Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
Vélemények az agrárpolitikáról Ádám, Éva földet kap? Négy ember ült az újságírókkal szemben, s mind a négyen féltették a magyar mezőgazdaságot. Féltették, de mind a négyen máshogy. A Magyar Újságírók^ Országos Szövetsége agrárpolitikai szakosztályának ren- dezvénye lehetőséget kínált arra, hogy a hazai pártok és szervezetek képviselői elmondják véleményüket az agrárpolitikáról. Sorra vették a föld- tulajdon kérdéseit, az üzemi formációkat, a termelők szakmai és politikai érdekvédelmét, valamint a falu és a vidék jövőjét. A kerekasztal-megbe- szélés igazi csemegének számított, még akkor is, ha a hat meghívott közül csak négy szervezet küldte el képviselőjét. A Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt távol maradt. A Magyar Demokrata Főrum már a kezdetek kezdetén zászlajára tűzte az új földosztást, a farmergazdálkodást. Bogárdy Zoltán az MDF képviseletében természetesen ezúttal is az új földosztás szükségességéről beszélt. Igaz, elismerte, hogy a mező- gazdaság sokkal jobb helyzetben van még ma is, mint az ipar, de ha ugyanarra a szintre süllyed, az ország kilátástalan helyzetbe kerülhet. A betegség jelei már diagnosztizálhatok, a. gyógyszer pedig az lehetne, ha visszakapnák földjeiket azok, akiktől annak idején elvették, esetleg leszármazottaik. A maradék földet pedig el kell adni, méghozzá nyilvános árverésen — vélte —, s így az kaphatja meg, aki a legtöbbet tudja kihozni belőle. A Magyar Néppárt képviselője, Márton János tulajdonképpen egyetértett az MDF programjával, szerinte is a földrendezésben a legnagyobb szerepet a helyi lakosságnak kell kapnia, ám arra is felhívta a figyelmet, hogy a törpebirtokok kialakításával semmit sem oldanánk meg. Az ilyen farmok hatékonyan nem1 művelhetők, példák sorával bizonyította, hogy ez a formáció nem vált be. A föld visszaadása Is egy sor kérdést vetne föl. Milyen mélyre ássanak le a múltban, a tulajdonos kutatásakor? Ádám. Évától nem kezdhetik, de akkor hol legyen a határvonal? Állítólag a föld visszaadásának hírére egyes falvainkban megjelentek a — régen kitelepített — svábok. Megnézték régi földjüket, házukat, s udvariasan megkérdezték az ott lakó székelyektől, mikor óhajtanak visszátetemilni Romániába? Az MSZMP munkatársa, Takács József, azzal kezdte, a mezőgazdaság teljesítménye nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyre került, ami természetesen nem jelenti azt, hogy javítani nem lehetne. Szerinte is rendezni kell a földtulajdont, mégpedig úgy, hogy bárki állampolgári jogon vásárolhasson földet. De a vásárlás feltételeit szigorú szabályok közé kell szorítani. Azoké legyen a föld, akik valóban meg is művelik. Különben megtörténhet, hogy a pesti butikosok fektetik be pénzüket, s hatalmas földterületek maradhatnak műveletlenül. A megújulásban is a mezőgazdasági nagyüzemekre kell támaszkodni, de szükség van a kisebb formációkra is. Nem támogatta viszont azt az elképzelést, hogy a teljes földterületet parcellázzák ki. A már elhangzott ellenérveket újjal egészítette ki. Emlékeztetett rá, hogy jelenleg 464 ezer nyugdíjasa van a mezőgazdaságnak, s alig hihető, hogy az évi húszmilliárdnyi nyugdíjukat a farmergazdaságok biztosíthatnák. A Szabad Demokraták Szövetségének elképzelései újabb színt vittek a vitába. Juhász Pál szerint a jelenlegi nagy- és kisüzemi rendszer nem hatékony. A szövetkezeteket befektetési társasággá kellene alakítani, tehát részvénytársaságokká, s azután csináljanak, amit akarnak. Vélemériye szerint önmaguktól létrejönnének a megfelelő formációk, így többek között a középüzemek is, melyek ma még hiányoznak a skálából. Olyan szövetkezeti formák alakulnának ki, melyekről ma még nem is álmodunk, s amelyeket felsőbb utasításra nem is lehet létrehozni. Az igény hívná életre ezeket, ezzel párhuzamosan az elavult struktúrák elhalnának. A négy ember féltette az agrárgazdaságot, és a kenyerünket is. Abban mindannyian egyetértettek, hogy az általuk elképzelt átalakítás közben sem csökkenhet a hatékonyság Mégis valami mintha hiányzott volna. A pártok és szervezetek képviselői elmondták ugyan a programjukat, de hiányzott egy ötödik „képviselő”. Egy vastag bajszú, kérges kezű ember... a magyar paraszt. Akitől meg lehetne kérdezni, ő mit szeretne? Kellene neki egyáltalán a föld? Bizonyára visszakérdezne: Meg tudja valaki az itt ülők közül mondani, mennyi a föld értéke? Aztán érdeklődne, ha már a szövetkezeti vagyont fel. akarják osztani, ipari üzemüket is meg lehetne venni? Vagy kik kaphatják meg a mezőgazdasági gépeket, minden szövetkezeti tagnak nem jut traktor és kombájn? Aztán, ha meggyőznék, vegyen földet, megkérdezhetné: ugyan miből? — Mert bármilyen hihetetlen, a „szalmazsákja” nem ezresekkel van bélelve. Ha pedig kölcsönt vesz fel, annak húsz százalék a kamata, s annyit a föld nem „fizet”. Végül a paraszt mosolyra húzná a száját és elmondana egy történetet: Kaszál a paraszt az apjától, nagyapjától eltanult ősi ritmusban. A poros úton állami Volga zötykölödik, megáll a föld szélén és kiszáll a négytagú bizottság. Elnézik a munkát, csóválják a fejüket, hümmögnek. Nem hatékony, mondja ki végül a legtekintélyesebbik. Megírják jelentésüket, az végigjárja a szokásos utat, alosztályok, osztályok, főosztályok látta- mozzák, míg végül megszületik a megoldás: még egy pengét kell szerelni a kaszára, s akkor oda is, vissza is vágná a rendet. Dolgozik a paraszt a duplapengéjű kaszával, megjelenik a bizottság, megint hümmögnek, s az eredmény, a paraszt övére kötnek egy gereblyét is, így mindjárt össze is húzza maga mögött a gabonát. Hanem amikor legközelebb meglátja a bizottság autóját, ledobja a gereblyét is, a kaszát is, és elrohan, egyre távolabbról hallják a hangját: Azt már nem várom meg, hogy egy lámpást is akasszanak rám, hogy éjszaka is dolgozhassak. M. T. Egy kis pluszjövedelemhez jutni A málna» rillet itt már mindenkit megfertőzött Mintha valami játékos kedvű tündérlány fűzte volna föl gyöngysornak a tankás dombokon sorakozó málnatöveket. Végeláthatatlan sorban szikrázik a sokféle zöld a sorok között gondosan művelt föld okker színe bukkan elő. Odébb az egyéves ribizliültetvény smaragi- bokrai díszítik a tájat. Vámosmiko- la. Perőcsénv környékén nem számít rendhagyónak a bogyós gyümölcsültetvény. Errefelé az emberek nem az állattenyésztésből egészítik ki keresetüket. A málnatermesztésnek. ribizliültetésnek már hagyományai vannak, mint Turcsá- nyi László, a perőcsényi Vörös Csilla? Termelőszövetkezet személyzeti se mondja ez az őrület itt már mindenkit megfertőzött. Tavasztól őszig Péter Ferenc elnökhelyettes egyben a gyürhölcstermesztási főága- zatvezető is, jobb helyre nem is fordulhattam volna érdeklődésemmel. Aréa vagyok ugyanis kíváncsi, hogvan művelik most, ezeket az ültetvényeket, a felesben történő munkáknak ugyanis leáldozott ma már — Nem is csoda, ugyan, ki szereti nehéz rr unkával megszerzett jövedelmének felét adóba befizetni? — replikáz'k az elnökhelyettes. - Volt. néhány évünk, amikr.r lem n igyon keresték az emberek a különmunkát, Ügy három eszt.endeie ismét bérbe adhatjuk a málnást, a r'bizlist Az emberek szeretnék megőrizni életszínvonalukat ezért keresetkiegészítésként, vállalják a háztáji vaav bérbe adott ültetvények művelését. A szövetkezet tizenkétezer forintért adja bérbe hektáronként az ültetvényeket, s a szerződés kiköti, csakis mi vásárolhatjuk föl a termést ezekről a területekről. Tavaly jó ára volt a málnának, az idén is meghatároztunk egy védőárat. Ha leesik a hé Természetesen, hogy végül Is mennyiért vásárolhatjuk meg a termést, az a kereslettől függ. A -zö- vetkezet semmiképpen sem fizet rá, egyrészt bevételt jelent a bérleti díj, másrészt a forgalmazás utáni kilogrammonkénti két forint. Ha nem veri el a jég a málnást, s inás természeti katasztrófa sem üt be, állagban egy sorról húszezer forint tiszta jövedelem üti a markát az embernek. — Nem valami sok — így Tur- csányi László —, de ha semmit sem teszünk, hát semmire sem jutunk. Faluhelyen az ember tavasztól késő őszig dolgozik, úgy tartjuk, ráérünk akkor pihengetni. ha leesik a hó. Nálunk a kertben is van málnás, de az tavaly nagyon ..gyengén muzsikált” elrúgta a pajor a gyökereket., jó, ha tízezer forint nyereség volt rajta. Megegyeztünk a fiaimmal hogy ezt a területet ők gondozzák. s övék a pénz is Kacifántos növénv a málna, új telepítésnél sokáig csak a munka van vele, három év. míg termőre fordul. Ha összefog a család, ha nem is könv- nvedén, de különösebben nagy fáradság nélkül meg tudjuk oldani a művelést, gondot csak a szedés jelent. Két sor málnás a miénk a termelőszövetkezeti területen, s ezenkívül van ribizli is Azt látnia kellene, amikor hétvégeken összejön a csapat, s kétszáz méter hosszan itt Is, ott Is emberek hajladoznak a sorokban. A szövetkezeti tagok közül talán nincs is olyan, aki ne bérelt volna területet, de akadnak most már szép számmal külsősök is. Pedagógusok például, akik így próbálnak egy kis pluszjövedelemhez jutni. Péter Ferenc hiába is akart volna, nem vállalhatott málnást. Egyszerűen nem tudja megoldani az érés idején a folyamatos szedést. Ilyenkor kétnaponként járnak ki az emberek az ültetvényre, unatkozó családtagot nem lát az ember sehol. segítségre máshonnan nem számíthat. Így aztán ő az egyszerűbb ribiszkés mellett döntött, ezt géppel is lehet szedni. A szövetkezet bérbe adja a szedőgépet is, a díj hektáronként húszezer forint. Megéri az üzlet — Lehetne számolgatni, megéri-e a vesződést vagy sem — összegez Turcsányi László. — Ha nagyon osztunk-szorzunk, talán még a har- mineforintos órabér sem jön ki, s akkor még nem is gondoltunk jégveréssel. De errefelé nemigen van más lehetőség, a háztáji zöldségtermesztésnek leáldozott már a napi j annyit ültet, mindenki, ami a családnak elég. Állatot alig tartanak, magam Vámosmikolán lakom, úgv tudom, talán két tehén sincs a kisgazdaságokban. A termelőszövetkezeti tag arra sem igen vállal koz hat. hogy másutt keressen valami mellékest nem utazgathat kilométereket. így hát nálunk az ültetvénygazdálkodás dívik, s a tisztes séges munkának meg is van a gyű molcse. De milyen szép, illatos! Bellér Ágnes Az az enyém, amit lelövök Vad dolgok ezek NAGYGYÖRGY SÁNDOR: TANYA A vadak ezúttal kimaradtak a szórásból, a reformereknek és a maradiaknak tituláltak egymásra lődözték érvpatronjaikat a MÉM-bcn, Céltáblaként pedig a vadgazdálkodást tartották maguk elé. Valóban megengedhetetlen lazaság, hogy most amikor a tulajdon reformját vagy inkább reneszánszát éljük, a vadak még mindig az állam tulajdonát képezik. Pedig bebizonyosodott számtalanszor, hogy ami mindenkié, az tulajdonképpen senkié. Az oktalan állatok csak bóklásznak erdőn, mezőn és nem tartoznak senkihez. Nosza, gyorsan ki kellett osztani a „vadgazda” szerepét. Kié legyen tehát a vad? Akinek a földjén van! Az ötlet jó. Végre egy új jelszó — a földosztás mellett —, mellyel tagokat lehet toborozni a rcformcsoportokba. S országunk milliónyi szakértője máris állást foglalt az új módi ellen, vagy mellett. A vita morajából alig hallatszik ki maguknak a vadászoknak a hangja. Pedig nekik is van véleményük, de mivel elterjedt, hogy a vadászat az „elvtársak” úri szórakozása lett, érveiket eleve visszatetszéssel fogadják. Hazabeszélnek, védik kiváltságaikat — tartják róluk. A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezet mezőgazdasági igazgatója, Králl Béla a dabasi Kossuth Vadásztársaság elnöke is. Tudja, hogy a közhangulat a társaságok ellen fordult a kipattant „ügyek” miatt. Mégis úgy véli, nem szabad a szélsőségek alapján ítélni. A társaságok nagy többsége a vadászat szerelmeseit gyűjtötte össze beosztásra való tekintet nélkül. Az ő harminchárom fős csoportjában is van mezőőr, erdész, gépkocsivezető, nyugdíjas, kőműves, brigádvezető, bíró. Első érvként azzal a harmincnegyven millió dollárral hozakodik elő, melyet a külföldi vadászok hagynak itt évente, s mely azt bizonyítja, annyira azért mégsem voltak elveszettek ezek a vadak gazda nélkül. Más kérdés, hogy lehetne-e magasabb ez az összeg? Véleménye szerint aligha, mivel már így is túlkínálat mutatkozik. Az is lehet éppenséggel, hogy az intézkedés eredményeként csökken a vadak száma — véli Heltay István, a vadászok Pest megyei intéző- bizottságának fővadásza, s arra az egyszerű tényre hívja fel a figyelmet. hogy a vadak mozognak. Nem tisztelik .a területhatárokat. Képzeljük most el, hogy létre jönnek a farmergazdaságok, s ott bóklászik az a szerencsétlen vad Nyilvánvaló, hogy addig a „farmer” tulajdona az állat, amíg a földjén tartózkodik, mindent meg is fog tenni, hogy ottmarasztalja, magyarul gyorsan le- puffantja. Viszont ugyanezért nem lesz érdemes a vadak gondozásával, szaporításával foglalkozni. Akkor sem rózsásabb a kép. ha maradnak a szövetkezetek, s a földjükön lévő vadakat megkapják. A vadgazdálkodásra kiemelten alkalmas területeken kívül nagy pénzt ezzel nem lehet keresni, könnyen előfordulhat, hogy — a vadkárt megelőzendő — egyszerűen lelődözik az állatokat. Ha nem a vadat, csak a vadászat jogát kapja meg a föld tulajdonosa, nyilván ezt a jogot annak adják, aki a legtöbbet fizeti érte. A jelenlegi vadásztársaságok sok pénzt nem tudnának előkeríteiii erre a célra, a befolyt összeg nagyját elviszi a vadak gondozása, ápolása és a vadászház építése, szépítése. A legtöbbet azok ígérhetnek a jogért, akiknek eszük ágában sincs gazdálkodni, kibérelik egy évre a területet, s puskavégre kapnak mindent, ami mozog, azzal továbbállnak. Ne legyünk azonban ennyire borúlátóak, lehet, hogy néhány szövetkezet valóban gazdálkodni kíván a vadakkal. Megalapítják a „vadágazatot”. Eddig a vadásztársaságok tagjai ingyen gondozták az állatokat, társadalmi munkában. Így egy nagyvad kilövése „mindössze” ötvenezer forint ára kemény valutájába került a nyugati vadászoknak, a magyar bérvadászok olcsóbban megúszták, potom húsz—harmincezerből kijött. A szövetkezeti „vadágazat” dolgozói fizetést kapnának, megterhelné az állatokat az adminisztráció költsége is, kilövési1 díjuk a csillagos égig rugaszkodik. Ezek után inkább lőné le a vadász a társát, mintsem egy őzre fegyvert emeljen. Az előbbit néhány évvel meg- úszhatná, viszont az utóbbi esetben a fél életére eladósodna. Ilyen szépen végiggondolva a tervezet várható „előnyeit”, az ember nem érti, miért kell egyáltalán bármit is változtatni a jelenlegi módin. Vagy ha mégis kell. miért nem a hozzáértők véleményét kérdezik a jobbítás lehetőségéről? Furcsa, de a nagy igyekezetben, hogy az elbitangolt vadakat „visz- szavezessék” a tulajdonoshoz, a legegyszerűbb megoldásra nem gondoltak. Ha mindenképpen vadgazdát kell keríteni, legyen azoké a vad akik gondozzák az állományt, a vadásztársaságoké. Jövedelmük után fizessenek adót, gazdálkodjanak. Nem akarok senkit megbántani, ezért nem is mondom azt, hogy ezúttal a tervezet kiötlői bakot lőttek. Maradjunk annyiban, csütörtököt mondott a puskájuk. Mátrai Tibor
