Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-04 / 54. szám
1989. MÁRCIUS 4.; SZOMBAT 7 Ma még miénk a gyár - és holnap? A menyasszonyt titokban árulják X február 28-1 számunkban megjelent „Eladó a menyasszony, még üres a kalap” című írásunkkal nem mindenben értettek egyet az Ipari Minisztériumban. A beszélgetést az alábbiakban közöljük. — Nem vagyok a Pest Megyei Hírlap olvasója, a miniszteri titkárság hívta fel a figyelmemet az írásra — kezdi beszélgetésünket Reiniger Péter, az Ipari Minisztérium műszaki fejlesztési főosztályának vezetője. — Az háborított fel, hogy a cikkben úgy szerepel, mi áruljuk a magyar vállalatokat. Nem erről van szó. Az öt-hat hónapja felerősödött munka szerint inkább a működő tökét szeretnénk bevonni a magyar vállalatok megújulásához. Az ipar versenyképességének fej lesztésében és átalakításában alapvető, hogy a vállalatok jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre. Nemcsak a gépek, technológiai berendelések megvásárlását szorgalmazzuk, hanem a termékszerkezetük megújítását is. Nem egyszerűen pénzre, hanem pénzre és tudásra van szükségünk. — Miért kerülik ennyire az „eladás” szót? — Mert szerintem nein ugyanaz, ha azért veszi meg a tőkés a vállalatot, hogy leszerelje a gépeket és így megszüntessen egy versenytársat, mintha azért vásárolná meg a részvények ötvenegy, vagy akár száz százalékát, hogy az ott gyártott termékek magasabb műszaki színvonalon készüljenek. — No igen, de a „jelzett szándék” csak az ügyelet nyélbe ütéséig érvényes. A részvénytöbbség birtokában azonban a tulajdonos azt csinál, amit akar. Nincs arra jogi szabály, hogy kivédjék... — Ha valaki azért vásárol meg egy textilgyárat, hogy ott áruházat hozzon létre — mint a Skála Sprint —, az;-is az ipar egyfajta megújulásának része. — Kérdés, hogyan értékelik azok, akiket elbocsátanak! —• A magyar ipar hatékonysága rendkívül alacsony. Vagy ugyanezzel a létszámmal jóval nagyobb produkcióra van szükség, vagy — és a mozgás iránya ez — egyre csökkenő létszámmal kell a termelékenységet növelni. A dolgozókat nem csak foglalkoztatni kell, hanem hatékonyan kell foglalkoztatni őket, s mint a kohászat és bányászat példája bizonyítja, leépítés nélkül ez nem megy. Tény, hogy a szociálpolitikai. társadalmi és gazdasági célok összefonódnak és komplexen kell vizsgálni ezeket. Ha az ezer embert foglalkoztató egymilliárdos produktumé céget a tőkés partner úgy alakítja át, hogy a produktum megmarad. de csak száz embert foglalkoztatnak. nekünk az a feladatunk, hogy biztosítsuk a kilencszáz dolgozó- hasonlóan hatékony foglalkoztatását, — Ez nem a vállalat eladása? — Nem. nem. Mi összehívtunk ötvenegynéhány vállalati vezetőt, s megkérdeztük tőlük, akarnak-e erre a listára kerülni. Néhánvan nem kívánták a cég nevét ide felvenni, ők kimaradtak. A válogatás szempontjait pedig egyrészt az NSZK- piac saiátosságai adták, másrészt igyekeztünk, hogy a vállalatok a magyar ipar keresztmetszetét adják. Az alapvető elv pedig az volt. ho-ry o'van cégek neve kerüljön a listára, melvek kellően innovatívok, kénesek befogadni a működő tn'-ét. Hangsúlyozom, távol áll tőlünk, hogy e’adhtk a cégeket, egy sines olvan közöttük, amelyik a részvényeinek száz százalékát kínálná. O’van van, amelyik ötv»n százaléknál többön hajlandó túladni. — Méir mindia úgy ér-em. hony a cének közül néhány eladó. Eay munkáscsoport számára az a tulajdonos. aki a céget irányítja, ha azt a részvénytöbbség birtokában teszi, akkor ö megvásárolta a vállalatot... — Egy pillanat, ezt nem az Ipari Minisztérium csinália, mi csak összeállítottunk egy listát... — Nem struccpolitika ez az Ipari tárcától, hogy azt akarják elhitetni, nincs beleszólásuk a vállalat eladásába? — Nem erről van szó — gondolkodik el a főosztályvezető. — Lehet, hogy helyes dolog azt a kifejezést használni, hogy „eladjuk” valamelyik vállalatot. Én azért tiltakozom mégis a kifejezés ellen, mert nem szabad ezt a • dolgot érzelmi alapra helyezni, hiszen szigorúan gazdasági probléma. — Az érzelmi alapnál a korábbi politikai beállítottságra gondol? Arra, hogy a munkások évtizedekig azt hallották, miénk a gyár, s most természetesen meglepődtek? — Mi a munkások érdeke? — kérdez vissza. — Hogy a foglalkoztatásuk hatékonyabb legyen, s ezzel nőjön a bérük, az életszínvonaluk. — Akkor viszont miért ez a sze- mérmetesség? Miért nem mondják ki, igenis eladjuk ezeket a vállalatokat, legalábbis egy részüket? — Nem vagyunk szemérmesek, de olyanok sem, amilyennek a sajtó lefestett bennünket. Mintha a minisztérium házalna ezekkel a cégekkel. Nem házalunk, a lehetőséget teremtjük csak meg a külföldi tőke fúziójára. S ha ez azzal jár, hogy egy külföldi befektető 50 százaléknál nagyobb részesedést szerez és a befektetett magyar tőkét, munkaerőt és a saját tőkéjét hatékonyan működteti, akkor én ennek a magam részéről mindqn támogatást megadok. A társasági' törvény teljes jogi lehetőséget biztosítja külföldi tőke 100 százalékos részesedéséhez is. A helyset akkor válik bonyolulttá és jogilag nem teljesen szabályozottá, ha ez nem egy új cég létrehozására, hanem egy meglevő állami vállalatra irányul. — Nem érzi úgy, hogy az Ipari Minisztérium „alultájékoztatta” a sajtót erről az egészről? — Az ilyen folyamatok a világon mindenütt a legnagyobb titokban zajlanak. Mert ez a gazdasági ügylet aukcióként is felfogható, tehát le lehet nyomni az árakat. — Oíf, ahol ez csak gazdasági folyamat, teljesen érthető a titkolózás, nálunk viszont ez egy nagyon kemény politikai folyamat is ... — Hogy pontosítsam, egy politikai támogatással, sőt kezdeményezéssel megvalósított gazdasági folyamat, mely az ország szempontjából rendkívül fontos. Nem szabad, hogy a szenzációhajhászás ezt a nemzetközi szempontból is kedvezően megítélt folyamatot megállítsa vagy visszafordítsa. — Szerintem, ha többet beszéltek volna már korábban is a majdan bekövetkező változásokról, annál kevésbé lehetett volna „szenzációt” csinálni belőle. — Ebben igaza van. Mátrai Tibor SZAMOSVÖLQYI MIHÁLY: ABLAK A lakosság fejét tekintik startkönek ? Ki is az az Angyal Ádám? Egyszerre tartják rendkívüli tehetségnek és az ipar fenegyerekének, aki túlzott önbizalmában nem átallja kihívni maga ellen a kormányzat haragját. Akadnak, akik őt hibáztatják a vezetése alatt álló nagyvállalat katasztrófagyanús helyzetéért, mások szerint kizárólag az ő manővereinek köszönhető, hogy a részvénytársaságok sorába lépett Ganz Danubiusnak egyáltalán sikerült elkerülnie a csődeljárást. Nyilatkozatai, cikkei valódi reformegyéniséget tükröznek. Megilleti a közgazdászdoktori cím, de sosem biggyeszti a neve elé a két betűt. Perfekt franciában és angolban, de oroszul sem lehetne eladni. Angyal Adómról, az emberről is elárul valamit: ragaszkodott hozzá, hogy ne az irodájában, hanem egy kávéházi asztal mellett beszélgessünk. Ügyeletes nyilatkozó — Nem telik el a hét anélkül, hogy fel ne bukkanna a neve az újságok hasábjain. Valóban ilyen nagy jelentőséget tulajdonít a sajtónak, avagy ez inkább ügyes önmenedzselés? — A sajtót nagyhatalomnak tartom, s ezért fontos a jó kapcsolat. Ha a nyilvánosság előtt megszellőztetnek valamit, akkor az érintett legalábbis váláséra kényszerül, s kis hazánkban már ez is valami... Tudja, az elítéltnek sem árt jóban lenni a börtönőrével. Amúgy jók a tapasztalataim, többnyire azt írják meg, amit valóban mondtam. A találati arányuk 80 százalékos, a maradék 20 pedig belefér az üzletbe. — A móriczos „urambátyám” világ hagyományai ma is élnek, egy- egy vállalat eredményességét meghatározza a vezetőjének 'személyes kapcsolatrendszere, ön viszont nem egy esetben meglehetős kendőzetlen- seggel nyilatkozott üzletfeleiről. A miniszterelnök-helyettesnek írott nyílt levele pedig egyenesen kuriózumszámba ment. Érte-e hátrányos megkülönböztetés a szokatlan kritikus hangnem miatt? — Nem mondom, hogy mindegyik előnyömre vált. Hogy a százalékoknál maradjunk, 50—50 az arány. Első nyilatkozataim óta mindenesetre okosodtam, nem feltétlenül az a célravezető, ha a gyengeségeket emelem ki, többre megyek, ha az előnyöket hangsúlyozom. Ügy van ez, mint a nőnél, eredményesebb, változat, ha azt mondom neki, hamvas a bőre, mintsem hogy nagy a feneke, holott mindkettő igaz. A vezérigazgató SZAMOSVÖLGYI MIHÁLY: MAGÄNY — Vállalata feliratkozott a csőd előtt álló honi cégek listájára. Erez-e a kialakult helyzetért személyes felelősséget? — Természetesen érzek, még akkor is, ha a szakirodalmat megszégyenítő magyarázathalmazzal rendelkezem arról, milyen objektív körülmények vezettek a mai következményekhez. Annyi tény, az elmúlt félévben nem elsősorban a termelés.- re koncentráltam, mint ahogyan azt egy vezetőnek tennie kellene. Sokkal nagyobb energiát fektettem abba, hogy az államigazgatás botor lépéseit kivédjem. Ma már tudom, ezek egy része szükségszerű rossz, s nem védekeznem kell ellenük, hanem meg kellett volna előznöm őkét. — Hogyan hozza meg a döntéseit, segít-e a vének tanácsa? — Meghallgatom vezetőtársaim véleményéf, de nem azért, mintha azok közül' akarnám kiválasztani a legmegfelelőbbet. Egyszerűen csak a „több szem többet lát” elv vezérel. Ám a döntés joga, s egyúttal a felelőssége is egyedül az enyém. Az egyetemen vezetéstudományt oktatok, még sincsenek biztos receptjeim a különböző helyzetekre. Van, amikor demagógiával kell megnyerni a tömegeket; van, amikor ki kell szúrni a szemüket; van, amikor pénzt kell adni és van, amikor a racionális érvelés is elég. Helyzete válogatja. Azt hiszem, szót tudok érteni az ellenségeimmel is. De biztos akad, aki erre nem tud bazírozni, annak máshogy kell építenie. — Amikor vállalata részvénytársasággá alakult; sokan a cégen belül is úgy vélték, lehetőséget teremt a vezérigazgatónak, hogy emelt fővel távozhasson... — Hogy ma is a hajógyár élén állok, önmagáért beszél. Nem azért maradtam, mert a süllyedő hajót a kapitány hagyhatja el utolsóként. Ügy . érzem, még mindig vannak a kezemben olyan lapok, amelyek ászt jelenthetnek a hajógyárért vívott csatában; és én még ki akarom játszani ezeket az adukat. Egyébként számos ajánlatot kaptam, olyat is, ami a közvélemény szemében fontosabb lenne, mint amit ma csinálok. Hogy mindezeket visszautasítottam, abban nagy szerepet játszik ■ a „bársonyszékeffektus”. Szó sincs tehát arról, hogy a jelenlegi pozíciómat ugródeszkának tekinteném. Nem építkezem. Lépéseimet nem igazítom egy leeendő miniszteri tárcához vagy KB-tagsághoz. Azt sem állítom, hogy innen szándékozom nyugdíjba menni. Egy feladat addig elégít ki, amíg úgy nem érzem, hogy már fél kézzel csinálom. — Ha egy mesebeli tündér teljesítené három kívánságát, mit kérne, hogy kihúzza a vállalatát a kátyúból? — Nem hármat kívánnék, hanem csupán egyet, és nemcsak a hajógyárnak, hanem minden magyar vállalatnak. A kormány feledkezzék meg végre a költségvetés mindenhatóságáról. Magától megszűnne a hiány, ha a vállalkozókat ösztönöznék, legyenek azok akár egyéniek, akár nagyvállalatok. Voltak korszakok a történelmünkben, amikor lesöpörték a parasztok padlását, mert azt hitték, így el lehet látni a munkásokat élelemmel. Ma már tudjuk, ez szamárság volt. A kormányzati tisztviselő azt hiszi, ha bármi áron egyenesbe hozzák a költségvetés szekerét — kisöpörve most már a munkások és újra a parasztok padlását —, akkor győztek. Nekem az a véleményem, nem lehet helyes az a politika, amely a lakosság fejét tekinti startkőnek, azt egyre lejjebb nyomva igyekszik lendületet venni. Ez egyébként nem csupán magyar, hanem kelet-európai pszichózis. 5« — Vezérigazgató, egyetemi tanár, szakcikkeket, tudományos munkákat publikál, könyveket ír. Hogyan győzi mindezt idővel és főképp energiával? Valaki egyszer azt mondta magáról, napi 26 órát dolgozik. Hitetlenkedve kérdezték, hogyan csinálja. Azt válaszolta, két órával korábban kel. — Én hárommal alszom kevesebbet, min], az átlagemberek, napi öt óra alvással beérem. Azzal foglalkozom, amit szeretek, tehát mindez inkább élvezet, mintsem kötelesség. Olyan vagyok, mint bármelyik hétköznapi ember. Szeretek beszélgetni a barátaimmal egy-egy sör mellett, színházba járok, télen síelek, nyáron vitorlázom, és persze rengeteget olvasok. Nincsenek anyagi gondjaim, de nem is vagyok pénzéhes, ezt bizonyítja az is, hogy még ma is „csak” vezérigazgató vagyok. A megjelent két könyvem tulajdonképpen melléktermék. Az első a polémiák, szakmai érvelések összerendezett gyűjteménye, a második az éjszakák. gyümölcse, amikor nem tudtam aludni, s — rossz kifejezés, de nem tudok helyette jobbat — kiírtam magamból, ami foglalkoztatott. Ahogyan jött, kedvemből, úgyhogy ez egy „örömkönyv”. — Mikor érezte magát életében a legkínosabb helyzetben? — Két napja, amikor megtudtam, hogy mennyi a vállalati „nyereség”. A negatív előjelére számítottam, de a veszteség mértéke még engem is meglepett. A konzekvenciák? Mindenesetre megpróbálom kivágni magam, de ebben a pakliban még az is benne van, hogy börtönbe kerülök ... Nagy Adrienn—Mátrai Tibor