Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-08 / 57. szám

1989. MÁRCIUS 8., SZERDA 5 BETEGELLÁTÁS Új körzetek Mint ahogy azt lapunk március 2-i számában meg­írtuk. a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága hatá­rozata szerint néhány terüle­ten átszervezik a fekvőbeteg- ellátást. Az a cél, hogy a rá­szorulók lakóhelyükhöz a le­hető legközelebb, egy helyen vehessék igénybe a szakorvo­si ellátást. A lakosság kérésére a nagy- kátai terület északi községei­nek lakói a jövőben nem a budapesti Tárogató úti, ha­nem a Semmelweis Kórház­ban kapnak belgyógyászati kezelést. A pilisvörösváriakat viszont, akik eddig ide tar­toztak, ezután a Tárogató úti kórházba utalják be. Nagyká- ia számos lakói ezután a ceg­lédi kórház szolgáltatásait ve­szik igénybe. Ez az állapot cShk 1991-ig tart, akkorra ugyanis az elkészülő reuma­tológiai és 40 új belgyógyá­szati ágy lehetővé teszi, hogy több beteget fogadjanak a Semmelweis Kórházban. No­vember 15-e óta a dabasiak fekvőbeteg-ellátása is a Sem­melweis Kórházban történik. A Semmelweis Kórházban a fül-, orr- és gégészeti osztály befejeződött rekonstrukciója után korábbi területe, azaz SzázhalombattaÉrd és kör­zete, Pilisvörösvár és körze­te, a nagykátai terület északi része, valamint Csömör, Nagy- tarosa és Pécel betegeit keze­lik. Szakemberek Kínából A közeljövőben kínai dele­gáció látogat el az érdi Benta Völgye Termelőszövetkezetbe. A távoli ország szakemberei a szövetkezet szarvasmarha-te­nyésztési rendszerét tanulmá­nyozzák majd. Egy százhalombattai rémhír nyomában Igaz-e a szóbeszéd, hogy minden gyerek asztmás? Ezt a tényt sohasem cáfolta senki, se a város vezetői, sem a ipari vállalatok képviselői, az egészségügyi szakemberek meg pláne nem akarták el­bagatellizálni a kérdést. Botrány a háttérben Százhalombattán elég sok az asztmás gyerek, sok a lég­úti betegségben szenvedő fel­nőtt — terjedt el a köztu­datban. Pánik vagy valóság? Ezt kiderítendő már évekkel ezelőtt megkezdődött egy vizs­gálat, amely a légúti megbe­tegedések okait, az asztmati­kus tüneteket előidéző hatá­sokat volt hivatott kideríte­ni. Ha valahol megindul egy vizsgálat, mindenki botrányt szimatol a háttérben. Ki tud­ja, mi lehet a teljes igazság? A bizonytalanságot tovább fo­kozza, hogy mind többen lép­nek fel a különböző fórumo­kon, hogy történjen végre hathatós intézkedés Batta kör­nyezetének védelmében. Ám az, ami nemrég a Aíai Nap című lap egyik cikkében ez­zel kapcsolatban megjelent, még a legborúlátóbbakat is megrémítette. Egy szociológus szerint majdnem minden százhalombattai gyerek aszt­más vagy valamilyen légúti megbetegedésben szenved. A téma jó ismerője dr. Benedek László gyermekorvos, a battai rendelőintézet igaz­gatója. Gyermekgyógyászként régóta foglalkozik a város fiataljainak egészségével, kü­lönös tekintettel a légúti be­tegségekre. Öt kérdeztük meg, hogy igaz-e ez a megállapí­tás. — Ne haragudjon a ke­mény fogalmazásért, de ez egyszerűen hülyeség. Évek óta végzünk gyermekpulmonoló- giai vizsgálatokat, s ezek ered­ményét összevetjük más tele­püléseken mért adatokkal. Négyezer-négyszáz gyerme­ket vizsgáltunk meg. Három évvel ezelőtt Százhalombattán ■negyvenöt, most pedig hatvan gyermeket tartunk nyilván. Ez azt jelenti, hogy e tekintet­ben nem sokkal haladjuk meg a megyei átlagot. A fel­nőtt lakosság légúti megbete­gedésének aránya azonban rosszabb a megyei átlagnál. Ez nem Amerika — Az asztmatikus és az egyéb megbetegedések egyér­telműen a két nagyvállalat szennyező hatásának tudhatok be, vagy közrejátszik ebben más tényező is? — Több összetevője van en­nek, amelyek egymás hatását sajnos erősítik. A káros anya­gok kibocsátásában természe­tesen első helyen áll a DHV és a DKV. De nem szabad megfeledkezni a 6-os út for­galmáról sem, amely szintén a város közvetlen közelében „gondoskodik” a szénmo- noxidban dús levegőről. Ugyanakkor a város belső, he­lyi forgalma is jelentős szeny- nyező tényező, hiszen viszony­lag kis területen közleked­nek a gépkocsik. Ehhez járul még a növényi allergia. A parlagon heverő, megműve- letlen földeken számtalan vi­rágos növény terem, s köztük olyanok, amelyek az érzéke­nyebb emberekre allergogén hatással vannak. Ilyen példá­ul a vadkender, amelyet na­gyon nehéz kipusztítani. Volt már rá példa, hogy egy-egy területről teljesen kiirtották, de hosszú távon nem jártak sikerrel. Ez történt például az egyesült államokbeli Chicagó­ban is, ahol vegyszeres keze­léssel eltüntették a vadken­dert. Annak ellenére, hogy ez a megoldás rendkívül drága, nem is tekinthető végleges­nek, mivel a következő esz­tendőben ugyanúgy volt vad­kender Chicago környékén, mint korábban. A szél ugyan­is még negyven kilométer tá­volságra is elviszi a pollene­ket, vagyis a virágport. — Az imént felsorolt ténye­zők az asztmatikus tünetek kialakulását segítik elő, de mint mondta, az egyéb lég­úti megbetegedések száma a megyei átlagnál jóval maga­sabb. Minek köszönhető ez az „előkelő” helyezés? További vizsgálatok — Van még két százhalom­battai specifikum, ami jelen­tősen rontja a helyzetet. S ez tulajdonképpen a „gazdag­ság” ára. Köztudott, hogy az országban szinte egyedülálló módon a nehéz gazdasági helyzetben sem csökkent az átadott lakások száma. Már­pedig az új panelotthonok te­le vannak veszélyforrással. A különböző ragasztóanyagok csak három év után veszítik el a légútra gyakorolt irri­táló hatásukat, s ugyanez vo­natkozik az új bútorokra és a padlószőnyegre is. Az egészet csak fokozza a lakások túl­fűtöttsége, amely az egycsö­ves távfűtés miatt nehezen védhető ki, és a káros té­nyezők közé sorolható a szá­raz levegő is. Százhalombatta, felismerve a civilizációban rejlő veszé­lyeket, valami újat indított el azzal, hogy széles körben vizsgálja a városlakók egész­ségi állapotát. Felkészülve ez­zel a betegségek megelőzésé­re, a megszülető nemzedék egészségének megóvására. Szakemberek szerint, ha más településeken is végeznének ilyen vizsgálatokat, ugyanígy találnának veszélyes adato­kat. Nemrégiben öt előadásból álló sorozaton boncolgatták az Országos Közegészségügyi In­tézetben Százhalombatta hi­giénés helyzetét a korábban végzett felmérések alapján. Ám ezzel nem fejeződött be a vizsgálódás. Az Országos Orvostovábbképző Intézetben az eddig kapott eredményeket újból és újból csoportosítják, s így próbálják kiszűrni, hogy kik a legveszélyeztetettebbek, s hogyan lehetne kivédeni a káros hatásokat. Fiedler Anna Mária F ekete napra gyűjtött egy­szer egy kislány. Ügy hitte, tanulta, egyszer az élet­ben lesz egy fekete nap, s annak megváltására készülni kell. A fekete nap — mondta a mesében az orosz paraszt — eljő, és sok-sok szürke perc­ből duzzad szörnyű feketévé, olyan lesz, mint egy hatalmas felhő, gomolygó és testetlen erő. Beborít, körbefon, gon­dosan és szelíden derék alá ágyaz, fölemel, erős színében, tehetetlenné tesz. Varázs ez, s nincs ellene szó, nincs torz, lekenyerező mosoly... Fekete nap. Mondják, az élet nem múlhat el fekete nap nélkül. Születésétől kezd­ve készül rá az ember, pedig festhetné napjait kékre, vö­rösre, szivárványszínűre. Pénzt, hitet, szerelmet, ked­vességet, lágy mozdulatokat, tárgyakat és ki nem mondott szavakat gyűjt és áldoz. Min­dent, amit el lehet lopni az átlagosan szürke, kirobba- nóan harsány napokból. Min­dent, ami még nem hiányzik, amit nélkülözni lehet. Az eszméléstől kezdve lé­tezik a tükör. Kristályfényű, s mélységében, ha bátorság adja a látást, hát ott van mindaz, amit az ész letagad, amit hinni sem, látni sem akarunk. Megmutatja a rán­cokat, a gyűlölet sárga színe lángol föl benne, a kegyet­lenség és erőszak lilán lobog. Elfordíthatjuk — s sokszor el is fordítjuk — arcunkat, pe­Fekete nap Érvénytelen érmék Nem hamisítják, csak kopik táridőt meghosszabbítottuk két héttel. Ezután már csak nagyon indokolt esetben, úgy­mond méltányossági alapon fogadtuk el az 1983 előtt ki­adott 5 és 10 forintos érmé­ket 1987. szeptember 30-ig. Azonban tapasztaltuk, hogy még mindig igen nagy szám­ban hoztak be a bankhoz ilyen érvénytelen pénzérmé­ket beváltani, ezért a méltá­nyossági időpontot ismét mó­dosítottuk, de végleges határ­idővel, ami 1988. december 31-én lejárt. Hozzáteszem, hogy az ilyen érvénytelen pénz beváltása a Nemzeti Bank saját vesztesége. De mindenáron el akartuk ke­rülni a fizetőeszköz cseréjé­vel járó, várható nagyobb konfliktusokat. — Az ilyen pénzcsere ter­mészetes dolog vagy vala­milyen kényszerű szükségsze­rűség? — Is-is! A világ minden országában időről időre új formátumú bankjegyeket és pénzérméket hoznak forga­lomba. Ennek több oka is van, Nyugaton elsősorban a bankjegyhamisítás megne­hezítését szolgálja, vagy va­lamilyen korszerűsítési szán­dék vezeti elsősorban a ki­bocsátóikat. Hazánkban a fi­zetési eszköz cseréjét elsősor­ban az előállítási költség nö­vekedése, az inflálódás, és bi­zonyos praktikusság teszi szükségszerűvé. Nálunk sze­rencsére nem jellemző a pénzhamisítás. A forint eseté­ben, legyen az bankjegy vagy érme, döntő tényező a kopás- állóság. — Visszatérve az érvény­telen érmékre, ha ezekből valaki nagyobb mennyiséget hoz újra forgalomba, az ha­misításnak számít? — Tudomásom szerint ea nem hamisítás, inkább csa­lásnak volna minősíthető, de ilyen esetek elbírálására egy­szerűen nincsenek egyértelmű jogszabályok. Vagyis itt egy joghézag van, mert nem le­het rosszhiszemű felhasználó­nak minősítem azt, aki ko­rábban törvényes, de idő­közben érvénytelenített fize­tőeszközt hoz forgalomba. Egyébként már nincs sok ilyen régi érme magánkéz­ben. — Az érvénytelen érmék beváltására ön szerint elég­séges volt ez az idő? — Feltétlenül, hiszen a meghirdetéstől a végső határ­időig két és fél év telt el, s erre tudtommal még nem volt példa más országokban. Aszódi László Antal Emberünk ezúttal szeren­csés. Hamar sorra került a vasúti pénztárnál. Egy tízest és két ötforintos érmét ad be, s várja érte a jegyet. De nem kap, csak az érméit tol­ja vissza egy kéz. s a pénz­táros tudatja vele, hogy egyik sem jó. Nosza, elő hamar a ban­kókkal ... Ha nem felejtette volna otthon a papírpénzt. Csakhogy otthon maradt a másik bukszában. Hát, irány haza új pénzért, jó pénzért. Ütközben betér a trafikba Talán, mert a kisördög feléb­redt benne, hogy hátha túl­adhat a rossz forintokon. Vagy csak ki akarta próbál­ni, hogy van-e olyan éber a trafikos, mint a vasutas? A hölgy a dohányboltban elfogadja az érvénytelen ötö­söket. De emberünk elszégyel- li magát, mert nem gondolta volna, hogy az ismerős ke­reskedő ennyire megbízik benne. Hát visszakéri a rossz pénzt nagy ironkodás-piron- kodás közepette, mert a töb­bi vásárló úgy néz rá, mint­ha nem lenne normális, amiért nem akarja becsapni a trafikost. — Hogy is vagyunk azzal a bizonyos régi meg új, rossz vagy jó pénzzel? Forgalomba hozhatók-e még a „régi" ötö­sök, tízesek, ha nem, hol le­het azokat beváltani? — tet­tem fel többek között a kér­déseket Koppel Lászlónak, a Magyar Nemzeti Bank emisz- sziós osztálya vezetőjének. — Az új 5 és 10 forintos érméket 1983-ban bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank, majd 1986. szeptember 1-jén megjelent bevonási hirdetmé­nyünk értelmében a követke­ző év március 31-ig voltak még törvényesek ezek a fize­tőeszközök. Ezt az időpontot követően a Nemzeti Bank 1987. szeptember 30-ig még elfogadta beváltásra az 5 és 10 forintosokat. De időköz­ben, azaz 1987. június 1-jével megindult a bankrendszer át­szervezése, létrejöttek a kis­bankok, kereskedelmi ban­kok. A Magyar Nemzeti Bank tehát a Pénzügyi Közlöny 1987. június 1-jei számában felhatalmazta a kereskedelmi bankokat arra, hogy az el­évülési határnapig ezeket az érméket elfogadják. Ezzel egy időben felhatalmazást ka­pott a beváltásra a Magyar Posta is 1987. március 31-ig, ám mert az a nap akkor hús- vétra esett, s számítani lehe­tett arra, hogy a gyerekek sok félretett régi ötöst és tí­zest gyűjtenek össze, a ha­Ha Százhalombatta nevét halljuk, legelőször a kőolaj-fel­dolgozó jut eszünkbe, aztán feldereng előttünk egy szocialista város realisztikus vonásokkal megrajzolt képe, s beugrik egy fogalom: körny^etszennyezés. A város két végét uraló Ipari kolosszus, az erőmű és a finomító, csupa olyan anyagot en­ged ki a levegőbe, a talajba és a vizekbe, amely károsan hat a természetre, s ezen belül is az emberi egészségre. Így mondták, s így is volt sokáig. Nem fedeztem föl a tükröt, nem láttam az arcom, s nem tudtam, hogy eljön az az idő, amikor felelős leszek a látványért, amit a tükörbe nézve megláthatok. Azt hit­tem, elég a tanítás után meg­szerzett tudás, hogy az erőt, ha fáj, el lehet felejteni, az eredendő tisztesség megóv az erőfeszítésektől, s a csalódás sem fészkel be a lelkembe. Ügy mondták, az élet olyan lesz, mint egy tussal kihú­zott vonal. Egyenes, és biztos irányú, csak arra kell vi­gyázni, hogy az ember betart­sa az örök szabályt. Bal láb után a jobb következik, s jobb után a bal. Ez az a rend, melynek törvényét nem kér­dőjelezheti meg senki. Miért is gondoltam volna arra, hogy megbotolhat a láb és fölcse­nem tudjuk érkezése idejét. Nem jelez csattogó zászlók­kal, füstjelekkel, nem szól­nak dobok. Csak elhomályo­sul a tükör, eltűnik mélysé­ge, nincs fogódzó. Kétségbe­esetten nyúlunk hátra a tu­dásért, és kezűnk a levegőbe markol. Lehet, hogy kiáltunk is, de a hang fölcsúszik, és si­koltássá gyengül. Még min­dig azt hisszük, megmenekül­hetünk, csak egy kicsiny, ki­rálykék rémület figyelmez­tet: amit lerázunk magunk­ról, csak vízcseppak. Színek­ben élünk, igazán nem hisz- szük, hogy elboríthat bennün­ket a fekete nap. — Mit tet­tem én!? — kérdezzük a két­ségbeesés első szorongásával Azonnal válaszolunk: sem­mit, amit büntetni lehetne, kellene, semmit, amiért dia­dalmenet jár. Még nem jut 40 eszünkbe, hogy a kegyetlen­ség és az erőszak lila palást­jában tetszelgünk, még elfe­lejtjük, hogy megszegtük a parancsolatokat. Még bízunk, ha mások is ugyanolyanok, mint mi, akkor nem tűnhet­nek föl a hibák, amiket hal­mozunk. Hogyan is mondta édesanyám? Milyen furcsa ez a homály, ami elföd. Nem em­lékszem. Mit is kellene mondanom fiamnak? Milyen furcsa na­rancsíze van a gondolatnak! Ha eljő a fekete nap, ugyan, mit fogok véle kezdeni? Ma­radt még gyengédség, el nem mondott szó, simogatás, sze­lídség, türelem? Egy kedves mosoly, az erőnek egy hal­vány megnyilvánulása,, ami­nek gerince hitem? M iért nem mondták hát meg pontosan, hogy adott, megtanult, megszerzett értékeimet mind-mind el kell tennem, őriznem, s egyszer, mint Aladdin csodalámpáját, fölvillantanom. Miért nem mondták, hogy igenis lesz ítész, akit nem kápráztatha­tok el? Bölcsnek hisszük ma­gunkat, az évek tudásával, bölcsnek és igaznak. Hiba, ha van, nem a mi hibánk, véde­kezünk: a körülmények ha­talma határoz. Elhitetjük ma­gunkkal a színek varázsát, s belenyugszunk a sárga fényé­be, elfogadjuk — mert mit is tehetünk? — a szürkét. De mit teszünk, ha eljő a fekete nap? Bellcr Ágnes rélődik a szabály, miért hit­tem volna, hogy ilyenkor vá­laszt akarok a ki nem mon­dott kérdésekre. Van-e hát kérdés, ami a tükörben fo­galmazódik meg, van-e kér­dés, melynek végén habozó az írásjel? A fekete nap. Halálnak kellene kezdődnie hajnalán, de sohasem a halál füsti fe­ketévé. Az a félelmetes, hogy dig egyszerűbb lenne min­dennap beletekinteni. A tü­kör mélyében ott a fekete nap lehetősége, s ott az ígéret, hogy én sem, te sem szaba­dulhatsz. Színes-szivárvámyos köny- nyed napokat ígért édes­anyám. Azt, hogy nem lesz válasz nélküli a kérdés, a jó után a jó következik, s a fáj­dalom, ha lesz, hamar múlik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom