Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

1989. MÁRCIUS 14., KEDD ^£Msr 5 Az Agroorg GT ajánlata a téeszeknek A hét közepén kezdődik Munkahelyek Ivancsán, munkahiány Szigefbecsén Szerződéses kapcsolat Terjed, de nem az igények­nek megfelelően, a számítógé­pes adatszolgáltatás és ügy­intézés a téeszekben és az ál­lami gazdaságokban. Ennek elsődleges oka a pénztelenség. Tisztában vannalk a lehetősé­gekkel a Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Pest Megyei Te­rületi Szövetségén belül mű­ködő Agroorg GT szakembe­rei is, akik a Mikroszervizzel közösen 1989. február 22. és 24. között a mezőgazdasági in­formációs rendszerrel ismer­tették meg az érdeklődőket. Dr. Nattán István, az Ag­roorg GT igazgatóhelyettese a Teszöv tanácstermében meg­tartott bemutatóval kapcso­latban elmondta, hogy 1700 meghívót küldtek szét. Már az első napon mintegy százan jöttek el. A korszerű, nagy teljesítményű számítógépe­ken a legkülönbözőbb téma- és tárgykörök kínáltak bete­kintést, például a készletgaz­dálkodás, a munka- és bérügy, vagy éppenséggel a növény- termeszztéssel és az állatte­nyésztéssel kapcsolatos infor­mációkba. A társulás igazgatóhelyet­tese szólt arról is, hogy jelen­leg 18 gazdasággal van szer­ződéses kapcsolatuk. Ennek keretében teljeskörű szolgál­tatást nyújtanak, egyebek kö­zött a gazdasági szabályozók­ban bekövetkezett változások­ról, s azok alkalmazásáról. Gy. L. Cukorrépavetés A mezőgazdasági üzemek a hét közepén hozzálátnak a cukorré­pa vetéséhez. Mintegy 110-115 ezer hektáron termelik ezt a fontos növényt az idén; hozzáve­tőleg akkora területen, mint amennyiről tavaly betakarították. Az üzemek azért nem növelik a vetésterületet, mert a korábban gazdaságosan termelt répa jöve­delmezősége jelentősen romlott A gazdaságok egy részénél a fe­lére esett vissza a hektáronkénti tiszta jövedelem, mivel a növény termeléséhez szükséges kálium- műtrágya ára 60 százalékkal emelkedett. A bérbruttósítás miatt számottevően növekedett a mun­kabérköltség is, s ez nem elha­nyagolható tényező a cukorrépa termesztésénél, mely az átlagos­nál munkaigényesebb tevékeny­ség. A Cukoripari Közös Vállalatnál elmondották: a tagvállalatok ösz- szesen mintegy 700 betakarítógé­péből évente 35-40-et kénytelenek selejtezni, ugyanakkor az idén legfeljebb tíz újat tudnak vásá­rolni. Barsi József bicskei katoli­kus plébános Kossuth egyik leg­tántoríthatatlanabb híve volt. Forradalmi jellegű verseivel, szószéki beszédeivel és újság­cikkeivel nemcsak a bicskeie­ket, hanem az egész magyar­ságot lelkesítette. Többek kö­zött Kossuth Hírlapjában 1848. október 28-án vezércikke je­lent meg, melyben kíméletle­nül ostorozta a főúri rendet. E hazafias, népmozgalmi ma­gatartása nem tetszett egyházi feletteseinek, főként Scitovsz- ky János érseknek. Kilépett a papi pályáról és református hitre tért. Windischgrätz már 1849. január 3-án Bicskére va­ló bevonulásakor elfogatta és magával hurcolta Budára. Az elsők egyike volt, akit Haynau halálra ítélt, de a hadbíró ja­vaslatára az ítéletet 20 évi vár­fogságra változtatták. Vagyo­nát elkobozták, fogságba veté­sénél a szokástól eltérő módon úgy határoztak, hogy a fogoly köteles a fogsága költségeit maga viselni. Haynau ítéletét azzal indokolta, hogy Barsi költségei, amennyiben agyon­lőtték volna, nem terhelnék az osztrák államot. Ez pedig nem tartoziik őt húsz évig eltartani. Elbűvölte hallgatóit Fogságát az ölmützi várban töltötte és 1856-ban, amikor a politikai viszonyok enyhülteik, kegyelmet kapott. Egy ideig családok nevelője lett, majd 1859—1860-ban a Szegedi Hír­lapnál dolgozott, mely akko­riban egyetlen újsága volt Dél- Magyarországnaik. 1861-ben ta­nárnak választották a pesti reálgimnáziumhoz. Ezt a vá- 'asztást azonban a Helytartó- tanács megsemmisítette. Azt sem bocsátották meg neki, hogy a szabadságharc ideje alatt megvált papi pályájától, mert hazafias és szociális gon­dolkodását nem találta felette­sei túlzottan bécsi érzelmű in­tézkedéseivel ös szegyezteth e- tőnek. A kiegyezésig irodalmi munkákkal, főként fordítások­kal tartotta fenn magát. 1867- ben az Országos Statisztikai Hivatal alkalmazottja lett. Tíz éven át szerkesztette a „Ma­gyarország Közoktatásügye” kiadványt. Életrajzi főműve: ..Utazás ismeretlen állomás fe­lé” (1849—1856 Budapest, 1891). Rabságának szomorú korsza­kával némileg összefügg a ki­váló De Caux Mimi (1823— 1906) énekesnő emléke is, aki a szabadságharc leverése után nagy anyagi áldozatokkal tá­mogatta a szerencsétlen hadi­foglyokat. Leveleivel igyeke­zett ébren tartani Barsi élet­kedvét is. és összeköttetéseit felhasználva mindent megtett a kiszabadításukért. De Caux Mimi francia csa­lád leszármazottjaként már hazánkban született, és itt is halt meg 1906-ban. Újpesten, 83 éves korában. Nagyapja a francia forradalom menekült­jeként került Erdélybe, ahol egyik fia — Mimi apja — az akkori kormánytanácsnál töl­tött be előkelő állást. A nagy zenész, Fay István támogatá­sával képezte ki magát éne­kesnőnek oly sikerrel, hogy nó­táival elbűvölte hallgatóit. Színi pályáját a negyvenes években kezdte, mint a jeles László József színész felesége. A Nemzeti Színházban főként Szigligeti népszínműveiben ját­szott szép sikerrel. A szabad­ságharc után ő is külföldre ment. Mivel szép énekesi jö­vedelmének nagy részét a Kuf­stein, Olmütz, Arad börtönei­ben sínylődő szabadsághősök fogságának enyhítésére kül­dözgette, ezért nem is szerez­hetett' vagyont. Az említettek- pár jellemzőbb részletére itt kitérve él kell rhondanurtk, hogy bár a szabadságharcun­kért rabságot szenvedők iránt nagy volt az általános rész­vét, azok szenvedéseit persze alig lehetett enyhíteni külde­ményekkel vagy levelekkel, annál is inkább, mert a rabok­nak csak a legszigorúbb őrzése mellett, csupán az országban lakó egy-ikét családtagjukkal lehetett levelezniük. Külföldre meg éppen tilos volt levelek küldése. De a leleményesség akkor is segített. Így kapott 1851 újévre Barsi József egy kis névjegyen pár biztató és vigasztaló sort isme­retlen jószívű honfitársától, az akkor Berlinben szereplő De Caux Mimitől. E fiatalasszony egy közös ismerős útján hallott a rabságot szenvedő Barsiról és szomorú sorsa nagy részvétet keltett benne. E pár soros üd­vözlet és az arra szintén ki­csempészett örvendező válasz hosszabb és mind mélyebb le­velezésnek lett megindítója. Hűtlenné vált Ennek értékét nemcsak az ad­ja, hogy Barsi leveleiben — amit a cenzúra megkerülésével tudott a börtönből, illetve kül­földre kijuttatni — igen köz­vetlen hangú leírást kapunk az akkori hadifogolyéletről. Érdekesek ezek a levelek azért is, mert noha Mimi so­rait a gyakori motozások és szoba'kutatásoik miatt Barsinak nyomban el kellett tüntetnie — megennie —, e válaszokból visszatükröződnek nemcsak a rabélet apró eseményei, hanem a külföldre szakadt francia származású, de magyar érzésű művésznő nagy színpadi sike­rei is a német, angol és belga színházakban. Ugyancsak figyelmet kelthet e levelek lelki háttere. Ritka eset, hogy az érzelmeknek ilyen fejlődése két egymástól nagyon messze élő rokonban úgy alakuljon ki, hogy egy­mást személyesen nem is is­merték. E meghitt kapcsolat elsősorban úgy alakulhatott ki, hogy Mimi szintén boldogta­lan volt. A rosszul sikerült há­zasság után vált el csapodár férjétől, hogy a külföldi szín­padok még nehezebbnek bizo­nyult magányos életébe mene­küljön. A levelezés a külső nehézsé­geken kívül más okok miatt is megszakadt párszor. Amikor azonban újra megtalálták egy­mást, annál hosszabbak lettek a Barsi-beszámolók és egyre lelkesebbek a sorok. Némelyik levél szinte részletes napló már. Így alig megy el az egyik levél, már a másik lapjai íród­nak. Ámde 1854 tavaszán a művésznőtől az utolsó levél ér­kezik. Talán azért, mert érez­te, hogy a jövőjét mégsem fűzheti egy olyan valakiéhez, aki még igen sokáig nem sza­badulhat, s akit személyesen nem is ismer. Vagy nem akar­ta múvészszabadságátíegyomáí sík házasság útján korlátozni. Ki mondhatná meg ezt ma már? A búcsúlevél Barsit nagyon lesújtotta. Kétségbeesetten, de hiába kérte a további válaszu­kat. Pedig hogy ez az újabb meg­próbáltatás mennyire megvi­selte a szegény olmützi rab lelkét, aki előtt legalábbis öt­évi börtön kínjai állottak még azt elképzelni is nehéz. Ezt ta­lán az. jellemzi a legjobban, hogy mikor jóval később, ki­szabadulása után 32 évvel, megírta visszaemlékezéseit, abban egy szó említés sincsen a hűtlenné vált kedvesről, akii ő egykor Marinak, Irmának meg más néven szólított, noha szinte mindenkiről megemlé­kezik Olmützből. Holtáig őrizte Ezért nem lehet meghatott­ság nélkül olvasni a mély ér­zelem kibontakozását a rab, de költői lelkű egykori pap és a művészi szabadságnak sok elő­nyét élvező, s igazán a nagyvi­lágban élő asszony között. Bar­sit a lelke mélyéig áthatotta a kapcsolat és nem felejtette el soha. őszintén átélt regény hát az egyoldalú levelek soro­zata, amit De Caux Mimi hol­táig szeretettel őrzött meg. Jakab István László Felélik a holnapot a máért Félelem, bizonytalanság. Félelem a jövőtől, bizonyta­lanság attól, ami e napokban történik. Ez érződik ki az asztalomon sorakozó levelek­ből. s azokból a telefonbeszél­getésekből, amit az utóbbi napokban folytattam a Schu­ler Írószer Vállalat szigetbe­csei telepének dolgozóival. Pedig — mondhatná bárki — ez nem is olyan nagy dolog, hiszen csupán ötven ember­ről van szó. Való igaz, a nép­gazdaság egészét tekintve ez tényleg nem kardinális kér­dés, de ötven dolgozó, ötven család életében tragédiák okozója lehet. Termelték a nyereséget Azok, akik folyamatosan nyomon követik a dolgok ala­kulását, úgy érzik, Damoklész kardja már évek óta a dol­gozók feje fölött függ. 1987- ben a legkülönbözőbb hírek kiáramoltatása révén, a leg­megbízhatóbb hírforrások út­ján elterjedt a pletyka, hogy megszűnik a szigetbecsei te­lep. Megindult a találgatás, s mivel azok, akik megnyug­tathatták volna az embereket ezt nem tették meg, negyve­nen elmentek a Schuler becsei részlegéből. S ez egyáltalán nem csoda, hiszen mindenki igyekezett magának még a nagy összeomlás előtt munkát találni. Miután a társaság magja búcsút intett a cégnek, létszámstoppot rendelt el a központ. Az a tény, hogy a hiányzók helyére nem vehet­tek fel új dolgozókat, majd­nem a szakadék szélére so­dorta a telepet. Ám, ha nagy nehézségek árán is, de sike­rült felülkerekedni a nehéz­ségeken, s a becseiek tovább dolgoztak, mi több, külföldi és hazai megrendelések tel­jesítése révén tovább -termel­ték a nyereséget. Igaz, ebből ők nem sokat láttak; • erőfeszítéseik gyümöl­csét nem ők aratták le. Ami jött, bekerült a nagy közös vállalati kalapba, ahonnan ilyen-olyan csatornákon — ki tudja hová? — elfolyt. A Schuler 1986-ban nyolc, 1987- ben kétmillió forint nyereség­gel zárta az évet, ám tavaly már semmit sem sikerült el­könyvelni a nvereség rovat­ba. Ráadásul ezek az eredmé­nyek sem fedik teljesen a valóságot, mivel közben a cégnél megkezdődött egy fo­lyamat, amit úgy hívnak, hogy a vállalati vagyon felélése. Gépeket, berendezéseket ad­tak el, melynek árát nyere­ségként könyvelték el, s így sikerült a már említett két­millió eredményt vagy a nullszaldót elérni. Közben nagy fába vágta a fejszéjét a vállalat. Állami tá­mogatással munkahelyterem­tő beruházásba kezdtek lván- csán, amire a Fejér Megyei Tanácstól 2,5 millió forintot vettek fel. Nem is lenne ez­zel semmi gond. ha közben Eke József, a vállalat igaz­gatója be nem jelenti, hogv a szigetbecsei telepen befe­jezik a munkát, s a gépeket átviszik Iváncsára. Mint mondta, nem a telep dolgozói­nak munkájával van baj, in­kább a vállalat rossz pénz­ügyi helyzetén kívánnak ja­vítani ezzel az intézkedéssel. Szemre várnak a táblák Tavaly kukoricát termeltek, idén gabonát akarnak azon a táb­lán, amelyen a szcntmártonkátai Kossuth Tsz talajelőkészítést végző erőgépét láttuk munkában a napokban (Erdősi Ágnes felvétele) De mi lesz a becsei telep­pel? Mint kiderült egyszerűen be akarják csukni. Józan ész­szel gondolkodva, ennek nem sok értelme van, hiszen kár lenne egy jó állapotban levő ingatlant ebek harmincadjára veszni hagyni. Az állagmeg­óvás pedig kemény pénzekbe kerül, s mivel az Elektromos Művektől szerződés értelmé­ben kapják az energiát, ak­kor is ki kell fizetni az elő­re meghatározott összeget, ha nem fogyasztanak áramot. Lehet, hogy a vállalat veze­tősége azon töri a fejét, hogy jó pénzért eladja a becsei in­gatlant? Elképzelhető — bár erről egyelőre nem beszél sen­ki. Az azonban tény, hogy ez­zel ideig óráig megszabadul­na anyagi gondjaitól a Schu­ler. Márpedig anyagi nehézsé­gek akadnak jócskán! Ez év januárjában és februárjában feketelistán volt a vállalat, mivel negyvenmillió forintos adóssága miatt csak kész­pénzzel vásárolhatott bármit az országban. Ha erről az ol­dalról közelítjük meg a dol­got, kiderül, hogy a munka­helyteremtő beruházás Címszó alatt futó akció is jó „buli­nak” tűnő tűzoltó munkálat. Rengeteg panasz Hiszen egy olyan vállalatnál, hol egy fillér nyereséget nem tudnak felmutatni, két és fél millió forint is jól jön. Rá­adásul nem kell új gépeket vásárolni, hiszen a régieket el­hozzák Becséről, s ha mégis arra menne ki a játék, hogy eladják a telepet, egész szép summát könyvelhetne el nye­reség címén a vezetőség. Hogy közben ötven ember elveszíti a munkáját? Hogy a látszóla­gos nyereségek ellenére a dol­gozók rendkívül nyomott, ala­csony bérért dolgoznak? Ügy tűnik, ez a vállalat vezetőjét nemigen izgatja. Annál jobban Mucsi Zol­tánt, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének osztályvezető-helyettesét, aki két héttel ezelőtt értesült az eseményekről. — őszintén szólva, nekem már az sem tetszett, ami az éves terv tárgyalásakor el­hangzott. A hozzáadott érték alapján a dolgozók ötszáza­lékos béremelést is kaphattak volna január elsejéig vissza­menőleg, de az igazgató nyo­mására csak három százalé­kot szavazott meg a vállalati tanács — azt sem visszamenő­leg. S míg a vállalati szak- szervezet meghunyászkodik a falakon belül, hozzánk érke­zik a rengeteg panasz, hogy alacsony a bérük. S valóban az! A legutóbbi lépés, már­mint a szigetbecsei telep meg­szüntetésének gondolata, pe­dig még több ellentmondást takar! Elmondtam az igazga­tónak. hogy egy ilyen döntés­nél nem cselekedhetnek saját szakállukra. Gazdaságossági számításokkal kell bizonyíta­ni. hogy erre a lépésre szük­ség van. Ám ilyen adatokat még nem kantunk Eke Jó­zseftől. Nagyon várom, hogy elkészüljön ez a dokumentum. Szó volt arról, hogy az embe­reket bedolgozóként fogják foglalkoztatni. Ám ezzel kap­csolatban vannak kétségeim, hiszen évek óta foglalkoznak ezzel a gondolattal, de még soha nem jártak sikerrel. Ar­ra nézve, hogy milyen rend­szerben képzelik ezt el -r- hogyan biztosítja a munkát, a megrendelést, van-e valami garanciája, hogy járható lesz-e ez az út — semmiféle konk­rét ötlete nem volt Eke Jó­zsefnek. Pinkóczi Kálmán, a telep vezetője minden idegszálával tiltakozik a megszüntetés el­len. — Bár igazából mi soha nem tudtuk, hogy mennyi hasznot hozunk, mivel az el­adásból származó bevételek­ről minket nem tájékoztat­nak, abban biztos vagyok, hogy a telep nem ráfizetéses. Már a termelői ár is magá­ban foglal 1Ó—25 százalék nyereséget, ami az eladás után legalább 35—40 százalék. S ez csak a belföldi ár. A ter­mékeink 96 százalékát azon­ban külföldön értékesítjük, ami azt jelenti, hogy a 85,50 forintos lyukasztóért Francia- országban 222 forintnak meg­felelő devizát fizetnek. S ez minden árucikkünkre vonat­kozik, minden termékünk nyereséges. Utánam a vízözön! Hogy mégis mi a fizetés- képtelenség oka? A szakem-' berek szerint a bizonylati fe­gyelem teljes hiánya, a rossz szervezés, hiszen a becseiek naponta kétszer annyit ter­melhetnének, mint amennyi alapanyagot küldenek nekik. Ezeken a gondokon sajnos nem lehet egy üzem bezárá­sával segíteni. A kívülálló­nak olyan érzése van, mintha a jól fizetett vezetők „utánam a vízözön” jelszóval a válla­lati vagyon felélésével még nyugdíj előtt igyekeznének busás nyereségre szert tenni, ilyen kétes intézkedéssel. Már­pedig, ha a jól működő be­csei telep nem dolgozik to­vább vagy más kezére kerül, nem ötven, ötszáz ember munkája kerül veszélybe — lehet, hogy fél éven belül! Fiedler Anna Mária Munkáit a segítségnyújtás vágya A füves emberektől tanult Lapozgatom dr. Oláh An­dor szentendrei nyugalmazott főorvos Űj hold, új király cí­mű könyvét, amely a ma­gyar népi orvoslás életrajza, s tudom, sokévi néprajzi gyűjtőmunka előzte meg e műve megjelenését. Nem gya­kori dolog, hogy orvosi dip­lomával valaki komolyan ve­gye az egyszerű emberek „csacska hiedelmeit”, sőt módszeresen felkeresse őket. Feljegyezze szavaikat, árkon- berken bukdácsoljon velük, hogy megismerje a gyógynö­vényeket, maga is gyűjtse őket, majd Népi gyógynö­vényismeret Békés megyében címmel könyvet is írjon ró­luk. Pedig Oláh Andor ezt tette, de a napi körzeti orvosi munkájába sem röstellte be­építeni a több ezer éves népi bölcsesség elevenen megőrzött hagyományait. — Talán falun telt a gyer­mekkora — kérdezem dr. Oláh Andort —, s a környe­zet sok ismeretet nyújtott, sarkallta a későbbi orvost a kutatásra? — Budapesten nőttem fel, az édesapám orvos volt, sőt természetgyógyász szakorvos. Akkoriban még ez is létezett. Kedves, jóságos ember volt. Hosszan, türelmesen elbeszél­getett a betegekkel. — Innen az indíttatás ... — S még egy nagyszerű embertől, Karácsony Sándor­tól, aki a keresztény ifjúsági egyesületnek volt a tanár-el­nöke. Máig előttem van, ahogy csodálatos nagy barna szemével rám nézett: Tudod, hogy nem a gyógyszer gyó­gyít! — Olyan ifjúi pátosszal in­dultam, az orvosi pályának — folytatja dr. Oláh Andor —, hogy én leszek az orvos- tudomány Bartókja. Az volt előttem, hogy csak az a kul­túra az értékes, amely a né­pi kultúrában gyökeredzik. Megszerettem a népi életet, a falusi embereket, a segít­ségnyújtás vágya munkált bennem. Ezért is hagytam ott a békéscsabai kórház bel- osztályát, s jelentkeztem kör-, zeti orvosnak Doboz község­be. Újabb indíttatást itt Lükő Gábor gyulai múzeum- igazgatótól kaptam. Ö ösztön­zött a gyűjtöutakra, útmuta­tást adott, még pénzzel is tá­mogatott. Dobozra is elkísért. Átányi László Titkos levelek a börtönből A rab romantikus szerelme

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom