Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-22 / 45. szám
Pest Mvffyvi Hírlap SPORT 1989. FEBRUÁR 22. A 35. hét Totótippek S'j £átik és váEo^i^ohak Vácott Mindent labdával! 1. Ascoli—Fiorentina x 1 2. Cesena—Juventus x 2 3. Como—Sampdoria 2 4. Pisa—IntenVazionalc x 2 5. Roma—Bologna 1 X 6. Torino—Lazio X 7. Verona—Atalanta X 1 8. Licata—Messina 1 !). Parma—Catanzaro 1 10. Piacenza—Bari x 2 11. Reggina—Avellino X 12. Empoli—Cremonese X 1 13. Ancona—Taranto 1 X Pótmérkőzések: 1, x, 2. Holnaptól Sorsolások Közeleg a labdarúgók tavaszi rajtja, s holnaptól kezdjük közölni a tavaszi sorsolást. Csütörtökön az NB III Duna, pénteken a Mátra csoport, szombaton pedig a megyei I. osztály programját ismertetjük. Ezután a két megyei II. osztály következik. A bemelegítés, a gimnasztika is az edzés fontos része. Az előtérben Csima látható {ettek ráfit,' mindhárman szorgalmasan gyakoroltak. Velünk dolgozik Szemere Zoltán és Metzger Tibor is, ők most szerelnek le a Köteles SE-től, anyaegyesületükkel, aZ MTK- VM-mel tárgyalunk átigazolásuk ügyében. Szó esett arról is, hogy több meghatározó játékos csak később kapcsolódott a felkészülésbe. — Az edzők sokszor nehezen engedik el különböző szintű válogatottba játékosaikat. Vácott ez is másként van — szögezte le a vezető edző. — A mi egyesületünk kicsi, számunlkra megtiszteltetés, hogy tőlünk is bekerül valaki a nemzeti tizenegybe. Nem okozott gondot, hogy többen részt vettek a hollandiai teremlabdarúgó-világbajnokságon. örülünk annak is, hogy Géléi kapus és Zsivótzky is A válogatott kerettagként a jugoszláviai Bar- ban készült. Közben a pályán már két- kapus játék folyik, potyognák a gólok, senki sem kíméli magát, hiszen tudják, az ősszel megszerzett tekintély már kötelez. A csípős februári szélben, a simára hengerezett edzőpályán, jó hangulatban gyakorolnak a Váci Izzó MTE labdarúgói. Még néhány nap és Székesfehérváron, az őszi meglepetés- csapat, a Videoton elleni kilencven perccel, a második NB I-es tavaszi idényének vág neki, az eddig remekül szereplő Pest megyei gárda. Rendhagyó, bizonyára még sok évig emlékezetes téli szünetet hagynak ezzel maguk mögött az élvonalbeli labdarúgók. hiszen nem múlt el nap, hogy új keletű bundahír ne Héífón: a PLSZ előkészítő értekezlete Fontos focitémák Az MLSZ a múlt héten megbeszélést tartott az április végére, május elejére tervezett országos összejövetel, vezetőségválasztás tennivalóinak ismertetésére. Az itt elhangzottakat a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség rendkívüli elnökségi ülésén dr. Ransburg Gábor PLSZ-elnök, valamint I.auber Gyula tolmácsolta. A fővárosban, valamint minden megyében küldött- értekezletet tartanak, ezen választják meg az elnökséget, valamint azt, hogy kik képviselik a területet az országos összejövetelen. Mindenütt előkészítő tanácskozásra is sor. kerül. Megyénkben február 27-én, hétfőn 17 órakor a PTISO Steindl Imre utcai székházának második emeleti nagytermében lesz ez az összejövetel, amelyre az NB I-es Vác, a hat NB III-as, a tizenhat megyei első és huszonnyolc másodosztályú csapat megbízottja mellett, a hét összevont körzeti bajnokság két-két delegáltja hivatalos. Ugyanennyien lesznek majd a március 20-1 megyei vezetőségválasztó küldöttértekezleten. A február 27-1 tanácskozásról expresszlevélben értesítették az egyesületeket. Külön meghívták az MLSZ-t, amely mindegyik előkészítő összejövetelen képviselteti magát. R. L. Már nem csak Polgár-ügy van Vihara sakkszövetségben Ugyanazok, de más sorrendben Ha hölgyek - akkor finnek Lahtiban, a 37. északi sívilágbajnokság keddi versenynapján átütő sikerrel zárult a futónők 15 km-es klasszikus stílusú száma. Akárcsak pénteken a 10 km-en, ezúttal is mindhárom érmet a finnek érdemelték ki. Ugyanaz a trió állhatott a dobogóra, mint a nyitónapon, csak most nem abban a sorrendben. A 24 éves egyetemista, Marjo Matikainen volt a leggyorsabb, nem sakkal maradt el mögötte Marja-Liisa Kirvesniemi, míg a harmadik helyen Pirkko Määttä végzett. A szakemberek arra számítottak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Kirvesniemi (leánykori nevén: Hämäläinen) megismétli pénteki győzelmét. Megérkezett Aouita nevezése is Magasugró-parádé lesz Már majdnem bizonyos, hogy a kiemelkedő tudású világ- klasszis is részt vesz a március 3. és 5. közötti budapesti 11. fedett pályás atlétikai világ- bajnokságon. Megérkezett a nevezése például a marokkói „csodafutó” Said Aouitának, akinek futását már tavaly, a Hungalu Budapest Nagydíjon is megcsodálhatta a magyar közönség. Aouita most is nagyszerű formában van, néhány amerikai versenyen már bebizonyította, hogy a számára szokatlan fedett pályán is egészen kitűnő teljesítményre képes, 3000 méteren 7:39,71 perccel ő vezeti az idei fedett pályás világranglistát. Népes küldöttség érkezése várható Nagy-Britanniából. A csapattal tart — ha sérülése ebben nem akadályozza meg — Európa leggyorsabb embere, Linford Christie is. Kívüle is kitűnő sportolókat nevezett a brit szövetség. A múlt heti hágai fedett pályás Euró- pa-bajnokság sztárjai közül Budapest vendége lesz a 800 méteren győztes Steve Heard, és a magasugrásban csak a holtverseny eldöntése után a második helyre szorult magasugró, Dalton Grant, valamint számos, a világ élmezőnyébe tartozó atléta is. Bermuda is képviselteti magát a VB-n, méghozzá Clarence Saundersszel, ő a fedett pályás világranglistán a kubai Sotomayor mögött 2,25 m-rel a második helyen áll idén. Sotomayor szintén versenyez a Budapest Sportcsarnokban. Az NSZK nevezési listája nénr kevésbé nagy . neveket tartalmaz. Az említett magast ugró sztárokhoz nyugatnémet részről csatlakozik az olimpiai bajnok, a múlt héten Hágában is győztes Dietmar Mö- genburg, valamint Carlo Thranhardt. Indul az újdonsült 3000 m-es fedett pályás Európa-bajnok Dieter Baumann, a Los Angeles-i olimpián (1984) győztes sülylökő, Claudia Losch, továbbá a szöuli olimpia bronzérmes gátfutónője, Claudia Zaczkie- wicz. Kedden elnökségi ülést tartott a Magyar Sakk Szövetség, amelyre — az tij idők jeleként — a régi szokásokkal szakítva a sajtó képviselőit is meghívták. A tizennégy jelen lévő elnökségi tag megkezdte a vitát a kijelölendő új szövetségi kapitányok személyéről. Mint ismeretes, Liptay László, a férfi- és Tompa János, a női csapat szakvezetője nem hosszabbította meg a tavaly év végén lejárt szerződését. Eközben, némileg váratlanul egy, a napirenden nem is szereplő kérdés vetődött fel. méghozzá meglehetős hevességgel. Szerény! Sándor elnök felháborodottan sorolta a közelmúltban — többek között a Sport Pluszban és a Mai Napban — megjelent cikkeket, amelyekben Polgár László támadta a szövetség elnökségét és személy szerint őt magát is. Az elnök igen sarkosan fogalmazott: ha valamennyi elnökségi tag nem áll mellé ebben a kérdésben, és nem fogadnak el olyan, jegyzőkönyvbe veendő határozatot, amely elítéli Polgár László tevékenységét, akkor azonnal lemond. Szinte megfagyott a. teremben a levegő. Egymás után érkeztek a javaslat élét tompító hozzászólások. Az elnökségbe újonnan beválasztott Doleschall Sándor — akit egyébként a szövetség vezetői majdan elnöknek szeretnének jelölni — áthidaló megfogalmazást javasolt, amelyet végül a jelenlevők (két tartózkodás mellett, Sax Gyula és Sádt Ede) az alábbi szöveggel el is fogadtak: „Az elnökség sajnálatát fejezi ki az utóbbi időben a sajtóban megjelent, a szövetséget és annak elnökségét ért támadások miatt, azokat méltatlannak tartja. Az elnökség mindezek ellenére úgy érzi, hogy a távolabbi Célkitűzések érdekében — és csak ezért — a jövőben nem kíván ebben, a sakksport érdekeivel ellentétes polémiában részt venni.” Miután ebben a formában — ha nem is közmegelégedésre — kompromisszum született, behívták a terembe Ribli Zoltánt, aki nemrégen még a magyar nagymestertanács elnökeként a szövetség elnökségének is tagja volt. Ribli Zoltán szóban is ismertette azt az írásban benyújtott követelését, amelyben az őt ért — szerinte — jogsértő intézkedések orvoslását kérte. Ribli Zoltán nem is azt sérelmezte, hogy a szaloniki, sakkolimpia után aránytalanul kevesebb jutalmat kapott, mint a többiek — az összegre a javaslat megtétele a kapitány szuverén joga —, hanem azt, hogy a felterjesztést Liptay László szövetségi kapitány, Szerényi Sándor, elnök és Lakó László főtitkár egyenesen az AISH elé vitte anélkül, hogy azt előzőleg a szövetség elnökségével megtárgyalták volna. Sőt, Ribli olyan keményen fogalmazott, hogy a fent nevezett három személy szándékosan kerülte meg az elnökséget. Pénteki Közgép-folytatás Szoros mérkőzés Egerben Már beszámoltunk a Ceglédi Közgép NB I-es férfi tekecsapatának legutóbbi eredményéről. Egerben a Lyukóbá- nyai Bányász ellén 5-3-ra nyert és 23 ponttal továbbra is az előkelő harmadik helyen áll . a BRV Előre és az FTC mögött. Nyíri Ferenc technikai vezető arról tájékoztatott, hogy nagyon szoros, kiélezett küzdelemben született meg a győzelem, a Közgép 12 fával ütött többet a helyieknél. Egyébként a legutóbbi fordulóban az idegenben szereplő csapatok közül csupán a Cegléd jutott túl az 5200-on. Az 5226-os összered- ményhez Szabó 911, Rimóczi 1. 885, Hergéth 878, Sándor 870 Szakter 862, Rimóczi Z. 860 fával járult hozzá. A Közgép második csapata is tartja harmadik helyét az NB I—NB Il-es tartalékbajnokságban. Egyébként az NB I-ben legközelebb nem szombaton, hanem pénteken vívja mérkőzését a Cegléd: 10.30-kor fogadja a Sopron együttesét. — Rcitter — A Gödi Dunáméiul Mgtsz. Tűzvédelmi Főigazgatósága felvesz: anyaggyártó betanított munkást, lakatost. géDkocsira- kodót. Jelentkezni lebet telefonon: (27)- 45-122 89-es vagy 39- es melléken. Illetve személyesen: Dunamenti Mgtsz. Göd. Tolbubin u, 33. *2131.) Azonnali belépésre felveszünk esztergályos, marós, lakatos szak- és betanított férfi munkaerőt. Bérezés; teljesítmény szerint. 8000—12 000 Ft/hó. Továbbá férfi, női betanított munkást három műszakos foglalkoztatásba. Bérezés: teljesítmény szerint 6000— 9000 Ft/hó. Jelentkezni hétfőtől péntekig mindennap 6-tól 14 óráig az ágazatvezetőnél. — Nyársapát, Haladás Mgtsz. ________________ A Nagykőrös és Vidéké ÁFÉSZ felvesz gyakorlott hűtőgépszerelőket. Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Széchenyi tér 17., személyzeti vezetőnél. Telefon: 51-580. _______ A Kommunális Költségvetési Üzem felvesz éoi tőanya gok és járműalkatrészek terén jártas raktári kiadókat. Jelentkezni lehet: Vác. Kertvárosi út. — Telefonszám: (27) -12200/33. — Vezsenyi István anyaggazdálkodási cv'3ono’~+ve7Jet5 KÖZLEMÉNYEK 110 órás alapfokú munkavédelmi tanfolyamot indít a TIT Stúdió március 23-án. Jelentkezés levélben vagy személyesen (Bucla- Dest XI.. Bocskai út 37.). Részletes felvilágosítás: Mag Hona 667-622/14. A TIT Természettudományi Stúdió (Bp. XI., Bocskai út 37.) az alábbi tanfolyamokra vár jelentkezőket: iratkezelői; középfokú tűzvédelmi; kazánfűtő; PB-gázpalackcseretelepvezetői: ipari gáz- és olajtüzelő berendezés kezelő; gázvezeték, háztartási- és kommunális készülék szerelő; gáz- és olaj tüzelő berendezések ellenőrzését és éves minősítését végző. Részletes felvilágosítás: Mag Ilona, 667-622/14. Mobil Jármű- és Alkatrész-kereskedelmi Vállalat felvesz nyomdaipari végzettséggel rendelkező irattári dolgozót (később esetleg csoportvezető megbízással), valamint tmk- csoportjába karbantartó asztalost. Kereset 6000—9600 Ft között, megállapodás szerint. J elentkezés: N ádasi Endre osztályvezetőnél. Budapest VI.. Lovag u. 10.. tel.: 126-406. _______ A Dutép Vállalat ceglédi munkaterületre felvételre keres villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat ceglédi generál építésvezetősé- fén, . t ... Pécel Nagyközségi Tanács felvételt hirdet vb-.titkárí állás betöltésére. Feltétel: állam.és jogtudományi egyetem vagy Államigazgatási Főiskola, legalább 3 év szakmai gyakorlat. Pályázat benyújtásának határideje 1989. március 10. Jelentkezni lehet a nagyközségi tanács elnökénél. Pécel Kossuth tér 1. A GEV nagykőrösi telepe felvesz 1 fő gép- munkást, 80-0-as szalagfűrész gépre. Jelentkezni: Nagykőrös, Szurdok d. l/E. Telefon: 50-728. ___________ É rd Városi Tanács V. B. felvételre keres: az igazgatási osztályra. jogi egyetemet vagy államigazgatási főiskolát végzett munkatársat gyámügyi főelőadónak, a pénzügyi. terv- és munkaügyi osztályra; revizort és adó- csoportvezetőt, felsőfokú szakirányú vég zettséggel. a műszaki osztályra: építésigazgatási feladatok ellátására közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettségű szakembert. Jelentkezni lehet az osztály- vagy személyzeti vezetőnél Érd. Budai u. 8. 2030 A Pest Megyei Tanács V. B. Gazdasági Ellátó Szervezet gyakorlattal rendelkező Romayor- gépkezelőt keres egy műszakos nyomdaüzemébe. Érdeklődni lehet: Pest Megyei Tanács V. B. GESZ. Bp. V., Városház u. 7. II. udvar, magasföldszint 6. sz. szoba. (Tel.: 180- 111. 123-as mellék.) Fegyveres testület keres budapesti munka helyre legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, büntetlen előéletű, sorkatonai szolgálatot teljesített férfiakat, 35 éves korig. Érettségizettek előnyben. Havi fizetés: 9000 Ft felett. 33%-os vasúti kedvezmény. albérleti hozzájárulás. egyéb juttatá sok. A jelentkezéseket ön*’! etrajzzal ..Hivatás” jeligére, a Bp.. Pf.: 56. 1363 címre kéri ük. Keresünk édesipari üzemünkbe, magas kereseti lehetőséggel. teljesítménybéres és két műszakos alkalmazással. fóti munkahelyre édesipari szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés levélben v. telefonon, Vörösmarty Mgtsz, Főt.* Szabadság u. 44. Telefon: 27-58032 . 27-58-045._______ Mesterplast Leányvállalat felvesz géo- beállítót műanyag fröccsöntő gének mellé. Érdeklődni lehet: Maglód. Semmelweis u. 3. A Csepel Autógyár Nyomdaüzemébe felvételre keres könyvkötőt, oíszetgépm estert szak-, illetve betanított munkakörökbe. A munkarend heti 40 órás és állandó délelőttös műszakbeosztás. — Bérezés: gyakorlati időtől függően 6000— 9000 Ft között, amely teljesítménytől függően növekedhet. Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben a felvételi irodán. Címe: Szigetszentmik* lós, Pf.: 38. 2311 (Gyár. telep). Telefonon részletes felvilágosítást a nyomdaüzem vezetője ad: 131-660 456-os mellék vagy crossbar: 0626- 65-466, 456-os mellék . Megikö zelí the tő: 33-as autóbusszal Csepelről, illetve a ráckevei HÉV-vel, Bp., Közvágó hídtól. ___________ k eresünk magas kereseti lehetőséggel édesipari (darabos- és ostya term ék) technoló- gusi és vezetői gyakorlattal termelőszövetkezetünk élelmiszer-ipari főágazatához főágazat- vezetőt, technológust. Jelentkezni levélben v. telefonon, Vörösmarty Mgtsz, Főt, Szabadság u. 44. Élelmiszer-ipari fő ágazatnál. Telefon: 27- 58-032, 27-58-045. Pest megyei Viz- és Csatornamű Vállalat Budaörs. Komáromi u. 16. (a 40-es busz végállomásánál. Móricz Zsigmond körtértől lö percre) felvesz gépkönyvelőt. adatrögzítő operátort. rendszerszervezőt PC-gépek üzemeltetéséhez. Jelentkezés a 852-322/153 tel ef önszánton.______ A Dunakeszi Városi Tanács V. B.. titkársága felvételre keres titkárnőt. Feltétel: középiskolai. . valamint gép- és gyorsr. író iskolai végzettség. Bérezés a 11/198:3. (XII. 1,7.) ÁBMH sz. rendelkezés értelmében megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a Városi Tanács V. B. titkársága osz- tálv vezetői énéi, A Betonútépítő Vállalat ferihegyi főmérnöksége energetikusl munkakörbe keres elektromos vagy gépész szakembert, -r Nyugdíjasok jelentkezését is szívesen vesz- szük. Továbbá: ács. vasbetonszerelő. kőműves karbantartó, központifűtés-szerelő, munkaelemző munkakörökbe várunk jelentkezőket. — Érdeklődni az 570-711- es telefonon. Gábor András gépészeti építésvezetőnél és Kelemen Attila főépítésvezetőnél lehet. A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság felvételre keres a központi gépüzemébe az alábbi munkaikörökbe: ív- és lánghegesztő, villany- szerelő, autószerelő, karbantartó lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság vezetőjénél, illetve a személyzeti vezetőjénél___________________ Üröm Nagyközségi Tanács felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: pénzügyi csoportvezetői állás betöltésére (az állás betöltéséhez főiskolai végzettség szükséges) — igazgatási előadói munkakörbe keres államigazgatási gyakorlattal rendelkező közép- vagy felsőfokú végzettségű munkaerőt. — Művelődési ház vezetői munkakörbe népművelői szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt. Jelentkezni részletes önéletrajz és az eddigi tevékenység megjelölésével a nagyközségi közös tanács elnökénél. _____________' K őműveseket felveszek. Sümegi István kőműves kisiparos Gödöllő. Árpád u. 19. 2100. Ház eladó. Törtei. Al- kotmány utca 10. szám. Eladó váci, 67 nm-es 2,5 szobás, felújított tehermentes, telefonos öröklakás. Cím: Lenin Út 82. VI. 28 Tel.: (27)- 12-594. Horváth. Mitsubishi Galant GLS 2,0. három és fél éves eladó., Irányár: 630 000 Ft. Érdeklődni az esti órákban. (62)-53-921. Eladó 50-es MTZ háromszög rendszámra vizsgáztatva, háromfeles eke kombin átor R5. 5 t pótkocsi. Jász- karajenő. József A. u. 32. sz.. Maróti Ferenc. Cegléd, \Puskin utca 32. szám alatt 2 család részére is ház eladó. Csemő Zakar dűlőben 30o négyszögöl bekerített hobbitelek szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Víz. villany van. várostól 6 km. buszmegállótól 10 perc. Érdeklődni: Cegléd, Mátyás kir. u. 7., délutáni órákban. Monorierdő, Felszabadulás u. 5. sz. alatt nagy családi ház üzr lethelyiséggel eladó. — Érdeklődni: Felszaba- dulás u. 25. vagy 76. Két szoba. hallos, összkomfortos ház, sok melléképülettel eladó. Monor. Bacsó B. u. 22. A FŰRÉSZ-, LEMEZ- ÉS HORDÖIPARI VÁLLALAT CEGLÉDI GYÁREGYSÉGÉBEN térítésmentesen rétegelt lemez hulladék kapható. Házhoz szállítás esetén a fuvarköltség térítendő. Címünk: FÜR-LEM-HO Váll. ceglédi gyáregysége, Cegléd, Kosárhegyi út 22. Eladó olcsón 1 db 120 1-íes villanybojler és 1 db iker gyerekspQrtko- csi. Cím: Ecser, And- rássy út 39. ' Korrekt áron hagyatékot veszek. 410-021. 10 és 18 óra között. Eladó használt, jó állapotú bécsi zongora, páncéltőkés. Érdeklődni telefonon: 27-es körzet (Göd) 45-157-es telefonszámon, nap. , , Bernáthegyi 4 hónapos szuka. 4 éves kan. sima szőrű foxik, 5 hónaposak (kan. szuka), törpe német pincserek 5 hetesek eladók. — Törzskönyvezettek. — Csévharaszt, Wekerle- kastély (Monortól 8 km.) Szegletes._______ Tápkockás salátapalánta eladó. Nyáregyháza, Kossuth L. u. 48. Szerencsi. Eladó 2 tengelyes utánfutó. Törtei. Kossuth L. U. 80. Vállalunk. gázkészülék- vezeték-. központifűtés-szerelést. tervezés és kivitelezéssel Budapest. és környékén Újpesti Lakáskarbantartó Javszer Vállalat. 22. sz. részlege III., Magyar Lalos u 4 Tp’pfor)* 884-153. A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ szerződéses vállalkozásba adja 198-9. április 1-jétől a következő egységeit: 52. sz. Határcsárda bisztró. Kocsér V. d. 44, — 68. sz. zöldségbolt, Nagykőrös. Kálvin tér, piac. — 83. sz. autósbolt, Nagykőrös, Szolnoki út 9. Érdeklődni lehet a szövetkezet központjában — Nagykőrös. Széchenyi tér 17. — közgazda- sági főosztályvezetőnél vagy az áruforgalmi osztályon. A versenytárgyalás 1989. március 23-án lesz a nagykőrösi Kőrisfa presszóban. A pályázatot személyesen kértük a közgazdasági főosztályvezetőnek átadni március 17-éig. ______ N edves pincék, falak, padlózatok szigetelése bontás nélkül, Aqua- pol eljárással. 20 év garancia! Hőszigetelés is! Bihari, Dunaha- raszti, Körösi Cs. u. 30. 2330. Tel: 06-26-70-466. Szőlőoltványok, csemege és borfajták nagy választókban, termelői áron. Árjegyzéket díjmentesen küldök. Vaiiskó, Gyöngyös. _______• Tanya kiadó! ^Törted Ludasban. Érd. r Nagykőrös. Szőlő u. 23. Telefon : 51-112. Nedves falak utólagos szigetelése bármely falban bontás nélkül. 134-975. Bodorkos Károly. Fazekas U. a. 1027. / I borzolta volna a kedélyeket. Vácott ezzel szemben nyugalom volt, az izzósok csak az újságokból, illetve társaik elbeszéléseiből ismerik a tengeri kígyóvá nőtt ügy részleteit. Az időjárás is kegyeibe fogadta őket, mert az enyhe télen jó feltételek között, Fonyódon végezhették az alapozás kemény munkáját. Közben a váci stadionban pereg az edzés, ügyességet, fordulékonyságot próbára tevő gyakorlatok váltják egymást. — Mindent labdával! — Vallja a mester, Palicskó Tibor, és míg segítője, Vass László vezényli a társaságot, készségesen ad felvilágosítást. — Most a formaidőzítésen van a hangsúly, az eddig lejátszott előkészületi találkozó egyikmásikán még akadozott a gépezet. Gondot okoz a csapat volt kapitányának, Kása Lászlónak pótlása is. Ezt vagy csapaton belül fogjuk megoldani, vagy igyekszünk új játékost szerződtetni, az Űj pestre távozott beállós posztjára. — A gyakorlók között több új arcot is felfedezhet a figyelmes szemlélő. Mit kell tudnunk róluk? — Kalvach József, Lénárt János és Tranyovszki László saját nevelésű játékosaink -*•, folytatta Palicskó. — Ök az utánpótlást jelentik, januártól az első kerettel végezték az előírt penzumot. Jó benyomást Gyimesi Attila, Kosa távoztá- val átvehette a csapatkapitányi karszalagot (Hancsovszki János felvételei)