Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

Önök bánok K opott lemez. Agyonjátszott. „Ez volt az alapnóta május elsejéken, fel- vörösök-proletárok... de most már raktári darab lesz belőle”, mondja a város ünnepségeinek hangmestere, dekora­tőre, főrendezője, mindenese. Néha egy szó egész háború: vörösök, proletárok... Ma?l Vörösök? Proletárok? Amikor némely helyen a tárgyalóasztalokat borító vörös posztót is gyors iramban cserélik ki zöldre, barnára, bár­mire, csak vörös ne maradjon, nehogy... Ahol mindent tagadnak, ott semmit sem akarnak, csak tagadni. Május első napja. Tiltott, üldözött, vagy éppen hivataloskodással visszataszítóvá mere­vített ünnepek emléksora. Az is. S emléksora napoknak, amikor a világ minden táján moz­dult a sereg, amikor víg majálisokba olvadt a pártjelvények kerítette tömeg, amikor tiszta szívből zengett a dal és otthonról hozott volt a virág... Melyik a miénk, mert az az „iga­zi”? S van-e, létezhet-e a személytől függet­lenített igazi ünnep? Nem létezhet! Kinek- kinek annyi és olyan május elsejéje van, amennyit és amilyet esze és szíve egyszerre őriz. Akinek egy ilyen ünnepe sincsen, az má­soknál sokkal szegényebb. Mert tél elmúltát, tavaszt köszönt ez a nap ezer évek óta tör­zsek, népek sokaságánál. Mert kezdete a re­ménynek, az új nyárnak, az új termésnek. Hívogatója a szolidaritásnak, az összetarto­zásnak is, immár éppen száz esztendeje, mert 1889-ben hozta meg határozatát erről a II. Internacionálé. Száz év. Menny! kenetes szó, brutális rendőr­attak, fénylő szem, ordító száj, mennyi jel­mondat, felirat, kép, zászló, utcakőbarikád, mennyi remény és kudarc, győzelem és vere­ség, mennyi összefonódó kéz és ütésre emelt ököl, tüntetés és víg felvonulás, mennyi hazug szó és igazi seb,, mennyi vér és halott. Igen: halott! Az ő emlékük előtt ne tisztelegnénk? Az ő harcukat miért kicsinyelnénk? Magát teszi törpévé az, aki hátat fordít mindannak, amit az előttünk járók reánk hagytak. S amit reánk hagytak, abban van gyönyörűséges és mocskos, felemelő és sárba rántó, igaz és hamis, vonzó és taszító: a teljes élet. Mi majd kizárólag gyönyörűségest, fel­emelőt, igazat, vonzót hagyunk magunk után, adunk át a mögöttünk érkezőknek? Vakká tevő kevélység kellene ahhoz, hogy bárki is ezt vélje, gondolja. Ezer a jele ennek a vakká tevő kevélységnek. Mint mindenkor, amikor lépést vált a történelem. Ki nem vonhatjuk magunkat e kevélység kísértése alól, mert hi­szen minden nemzedék, minden korosztály úgy hiszi: új lapot nyit, új szakaszt kezd. S mégis, e kísértés ellenében szól nemcsak a józan ész, hanem a tapasztalat is: o magukat történelemfordítónak kinevezők ritkán csinál­tak valóban történelmet. Ma sokan és sok mindent kínálnak egy tál len­cséért. Emlékeket és emlékezéseket, leleplezé­seket és ellenleleplezéseket, eszméket és vi­lágmegváltó ötleteket, népboldogítást és nép- bolondítást, tetszés szerinti köpönyegeket; áll a perzsa vásár. Csakhogy tudjuk, tudnunk kell a történelemből: nem minden eladó, s nem minden vásárolható meg! S ezt a politika szín­padának nemcsak a közepén, hanem mindkét oldalán tudni illenék, tudni kellene. „Elit ér­telmiség és »egyszerű emberek«” címmel sok­sok esztendeje írta le egyik cikkében Veres Péter a következőket: „A történelem a maga törvényei szerint, a dialektikus ellentmondá­sok útján megy tovább, de az a szellem, amely úgy szakad el tőle, hogy félreáll vagy nagy- igényűén föléje emelkedik, nem hathat reá, tehát nem is változtathat rajta.” Igaz? Igaz. S mégis, milyen sokan vannak ma is a félre- állók, s még többen a nagy igényű felülemel- kedők! Akik szájából mézpatakként folyik a szó, s akik némaságukkal segítenek a mézes ajkúaknak, vajon nem egyformák-e?! Vajon nem egyformák-e abban, hogy elszakadásukat prófétaságként feltüntetve, birtokuknak vélik azt, amiben csak rész-részesek? Nem csupán jelei és elriasztó esetei mutatkoznak napja­inkban annak, hogy mind a hivatalos, mind a nem hivatalos szervezetek, mozgalmak, szerveződések úgy próbálják meg felértékelni a társadalom némely rétegét, csoportját, alkotó­elemét, hogy közben más rétegeket, csoporto­kat, elemeket leértékelnek, hanem bizony fel­lelhető ezeknek a tévtanoknak és tévcseleke­ELJEN MÁJUS 1.! (Jeteknek a rendszerbe szerveződése Is. Ami a régi megosztottságok, szembenállások helyébe új megosztottságokat, új "szembenállásokat hoz. S akkor is ezeket hozza, ha a szándék más, ha az akarat tiszta, ha az aktusok ve­zérlő szavai, az új közmegegyezés, a pluraliz­mus, a sokszínűségen alapuló egység, a totális nyíltság, a korlátok nélküli demokrácia, a civil társadalom, mágikusan hangzanak. Úgy hangzanak, de nem úgy hatnak! Tetszik vagy nem tetszik, de objektív tény! ebben a sok teherrel birkózó kicsiny ország­ban nem volt és ma sem köztevékenység a politika. Az érdeklődők és még inkább az aktívan részt vevők csoportja sokkal-sokkal szűkebb, mint a társadalom. Holott igaz: je­löl, szavaz az állampolgár, fórumra megy, fel­szólal, azaz formális részvételre seregnyi az alkalom. Forma és tartalom között azonban tetemes kiterjedésű a senki földje! S ha igaz a népi bölcsesség — márpedig igaz —, hogy azé a vár, kié a mező, akkor nem zárkózha­tunk el a kérdéstől: kié a mező? Ma, amikor annyi vár bukkan fel eszmék hol sűrűsödő, hol átlátszónak tetsző ködleple mögül, nem hogy elsődlegessé, hanem egyenesen döntővé válik a válasz keresése arra, kié a mező? Kié a mező, azaz a várnak hátországot adó gaz­daság, a mezőn szorgoskodó tömeg, a termelő ember? S ahogy itt a kérdés, úgy áll szemünk előtt a felelet: nyugtalanítóan, veszedelme­ket hordozóan már-már senkié, egyetlen váré sem! Egyetlen várnak sincsen olyan, stratégiát és taktikát ötvöző, nem pillanatokra, hanem hosszabb távra szóló programja, amely min­dent a nevén nevez a gazdaság racionális te­repén, amely tudatni tudná a honnan hovát, a mivel és hogyant, a mit és miértet. Ha va­lami, akkor ez nyugtalanítja azokat, akik szel­lemük vagy két kezük erejével ott szorgos­kodnak a mezőn, akiknek — bár meglehet, a várak urainak ez keservesen, kiábrándítóan hangzik — nem a várak falai, tornyai, csapó- hídjai, vizesárkai, lőrései a fontosak, hanem a mező terményei és jószágai, a napfény és az eső, a felkészülten fogadott fagy, az időben megszántott föld, megmetszett fa, a pulya böl­csője s az öregember fedele, s persze, önma­guk kiskanálnyi élete is, mert hiszen egyszer adatott meg nekik. Mégis, bár minderről nem lehet nem tudo­mást venni, mohos vagy éppen frissen rakott várfalak mögött, a sokszor hallott fogadko­zások, hitegetések ellenére, erről esik a leg­kevesebb szó. Annyi mindenféle másról, s er­ről alig: furcsa világ. Furcsa világ, mert hi­szen tudható, a nemes szándék, a jó törek­vés a politikai-társadalmi haladásnak csak addig ura, míg folytonosan kapcsolatban áll a mező népével. Folytosan kapcsolatban áll: észleli, feldolgozza a mezőről érkező jelzése­ket, a következtetések alapján tereli a csele­kedeteket. Nincsen olyan vár, amely hosszabb Ideig fennállhatna a mező, mint hátország nélkül. Sokan kísértették a lehetetlent: ismert az eredmény. S éppen azért, mert történelmünk tele az elkeserítő tapasztalatokkal, keserű a mostani valóság is: a mező még mindig nem több, mint hivatkozási alap, mint önsúlyt, vár­magasságot nyomatékosító érv, riogatás a má­sik várban ágálóknak címezve. Túlságosan sok a vár, s még több a vártornyokon büsz­kélkedő lobogó! Túlságosan sok, mert hiszen objektív adottság: egyetlen a mező. Csíkokra osztani, földarabolni? Tenyérnyit adni min­den várdombhoz? Lehetséges. Csak éppen akkor már nem tudható, mező-e még a mező? S még kevésbé tudható, mi terem meg rajta. S egyáltalán nem lenne tudható, vannak-e még, akik a mezőn szorgoskodnak, avagy gyom veri fel az ültetvényeket, pestis pusztít a jószágok között. Legyen tehát egyetlen vár? Kettő? Há­rom? Majd eldönti a mező, mennyit visel, tart el, mennyire mutatkozik valódi igény. Ez az, amit el nem fe­ledhetnek a várakban élő^c, s ha mégis, akkor az nemcsak a váraknak lesz a veszte, hanem veszte lesz a mezőnek is, mert nem dolgával, hanem a várak rombolásával, újak építésével kell a mező népének törődnie. S ha azzal, ak­kor ki lesz a mezőn, s mi terem ott? Ma mintha csak a várak látszanának. S még job­ban a várak lobogói, urai: ismerősök, isme­retlenek, megszokottak, szokatlanok. Elfér azokon a tornyokon sokféle lobogó, csak éppen akik kitűzik, tudják: ml végre a sokféleség?! Mert tudniuk kell: zászlót szabni könnyű, vá­rat építeni ugyan nehezebb, de nem lehetet­len. A mező azonban oly’ része a világnak, mint a víz, a tűz, a szél; volt, van, lesz.,j BELPOLITIKAI KRÓNIKA Nyilvánosságra hozták a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény tervezetét. • A Belügyminisztériumban a fővárosi és megyei tanácsok vezető tisztségviselőit, a megyei rend­őrkapitányságok és a határőrkerületek vezetőit tájékoztatták a minisztérium új feladatköréről és bemutatták az új államtitkárt és miniszterhelyetteseket. 0 Jelenleg 12 ezer tagja van a Ma­gyar Szociáldemokrata Pártnak — jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón. 0 Az MSZMP művelődéspolitikai munkaközössége a magyar nemzet érdekeit a kor színvonalán érvényesítő művelődéspolitika mellett áll ki, hangzott el a tegnapi ülésükön. 0 A Duna Kör nyílt levelet intézett a Magyar Televízió elnökéhez, melyb en kifogásolják, hogy a nagymarosi vízlépcső­ről szóló műsorok nem tükrözik kellő súllyal az építkezést ellenzők véleményét. 0 Törvényes elismerése alkalmából bemutatkozó sajtótájékoztatót tartottak az Űj Apostoli Egyház képvi­selői. ® Az Erdélyi Szövetség tiltakozott az ellen, hogy belügyi szervek nem hajlandók a me­nekültek személyi okmányaiba a magyar írásmód szerint bejegyezni a neveket. 0 A Függet­len Környezetvédő Munkapárt aikciót indított Tanulók a tiszta, rendezett környezetért Ma­gyarországon címmel. O A Belügyminisztérium átadta a Legfőbb Ügyészségnek Nagy Imre és társai perének iratait, hogy megvizsgálhassák az 1958-as bírósági eljárás törvényességét. ® Az MSZMP budapesti reformköre részt vesz a párt saját, valamint a TDDSZ május elsejei kerekasztal-megbeszélésein és fórumain. 0 A Magyar—Szovjet Baráti Társaság felhív min­den, a Szovjetunióval hatékony, jószomszédi kapcsolatokra törekvő gazdasági és társadalmi szervezetet: tegyenek meg mindent a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségeit is kihasználva a reformtörekvések megvalósulásáért. 0 A Magyar Demokrata Fórum debre­ceni szervezete állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását „a demokratikus szabadságjogaiért és a nagyobb nemzeti önállóságért küzdő grúz néppel” és elítélte a tüntetőkkel szemben alkalmazott bénító gáz alkalmazását. © A Hazafias Népfront esztergomi bizottsága közle­ményben hozta nyilvánosságra, hogy a város lakosságának többsége nem ért egyet a nagy­marosi vízi erőmű megépítésével. 0 A pécsi felsőoktatási dolgozók kezdeményezésére megalakult Magyar Pedagógus Kamara el akarja érni, hogy a felsőoktatásban dolgozó ok­tatók elismerése azonos legyen a többi értelmiségi rétegével. Alakuló ülésüket május 17-én tartják. a iövőbon (3. oldal) Ádám-Éva fötdet kap ? Az az enyém, amit Islövök (9. oldal) Rettegésnek kínzó relikviái (11. oldal) Magyarok az Ipoly túlpartián (12. oldal) Boldogtalan fiait gyászolja Nagykovácsi (16. oldal) A kisember sem szalmcszál (10. oldal) IZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS I MEGYEI TINACS LAPU mmftu ra: forint XXXIII. ÉVFOLYAM, 100. SZÄM 1989. Április 29., szombat VÖRÖSÖK? PROLETÁROK?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom