Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-07 / 56. szám

Aouita. Ereng, Sotomayor és a többiek Az atlétika ünnepei Három napon át ünnepelt a Budapest Sportcsarnok közönsége, s ünnepelhettek szerte a világban további tíz- és százmilliók a televí­ziós közvetítések révén. A II. fedett pályás atlétikai vi­lágbajnokság jóvoltából Ma­gyarország. közelebbről Bu­dapest a sportvilág érdek­lődésének középpontjába került: a vetélkedések szín­vonala igazolta az előzetes várakozást, a felfokozott ér­deklődést. Amikor peregnek az esemé­nyek, egészen más s2emponto(c döntenek a tudósítások össze­állításánál, mint az utólagos elemzéseknél. visszaemléke­zéseknél. Érthető módon, hi­szen az aktualitások kötött pályákra terelik az újságírót, aki egyéni gondolatokját csak ritkán szőhet bele mondani­valójába;. a konkrétumok le- írása-megjelenítése kitölti lehetőségeit. Visszanézve az­után egészen más optika is előkerülhet. Minden világver­senynek megvannak a legmar­kánsabb egyéniségei, akikre még hónapok-évek múltán is emlékeznek a szemtanúk, akik­nek fellépése jelentette azt a pluszt, amitől olyan igazán va­rázslatos tudott lenni egyik vagy másik csúcstalálkozó. Jómagam, amikor minőségi sportról gondolkodom, nem is titkoltan olimpiacentrikus va­gyok. Éppen ezért éreztem oly nagy ajándéknak, hogy ott le­hettem Szöulban, ahol a csak­nem teljes mezőnyök jóvoltá­ból világklasszisok sorát is­merhettem meg, akik közül számosán Budapestre is eljöt­tek. Vegyük a budapesti törté­nések sorrendiében a kiemel­kedően emlékezetes teljesít­mények '„elkövetőit”. Emlék­szem. Szöulban az indulók adatbankjában turkálva, a képernyőre lehívtam Paul Erengnek, a káprázatos telje­sítménnyel az. ismeretlenségből előrukkolt kenyai nyolcszázas­nak a személyi lapját. Csak a kora és a magassága volt fel­tüntetve. semmi más. Azóta persze változott a helyzet. Ereng szerepeit a hazai tévé­ben is. a BS-be már abszolút esélyesként érkezett. Győzelme tehát egyáltalán nem ment szenzációszámba, ahogyan azt elérte, az már sok­kal inkább. Pedig döntőbeli el­lenfelei között ott volt a két év előtti fedett pályás világbaj­nok, a brazil Barbosa is, aki az előcsatározások során kitűnő bizonyítványt állított ki magá­ról. S Ereng, ez a nyakigláb, rendkívül magas csípőjű. így igen hosszú lábú gazella Bar­bosa képességeinek tudatában, teljesítménye láttán sem ijedt meg, futotta a maga tempóját. A négykörös versenyben hat­száznál kezdett el futni, addig 10-15 méteres hátrányban „utazott”, miközben feltehető­leg bámész módon figyelte: miként is csatáznak az előtte haladók. Az utolsó kör, az utolsó kétszáz azután mindent elmondott róla! Ha valakinek kétségei lettek volna, ki is a homályból előlépett szöuli baj­nok. az most csattanós választ kaphatott. Az Állami Biztositó Pest Megyei Igazgatósága fvlról<»lr4> korvs Budo környéki fiókjához ti iß Sí Un yroliít. o vonzáskörzetéhez tartozó területre ii&St»4h*íst*Bit»t (jelentkezni lehet személyesen, cím: Budapest III., Fő tér 2., érdeklődni lehet o 887 1 77 es telefonon), CSÉB évgyűrű irodáióban (Budapest Vili.. Luther utco 4-6., telefon: 337-112) kíin tjrvlrfsi ismvrvtvhot satrrsst>(i munkeiíársakat* a vállalati és szövetkezeti osztályra kezdő vagy gyakorlott ffvpirót (jelentkezni lehet személyesen, hétfőn 8 és 16 óro között, cím: Budapest Vili , Luther u. 4-6. felvilágosítás o 141 446 os telefonon). 8é/ezés: o végzettségtől és a gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. lehetett volna érmes, ám őt az utolsó sorozatban „ugrotta le” a dobogó harmadik fokáról az NSZK-beli Haaf. így be kellett érnie az egyébként előkelő 4. helyezéssel. — Talán, ha én ugróm utá­na. más a helyzet — vélekedett a méltán népszerű, rokonszen­ves atléta a kijáratnál neki­szegezett kérdésre válaszolva. — De hát — sajnos — fordí­tott volt a sorrend. Ilyen a sport, olykor kegyet­lenebbnek látszó arcát mutat ja. A tény ettől persze tény marad: Szalma László semmi képpen nem okozott csalódást. Azt pedig még mindig remél­hetjük személyével kapcsolat ban, hogy van további mon danivalója a magyar atlétika, s szűkebb pátriája. Pest megye sportbarátai számára. Jocha Károly Megyei kaparajt, váratlan eredmények Sorompó a Vasutasnak A hét végén tartották a lab­darúgó Magyar Népköztársasá­gi Kupa megyei selejtezőjének nyitányát. A tervezett 32 ta­lálkozóból az örbottyán—Aszód meccset későbbre halasztot­ták. Az elmúlt évekhez ha­sonlóan most is kitettek ma­gukért az alsóbb osztályú együttesek. Az NB III-as Du­nakeszi Vasutast a megyei II. osztályú Hévízgyörk búcsúz­tatta. Alulmaradt a megyei I. osz­tály éllovasa, a dányi gárda Tápiószecsőn. Kiesett az őszi ezüstérmes Szigetújfalu is. Az Újfalu csak döntetlent ért el Üllőn, s a szabályok értelmé­ben ilyenkor az alacsonyabb osztályú jut tovább, összesen 3 megyei I. osztályú gárda bú­csúzott. ÜUő—Szigetújfalu 0-0, Üllő, 300 néző. V.: Szacsky. Végig nagy iramú mérkőzést vívott a két együttes. A hazaiak csep­pet sem tisztelték magasabb osztályú ellenfelüket, egyen­rangú partnerek voltak. A csa­társorok góliszonya miatti dön­tetlen az Üllő továbbjutását jelentette. Jó: Tóth L., Birta, Tóth B., Marozsán, ill. Aranyo­si B. Maglód—Dunai Kőolaj 0-4 (0-2), Maglód, 400 néző. V.: Győr Z. Kitűnő játékvezetés mellett a rutinosabb NB III-as vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a lel­kes hazaiak ellen. Gól: Irmes (2), Patai, Juhász. Jó: Lesti, illetve Horváth, Irmes. Monor—Érdi VSE 0-7, Mo- nor, 200 néző. V.: Kálmán. Az NB III-as vendégek szinte tet­szés szerint lőtték a gólokat a nagyon gyenge hazaiak ellen. Vecsés—Sülysáp 1-4 (0-1). Vecsés, 150 néző. V.: dr. Var­ga. Sok helyzetet kihagyott a Csak a ív-höl ismerik egymást A nyolcadik magyar—ír Sülysáp. Gól: Prokop, illetve Székely (2), Béres, Fedeles. G. J. NB III-as csapatok Idegenben Megyei II. osztályúnál: Maglód— Dunai Kőolaj 0-4, Verőcemaros— Gödöllői SC 1-6, I-Iévizgyörk—Du­nakeszi VSE 3-2, Püspökiiatvan— Bag 0-3. Monor—Érd 0-7, Dabasi EKÜ—Dömsöd 0-2. Megyei I. osztályúak idegenben Megyei II. osztályúnál: Tápió- szecső—Dány 3-3, Abony—Cegléd 2-1, Budaörs—Fót 3-2, Pomáz— Szentendre 0-2, Törökbálint—VOSE 2-2, Szokolya—Veresegyház 2-4, Halásztelek—GEAC 1-1, Örkény— Bugyi Tsz SK 1-1, Üllő—Szigetúj­falu 0-0, Alsónémedi—Dunavar- sány 0-3. Tápiószele—Nagykőrös 2-1, Piliscsaba—Pilisvörösvár 0-3. Körzeti ellenfélnél: Szob—Göd 0-3, Monori-erdő—Pilis 0-1. Tápió- ság—T.-szentmárton 1-2, Táborfal va—Dabasi Fehér Akác 0-3. — Reitter — Zsivótzky Gyula, a válogatott tagja Gellei pályaedző társaságá­ban edzés közben Szerdán 18 órakor a Nép­stadionban (európai 6. csoport) méri össze tudatát Magyaror­szág és Írország labdarúgó­válogatottja. Ez a 90 perc elő­zetesen több érdekességet is kínál. Mindenekelőtt Bicskei Bertalan, a magyarok újdon­sült szövetségi kapitánya szá­mára, hiszen ő úgy kénysze­rül szakvezetői pályafutása első, igazán nagy mérkőzésére, hogy válogatott találkozón még sohasem ült az „A” együt­tes kispadján. Igaz, erre idő nem is nagyon lehetett. Még annak is örülnie kellett, hogy az NB 1-es tavaszi rajt előtt jugoszláviai edzőtáborozáson ismerkedhetett meg kerettag­jaival. Előkészületi válogatott csata nélkül kiállni az írek ellen, ez fogós feladat. A hazai játéko­sokat önbizalommal töltheti el (persze, az az igazság, a sta­tisztikákra éppen a legérdekel- tebbek, a csapatok hánynak fittyet ...), hogy az eddigi hét magyar—ír összecsapáson még nem szenvedtek vereséget Dé- táriék „elődei’’. A mérleg ma­gyar szempontból: 7 mérkőzés, 4 győzelem, 3 döntetlen, 20-12- es gólkülönbség. További kedvező előjelnek vehető, hogy az 1969-es, írek­kel vívott két vb-selejtezőn mindössze egy gólt kaptak a magyarok 1969. június 8-án Dublinban 2-1 re nyertek, majd a november 5-1 buda­pesti visszavágón 4-0-ra dia­Post 3íogtfoi Hírlap SPORT Evezősök a Danán Vízi alapozás A szeptemberi, bledi világ- bajnokságra készülő magyar evezősválogatott hétfőn Duna- varsányban megkezdte a vízi alapozást. Három hétig, egé­szen pontosan március 25-ig marad a 21 evezős az edző­táborban, ahol napi három edzést tartanak, kettőt a ví­zen, egyet pedig a szárazföl­dön. 1989. MÁRCIUS 7. Március 15. Kupa Érdi rögbi Bár a rögbi nem tartozik a Magyarországon ismert sport­ágak közé, Érden mégis nép­szerű. Az Érd városi tömeg­sport-egyesület, a városi ta­nács és a KISZ-bizottság március 15-én ismét megren­dezi a ,^Március 15. Kupa"’ meghívásos tornát. Az ese­mény bevételét az Érd és kör­nyéki mozgássérült és hátrá­nyos helyzetű gyermekek nyá­ri táboroztatására ajánlják fel, A 20 forintos belépő egy­ben sorsjegy, amellyel külön­féle díjakat lehet nyerni. A tornán 9-től 13 óráig rendezik meg a hat csapat csoportmér­kőzéseit, az érmes helyekért 13 és 15 órakor lépnek pá­lyára az együttesek. Hazaérkezett Détári Lajos, itt éppen útlevélkczelcs után (Koppány György felvételei) dalmaskodtak. Most jön tehát a nyolcadik magyar—ír, a vb- selejtezők tekintetében pedig ez lesz a harmadik összecsapás a két ország legjobbjai között. A statisztikák azért is tévút ra vezethetnek, mert a mai legjobbak a két válogatottban jószerével csak a sajtóból, a televízió és a videofelvételek segítségével tájékozódhattak egymás tudásáról, lévén, hogy az említett 1969. novemberi 90 perc volt a sorban az utolsó, amikor magyar és ír nemzeti­színű mezes futballisták talál koztak egymással. Sportkör koldusszegényen Furcsa közgyűlés A Szentendrei Petőfinek három szakosztálya van. Az asztaliteniszezők, a kézilab­dázók és a futballisták. A legtöbbre a kaucsuklabdát bű­völök vitték, NB II-ben ját­szanak. A hatosok között küz­dők még ifikorúak (bár a Pest megyei felnőtt bajnokság második osztályában játsza­nak), a futballisták pedig a megyei első osztály élcso­portjában tanyáznak. A há­rom szakosztályban közös, hogy egyformán szegények. Ami azért furcsa, mert a Szentendrénél kisebb és név­telenebb települések kevesebb gonddal tartanak fenn csapa­tokat, S a három szakosztály abban is hasonlít, hogy né­hány lelkes társadalmi mun­kás rendezi az összes ügyes- bajos dolgaikat. Talán említeni sem kellene, hogy a legtöbb feszültség a focisták körül alakult ki. No, nem a fiúk miatt, hanem a szakosztály magáramaradott- sága, árvasága okán. Legutóbb például az újjáválasztott ve­zetők gyakorlatilag működés­képtelennek bizonyultak. Igaz, az elnököt Budapestre szólí­totta a munkája, az ügyveze­tő igazgató szívinfarktust ka­pott, a labdarúgó-szakosztály vezetője elpárolgott. S bár a csapat az éllovas sarkában tanyázik, szerelése alig van, a rendelkezésére ál­ló pénz pedig február végén 120 forintra rúgott. Senki sem érti, hogy a sportkör (és benne a focisták) hogyan ron- gyolódott le, hiszen az övék a parkolók díjai, nekik keres egy busz, s a tanács is ad némi pénzt. A pártoló tagság szétszéledt, a nézők csak lé­zengenek a meccseken. Igaz, hosszú ideig a helyi sportpo­litika abban látta a sikerek titkát, ha máshonnan hoz — esetleg kivénhedt — neves játékosokat, s a helyieket ha­nyagolták. A vezetést is szí­vesen bízták idegenekre. Köz­ben a régi izbégi aktívákat és pályafutásukat befejezett fo­cistákat szépen elriasztották a zöld gyep környékéről. Ta­lán Szentendre az egyetlen város szűkebb hazánkban, ahol a helyi üzemek szinte egyáltalán nem támogatják a Petőfi színeiben küzdőket. Ezekben a napokban, ha le­het, még tovább mélyült a sportkör és a focisták „vál­sága”. Az elmúlt hétre köz­gyűlést hívtak össze a városi tanács dísztermébe azzal a céllal, hogy új elnököt vá­lasszanak. s az elnökség be­számoljon az elmúlt évben végzett munkáról. Nos, mind­ebből semmi sem lett, mert néhány focistán és asztalite­niszezőn kívül senki nem. jött el. Az elnökség néhány per­ces tanakodás után határo­zatképtelennek mondta ki a közgyűlést, a távozó dr. Gá- aány Tibor helvett az ideig­lenes vezetéssel meghízták Stefanovics Jánost, s bejelen­tették, hogy később újra ösz­szehívják az embereket. Per­sze semmi biztosíték nincs ar­ra, hogy többen fognalk eljön­ni. Sőt! A jelenlévőkben jog­gal keltett felháborodást, hogy az elnökség az ülés kez­dete előtt a tanács nagyter­mének ajtaja előtt állva „megszűrte” a bemenni kí- vánkozókat. Aki a tagsági könyvét nem tudta felmutat­ni, nem léphette át a küszö­böt. A város sportkörének közgyűlésére nem mehetett be! 1989 márciusában, amikor lassan a Központi Bizottság ülései is nyilvánosak lesznek! A szituáció tragikomikussá vált, amikor három olyan em­ber kívánt bemenni, akik év­tizedekig játékosai, anyagi tá­mogatói, vezetői voltak a Pe­tőfi SÉ labdarúgó-szakosztá­lyának. Badacsonyi Gyula ala­pító tag, kapus, labdarúgó-já­tékvezető, a Sport Érdemérem arany fokozatának birtokosa alig tudta felfogni, hogy íci- tessékelik. Nem volt meghí­vója. Dombai Józsefnek vi­szont igen, ám ő az elmúlt hónapokbaan többszöri felké­rés után sem vállalta a lab­darúgó-szakosztály vezetését, mert kilátástalannak tartotta annak sorsát, no, meg más emberekkel képzelte volna el a munkát. Ez utóbbiba a je­lenlegi vezetők nem mentek bele. Most legalább megaláz­ták. Dombai Rudolf csaknem 30 évig volt a Petőfi labdarú­gócsapatának oszlopa, kapitá­nya, pályagondnoka, minde­nese, edzői oklevelet szerzett, az új pálya építésén éveken át d rl^ozott, a város kitün­tette, de a tagkönyvét otthon felejtette. A hivatalos indok­lás szerint ezért nem mehe­tett be. Ám a kutya való­színűleg ott van eltemetve, hogy sokan éppen őt akarják kihagyni a vezetésből, mert félnek következetességétől, népszerűségétől, szakértelmé­től. A teremben ülők teljes mértékben átérezték a szituá­ció groteszk voltát. Olyan vezetők tessékeltek ki egy sportkör közgyűléséről régi aktívákat, akik egy-két évvel ezelőtt azt sem tudták, hol fekszik az izbégi pálya. A me­gye sportéletében semmilyen szerepet nem játszottak, de a Dombaiark és Badacsonyi Gyu­la nevét mindenki ismeri. Miért adtunk teret a lát­szólag magánügyet tartalma­zó történetnek? Mert szerin­tünk a szentendrei futball- és sportköri válság bajainak gyökerére világít. Jó magyar szokás szerint nem becsülik meg a tenni akaró, ám egy­szerű helyi lakosokat, a szé­pen hangzó funkcióban ülők — tisztelet a ritka kivételnek — csak a rangért vállalják a tisztségüket, aztán gőgösen, a tagságtól elkülönülve „irá­nyítanak”. S ítélnek elevenek és holtak felett. Egy sport­körben. Nem tíz évvel ezelőtt, hanem most! Vicsotka Mihály A léc felett a győztes kubai magasugró A végeredmény ugyanez le­hetett, legfeljebb csak az előz­mények voltak egészen mások a másik nagyság, a kubai ma­gasugró, Sotomayor esetében. ' Az ugyancsak színes, bőrű le­gény 243 centivel tartja a sza­badtéri világcsúcsot, az olim­piára azonban az értelmetlen bojkott miatt nem utazhatott el. így a budapesti győzelem amolyan vigaszdíj is lehetett számára, mivel a teljes élme­zőny — Sjöberg, Mögenburg, Thränhardt és a többiek — egyaránt rajthoz állt. Soto- mayort azonban mindez nem izgatta, sőt.. Amikor a többiek a 239-en már reménytelenül próbálkoztak, ő egyből 243-ra tétette a lécet. S hogy milyen magasan felette reoült át? Hát bizony, aki nem látta, az iga­zán sajnálhatja... Sotomayor tehát úgy kapott vigaszdíjként egy világbajnoki aranyérmet, hogy Szöulban ott sem lehetett. Nem így a csoda­futárnak kikiáltott marokkói Aouita, aki Los Angeles — 1934 — éve óta utolérhetetlen professzorként oktatta a világ legjobb középtávfutóit, míg­nem Szöulban szertefoszlani látszott a mítosz: az 1500-as bronzérem számára nagy csa­lódása utón ötezren már el sem indult. Ezek után persze hogy mindenki kíváncsi volt: reha­bilitálja-e magát az időközben dúsgazdaggá „tollasodott” Aouita, vagy egy mítosz vég­képp szertefoszlik? A döntésre a 3000 méteres síkfutás kínál­ta a lehetőséget. Aouita ugyan nem engedte meg magának azt a luxust, mint tette a sokkal rövidebb nyolcszázon Ereng — ő ugyanis végig a második he­lyet bérelte ki —, ám azután az utolsó négyszázon ő is lát­ványos bemutatót tartott. A budapesti gála alapján nem túlzás megkockáztatni: Aouita ismét a régi. Aouitával még so­káig a világ atlétikájának leg­első vonalában kell számolni. Hogy az ilyen és a hason­lóan kivételes sztárok között, mellett, mögött mit kerestek a legjobb magyar atléták? Ha őszinték vagyunk, le kell szö­gezni: nem sokat! Schulek Ágoston szövetségi kapitány mentségére legyen mondva, nem is ígért magyar sikerso­rozatot. Ha valaki, hát Szalma

Next

/
Oldalképek
Tartalom