Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-17 / 41. szám
Pest Megyei Hírlap SPORT 1089. FEBRUÁR 17. Középiskolás fokon Sakkegyveleg Az országos II. osztályú sakkcsapatbajnokság második fordulóját játszották. A Középcsoportban szereplő Dunavarsány 8-6-ra nyert Baján. A csoportban holtversenyben áll 16,5 ponttal a harmadik helyen a Fabulon SC együttesének társaságában. A megyei középiskolás sakkcsapatbajnokság második fordulójára Dunakeszin került sor. A lányoknál a rangadón 8:l-re nyert Aszód a váciak ellen. A fiúknál a Váci Lőwy három ponttal elhúzott vetélytársától. Érdekesség, hogy a szentendrei A mold előre lejátszotta mérkőzéseit, mert a verseny alatt Franciaországban versenyzett. Két forduló után. Lányoki 1. Váci Lőwy 19. 2. Aszód 16, 3. Ceglédi Kereskedelmi 9. 4. Ceglédi Bem 4. Fiúk: 1. Váci Lőwy 20,5, 2. Szentendre 17,5, 3. Aszód 6, 4. Ceglédi Kereskedelmi 4 ponttal. A döntő utolsó fordulója február 20-án Budapesten lesz. Rendelet van, az ÁIS1I mégsem fizet Kálvária Takács módra J Évekkel ezelőtt még csak ^ néhány megszállott kedvie- £ lésének számított; az erős amazonokra legfeljebb csak y legyintettek. Azután, mint ^ sok más vonatkozásban, a ^ női súlyemelés mcgítélésé- ^ ben is nagy változás követ- ? kezeit be: ma már hivatali losan is elismerik a nők y igyekezetét. Teijesítmé- nyűket világranglista fogs' zíti. Ami külön öröm számunkra: ebben a vetélkedésben a magyar lányok-asszonyok igen jól megállják a helyüket. Az eddigi két világ- és egy Euró- pa-bajnokságon a legelső vonalban csatáztak a tárcsákkal és az ellenfelekkel szemben. Ha valakiket Ülik kiemelni az általános méltatáson túl, úgy a veresegyházi Takács lányok, Marika és Erika neve kívánkozik legelőre. Csak 1988-ban, a San Marinó-i Európa-baj- nokságon, majd a Dzsaikartá- ban lebonyolított vb-n 10 érmet szereztek. Mondhatná az ember: boldogok a lányok, boldog a környezetük, ahol ilyen ízig-vérig sportemberek élnek, szerzik a győzelmeket, a dicsőséget ma\ Neliru-knpa győztese ellen A váci meglepetéscsapat Sorra játsszák előkészületi mérkőzéseiket az NB I-es labdarúgócsapatok. Nem is csoda, hiszen február 25-én, azaz a jövő hét végén rajtol a bajnokság tavaszi idénye. Megyénk élcsapata, a Váci Izzó MTE az első fordulóban az őszi felvonás meglepetésgárdájának, a Videotonnak otthonában kezdi meg a harcot a pontokért. Nem lesz könnyű dolga a Duna-parti legénységnek, hiszen a Vidi őrzi őszi formáját, ezt a Neh- ru-kupa megnyerésével imái- bizonyította. De a váciak sem lépnek feltartott kezekkel a Sóstóö stadion gyepszőnyegére, pontrablási szándékukról a tagnapi előkészületi találkozón a leghitetlenebbeket is meg. győzték. A Schiller (Kalló) — Stranyóczky (Kosztolnik), Ta- lapa, Csima — Nagy (Kal- vach), Hermann (Lénárt), Gyi- mesfi (Turtóczky) — Vigh (Go- dó), Balogh Z. (Mózner), Z&i- vótzky, Balogh G. összeá'llí- tásban játszó Vác 5-1-re győzte le a nem is olyan rég még szintén élvonalbeli, jelenleg másodosztályú Eger SE-t. A gólokat Zsivótzky (2), Vigh, Balogh Z., Godó, illetve Csendes lőtte. Amint az összeállf- tásbói is kiderült, Palicskó Tibor vezető edző elsősorban fiatalokkal Kísérletezik.a már bevált húzóemberek mellett. A csapat átrendezésére szükség is van, mivel a gárda egyik legjobbja, a középpályás Kása az Ű. Dózsába igazolt N. A. A szenzáció elmaradt Egy vádlott megszólal Szerdán a Mai Nap címfi újság sajtótájékoztatót rendezett, amelyen Császár Ferenc, a DMVSC baráti körének egyik vezetője, az ismeri labdarúgó-bundaügy harmadrendű vádlottja ismertette álláspontját a megjelent újságírókkal. A társadalmi munkában 12 éve sportvezető Császár kifejtette véleményét a magyar labdarúgás helyzetéről és a bűnügy előzményeiről Hajdú-Biliar megyében. A régi és újabb állítólagos csalásokról, manipulációkról szólva főleg a hátteret igyekezett tájékoztatásában megvilágítani, az elmondottak azonban többnyire általánosságokat és kevés tényt tartalmaztak. A legtöbb kérdés a debreceniek bizonyított bundaügyével, a Bp. Honvéd elleni mérkőzéssel, valamint a baráti kör működésével kapcsolatban hangzott el. A kispestiek megvesztegetéséről Császár Ferenc kijelentette: tudott a történtekről, de véleménye szerint a városban alig volt valaki, aki ugyanezt ne mondhatta volna el magáról. A mérkőzés megvásárlásában a baráti kör tevőlegesen részt vett, s mint ismeretes, 600 000 forintot oszthattak szét a honvédő sok ... Császár Ferenc többször említette a futballbotrány kapcsán számtalanszor hangoztatott tételt, hogy Debrecenben is csak a hatalmi piramis alján elhelyezkedő vezetőket vonták felelősségre. Ezzel szemben a szenzációs bejelentés elmaradt, tehát a baráti kör egyik vezetője senkit nem tudott megnevezni, akik az említett hierarchia felsőbb szintjein is támogatták volna a vesztegetést. Császár szerint a debreceni, labdarúgás jelenlegi helyzetéért nagymértékben felelősek az egymással rivalizáló és évek óta torzsalkodó sportvezetők, akik a végén saját csapatukat ütötték ki.. • Rendkívüli akció! Minden híradástechnikai cikkünk 20-40 %-os árengedménnyel kapható Fülhallgatós magnók, sztereómagnós rádiók, magnódeck, erősítők, autómagnók nagy választékban. Elektronika műszaki üzlet Szigetszentmiklós, Hámán Kató u. 4. Telefon: (26)-66-576, 17-es mellék. guknak, egyesületüknek és hazájuknak egyaránt. Nos, ez nem egészen így van, erről győzött meg az edző édesapa, Takács István, aki tegnap benn járt a szerkesztőségben. — Szó se róla. nem járunk indiántáncot — kezdte a szókimondásáról ismert, háromgyermekes családapa, aki elhal a sportért, a súlyemelésért. s aki civilben a Fővárosi Tanács szakaikai mázott ja. — Pedig úgy tűnt, a korábbi viharokat a béke. a nyugodt alkotómunka időszaka váltja fel. Nyűt titok ugyanis, hogy a női válogatott keret összeállítását követően hónapokon át nem valami jó volt a kapcsolatom dr. Leitner József szövetségi kapitánnyal. Azután az 1987-es vb-premier. a floridai Daytona Beachben megrendezett első, igazi nagy verseny után elsimultak a redők a homlokokon, azóta teljes közöttünk az összhang. Dr. Leitner immár elfogadja, hogy a lányok felkészítését a közös megbeszélések alapján, de én végzem. Ha ilyen jó a munkakapcsolat, vajon mégis miért olyan visszafogott a hangulata Takács Istvánnak? Elvégre Dzsa- kartában ugyancsak jól szerepeltek a lányok. — Hát éppen ez az, talán sokan örültek volna annak, ha ismételten nem jöin ki olyan jód a léprés! Akkor ugyanis nem lennének anyagi vonatkozású kérdések, amelyek mostanában megfekszik a gyomrunkat. Arról van szó, hogy a megszolgált jutalmukat egyszerűen nem tudják megkapni. Márpedig a mi, szerény körülmények között élő családunkban többszörösen helye van, helye lenne minden forintnak. Lehetne egy kicsit konkrétabban megfogalmazni: mekkora összegről van szó, s ez milyen tételekből adódik ösz- sze? — Tévedések elkerülése végett szeretném előre nyomatékosítani: csak annyit kérünk a lányoknak, amiről az ÁISH 1983. szeptember 13-i rendelkezése dönt, s amely a 42. számú Magyar Közlönyben is megjelent. Tehát a nem olimpiai sportágaikra előírt összegek alapján Marika egy bronzérme és két negyedük helye 20 ezer. Erika három elsősége 54 ezer forintot ér, míg a világ- bajnokságon begyűjtött 3—3 ezüstérmük fejenként 81 ezer forintot jelent, azaz jelentene. Az összesen 236 ezer forintból ugyanis egy fillért sem láttunk. pedig nagyobbik lányom, Marika már kétszer is benn járt személyesen Deák Gábor államtitkárnál, az ÁISH elnökénél. Miben maradtak az államtitkárral? — Mindkétszer oda lyukadtak ki, hogy a dolgok folyamatban vannak, meg fogják kapni, ami nekik jár. De kérdem én, miért kell hónapokig bizonytalan kimenetelű csatákat folytatnunk olyasmiért, aminek kifizetését rendelet írja elő. Egyébként abból a pénzből is egy jelentős összeget a súlyemelésre fordítanánk: a pince kövezetének lemélyítése után gumiszőnyeget szeretnénk lefektetni, s tervezzük, hogy egy jobb súlyzót is veszünk. No és régi vágyunkat, a víz bevezetését is beütemeztük, merthogy a kút elapadt, a vízvezetékre pedig eddig sehogyan sem futotta. Jocha Károly Emlékverseny a diósdi szorítóhan Gödöllői vívófolytatás Az IBV-bronzcrmes férfi tőrválogatottunk. Balról jobbra: Márton Pál, Uancsó András, Ipacs László, Ipacs Pál, Bálint Csaba (Hancsovszki János felvétele) ADÁSVÉTEL Eladó Dunakeszi legszebb részén, Dunára néző 71 mm-es, telefonos öröklakás készpénzért. Tel.: 06-27-41679._____________________ Kétszobás, összkomfortos, kertes családi tiáz, gyümölcsössel eladó. Nyársapát. Rákóczi u. 23. Boda. ______ E ladó ,,A” klarinét, megkímélt állapotban. Nagykőrös, Nyárkútrét 9. Kerekesnél.________ E ladó Nagykőrös. Bárány u. 11/A. III. 10. számú 2 és fél szobás OTP öröklakás. Készpénz, plusz OTP- átvállalással. Érdeklődni a játékboltban az 50-340-es telefonon. Eladó új állapotú ..Ifjúság” szekrénysor, 2 db új olajkályha, német típusú utánfutó. Metrioond típusú belle ermérleg és ú1 1250 kem-es ETZ. Érdeklődni: Köröstetétlen, K ocs-érl út 7. ________ E ladó 2 szobás ház me] 1 ék épületekkel. Abony, Árpád u. 32. Éladó 50-es MTZ háromszög rendszámra vizsgáztatva, háromfejes eke kombinátor R5. 5 t pótkocsi. Jász- karajenő. József A. u. 32. sz. Marót! Ferenc. 5 és fél éves 1200 S Lada kitűnő állapotban és egy 3 hónapos Supra video lejátszó eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd. Köztársaság út 16. IV. em. 45. 16—20 óra között. Eladó 896 nm zártkert a November 7. Tsz mellett, kút, villany van. Ugyanitt eladó ZU 1500-as Moszkvics, decemberig műszakival. Érdeklődni: Magyar Lajos, Cseraő, Várkonyl I. u. 8. sz. Cegléd, ősz utca 16. számú ház és a Pesti úton lévő Lendület Gmk. szeszfőzdéből egy rész eladó. Érdeklődni 18 órától Cegléd, Kisfaludy u. 28. Telefon? 10-166, ___________ E ladó 2 tengelyes utánfutó. Törtei. Kossuth L. u. 60. _______ E ladó Cegléd. Kapás dűlőben, buszmegálló mellett. 600 négyszögöl szőlő, puszta földdel. Érdeklődni lehet Cegléd.- Borosén yi u. 21. Csemő belterületén 1300 nm építési telek eladó. Érdeklődni: Cegléd. Székely u. 30. Gödöllő, Erzsébet- parkmál 63 nm-es, in. emeleti, 2 szobás öröklakás eladó vagy kertes házra cserélhető. Érdeklődni a 10-950-es telefonon 16 óra után. Gödöllőn 3 szoba, összkomfortos családi ház garázzsal, műhely- lyel, eladó. Érdeklődni: 20-453 telefonon. KÖZLEMÉNYEK Aruház! berendezések, pultok, különféle hűtőpultok, hűtőgépek. F-modul berendezési tárgyak, irodabútorok. Dexion—Salgó állványok engedményes áron eladók, amíg a készlet tart. Érdeklődni lehet: a Skála Budapest Nagyáruház Váll utcai telephelyén, Budapest XI.. Váll u. 5/B., naponta 7-től 16 óráig, szombat kivételével. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó ismerősöknek, barátoknak, volt munkatársaknak és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, drága édesapánk, nagyapánk id. OZSVAT MIHÁLY ny. honvéd őrnagy temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki a Pest Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokságnak a temetési szertartás megrendezéséért. az MSZMP VI. Területi Egységének, a KÖZGÉP dolgozóinak, a Fővárosi Kézműipari Vállalat ahonyi üzem dolgozóinak a küldött koszorúkért és a temetésen való megjelenésükért. Köszönjük a részvét- táviratokat és részvétnyilvánításokat, A GYÁSZOLÓ család. 150 n-öl körüli üdülőtelkek eladók Szigetszer tmiklós—Alsó- buckában a taksonvi hfdhoz közel! Érdeklődni lehet: Gere József. Szlgetszentmlk- lós. Teleki u. 29. cinen. Újszilvás. II. kér. 95. szám alatti családi ház 1200 négyszögöl kerttel. gyümölcsfás szőlővel (minden felszereléssel! kedvező áron eladó Víz. villany van. ________ E ladó 4 szobás családi ház kis kerttel Cegléd. CsaDó u. 8. szám alatt. Érdeklődni 17—19 óráig. Cegléd. Beloiannisz u. 19. 1/8._______________ E ladó nagy teljesítményű Ú1 betonkeverő. Simson Schalbe segédmotor tűszerű állapotban. Olasz „ASPERA" négyütemű benzines szivattyú motor. 96 férőhelyes toióketrec. úi önitató tálca és önetető. Érdeklődni szombat délután. Cegléd. Hold utca 16. szám. Tavaly a vívó ifjúsági barátsági versenyen kitünően szerepeltek a magyarok: három elsőséget hódítottak el. Gödöllőn az idei első felvonás után ugyancsak jól állnak, a női tőrözők révén két aranyérem került a birtokukba, egyéniben és csapatban. Férfi- együttesünk bronzot vívott ki. A csütörtök# szünnap után ma 9 órától folytatódnak a csatározások a párbajtőr és a kard egyéni versennyel. A kardozóknál 16, a párbajtőrözőknél 18 órakor kezdődik a döntő. Említésre méltó, hogy az elmúlt évben a kardozóknál magyar győztest avattak, Boros György személyében, remélhe. tőleg ismétel majd. A párbaj- tőrviadal szovjet sikert hozott. Színeinket a következők képviselik. Kard. A csapat: Boros György, Kaposvári Zsolt, Bátovszky Zoltán (Bp. Honvéd), Wiszlsidenszky Márton, Körmöczy Gábor (Vasas). B csapat: Till Tamás, Tóth Gel- lért (Vasas), Radó Gábor (0. Dózsa), Kovács Balázs, Németh Gábor (BSE). Párbajtőr. A csapat: Pálmai Krisztián, Papp Szabolcs, Kovács Iván, Totola Gábor (MTK- VM), Kulcsár Krisztián (Bp. Honvéd). B csapat: Horváth Csaba, Udvarhelyi Kornél, Hámorszky András (MTK- VM), Sárközi Attila (BVSC), Szabó Mihály (Békéscsaba). ★ A Pest megyei csarnokok gyakran adnak otthont országos rendezvényeknek. A hét végén például Diósdon tartják az Énekes István ökölvívó ifjúsági emlékverseny selejte. zőit. A Pest megyei NB I-es csapatok folytatják szereplésüket — több sportágban. PÉNTEK KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak: ASE—Dunai Kőolaj (18), BEAC Gépszer—GEAC (20). SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak: Borsodi Építők Volán—Ceglédi VSE, Nagybátony—Egszöv Medosz (11). NB II. Férfiak: Bp. Spartacus II —Szentendre) Petőfi, Mosonmagyaróvári Kötött—Budaörs (11). NB III. Férfiak: vecsés—Pénzügyőr, Fővárosi Közt. Fenntartó —Zsámbéki Pemü, Bélapátfalva- Vác, Makói Spartacus—Nagykőrösi Kinizsi (11). kézilabda. Tavaszi Fesztivál Kupa, országos ifjúsági női torna (Szentendre, Móricz Zs. Gimnázium (9 órától). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak: Nagykőrösi Kinizsi—Közgazdasá gi Egyetem (17). ÖKÖLVÍVÁS. Az Énekes István országos Ifjúsági emlékverseny Selejtezői (Dtósd, 15). TEKE. NB I. Férfiak: Lyukó- bányai Bányász—Ceglédi Közgép (10). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB II. Nők: Postás II—Szentendrei Petőfi (11). Megyei férfi csapatbajnokság. Szentendre II—Veresegyház, Cegléd III—Budaörs II, Vác II—Gödöllő. Vecsés II—Vác III. KÉZILABDA. NB I. Férfiak: Pemü SE—Békéscsaba (Solymár, 16.30). ÖKÖLVÍVÁS. Az Énekes István országos ifjúsági emlékverseny selejtezői (Diósd, 9). R. U Eladó 2 és fél szobás, tehermentes, földszintes OTP-öröklakás. — Plusz 26 négyzetméteres ikergarázs. Érd.: Nagykőrös. Bárány u. 2/A fiszt. 1. ___________ « 2 négyzetméteres üzlethelyiség 2 WC-vel. fűtéssel. hideg-meleg vízzel eladó vagy kiadó. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nagykőrös, Bárány u. 2,'A fszt. l. Beköltözhető, kertes családi ház eladó. — Nagykőrös IL. Lázár Vilmos u. 11/A. Érdeklődni a helyszínen, va. sárn-aponként 14—16 óráig. Ugyanott hálószoba- és konyhabútor eladó. Alberti rsán közpon- ban. műút mellett 370 négyszögöl építési saroktelek 40 nm- es felszerelt lakatoshegesztő műhellyel, gyümölcsössel eladó. Ipari áram van. vállalatnak is megfelel. Érdeklődni Al- bertirsa. Baross u. 68, szám, _______ C egléd. Pesti út 84. szám alatti nagy családi ház. nagy kerttel eladó. 180 négyszögöl telek eladó Érdeklődni lehet Abony. Bartók B"’a u. 55.__________ K ertes családi ház eladó 800 négyszögöl telekkel. Diós János- né, Kőröstetétlen Szolnoki út 7. Eladó 1500 négyszögöl szőlő a Körösi úl mellett a Kanás dűlőben. megosztva is. Kút . és villany van. Érdeklődni Cegléd Török T. n. 20. Cegléden 2 szintes 3 szobás, étkezős, kertes családi ház eladó sorházban. Fáv utca II. 7. Eladó Jászitaraie- nö. Alsókara 10. sz. alatti villannyal ellátott ház a településtől 2 km-re. műút mellett. Állattartásra alkalmas 400 négyszögöl szőlővel. 300 négyszögöl termőfölddel. Érdeklődni: Jászkarajenö. Petőfi u. 4. sz. vagy Cegléd Szövetség u. 1. fszt. 13. 17 óra után. Abony. Belsőerdő dűlő 28. számú ház eladó. Érdeklődni Újszilvás Kossuth u. 37. szám. Coccer spaniel kiskutyák eladók. Nagykőrös. Szolnoki út 92. sz. Sürgősen eladó 2x800 négyszögöl szakcsoportban lévő szőlő. 3 éves telepítésű,, idén termő. Gépi permetezés és sorköz művelés. Érdeklődni: Durázi János, Albertire®. Hámán Kató u. 15. Engedélyezett horgász stég Ráckeve hidjától 3 km-re délre, betonalapon kis ház a stég bejáratánál eladó. Érdeklődni a Bp. 632-707- es telefonon. Kertes családi ház Alsógödön. Felszabadulás út 18. eladó. Ugyanott GO-s Zas- tawa is. Telefonszám • (27>-1?-06? (délutáni Csörögben 200 négyszögöles. családi vagy hétvégi ház építésére alkalmas telek eladó. Az utcában víz. villany van! Érdeklődni: (27)- 12-217-es telefonszámon egész nap. Budapestre költözök figyelem! Eladok az Örs vezér terénél másfél szobás, ősszkom fortos, telefonos éi solymári háromszobás, összkomfortos öröklakásokat kp.-ért. sürgősen, külön-külön is. Az ár megállapodás szerint. Érdeklődni lehet: Ferenczné. 623-112 este. Nagymaroson 320 négyszögöles telken, hároméves ház, köz- művesítve. főútvonalon. hétvéginek, kisebb családinak eladó. Irányár: egymillió 400 ezer forint. Telefonszám: 896-229. Törzskönyvezett berni pásztor kiskutyák fizetési könnyítéssel eladók. Kobela Katalin. Veszprém, Komócsin u. 3/D. Ajtók, ablakok, hazai és importcsempék, kézi festésű esempeké- pek. padlóburkolók fürdőszoba-felszerelések és más építőanyagok nagy választékban. házhoz szállítva is. Nyitva: 8-tól 17 óráig, szombaton 12 óráig. Tel.: 837-382. — Cim: XVI. kér.. Veres Péter u. 29. (a Kerepesi út folytatása). Üj menyasszonyi, vő' legényl, koszorúslányi ruhák kölcsönzése vl dékre is. VII., Akácfa u. 27. Corvinnal szem ben. Telefon: 218-492. Megnyílt az Ámor Esküvői Ruhakölcsönző Szalon, új ruhakülönlegességekkel. téli ár- kedvezménnyel. Bp XII.. Greguss u. 4.. a D*li pu.-nál. Kaktuszdália szaporítóanyag árjegyzékem válaszborítékért díjtalan. Harka Csaba agrármérnök, Gödöllö Esze Tamás u. 18. Pf. X41. 2100. Redőnyös! Göd alsó, Kodály Zoltán u. 13. (2131). Strand közelében. — Bordás Géza. Redőnyét elkészítem, ha rossz, megjavítom! Mlrelsz-Leyer János, Vác. Tavasz utca 10. (2800). ________________ É pítőanyagok, nyílászáró szerkezetek, fürdőszobai berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban, loarművészeti csempék — mintapéldány alapján — megrendelhetők. Várhidiné. Rákoscsaba, Péceli út 155. T.: 486-44 0. Bőrkabátok javítását, átalakítását, bélelését, festését vállaljuk! Felesné, szűcsmester. Kecskemét, Mikes K. u. 13. __________________ T elekmegosztás, határkitűzés Pest megye területén, földmérőnél megrendelhető. 284-636. Dunaharaszti, Felszabadulás út 25. sz. alatt eladó vagy bérbe adó, jó forgalmú vegyeske- reskedés üzlet. Érdeklődni a fenü címeid mindennap. Orvostanhallgató lány esti gyerekfelügyeletet és gimnazistáknak biológiaoktatást vállal. Gödöllőn vagy Budapesten. Érdeklődni (281-20-055 vagy 10- »55/300. Földiné. Tanya kiadó! Törted Ludasban. Érd.: Nagykőrös. Szőlő ti. 28. Te- lefon: 51-112, Naposcsibe, előnevelt csibe folyamatosan kapható, előjegyeztethető. Koczka Antal, baromfikeltető. Cég. léd. Béke u. 17. Kiadó: Nyársapát, Part dűlő 5. szám alatt 850 négyszögöl szántó terület. Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Encsi u. 25. ______ T isztelettel értesítjük leendő ügyfeleinket, hogy megkezdte tevékenységét a SZÁMADÓ Könyvvezetési és Adóelszámolási Gmk. Szolgáltatásainkkal készséggel állunk magánszemélyek. kisiparosok, magánkereske. dők. munkaközösségek, egyéni és társas- vállalkozók rendelkezésére. Címünk: Cég- léd, Beloiannisz u. 25. Nedves pincék7_láíaic, padlózatok szigetelése bontás nélkül. Aqua- pol eljárással. 20 év garancia! Hószigetelés is! Bihari. Dunaharaszti, Körösi Cs. u. 30. 2330. Te!: 06-26-70-466. Kisszövetkezet keres azonnali és márciusi belépéssel férfi és női munkaerőket, éjszakai és nappali munkára takarítónak. Jó kereseti lehetőség! Jelentkezni lehet: Gyál. Baj- csy-Zsilinszky út 6Í., délutánonként vagy Vác, Lenin út 16. Atlasz Kisszövetkezetnél. n. 21-én 16 és 17 óra között. Újpesti Áruházzal szemben két és fél szobás telefonos tanácsi lakásomat elcserélném Göd alsó—Dunakeszi főútvonal mellett legalább háromszobás, kertes családira, megegyezéssel. Telefon, számom- 896-22? Előnevelt csioe előjegyezhető szombatonként. Kecskemét Hegedűs köz 2. Kiadó üzlemeiviség Nagykörös Deák tér 1 <77rim 35/180/80 független, érettségizett gazdálkodó férfi házasság céliából megismerkedne korban hozzá Illő lólétet szerető és érte tenni tudó hölgyet. Jogosítvánnval rendelkezők előnyben. Csak levélre válaszolok. Meakereső levelet írj és felkereslek 122 012" jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. Közönség- szolgálat elmére Cegléd Teleki u. 30. szám Redőny reluxa, zsa- luaáter. lambéria kedvező áron. Gyors szerelés Hartmann. Csömör Jókai u. 11. Pí. 16. 2141.