Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-25 / 96. szám

1989. ÁPRILIS 25., KEDD Szakadás M egfogadtam ezerszer, hogy elalvás előtt nem olvasok újságot, mert ak­kor lidérces ólmaim van­nak. Például tegnap is vé­gigsikoltoztam az éjszakát, mert azt álmodtam, hogy szakadás van. A szakadást szombat dél­re hirdették meg. Nyolc- százezren szépen kimasí­roztunk a Hortobágyra — ott fértünk csak el ugyan­is —, majd hangosbeszélőn bejelentették, hogy szaka­dás céljából felkérik a re­formereket, hogy gyülekez­zenek az ünnepi emelvény jobb oldalára, míg a fun­damentalisták a bal olda­lon szíveskedjenek helyet foglalni. Nagy tülekedés kezdődött. A reformszár­nyon még néhány pofon is elcsattant. A vita tárgyát az képezte, hogy ki érke­zett előbb. Végül, amikor mindenki elhelyezkedett, akkor de­rült ki, hogy nagy baj van. A fundamentalisták olda­lára egy teremtett lélek sem állt. — Ejnye — érvelt a sza­kadásvezető a hangosbeszé­lőben —, ilyen hozzáállás­sal ha megszakadunk, ak­kor se szakadunk. Talán nem fogalmaztam eléggé világosan. Azok álljanak a bal oldalra, akik restaurál­ni szeretnék a régi, sztáli­nista, monolitikus, pater­nalista, népelnyomó, pa­rancsuralmi rendszert. Mély tisztelettel kérem azo­kat a kedves elvtársakat, akik továbbra is személyes hatalmi ambícióiknak kí­vánják alárendelni a ma­gyar nép szent érdekeit, hogv szíveskedjenek a do­bogó bal oldalán helyet fog­lalni. Addig ugyanis innen nem megyünk haza, amíg szakadva nem lesz. ' Hiába kiáltozott azonban, az "illető,- egy teremtett lé­lek sem mozdult a tömeg­ben. hogy átálljon a másik oldalra. — Másként teszem tel a kérdést — mondotta kínjá­ban a vezető ember. — Azok álljanak át a másik oldalra, akik nem értenek evvet azzal a céllal, hogy sokoldalú politikai és gaz­dasági reformok segítségé­vel kivezessük az országot abból a mély válságból, amelybe az utóbbi évtize­dek alatt sajnálatos módon belekerült. Nagy tisztelettel kéretnek a haladás esküdt ellenségei, hogy szívesked­jenek átfáradni a másik ol­dalra! Némi mozgolódás támadt, de kiderült, hogy félreértés­ről van szó. Egy régi Hala­dás-drukker, aki időközben átpártolt a Bp. Honvédhoz, ki akart állni a sorból, de megmagyarázták neki, hogy a problémát ennél komp­lexebben kell felfogni. A dolog ekkor már kez­dett nagyon kínos lenni. Ott álldogál nyolcszázezer em­ber órák óta étlen-szomjan, és nem sikerül dűlőre jutni. A vezetés ekkor már kö- nyörgőre fogta a dolgot: — Elvtársak! Nagyon szépen kérjük, hogy leg­alább a kemény vonalasok, a dogmatikusok és a poszt- sztálinisták váljanak ki a reformpártiak közül! Na, erre jelentkezett egy idős elvtárs, de neki is vol­tak az üggyel kapcsolatban dilemmái: — Kérem szépen — mondta —, engem a múlt héten műtötték posztsztá- linnal és holnap már a ka­tétert is kiveszik. Akkor én most hova álljak? Neki is elmagyarázták, hogv félreértésről van szó. Késő este már azzal is meg­elégedtek volna, ha felte­szik a kezüket azok, akik megcsontosodott nézetrend­szerük miatt képtelenek befogadni az új gondolato­kat. De még e’-re sem akadt jelentkező. És ez, kérem, ígv ment napokig. hetekig, hónapokig. Ott álltunk a Hortobágyon, szakadatlan. A rra ébredtem, hogv ráz a, feleségem, mivel ál­momban . darabokra. ...s/.s,g-. gattam az ágvneműt, A^óta nem tudom, hogy a plédem fundamentalista va?v re­formszárnyával takaróz­zam. De az ágyneművel kancsolafban nem is ez a lénveg. Hanem az, hogy rongyos. (Megjelent a Néoszabadság 1989. április 20-i számában.) Karczagi László TÖRTÉISELMS LE€KE POMÁZNAK Az egyháziak visszakövetelik kisajátított objektumaikat Évszázadosnál is régebbi, földbe süppedt síremlékek áll­nak a pomázi református templom falai tövében. Az egykori temetkezés módját példázzák. Az elhunytak kőbe vésett nevei azt bizonyítják, hogy a magyar nyelvű lakos­ság a reformáció után Kálvin János hitét követte. Három felekezet lakta min­dig ezt a községet. A piactér fölé a római katolikus, vele szemben a görögkeleti temp­lom tornya magasodik. Ide a környező falvak szerb lakossá­gát is hívja a harangszó va­sárnaponként. Négy nemzet AZ ÁBMH SZAKEMBERE] A bérek növekedéséről A bérek az év első három hónapjában — az előző év azo­nos időszakához képest — 12—15 százalékkal nőttek, sez lényegesen meghaladja az egész évre számítottat. Ezért sokan felróják a munkaügyi kormányzatnak, hogy túlzott kockázatot vállalt a bérek li­beralizálásával, az intézkedés előkészítetlen volt. Ezzel kap­csolatban az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban el­mondták: Ha a gazdaság részleges li­beralizálását nem követi a bérszabályozás kötöttségeinek oldása, akkor a rendszer félol­dalas lett volna. A vállalatve­zetők egyébként is régóta szor­galmazzák, hogy o bérforinto­kat a szabályozás ne pántlikáz­za, a bérek ugyanolyan költsék gek legyenek, mint a termelés egyéb ráfordításai. A munkaügyi szakemberek szerint a bérek eddigi alaku­lása önmagában nem indokol korlátozó intézkedéseket. — Gyermekkoromban a szerb iskolában tanultam a nyel­vünket, s szintén ott a magyar történelmet — magyarázza a ma már nyugdíjas Golub Ig­nác, az odbor, vagyis az egy­házközség vezetőségi tagja. Büszke arra, hogy háromszáz évre visszamenőleg tudja bi­zonyítani: itt élt minden őse, mióta Rigómezőről, a ma oly nyugtalan jugoszláviai Koszo­vóbái ide vándorolva hazára leltek- az elődök. Szlovák, szerb, német és ma­gyar szó hangzik ma a pomázi utcákon. A szerbek száma becslések szerint mintegy négy­száz lehet, ami a háború előt­ti körülbelül négyezres köz­ségi lélekszámhoz képest más­féle arány volt, mintha a mos­tani 14 ezerhez viszonyítunk. A betelepülések következté­ben többségbe kérültek a ma­gyar anyanyelvűek. Ám a há­rom nemzetiség mellett komo­lyan kell még számolni a kö­zel! hatsgjíz ípnvj cigányság' ‘népcsoportjával. Ez is indokol­ja, hogy a nagyközség közigaz­gatása afféle föderációs helyi politikát igényel. — Svábokkal közös udvar­ban nőttem fel — emlékezik az idős földműves. Azt hang­súlyozva, hogy soha nem volt a különböző nyelvű családok között vita, veszekedés. Az az előny viszont létrejött az együttélésből, hogy hol néme­tül, hol szerbül köszöntek egy­másnak jó reggelt. A maga korabeliek ebben a faluban három-négy nyelven értenek. — Ma viszont megnéznek bennünket, ha szerbül beszé­lünk — állítja Csobán Ignác- né, az odbor elnökének, a templom kántorának felesége. — Ránk szólnak, hogy ma­gyarul mondjuk, amit mon­dunk, mert magyar kenyeret eszünk — bizonygatják mind­ketten. Szerintük ez a község új lakóira jellemző, akik nem ismerik a múltat. Mások, akik­nek később ezt szóvá teszem, túlérzékenységet feltételeznek a szavaik mögött. Meg azt, hogv talán külföldinek nézték őket. Ám akár így van, akár úgy, nincs erkölcsi alapunk ha­tárainkon túli magyarjaink érdekében szót emelni, ha a velünk egy hazában élő más anyanyelvű állampolgárok jo­gait vonjuk kétségbe. Érzelmi szálakon szövődött a pomázi szerb hívők körében az a kívánság is, hogy az 1948- ban tanácsi kezelésbe került egyházi épületek kerüljenek vissza hozzájuk. Kétféle el­képzelés fogalmazódott meg hasznosításukról. Az egyik szerint létre kellene hozni is­mét a szerb iskolát, mert azt fenn tudná tartani a közösség. Másrészt a jelenlegi helytörté­neti gyűjteményt kicsinek tart­ják. Abban ugyanis nemcsak a szerbek helyi értékeit mu­tatják be, hanem az egész köz­ség különböző nemzetiségű né­pességének múltját is. önálló szerb gyűjteményi kiállítás kellene, mert a múlt gazdag, a sokféle értéket láthatóvá le­hetne tenni. Golub Ignác te­hát nem is úgy fogalmaz, hogy visszakérik, hanem úgy, hogy visszakövetelik a régi objek­tumokat. Csakhogy a történe­lem feladta a leckét. — Nem arról van szó, mint­ha ma semmiféle módon nem ápolnák a község e nemzeti­ségének kultúráját, s nem fej­lesztenék tovább a hagyomá­nyait. Dr. Czink József, a he­lyi tanács végrehajtó bizottsá­gának titkára említi is, hogy az általános iskolákban szép számú kisdiák körében folyik nemzetiségi nyelvoktatás. Hír­nevet szerzett a község mű­vészegyüttese. Ám meg lehet érteni, ha ezt kevésnek tart­ják, többet szeretnének tenni. Ezt méltányolva tárgyaltak ép­pen a közelmúltban az odbor képviselőivel, meg Jaksity Iván esperessel, aki Budapestről jár ki megtartani az egyházi szer­tartásokat.,, £ megbeszélésen jelen volt Lukács József is, a Pest Megyei Tanács V.B. egy­házügyi titkára, s veié együtt keresték a megoldást, próbál­tak megegyezésre jutni. Czink József és Lukács József sze­rint a komplikációt az okoz­za, hogy az államosítás ténye annak idején minden egyházi iskolára ■ vonatkozott, s ez az állapot ma is törvényes. Más kérdés, hogy a kedvezőtlen ad­minisztráció miatt ebbe a templomudvar is beleesett, no­ha azt más célra soha, senki nem használta. Ezt tehát köny- nyen lehet rendezni. A volt is­kolában kialakított pedagógus­lakásokból egyet, amelyik meg­üresedett, már a birtokukba vehették az egyháziak. Határ­idő nélkül bár, de ígéretet kaptak arra, hogy a felszaba­duló másik kettő is a rendel­kezésükre állhat majd. Inkább helyben Annak ellenére, hogy jogi­lag állami tulajdonról van szó, mert négy évtizeddel ezelőtt erről országos törvények in­tézkedtek, s ezek ma sem vál­toztak meg. Így legalábbis jel­képes árat kell kérni a helyi­ségek eladásáért. Eddig tulajdonképpen min­denki egyetértett a közös meg­beszélésen. Csakhogy közben újabb igény is támadt a ta­náccsal szemben. Az egyháziak kérik vissza az iskolaépület ut­cai, külön bejáratú részét is, amelyben a tanács a rendőr­ség körzeti irodáját szeretné kialakítani. Velük szemben el­lenérvként ugyan elhangzik, hogy a kmb ma is csak he­ti kétszer két órát tölt a köz­ségben, ám ez az állapot ma már a múlté, mert Pomáz köz- biztonsági helyzetén javítani akarnak. De nemcsak azon. Attól is szeretnék megóvni a községbelieket, hogy útlevél- kérelem és egyéb apró ügyek­ben Szentendrére utazzanak. Inkább helyben intéznék, s most már négy embert alkalmazna itt a rendőrség. Ehhez kell a régi épület, amelyben három kis helyiséget alakítanak ki. Erre a célra a vb-titkár sze­rint most nincs jobb. Üjat meg anyagiak hiányában nem tudnak építeni. Ám, ha a hely­zet változik, a jövőben ez az épületrész is visszakerülhet az egyházközséghez — állítja, s ezt az álláspontot képviseli majd májusban, amikor az egyház teljes létszámú vezető­ségével ülnek le tárgyalni, s próbálnak megegyezni. Megoldást találni A kérdés, amelyről a vita zajlik, nem tekinthető nemze­tiséginek, hiszen minden fele­kezeti iskolát államosítottak annak idején. Ennek tudatában kell és biz­tosan lehet Pomázon is megol­dást találni a születő kulturá­lis igények kielégítésére. Kovács T. István Kerepsstarcsán is Több szakembert Kézzel fogható eredménye­ket hozott Kerepestarcsán a kétszintű igazgatás bevezetése az egészségügy és a szociál­politika területén is. Mint is­meretes, Pest megyében tavaly január elsejétől négy nagyköz­ségben tértek át a közvetlen megyei irányításra az igazga­tásban, a városi közreműködés kiiktatásával. A cél a helyi ta­nácsok önállóságának, felelős­ségének az erősítése volt. Kerepestarcsa korábban Gö­döllő körzetközponthoz tarto­zott, s tavaly úgy kellett át­venni a várostól a hatáskörö­ket, hogy menet közben ne le­gyen fennakadás a tanácsi munkában, az ügyintézésben. Mindezt sikerrel oldották meg, a megyei szakigazgatási szer­vekkel hamar kialakultak a közvetlen kapcsolatok. Az állampolgárok ügyintézé­se egészségügyi és szociálpoli­tikai területen is egyszerűbb lett, helyben járnak el minden államigazgatási és hatósági ügyben. Egységesebbé vált az irányítás, gyorsabb az infor­mációcsere. Ugyanakkor az egészségügyben a szervezeti irányítási változás problémája az, hogy nincs elég megfelelő képzettségű szakember. A társadalmi változások ha­tására az utóbbi években ugyancsak megnőttek a szo­ciálpolitikával kapcsolatos fel­adatok, s ezeket a tanácsnál dolgozók csak túlórák vállalá­sával tudják ellátni. Minder­ről egyébként ma hangzik el beszámoló a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának ülésén. F. K. Vöröskeresztes vetélkedő Szentendréit A legjobbak bejutottak az országos döntőbe Korábbi összeállításainkban visszatekintést nyújtottunk ol­vasóinknak a világkiállítások históriájából, az elmúlt század rendezvénysorozataiból. Ez al­kalommal tovább lapozgatva a világbemutatók történetének könyvében, , a századunkban rendezett eseményekkel foly­tatjuk a sort. Éppen a századforduló évé­ben. 1900-ban, sokadszor már, ismét a francia főváros ren­dezhette a világkiállítást. Pá­rizsban soha addig még nem tapasztalt érdeklődés mutatko­zott, hiszen összesen 48 mil­lióan keresték fel a bemuta­tót. Gondoljunk csak vissza, alig ötven évvel korábban, az első londoni kiállításon, még csak 6 millió látogató volt... Az érdeklődést fokozta a II. nyári olimpiai játékok ver­senysorozata. Az olimpiai esz­me felelevenítő jenek és az új­kori olimpiai játékok életre- hívójának, báró Coubertín ér­demeinek elismeréséül az 1896-os athéni olimpia után A világkiállítások históriájából Olimpia és viiágvásár Párizs kaphatta meg. a soron következő sportesemény ren­dezési jogát. Érdekes, hogy az első ten­gerentúli olimpia idején, 1904- ben St. Luisban szintén ren­deztek egy világvásárt! A ta­pasztalatok azt mutatták, hogy az olimpiai versenyek bizony háttérbe szorultak a kiállítá­sok mögött. 1910-ben ismét Brüsszel kö­vetkezett, mely város már ko­rábban is volt rendező. Az első világháború nem­csak az olimpiáknak, de a ki­állításoknak is kényszerű szü­netet parancsolt. Aztán újra Brüsszel láthatta vendégül a kiállítókat 1935-ben. A belgák után alig két évvel ismét a franciák következtek, 1937-ben megint Párizs a házigazda. Közvetlenül a második világ­háború előtt, az Újvilág hív­ta meg békés seregszemlére az országokat, 1939-ben New York adott otthont a rendezvénynek. A második világégés jó időre becsukatta a kiállítások ka­puit. összeállításunkat a teljesség igénye, nélkül készítettük, hi­szen különféle kategóriájú vi­lágvásárt többször és több he­lyütt is rendeztek még. Szólnunk kell azonban az 1958-as brüsszeli világkiállí­tásról. Ahogyan az Eiffel-to- rony Párizs szimbóluma lett, úgy válhatott az Atomium épít­ménye a belgiumi világbemu­tató jelképévé! 1967-ben Montrealban volt A kategóriás világkiállítás. Az­tán., 1970-ben jött Osaka, és a japán technika csodálatos be­mutatója ejtette ámulatba a világot! Ezt követően Knox- ville-ben tartottak világvásárt 1982-ben, majd New Orleans következett 1984-ben. Azután újra Japán volt a vendéglátó, 1985-ben Tsukuba rendezett, utána Kanada 1986-ban, Van­couverben. Végezetül az elmúlt eszten­dőben, az ötödik kontinens kétszázéves ünnepségsoroza­taként, az ausztráliai Brisbane- ben rendeztek utoljára bemu­tatót. A világkiállítások legköze­lebbi rendezője 1992-ben a spanyolországi Sevilla lesz. És hogy 1995-ben mi, magyarok, csupán megcsodálhatjuk majd a világkiállítás látnivalóit, vagy az osztrákokkal együtt, tevékeny szervezői és rendezői lehetünk annak, az rövidesen elválik! Bozó Emil Nem az iskolának, az élet­nek tanulunk — ez lehetett a mottója annak a vetélkedőnek, ami a hét végén a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium­ban zajlott. Pest megye gimná­ziumaiból, szakközépiskolái­ból, szakmunkásképző intéze­teiből, valamint egészségügyi szakközépiskoláiból és szakis­koláiból gyűltek össze a leg­jobbak, hogy a megyei Vö­röskereszt elsősegélynyújtó­versenyén és csecsemőgondozó­vetélkedőjén összemérjék tu­dásukat, ügyességüket, ráter­mettségüket. Előzőleg az iskolákban se­lejtezők zajlottak, s a megyei versenyre már válogatott csa­patok érkeztek. Az ötfős tea­mek azonos feladatokat oldot­tak meg — összesen kilenc „állomáson” kellett megfor­dulniuk a nap folyamán —, s végül az orvosokból, egészség- ügyi szakemberekből álló zsű­ri értékelte az eredményeket. A díjakat iskolatípusonként osztották ki. A megoldandó helyzetek, szituációk egyébként mind olyanok voltak, amelyek nap mint nap megeshetnek. Példá­ul: mit kell tenni akkor, ha a vasaló zárlatos lesz, s áram­ütés ér valakit? Vagy: mi a teendő akkor, ha az ember fellök egy forró vízzel telt edényt, és égési sérülései ke­letkeznek? És még sorolhat­nám a háztartási, iskolai, köz­lekedési balesetek köréből vá­logatott élethelyzeteket, ame­lyeket meg kellett oldaniuk a csapatoknak. Az elsősegélynyújtó-verseny- nyel egy időben zajlott a cse- csemőgondozó-vetélkedő is. Itt arról kellett számot adni­uk a versenyzőknek, milyen készségük van egy kis ember- palánta ellátására, tudnak-e füröszteni, öltöztetni, etetni egy csecsemőt. Az elsősegélynyújtó-verse- nyen a középiskolák kategó­riájában a szentendrei Mó­ricz Zsigmond Gimnázium végzett az első helyen, a szak­munkásképzők között a váci Kereskedelmi Szakmunkás- képző Intézet csapata lett a legjobb, az egészségügyi szak- középiskolák és szakiskolák közül pedig a váci Egészség- ügyi Szakközépiskola csapata győzött. E három csapat kép­viseli majd Pest megye szí­neit május végén Csillebércen az országos elsősegélynyújtó­versenyen. A csecsemőgondozó-vetélke- dőn a középiskolák és szakmun­kásképzők kategóriájában a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium és az ácsai Bolyai János Gimnázium csapatai holtversenyben végeztek az el­ső helyen, az egészségügyi szakközépiskolák és szakisko­lák versengésében pedig a vá­ci Egészségügyi Szakközépis­kola csapata győzött. A verseny után arról érdek­lődtem a szentendrei gimna­zistáktól, vajon nem a hazai pálya előnye segítette-e őket győzelemre? — Szó sincs róla — vála­szolta Jármy Dóra, az elsőse­gélynyújtó csapat kapitánya. — Nagyon készültünk erre a ■ versenyre, bár számítottunk rá, hogy ha mi győzünk, azzal ugratnak majd a többiek, bun­da van a dologban. — Az iskolai vöröskeresztes tanfolyam legjobbjaiból válo­gattuk a csapat tagjait — szólt közbe Stefán Ildikó felkészítő tanár. — Míg gyakoroltak, jól megismerték egymást a gyere­kek, barátságok szövődtek, s kialakult bennük az egymás iránti szolidaritás érzése is. S azt hiszem, ez mindenfajta győzelemnél többet ér. Faggyas Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom