Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-23 / 46. szám
4 1989. FEBRUAR 33., CSÜTÖRTÖK Hiányzik az irodalmi folyóirat A könyv nem raktárba való Liska Tibor sajátos és sokak által vitatott nézete szerint a kultúra igenis áru. Méghozzá nem támogatásra szoruló, hanem nyereséggel forgalmazható áru. Hiszen ha az ember már eltelt étellel és ruhával, mi másra költené, mint a kul- turálódásra ? Tisztelet a mesternek Liska fejtegetése elvben igaz lehet, de az 1989-es Magyarország lakosainak nagyobb része nem a jóllakottság és a fel- ruházottság felé halad, kulturálisnak minősíthető fogyasztását a minimálisra redukálva. Enneík az állapotnak a levét isszák többek között a könyvkiadók, legalábbis a nagy állami vállalatok. Mert mialatt ők sorra-rendre anyagi nehézségekkel küszködnek, s a csőd szélén álló Szépirodalmi Könyvkiadó sorsa fenyegeti őket, kis kiadók kötetei árasztják el a piacot. S a „kicsik” nem kizárólag közönségcsalogató bestsellerekkel és felvilágosítónak álcázott szexirodalommal igyekeznek sikerüket megalapozni. Vállalkozásaiknak köszönhetően nem egy értékes mű is megszületett. Ügy tűnik, ugyanazon a piacon ugyanazt a tevékenységet űzni egyiküknek veszteséges, másikuknak nyereséges. Ilyen feltételek között merészségnek vagy ügyes kezdeményezésnek minősíthető-e, ha egy művelődési központ adja a fejét könyvkiadásra? Méghozzá olyan drága, és ráadásul könyvesbolti forgalomba nem kerülő kötetek megjelentetésére, amilyen például a Sík Sándor születésének centenáriumára összeállított emlékkönyv volt? A kiadvány a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága közös gondozásában látott napvilágot. — A PMKK az országban egyedülálló módon integrált intézmény, hiszen egyszerre módszertani központja Pest megye művelődési otthonainak és könyvtárainak — mondja Végh Károly, a PMKK igazgatója. — Kiadói munkánk elsődleges feladata tehát, hogy ezeket az intézményeket lássuk el szakmai anyagokkal. Tehát ez a tevékenységünk nem üzleti jellegű. A Sík Sándor-kötethez hasonló reprezentatív könyv megjelentetésére máskor is vállalkoztunk már ugyancsak közösen a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságával: így készült például 1987-ben Bar- csay Jenő 87. születésnapjára a Tisztelet a mesternek'című levélválogatás. A köteteket egyedül egyikünk sem tudta volna finanszírozni, ezért adtuk ösz- sze fele-fele arányban a pénzt, s vállaltuk ugyanilyen alapon az értékesítést. Hasonló kiadványunk volt a Kós Károly emlékezete című kötet is. Ezek a könyvek mind 1000-1500 példányban jelentek meg, a megye könyvtáraiban, múzeumaiban és az országos könyvtári hálózat intézményeiben kaphatók. Könyvterjesztőkhöz csak akkor fordulunk, ha így nem fogynak el. A nyereségünk minimális rajtuk, de az árukat azért behozzák. — És a szakmai-módszertani kiadványaik? — Ezek egy részét ingyen kapják meg a megye könyvtárai. illetve művelődési házai. Évente készülnek például a címjegyzékek, statisztikai mutatók, bibliográfiák, ajánlások, a különféle módszertani füzetek. Ugyanakkor kelendő volt és sokan vásárolták Hont, illetve Pest-Pilis-Solt vármegye helynévtárát, amelyet nemcsak mi adtunk ki. de itt is készítettük a nyomdánkban. Sikeres volt a Tanulmányok Ráckeve múltjáról című kötet, vagy az Ismerd meg Szentendrét, sétálj velünk! elnevezésű munkafüzet, amelyre alapozva nagy vetélkedőt rendeztünk tavaly. Hasonló versenyekhez ajánlottuk a füzetet a többi könyvtárnak is. írók otthona — Lesz-e folytatása az idén szép kiállítású könyveiknek? — Két nagyobb lélegzetű mű kibocsátására vállalkoztunk ebben az évben. Az egyik — amelyhez már meg is érkezett a minisztérium engedélye — a Szentendrén született, élt írókat és költőket mutatja be, szerzői G. Sin Edit és Petőné Németh Erika. Várasunkat mindenki képzőművészeiről ismeri, most azt szeretnénk bizonyítani, hogy nemcsak a festők, hánem az írók is otthonra találtak nálunk. Szentendrén élt például sokáig Hamvas Béla, vagy Németh László- drámák születtek itt — nagyon gazdag anyag gyűlt össze ebbe a kötetbe. Másik tervünk a Szentendre középkori múltjából című kiadvány, amely a Szentendrei Füzetek című sorozat egyik darabja lesz; házi nyomdánkban készül. Már elkészült Bényei Miklósnak a könyvtártörténet-írás problémáival foglalkozó anyaga, és az idén kerül nyomdába a Fazekas Jenő nyelvészeti hagyatékát feldolgozó írás. A költészet napját pedig egy verses- kötettel ünnepeljük meg: Tor- nay Mari költeményeinek címe Az elmerült Duna. A költőnő itt él Szentendrén, versei is a városhoz kötődnek, Időtlenül címmel 1985-ben már kiadtunk belőlük egy válogatást. A mostani kötet előszavának szerzője Vas István, aki azt írja : költő született Szentendrén. Honorárium nélkül — Ez a könyv sem kerül a boltokba? — Sajnos annyi példányban nem tudjuk kinyomtatni. A kötet teljes tiszta bevételét egyébként az orvosi rendelőnek ajánlottuk fel műszerbeszerzésre; senki nem kap tiszteletdíjat, még a papírt is' úgy szereztük a papírgyárból. Szentendrének, illetve Pest megyének sem irodalmi folyóirata, sem szépirodalmi kiadványai nincsenek, ezért azt tervezzük, hogy a verseskötetnek folytatása is lesz, évente egy-egy ilyen jellegű művet szeretnénk megjelentetni. Ugyancsak titkos vágyunk egy Szentendrei kalendárium, de erre csaik 1990-ben kerülhet sor, amiikor — az idei Szentendre a középkorban után — a Szentendre és a szerbek című kötetre is. A népcsoport ugyanis abban az évben készül nagy ünnepre,/ ideérkezésük 300. évfordulójára. Ráfizetni egyik könyvünkre sem akarunk. s a körülmények egyre inkább arra szorítanak minket, hogy mindent inkább pénzért adjunk. Viszont így legalább nem jelennek meg semmitmondó kiadványok, mert azok csak raktáron maradnának. Mörk Leonóra A Nemzeti Színházról Az Országgyűlés kulturális bizottsága támogatja, hogy az új Nemzeti Színház építésének előkészítési munkálatai meggyorsuljanak, s szükségesnek tartja, hogy a ‘ színház már a tervezett világkiállítás idején működhessék. Miként a testület szerdai, a Parlamentben megtartott ülésén elhangzott: ezért is fon tos, hogy a két elfogadott helyszínre — a Várra és az Engels térre — márciusban meghirdetendő építészeti pályázat nyomán a kormány még az év végéig döntsön az építkezés megkezdésének és befejezésének időpontjáról. A testület — meghallgatva Szi netár Miklós kormánybiztos tájékoztatóját — javasolta továbbá: a kormány kezdeményezze annak a jogszabálynak a feloldását, amely a vállalatok számára nem teszi lehetővé, hogy azok a Nemzeti Színház építésére adakozzanak. A képviselők egyetértettek Szinetár Miklóssal abban, hogy az új Nemzeti Színház nem pusztán egy meglevő társulat új épületét kell hogy jelentse, hanem az ország, a nemzet olyan jelentős kulturális centrumát, amelynek az egész kulturális életre kisugározhat a hatása. Ezt támasztja alá az a szakmai program és tartalmi koncepció is, amelyet a képviselők írásban megkaptak. Ez egyebek között javasolja, hogy az új színház legyen alkalmas nemzetközi és hazai vendégjátékok, fesztiválok rendezésére, valamint módszertani központként szakmai továbbképzésekre. Fontos, hogy korszerű vizuális és auditív eszközökkel rendelkezzék és otthont adjon olyan közösségi tereknek és szolgáltatásoknak, amelyek az előadás előtt és után módot nyújtanak a szabadidő kulturális eltöltésére.... A márciusban kihirdetendő építési pályázatra a hazai tervezőkön kívül külföldön élő neves magyar származású építészeket is meghívnak. . Viták kerekasztal mellett írószövetségi megállapodás A Magyar írók Szövetsége és a Szovjetunió írószövetsége közötti 1989. évi együttműködési munkatervet szerdán írták alá a Magyar írók Szövetsége székházában. A dokumentumot Koczkás Sándor főtitkár és Vlagyimir Krupin titkár látta el kézjegyével. A munkaterv szerint a két ország írói kerékasztal-találkozókon vitatják meg az egymást kölcsönösen érdeklő irodalmi problémákat. Budapesten például „Az irodalmi élet elvi és szervezeti autonómiája” címmel rendeznek eszmecserét, Moszkvában a szocialista órszágok írói „A szocialista irodalom ma: egység és sokszínűség” elnevezésű problémakört tekintik át. Magyar írók utaznak a Szovjetunióba „A XXI. század küszöbén; eredmények, csalódások, remények” témájú nemzetközi írótalálkozóra, részt vesznek a Puskin, illetve Sevcsenko nevével fémjelzett ünnepségeken, a fiatal szovjet írók tanácskozásán, valamint a gyermekkönyvhéten. ESZTER. Nem volt valami bíztató az indulás, és hált a folytatás sem alakult úgy, ahogyan azt a televízió nézői elképzelték. Nyilván mondani sem kell, hogy Németh László regényéből, az Égető Eszterből forgatott tévéfilmről van szó — arról az alkotásról, amely éppen azokban az idők. ben került rá a képernyőre, amiikor még a díjkiosztások idején is a padlássöprést emlegetik. (Már tudniillik azt, hogy javarészt olyan munkák kerültek terítékre, amelyek a legeslegutolsó tartalékot képezték.) Ilyen körülmények között persze hogy nagyobb érdeklő, déssel néztük ezt a jelenetsort, és az alapmű ismeretében valami nagyobb meglepetésre számítottunk. (Újabban ugyan nem annyira népszerű ez a regény, de néhány évtizeddel > ezelőtt sokan szinte bibliaként forgatták, vallván: íme, így kell feloldódni a közösségi cselekvések érdekében. értelmében.) Ráadásul magának a rendezőnek a sze. mélye is garanciát ígért, mert hiszen Hintsch György még az író életében filmesítette meg az Iszonyt, ezt a másik szintén fontos Németh László- művet, és a közismerten nehezen barátkozó és szinte mindig gyanakvó auktor annak idején úgy nyilatkozott, hogy mind a dramatizálással, mind a színészi játékkal igen elége. dett. Egy ilyen kinyilatkoztatás pedig egy csillagos ötössel ért fel akkoriban a filmesek között. Mindezek után jött a szóban forgó Égető Eszter, s ráadásul úgy, hogy a cím. és fő. szereplő az az Inná Csurikova lett, akit, szerényen szólva sem mindenki látott szívesen ebben a megbízatásiban. Ki csak megbántva, ki meg sértődötten panaszolta ed, hogy bármiben kitűnő művész ez az asszony, azért abba a csömör, kányi (pontosabban: hódmezővásárhelyi) légkörbe, társadalmi attitűdbe aligha tud majd tökéletesen belesimulni. Ráadásul úgy, hogy a hat folytatás során el kell játszania előbb a korzózó kamaszlányt, s aztán sorra mindazt, ami a patikusnéi sorshoz hozzá tartozik. (Akik végigfigyelték ezt a regényátiratot, tudhatják, hogy hány és hányféle helyzetben kellett helytállnia, egy okos, értelmes, lelkes, mindenképpen jobb sorsra érdemes nőt megformálnia.) Nos, amekkora bravúrnak szánták ezt a — hagyományos színházi műszóval mondva — kiosztást, olyannyira visszafelé sült el a dolog. Bocsássa meg a nagyvilág és főiképpen az illetékes dramaturgia, már a kezdetek kezdetén nem tud. tunk hinni a más filmjeiben oly kiváló művésznőnek, és ahogyan telt-múlt az idő, egy. re kevésbé azonosíthattuk az. zal a szellemi lénnyel, akit ol. vasmányélményeink alapján Égető Eszterként érzünk. Hiá. ba szólalt meg ő Törőcsik Mari szelíden tragikus hangján, s hiába tette a dolgát úgy, ahogyan roppant nagy szakmai gyakorlatából kitelt, egysze. rűen hiteltelen volt. HOGY maga a forgatás milyen légkörben zajolhatott le, azt nem tudni, de azért a felvételeket figyelve sejthető, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a központi figura nem tud felemelkedni a néki szánt magas csúcsra, a többi közreműködő sem teljesített úgy, ahogyan különben kitelt volna tőle. Inkább csak végszavaztak, jól bevált gesztusrendszerüket működtették, s nem igazán belülről mondták a magukét. Az meg csak már a legpót- lólagosaibb észrevétel, hogy az operatőri munka is ehhez a külsóséges iáttatáshoz idomult. Nagy József kamerája — különösen a külső felvételeken — a régi magyar mozifilmek divatját követve habzsolta az aranykalászos alföldi rónát, s átalában is kevés részvéttel volt jelen ebben a kétségkívül nagy vállalkozásban. Unalmas Eszter volt ez az Égető — ez a nagy igazság ... Akácz László i 1 HETI FILMJEGYZETS Túszförténet Jelenet a Túsztörténet című filmből Nálunk az események és a róluk szóló hírek külön pályán mozogtak elég sok évén át. E pályák gyakran egyáltalán nem is találkoztak, azaz bizonyos eseményekről egyszerűen nem keltek szárnyra hírek. Legalábbis hivatalosan nem. A szájhíradó persze akkor is működött, és mivel ebben az országban a hírek ezen az úton gyorsabban terjednek, mint a műholdas tévérendszereken, azt, ami reggel Nyíregyházán történt, délután már lehetett tudni Szombathelyen vagy Pécsett. Így vált ismertté az az esemény is, amelyet pedig hosz- szú ideig meg nem történtként kezeltek: a balassagyarmati leánykollégiumban túszokat ejtő két kamasz ügye. Persze, ha arra gondolunk, hogy e két fiú a helyi határőr körzet nagyhatalmú parancsnokának a gyermeke volt, és hogy mindez a 70- es- évek elején történt, akkor a titkolózáson nincs mit csodálkozni. Mára — talán — már nem ez a módi. Jó másfél évtizeddel az esemény után így akár film is készülhet az eseményekről. Különösen azután, hogy már regény is feldolgozta a históriát (Végh Antal könyve). Épp ezért azt várnánk: ha ma ez a történet filmre kerül, akkor vagy a mai nézőpont (az akkori helyzet, tények, szituációk, személyes vonatkozások kritikus megítélése) kap erőteljesen hangot a filmben, vagy az egész ügy átkerül jelen időbe, és úgy von le belőle tanulságokat a film. Az új magyar film, a Túsztörténet, melyet Gazdag Gyula rendezett (a feliratok szerint: Végh Antal Könyörtelenül című regénye nyomán), sem egyik, sem másik megoldást nem választja. Pedig nagyon izgalmas lett volna megtudnunk, miért lehetett olyanná a magas rangú hivatásos katonatiszt két fia, amilyenné lett. Mi volt az, ami minden józan ész és logika ellenére épp egy ilyen családból való gyerekeket állított szembe azzal a rendszerrel, azzal a hatalommal, amelynek nem is akármilyen posztján állt az apa? Mitől lettek — ahogy akkor mondták — nvugatimádók? Honnan plántálódott beléjük a kiváltságosság, a „nekünk mindent szabad” érzése? Másfelől meg: azt sem lett volna felesleges megmutatni, milyen is volt hát ez az apa, Ez a japán film maga a hagymázos őrület. Állítólag arról, szólna, hogy egy főiskola hallgatóit egy motoros gengszterbanda rettegésben tartja, és a főiskolások meg akarnak szabadulni a bandától, ezért szövetkeznek egy csapat karatéző lánnyal, akik végül is ellátják a banda baját. Igen ám, de ez a bugyuta kis ötlet a filmben akkorára püffedt, mintha a Csillagok háborúja szállt volna le a főiskola udvarára, beoltva az Apokalipszis, most és a windssa-filrnek némely elemével. Félórákon át robban, pukkan, sziporkázik, recseg és ropog iskola, autók, motorok, emberek, berendezések tömkelegé a vásznon, de hogy miért, hogyan, mivégre és egyáltalán, arról semmit nem tudunk meg. Ehhez képest a Mad Max-fil- mek a logika és a pofonegyszerű cselekmény csodái. Takács István Madonnákháborúja i s milyen az az anya, aki • mit sem tudott fiai igazi én- i jéről? Miféle társadalmi és ■ politikai közegben fejlődhet- , tek kf bizonyos tulajdonságaik? Miért lehetett az apa bírálaton felül álló személyi- i ség? Hogyan simíthatta el . gyerekei zűrös ügyeit (mért voltak nekik ilyenek, a túszügy előtt is)? Megértem, hogy a történet idején ezeket a kérdéseket , még feltenni sém lehetett. A hatalom sorai szorosan és rövidre zártan rekesztettek ki ennél kisebb jelentőségű kérdéseket is. Tudtuk ezt nagyjából akkor is, és még inkább tudjuk ma. Sok következményét viseljük is, nem éppen boldogan. Épp ezért ma már egy filmben legalább a kérdések egy részét meg kellene válaszolni. Ezzel szemben Gazdag Gyula csak tényeket közöl, okokat nem. A két fiú olyan, amilyen. Apjuk időnként kiabál, időnként berúg. Anyjuk gyűlölködve szidja a velük szemben (miért?) ellenséges várost. Az egész ügy valamiféle légüres térben játszódik. /Semmiféle kötődése nincs az adott korhoz, az adott emberi, politikai, társadalmi környezethez. A megoldást hozó magas beosztású nyomozótiszt is valahonnan felülről érkezik, sőt, látunk egy még magasabb beosztású férfiút is; szintén fentről, szintén fekete autóval érkezve, ök lennének a deus ex machina? A helyi hatalmaskodást bölcsen helyrerakó, makulátlan felsőbb hatalom paternalista képviselői? Azaz a bajok csak lent léteznének (léteztek volna), fent meg minden rendben lett volna? Körülbelül még kétszáz kérdést lehetne feltenni, s válasz elég kevésre volna \ki- olvasható a filmből. A fő baj ugyanis az, hogy ebben a filmben igazából semmi nincs eldöntve. Mert lehetne kritikai élű, s akkor nagyon izgalmas dolgokat mondhatna ki. Lehetne mai áthallásokkal teli. és akkor még izgalmasabban szólhatna a túsz- és terrorkérdésről. Egy sor más izgalmas lehetőség is kínálkozna, — ám a Túsztörténet valamiféle közép- kelet-európai akciófilmet szeretne kreálni, és ehhez sem a hasonló filmek profi dramaturgiája, filmes eszközei, feszültségkeltő effektusai nincsenek a filmet készítők birtokában, sem ez a téma nem alkalmas így valami effajta filmmé gyúrásra.
