Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám

Fiaíal tehetségeket nevel Korona a királynőről Az atlétika szerelmesei kö­zül bizony-ára még sokan em­lékeznek Korona Lászlóra, aki a 70-es évek elején aratta si­kereit az egyik legrövidebb vágtaszámban, a 100 méteres síkfutásban. A szabadtéri nyílt magyar bajnokságon kétszer volt második, egyszer harma­dik helyezett. A csúcsra vi­szont sohasem sikerült feljut­nia, pedig szíve vágya ez volt akkoriban. Az Olimpiai Csar­nokban a fedett pályás orszá­gos bajnokságon viszont egy­szer aranyérmes lett. Ezt tart­ja ma is élete nagy sikeré­nek. Legjobb eredménye 10.4 másodperc volt, ami akkori­ban számottevő időnek bizo­nyult. Naponta ingázik Korona László testnevelő tanári diplomával rendelkezik. Tavaly olvasta a Művelődési Közlönyben a Gyomrai 1. Szá­mú Általános Iskola pályáza­tát. amelyben testnevelő ta­nárit keresett. Mivel a főváros­ban. Zuglóban lakik, leutazott Gyöimrőre. körülnézett, s meg­pályázta az álláshelyet. — Bár még csak fél év telt el a mostani tanévből, de úgy érzem, nem bántam meg dön­tésemet, azt, hogy Gyömrőre jöttem tanítani. Harmincki­lenc éves vagyok, versenyző­koromban a Budapesti Spar- tacusban, az Építőkben, a Ka­posvári Dózsában és az Új­pesti Dózsában atlétizáltam. Elvégeztem a TF-et, s azóta jobbára edzősködöm. Jelenleg is az A kategóriás Építőknél dolgozom, a spriniterek edző­jeként. Természetesen ez nem megy itteni munkám rovásá­ra, hiszen más időpontban van­nak az edzések. Tanítványaim között sok tehetséges fiatal bontogatja képzeletbeli szár­nyait, a legkisebb Mizser Zsolt, aki 2. helyezett volt már 100 méteren a magyar bajnoksá­gon. — Netán Gyomráról is az Építőkbe akarja irányítani a tehetséges gyerekeket? — Eltalálta. Nagyon sok te­hetséges gyerekkel találkoz­tam itt Gyomron, akik érde­mesek arra, hogy magasabb szinten folytassák az atléti­kát. Továbbtanulásra is van alkalmuk, így a Végi István Építőipari és a Fáy András Gépipari Szakközépiskolában. Ezek az intézmények ugyanis az Építők bázisiskolái. Ezek­ben sporttagozatos osztályok működnek, s korlátozott szám­ban ugyan, de vidéki gyere­keket is tudnak fogadni. Fjj rsarnoEiban — Milyenek az itteni felté­telek? — A körülmények ideálisak, de a feltételek még nem egé­szen. Arra gondolok például, hogy jó lenne felújítani a SzcuÉPEidrci országos íthorna Veretlen Vásárhely Szentendrén a Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében a Ta­vasai Fesztivál-kupa országos női. kézilabdatorna második játéknap­ját rendezték. Ezzel a csapatok négy mérkőzésen jutottak túl. A legjobban a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelán együttese áll. 100 százalékos. tejiesiUnérmx.e.1. A megyei ifjúsági válogatott, bár legutóbb kétszer is kikapott, nem vallott szégyent, hiszen az ösz- szeszoktatá* az «Isődlef&es. akái> csak a Hérnádnak. Eredmények: Pest megyei ifjúsági válogatott— Malév 11-23 (8-13). Góldobók: Ga- lajnbos (4), Fazekas (3), Balázso­vits (2), Fekete, Kun. Építők SC— Jászberényi Lehel 20-20 (10-12). Alföldi Porcelángyár—Pest megyei ifjúsági válogatott 30-14 (10-7). Gól: Balázsovits (6), Galambos (3), Fazekas (2), Fekete, Horváth, Tóth R. Debreceni Sportiskola— Fonyódi Petőfi 14-16 (9-7). Békés­csabai Előre Spartacus—Hernádi Tsz SK 23-8 (12-4), Debreceni Sportiskola—Építők SC 14-18 (6-9), Jászberényi Lehel-Tatabányai Bányász 16-19 (7-7), Dunaújváro­si Kohász—Békéscsaba 12-12 (2-5). Hernád—Alföldi Porcelángyár 16-22 (9-9), Tatabánya—Dunaújvá­ros 16-21 (7-7). R. L. NYEREMÉNYJEGYZÉK tAr. 1989. február 21-én *78 86$ 733 d megtartott februári tele lot­tó tárgynyeremeny-sorso- lásról, melyen, a februári előfizetéses és telel Ottó szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi .rövidítéséket hasz­náltuk : A Vásárlási utalv. (3000 Ft) B Polski Fiat 126 E tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány C Külföldre szóló utazási utalvány (íüO MK) Ft) (D Szerencse utalv. (30 000 Ft) JS Sanyo rádiómagnó (10 000 Ft) F Vásárlási Utalv. (9000 Ft) G Vásárlási utalv. (.7000 Ft) H Vásárlási utalv. (ö000 Ft) I Vásárlási utalv. .(4000 Ft) 1 17J I 1 858 557 D 1 86« 43-4 E 11 974 3HI1I iD 1 082 18a D ■■V m 068 F •2 895 920 iF 2 aim 674 F •2 flliö 551i G 2 9ßT- 42» G 12 93S 305 F Ű 9!5m 059 F 2 958 ftStt H 2 074 83Ü H 2 »82 367 H 3 855 914 A 3 872 668 E » '880 545 E 5883 422 G 3 904 .1176 H 3 »19 930 H 3 927 807 H 3 935 68:4 I 3 943 551 I 3 951- 4'3® I 3 959 315 D 3 9187 1192 D 3 975 069 D 3 982 046 D 3 990 823 E 4 855 170 F 41.880 924 F 4 839 801 F 4 90:4 550 G 4 912 433 E 4 920 305 G 4 92B 1186 H 4 936 033 F 4 943 940 F 4 901 81117 H 4 967 571i F 4 975 44« F 4 933 335 G 4 901 202 H 5 973 426 H 5 801 303 I '5 089 1180 H 5 99.7 057 E 5 920 698 F 5 938 535 B 0 944 319 D 5 952 19« G 5 967 950 H 5 975 827 H 5 983 704 I ® 991' sail H 9 622 878 I 9 630 756 F 9 0318 632 F 9 6 46 500 T 9 65*306 F ö 079 1.40 F 9 678 017 E 9 693 771 D 9 '733155 E 9 7411033 E 9 756 787 G 9 754 964 F 9 772 541: G 9 780 41« G 9 788 295 F 9 304 049 G 9 &L9 803 G 0 827 880 H O «35 557 H 0 843 434 I »80i 3im i 9 859 188 E 9 »57 055 F • 9 8174 942 D 0 882 81» D 9 898 573 I 9 908 450 I 9 904 327 H 9 922 204 I 9 930 081 E 9 945 835 F 9 969 406' I 77 8Ö3 462 I 77 »61 329 G 77 860 206 D 77 «77 083 D 177 884 960 F 77 900 714 H 77 916 458 F .77 955 853 I 77 9.33 730 G 78' 003 116 H ■78 01® 859 H 78 026 746 F 78 034 623 F ■78 042 500 I 7« 081 885 H 78 097 639 F •78 1>2» 1.47 F 78 137 021 G •Tg 144 901 I '7» li76 409 F 78 207 9117. H TIS 210 794 H 78 231 54» H 78 239 425 G '78 247 302 H 78 256 179 E 78 253 006 F 78 370 933 G 78 23'! 087 H 78 294 564 H 7« 3Ü0 318 G 78 318 195 I 78 326 072 F 78 341 826 D 78 349 703 E. 78 357 .380 I 78 3I5& 46,7 H 78 3.73 334 I 7« 381' 211: F 78 369 088 I 78 428 473 G 78 444 227 I 73 462 104' E •78 475 735 D 73 483 612 E 73 491 4®Ö E 78 522 967 H 7» 530 974 E 78 546 628 G 78 554 505 E 78 562 382 I. 7® 57« 136 I 76 601 757 E .78 609 644 H 73 «38 275 H 78 641 162 I 78 649 039 D Wöp6 806 O 12 050 D 73 688 414 E 78 704 16» G 78 712 045 I 73 735 676 G 78 751 430 G 73 .775 061 E 78 7«2 938 I 78 790 81i5 F 7« 798 692 F .78 80S 5S9 H 73 «14 446 H 78 622 303 I 78 830 200 G *78 869 585 F 78 893 216 F 78 901 090 H 78 90® 970 I 78 91« »47 E 73 9.32 601 I 78 940 478 I 78 964 109 E 78 905 617 E 79 019 24« H 79 005 002 I 79 050 756 I 79 058 633 E •79 066 510 H 79 11» 772 F 79 lűfli 649 G 79 1»7 403 I 79 161 034 H 79 Ii58 9M D 79 175'78B D 79 104 665 F 79 200 4119 H 79 203 298 H •79 224 050 I 79 302 320 F 79 310 697 F 79 3:3574 H 79 334 328 F 79 342 20S H 79 365 836 D •79 389 467 D 79 405 221' I 79 4Q0 975 E 79 423 852 I 19 m 237 D i79 m 868 D •79 499 7.45 E 79 507 622 E •79 SIS 419» H •79 523 378 E •79 531 253 F 79 547 007 F 179 570 63« E '79 578 315 F ■79 692 146 D 79 610 023 E 79i 617 900 F 79 625 777 G 79 641 531 H 79 640 «08 G 79637 285 D 79 673 039 D 79 680 91« E 79 638 793 E 79 696 670 H 79 704 547 F 79 7112 424 G 79 720 301 I 79 726 liTB I 79 736 05ö T 79 751 »09 E 79 759 686 G 79 T IT 563 G 79 773 «40 I 79 783 317 D 73 791 154 D 79 799 071 E •79 806 94« G T9 «14 825 G 79 822 702 H 79 838 456 H 79 846 3S3 I 79 854 2üJ0i T 79 862 087 H 79 877 841 E 70 8135 71« I 79 393 595 I ,79 90S «72 E 79 9» 10» I 79 940 a37 H 79 948 734 C 7$ ftliL E 79 972 363 E 79 980 242 H 79 938 11» E »3 003 «73 G «0 Old- 750 E «0 01» 627 G «0 027 504 H 180 035 381' H «0 04.3 258 H »9 05.li 135 I 89 059 010 I »0 074 766 F «0 082 643 G 80 090 520 F 80 098 397 I «0 m 02® I «0 109 905 I •80 137 782 G B0 M5 659 I ffW> 153' 536 G 60 169 290 H «0 1771 m E «0 216 552 F »0 224 429 F R0 232 306 G »3 24«' 060 D 60 255 937. D «0 263 814 E «0 279 563 G 80 237 445 F *0 295 320 F ■80 30 3 19 9 G «19 311' 070 H eo 31« 953 G «0 326 830 G *0 334 707 G »0 342 584 F «0 36» 33» H 00 366 216 I «10 m 723 E »0 405 600 I 60 -4011354 I «0 429 •231' G ■80 437 108 D •80 444 9S0 D »0 432 862 I ®0 45» 616 F 89 476 493 G «0 434 379 G .80 492 24-7 D 180 500 124 D .80 515 »7» H •80 523 755 I «0 531 «30 D 80 547 386 D «0 555 263 D «0 563 140 D .80 571' 017 E •80 579 894 F 180 53« 771' E «0 594 648 H m 610 402 D «10 61© 279 E «0 626 156 E W 641 910 1 <80 665 541 I «0 m 295 I 80 697 049 D 80 710 803 D 80 720 680 F 80 736 434 G 60 744 31(1 D «0 700 0*1 D •83' 767 942 H 09 7175 81© F 80 791 573 F •8 0 799 450 F 80 807 327. G 00 81© 204 G ®0 »23 Oftl’ G 80 854 589 I »0 873 220 I »0 »80 097 7 «0 901 851 D 00 909 72a D «0 917 695 F • 80 975 4.52 I 80 033 359 E 80 941 23© I 80 956 99.0 E 80 900 631 D <80 988 -m E 80 395 375 G 81 064 252 F «li 020 00? I ,81 035 780 I i&ummo Kl 65.H 514 D Bt 083 022 E »1 C98 779 H «1 1/3G 653 I «1 122 Vn F ®L 130 284 I 81 13« 101. F *1' 14© 93 8 H «»1 163 915 F 61 1611 792 E »1. 169 669, F 01 177 546 F «1 165 423 G »1 193 3CO F 81 209 054 H ■81 260 931 H »1 240 562 H Cl 2'54 1.93 E »1 272 970 H .81 279 9H7 E «3 287 824 F 8,1 235 'TOlli I 18I 303 5 78 G «1 »Ilii 455 E i0i.l) 310 332 I 81 327 209 G BT 342 963 G 81 350 840 D ei 358 717 E «1 366 50 4 D 81 374' 4 71' D «1 3®2 348 F »1 319® 102 I ©1 406 9'79' I 01 P7 487 H 81 44S 364 D «1 4)3*1 Hll3i D 81 476 072 I 81 484 749 I *81 492 626 7 «1 500 503 H 01 539 688 F 81 555 642 O »1 563 519 E ®1 571 39C H 01 595 027 I •81 626 535' B 01 642 2801 E •01 650 .16» G »1 658 043 H 181 673 797 E »1. 689 p51 H «1 697 428 H BL' 705 305 H «B 713 1«2 I «I 721 059 E B1 736 813 G »1 7iS8 321' D 01 776 198' D «1807 706' F 81 815 583 I 181 823 4160 D -01 831- 337 E 01 839 214 E '81 847 091* Q »1 862 84ß I 81 894 353 D »1 902 230 E 81 9,10 1197 E *81 925 361 E 01 933 73® D «1 941 610 D 81 949 402 D <81 957 36» D 819195 2416 E 81 973 1*23 I «1 981 (KW I 8.2 012 50© E «2 03*1 »9? F 02 039 770 G ®2 057 647. G 82 075 524 O 82 091 278 G •02 107 03.2 H 02 122 736 F 02 146 41i7 D 02 154 294 D 6:2 162" 171 F »82 1 70 0,4» F «2 1*85 802 G «2 205 43« G -82 217 310 H 82 225 107, H ®2 233 964 H «.2 240 94T F •82 24® 81*3 D 82 3M 57*2 G «2 272 440 H •82 280 326 E 62 28 8 203 E ’82 296 080 H 182 303 957 Q 62 301' 834' I '02 319 7111 G 82 335 465 G .82 3*4)3 342 l 82 331- 219 I 82 359 096 I »2 374 850 D 82 396 481 E •82 406 35« F 82 414 235 G 82 422 H1.2 E «2 437 866 I •82 445 743 D *82 4,08 374 n 182 4177 2511 H 82 500 882 F «2 508 7.59 G 02 5*16 636 D 62 524 5:13 D 02 540 267 H »2 54« 144 F <82 53S 021 G 02 563 «98 H .82 571- 775 E 82 579 652 H 82 595 405 H 62 603 283 H »2 634 791 E »82 650 54 7 «2 658 4L - G .82 674 1*7? I «2 682 063 1 82 689 &30 E 82 6S7 «77 F .82 Vv 604 G 62 713 561. G 02 721 4'9 H 82 729 315 I 82 737 192 I .89 74» 069 E ®2 730 893 X «2 639 5*93 G •82 8«5 355 I «2 9110 406 I 82 9J9 871 G 02 973 502 E 03 012 887 G 83 028 641 G 03 075 903 H »3 0.91 657. E •83 099 534 G 183 107 41*1* F »3 1*15 288 D .83 1123 105 E 83 131 0-412 D •83 1146 796 D ,83 1&4 673 E 83 162 550 F 03 1*70 427 G «3 10S 191 G A nyertes szelvényeket 1989 március 16-ig kell a .totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatós á g címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék február 27-től,meg­tekinthető az OTP-fiókok- ban, totó-lottó .kirendeltsé­gek beu és & po&tahlvata­sporttelep atlétikai pályáját. Beadtunk egy pályázatot a Magyar Diáksport Szövetség­hez, még nem tudjuk, sike­rült-e eredményt elérnünk. Aztán itt van a strand, amely az úszásoktatásban segíthet­ne sokat. A nemrég felava­tott tornacsarnok pedig — ezt nyugodt szívvel állíthatom —, akár fővárosi mércével is ki­tűnő lehetőségeket kínál a gyerekek számára a testneve­lési órákon. Márciusi vlí Tehát jelenleg Gyomron — ellentétben a tendenciákkal — jobbak a fedett edzési körül­mények, mint, a szabadtériek. E kettő között kellene meg­teremteni az egyensúlyt, s ak­kor valóban nagyot léphet­nénk előre. — Az atlétikát a sportok ki­rálynőiéként emlegetik. Mi er­ről a véleménye Korona Lászlónak! — Egyetértek vele, mert a királynőt félre lehet állítani, de eltemetni nem. Ez a szép sportág hatalmas jövő előtt áll. Napról napra szenzációs eredményekről értesülhetünk, s a jövőbeni csúcsok, álomha­tárok szinte megjósolhatatla- pok. — Mit vár a márciusi bu­dapesti fedett pályás atlétikai világbajnokságtól? — Sok szép versenyt, kelle­mes szórakozást mindnyá­junknak. Magam is ott leszek a Budapest Sportcsarnokban. Mert világhírességeket csak ritkán láthat testközelből az ember. Remélem, sokáig em­lékezetes marad számunkra a közelgő világviadal. Gér József A szombati, Videoton elleni bajnoki idénynyitó előtti főpró­báját otthon tartotta a Váci Izzó együttese, amely 2-0-ra nyert az alsóbb osztályú szlovákiai Léva csapata ellen. Ké­pünkön Ta.Iapa az első gólt fejeli (Koppány György felvétele) Az atlétikai világbajnokságra • Jönnek a nevezések Lassan kialakult a március 3. és 5. közötti budapesti II. fe­dett pályás atlétikai világbaj­nokság mezőnye. Harmincki­lenc ország név szerinti neve­zését kapták meg eddig a szer­vezők. de többen még nem küldték el végleges jelentkezé­süket. Az Egyesült Államok­ban a válogatóversenyt példá­ul csak a hét végén tartják New Yorkban, de várják még Olaszország atlótanévsorát is. Az eddigi legnagyobb létszá­mú csapatot a Szovjetunió ne­vezte be, 30 férfi és 26 nő részvételét jelezték. Ez a szám csökkenni fog, mert minden versenyszámra három-három versenyzőt neveztek be, vi­szont csak két-két sportoló in­dítható számonként. Népes Balogh és Petfcrmann az élen Doppingteszt Cegléden Cegléden, a városi torna- csarnokban rendezték meg a megyei egyéni súlyemelő­bajnokság első fordulóját, mely egyben a középfokú in­tézetek megyebajnoksága is volt. Mint azt várni lehetett, legjobban a Ceglédi VSE ver­senyzői szerepeltek, az ifjúsá­giak közül ketten is — Ba­logh Béla és Pettermann Gyula — teljesítették az aranyjelvényes minősítéshez szükséges eredményt. A CVSE-n kívül az Aszód négy, a Nagytóta pedig három ver­senyzővel képviseltette ma­gát. Dobogóra álltak a lányok is — a Vasutasban tavaly nyár óta öt leány edz rendszere­sen ebben a férfias sportág­ban — ketten. Az 52 kg-ban Szebenyi Csilla 65, a 64 kg- ban Tóth Andrea 72,5 kg-ot emelt. A fiúk eredményei. Úttö­rők (bajnokok 40 kg-tól fel­felé): Bakos Lajos 72,5, I. Tóth Zoltán 85, Kovács Fe­renc 75, Lévai Tamás 140 (va­lamennyien CVSE). Serdü­lők: 48 kg: 1. Kate Zsolt (Aszód) 62.5, 60 kg: 1. Herte- lendi Csaba (CVSE) 120, 2. Mester István (Aszód) 100, 64 kg: 1. Szűcs János 185, 2. Farkas Tibor 162,5, 3. Gyol- csos József 132,5 (mind CVSE), 67,5 kg: 1. Nagy Zsolt (Aszód) 95, 82,5 kg: 1. Har­gitai Róbert (CVSE) 160. Szűcs az ezüstjelvényes szin­tet érte el. Ifjúsági: 60 kg- ban: 1. Balogh Béla 200, 2. Genedics Mihály 160, 3. Tóth József 145 kg-mal (mind CVSE), 67,5 kg-ban: 1. Petter- mann Gyula 230, 2. <Kósa End­re (mind CVSE) 177,5, 3. Gyüre Csaba (Nagykáta) 140 kg-mal. 75 kg: 1. Tarsony István (CVSE) 175, 2. Budai Tamás (Aszód) 150, 82,5 kg: 1. Tóth Ferenc (Nagykáta) 142,5, 90 kg: 1. Szilovics Zol­tán (CVSE) 195, 100 kg: 1. Széchenyi Gábor (Nagykáta) 127,5 kg. 1 Az ÁISH döntése értelmé­ben, a visszaélések elkerülé­se érdekében rendszeresen, de meglepetésszerűen dop­pingvizsgálatokat tartanak. Most az Országos Sporthiva­tal képviselőjének jelenlété­ben sorsolás szerint hat ver­senyzőtől vettek mintát s készítik el a doppingtesztet. Ungucrán László Ismét Hungária plusz! Kedvezmények gépjármű-tulajdonosoknak Ha külföldről behozandó gépjárművére még kiutozás előtt, illetve hazofelé Hungária cascót köt vony Írásban nyilatkozik a kötési szándékáról, akkor- o vámeljárás megkezdéséig ingyen teljes körű fedezetet és 1 havi díjkedvezményt kap- részt vesz minden olyan sorsoláson, amelyet a HB a cascós ügyfelei között rendez. GONDOSKODUNK, fej HUNGÁRIA TEHÁT VAGYUNK. BEBIZTOSÍTÓ küldöttség várható az NSZK- ból (18 férfi, 14 nő), és Spa­nyolországból is (17, 7). Kívü­lük a legnagyobb létszámú ne­vezést küldték: Nagy-Britan- nia (13, 6), Csehszlovákia (11, 4), Kanada (9, 6), Lengyelor­szág (11, 3), Románia (3, 11), Ausztria (9, 3), NDK (4, 7), Marokkó (8, 3) és Ausztrália (5, 5). Megverték a Vasast Egy góllal Kedden elhalasztott Cséíay-ku- pamérkőzésen megyénk új női NB I/B-s kézllabdacsapata, a Gödöllői SC 25-24 (17-13) arány­ban legyőzte a KEK-vlsszavágó- ra készülő Vasas gárdáját. A GSC a következő összeállí­tásban szerepelt: Lóczy — Lé­gár, Szlaukóné 8, Diczházyné 8, Bajor, Tóth A. 6, Hunyadkürtl 2. Cs.: Takács 1, Zsiga. Áz első félidő huszadik percétől végig vezetett a GSC, amelyből többek között Barátimé, Gonda és Povazsánné is hiányzott. J. K. Albert és Nagy Az amerikai magyarok há­rom hétig a ferencvárosi labdarúgók szakosztály-igaz­gatóját és volt világsztárját, valamint a klub történetének ismert krónikását látták ven­dégül. Albert Flórián és Nagy Béla a napokban tért haza 21 napos egyesült álla­mokbeli útjáról, ahol hét vá­rosban tartottak előadásokat. 1989. FEBRUÁR 23. Bemelegítésül: Galga-kupa Bagi zászló a vívóknak A Gödöllőn rendezett vívó ifjúsági barátság versenyen a _ helyi, valamint környékbeli vállalatok és egyesületek egy­aránt tiszteletdíjjal kedves­kedtek a legjobbaknak. Nem hiányzott a sorból a Bagi SE sem. Lajtos István egyesületi elnök a serleg mellett az egye­sület zászlaját adta át a dobo­gós kardvívóknak, párbajtőrö­zőknek. S vajon mi újság a labdarú­gók háza táján? Erről is beszá­molt Lajtos István. — Január 10-e óta készülőd­nek a focisták, s otthoni gya­korlás után január 27-től feb­ruár 5-ig Hajdúszoboszlón vol­tak. Jó néhány barátságos mér­kőzést játszottak. A Debreceni Kinizsi ellen 2-2 volt, a DMVSC-től 2-0-ra kikaptak, a Magyar Kábelt 4-2-re verték. Általában heti egy-két ta­lálkozót játszanak, legutóbb Isaszeg és Sülysáp volt az el­lenfél. Ma a fővárosba a BKV Előre csapatához utaznak. Jó bemelegítést jelent a csapat, de a többi résztvevő számára is a hagyományos Galga Áfész-kupaviadal. Idén a Bag lesz a házigazda, a négy együt­tes sorában a helyiek mellett a Gödöllői SC, a GSC II., azaz a Kartal, valamint a Salgó­tarjáni Síküveggyár játszik. Mint a felsorolás mutatja, egy kivételével NB III-as csa­patok alkotják a mezőnyt. A szombat-vasárnapi két talál­kozót március 5-én, a befejező játéknapon újabb két meccs követi. Március 4-én megyei MNK-selejtezőn Püspökhat­vanban játszanak a Galga- völgye SE vendégeként. — Tavaly Dány volt a házi­gazda, s az elsőséget is meg­szerezte. Szeretnénk mi is jó rendezésben lebonyolítani a küzdelmeket — mondotta az egyesület elnöke. — A füves edzőpályán lesznek majd a csa­tározások, s mivel Bagón és környékén nagyon népszerű a foci, remélhetőleg sokan lesz­nek kíváncsiak a nyitányt je­lentő kupamérkőzésekre. A bagi gárda dicséretesen helytállt ősszel az NB III Mát­ra csoportjában, a hetedik helyről várja a folytatást. Még novemberben leigazolták az ESMTK két játékosát, Szabó Tibor védőt és Höbereich Jenő csatárt. Tóth Lajos .visszatért a bagi csapatba Hévízgyörkről. Továbbra is Bolbás Mihály edző irányítja a felkészülést. Nem csupán a felnőttgárda gyakorol, az ifik is jó ideje alapoznak, s már több barát­ságos meccsen túljutottak. A felnőttek előmérkőzését Ők játszották Isaszegen és Süly­sápon. — Reitter — NB III. Dnna csoport Tavaszi lahdarúgóműsor I. forduló, március 12.: Pét—Sár- bogárd. Dunai Köolaij—Sárbogárd, Gödöllői SC—Esztergom, Nyerges­újfalu—Magyar Kábel, Budafoki MTE Törley—BKV Előre, Dömsöd —Várpalota, Rákoscsabai TK—Érd. Szabadnapos: Dunakeszi VSE. II. forduló, március 18.: Várpa­lota—RTK. BKV—Dömsöd, M. Ká­bel—BMTE, Esztergom—Nyerges- ujfalu, Sarisap—Dunakeszi. Sar- bogard—ü. Kőolaj, Érd—Pét. Sza- baui^apos: Gödöllő. III. forduló, március 26.: Duna­keszi—Sarbogard, Gödöllő—Sári- sap, BMTE—Esztergom, Dömsöd— M. Kabel, RTK-BKV. Érd—Vár­palota, D. Kőolaj—Pét. Szabadna­pos: Nyergesújfalu. IV. forduló, április 2.: Pét— Várpalota, BKV—Erd, M. Kábel— RTK. Esztergom—Dömsöd, Sárisáp —Nyergesújfalu, Sárbogárd—Gö­döllő, D. Kőolaj—Dunakeszi, Sza­badnapos: BMTE. V. lorduió, április 9.: Nyerges- újfalu—Sárbogiird. BMTE—sárisáp RTK—Esztergom, Érd—M, Kábel, Várpalota—BKV, Gödöllő—D. Kő­olaj, Dunakeszi—Pct. Szabadna­pos: Dömsöd. VI. forduló, április 16.: Pét— BKV. M. Kábel—Várpalota. Esz­tergom—Érd, Sárbogárd—BMTE, D. Kőolaj—Nyergesújfalu, Duna­keszi—Gödöllő, Sárisáp—Dömsöd. Szabadnapos: RTK. VII. forduló, április 23.: Döm­söd—Sárbogárd, RTK—Sárisáp. Várpalota—Esztergom, BKV—M. Kábel. Nyergesújfalu—Dunakeszi, BMTE—D. Kőolaj, Gödöllő—Pét. Szabadnapos.- Érd. VIII. forduló, április 30.: Pét— M. Kábel, Esztergom—BKV. Sári­sáp—Érd, Sárbogárd—RTK, D. Kő­olaj—Dömsöd, Dunakeszi—BMTE, Gödöllő—Nyergesújfalu. Szabad­napos: Várpalota. IX. forduló, május 7.: Érd—Sár­bogárd, Várpalota—Sárisáp, M. Kábel—Esztergom, BMTE—Gödöl­lő, Dömsöd—Dunakeszi, RTK— D. Kőolaj, Nyergesújfalu—Pét. Sza­badnapos: BKV. X. forduló, május 14.: Pét— Esztergom, Sarisáp—BKV, Sárbo­gárd—várpalota, D. Kőolaj—Érd, Dunakeszi—RTK, Güdöilö—Döm. söd. Nyergesúj falu—BMTE. Sza­badnapos: M. Kábel. XI. forduló, május 21.: BKV— Sárbogárd, M. Kábel-Sárisáp, Dömsöd—Nyergesújfalu, RTK— Gödöllő, Érd—Dunakeszi, Várpalo­ta—D. Kőolaj, BMTE—Pét. Sza­badnapos: Esztergom. XII. forduló, május 28.: Sárisáp —Esztergom, Sárbogárd—M. Ká­bel, ... Kőolaj—13KV, Dunakeszi— Várpalota, Gödöllő—Érd, Nyerges- újfalu-RTK. BMTE—Dömsöd. Sza. badnapos: Pét. XIII. forduló, június 3 : Eszter­gom—Sárbogárd, RTK—BMTE, Érd Nyergesújfalu, Várpalota—Gödöllő, BKV—Dunakeszi, M. Kábel—ü. Kőolaj, Dömsöd—Pét. Szabadna­pos: Sárisáp. XIV. forduló, június 11.: Pét— Sárisáp, D. Kőolaj—Esztergom, Dunakeszi—M. Kábel. Gödöllő— BKV, Nyergesújfalu—Várpalota, BMTE—Érd. Dömsöd—RTK. Sza­badnapos: Sárbogárd. XV. forduló, június 18.: Sárisáp —Sárbogárd, Érd—Dömsöd, Vár­palota—JSMTE, BKV—Nyergesújfa- íu, M. Kábel—Gödöllő, Esztergom —Dunakeszi, RTK—Pét. Szabadna, pos: D. Kőolaj. Főpróba a lévaiak ellen Két váci gól a hálóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom