Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-07 / 81. szám

1989. Április 7., péntek 5 A medve bőrére A J6 vadász előbb leteríti medvét, aztán iszik a bőrére! A kocavadásznak az is elég, ha meghallja a hajnali halihőra hívó kürtszót, máris fenékig ün'ti kulacsát. Mint azok a telektulajdonosok, kik az utób­bi időben falragaszokon, fák törzsére tűzött papírlapokon biai, pátyi, törökbálinti telke­ket kínálnak eladásra. S iste­nesen felverték az árát, mond­ván, a világkiállítás miatt a térség sohasem látott fejlődés­nek indul. Mert lesz például Budaörsön szálló uszodával, ol­csó kiskocsmák a zöldben, s érdemes penziót is felhúzni a telken, hisz vége-hossza nem látható sorokban özönlenek majd errefelé a külföldiek. Le­het — ám én amondó vagyok: ne igyunk előre a medve bőré­re, s vámot se szedjünk a haj­dani vadászat reményében! V. E. I Előbb nagyból kicsi; majd kicsiből nagy szövetkezet alakult Akinek pénze van, meggazdagodhat Budaörsön a Sasad Kertészeti Termelőszövetkezet faiskolájá­ban láttuk ezt a polipra emlékeztető korszerű mezőgazdasági gépet. Az ügyes, Robard névre hallgató gép nyolc metsző munkáját könnyíti meg (Hancsovszki János felvétele) Erre vagyunk képesek A zsúpos ház két oldala gyerekek iskolában, ma én fő­zöm az ebédet. Vedlett konyhaszekrény, a rozoga komódon tévé. Poros lemezjátszó, a gerendán zseb­lámpa, elemek, gyertya, dobo­zok. Felegyenesedni alig le­het, beütném a fejem a meny- nyezetbe. Csak nézem a 41 éves Juhász Zoltánt, s nem értem a dolgot. — G regász papáé volt a ház — mondja az ember —, Gre- gász Istváné. Én Kazincbarci­káról jöttem ide, paprikáz­tunk, brigádban. Jó kereset volt. Az üzlet befuccsolt, én meg munkát találtam a téesz- nél. Hogy ne legyen szanaszét a család, jött utánam az asz- szony a gyerekekkel. A pa­pa, aki akkor a benzinkútnál volt éjjeliőr, mondta, kevéske pénzért meglakhatunk a kis házban, aztán, ha ő meghal, hát miénk ez is. Nézem a kis házat. A szobát, ahol öt évig heten éltek a mostani, korai tavaszban is hűvös lehelletű, tíz négyzet- méteren. Nézem Juhász Zol­tánt, s nem értem: miért al­kuszik? Ez, itt, amit látok, embertelen. — Itt a tavasz — mondja —. s sok barátom van. Nem­sokára megcsináljuk a kerí­tést, s ebből a kis házból két­szobás otthont varázsolunk. Bányász voltam, megrokkant a derekam. Most telepőr va­gyok. Nem keresünk sokat. Nem mondom, jó lenne, ha nyernék, mondjuk a totón, de hát erre számítani nem lehet. Ügy tartom, az ember várjon a sorára, elöbb-utóbb úgyis megoldódik minden. Ha irigy­kedem mások házaira, hát nekem nem lesz jobb, csak keserű leszek. Van itt kis sző­lő, kertecske. s lesz majd há­zacska is. Mi erre vagyunk képesek. Bellér Ágnes színbe fut át — ez csak a na­gyon tiszta fehér tulajdonsá­ga. Mint ahogyan a tökéletes fekete is ugyanezzel az acé­los kékséggel tüntet. Nádtető ékíti a házat, a rendezett ud­varon idős asszony vizet me­rít, vödörbe, öreg úr üldögél egy széken, komótos-nyugod- tan. s száradó paprikafüzérek lógnak a gerendáról. Az asszony nem áll szóba velem. Nem akar az újságban „szerepűim”'. A házat még a szülei építették, s valaha Ki.s- kunlacházán igazán nem volt olyan nagy különlegesség a vert falú, zsúpos építmény. Maga a falu sem volt ekkora, az élet is más volt, és igazán nem érti. hogy egy jöttment idegen miért éppen erre a házra, s lakóira kiváncsi. A vödörben a víz hamarosan lendül egyet, az asszony is enyhül, s ha a bolond városi zsúpos házat keres, hát néz­zen kicsit odébb, amott, a sar­kon van még egy. Talán, ha ez a kettő a régi egész Lac- házán. hát ha látni szeretném, menjek oda. Megyék. Hasonló ingerült emberre számítok, bezárkózott életre. A kerítésvesztett udvar sem ígér semmi mást, csak kevesebb tartást. A másik házban az öregek évente két­szer meszelnek, nehezedő ka­rokkal. seprű, cirokja legyezi az udvart. Kivetett dívány az udvaron, ugatni elfelejtett ku­tyák, száradó ruhák a köté­len, s egy fiatalember, harsá- nyan-mintás ingben, szakállal, kíváncsian. — Juhász Zoltán vagyok — kezel le, s fordul az alacsony ajtón befelé, a mestergerendás konyhába, ahol éppen oldalast süt a vályogból rakott tűzhely élő lángján. — Bocsánat — fordul vissza — de odaég. A feleségem a boltban jár, a tokát Tóth István saját magá­nak és két társának számolta el. 1 g.v állhatott elő az a hely­zet, hogy a tejbegyűjtő vezető­jének két tehene feltűnően sok és zsíros tejet adott — .még abban az időszakban is,, ami­kor az állatorvosi kimutatás szerint vemhesek voltak, illet­ve borjaztak.(l) Amikor a rendőrségen ki­hallgatták,, Tóth István beis­merte, hogy folyamatosan csalt, valamint azt is, hogy két társának; Bugyi József­nek és Dömök Sándornénak a nevére is több tejet számolt el. mint amennyit leadtak, és ezért 1983 januárjától kezdő­dően Bugyi Józseftől havi ezer, Dömöknétöl pedig havi 300 forintot kapott vissza. A történtekhez még az is hozzá tartozik, hogy TótH'Tst- ván a tejátvételi íveket meg­semmisítette, csak az 1988. évi ívek egv része került elő. így tehát, mint a rendőrségi vizs­gálat megállapítja; a soroza­tos csalásból származó haszon egy részét — bizonylat hiányá­ban — nem lehet kimutatni. Mindez persze csak nagyon laza ellenőrzés mellett volt le­hetséges. A Nagvkátai Rendőrkapi­tányság az ügyet vádemelési javaslattal átadta az ügyész­ségnek. Ga. J. A nagy hal megeszi a kis halat — aki soha nem ke­rült közelebbi ismeretségbe a közgazdaságtannal, az is hallhatta a régi marxi alaptételt. Az idén januárig ér­vényben lévő szabályozórendszer visszásságainak kö­szönhetően azonban nálunk az állampolgár ennek ép­pen az ellenkezőjét tapasztalhatta. Itt a kicsi ette .meg a nagyot, vagy legalábbis vágta zsebre. Az Érdi Építőipari Szövet­kezet felismerte az idők sza­vát: 1988 májusában kisszö­vetkezetté alakultak, majd ez évtől, a bér és a költségek me­rev elkülönítésének feloldása után újból mint nagyszövet­kezet működnek. — Az elmúlt évben nem volt más választásunk — mondja Kiss Imrei a szövet­kezet elnöke. — Évente két­ezer munkaóra az alapunk. Ha csak ötven forintot fizetünk egy-egy embernek óránként, azzal majdnem kimerítjük a saázegyezer forintos bérkere­tet. Márpedig az az ötven fo­rint nem túl sok, ennyiért ma kevesen hajlandóak dolgozni. Egyszerűen alig tudtuk elvé­gezni a munkáinkat. Két út állt tehát előttünk, hogy „bün­tetlenül” emelhessük dolgo­zóink bérét. Az egyik az lett volna, ha belépünk az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal bérklubjába, a másik, hogy kisszövetkezetté alakulunk. Az előbbi megoldás eleve nem jöhetett szóba, mert annak feltétele az éves árbevétel húsz százalékának tőkés ex­portból való teljesítése. Tehát maradt a másik ösvény. Mind­össze négy nap kellett hozzá, hogy végrehajtsuk a szervezeti átalakítást. Tagságunk létszá­ma 514 volt, ezt Tecsökkentet­tük 98-ra. — Hogyan? Elbocsátották őket? — Megegyeztünk velük, hogy lépjenek ki mint tagok, de ez csupán formai változást jelentett, hiszen mint alkal­mazottak változatlanul itt dol­goztak tovább. Volt ugyanis egy hatalmas lyuk a szabályo­záson: nem maxin^lta az al­kalmazotti létszámot. — S hogyan alakult azután az önöknél dolgozók jövedel­me? — Az elmúlt évben az át­gondoltabb gazdálkodásból adódóan 37 százalékos(l) bérfejlesztést sikerült végre­hajtanunk. Tavaly 137 ezer forint volt az éves átlagbér egy főre, s ezen túl még tisz­tán, az adólevonások után hét­milliót tartalékoltunk, ezzel is növelve a forgótőkealapot. Az viszont tény, hogy volt tagjaink mintegy fele kivette a részjegyét, mondván, ha már úgysem tag, felhasználja vailami másra. Ám ez mind­össze két-háromezer forintot jelentett személyenként. — Tavaly év végén azonban bekövetkezett az újabb vál­tás... — Ismerve a bérszabályozás várható változását, visszalép­tettük a tagoltat, bár akadtak olyanok, akik nem jöttek, so­kallták a belépési részjegyek kéthavi fizetésnek megfelelő árát.,Jelenleg 320-an vagyunk, 184 alkalmazottal, s várjuk a szövetkezeti törvény módosí­tását. Amennyiben ugyanis a tervezett változások életbe lépnek, alaposan megváltoz­nak működésünk feltételei. — Miben áll majd ez a vál­tozás? — A jelenlegi III. törvény a szövetkezeti vagyon oszthatat­lanságát mondja ki. Ha ezt feloldják, és a parlament el­fogadja, hogy a vagyon rész­ben, maximum ötven száza­lékban oszthatóvá válik, ak­kor a jelenlegi százmilliós va­gyonunk feléért értékpapírt, szövetkezeti üzletrészt kap­hatnának tagjaink. Ha kiszá­moljuk, ez fejenként 160 ezer forintot jelent, év végén pedig mindegyik tag tarthatja a markát az osztalékért, persze, ha. vgn.mit osztani,.de ez már az ő munkáján is múlik. Ez­által tehát közvetlenebbé vá­lik a tulajdonosi érdekeltség. Itt azonban még nincs vége a játéknak. További két út kö­zött választhatunk. Az egyik az lenne, hogy ez,t az érték­papírt a tag szabadon elad­hatja, családtagja pedig örö­kölheti. Ebben az esetben tu­lajdonos lehet akár a sarki boltos, a postás — bárki, aki úgv véli, van értelme ebbe a vállalkozásba fektetnie a pén­zét. Ha úgy látja, alacsony az osztalék, nem jól muzsikálunk, továbbadhatja. — Miért jó ez a megoldás? — Mert így a tőke működő tökévé válik, forog a pénz — legalábbis papíron. A szövet­kezeti üzletrész-tulajdonos bármibe — akár egy másik vállalkozásba is — befektet­heti a részét, ami, ha jól vá­lasztott, megint csak kamato- ■ zik. A szövetkezeti dolgozók­nak pedig egészen egyszerűen a magasabb jövedelem meg­szerzéséért éri meg itt dolgoz­ni, még ha értékpapírral esetleg nem is rendelkeznek. — S melyik lenne az az em­lített másik út? — A másik verzió szerint csak a szövetkezet veheti visz- sza az értékpapírt, az nem adható el, nem örökölhető, s amennyiben a tag kilép, mi két-három év alatt kötelesek vagyunk azt visszavásárolni. Egyelőre még magunk sem tudjuk, melyik lenne szá­munkra az előnyösebb válasz­tás. Mindenesetre, ha a szö­vetkezet is társaságnak minő­sül majd, s minden olyan jog­gal rendelkezik, amely azt megilleti, mi arra törekszünk, hogy szövetkezeten belül több kisebb egységet, mondjuk kft.-két hozzunk létre. így köz­vetlenebb az érdekeltség. — Felmerül még egy kér­dés: az adható-vehető érték­papírok nem segítik-e majd jobban elő a társadalom po­larizálódását? Hiszen az ve­het több értékpapírt, részje­gyet — nevezzük bárminek —, akinek már az indulásnál több pénze van rá. — Ez kétségkívül így lesz; az, hogy pénz szüli a pénzt, áthághatatlan gazdasági tör­vény. A beszélgetés az érdi elnök­kel csupán ’ egy gazdálkodó szervezet kényszer diktálta át­alakulásának krónikájaként indult. Ám rövid időn belül eljutottunk olyan fogalmakig, mint értékpapír, részjegy, szövetkezeti üzletrész ... Le­hetséges, hogy a nem is oly rég még hamis polgári köz- gazdasági ideológiaként ki­kiáltott konvergemciaelmélet, a tőkés és szocialista rendsze­rek egymáshoz . közelítése mégsem tévedés? Nagy Adrienn Válságban vannak a társulások Menteni földet, vizet, levegőt A nagy társadalmi és gaz­dasági átalakítás lázában vi­szonylag kevés szó esik a víz- társulások helyzetéről. Ezek közül a pomázinak a szakmá­ban legendás névnek számító Kvassay Sajó András az igaz­gatója. A nagyapja tervezte a Kvassay-zsilwpet. s az unoka sem „esett messze a fájától”. Egyebek mellett ezért is ér­demes figyelni arra, amit ezen társulatok gondjairól, jövőbe­ni lehetőségeiről mond. A cége, a Közép-Duna Men­ti Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulás 1988-ban jó évet zárt. A 64 millió forin­tos termelési érték mellett hatmillió forintos nyereséget könyvelhettek el. S ez azért nagy dolog, mert a társulat tagjai által fizetett érdekeltsé­gi hozzájárulás összege hosszú idő óta nem változott, az ál­lamtól sem kaptak egy fillért sem. közben pedig az árak az ismert módon emelkedtek. A 233 kilométer hosszúságú pa­takot, illetve kis vízfolyást pe­dig karban kellett tartani. Ha a pomáziak eredményei nem is. de a problémáik igen ha­sonlóak társaikéhoz. Melyek ezek? A legfontosabb az. hogy a fenti okok miatt kizárólag ál­lagmegóvás szintű fenntartási munkát tudtak végezni, pedig a lehetséges belső tartalékai­kat mozgósították. Ám még erre sem lettek volna képesek, ha nem szereznek külső meg­rendeléseket. s onnan nem hoznak pénzt a saját konyhá­jukra. Pedig az állagmegóvás nagyon fontos! Mert, állítja Kvassay Sajó András, ha egy nagyméretű műszaki beavat­kozást nem követ folyamatos fenntartás, a beruházásra for­dított milliókat szó szerint el­mossa a természet. Míg a rend­szeres beavatkozás esetén csak akkor van szükség, komolyabb munkára, ha a vízelvezetési igények lényegesen megnöve­kednek. Most azonban fordí­tott a helyzet: a társulat alap­feladatainak ellátását lehetet­lenné teszi a központi támo­gatás elmaradása, az érdekelt­ségi hozzájárulások reálérté­kének csökkenése. A közmű­vek oedig fokozatosan lerom­lanak. Ami ma könnyen javít­ható lenne, holnap csak mil­liók ráfordításával tehető rend­be. — Milyen megoldásokat ajánl az igazgató? — Elsősorban azt. hogy a jelenleg tanácsi kezelésű bel­területi. illetve belterületet érintő vízfolyásokat közös erő­vel tökéletes rekonstrukció alá vonják, majd — megálla­podás szerinti érdekeltségi hozzájárulás fejében — azt a társulat folyamatosan tartsa rendben. Továbbá szorgalmazza az úgynevezett belterületi víz­rendező társulatok létrehozá­sát. Ezek éppen olyanok len­nének. mint a víz- vagy csa­tornatársulások. Egyes, mű­szakilag körülhatárolt terüle­teken, például néhány utcá­ban. városrészben vagy lakó­telepen készíttetnék el az el­vezető rendszert. Ott. ahol a lakosság, a tanács vagy a gaz­dasági egységek küszködnek a belvízzel, tudják, hogy a ter­mészet ily módon is mekkora kárt tud okozni. Ezért támo­gatják a tanácsok és a vízügyi szervek — akár a költségek 60—70 százalékáig is —•" eze­ket a sajnos még fehér holló­ként fellelhető társulásokat. A következő észrevétel már arra vonatkozik, hogy miiven összefüggés lelhető fel a tár­sulások anvagi ereje és az alapfeladatok ellátása között. Mindenekelőtt: a pomáziak már évek óta vállalatként te­vékenykednek. A hatmilliós nyereség kizárólag ennek n mentalitásnak köszönhető. Ab­ból indultak ki, hogy ha már nem ad Dénzt az állam, nem tudnak többet fizetni a társu­lás alapítói, ha adott a gép­park, a szakembergárda, a tapasztalat, akkor munkát kell keresni. A hozzájuk tartozó területen és azon kívül is vál­laltak és vállalnak minden profiljukba tartozó munkát. Versenyben másokkal, szigo­rúan a kereslet és kínálat tör­vényei szerint megszabott mó­don. vigyázva, hogy az alap- tevékenységet is javítsák. S a nyereségorientáltság nincs el­lentmondásban a közcélú víz­gazdálkodási feladatok ellátá­sával — amiért eg-^bként va­laha ezeket a társulásokat életre hívták, s most is fenn­tartják. Mert minél erősebbek lesznek, annál több szellemi és technikai beruházást tud­nak megvalósítani, annál több energia jut az alaptevékeny­ségre is. A vegetáló társuláso­kat ugyanis elhagyják a szak­emberek, leromlanak az eszkö­zei. Olyannyira ezt vallják, hogy már a szorosan profil­jukba tartozó munkákon kí­vüli szolgáltatást is vállalnak. A telepükön felépített szer­vizben a lakosság és a válla­lunk számára egyaránt javí­tanak tehergépkocsikat. Meg­rendelésre hajlandók többcé­lú üdülőtavak kialakítására, a szennyvíziszap kezelésére. Miért ezek az erőfeszítések? Mert Kvassay Sajó Andrásék meggyőződése szerint a Duna­kanyar körnvezete rendkívül szennyezett. A természetre itt nagv teher nehezedik, pedig rendkívül fontos része az or­szágnak: idegenforgalmi köz­pont. Menteni kell a termő­földet. a vizet. a. levegőt. Ezen túl arra is’ nagv szükség van. hogy az évtizedek alatt meg­épített vízelvezető műtámvq- kat ne engedjék tönkremenni, A szakemberek szerint a hely­zet máris kritikus. Vicsotka Mihály . Lefölözték a hasznot-------------------------------------------------------------t C sodatehén Újszilváson Az újszilvási kistermelők hosszú időn keresztül rosszal­lóan csóválták a fejüket amiatt, hogv hiába gondozzák, abra­kot ják nagy igyekezettel a te­heneiket, nem mutatkozik megfelelő haszon a fáradozá­saikért. A tej zsírtartalma ala­csony volt. a haszon pedig a vártnál kevesebb. A közelmúltban azonban fény derült arra. hogy mi is történt tulajdonképpen. Tóth István, aki a Zöldmező Ter­melőszövetkezet kezelésében levő újszilvási tejbegyűjtő ve­zetője volt, s lefölözte a ha­szon egy részét. Bejelentés alapján a Nagykátai Rendőr- kapitányság vizsgálatot indí­tott. melynek során szakértői vizsgálatot végeztettek. így bebizonyosodott, hogy a 'tejbegvűjtő állomás huszonhét esztendős vezetője többféle módon is manipulált. Egyik az volt, hogy a kistermelők ál­tal beszállított tejet felvizezte, és meg is csonkította fél, gyak- ran egész literekkel. Sok ki­csi sokra megy, de úgy lát­szik. ez mégsem volt elég. A szakértői vizsgálat során az is kiderült, hogy Tóth Ist­ván az adminisztrációnál gyak­ran tévesen számolt, és érde­kes módon, az összeadási hi­bákból eredően is mindig ne­ki lett haszna. A továbbiak­ban majd meglátjuk. hogy nem kis összegekről volt itt szó. Az eljárás során megállapí­tották. hogy Tóth István, aki 1981-től leváltásáig töltötte be a vezetői munkakört, 1987-ben és 1988-ban. a tej vizezésével 49 ezer forint árbevételi több­letet ért el, összességében pe­dig — az összeadási hibák és fiktív kifizetési jegyzékek ré­vén — százhúszezer forint a kimutatott, jogtalan haszon. Az ily módon szerzett forin­Robard, a modem polip

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom