Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. MÁRCIUS 11., SZOMBAT §Mdtm 9 Százmilliós per a halos lotto miatt Nem vagyok szerencselovag, saj­nos nem is lehetek, mivel az állam féltőn vigyázza monopóliumát. 'Ma­gánszemély a jövőben sem nyithat lottózót, totózót. Nem véletlen a szigor, a szerencsejátékoknak csak egyetlen biztos nyertese van, maga az állam. Hétről hétre teli marok­kal merít a kiapadhatatlan pénzfor­rásból. A szelvényeken befolyt pénz hatvan százalékát osztják ki nyere­ségként, de ebből az összegből is mindjárt lecsippentenek húsz száza­léknyi nyereségadót. Jókora summa vándorol tehát az államkasszába. A lottó, a totó és a borítékos sorsjegy után megszületett a hatos lottó. Dr. Gálfalvi István, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság munkatársa sze­rint ez semmiféle összefüggésben nincs a romló gazdasági helyzettel, a véletlen hozta úgy, hogy pont ak­kor lépett be az új pénzforrás, ami­kor arra a legnagyobb szükség volt. Furcsa módon az ötös lottóból sem fogyott kevesebb, mint korábban, a hatosból pedig minden előzetes el­képzelést felülmúló mennyiséget vá­sároltak az emberek. Meg is lett az eredménye, a? 13 milliós -főnyere­mény. Igaz ez is aprópénz ahhoz a százmillióhoz képest, amennyi kár­térítést követel — bírósági úton — az az ember, aki magát hiszi a ha­tos lottó feltalálójának. A per még tart, de az előre sejthető végkifej­letnél sokkal érdekesebb, vajon a feltaláló honnan keríti majd elő a perköltséget, ami a perérték — ese­tünkben a százmillió forint — bizo­nyos százaléka? A feltalálók vonzódnak a szeren­csejátékhoz. A lottóigazgatóság munkatársainak idegeit a legvadabb ötletekkel teszik próbára. A pálma kétségtelenül azt illeti, akinek ötle­te szerint módosítani kellene az ed­digi számhúzási módszeren. Egy óvodában lévő gyereksereget kelle­ne beszámozni — javasolta — és el­játszatni velük a lánc-lánc eszler- láncot, és a leghamarabb áz arány- kapuhoz érő gyerekek által képvi­selt számok lennének a nyerők... Lehet, hogy kissé fásultak az igazgatóság emberei, ezért is tűrik meg azokat a feltalálókat, akik nem őket, hanem a lottózókat nyaggat- ják a különböző biztosan nyerő szisztémáikkal, jókora -sápot húzva az emberek hiszékenységéből. Vala­mennyi szisztéma közös hibája, hogy egyes számok nagyobb valószínűsé­gére építenek, holott minden húzás­nál minden számnak egyenlő az esélye. Aki biztosra akar menni, 43 millió 900 ezer szelvényt töltsön ki különböző számokkal, és akár mér­get is vehet rá, hogy ötöse lesz, lé­vén, ennyi az összes elképzelhető variáció. A feltalálók mellett minden hé­ten jelentkezik egy-két ember, aki­nek az ellenőrző szelvényén ugyan ötöse van, csak éppen a szelvény többi része hiányzik az igazgatóság páncélszekrényéből. A már unalo­mig elkoptatott magyarázat szerint a „póruljárt lottózó” tíz szelvényt dobott be, s közülük éppen a nye­rő hiányzik, tehát a lottóigazgatóság, vagy a posta a hibás. Eleinte a csalási szándék miatt még pert akasztottak a „szerencsétlenek” nya­kába, amíg a bíróság meg nem elé­gelte a sok egyhangú eljárást, s ki nem mondták: a lottószelvény nem alkalmas a csalásra, ezért az ezzel manipulálok perbe' sem foghatók. A lottóigazgatóság nem bánja az el­maradt pereket, viszont ahhoz ra­gaszkodnak, hogy csak a beérkezett szelvényekre fizetnek. Ha netán va­laki bizonyítani tudja, hogy a pos­ta hibájából késett le a sorsolásról, perelheti a postát. A totó külön világ, mivel itt nem egészen a vakszerencse szá­mít. A totókirály ügyeivel nem akarok előhozakodni, sokszor megír­ták már azt, viszont még senki sem publikálta az egyetlen fordított ese­tet, amikor a Sportfogadási és Lottó- igazgatóságot gyanúsították meg, be­folyásolta a mérkőzések eredményét, méghozzá nem is a hazai csapatok­nál. Egyszer valaki nyert kétszáz­ezer forintot, s úgy döntött, hogy a teljes összegen' szelvényeket vásárol. A következő héten azonban Fortuna elpártolt tőle, elúszott a pénz. Ek­kor hangzott el a vád: az igazgató­ság összejátszva az MTI-vel hamis eredményeket hozott nyilvánosságra, hogy elüssék őt a nyereségtől. Az igazgatóság munkatársai ma­guk is játszanak, így beszélgető- partnerem is hétről-hétre három szelvénnyel kísérti a szerencsét, mint mondja, szomorú eredménnyel. Nem emlékszik arra sem, hogy az épületen belül valaki nagyobb ösz- szeget nyert volna, egyetlen eset ki­vételével. A szerencse istenasszonya kedvelheti a humort, ugyanis a sorsolási bizottság elnökének négy számát húzták ki. Az elnök kétség­be esett, felkészülhetett a legvadabb gyanúsítgatásokra is. „Szerencsére” azon a héten sok volt a négyes, és mindösze harmincezret fizetett. Megnyugodtak hát a kedélyek, a suttogás elhalkult. Mátrai Tibor Randolph R. Braham öt oldalt szentelt a nyomasztóan tárgyilagos könyvében a Nemzetközi Vöröske­reszt diplomatikus elzárkózásának a zsidóüldözések idején. A Magyar Holocaust szerzője valószínűleg nem jutott abba a kivételes helyzetbe, mint a genfi egyetem rektora, aki előtt megnyílott e nagy múltú szer­vezet mindeddig zárolt archívuma. Jean-Claude Favez történészprofesz- szor 1979 óta nyolc esztendőn át ta­nulmányozta az okmányokat, s a bú­várkodás végeredményét könyvben tárta a világ elé. A francia L’ Express szerint zavarba ejtő hatású olvas­mány. Nem az tűnne ki, hogy mit tett a Vöröskereszt a‘nácizmus üldözöt­téiért, hanem arra derül fény, hogy mit nem tett; hogy nem a cselekvés lehetőségét kereste, hanem ellenke­zőleg, annak az igazolását, amiért nem cselekszik — állapította meg a szerző. Feltárta, hogy a segítő céllal létrehozott, nagy múltú világszerve­zet már a háború előtt is eltekintett az alapító Dunant eszméjétől: a né­met Vöröskeresztet ugyanis az az Ernst Gravitz irányította, aki az SS egészségügyi főnökeként egyik ki­agyalója volt a koncentrációs tábo­rokban égzett orvosi kísérleteknek. A genfi központban 1942-ben már tudtak a lágerekről, hiszen csomagot is küldtek a deportáltaknak. Sőt, a szervezet képviselője meg is látogat­ta a theresienstadti tábort. A követ­kezmény azonban elmaradt, az év őszén tartott plenáris ülésen elvetet­ték azt a javaslatot, hogy a deportá­lásokra rá kellene irányítani a nem­zetközi közvélemény figyelmét. „El­sőosztályú temetés volt’’ — mondot­ta valaki találóan e közöny láttán. Holott a fegyverzajtói hangos Euró­pában ez időben már a Hitler elleni koalíció is feltárta a bestiális mód­szereket, és XII. Pius is kilépett a vatikáni hallgatásból. A svájci pro­fesszor utal arra a tényre is,- hogy 1945 márciusában a Nemzetközi Vö­röskereszt német képviselője, refe­renciaként arra a Kari Gebhardtra hivatkozott, akit éppen a foglyokon végzett kísérletek miatt ítéltek ha­lálra a nürnbergi perben. A történelem e nem várt háborga­tása azonban korántsem teljes. A szerző ugyanis emlékeztet) arra is, hogy a Vöröskereszt passzivitása sa­játos svájci közjátékkal egészült ki: a berni hatóságok azt javasolták a náciknak, hogy a német útlevélen jól láthatóan tüntessék fel a „J” (Ju- de-zsidó) jelzést. A szerző szerint a szűrés eredményeként ezrével küld­ték vissza őket a határról. Favez professzor könyve nem ma­radt következmények nélkül. A Nemzetközi Vöröskereszt augusztus­ban dokumentumot bocsátott ki az üldözöttek érdekében tett erőfeszíté­sekről. Ebben egyebek között az is olvasható, hogy „egyes országokban, Romániában és Magyarországon, ahol a birodalmi befolyás nem volt teljes, valószínű, több zsidó életét meg lehetett volna menteni.’’ További következmény: hivatalo­san bejelentették, hogy a szervezet egyelőre nem kíván újabb kutatókat engedni achívumába. (falugyűlésre készültek Harácson. ■* Most valóban készültek rá. Ha­darás György éjszakákon át csiszol- gatta elmondandó beszédét. Elhatá­rozta, játszani fog az érzelmek min­den húrján. Sajnáltatja magát, mondván, szenved ő éppen eleget, akár a kirabolt éléskamrában az ebédfőzéshez készülő háziasszony, mert az állam elvitte a pénzt a ta­nácstól. Aztán megszerzi a jóindu­latot azzal, hogy■ kijelenti: még az ilyen mostoha körülményeket is ki­bírja, mert nagy megtiszteltetés ta­nácselnöknek lenni Harácson, amely­nek olyan érdemdús polgárai van­nak, mint például. . és felsorol midenkít. aki befolyásolni tudja a közhangulatot. Végül pedig elmond néhány vaskos tréfát, azzal máskor is maga mellé tudta állítani a né­pet Tyukodi Anasztáz sem tétlenke­dett. A falugyűlés előtti estén kü­lön-külön felkérte a banyákat, tá­jékozódjanak a Wolfhauser Emlék- bizottság és a Szelim-Szentmarjosi Társaság tagsága körében, hogyan fogadják majd Hadarás György ta­nácselnök váratlan bejelentését. Ő tudniillik úgy hallotta — említette bizalmasan —, de nagyon nem sze­retné, ha ezt bárki továbbadná — tette hozzá nagy nyómatékkal —, hogy Hadarós, a falu elbolondításá- nak következményeitől aggódva, be akarja jelenteni lemondását. Másnap késő délután zsúfolásig megtelt az iskola két egybenyitott nagy terme. A színpadon, mikor a függönyt félrehúzták, már ott ül­tek az asztalnál Békés János párt­titkár, egy idegen elvtárs a defter­dár! tanácstól, a téeszelnökök, és Jóvári Károly népfronttitkár mond­ta a megnyitót, emlékeztetvén az egybegyűlteket arra hogy a közéle­ti demokrácia eme föntos fórumán mindenki választ kap kérdéseire, ezért van itt Ölt Alfréd elvtárs is a defterdári tanácstól. Átadta a szót Hadarós Györgynek, de rögvest vissza is vette, és elnézést kért; mert rosszul mondta, Olt elvtárs nem Alfréd, hanem Arnold, még egyszer elnézést. Ezzel a helyesbítéssel azonban mit sem változtatott a vele szemben ülők hangulatán. A közelgő vihar moraját a színpadon mindenki jól hallotta. Hadarós György fehér arc­cal és idegesen vibráló hangon kezd­te a felolvasást: — Tisztelt polgártársak, elvtársak és elvtársnők! Nehéz, tragikusan nehéz helyzetben vagyok, mert... — Nem kell a műduma, jelentse be, aztán megvan! — kiáltott köz­be Csámpa Emánuel. — Mit jelentsek be, kérem szé­pen? — kérdezte zavartan Hadarós György, és segélykérőn Olt elvtárs­ra pislogott. — Hát azt, hogy lemondj — kia­bálta Lárvái Antal, az alkalmi sír­ásó. — Azt akarja bejelenteni, nem? — Miért mondanék le? Honnét ve­szi ezt maga? — kiáltotta dacosan a tanácselnök. — Én a munkámat becsülettel... a legjobb tudásom szerint... Harács javára ... Csak mondatfosziányokat lehetett hallani Hadarós önvédelméből, mert leírhatatlan hangzavar tört ki az óriási teremben. „Szemtelen ez, mint a piaci légy!” „Meggondolta magát, őkelme!” „Elrabolta a pénzünket!” „Megérdemelné, hogy kitapossák a belét!” — ilyen és ezekhez hason­ló kifakadások olvadtak egybe, s a hangulat lecsillapítását hiába kísé­relték meg többször is a színpadon ülők. Végül is mi mást lehetett tenni, leengedték a függönyt, félbeszakadt a falugyűlés. A népek felhevülten gesztikulál­va, kiabálva, fenyegetőzve hagyták el az iskolát, amelynek kapujában a kissé ittas Rókás Józsi így foglalta össze az eseményeket: Alacsonyan úsznak fenn a felhők, megbukott a korrupt tanácselnök. A tömeggel szemben tehetetlen­nek bizonyult elnökség a tanári szo­bába vonult vissza. Muraközy Edá­né egy tálcán konyakkal töltött po­harakat kínált körbe, de most sen­kinek. sem volt kedve az italhoz. Másnap délután rendkívüli ta­nácsülést tartottak Harácson, és Hadarós György a következő nyi­latkozatával váltott, ki nagy meg­könnyebbülést. — Megrendült egészségi állapo­tomra való tekintettel kérem a fel­mentésemet. S hogy a személyérh- hez esetleg túlzottan ragaszkodó ta­nácstagok számára is megkönnyít- sem hozzájárulásuk megadását, ki­jelenthetem, hogy a Déli Verőfény Termelőszövetkezet közgazdasági főosztályvezetőjeként folytathatom a köz javára végzett munkámat. Wolfhauser elnök elvtárs éppen ma délelőtt közötte velem, hogy a téesz- ben még nagyobb szükség van a tudásomra, mint itt, és anyagilag is jobban járok. A tanácsülés jól látható többség­gel, tehát ellenszavazat és tartóz­kodás nélkül fogadta el az elnök felmentési kérelmét. A viharos falugyűlés után Ku- czug Leó így szólt a feleségéhez: — Hadarásnak befellegzett. Ha szembetalálkozom Tyukodival, a szemébe röhögök. Hiába próbálta menteni o kötvény felvásárlással ezt a címeres gazembert. — Bár te is eladtad volna neki! — Ne kapkodjunk, azért ne kap­kodjunk! Ha neki megéri, nekem is megéri. Ez az én egykomám még sen­kivel sem tett jót úgy, hogy abból ne az övé lett volna a haszon. Kuczug Leó nem volt az átlagos­nál butább ember. Tapasztalataiból többnyire helyes következtetésre ju­tott. De ha még élesebb eszű lett volna, bizonyára eltöpreng azon, hogy a falugyűlésről miért maradt távol Tyuikodi Anasztáz? Hiába is tette volna azonban, mert azt egye­lőre csak mi tudjuk, hogy a falu­gyűléssel egy időben Tyukodi Anasz­táz igen fontos vacsorán vett részt Freppán Edgárral a defterdári Bi­kavadító étteremben. (freppán Edgár pedig nem volt x más, mint a gázvezeték-szerelő vállalat kirendeltségvezetője. Va­csora közben baráti hangulatban folyt a nézeteik egyeztetése. Ha egy gyakorlott sajtófőnök jelen van, minden bizonnyal a következő köz­leményt fogalmazta volna meg ma­gában : „A tárgyalás során Tyukodi Anasztáz kijelentette: ég a vágytól, hogy százezer forintot Freppán Ed­gárnak mielőbb átadjon. Freppán Edgár kifejezésre juttatta, nincs el­lenére, hogy a százezer forintot mi­előbb diszkréten átvegye. Tyukodi Anasztáz szerint ez akkor válik le­hetővé, amikor Harácson fellobban a gázláng. Freppán Edgár vélemé­nye szerint ez az esemény a nem távoli jövőben bekövetkezhet, mert sem cső-, sérti nyomásszabályozó­hiány nem akadályozza a közös óhaj beteljesülését.” No persze ha ezt a közleményt tényleg kiadnák, Hadarós György alighanem falba verné a fejét. Cseri Sándor Képzelt interjú Csupa férfi Szegény ember vízzel főz — tart­ja a közmondás. Az lenne ugyanis az igazi, ha egy .életműsorozat _ te­levíziós sugárzásának apropójából telefoninterjút készítene az ember a sztárral, ez esetben Charles Bron- sonnal. De 1. nem tudom a tele­fonszámát; 2. ha tudnám, sem fi­zetné meg senki a nyilván tetemes telefonköltséget; 3. a kérdéseket még csak fel tudnám tenni ango­lul, de félő. hogy a válaszokat nem érteném meg ... Tehát inkább más forrásokhoz fordulok, hiszen Charles Bronsonnal annyi interjút készítet­tek már, és azokból jó néhányhoz hozzájutottam, hogy azokban szinte minden — terveim szerint felteen­dő — kérdésemre választ kaphatok. Mit tehetek egyebet: kölcsönveszem ezeket a válaszokat, és elébük ra­kom a kérdéseimet. Tehát: — Ha szájharmonika-muzsikát hallok, azonnal önre gondolok. Nyilván sejti, hogy miért. — Valószínűleg, mert látta a Volt egyszer egy vadnyugat című filme­met. —... amely nagyon népszerű ná­lunk is, sokáig játszották, többször felújították a mozik, sugározta a te­levízió, világhírűvé vált zenéjét pe­dig lépten-nyomon lehet hallani. Alighanem ez az oka, hogy a té­vénkben nemrég sugárzott Charles Bronson-sorozatban ez a filmje nem szerepelt. — Nocsak! Hány filmemet, s fő­leg melyeket láthatta most a ma­gyar közönség? — Hat filmet választottak ki, ezeket január 7-e óta szombaton­ként sugározták. Az első a Vörös nap volt. ezt követte a Határzár, A halál 50 órája, A hét mesterlövész, a Szerelem és golyók, végül a Nem lehetsz mindig győztes ... — Hm. Van néhány jellemzőbb filmem is. Ne vegye szerénytelen­ségnek, de tényleg: egész sereg fil­memnek címszereplője voltam, és az utcán szembejövő emberek nem azt mondták, hogy itt jön a Bron­son, hanem a filmbeli nevemet. Például azt, hogy: Hello, Géppuskás Kelly! Aztán voltam A könyörtelen férfi, A félelmet nem ismerő férfi, A dinamitférfi, csupa férfi, férfi, férfi. Ez az én skatulyám. —ön elég későn került ebbe a skatulyába, hiszen harmincéves el­múlt, amikor első filmszerepét el­játszotta. Aztán másfél évtizedig szinte csak asszisztált, és csupán azután — mégpedig Európában — készültek a jobb filmek, nagyobb szerepekkel. De akkor már villám­sebesen világsztár lett. — Bizony nehezen indultam. Lit­ván származású bányászcsaládban születtem a pennsylvaniai Ehren- fieldben. Akkor még Charles ,Bu- chinskinak hívtak. Tizenöten vol­tunk testvérek, és én mindössze tíz­éves voltam, amikor apánk meg­halt. Magam is bányász lettem. Ez bizony kemény iskola volt. Aztán bevonultam katonának, és a háború tovább edzett. — Bizonyára ez az életsors raj­zolta arcára a markáns vonásokat, érlelte ki erős testalkatát. — Annyira, hogy „Hollywood leg­csúnyább férfijának” neveznek. Nem baj! Az én szerepeimhez nem kell szépnek lenni, hanem ügyes­nek, bátornak. ön az idén hatvankilenc éves lesz. Mit vár a jövőtől? — Nézze, már jó néhány éve a testemre írják a szerepeket, a film­jeim sikeresek mind Európában, mind az USÁ-ban, a családi életem kiegyensúiyozott. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Jó egészséget és 10 szerepeket remélek. Elképzelte: Erdős Márta T. MÉSZÁROS ANDRÄS: SZÁNTÓ, NÖVEL A történelem háborgatása: Kitiltott kutatók Ha harc, legyen harc! (22.) Jól látható többséggel Fortuna fintorai T. MÉSZÁROS ANDRÁS: BEHAVAZOTT TAj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom