Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-20 / 67. szám
4 1989. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ A Tavaszi Fesztivál szentendrei eseményei Autómafuzsálemek és néptáncosok (Folytatás az 1. oldalról.) tötték Késmái non a táncot, az eredeti anyag a néptáncíalál- kozó egyik meglepetése. A másik meglepetés pedig a hosszú nevű bajor együttes bemutatója, a pöttmesi Heimat und Volkstrachtenvereiné. Tagjai ugyan már nem sza- porázták olyan frissen, mint a szlovák gyerekek, de ez érthető is, hiszen az idősebbek közül kerültek ki. Némelyikük már elérte, sőt a végét tapossa a nyolcadik X-nek, de ma is táncos lábúak valamennyien, s előadásukkal jókora sikert arattak. Csakúgy, mint az őket követő szintén bajor együttes. Produkciójuk címét talán „ostorpattogtatós- ra” lehetne magyarítani. Hatan egymástól tisztes távolságra, ostoraikkal kísérték a zenét, ügyességüket még a magyar csikósok is megirigyelhették volna. Sőt később kiderült, ez nem minden, még „kánonban” is tudnak rity- tyentgetni ostorukkal. A táncoló és ostorpattogtató együttesről Hoffman úr, a jelen levő pöttmesi polgármester elmondta, 1924-ben alakult, s a második világháborút követően, 1946-ban alakult újjá. A csoport valódi amatőr együttes, támogatásban nem részesülnek, bemutatóik bevételéből tartják fenn magukat. Igazságtalanság volna nem szólni azokról a néptáncegyüttesekről, melyek korábban, a találkozó első napján léptek fel. Bemutatkozott még Szentendrén a császártöltési német nemzetiségi táncegyüttes, a jugoszláv Növi Karlovac-i Kud Pa ja Zaric táncegyüttes, a lórévi délszláv nemzetiségi táncegyüttes, a pilisszentke- reszti szlovák nemzetiségi táncegyüttes, a pilisvörösvári SZAJTATVA Öreg autó. nem vén autó német nemzetiségi táncegyüttes, a pomázi szerb klub tánccsoportja, valamint a tököli délszláv nemzetiségi tánc- együttes is. Több volt ez, mint egy néptánctalálkozó, kézfogás is volt a nemzeteK és nemzetiségek között. S ezt a jövőben Európa nemzeti kisebbségeinek találkozójává szeretnék erősíteni — derült ki C. Tóth János közművelődési igazgató szavaiból. A táncegyüttesek bemutatója tavaszköszöntő körtánccal folytatódott Szentendre Fő terén. Reménytelen vállalkozás a művelődési háztól csak úgy elsétálni a Fő térig. Plakátok sokasága próbál letéríteni az útról. A Rákóczi utca eldugott Népművészeti Múzeumában a. századelő gyermekeinek életét bemutató kiállítás előtt kell fejet hajtani — a szó szoros értelmében —, hiszen a régi épület ajtaja százötven centi magas sincs. A kiállított tárgyak puritán, de talán mégis boldog gyermeki világról mesélnek. A Szentendrei Tanács dísztermében virágkiállítás. Az én .tudományom a szegfű, rózsa, gerbera után elakad, s nem tudnám néven nevezni a bemutatott színes virágcsodákat. Van itt banánfa, mely a gondos ápolást termésével hálálta meg, s van bonsai is. Nincs sok idő a gyönyörködésre, a Fő téren már felcsendült a zene. Először bátortalanul, majd mind jobban bele- meíegedve ropják a táncegyüttesek népük kultúráját, hagyományait felélesztő táncaikat, természetesen népviseletben. A sétálgató magyarok és külföldiek előbb csak körülveszik és fényképezik az együtteseket, aztán egyikük- másikuk meg is próbálja, hogyan kell olyan legényesen csapkodni a csizmaszárat, s kecsesen libbenteni a szoknyát. Ezt látni kell s érezni hangulatát. Még nem késő, a pénteken kezdődött Tavaszi Fesztivál tíz napon át kínálja a színesebbnél színesebb programokat. Mátrai Tibor Helyetfe(s) Pálcával kellene rendre tanítani az ilyen ifjakat! Hogyan képzelik? Egyszerűen fogják magukat és húzogatni kezdik a strigulákat! Mindannyiszor egyet-egyet, ami* kor a nagy fonok, illetve a helyettese nyilatkozik a televíziónak, a rádiónak, a nyomtatott sajtónak. Újabban nagy népszerűségnek örvend a megyei intézmény, azaz gyakran szerepel az említett orgánumokban. Az ott dolgozó ifjú ebadták erre figyeltek fel. Mármint nem arra, hogy sűrű a szereplési lehetőség, hanem a munkamegosztásra. Ha kellemes dologról van szó. akkor természetesen a nagyfőnök nyilatkozik. S ha kellemetlenről, akkor „természetesen” a helyettes beszél a nagyfőnök helyett. Egy strigula a nagyfőnöknek, három a helyette is) beszélőnek. Ilyen arány alakult ki a tiszteletlen ifjak kimutatásában. Kibúvó nincsen szegény helyettes számára: a nagyfőnök utasítja. Bocsánat! Kéri. Mosolyogva. Mentegetve magát. Halaszthatatlan a dolga. Itt várják, ott kell megjelennie. Megértheted . . . A helyette (s) beszélő sápad, vörösüdik, kínlódik, amikor a mellének szegezik a kérdéseket, hiszen gyakran a szóvá tett ügyekben maga a nagyfőnök döntött... O meg magyarázhatja. Innen azután már csak egy lépésnyire volt a fiatalok következő tette. Jegyezni kezdték azt is, intézményen belül milyen a munkamegosztás. Ugyanaz! Prémium, előléptetés, dicséret: a nagyfőnök. Letolás, prémiummegvonás, fegyelmi? A helyettes feladata. Érdekes szereposztás! S még dicstelenebb az akaratlan, de törvényszerű következmény! A nagyfőnököt kapun belül és kívül szinte imádják, aranyos, kedves emberként könyvelik el... a helyette (s) beszélő viszont undok, keménykedő, lelketlen ,.. Nem árt tehát óvatosnak lenni, kit miért kedvelünk, kit miért (ki helyett) utálunk. Legalább ebben ne cserélődjenek fel a szerepek! MOTTÓ TV-FIGYELŐ Emléktábla Szegeden visszahelyezték eredeti helyére a ma József Attila nevét viselő egyetem alapítói — Korb Flóris műépítész, Gaál Endre kultúrta- nácsnok, Várhelyi József pápai prelátus, Glattfelder Gyula Csanádi püspök, Somogyi Szilveszter polgármester, Kle- belsberg Kunó kultuszminiszter, Aigner Károly főispán, Tóth Károly egyetemi tanár és Rerrich Béla építőművész — domborművű emléktábláját, Szentgyörgyd István szobrász- művész alkotását. BÚCSÚ. Ezeken a hasábokon olvasóink tizenhét esztendőn keresztül találkozhattak Akácz László írásaival, szellemes, sohasem bántó, ugyanakkor kritikusan elemző, gyakran élesen bíráló reflexióival a televízió műsorairól. Kollégánk most munkahelyi elfogaltságára hivatkozva lemondott rovatáról. Cáfolhatatlan az az érve is, hogy több mint másfél évtized után a tv-kritikák írásából is elege lehet az embernek. BATYUSBÄL. Zsámbékon újabban ismét minden esztendőben megrendezik a sváb batyusbált. E régi hagyományt annak ellenére sikerült feleleveníteni, hogy a település 4200 lakosából ma mindössze nyolc százalék a német nemzetiségű. Zsámbékról a háború után a lakosság 90 százalékát telepítették ki a mai NSZK-ba, A batyúsbálon újabban egyre több német szó hallatszik, évek óta járnak haza ugyanis az NSZK-beli Wet- tenbergből az egykori zsám- békiak. Az idei bálon a vendégek között volt a televízió forgatócsoportja is, s az általuk készített filmet láthattuk a Péntek délután műsorösszeállításban „Vendégek” — itthon címmel. Megtudhattuk, hogy Wettenbergben Zsámbéki Honi Egyesület ápolja az óhaza kultúráját, olyanok vezetésével és aktív közreműködésével, akik gyerekfejjel kényszerültek elhagyni hazájukat, de föl akarnak készülni az ő gyerekeik, unokáik kérdésére: kik vagytok, honnan jöttetek? A két település kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza, de csak tavaly ősszel írhattak alá hivátalos együttműködési megállapodást. Ezzel kezdődhetett meg — Zink Imre zsámbéki tanácselnök szavaival élve — „egy hibás politikai döntés rehabilitációja”. T. I. R. Nagyon sok rossz filmet láttam már a televízióban és nagyon sok rossz reklámot. De olyan rossz, játékfilmnek álcázott hirdetést, mint a T. I. R. sorozat péntek este vetített, Aki megáll, elveszett című epizódja, még soha. A film készítői még csak leplezni sem kívánták szándékukat. A produkció vélhetően a legnagyobb olasz autógyártó konszern és a legnagyobb magyar teherfuvarozó cég együttműködésének a produktuma. Az utóbbi az előbbitől vásárolja mostanában a kamionokat, olyanokat, amilyen ennek a filmnek is főszereplője volt. A legenyhébb kifejezéssel élve is csak bugyutának nevezhető történetnek ugyanis semmi más célja nem volt. mint e teherautó-márka reklámozása. A kamiont szinte csak olyan szögből fotografálták, hogy jól oivasható legyen annak márkajelzése. A film készítői úgy gondolhatták, ha már ennyi pénzt beleölnek egy reklámba, akkor azt a lehetőséget alaposan ki kell használni. A filmben ugyanis a szóban forgó konszern egyik népszerű kisautója száguldozott úttalan utakon, ár- kon-bokron keresztül, s emblémáját. még a legnagyobb porfelhő sem volt képes eltakarni, felismerhetetlenné tenni. S természetesen a rendőrség is az autógyártó óriás egy másik típusával üldözte a gengsztereket. Azt már csak gyanítjuk, hogy az ugyancsak sűrűn feltűnő helikopterekhez is lehet valami köze a mamutvállalatnak, hiszen köztudott, hogy a repülőgépiparban is jelentős érdekeltségei vannak. Kilógott tehát a lóláb, de nagyon. Ez egy reklám esetében nem baj, sőt természetes. Egy játékfilmként kínált produkcióról lévén szó, több mint zavaró: tisztességtelen. Legalább egy jól felépített, reális történettel adagolták volna be a nézőknek ezt a hirdetést. S talán azt is közölhették volna — ennek a formái kialakultak és ismertek —, hogy miről is van szó valójában. Akkor talán más szemmel néztük volna végig a filmet, mert a kamion igazán gyönyörű volt. M. Nagy Péter Megérkeztek a szlovák gyermektáncosok a Fő térre (Hancsovszki János felvételei) A dabasi gyógyszerész lepkéje Természeti értékek A Budapest határától hazánk keleti csücskéig húzódó Észak-Alföld egyhangúsága ellenére megannyi természeti értéket rejt. Ezért azután a természet kedvelői, a kirándulásokat a tájvédelmi körzetek megismerésére is kihasználók bizonyára kedvükre forgatják majd a . Rakonczay Zoltán szerkesztésében megjelent művet, amely a Csév- haraszttól Bátorligetig címet viseli, s a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában került a könyvesboltokba. A szinte útikalauzként forgatható könyvben Pest megyei vonatkozású ugyancsak bőven akad. Hiszen az ócsai tájvédelmi körzetben nem csak a kéttornyú, román stílusú templomáról ismert Ócsárol olvashatunk, hanem a csévha- raszti borókásról, a dabasi turjánosról. Az utóbbi például az egyre fogyó alföldi ősi láperdők gyakori képét idézi. A csendes nyugalomnak tudható be a vidék gazdag madárvilága' Ugyancsak e táj magyar különlegessége a múlt században élt, Metelka Ferenc dabasi gyógyszerész által megtalált, s róla elnevezett medvelepke. A könyv hasonló részletességgel ismertet meg bennünket a pusztavacsi országközponttal, Cegléd, Nagykőrös, Albertirsa tiszteletet parancsoló, védett famatuzsálemeivel csakúgy, mint a hajdúba- gosi földikutya-rezervátum- mal vagy éppen a bátorligeti ősláppal. A természeti értékeinkben, néprajzi kincsekben is bővelkedő észak-alföldi tájegységek megismeréséhez érdemes e művet kézbe venni. A turistáknak csak még annyit, hogy részletes leírások segítik újabb túraútvonalaik megrajzolását, hiszen a színes fényképek mellett 35 ábra és térkép található a könyvben. Gy. A. Elpárolgott milliók Könyv a zöldséges maffiáról Talán itt kezdődött az egész. Kétségtelen, hogy gazdasági válsággal küszködünk, legalábbis ügy érzi az ember. S hogy ebbe belejátszott, az, amit A zöldséges maffia című könyvben Paládi József leírt Vagy mégsem? Lehet, hogy mélyebbek a gyökerek, de hogy az eset része a mostani válságnak, az bizonyos. Előbb úgy kezdődött, hogy lopták az emberek az állami, közösségi vagyont, később már nem is loptak, hanem osztozkodtak a nyereségen, a várható hasznon, a vezetők „csúszópénzt” fogadtak el. sőt követelték a „borravalókat", a „részesedést" a termelőktől, az eladóktól egyaránt. Az árut nem is látták a vevők, úgy cserélt gazdát, s közben mérhetetlen nagy felárat raktak rá. Minderre végűi is a fogyasztók fizettek rá, de ráment a spekulációra, a maffiázásra az egész zöldségkereskedelem, felvásárlási rendszer. Egy érdekes, izgalmas könyvet olvasok. Szerzője igazi vérbeli riporter, aki oknyomozó módszerével, kérdezni tudásával űgv tudta megfogalmazni a mondanivalóját, hogy „bestsellerré” vált a kötet. Belülről volt módja megismerni a budapesti zöldségkereskedelmet, amely — mint tudjuk, — megbukott, s üzleteit, a Nagyvásártelepet a Skála vette át. Hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, miként történhetett meg, hogy még a rendőrségnek sem sikerült igazában kibogoznia, hogy létezett-e az a bizonyos „zöldséges maffia”, vagy csak egyszerűen csődbe jutott a Budapesti Zöldért, amelynek ténykedéseiről, a felszínre került „bűnök”, cselekmények hátteréről még így is vajmi keveset tudhatunk meg, hát még a ki nem derült csalásokról. Ahogyan a szerző könyve bevezetőjében írja: .......az egykori Zöldért a k orrupció melegágya volt, jó iskola azoknak, akik a törvényen kívül, vagy inkább a „törvények fölött" akartak élni. Sok erőfeszítésébe és idejébe kerülhet még a Skálának, hogy a zöldségkereskedelmet új, tiszta alapokra helyezze.” Valóban. Itt egyben tisztes szakmai, erkölcsi becsületről is szó van, az újságíróé, aki — mivel egy ideig a Zöldért című újság munkatársaként dolgozott — semmilyen formában nem alkudott, hiszen éppen Demján Sándor, a Skála-Coop volt vezérigazgatója, a könyv anyagának a gyűjtésekor még vezérigazgatója mondotta: „A sajtó véleménye nagyon megoszlott. Mindenkinek megvoltak a maga emberei... Az újságírók egy része mellénk állt, egy részét megtévesztették; néhá- nyukat azonban megvásárolták. Név szerint ismerjük őket. Volt úgy, hogy két hétre előre megmondtuk, ki mit fog írni!” Paládi nem alkudott. Az igazat írta, s nem félt a maffiától, bátran vetette papírra mondanivalóját, írta meg leleplező riportkönyvét. Hű képet festett a Nagy vásártelepről, az oda befutó kocsikról, a munkásokról, szállítókról, az egész hangulatról, az uralkodó állapotokról. Megmutatja a bolgárkertészek kálváriáját, akik csak úgy tudtak érvényesülni, termékeiket eladni, ha előbb „letejeltek”, mint ahogyan az egyik párbeszédet idézi a szerző: „— Volna egy kis karfiolom — mondja a bolgárkertész. — Nincs átvétel — feleli X, és kihúzza az íróasztala fiókját. A bolgár bedob egy pénzköte- get. — Nincs átvétel — ismétli meg X. — Csak tízezer fejet — kérleli a bolgár. — Mennyit mondott? — A bolgár bedob még egy pénzcsomagot. Tízezer forintot." Leírja, hogy miként következett el az, hogy a Zöldért megszűnt, a végnapokról érdekes riportban számol be, majd az elpárolgott millió forintok sorsáról fest megragadó képet. Természetesen nem hagyja ki azokat a sztorikat sem, amelyek mutatják, hogy miként tettek kísérletet a zöldséges maffia tagjai, hogy meghosszabbítsák életüket a kereskedelemben. Beszámol arról is, hogy miként, jöttek el azok az idők, amikor már nyíltabban lehetett beszélni a különböző visszaélésekről, közli a bankelnök visszatekintését, amely egyik legszebb, leg- igazabb és legjobban megformált része a könjrvnek. Nem csoda, hiszen beszélgetőpartnere nemcsak őszintén tárta fel a dolgokat, hanem nagyon érdekesen, meggyőzően adta elő mondanivalóját. Hírt kapunk a Vitamin- Skála, az Agro-Skála megalakulásának körülményeiről, az első lépésekről, arról, hogy miként vállalkoztak rá, hogy újra nyereségessé tegyék a budapesti zöldségellátást, visszaszerezzék a kereskedők becsületét. De olvashatunk a különleges „piackutató”-ról, milliomosokról, akik éppen a zöldségből, a zöldségen gazdagodtak meg. Érdekes idézni az egyik párbeszédet, amely szerint „Ilyen egy mártír — folytatja a nyomozónő. — Az elnyomott vállalkozó, akit tönkretesz a szocializmus? Most őt kell sajnálnunk, meg azokat, akik 250 ezer forint adót fizetnek, de még így is marad S00 ezer forint „tiszta" jövedelmük? Olyan része is van a kötetnek, amelyben egy nyilatkozat szerepel, amely szerint az egyik beszélgetés nem jelenhetett meg. Nagyon jó könyv Paládi Józsefé. Nemcsak feltárja a hibákat, a bűnöket, hanem igyekszik megmutatni, hogy milyen irányba érdemes nyitni, haladni Ahhoz, hogy a Skála programja megvalósulhasson, nemcsak a minisztériumoknak és főhatóságoknak kellene segítő kezet nyújtaniuk — Írja —, hanem szükség van a társadalom változására, fejlődésére is, az általános feltételek javulására. Azt hiszem, legjobb úton van társadalmunk ahhoz, hogy ez a kívánság megvalósuljon Gall Sándor
