Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-13 / 61. szám
1989. MÁRCIUS 13., HÉTFŐ 3 SZÁJTÁTVA Szemek Igen, azok a bizonyos szemek, a szólásbeliek. Amelyek közül az egyik sír, a másik nevet. Mi mást tehetnének akkor, amikor egyszerre találja szembe magát a hírlapíró a valóságnak két arcával...?! Az egyik arc. Levél Százhalombattáról, nyolc ifjú asszony írta alá. Állás, munka kellene nekik. Nem találnak a városban. Mindenütt az elutasítás: nem kellenek. Bejárni a fővárosba nem tudnak, olyanok a családi körülményeik. A másik arc. A helyszínen kiderül, de még mennyire, hogy kellene a munkaerő! örömmel, tárt karokkal fogadnák az iparváros üzemeiben a lakatosokat, kellene hegesztő, sokféle erősáramú szakmának a tudója ... Ja, az asz- szonyok? Azok nem kellenek. Nem értenek semmihez. Nincsen szakképzettségük. Ilyen munkaerőt nem várnak sehol. Keserves helyzet! Főként a nyolc asszonynak — és a hozzájuk hasonló sokszor nyolcnak — keserves. De az a munkahelyeknek is. Mert hiába várnak jelentkezőket adott helyekre, oda nem jön senki. Viszont hallják, látják, tapasztalják a szomorú helyzetet: vannak, akiknek nem jut állás. A megyében tavaly a korábbinak a felére csökkent a munkaadók által bejelentett betöltetlen állásoknak a száma. Áll szájtátva az ember, mert micsoda más világ ez, mint még néhány esztendővel korábban is! Jele, de korántsem végpontja egy olyan átalakulásnak, amely a feje tetejéről a talpára kívánja állítani az értékelési rendszert. Azt a rendszert, amely sok éven át nem tulajdonított különösebb fontosságot a szakképzettségnek, a munkavállalók ilyen értelmű összetételének, s persze, kifejezte ezt a bérezésben is. Szó sincsen arról, mintha már a talpára állt volna a feje tetején billegő világ. Arról azonban szó van, hogy valami végre megmozdult. Aminek vannak szenvedő alanyai; a nyolc asszony például. Tagadhatatlan azonban, hogy lesznek nyertesei is. Az egész társadalom lesz a nyertese a józan értékrendnek. MOTTO Rövidebh a rövidital (Folytatás az 1. oldalról.) A tulajdonos, Lipcsei Gábor és a felesége nem nyugszik bele a jól látható hiányba. Az ellenőrzés műveletét ötször megismétlik, de az ital attól még nem lesz több. Ezután hosszas vitatkozás kezdődik. Előkerült a Sztráda — egyébként nem hitelesített — mércéje, és abban is minden csepp megméretik. Utunk következő állomása a kartali Erzsiké büfé — valójában egy kétes tisztaságú kocsma. Tele van részeg emberrel, a helyiségben vágni lehet a füstöt. Már első pillanatban kiderül, hogy a felszolgáló Széles Tiborné nem bejelentett alkalmazottja a tulajdonosnak. Éppúgy harmad- osztályúnak minősített hely, mint ahol korábban jártunk, de színvonalban szinte mérhetetlen a különbség. Furcsa módon mégis itt borsosabbak az árak, fél deci Unikumért öt forinttal többet fizettünk. Igaz viszont, hogy itt megkaptuk — minden italból — a jelölt mennyiséget. Ezzel szemben már tavaly novemberben lejárt a szavatossága annak az Aranyfácán sörnek, amit az asztalunkra tettek, és a raktárban tárolt feketekávé szavatossága felett is eljárt az idő. Hiányosak voltak a számlák és az adminisztráció. „Írjanak be, amit akarnak, oszt kész." Jelentete ki végül a tulajdonos, Bencsik Pálné, És végül egy isaszegi diszkó, a Riczu Margit tulajdonában lévő Tóbüfé. Itt semmiféle beszerzési bizonylat nem volt, árnyilvántartást nem vezetnek. Video is működött a helyiségben — engedéllyel —, ám ennek birtokában is csak a videotékából kölcsönzött filmet lehet játszani. S mivel a Tóbüfében adott kalandfilmek nem innen származtak, a rendőrök elkobozták azokat. Gál Judit Fél deci-e a féldeci? Számadás az áfészeknél (Folytatás az 1. oldalról.) töttek. Ennek során Burján Lászlót nagy többséggel megválasztották a Nagykáta és Vidéke Áfész elnökének. Ezzel megszűnt az egy éven át, amolyan kísérleti jelleggel gyakorolt ügyvezető igazgatói tisztség. A szövetkezet vezetésében alkalmazkodva a jelen politikai és gazdasági reformtörekvéseihez, erőteljes fiatalítás kezdődött. A több mint kilencezer fős tagság nevében felszólalóik érthetően reményüket fejezték ki, hogy az áfész megfiatalított vezetői garnitúrája esztendő múltán bizonyítani fogja, hogy az irántuk táplált bizalom nem volt alaptalan. Gy. L. A háztáji dologidő, a szombat délelőtti időpont ellenére is megtelt a helyőrségi klub terme a Szentendre és Vidéke Áfész tagságával. Minden meghívott kíváncsi volt a szövetkezet tavalyi munkájára, hiszen 1988-ban — mint ahogyan Reich Ferenc elnök mondotta — az új ár- és adóreform negatív hatásai erősen befolyásolták működésüket, s eredményességüket is: főként e tényezőknek tudható, hogy gazdaságpolitikai célkitűzéseiknek csak részben tehettek eleget. Nyereségük azonban több mint hatmillió forint, annak ellenére, hogy a szövetkezet működésében döntő súlyú kiskereskedelmi forgalom valamelyest csökkent 1987-hez képest, a vendéglátó-üzemág pedig — ételforgalom híján — húszszázalékos csökkentést könyvelhetett el. Veszteséggel zárt a tavalyelőtt jó eredményt elért felvásárlási üzemág, ennek oka a csobánkai raktárban tönkrement kétszázezer forint értékű zöldséggyümölcs, a szűk árrés, valamint az, hogy az egyik üzletvezető — mivel nyugdíjazása előtti utolsó évét töltötte tavaly — nem volt hajlandó zöldséget és gyümölcsöt, csak nyulat felvásárolni. Hogy mit hoz a jövő, azaz 1989, nehéz kikövetkeztetni. A szentendreiek mindenesetre hatmillió forint körüli nyereséget terveznek. — Az áfész közgyűlésén szíbá k'érülfék a sbéntendíeiek vezetőjének munkáját kifogásoló újságcikkek is, melyek a közelmúltban jelentek meg. A jelenlévők megtudhatták, az írások nyomán MÉSZÖV- és APEH-vizsgálat indult. A MÉSZÖV kivonatos értékelése szerint az elnök vezetési stílusát nem áll módjukban értékelni, de leszögezik, hogy a szövetkezet kedvezőtlen adottságai mellett a jövedelmezőség szerinti rangsorban az 1984. évi 16. helyről a 14-re jött föl. Az APEH-vizsgálat szerint a cikkekben leírtak nem mindegyike felel meg a valóságnak, kirívó szabálytalanságot nem találtak. A rendőrség azon vizsgálata, mely azt hivatott felderíteni, hogy Reich Ferenc vásárolt-e ingyen a boltokban, vélhetően hamarosan szintén lezárul. T. B. E. A realitásokhoz igazodjon az alapszervezetek munkája (Folytatás az 1. oldalról.) sen is hangot kapott appará- tusellenességet. Adatokkal bizonyították, hogy a pártmunkások jövedelme elmarad sok más értelmiségi szakmáétól, éppen ezért a fiatal tehetséges értelmiségiek ma már nehezen is vállalják ezt a sok elfoglaltsággal járó s előnyökkel sem kecsegtető munkát. Többen vitatták, hogy az osztályokat felváltó munka- csoportok valóban megfelelnek-e a korszerű politikai párttal szemben támasztott követelményeknek vagy csupán formális átszervezést hoznak. Egyesek helyeselték, mások ellenezték, hogy a pártmunkások eredeti szakmájukban másodállást vállalhassanak. Mellette szól az az érv, hogy megkönnyíti a visszatérést a korábbi munkához, hiszen ezentúl itt is gyorsabb lesz a váltás. MáSzemétkosárba Névtelen levelek Szombati ülésén a párt- bizottság elfogadott egy a napirendeket nem érintő határozatot is. Ügy döntöttek, hogy többet nem foglalkoznak a címükre érkező névtelen levelekkel. A dr. Lenyó László javaslatára született döntés előzménye, hogy megszaporodtak az alaptalan vádaskodásokat tartalmazó irományok, s a testület véleménye szerint ma már semmi sem indokolja, hogy rájuk időt, energiát fecséreljenek. Közéletünk bizonyítja, hogy politikai véleményéért, közéleti visszaélést tartalmazó bejelentésért ma már senkit sem fenyeget retorzió. Ugyanakkor a hazug, névtelen bejelentések elleni védekezés számos becsületes párttag, kommunista vezető idegeit teszi tönkre, energiáit emészti föl. Erről olvastam Jobbágyság a paradicsomban Erősen foglalkoztat mostanában, milyen a paradicsom. Nem a bogyós, hanem a túlvi- lági. Vagy az elvesztett e világi? Szóval a mennyország. A mindennek leglényegét sűrítő tudós könyvek frappáns meghatározásai: az első emberpár boldog életének színhelye, őshazája. A paradicsomkertben az emberpár ártatlanságban, boldogan élt, míg bűnbeesés következtében el nem kellett távoznia onnan. Száműzetése óta itt él az ember e fortyogó, forrongó sárgolyón, ahol mérhetetlen igazságtalanság és más rossz keseríti életét, jóllehet az Isten nemes szándékai szerint boldogságnak kellene honolnia. A kiűzetés óta az embernek legfőbb célja az, hogy visszaszerezze az elveszett paradicsomot, a mennyek országát. Lassan-lassan véget ér a huszadik század nyolcvanas évtizede. Anélkül, hogy visszaszereztük volna az elveszett paradicsomkertet. A nagyot, a boldogság netovábbját. A kicsikre sikerült újfent szert tennünk. Erről ezekben az enyhe kora tavaszi napokban bárki meggyőződhet: ezrek és százezrek hajladoznak kicsiny kertjükben, ásnak, égetik a gazt, a bátrabbak veteményeznek. Művelik kis paradicsorrikertjüket. Pedig az igazinak is itt kéne már lennie. Arról volt szó, úgy húsz esztendeje, és ezt határozatba foglalták, hogy a nyolcvanas évek elejére ezen a fertályon, ahol dús képzeletű férfiak irányítják a paradicsomkertért való küzdelmet, kitárul annak kapuja, besétálunk, s boldogságban heverészünk naphosszat, miként a paradicsomi őshazában. Milyen is a paradicsom? Egy biztos, mozdulatlan. Ott mindig eszményi a klíma, a hőmérséklet, a páratartalom. Nincsenek farkasordító hidegek, homokot kavaró szelek, perzselő hőség. Sosem nyílik hóvirág, hisz állandóan kinyílva pompázik, miként a többiek, miként a folyamatos boldogságban leledző ember, kínok és kedélyhullámzás nélkül. Csak heverészik és sétál a kertben, miként Isten, és boldog. Egyet elértünk: a mozdulatlanságot. Tunya pangásba süllyedtünk. Egykori felvételeket nézegetek a gazdasági hetilápban. Kucsmás parasztember, a felesége és az agitátor hat képben. Ahogyan eljutnak a belépési nyilatkozat aláírásáig. Akkor is arról volt szó, hogy ha egybeszántják a nadrájszíjparcellákat, beviszik a lovat, tehenet, szekeret a közösbe, megalapozódik a boldogság. Vége minden gondnak, kilátásta- lanságnak, bizonytalanságnak. Nem lesz többet olyan, hogy egyszer kukorica nincs, máskor malac. Elég idő telt el azóta ahhoz, hogy legalább megpillantsuk szabad szemmel a paradicsom finom vonalú kapuját. De nem. Éppen ellenkezőleg, mintha rossz irányba meneteltünk volna, a gyehenna felé. A képsor fölötti szövegben áll: Megszüntettük a nagybirtokot, hogy aztán a téesz- összevonásokkal újra létrehozzuk. Amihez hozzátehetjük: emellett létrehozták a harmadik jobbágyságot, a magyar paraszt olyan fokú kizsarolását (a téeszdolgozóságával és a háztájizásával), amihez az utóbbi évek produktuma mérhető: minden magyar dolgozó kizsarolása (a fő- és mellékmunkaidejével). Ó, boldogság madara, hát miért nem hagyod magad elkapni? Ügy szeretnénk babusgatni tégedet, simogatni, becézgetni, de te csak illegeted tengerszép tollazatod, s mikor érted nyúlunk, cikázva elszállasz a fellegek felé. Az ember azonban legyűrhetetlen. Nem érheti annyi kudarc, hogy ne bízzék a jövőben. Máris új terveket kovácsol. Itt az új jelszó: családi farmokat! Családi farmokkal előre a paradicsom felé! Hogy hogyan és hová érünk, arról majd utódom fog beszámolni. Kör Pál sok szerint kétséges, hogy a jelenlegi felforrósodott közélet hagy-e ilyesmire időt, s a különmunka nem eredményez-e politikus számára meg nem engedhető elkötelezettséget. A vita végeredményeként alakult ki az a nézet, hogy a pártbizottság és az apparátus tevékenysége megreformálásának nem egyszeri, hanem folyamatos cselekvésnek kell lennie, olyannak, amit nemcsak egyszeri döntés, hanem maga az élet, az új, ma még pontosan nem ismert körülmények alakítanak. Egyetértett a pártbizottság a politikai rendszer reformjának kérdéseiről szóló, a Központi Bizottság február 10— 11-i ülésén hozott állásfoglalástervezettel, s azt mint történelmi léptékű, egységteremtő dokumentumot fogadta el. Néhány felszólaló azonban megjegyezte, hogy még a pártvitákra javasolt dokumentumok nyelvezete is nehézkes, több kérdésre nem ad egyértelmű választ. A pártbizottság munkacsoportot hozott létre, mely az alapszervezetek és a megyei pb által javasolt módosításokat összefoglalja és eljuttatja a Központi Bizottsághoz. A megyei pártbizottság állást foglalt a lakóterületi és a munkahelyi pártmunka feladatait és a párt szervezeti felépítését és választási rendszerét taglaló vitaanyagról. Dr. Balogh Pál először az alapszervezeti viták tapasztalatairól tájékoztatta a testületet. Ebből is, a szombati vitából is kiderült, azzal mindenki egyetért, hogy a jövőben a lakóhelyi politikai munkát erősíteni kell, s hogy a jelenlegi, elsősorban nyugdíjasokat tömörítő alapszervezetek, önmagukban nem képesek helytállni a politikai vitákban, vezetni a választási propagandát, híveket szerezni az MSZMP akcióprogramjának. A párttagok többsége azonban még nem készült fel arra, hogy a többpártrendszer keretei között, eddigi munkahelyi alapszervezetétől elszakadva, lakóhelyén kapcsolódjon be a politikai vitákba. Az érvek között számos valóban megfontolandó is szerepel. Valós az a veszély, hogy egy adminisztratív jellegű, elsietett „átirányítás” eredményeként a területi alapszervezetek esetleg nem erősödnének meg, de a munkahelyiek meggyengülhetnének. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy nem csupán a mi döntésünkön múlik, hogy az üzemekben és hivatalokban alakulnak-e a pártoknak szervezetei. Több felszólaló vélte úgy, hogy a párttagok kettős — munkahelyi és lakóhelyi — tagnyilvántartása önmagában semmit sem old meg. Az azonban biztos, hogy a közelgő választásokon az MSZMP csak akkor tud majd eredményesen szerepelni, ha tagsága, például az ingázók is megértik, hogy politikai szerepet kell vállalniuk ott is, ahol élnek, ahol tekintélyük van, ahol adnak a véleményükre. Csulák András Szabad Demokraták Szövetsége Bemutatkozás Veresegyházon Kéttucatnyian jöttek össze Veresegyházon, a művelődési házban, a Szabad Demokraták Szövetsége Észak-Pest megyei csoportjának ismerkedő beszélgetésére, amelynek vendégei Magyar Bálint szociológus és Tamás Gáspár Miklós filozófus, a szövetség két ügyvivője voltak, akik arra a kérdésre igyelkeztek válaszolni, hogy kik ők, s mit akarnak. Tamás Gáspár Miklós elmondta, a gyökerek az úgynevezett demokratikus ellenzékig nyúlnak vissza, amely a hetvenes évek végén szerveződött, amikor néhánvan elhatározták, szakítanak a cenzúrával. Ügy döntöttek, nyilvánosságra hozzák gondolataikat. Sokféle nézetű ember találkozott, akiket az elégedetlenség tartott- össze. Mindenekelőtt arra a kérdésre kerestek választ, hogyan lehetséges átmenni a kommunista diktatúrából a demokratikus társadalomba. Fontos állomásnak minősítette a monori találkozót, ahol a gazdasági reformerekkel és a népi írók csoportjával megfogalmazták, hogy lehet békés eszközökkel kijutni a kátyúból. Ekkor még az egységben hittek. A Magyar Demokrata Fórum létrejöttével azonban ez a várakozás szertefoszlott. Ezt követően alakították meg a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, s ebből lett a Szabad Demokraták Szövetsége. Politikai alapelveik lényege: a független, demokratikus jóléti állam. Elődjüknek tekintik Széchenyit és Kossuthot, Eötvös Józsefet, Jászi Oszkárt, Kéthly Annát, Bibó Istvánt, Szabó Zoltánt, Nagy Imrét, Donáth Ferencet. Mérték- és példaadójuk 1848, 1918 és 1956, amelyet szintén forradalomként értékelnek. Elvetik a harmadikutassá- got. A harmadik út ábrándja vagy jobb-, vagy baloldali diktatúrához vezet. Céljuk a nyugat-európai típusú fejlődés, az alkotmányos jogállam, a piacgazdálkodás. Magyar Bálint a szorosabban vett gyakorlati kérdésekről szólt. A közeljövőben megtartandó közgyűlésről, amely elfogadja programjukat, az alapszabályt, valamint az elvi nyilatkozatot. Megyei lap lévén, most arról kellene szólnunk, milyen nézeteket képviseltek azok, akik Erdőkertesről, örbottyán- ból, Vácról és az összejövetel helyszínéről, Veresegyházról ott voltak az ismerkedő beszélgetésen. Csak az a baj, hogy ezek az emberek igen nehezen körvonalazható nézeteket fejtegettek. Kihámozható volt bizonyos aggodalom. Nem túl merész-e az SZDSZ, amikor semlegességet emleget. Az egyik ügyvivő erre azt válaszolta, nem követelésről, hanem hosszabb távú célról van szó. Itt is összevitatkoztak azon, hogy a politikai vagy a gazdasági reform legyen-e az első helyen. S mint az MSZMP fórumain, különböző felfogások alakultak ki. Mert az egyik szerint előbb a gazdaságot kell rendbe tenni, a másik viszont úgy véli. a politikai kérdések és a tulajdonviszonyok rendezése nélkül lehetetlen kilábalni a gazdasági hullámvölgyből. És még számos naiv kérdés és észrevétel, amire az ügyvivők elnézően mosolyogtak. De hát ez természetes. Lehet-e azonos súlycsoportban egy szociológus, egy filozófus-politológus, aki hivatásszerűen foglalkozik társadalmi kérdésekkel, olyanokkal, akik napjaik java részében Veresegyházon, Örbottyánban, Vácott. Erdőkertesen sokkal gyakorlatiasabb dolgokkal foglalkoznak.
