Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

1989. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK EZ, AZ. Egy majdan meg­írandó — mondjuk a hazai televíziózás megkezdésének fél évszázados jubileuma al­kalmából kiadandó — emlék­könyvben bizonyára lesz egy Humor című fejezet is, amely azt taglalja, miképpen ala­kult a népvidító műsorok sorsa a Szabadság téri intéz­ményben. Ez a képzeletbeli tanul­mány miután sorra veszi a poénpufogtatás kezdeti sza­kaszát, amikor még színházias környezetben és jobbára élő adásokban adták-vették a szót a jó és még jobb komikusok, nos, ez az írás eljut majd ad­dig a minősítésig is, hogy — konzerv. S amikor idáig ér, akkor nyilvánvalóan két mű­sorcímmel támogatja meg — szakszerűbben mondva: oda­tolja — ezt az állítást: a Sze­szélyes évszakok és az Ez + az megnevezésekkel. Itt volt ugyebár most a másodjára szóba hozott must­ra. Hát ezt is kiguvadt szem­mel kellett nézni, hogy vala­mi olyasmit fedezzünk fel benne, amin nem érződik annyira a tartósítás egyen- íze, illetve a vásárlás — a más­honnan vevés — keze nyoma. UTCA. S ha már itt tartunk, akkor folytassuk ezt a hu­morhistóriai elmélkedést ez­zel a lesipuskás módjára vég­rehajtott forgatással, és je­lentsük ki: nincs jobb terepe a kifordított élethelyzetek összegyűjtésének, mint maga az utca. Példa rá Sándor György humoralista — saj­nos, nem rendszeresen a kép­ernyőre kerülő — gyakorla­ta. miszerint odasomfordál a leggyanútlanabb járókelők­höz, s azoknak olyasmit zagy­vái össze, amit hallva zseniá­lis elődje, Karinthy Frigyes is nyilván jókedvűen csettin- tene. És ezekre a kedves ba­darságokra a megkérdezettek a maguk gyalogjáró logikájá­val úgy felelnek, hogy mire a válaszmondat véget ér, a né­zőnek gurulnia kell a neve­téstől. S hogy ez a sétafikálás, ide- oda mikrofonozás tényleg mennyire szórakoztató tud lenni, azt Juszt László is be­bizonyította, amikor arra volt kiváncsi: ki mit tud a pesti utcán a peresztrojkáról meg a glasznosztyról, erről a két aktuálpolitikai varázsszóról. Hát volt mit szalagra vennie! Ki a legnagyobb értetlen­séggel bámult bele a kame­rába, ki holmi városnevet vélt felfedezni az egyik vagy másik orosz szóban, ki meg... Egyszóval ezt a riportozást lát­va, hallva is meglehetősen jól mulattunk, s ismét tapasztal­hattuk azt, amit föntebb bi­zonygatunk, hogy nem annyi­ra a szikkadófélben levő hu­moristaagyak termékeit kell felsorakoztatni az úgyneve­zett vidám műsorokban, ha­nem inkább a nyílt terepen begyűjtött kép- és hang­trófeákat célszerű kiállítani. Azokban mindig ott mocorog valami természetes másság, valami eredetiség. / SOLYMÁR. A megújult és terjedelmesebb riportjaival, valamint kurtább és kevésbé didaktikus kommentárjaival a néző kegyeibe ismét vissza­férkőzött Hét egyik stábja a minap Solymárra is ellátoga­tott, s itt, a főváros közvet­len szomszédságában egy iga­zán érdekes pedagógiai kísér­letet szemlélt meg. Az úgyne­vezett szabad óvodai nevelés mozzanatait láthattuk, amely metódus lényege: nincs a ki­csik minden egyes percét be­szabályozó drill, éppen ellen­kezőleg, egy egészen otthonos környezetben megejthető örö­kös játék, játékos képesség- fejlesztés van. A Waldorf- alapitványnak köszönhetően csöppentek bele ebbe a kis tündérországba a solymári gyerekek, akik Wekerdy Ta­más pszichológus szerint is minden bizonnyal egészen más — teljesebb, természe­tesebb — személyiséggé for­málódnak majd. Bárha má­sutt is valahogy így... — só­hajthatta sok-sok anyuka, apuka, aki egyébként annak is örül, ha van hova beadni a kicsit, amíg ő a térítési díj­ra valót igyekszik összekapar­ni. Akácz László ■ HETI FILMJEGYZETH A Váci Kötöttárugyár szer­da délelőtt megszokott hét­köznapját éli. Teherautók várnak bebocsáttatásra, vagy fordulnak ki a gyárkapun. A pártirodában gyorsan fogad­ják a hozzájuk bekopogtatót. Povázsay Tibor, a munkaügyi főosztály vezetője nyitott az MSZMP életében, a magyar társadalomban felmerülő kér­désekre. t !'..................... vj Povázsay Tibor — A KB ülése? Csak a rá­dió, a tévé tudósításait követ­hettem nyomon. Az írott sajtó nem került még kezembe. Jó benyomást tett rám, hogy mindkét említett tömegkom­munikációs eszköz beavatott az alternatívok, a külföldi tu­dósítók álláspontjába. Amit viszont éreztem: a rövid távú program kiforratlan. Jól kö­zelítik meg a gazdaság fej­lesztésének hogyanját, de a politikai rendszer reformja túlszaladt a gazdaságén. Nem tetszik, hogy a tulajdonviszo­nyok változásától csodát vá­runk, miközben a meglévőn belüli adottságokat sem iga­zán aknázzuk ki. Ennek okát abban látom, a szabályzó- rendszer ma sem biztosítja a népgazdasági és a vállalati érdek összhangját. Ez az el­lentmondás a termelői árban, az ár- és a bérviszonyokban fejeződik ki erőteljesen. A KB-ülésen megfogalmazottak­ban a kitörés, a változtatás igényét érzem, de az ehhez szükséges eszközrendszer hiá­nyát is! A különféle szerve­zetek szóvivői bírálják az MSZMP-t, mert ma három- millióan a létminimum alatt illetve környékén élnek. Csak arra nem adnak választ, mi­ként oldanák fel a feszültsé­get, pozícióban lévén hogyan váltanák valóra jól hangzó programjaikat? Mert köny- nvebb programot hirdetni a más hibáira, tehát az MSZMP-ére alapozva, mint azokat pénz szűkében valóra váltani. Ami viszont igaz, a stabilizációs programunkat megvitattuk, elfogadtuk, csak azokat a pontokat nem vál­tottuk valóra, melyek megol­dást kínáló irányba vezethet­tek volna. Pedig akkor a párt lépéselőnyben volt, amikor feltette a kérdést: mi a sze­repe a társadalomban? S ezt az előnyt adta fel, amikor a stabilizációs program megfe­lelő pontjait nem váltotta va­lóra ! Pallai Lászlóné, a vállalat munkavédelmi vezetője, a VI-os számú alapszervezet párttitkára, hitét hozta magá­val a pártirodára, a rövid be­szélgetésre. — Bízom benne, hogy a ki­vezető utat a társadalom ne­héz helyzetéből a párt meg­találja. A'em ülhetünk ölbe tett kezekkel, várva arra, hogy a sorsdöntő lépéseket má­sok tegyék meg helyettünk. Hiszen, mondjuk úgy tizenöt év múlva a saját lányom kér­hetné számon tőlem, mit tet­tél. Várom a végleges progra­mot abban bízva, hogy sok jót hoz. Olyanokat, melyek gyor­san valóra válthatók. Nyugdí­jasok helyzetének könnyítését, fiatalok egyetemre kerülését. Valahogy úgy, hogy a nagy tálból, mely a nemzet asztalá­ra kerül, mindenki kivehesse az őt megillető részt, azt, amiért megdolgozott. Jó és konkrét célokat, melyekkel mindenki az MSZMP mellé állítható. Feladatokat, melyek­ből egyértelműen kiderül, hogy a kötöttárugyár 2 ezer 600 dolgozójából rám mi há­rul. Miközben a párt vezető szerepe mellé nem kerülhet kérdőjel... Pallai Lászlóné Gyümölcsfeldolgozó Szövet­kezeti Közös Vállalat, vagy ahogy ismerjük, szobi szörp­üzem. Portás nénije elég har­ciasnak látszik. Ám bemutat­kozván, a telefon után nyúl, s ellentmondást nem tűrő, tré­fás hangon közli Döme Ta­mással, a pártalapszervezet titkárával: a vendégeket fo­gadni kell. Családias hangu­lat nagy-nagy nyugalommal fűszerezve. KB-ülés és a véle­mények. A kérdést hallván, a párttitkár gyorsan kész a vá­lasszal: végre vitatkoznak a KB-ben. S kell is, mert, ha a program nem konkrét, a tagságot az nem érdekli, s kár is ülésezni. De szerinte nem ártana, ha a tömegkapcsolato­kat erősítenék az MSZMP tisztségviselői, s a munkások nemcsak a pódiumokon, dísz- ünnepség ürügyén láthatnák őket. Bótogatásából látom, ez­zel egyetért Borbás Béla gön­gyölegtelepi művezető. S meg­fogalmazza: Borbás Béla — Míg a politikai életben nagy a mozgás, addig a gazda­ságiban semmi. Most olyan programot várunk, mely a holtpontról kimozdítja a ma­gyar gazdaságot. S a többpárt­rendszerről meg az a vélemé­nyem, hogy megoldást az alap­vető gazdasági kérdésekben nem hoz. Alkalmas a hatalo­mért való harcra, miközben az ország, a nemzet ügye elsik­kad mellette. Hogy a demokrácia gyakor­lásában. a szavazási procedú­rában járatlanok vagyunk, ar­ra Nagy Károly, a villanysze­relő-csoport vezetője világít rá. — A műhelyben bekapcsolva a rádió. Egyszerű emberek teszik a megjegyzést: a Par­lamentben az a pár száz képvi­selő milyen nevetséges proce­dúrával dönt milliók sorsa fe­lett. S kivédhetetlen a véle­mény, mert amit hallottunk déltől, az ennek bizonyítéka. Ma, amikor mindenki politizál, mert rosszul megy dolgunk, so­runk. Ezért kell konkrét, rövid távra szóló program. Remélem, nem csalódunk. A Duna másik partján, Visegrádon a Pilisi Parkerdő­űr. Borán Katalin gazdaság dolgos hétköznapját éli. Dr. Berán Katalin jogtaná­csos kezében sem volt még új­ság. Csák a tévére, a rádióra hagyatkozik véleménye meg­formálásakor. — Korlátozottak az informá­cióim, de környezetemmel együtt konkrét programot vá­rok. Megjegyzem, nem talál­tam világosnak, mi a különb­ség az MSZMP és a Szociálde­mokrata Párt programja kö­zött. Eközben a dogmatikusok is az MSZMP-t „támogatják”. Márpedig le kell válniuk a pártról ahhoz, hogy a progra­mok, a reformok ne kapjanak gellert, valóra váljanak. Éppen ezért következetességet várok a politikától, nem csodát. Ám a következetlenség, melytől mostanában nem vagyunk mentesek, bizonytalanná teszi az embereket, a párttagokat. Zeller Ferenc Zeller Ferenc faipari mun­kás ugyancsak így vélekedik. Megtoldva azzal: — Olyan programot várok, mely elfogadható, biztonságot nyújt, biztos holnapot kínál. Márpedig most ez hiányzik. Amikor a fiatalok helyzete a legkilátástalanabb. A bizonyta­lanság. az ideges légkör kihat a munkára is, annak kerékkö­tője. Ezért nekem mint párt­tagnak olyan program kell, mely fogódzót ad. Tudom, miért húztam ma szorosabbra a nadrágszíjat s meddig. Mert szerintem túl sokáig tart a kibontakozás. S ezt nem en­gedhetjük meg magunknak, mert irántunk csökken, fogy a bizalom. Varga Edit Az új földesúr Csillagember A sei-fi irodalom egyik legkedveltebb kérdése: jár­tak-e, járnak-e Földünkön más égitestekről értelmes lé­nyek. John Carpenter filmje ezt az alaposan lerágott té­mát rágja le újra. A Földre érkező Csillagember itt gya- korlatiag nem más, mint egy emberi alakot öltő E. T., s persze őt (azt?) is üldözik, és neki (annak?) is segít vala­ki a földiek közül. No és persze ő (az?) is megmene­kül, azaz távozik, vissza az ismeretlen nem tudom hová. De előbb gondoskodik róla, hogy szép pártfogónőjét te­herbe ejtse, s így földi utód ja szülessen — akiről aztán újabb filmet lehet majd ké­szíteni ... Takács István Vélemények a KB üléséről A fenti címet viselő regény a legvitatottabb műve Jókai Mórnak. 1862-ben jelent meg, tehát abban az időben, ami­kor az osztrák abszolutizmus újabb és újabb akciókat in­dított a magyar önállósodá­si törekvések ellen, amikor a nemzetiségek (horvátok, románok, szlovákok) egyre- másra léptek fel külön kö­vetelésekkel, s amikor a ma­gyar nemességen belül sem volt egységes álláspont Auszt­riával, az osztrák politikai elnyomás változatos formái­val szemben. Az 1867-es kiegyezés előtti esztendők ezek, roppant bo­nyolult bel- és külpolitikai szituációkkal, Európa orszá­gainak és népeinek a 48—49- es forradalmak után még nyugvópontra nem jutott mozgásaival. Nem oly rég — 1859 júniusában — szenved­tek az osztrák seregek ha­talmas vereséget Solferinó- nál, s kötöttek hátrányos bé­két a franciákkal. Nem oly régen — 1860. április 8-án — lett öngyilkos Széchenyi István Döblingben (bár hogy valóban öngyilkos lett-e, igen sokan vitatták már akkor s azóta is). Egy évre rá, 1861. május 8-án Teleki László, az ellenzéki politika kiemelkedő alakja lett öngyilkos. (Ezt is vitatják.) Folyt a belpolitikai csatározás az úgynevezett fel­irati párt (Deák Ferenc párt­ja) és a határozati párt (Ti­sza Kálmán pártja) között. Időközben Ferenc József csá­szár 1860 októberében kiad­ta az úgynevezett októberi diplomát, melynek rendelke­zéseit a magyar és a nem­zetiségi politikusok egyaránt nem fogadták el. Napiren­den voltak az adófizetés­megtagadások, csődöt mon­dott a császári adminisztrá­ció. Ez a forrongó, állandó mozgásban lévő háttér bon­takozik ki Jókai regénye mögött. Ám a könyv sokkal inkább az ellentétek elsimítá­sát, az osztrákok és a ma­gyarok közötti megbékélést, azaz a konszolidációt, az egy­más mellett élés módozatai­nak keresését szolgálja és hirdeti, semmint a kor hi­teles ábrázolását. Jókai főhő­se, Ankerschmidt lovag (ő az új földesúr) sokak szerint nem más, mint a véres kezű Haynau táborszernagy, az aradi tizenhármak kivégezte­tője. akiről tudjuk, hogy nyugdíjaztatása után magyar- országi földbirtokokat vá­sárolt Szabolcs és Szatmár megyében, s azt is tudjuk, hogy a népmesék világában róla fantasztikus történetek születtek. Ankerschmidt és a hajdan forradalmi Garanvöl- gyi család a második gene­ráció házassága révén érke­zik el a nagy kibékülésig. Ezért mondták sokan Jókai­ra s a regényre, hogy oszt­rákpárti, s ezért mondták mások, hogy józanul realista, mert egyszer mégiscsak lét­re kell hozni valamiféle meg­egyezést az osztrákok és a magyarok között. Az új film, melyet Lányi András írt és rendezett, Jó­kai regényét csak alapul, ki­indulási pontul (némely he­lyeken még így sem) hasz­nálja és alkalmazza. Lányi úgy véli: az 1860-as évek szi­tuációi és a jelenkor szituá­ciói között vannak áthallá­sok. Valamiféle kiegyezésre, megbékélésre manapság is erős a késztetés. Es manap­ság is szélsőséges pólusok közt feszül ez a szándék. A hatalom birtokosai és képvi­selői meg a hatalom ellen­ségei és a hatalomban részt nem vevők nem csak 1862- ben álltak szemben egymás­sal. Ezért aztán a filmben sok­kal nagyobb hangsúlyt kap­nak ezek az áthallások, mint azt eredeti Jó/cai-történet mo­tívumai. Lányi szándékos anakronizmussal is aláhúzza ezt. Egyebek között olyan ál­filmhíradókat iktat be, me­lyek úgy festenek, mintha 1860-ban már létezett Volna film, s e híradókat akkor az 1950-es és az 1960—70-es évek híradóstílusában forgat­ták volna. Szövegfordulatai, figurái, ’ utalásai szintén érzé­keltetik: itt a történelmi szi­tuáció ismétlődéséről van szó, s ez az ismétlődés nem mentes ironikus, olykor sza­tirikus hangoktól, helyzetek­től. Mindez nagyon érdekes, kedvesen ironizáló, s a szí­nészi játék is igazodik ezek­hez a rendezői szándékok­hoz. A mozifilmen régen lá­tott Sinkovits Imre mint Ankerschmidt, a debütáns Szarvas József mint a fiatal Garanvölgyi (vagy az ő ne­vével visszaélő csaló?), az öreg Garanvölgyit játszó Sín­ké László és egy sor kisebb szerepet megformáló kitűnő színész (Takács Kati, Vajda László, Hegedűs D. Géza, Vallai Péter) igazán élveze­tes játékot nyújt. Értem azt is. hogy Lányinak az a szán­déka. hogy megmutassa en­nek a nagy kibékülési szín­játéknak a színjáték ' voltát, azt, hogy minden tett mögött valamiféle hazugság áll, s minden figura szerepet ját­szik. A felszíni egyetértés, ki­egyezés, konszolidáció mögött minden hamis. Csak hát jobb lett volna, ha ezt a film kis­sé kevésbé szertelenül, keve­sebb áttételességgel, jobban áttekinthetően mondja el. Biztosra vehető, hogy a né­zők zöme ezért elég keveset foa maid föl Lányi András stílus- és gondolatjátékaiból. Sinkovils Imre és Für Anikó f. h. Az új földesúr egyik jele­netében Következetességet, biztos holnapot!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom