Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

1989. ÁPRILIS 19., SZERDA

MvZvEiÉflj jn

szMsmsi

Áldás az egyiknek, átok a másiknak

pihent, amíg végre ki nem

kotorták a folyó alját. Pár

hónap kényszerű szünet után aztán ismét elindult az ominózus vízi jármű.

Azóta is fölszedi minden órában a partra érkezőket. Van, aki kerékpárral jön, mások gépkocsival, kis teherautóval, Zetorral. Innen . vágnak neki a Dunántúlnak, a Balatonnak azok, akik a Cse- pel-s?igeten élnek. S ahogy nő a komp népszerűsége, úgy válik egyre szűkösebbé a hely a fedélzeten.

Sokaknak eszébe jutott, hogy vajon miért nem helyeznek itt nagyobb tolóhajót üzembe. Valamikor, még az átadás előtt arról volt szó, hogy a jelenlegi húsztonnás helyett beállítanak később egy negyventonnásat.

— Azért ez nem olyan egyszerű — csillapítja lelkesedésemet Lakatos - Barnabás, a Pest Megyei Révhajózási és Hajóépítő Vállalat igazgatója. — Ahhoz, hogy egy nagyobb gépet indítsunk a bat- tai révátkelőn, megfelelő lejárót kellene kialakítani: Valójában nem a szélességgel •van bajunk, hiszen az megfelelő. A Révész és az Alkotmány utca sarkán olyan be- kanyarodási lehetőségre van szükség, ahol elférnek a nagyobb járművek. Most csak a személygépkocsik tudnak biztonságosan kifordulni, s legfeljebb a kisebb teherautók. így nem is közlekedik erre egyetlen nagy jármű sem. Igazából nincs igény a negyventonnás tolóhajóra. Ameny- nyiben kialakítják a megfelelő utat, s lehetővé válik nagyobb járművek közlekedése, szívesen adunk megfelelőbb hajót. Sőt, ha kell, önjáró kompot is kaphat Százhalombatta.

Hídon egyszerűbb lenne

Ami áldás az úton járónak,

átok a révhajózásd vállalatnak, hiszen a battai komp jócskán ráfizetéses. Igaz, az üzemeltetésből származó veszteség nagy részét fedezi a battai és a Tököli Tanács, még mindig százezrekkel rövidíti meg a vállalatot. Már csak azért is, mert akik korábban Ercsi felé jártak, mos1>Száz- halombattának közlekednek, így az* ami nyereségként jelent meg Ercsiben, veszteség Battán, hiszen egy újabb átkelő fenntartása komoly pénzekbe kerül. De kiadást, jelentenek az utak, a hidak, s nem lehet csodálkozni, hogy a komp is. Jóval egyszerűbb lenne az autósoknak, ha híd lenne Battí* és Tököl között; akkor még kompdíjat sem kellene fizetni. Bár manapság azon sem csodálkoznánk, ha egyszer csak bevezetnék a régi, jól bevált hídpénzt.

Fiedler Anna Mária

kcszif »

VfrloS&C^

E hónapban is érdekes témákkal jelentkezett a Keszi Valóság. A lap első oldalán arról olvashatnak az érdeklődők, hogy milyen gondokat vetettek fel a dunakesziek azon a falugyűlésen, amelyet legutóbb Szabadságligeten tartottak. A jelenlevőik arra kérték a városi tanácsot, hogy rájuk is gondoljanak, amikor a pénzek elosztásáról döntenek. A dolog pikantériája, hogy már elfogadta a tanács testületé az idei költségvetést, mire a falugyűlést összhívták. De ez még nem minden! A részleteket megtudhatják az érdeklődők a lapból.

Nem az ő szégyenük címmel írást közöl az újság arról, hogy hányán, mennyi szociális segélyt kaphatnak ebben az esztendőben Dunakeszin. Kiderül a cikkből az is, hogy az idén a tavalyi összegnek nem sokkal több, mint a fele jut erre a célra. Pedig az vitathatatlan, hogy a szegények, a rászorulók száma ma több, mint esztendeje volt.

Hogyan lehet a régi parasztházból korszerű otthont varázsolni? Konkrét példán, a Tanácsköztársaság út 32. számú házon mutatja be ezt, mint az egyik lehetséges megoldást Garay András építész, a negyedik oldalon. Ugyanitt értesülhetnek az érdeklődők a DSE- nél történt változásokról is.

Több ízben írt a Keszi Valóság és lapunk, a Pest Megyei Hírlap is a dunakeszi zenepedagógusok sikeres munkájáról, kiváló tehetségnevelő tevékenységéről. Most végre arról tudósít az újság, hogy tizennégy esztendei barakkélet után méltó helyre költözött a zeneiskola.

Vaklárma vagy sem? Erről talál rövid publikációt az olvasó a hatodik oldalon. A cikkből kiderül, hogy a kesziek aggódnak a kenderáztató területén elhelyezett hulladékok miatt. Hogy mire jutottak az illetékesek ez ügyben két esztendő alatt, azt tudhatják meg az érdeklődők.

Ahogy már megszokhatták a város lakói, ezúttal is melléklettel jelent meg a helyi lap. Ám most nemcsak arról értesülhetnek, milyen kulturális programok lesznek a városban, hanem arról is, hogy mikor, hol szerveznek lomtalanítást, s hogy az iskolai körzethatárok miként módosultak.

Béla, a szuperember

Nem állnak meg szó nélkül

A Pest Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalának — vagy ahogy mindenki ismeri, a Dunatoursnak — látszólag könnyű a dolga, hiszen olyan turistacsalogató célpontok vannak a megyében, mint Szentendre, Visegrád, Nagymaros vagy éppen a Börzsöny. Az utóbbi években azonban egyre-másra alakultak az utazási irodák, s az idegenforgalom piacán ma már talán több az eszkimó, mint a fóka. Az erősödő kínálati versenyben miként állják a sarat? — erről érdeklődtem dr. Jenkei László hivatalvezetőtől.

— Például úgy, hogy tavalyhoz képest nem emeltük az árainkat. Ez csak egyetlen helyen lesz elkerülhetetlen, a szentendrei Danubius szállodában. Itt november óta felújítják az épületet, a munkálatok várhatóan június lőre fejeződnek be. Ügy ítéljük meg, a belföldi fogyasztók már nem bírnak el további áremeléseket, s külföldi partnereink sem túlságosan megértőek, ha gondjainkat soroljuk.

— Mint például?

— Viszonylag alacsony árréshányaddal dolgozunk,

ugyanakkor önköltségeink állandóan növekednek az árA Ehtnafours idén nem emeli árait

Verseny az eszkimók között

emelések miatt, s azért, mert partnereink előszeretettel hárítják át ránk saját anyagi terheiket. Tavaly két és fél millió forintos nyereséget értünk el, s idén ennél többet terveztünk. Ezt csak úgy valósíthatjuk meg, ha sikerül leszorítanunk kiadásainkat.

— Miként lehetséges ez?

— A kirendeltségeink közül idén ímegszüntettük a bementeit és a nagykátait, a megmaradókat pedig jövedelemérdekeltségű rendszerben működtetjük tovább. Az egységek vezetőinek lényegesen megnő a döntési jogkörük, s ezáltal még inkább területük felelős gazdái lehetnek. Meggyőződésünk, hogy a költségek csökkentésében még vannak tartalékok anélkül, hogy szolgáltatásaink minősége romlana. Azt is tervezzük, hogy szálláshelyeinken a kereslethez igazodva visszafogjuk a vendéglátó tevékenységet, s megválunk

— Nem sokat, s ezeket elsősorban a megyei vállalatok, intézmények dolgozói veszik igénybe, számukra rendezünk csoportos utakat. Az Utazás ’89 kiállításon egyébként rengeteg külföldi utazási iroda megkeresett bennünket, s nagyon kedvező ajánlatokat kaptunk, például Olaszországból és Izraelből. A jövő évi programfüzetünkben már ezek az utak is megjelennek majd.

— Szóval, állják a versenyt a nagy utazási irodákkal?

— Az az igazság, hogy nem zavarjuk egymás köreit. Ök elsősorban a tömegigényeket elégítik ki, mi pedig inkább az egyedi ügyekkel foglalkozunk. Fő feladatunk Pest megye idegenforgalmának fejlesztése, a helyi igények kielégítése. — Azt hiszem, ezt a területet egyikük sem kívánja átvenni tőlünk.

Faggyas Katalin

nem állnák meg szó nélkül. Most gzonban nemigen találr koznak, fizetés nélküli szabadságot vett ki, s reggeltől késő estig a telken dolgozik, őszre készen kell lenni, köti a szerződés, no meg jó lenne már nagyobb térben lakni.

— Két ütemben építkezünk. A tetőteret majd később alakítjuk ki. Már önmagában az a tény, hogy igény szerint bővíthető lesz a lakás, megéri a fáradságot. Azt mondják, Páty a világ végén van, s megunjuk majd az állandó utazást. Ha jó a közlekedés, a Moszkva tér nincs messzebb, mint félórai utazásra, annyit meg a fővárosban is elbuszoz- gat az ember, míg a munkahelyére ér.

Ha jó a közlekedés. Az azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Puskás József azt fejtegeti, a megállót jelző tábla csak dísz, az itteniek visszasírják a jól bevált Telki—Buda jenő—Páty járatot. Most csak reggel és este közlekedik itt a busz, s gyakran előfordul, hogy föl sem férnek rá az emberek, annyian várakoznak. A telkek meg szaporodnak, nő a falu lakossága. Aláírási akciót terveznek, hátha elérnek valamit, de nemigen reménykednek benne. Mesélik, hogy a perbáliak, elunva az áldatlan közlekedést, fölborítottak egy autóbuszt. El is érték a céljukat, de hát ez valószínűleg csak pletyka, meg • túlságosan agresszív módszer. Az itteniek inkább a Volán belátásában bíznak.

A telkek pedig valóban gyarapodnak. A kőbányánál, a Dobogó-dűlőben hetven telket parcelláztak, s nemsokára elkészül a két új telepet ellátó ABC-áruház is. Nagy gond az ivóvíz, nitrátos ugyanis: gyerekek nem ihatják. A tanács sokat segít.

— Amit a magunk erejéből meg tudunk csinálni, megtesz- szük — summáz Puskás József. — Nem várjuk a suit galambot. Aki házépítésbe vág bele, tudja, nem egy-két évbe szól a vállalkozás. Áldozattál jár, de a saját környezetünket tesszük szebbé, emberibbé.

Bellér Äernes

Puskás József, mint kőműves

(Vimola Károly felvételei)

a feleslegessé vált munkaerőtől.

— Profitáltak valamit az Utazás ’89 kiállításból?

— Igen, bár a helyszínen nem értékesítettünk sok utat. Rengetegen felkerestek minket, érdeklődtek szolgáltatásainkról, s ennek a következő hónapokban bizonyára meglesz a. jótékony hatása. Elsősorban a belföldi turizmus szervezésével foglalkozunk, s számításaink szerint idén ezen a területen növekszik majd a kereslet. Nem nehéz kiszámítani, hogy a világútlevél bevezetése óta rengetegen váltották ki a valutájukat, s költötték el a bevásárló turizmus keretében. Az új vámszabályok életbelépésével csillapodik a vásárlási kedv, s egyre többen idehaza keresnek kikapcsolódási, üdülési lehetőségeket.

— Külföldi utakat is szerveznek?

Schneider Nándor „reklám- munkát” végez

ság nem egyszerű dolog házat építeni! Mi otthon sokáig té- pelődtünk a feleségemmel, de aztán mégis nekikezdtünk az építkezésnek. Tavaly még hatszáz forintért vehettük meg a télikéit négyszögölenként, ma már ezret is elkérnek érte. A sógoromnak szintén lakásgondjai voltak, gondoltuk, ketten csak felépítünk egy ikerházat.

A sógor — Schneider Nándor — harmincesztendős. Zuglóban, egy 16 négyzetméteres szükséglakásban élnek hárman, ablak sincs az épületen.

— Kőműves a szakmám, Jóska pedig lakatos — magyarázza Schneider Nándor. — Ez a körülmény is erősen befolyásolta a döntésünket. Sok mindent el tudunk végezni magunk, nem kell a szakipari munkáért fizetnünk. Mindent összevetve, nyolc- százezer forintból fel tudom építeni a mi házrészünket.

— Mondják, nem is a falak felhúzása a gond, hanem az építőanyagok beszerzése. Futkosni kell tüzéptöl tüzépig, s mindig éppen az nincs, ami nagyon kellene. Milyen tapasztalataik vannak?

— Nemigen panaszkodhatunk, de úgy gondolom, szerencsénk is volt — válaszolja Puskás József. — Mindent időben meg tudtunk szerezni, aránylag kevés utánajárással. Kapós nagyon a tetőanyag, nincs is mindig, no meg lopják, de nekünk ezzel sem akadt gondunk. Mázlink volt, például amikor az ablakokat vettük, fölkészültünk a legrosszabbra. Mondtuk is otthon, három napig biztosan nem láttok bennünket, de rögtön az első tüzépnél, a buda’ keszi Kert utcában megkaptunk mindent Bélától. Béla a szuperember ott, mindenre tud jó tanácsot adni, segíteúi. Senki sem ismeri a vezetéknevét, de szájról szájra jár a híre. Az emberek már úgy érkeznek ide: a Bélát keresem...

Schneider Nándor közben nekilát a falazásnak, mert ugye, a beszélgetésből nem lesz ház. Azt magyarázza, ez az igazi kirakatmunka, amikor az ember a sajátját építi. Ha látnák a főnökei, biztosan

Nagy cseppekben hull az eső, kékes pára teszi sejtelmessé a telki dombságot. A falujelző tábla büszkén hirdeti: Páty hétszáz éves. Éppen innen kanyarodik föl az út az úgynevezett Siló-hegyre, ahol a tanács két éve telkeket parcellázott. Három sor ház épült föl eddig a szép nevű utcákban. Orgonáról, Ibolyáról nevezték el az egyelőre sáros utcácskákat.

Fából összetákolt felvonulási épület előtt forró kávét kortyolgat három férfi. A kis ház falán tábla hirdeti, némi iróniával: Schneider—Puskás rezidencia, alatta a helyrajzi szám: 1947.

— Ez majdnem a születési évem — világosít föl Puslcás József. — Mondják is sokan, te Jóska, elment talán az eszed, hogy ilyen nagy fába vágtad a fejszédet, vénsé- gedre? Igaz, ami igaz, manapHa a népi mondások kitalálói jártak volna Százhalombattán, bizonyára nem Lucáról nevezték volna el azt a bizonyos ülőalkalmatosságot, s nem is széknek, hanem Batta kompjának. Hiszen ama bútordarab elkészülte a dinamikus tervteljesítés iskolapéldája a battai komphoz képest. Ez a szegény vízi jármű majd öt esztendeig várt arra, 'hogy végre elindulhasson, pedig igazán neip volt szükséges hegyeket megmozdítani az előkészületek során. Csupán a battai és a tököli oldalon kellett kialakítani egy feljárót. Ez nem más, mint egy aszfaltozott út, ahova legördülnek a kompról a járművek.

Bessz nyelvek szerint

Nagy várakozás előzte meg a munkálatokat, hiszen arról beszéltek a szakemberek, hogy óriási teherforgalmat tud majd lebonydítani a két partot összekötő jármű. Erre kelnek át a Dunántúlra a Csepel Autógyár alvázszállító kamionjai, a ráckevei hűtőház járművei. De erre veszik útjukat a Csepel-szigeti tsz-ekből a Dunántúlra tartó' gyümölcsös és zöldséges teherautók is.

Ámbátor a rossz nyelvek szerint ez egyedül arra kell, hogy a battai és tököli szer- bek könnyebben tudjanak egymáshoz átjárni. Bár ebben sincs semmi különös, hiszen azért vannak a hidak, hogy az emberek, járművek átkelve rajtuk, megközelítsék a túloldalon található területet. Ha pedig nincs híd — márpedig a Csepel-sziget és a Dunántúl között egyetlen híd sincs —, akkor megteszi a komp is.

Hosszú vajúdás után végül mégiscsak birtokba vehették alig két esztendővel ezelőtt az úton járók a kompot. Még ma is emlegetik a környékbeliek azt a napot, amikor először indult útjára, azaz a túlsó partra a vízi jármű. Akkora forgalmat bonyolított le, hogy az összes jegy elfogyott, s késő délután már bilétát sem tudtak adni a révészek az utasoknak. Ha el is múlt pár hét elteltével az első napok lelkesedése, a komp továbbra sem maradt üresen. Minden órakor, amikor a nagymutató a tizenkettes felé közeledett, egymást követték a kompra várakozó gépkocsik a folyó partján. Igen ám! De nem sokáig tartott az öröm, mert rövid működés után ismét átkelő hajó nélkül maradtak a folyó partján élők. Kiderült, hogy a Duna medre kotrás nélkül alkalmatlan a hajózásra. Nosza, leállt a komp, s mindaddig