Háromszobás, 64 négyzetméteres szövetkezeti lakás eladó, cím: Monor Balassi u. 19/B III. em. 12. Érdeklődni hétvégén és naponta 17 órától. Solymáron kétszobás, 56 nm-es öröklakás eladó. 24 000 Ft/nm. 152- 040/36. napközben. Molnár__________________ Berendezéssel együtt eladó két. egyenként 45 nm-es kitűnő ál lapotban levő Marcella típusú faház. Érdeklődni lehet telefonon: 853-111. 121-es mellék személyesen: Hrabanek Lajosné, Zebe- gény Börzsöny u. 16. Törött gépjárművek vétele, eladása, kedvező feltételekkel: VI- TESZ, Vác. Damjanich tér 6. — Telefonszám (27)-11-213.____________ Gödöllői cv-toronynál 924 nm-es. panorámás gondozott üdülőtelek 20 négyzetméteres faházzal. vegyes övezetben reális áron. sürgősen eladó Víz bevezetve villany folyamatban. Érdeklődni: Pintér Attila. Gödöllő. János utca l/A I. 3. 3 szobás családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni este. Bag. Ady E. u. 6 Kis- és nagykereskedelem figyelem! Előnyös vétel — kedvező áron, amíg a készlet tart. Közvetlenül raktárról felkínáljuk az alábbi szárazáruféleségeket félkilós és zsákos kiszerelésben: tarkabab 52 Ft/kg. fehérbab 42 Ft/kg, lencse 42 Ft/kg, sárga felesborsó 20 Ft/kg, mák 80 Ft/kg. Kiszolgálás hétfőtől péntekig 7 órától 14 óráig. Címünk: FGTK. Albertirsa, Köztársaság út 89. sz. Telefon: Alb-ertirsa 20. Magán kisvendéglőmbe konyhalányokat és húselőkószítőbe férfi munkaerőt felveszünk. Cím: Vidám Szerzetesek Étterem, Szentendre. Bp. VII.. Nagydiófa u. 10. alatt bontott tégla eladó. Felsőgödön. a termálfürdőnél iúniusi kez- désű társasházban 80 nm-es, lakás. 350 000 Ft-ért leköthető. Tel.: 150-364. _______________ V erőcemaroson vendéglátó-ipari egység építésére panorámás telket tudunk biztosítani. Érdeklődni lehet Verőcemaros nagyközség tanácselnökénél. Verőcemaros. Árpád utca 40. Telefon: 06-2750-033.__________________ A szódon Országos állat- és kirakodóvásár, május 20-án szombatom__________________ G ödöllőn eladó 15 nm- es téliesített faiház. Bu. tiknglc. büfének, hétvégi háznak alkalmas 4- terasz. Érdeklődni a (29)-20-354-es telefonon, délelőtt.________ P C—202-es parketta csiszoló gép eladó. Horo- váth István. Bag, Sport u. 15. Bármilyen tevékenységre alkalmas, jelenleg is üzemelő üzlethelyiség Szigetszentmik- lóson eladó. 46 nm-es, saját tulajdonú, teljes közmű, irányár: 20 000 Ft/nm. Tel.: 772-383.___ V arrni tudó munkatársakat keresünk francia —magyar kft. fóti telephelyére. 229-690, 16 órától._________________ 2 helyiséges, szerelő- aknás műhely, 350 n.- öles telekkel együtt eladó. Érdeklődni lehet: Nagy László. D&bas, III., Vörösmarty u. — Autómosó service. Minőségi fehérbor hektó® tételben házhoz szállítással is szolid áron kapható termelőtől. Ács né. Gyöngyös Bartók Béla u. 51. szám. öriásvirágú. nemesített krizantém palánták kaphatók. Bélyegért árjegyzéket, küldök. — Kovács nyugdíjas. Budapest. Népköztársaság 23 1061. Állványkölcsönző megnyílt. Érd IX. kér, Bogvó u 44. öriásvirágú krizantémpalánták fehér és sárga: Polisade. Snowdon lila: Haliday. sárga: Connie Mayhew, Holland gelb, törpe fehér: Blanche. Megrendelhetők májusi, júniusi szállításra, postán utánvéttel is. — Helyszínen szombat, vasárnap. Karikásné. Gödöllő, Hunyadi u. 50 2100, Bérbe vennék augusztustól 2 évre egy tanyát esetleg későbbi megvételre. Villany szükséges (legelő 3 tehén részére). Köves úthoz közel tejcsar- nokhoz nem messze Nagykőrös. Kecskemét területén. Cím: Nagykőrös. Nyárkút- rét 9. Kerekes Régi. lekopott fürdőkádak felújítása a helyszínen garanciával 568-3Ó3 167-047. Giliszta és biohumusz termelését, és értékesítését kezdte meg a Po- iimarket Gmk Telefon : 471-587, Cím: Budapest IX.. Désl Huber u. 22. m. em. 13. Félfogadás: kedd és csütörtök 14—18 óráig. Üjból gépjármű-közvetítés! Zárt telephellyel kedvezőbb feltételekkel: VITESZ Vác Damjanich tér 6. — Telefonszám: (27)-11-213