Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-30 / 75. szám
4 Titian 1939. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK Tolmács nélkül Zenés kiállítások Suhlból Valószínűleg a zenészeké volt a főszerep a Suhl megyei kulturális napokon: Vácott, a görög templom kiállítótermében rendezett megnyitón a Suhl megyei zeneiskola szólistái mutatkoztak be, később pedig immár a város művelődési házában a Bonbonniere együttes szórakoztatta a megjelenteket. Este, az ünnepi gálaműsoron — szintén a Madách Imre Művelődési Központban — a Schenkensteiner együttes, Peter Erlicher és zenekara, valamint a Karin Roth és a suhli Hegyizenészek szerepeltek. Aztán a zenekarok és a szólisták — a Mex együttessel kiegészülve — a megye különböző helyiségeiben léptek fel. A Bonbonniere szolgáltatta a háttérzenét (Papp István felvételei) Nők — frakkban A zenének, a zenekaroknak nincs szükségük tolmácsra. Rudolf Hoffmannak, a Lau- schai Üvegművészeti Múzeum igazgatójának is csak addig volt szüksége rá, ameddig a görög templomban bemutatta a múzeum gyűjteményéből összeállított kiállítást — a tárgyak aztán önmagukért beszéltek. — A türingiai erdőben fekvő Lauscha csaknem négyszáz éve az üveggyártás központja — mesélte Rudolf Hoffmann. — Négyszáz éve készül itt az üveg. A múzeum az 1987-es jubileumi kiállítás alkalmából született meg, s egyre inkább az itteni üvegművészet speciális gyűjteményévé fejlődött. Hogy kit mi fogott meg ezen a kiállításon, nehéz felmérni: voltak, akik az elmúlt két évszázad munkáit csodálták,'" a gravírozott boroíkarf-' csót vagy a festett palackot, voltak, akiket Albrecht Greiner üvegfigurái vonzottak. Ez utóbbi érdeklődők a kiállításról minden bizonnyal a művelődési házba mentek, hogy munka közben is láthassák az alkotót. A Madách Imre Művelődési Központ összes dolgozója ünneplőbe öltözve fogadta a Suhl megyei vendégeket, akik egyben vendéglátóit is voltak ezen a délutánon. A büfé előtti társalgóban a frakkba öltözött Bonbonniere elnevezésű női szalonzenekar kapott helyet, hogy érzelmes, andalító zenéjével teremtsen hangulatot, felidézve a csak filmről ismert elegáns éttermek atmoszféráját. A hölgyek itt a háttérzenét szolgáltatták, s így senkit sem botránkoztatott meg, hogy néha kikacsintanak, rámosolyognak a nézőkre. Élő bemutató Ezalatt már fölállítva, paravánokon várta a látogatókat az aulában két fotókiállítás. Mindkettő a Német Demokratikus Köztársaság életét mutatta be. A Süd alkotócsoport — egy Suhl megyei fotós közösség— kilenc tagja feketefehér felvételeken a hétköznapok ellesett pillanatait, a német arcokat, tájakat láttatta. A másik paraván karéjában egy magyar, Németh István Suhl megyei emlékek címmel mutatta be színes képeit. Ö elsősorban a jellemző kézművesmesterségeket örökítette meg. de ebből a gyűjteményből sem hiányzott a német táj. A legnagyobb közönségérdeklődés Albrecht Greiner üvegformázó iparművész élő bemutatóján volt. A mester kíváncsi gyerek- és felnőttszemek előtt látott munkához. A gázláng elé tartott alapanyagot áthevítette, aztán fújta, akár egy szappanbuborékot. Később díszátőcsíkokkal látta el, aztán újabb és újabb üvegtölcsérekkel toldotta meg. Formálódott a leendő tárgy — amely először likőröspohár- nak, majd boros- vagy talpas pezsgőspohárnak tűnt. Akik türelmesen végignézték az egész folyamatot, csak tippelni tudtak: mi is lesz a végeredmény. Némi csalódás érződött a közönség köreiből, amikor Albrecht Greiner a már talpatlan valamit a gáz lángjával bekormozta, és mintha befejezte volna művét, felállt, kiegyenesítette tagjait. Csak kevesen láthatták meg a mindenféle spirális csíkokkal díszített alacsony vázát, amikor az üveg kihűlése után a mester megtörölget- te. Az a szép... Talán azért is fogyott el az üvegművész közönsége, mert senki nem akart lemaradni a gálaműsorról, amelyet a művelődési központ színháztermében tartottak. Ezen fellépett a Suhl megyéből érkezett muzsikusok mellett a váci Bartók Béla Zeneiskola ütő- hangszeres együttese is. A német zenészek kedves meglepetése volt, amikor közösen rázendítettek: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék... Nagy sikerük volt a csinos német lányoknak B. J.—D. Z. HÁROM KÍVÁNSÁG. Az ötlet igazán nagyszerű. A televízió, mint a népmesék jó szellemei, tündérei és garabonciásai csodát tesz. Vagy legalábbis majdnem csodát. A Három kívánság műsorának kiötlői minden bizonnyal számoltak vele, hogy sokunkban amúgy is él a csodavárási hajlandóság, életkortól függetlenül szeretnénk, ha álmaink beteljesednének. Csodák persze nincsenek. Ha mégis megtörténnek, akkor az már a mesék vagy esetünkben valami hasonló, a televízió világa. Persze ezek nem igazi nagy csodák, inkább azt csak imitáló szemfényvesztések. Komoly ügyekben már sokszor bebizonyosodott, ilyesmire még a tévé sem képes. Pedig spkáig tulajdonítottunk neki ilyen lehetőségeket. Azt gondolták jó néhánvan, a tévé elintézi, megváltoztatja, leleplezi a nekünk nem tetsző jelenségeket, s teremt igazságot, egyenlőséget, demokráciát. A végén csak be kellett látniuk, hogy ez a szerkezet sem képes másra, mint a valóság képi mását közvetíteni. Mindez persze a felnőttek társadalmára vonatkozik. A gyermekek világában még ma is sok minden megeshe- tik. Különösen akkor, ha az anyagi gondokkal küszködő televíziót a csodatevéshez a biztosítós bácsik is hozzásegítik. Most hozzásegítették. Ezt onnan tudom, hogy műsorvezető Dévényi Tibor e tényt oly nyomatékosan ismételgette, hogy se felnőtt, se gyerek egyhamar nem feledheti. Ettől persze még nagyon kellemes műsorrá kerekedhetett volna a Három kívánság. Hiszen igazán bájosak voltak a gyermekszereplők, kedvesek a felnőtt sztárok, Dévényit idézve Luke és Matt Goss popénekes bácsi, Simon Brown ökölvívó-világbajnok bácsi, Pierre Cardin divat- diktátor bácsi és a többiek.' Szerények voltak közvetlenek kedvesek, komolyan vették a gyerekeket. Megértették, hogy most nem ők a főszereplők. v A főszereplő vitathatatlanul a korábbi sikeres lemezlovas, Dévényi Tibor volt. Párizsba utazott például és ő tartotta a mikrofont. Többet nem tehetett, franciául sajnos nem beszél. Ö ugrált az előtérben, mint bokszbíró. Máshogy nem segíthetett, mert az angol nyelv sem a kenyere. Ezért nem kapcsolódott be a diskurzusba akkor sem, amikor a popsztárokkal folyt a beszélgetés. De nála volt a mikrofon. Egyetlen esetben vonult csak szerényen a háttérbe. Akkor, amikor a tízéves ifjú Vitray Tamást interjúvolta meg. Dévényi talán megérezte, hogy most jobb. ha hallgat, mert nálánál mind a kettő sokkal jobb riporter. IDŐZÍTETT BOMBÁINK. Fekete-fehérben, nagyon rossz minőségben, mégis fontos dokumentumfilmet mutatott be Időzített bombáink címmel a TV2. Az eset, amelyet a sze11 HÉTI F1LMJEGYZETH Esőember Gödöllőre tartanak Megyei diáknap Vácott Kétévenként rendezik meg már hosszú idő óta hagyományosan az országos, illetve az ezt megelőző megyei diáknapokat. A Pest megyei rendezvényeknek az idén Vác ad otthont. Április 1-jén a művelődési központba, illetve a zeneiskolába várják azokat a középiskolásokat, akik az országos rendezvény előtt itt kívánnak bemutatkozni. Tavalyelőtt körülbelül négyezer diák vett részt a minősítőkön, az idén is legalább ennyi jelentkezőt várnak. Nevezni vers- és prózamondás, diákszínjátszás, képzőművészet, komoly-, illetve népzene kategóriában lehet. Ezek a már korábban is létező lehetőségek ez alkalommal egy új kategóriával egészültek ki, amely az összefoglaló egyéb nevet viseli. A könnyűzene, a paródia, modern tánc tartozik ide, de érkezett már jelentkezés dzsesszbalettcsoporttól és egy dzsesszduótól is. A fellépőkből szakmai zsűrizés útján választják ki Vácott azt a körülbelül 150 tagú delegációt, akik a megyét képviselik majd április 28. és május 1. között Sopronban, az országos diáknapokon. A váci rendezvényen kívül még egy helyszínen zsűrizik majd az énekkarok teljesítményét. Közülük a legjobbak ugyanis éppen külföldön járnak, a ceglédi gimnázium kórusa Görögországban, a gödöllői gimnáziumé az NSZK-ban vendégszerepei. Ezért a kórusok versenyére két fordulóban kerül sor: április 4-én Vácott, s ezenkívül április 11-én Cegléden. A megyei rendezvényeket követő országos diáknapoknak ez évben több város ad otthont, még akkor is, ha a radikálisan megkurtított KISZ KB-támogatás miatt néhányan elálltak a rendezéstől. A már említett Sopronon kívül Keszthely, Gyula, Székesfehérvár, Sárospatak és Szolnok látja vendégül a legjobb teljesítményt nyújtott középiskolásokat. Az ugyancsak az ODN- hez kapcsolódó országos diákszínjátszó fesztiválnak pedig a hagyományoknak megfelelően Gödöllőt választották helyszínül. Lehetőség tehát több is van. Pest megye azonban úgy döntött, hogy mivel két évvel ezelőtt nagyon jól érezték magukat Sopronban, az idén is oda mennek. Ez a megoldás azért is kedvező, mert a nyugati országhatár menti városban szerkesztett műsorokat várnak, nem csak egy-egy kategória képviselőit; így a megyei delegáció együtt utazhat. Sajnos, az idén jóval kevesebb tagból áll majd ez a küldöttség, mint két évvel ezelőtt: akkor 250, az idén csupán 150 diák képviselheti megyénket. M. L. rény eszközökkel rendelkező stáb feldolgozott, az 1983-as baleset, amikor a debreceni Medicor autóbusza Ausztriában kétszáz méteres mélységbe zuhant. Tizenöt ember halt meg, harminc súlyosan megsérült. Ennek a tragédiának okait kutatta a dokumentum- film. A szokásos oknyomozásnál, a felelősök felkutatásánál talán nagyobb igazságra is sikerült rátalálnia a stábnak. S nemcsak a vétkesek ilyen vagy olyan arányú felelősségére gondolok, hanem az olyan közállapotok feltérképezésére, amelyben ideig óráig lehet menteni valódi felelősöket, tisztességtelen irányba befolyásolni az ügyészségi és bírósági eljárást, kreálni bűnbakot, s megtéveszteni a közvéleményt. Dicséret illeti a műsorszerkesztőséget azért is, mert ahogy egyre gyakrabban teszi más esetekben is, a késő esti záróbeszélgetésben most is visszatért a nézőket izgató kérdésekre. Ez esetben arra hogy mennyire áll feladata magaslatán a fnagyar igazságszolgáltatás. Csulák András Az idei berlini filmfesztivál nagvdijas szenzációja volt ez a film. Részben a témája miatt is, hiszen olyan pszichiátriai esetet mutat be, ami elég ritka. Az úgynevezett autizmus a szkizofréniánailc az a változata, amelyben a beteg önmaga zárt körében él, a külvilágról látszólag tudomást sem véve. Ugyanakkor szinte képtelen elfelejteni mindazt, amit valaha megismert, elolvasott, látott, hallott, de ez a tudása teljesen mechanikus, olyasmi, mint egy komputerbe betáplált adattömeg, amely egy impulzussal előhívható. Ám volt a film sikerének egy másik, s talán még lényegesebb tényezője. Ez pedig a főszereplő Dustin Hoffman játéka, ö ugyanis az a bizonyos Esőember, angolul Rain Man, akinek azonban semmi köze az esőhöz, mert a Rain Man egy angol férfinév, a Raymond félrehallott alakja. Kiejtve, a két szó hangalakja valóban igen hasonló. Nem meglepő, ha egy kisfiú nem érti a furcsa nevet, s „lefordítja” valamire, amit ismer. Barry Levinson filmjének ugyanis végső soron ez az emberi kapcsolat a tárgya. Az a kapcsolat, mely az autiz- musban szenvedő Raymond és az öccse, Charles között kialakul. Különleges testvéri egymásratalálás ez, hiszen a fiatalabb fiú azt sem tudta, hogy van egy bátyja, s azt sem, hogy ez a báty súlyos ueteg. egy speciális elmegyo gyászati intézményben él sok éve, s hogy betegsége jellegénél fogva ő sem tudja, hogy van (volt) egy kisöccse. Erre a különös szituációra csak akkor derül fény. amikor a fivérek apja meghal, s végrendeletében egy kórházra hagyományozza a hatalmas, többmilliós vagyont. Az ifjabb fiú nem nyugszik bele az apai döntésbe, nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi lehet itt a háttérben, s így jut el Raymondig, az Esőemberig. És mivel minden áron meg akarja szerezni az örökséget, egyszerűen elviszi magával a kórházból a bátyját, mert azt reméli, hogy ezzel kényszerítheti a Raymondot kezelő, Sergio Leone tizennégy év után forgatott újra filmet, s címében visszaidézte a hajdani nagy-nagy siker címét, hiszen ki ne tudná, hogy az ő nevéhez fűződik a Volt egyszer egy vadnyugat. Ez a film azonban, bár néhány momentumában hasonlít a mára már klasszikussá érett westernre, egészen más témát választ. Leone meg akarta csinálni az amerikai gengsztervilág mítoszát is, amint megcsinálta a vadnyugat mítoszát. A kísérlet csak félig- meddig sikerült, noha ez a film a legnagyobb szabású vállalkozás, amibe Leone valaha is belefogott. A történet ezúttal is egy fiúcska alakja köré fonódiK, de most nagyon alaposan, részletesen ismerjük meg a gyermek- és fiatalkorát is e Nudlinak becézett fiúnak. A s a végrendelet kedvezményezettjeként feltüntetett orvost: mondjon le — Raymond nevében is — az örökségről. A két testvér egymásrata- lálásának folyamata tulajdonképpen ekkor kezdődik el. Egy súlyos beteg és egy erőszakos, gátlástalan és primitív fiatalember indul el, keresztül Amerikán, egy öreg, gyönyörű Cadillacban, s míg végigjárják a maguk odüsz- szeiáját, szertelen és ostoba, megható és mulatságos kalandokba keveredve, a két ember lassan összecsiszolódik, megismerik és elfogadják egymást, a maguk módján. Ez a folyamat annyi finom lélektani érzékkel, annyi mély emberismerettel, annyi bölcs humorral és, annyi megindító együttérzéssel játszódik le a filmen, hogy azt kell mondanunk: Levinson remekelt. Hozzátehetnénk persze azt is: könnyű neki remekelni, amikor Hoffman játszotta az Esőembert. Hoffman tudniillik fantasztikus beleérző képességgel tulajdonképpen nem u játssza ezt a roppant összetett figurát, hanem éli. Minden mozdulata, gesztusa, hangsúlya, a járása, a váratlan kitörései, a szánandó gyermetegsége és a megindító kiszolgáltatottsága kóris- meileg is tökéletesen megoldott. De Hoffman hozzátesz még valamit: azt, hogy ez a beteg ember csodálatos egyéniség, s a maga körén belül zseniális. Elkerüli, a legveszedelmesebb csapdát: hogy őrültnek vagy féleszű bolondnak játssza ezt a figurát. Hoffman Raymondja egy pillanatig sem mutatkozik őrültnek. Csak beteg, aki törődésre és szeretetre szorul. És ezt kapja meg lassacskán, sok félreértés, ellenérzés, értetlenség leküzdése után és árán, az öccsétől. S ennek a változásnak a rajza teszi a filmet mélységesen humanista alkotássá. Manapság ritkán lehet leírni ezt a szót: humanista. Ritkán adódik ok a használatára. Az Esőember most ilyen alkalom és ok. Annyi silány mozidarab után végre valami, ami művészetnek nevezhető. helyszín különleges: New York zsidónegyede, s a figurák is mind ebből a körből valók. A fiú köré lassan odagyűlik az a sajátos világú maffia, amelyről kevesen tudnak, de a létezése nagyon is valódi. Leone bonyolult időrendi felépítésű filmje a 20-as és 30-as évek gengsztervilágát, a nagy szesztilalom éveit meséli el, roppant terjedelmesen (kevés híján négy órán át), igen sokszálú történet keretében, rengeteg figurát mozgatva. Nem vagyunk hozzászokva az ilyen moziregényekhez, talán ezért is követjük nehezen a filmen történteket. A főszerepet játszó Robert De Niro fantasztikus átváltozó képességével lep meg: sihederkortól a kezdődő öregkorig hitelesen formálja meg Nudli alakját. Takács István Dustin Hoffman és Tom Cruise, az Esőember főszereplői Volt egyszer egy Amerika
