Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-07 / 56. szám

1989. MÁRCIUS 7., KEDD 3 SZAJTATVA Egyenrangú AmJ történt, az eredmény. Ahogyan történt... Az tör­tént, hogy a kisvárosban vég­re, bár hangsúlyozottan nem hivatalos, hanem előzetes egyeztetésre, egy asztal mellé ültek a hagyományos és az al­ternatív szervezetek képviselői. Azért eredmény ez, mert eddig megismerni sem akarták a má­sikat, holott, kisvárosban élve, nagyon is ismerték egymást. Kötetlen beszélgetésben egyez­tek meg előzetesen, úgy is in­dult az eszmecsere. Azután . . . azután bizony megrekedt a be­szélgetés. Furcsa módon, a vá­rakozással ellentétben, az új szerveződések képviselői vitat­koztak össze. Egyikük ugyanis azt találta mondani, hogy ők csakis az egyenrangúság alap­ján hajlandók tárgyalni bármi­ről is . . . Amire a másik szer­vezet képviselője azzal felelt, helyes az elv, a gyakorlatban azonban nem tekinthetnek el a tényleges helyzettől, például attól, hogy a városban az ő taglétszámuk több, mint a tíz­szerese a másik szervezeté­nek . . . S már állt a vita! órák teltek el vele, másra, fontosabbakra bizony már nem jutott idő. Baj. Kár. Persze, a presztízs sem mellékes. Mégis, szájtátva hallgatja a hírlapíró az egyenrangúságnak a han­goztatását egyre több helyen és kérdésben. A társadalmi élet nem egyszerű számtanlecke. Mégis, a dolgok természetes rendjéhez tartozik annak belá­tása, ki kit képvisel, mert ha mindenki mindenkit, akkor ab­ból valóban nehezen lesz egyet­értés. Holott éppen erre, az egyetértésre lenne szüksége annak a lakosságnak, amelyet valamennyi szervezet képvi­selni óhajt, amelynek nevében fellép. Talán éppen azért válik annyira hangsúlyossá a lakos­ság emlegetése, hogy feledtesse a valódi szerepkört, a tényle­ges súlyt, a reális erőt.. . Ta­lán azért, mert a bizalmatlan­ság túlérzékenységet alakított ki hagyományos és alternatív szerveződéseknél egyaránt. S talán a sokféle talán hatására, az sikkadhat el, ami a- döntő. A döntő ugyanis az, a telepü­lésen élők milyen rangot ad­nak) a különböző szervezetek­nek .. • MOTTÓ ÁPRILIS ELSEJÉTŐL Olcsóbb buszbérletek (Folytatás az 1. oldalról.) tézkedéseket. Eszerint a két díjövezet összevonása nyomán az eddigi 460 forintos helyett 260 forintos bérletet kell vál­tani az érintetteknek; a város­határ átlépését követően ezen­túl nem kell új jegyet váltani, érvényesíteni. A nyugdíjasok és tanulók külön övezeti bér­letének árát egységesen 25 fo­rintban állapították meg a ko­rábbi 35, illetve 55 forint he­lyett. A lakosság kérésére az érintett 13 településen beveze­tik a helyi közlekedésben hasz­nálatos bérletet. Ezzel egyúttal lehetőség nyílik arra is, hogy a közlekedési vállalatok — ugyancsak az érintettek kéré­sének megfelelően — a busz­járatok szempontjából módo­sítsák a közigazgatási határo­kat. Az Arhivatal elnöke végeze­tül felhívta a figyelmet arra, hogy a Minisztertanács utasí­totta a szakminisztert: dolgoz­zon ki az egész agglomerációra vonatkozó tarifarendszer-kon­cepciót. Az ide tartozó har­minc további községet érintően ugyanis nem alakult ki az el­múlt 20—25 év során a közle­kedés területén előjog, ott ed­dig is a jelentősen drágább Volán-járatok szállították az utasokat. A koncepció kidol­gozásánál figyelembe kell venni a már elfogadott támo­gatás-leépítési programot is. Marosán György a kormány ülésén szereplő további témák­ra visszatérve elmondta, hogy a Minisztertanács kialakította végleges álláspontját a szerdán kezdődő országgyűlési ülés­szakról. A parlament növekvő szerepére tekintettel úgy hatá­rozott, hogy minden ülésszak előtt megvitatja a bizottságok­ban és a megyei képviselőcso­portok tanácskozásain elhang­zott legfontosabb javaslatokat. Több mint tíz megyei képvi­selőcsoport és három parla­menti bizottság tárgyalta meg az alkotmányszabályozási kon­cepciót. Általános tapasztalat, hogy egyetértettek a tervezet lényegével, tartalmával. A munka törvénykönyvét módosító törvényjavaslattal a képviselők többsége egyetér­tett. támogatták azt a szándé­kot, hogy egyszerűsödjön a szabályozás, s nagyobb lehe­tőség legyen a kollektív szer­ződéses rendezésekre. A kor­mány — a képviselőkkel egyetértésben — úgy véli, hogy az elkövetkező években új tör­vénykönyv megalkotására van szükség. A sztrájktörvényt il­letően jóval élesebb a vita: többen a törvény megalkotá­sának indokoltságát is kétség­be vonták. A kormány megíté­lése szerint indokolt, hogy a sztrájkok kezdeményezése, le­folytatása és az érdekegyezte­tés szabályozott legyen. Az egész társadalmat élén­ken érdeklő további két témá­ban is jelentést nyújtott be a kormány a parlamentnek. A testület úgy véli, hogy a Bu­dapest—Bécs világkiállítás mindenképpen élénkítené az ország gazdaságát, húzóerőt gyakorolna a műszaki fejlő­désre. jelentősen növelné ha­zánk nemzetközi presztízsét. A romániai menekültekkel kapcsolatos intézkedésekről, elképzelésekről is beszámol a Minisztertanács az Országgyű­lésnek. Ebből kitűnik.- hogy február végéig 14 ezer román állampolgár kapott tartózkodá­si engedélyt. A legnagyobb gondot az elhelyezésük jelen­ti. A letelepedési segély je­lentős részét — 326 millió fo­rintot — e célra fordítják. Megkérdezték azt is az Or­szágos Árhivatal elnökétől: terveznek-e intézkedéseket a nyugati bevásárlóturizmus mérséklésére. Vissi Ferenc leszögezte: az árhivatal semmiféle felada­tot nem kapott a bevásárló­turizmus korlátozására, s ilyen intézkedések nem is várhatók. Egy tudósító utalt arra, hogy Románia képviseletében több nemzetközi tanácskozáson ir­redentának nevezték a Ma­gyar Népköztársaság jelenlegi politikai kurzusát. Ezzel kap­csolatban a szóvivő álláspont­ját kérdezte. Marosán György leszögezte: Magyarország 1975-ben — más európai országokhoz hasonlóan — aláírta a helsinki záróok­mányt, és azóta is tartja ma­gát az abban megfogalmazott elvekhez. Hazánk tehát elis­meri a II. világháború nyomán létrejött európai határokat, és nincs szándékában a status quo megváltoztatása. Az elmúlt napokban több mint 100 ezer aláírással nyúj­tottak be kérelmet a parla­ment elnökéhez, kérve a nép­szavazás elrendelését a bős— nagymarosi vízlépcső ügyében. Ezzel kapcsolatban'a kormány véleményét kérdezték a nép­szavazásról. Marosán György elmondta, hogy a Miniszterta­nács, ülésén ez is szóba került. A Minisztertanács álláspont­ja szerint a kormányzati szer­vek feladata ma az, hogy az Országgyűlés októberi határo­zatát végrehajtsák. Ez a par­lamenti határozat — mint is­meretes — 8 pontban foglalta össze a parlament feltételeit a beruházással kapcsolatban. A Minisztertanács ennek alapján intézkedési tervet készített, a Környezetvédelmi és Vízgaz­dálkodási Minisztérium pedig részletes munkatervet. Az egyik fontos feladat volt kor­mányközi megállapodások elő­készítése Csehszlovákiával a Duna vízminőségének megőr­zéséről. Az ezzel kapcsolatos tárgyalássorozatot eredménye­sen megtartották. Emellett megalakultak a bős—nagyma­rosi vízlépcső létesítését ellen­őrző bizottságok — a parla­menti ad hoc bizottság, a tár­sadalmi bizottság —, s meg­kezdték munkájúkat. A kor­mány úgy ítéli meg, hogy a tavaly októberi helyzethez ké­pest nem történt alapvető vál­tozás a beruházás ügyében. így annak újratárgyalását a kor­mány nem tartja indokoltnak. A Szabad Európa Rádió tu­dósítója a március 15-i békés demonstrációk tervével kap­csolatban arról érdeklődött, nem fenyeget-e valamiféle at­rocitás veszélye. A kormány szóvivője az erről szóló érte­süléseket rémhírnek nevezte. Leszögezte: a kormánynak ilyen félelme egyáltalán nin­A FA0 és Magyarország kapcsolata Élelmiszersegély az éhezőknek JJ Néhány esztendő múlva fenn- ^ állásának fél évszázados év- ^ fordulóját ünnepelheti a FAO, ^ teljes nevén az Egyesült Nem- 4 zetek Élelmezési és Mezőgaz- y dasági Szervezete, amelynek / napjainkban a Szovjetuniót és ^ az NDK-t kivéve valamennyi y 2 szocialista ország tagja. Ha- / ^ zánk kétszer lépett be a FAO­^ ba, az ötvenes évek elején 4 ugyanis a hidegháború egye- y nes következményeként meg- z szakítottuk kapcsolatainkat az y. akkor még Washingtonban ^ működő FAO-val. Magyaror- ^ szág 1967-től tagja ismét a 4 szervezetnek, amelynek szék- 4. helye ma már Róma. A FAO Magyar Nemzeti Bizottságának a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Miniszté­rium ad otthont, bár tárca­közi testületként működik. Milyen előnyöket és kötele­zettségeket jelent a tagság or­szágunknak? — Erről beszél­gettünk dr. Gálvölgyi Máriá­val, a bizottság megbízott fő­titkárával. Nem tölünk várták — Belépésünk után sokáig kedvezményezett helyzetben voltunk, ami azt jelentette, hogy nem tőlünk várták a se­gítséget, hanem minket támo­gattak. A szervezet például sok egyéb között aktívan részt vett a Tisza-völgyi öntözési program kidolgozásában és megvalósításában. A FAO-val való együttműködés keretében valósult meg a halászat fej­lesztése is. Ennek részeként alakult meg például Százha­lombattán a Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság. — Időközben azonban a magyar gazdaság fejlődése számottevő volt. Változtatott ez valamit a szervezeten be­lüli helyzetünkön? — Nemcsak a nálunk zajló változások, hanem a fejlődő országok egyre erősödő támo­gatási igénye is Magvarország megítélésének átértékeléséhez vezettek. Jelenleg úgynevezett felemás donori pozícióban va­gyunk, s ebből következően a nekünk nyújtott segítségért cserébe szakmai ismereteket és szakembereket adunk a FAO-n keresztül a fejlődők­nek. Erre külön keret — Pénzbeni támogatást is? — Nem vagyunk olyan hely­zetben, hejgy erre vállalkoz­zunk. Befizetjük viszont rend­szeresen tagsági díjunkat, amely megegyezik az ENSZ- ben fizetett kvótánkkal. Az utóbbi időben más országok is pontosan eleget tesznek en­nek a kötelezettségüknek, , s így most már stabilizálódni látszik a szervezet pénzügyi helyzete. Mint közismert, az USA és számos nyugat-euró­pai ország ugyanis a FAO te­vékenységét érintő reformné­zeteinek adott hangot. Közü­lük csak az USA nem tett eleget a tagdíjSjzetési kötele­zettségének. — Tavaly — nem utolsó­sorban a humanitárius kon­certsorozat révén — a figye­lem középpontjába került az ENSZ és a FAO közös szer­vezete, a Világélelmezési Program, amely az éhezők megsegítését tűzte zászlajára. Magyarország, amely köztu­dottan élelmiszer-feleslegek­kel rendelkezik, hogyan vesz részt ebben az akcióban? — A szocialista országok közül csak hazánk jelentette be együttműködését. Rendsze­resen ajánlunk fel különböző élelmiszereket — elsősorban konzerveket —, amelyeket egy központon keresztül osz­tanak el. A kormány erre kü­lön keretet ad, amelyet a MÉM kezel. Esztendőnként mintegy 200 ezer dollárnyi se­gélyt tudunk ily módon út­nak indítani. — Említette, hogy a FAO-n keresztül ma is kapunk — ha csak közvetve is — szak­mai segítséget. Mondana né­hány konkrét példát? — Az egyik legeredménye­sebb együttműködés a hazai és az európai kutatóintézetek között jött létre. A FAO szer­vezésében úgynevezett téma­hálózatok működnek, ame­lyeknek munkájában Pest megyéből például részt vesz a gödöllői MÉM Műszaki In­tézet, amely a mezőgazdasági megújítható energiaforrások kutatásában ad és kap érté­kes információkat. A már em­lített százhalombattai TEHAG és a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem pedig a szakem­berek továbbképzésének egy- egy ' bázisa: esztendőnként több tanulni vágyó harmadik világbeli agrár- és halászati mérnököt fogadunk ezekben az intézményekben. Ennek — s most csak néhány példát említettem — közvetve je­lentkezhetnek az előnyei is. Például úgy. hogy a szakmai ismereteit nálunk bővítő szak­ember hazájába visszatérve a magyar módszerek, termelési eljárások elterjesztését ajánl­ja. Római munkatársak — Gondolom, az sem elha­nyagolható tény, hogy magyar szakértők tevékenykednek egy sor országban... — Igen, ezt is nagyon fon­tosnak tartjuk. A FAO római központjában dolgozik néhány munkatársunk, s többen segí­tik közvetlenül a helyszínen egy-egy fejlesztési program megvalósítását. Jelenleg ma­gyar szakemberek dolgoznak Indiában, Brazíliában, Pa­kisztánban. Kínában, Bangla- desben. Költségeiket a szerve­zet fedezi. Dönt a szervezet — Hogyan választják ki a jelentkezők közül azokat, akik külföldre utazhatnak? — A FAO egy pontos és részletes adatokat tartalmazó szakértői listával rendelkezik, s adott esetben erről választ­ják ki azok körét, akik szó­ba jöhetnek. Arra, hogy va­laki ebbe a nyilvántartásba bekerüljön, a jelentkezőnek csak akkor van esélye, ha többéves itthoni szakmai gya­korlattal, fejlődő országokbeli tapasztalatokkal és kiváló an­gol, francia, spanyol vagy portugál nyelvismerettel — tehát nemcsak a nyelvtudást igazoló papírral! — rendelke­zik. Magyarországról jelenleg másfél százan szerepelnek a listán. Hogy közülük éppen kire esik a választás, azt a szervezet dönti el. Azt azon­ban elmondhatom, hogy a legkeresettebbek a magyar szakemberek a belvízi halá­szattal, a vízépítéssel, az ál­latorvoslással, a szövetkezet­fejlesztéssel. az állattenyész­téssel és a növénytermesztés­sel kapcsolatos tudományok­ban. Furucz Zoltán HÁROM LEVÉL T alán nem untatjuk az olvasót belső ügyeinkkel, ha tudatjuk: megsokasodott a postánk. Elsősor­ban azoknak a leveleknek a száma nőtt meg. ame­lyeknek írói egy-egy cikkünkkel kapcsolatban közük a véleményüket, illetve általában fejtik ki nézeteiket po­litikai. társadalmi kérdésekről. Nyugtalan a társada­lom, sok a gond, sokféle ellentmondás szövi át minden­napjainkat; az emberek egy része toll után nyúl. Meg­tisztelőnek tartjuk, ha valaki véleménye címzettjének a szerkesztőséget jelöli meg. S külön örömnek tartjuk azt, hogy a leveleknek a döntő része — valóban egy töredéktől, a nyomdafestéket nem tűrő mocskolódástól eltekintve — névvel, pontos címmel érkezik hozzánk. A vállalt vélemény tiszteletet parancsol, még akkor is, ha azzal a véleménnyel esetleg nem értünk egyet, ha válaszunkban — mert valamennyi ilyen levélre köte­lességünknek érezzük a válaszadást — vitatkoznunk kell. Miben összegezhetünk bizonyos általános tapasztala­tokat a leveleket olvasva? A legtöbb levélíró aggodalmáról szól. Arról, hogy nem ismeri ki magát napjaink örvénylő eseményeiben, at­tól tart — a környezetében tapasztaltak alapján is —, a szélsőségek kerekednek felül a politika porondján. A másik jellemző: a türelmetlenség. A mások nézetei, •cselekedetei iránti türelmetlenségnek perzselő szélvi­hara csap ki a sorok'közül. A jelzők, a minősítések olyan fokozódásának lehetünk szemtanúi, olvasói a le­velek birtokában, amelyet már meghökkenés nélkül magunk sem tudunk tolerálni. S a harmadik általános jellemző: bizalmatlanság, elutasítás mindennel szemben, ami politika, ami nem kötődik szorosan az egyre nehe­zebb mindennapi megélhetéshez. A levélíróknak ez a csoportja azért fog tollat, mert a szó szoros ételmében attól fél, hogy az ország holnap összeomlik, nem lesz mivel világítani, fűteni, nem lesz mit enni... s akkor — levélíróink egyikének megfogalmazását idézve — „ott fent az a sokféle úr mit kezd az okosságával, ha a nép majd megint egymást üti?” Szinte találomra választottunk ki három levelet pos­tánkból. A betűket gyakorlott kéz formálta, a mon­datfűzés, a szóhasználat iskolázottságra vall. Név és cím, pontos megjelölése annak az anyagnak, amelyet — és most csak a minősítésből csipegetünk — „tenden­ciózusnak” és „felháborítóan kioktatónak" tart. Szerin­te vége annak az időnek, amikor ideológiai kérdések kerülhetnek bele az újságba, mert „a butításnak a mes­tereit a bányákba kellene leküldeni, ott munkaerő- hiány van ...” Botorság lenne folytatni a nyíltságot követelő levél idézését, amelynek j írója egyetlen konk­rétumot sem közöl, sem a kifogásolt cikkel, sem az ál­tala óhajtott nyilvánossággal kapcsolatban . .. S még a jelzőknél maradva, a második levélből idézünk. Abból, amelynek írója szerint „az egész nagy politikai csatázás arra megy ki, hogy bekössék a nép szemét, ne lássa, megélni se tud lassan abból, amit odalöknek neki.” Ügy véli. „mocskos marakodás” megy a hatalomért, „éjjel-nappal megy már a hazudozás” ... K eserűség húzódik meg a válogatás nélküli szavak mögött? A levélírót megértjük. Három kiskorú gyermeket nevelne a feleségével, házuk félig kész... De akkor mit mondjunk annak a levélnek ol­vastán, amelyet feladója — idős asszony — így kezd: „Bélyeget, borítékot vettem tej helyett, mert talán a tisztelt szerkesztő urak tudnak nekem válaszolni, mi az a zűrzavar, ami most történik?” Nézi a televíziót, hallgatja a rádiót, újságot olvas, de „semmit sem ér­tek." Nem érti, „mi lesz jobb attól, ha az emberek egy­mást köpködik, mert most ez megy”, nem érti, „miért kell lepiszkitani mindent, ami mögöttünk maradt", hi­szen „ha minden rossz, akkor az én életem munkája sem ér semmit, akkor itt nem épült semmi, nem válto­zott semmi, akkor én csak azért jártam harminchat évet a gyárba, hogy kenyeret keressek?” Ilyen mondatokkal kell szembenéznünk, s olcsó fo­gás lenne a részünkről most kérdéssel folytatni töpren­gésünket, s azt tudakolni: vajon az olvasó, a mi he­lyünkben, mit. felelne, mit írna a válaszlevélben? Ki- nsk-kinek. a három levél írójának:.mit? S a sokszor há­rom levelek feladóinak? A szinte találomra kiemelt három levelet fogjuk fel jelzőműszerként? Olyasmik­nek, amik a társadalom egy-egy rétegéből, csoportjából adnak kéretlen, de nagyon is fontos hangulatjelentést? Fogjuk fel a leveleket hozzászólásként napjaink politi­kai vitáihoz? Avagy véljük a borítékba zárt sorokat érzelmek, hangulatok, indulatok szüretien lenyomatai­nak. amelyek nyersen tudatják, mi lelhető a fejekben, a lelkekben? Mindegyik magyarázat, minősítés indokolt lehet. De helyes-e? Igaz-e? Igaz-e. amit a három kicsit nevelő, háza építésével küszködő férfi ír, hogy „a nép torkig van a régi párttal is, meg az újakkal mind, a nagy pár­toskodásból majd az lesz, hogy egy csomó ingyenélőt még több ingyenélő vált fel”?! Avagy higgyünk a gya­korlott kezű levélírónak, aki a nyíltság jegyében el­várja, „ne legyenek tekintettel semmire és senkire”? Talán azt kellene megfogalmaznunk, amit az. idős asz- szony írt levelében: „a sok-sok szót most már abba kellene hagyni..." Lehet, hogy mindez nemcsak a mi gondunk a szerkesztőségben, hanem gondja ez vala­mennyi olyan embernek, aki érzékeli a körülötte levő világ egyre gyorsuló mozgását? Kérdéseink szinte megszámlálhatatlanok. válaszaink azonban olyanok, hogy újabb kérdések ága-bogát nö­vesztik. Akkor tehát? Nincsenek válaszok? S a mai vá­laszok holnapra mit érnek? S ha kialakulnak végre ebben-abban a válaszok, mikor lesz belőlük tapintható, gyakorlati valóság? Mikor válnak a szavak anyagi erővé? S okan mutatták már fel ennek a népnek a bölcsek kövét, mint amit ők leltek meg. s kiderült később: a kő is, meglelője is hamis, a kő ka cat, a meg’elő sarlatán. Érkeznek a levelek a szerkesztőségbe, s kel­lene a bölcsek köve. hogy azt válaszolhassuk, ami ki- nek-kinek a szája íz.e szerint való, amivel egyetért. De létezik-e ennyiféle igazság? Avagy a sokféle részigaz­ságból kell majd — közösen! — kikín’ódnunk az egyet­értés alapját? Csak éppen tudnunk kellene, kinek-ki- nek mi az. amiben neki fontos az. egyetértés, az egv irányban mozdulás’ Annyi, de annyi nem után milyen jó lenne végre néhány igen ....! Mészáros Oltó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom