Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. JANUAR 14., SZOMBAT 5 Százhalombattai Hirtükör S’ Uj esztendei számvetés A PÉNZEDÉRT... Zötykölődünk a negyvenes buszon Budaörs felé. A hölgy hangja — mint az Űré — betölti az utasteret: ülj csak nyugodtan, kislányom, a pénzedért te is helyet foglalhatsz. Eme kinyilatkoztatás után kihívóan körülnéz, hátha valamelyikünk az ellenvetés megfogalmazására adná fejét. Talán gyávaságból vagy restelkedésböl, de szinte mindn3'ájan leszegjük fejünk. A fájós, dagadt lábú, inkább a cekkerekbe, mint a fogantyúkba kapaszkodó nénikék a busz minden rándulására tekebábuként dőlnek jobbra- balra. De nem szólnak, nem replikáznak, hallgatnak. Jómagam is óvakodom attól, hogy ezzel az éles nyelvű perszóná- val kikezdjek. A templomnál két BKV-ellenőr fogja közre a busz utasait. Egy elölről, a másik hátulról átkaroló hadművelettel. Mese nincs, jegyeket, azaz bérleteket fel! Egy kanyar, két rándulás között kotrók a táskámban, s az istennek sem sikerül előhalásznom a bérletemet. No végre — sóhajtok föl megkönnyebbülten, ám az ellenőröknek is kisebb a gondja annál, mint hogy velem foglalkozzanak. Madarat fogtak, mégpedig egyszerre kettőt, a hölgyet és kislányát. Mert isten nem ver bottal, hanem a BKV-ellenőr képében jelenik meg. S mire a százasok gazdát cserélnek, én is azon az elven vágyok: a pénzedért te is helyet foglalhatsz — két megállóra a végállomástól. V. E. — A környezetszennyező hatások kivédését az ipar- vállalatok technológiai újításaitól várjuk elsősorban, ám mi sem ülhetünk ölbe tett kézzel. Meg akarjuk kétszerezni a zöldterületet, a biztonsági övezetekbe pedig tizenöt hektárnyi erdőt szándékozunk telepíteni — mondja Szekeres József, a Százhalombattai Tanács elnöke az újságíró kérdésére válaszolva. A kérdés pedig az volt, hogy mit hoz az új év a városnak és lakóinak. Az írásból kiderül az is, hogy a szűkös pénzügyi keretek ellenére hozzákezdenek az óvárosban egy élelmiszerüzlet megépítéséhez, felszerelik a 4-es általános iskola és a szakközépiskola tanműhelyét, kijavítják a közműépítésénél megrongált utakat. Közlekedés. Szinte nincs olyan főváros környéki település. ahol ez nem lenne központi téma. A Hírtükör legutóbbi számából megtudhatják az érdeklődők, hogy történik-e változás belátható időn belül az autóbusz-forgalom legégetőbb kérdéseiben. A város speciális gondja a környezetszennyezés. A Nagyobb felelősséggel környezetünk védelméért című írásban Ferenczi Illés tanácselnök-helyettes arról beszél,, hogy milyen egészségre káros anyagok kerülnek ki a DHV-ból és a DKV-ból. Az erőmű kén- és n i t r o g én d i ox idők k i b ocsá tá sával és a leülepedő porral veszélyezteti a várost, míg a DKV a benzin-, toluol- és xi- lolszivárgásoikkal szennyezi Batta levegőjét. Kiderült a Hírtükörből, hogy Hofi sem igen tudta becsalogatni a művelődési házba a nézőket Pedig legutóbbi féllépése fergeteges siker volt és a nagy érdeklődésre való tekintettel pótelőadást is kellett tartani a késő esti órákban. Az események hátterét, a „készületlenség” hátrányait feszegeti a lap egyik írása. Gazda nélkül maradt a falu Lelkesedését felőrölték a hamis vádaskodások Kéri László, az Örkényi Nagyközségi Közös Tanács vb- titkára nem örül a látogatásomnak. Nem is érti. hogyan kelhetett ilyen gyorsan szárnyra a hír. hogy az év eleje óta nincs tanácselnök Örkényben? »Nehezen áll hát kötélnek, aztán lassan mégis kialakul a történet. — Egyszerre jöttünk a községbe az elnökkel, s hat évig dolgoztunk közösen. Eleinte nem volt köztünk felhőtlen a viszony, nagyon különböző természetűek vagyunk. So- mogyvári László, a volt tanácselnök szangvinikus alkat, magam meg elég nyugodt ember vagyok. Mondták, nem is igen akarta, hogy én legyek a vb-titkár, de aztán összecsiszolódtunk. Rosszul is esett, amikor tavaly bejelentette a felmentés iránti kérelmét. A tanácsülés nem járult hozzá, így aztán fölmondott, mert pa- gyon menni akart. Hogy miért? Inkább csak sejtjük az okokat, mert beszélni nemigen beszélt róla. Talán az bántotta leginkább, hogy huszonnyolc év alatt egyetlenegyszer sem jutott neki elismerés. Közben látta, hogy mások langyosabb munkával jóval előbbre tartanak. Hatszor terjesztették föl magas kitüntetésre s hatszor vonták vissza. Valami gubanc mindig közbejött. Bepanaszolta a falu például. hogy játszóteret szánta- tott föl. s mire kiderült, nem őt terheli a felelősség, már visszavonták a kitüntetést. Aztán megvádolták, hogy eladott egy utcát Örkényben, ez az eset még a televízióig is eljutott. Megint csak későn derült ki. hogy nem történt törvénysértés. Á legnagyobb gond mégis abból származott, hogy Örkényhez csatolták Tábor- falvát, Hernádot,, Pusztava- csot. Ezeken a településeken sokan élnek, s tiltakoztak az egyesülés ellen, „gyarmatosítással” vádolták az apparátust. Minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelték a tanácselnöknek, megvádolták, följelentették, szidták, pocskondiázták. Főleg Tábor- falváról érték a támadások. Somogyvári László bírta egy darabig, aztán úgy döntött, elmegy inkább más. nyugod- tabb munkakörbe. Akkor leültünk hárman a községi párt- bizottság titkárával, s megbeszéltük: a fölmondási időt el lehet tölteni sokféleképpen. Ő hogyan akarja? Megegyeztünk. hogy mindazt, amit együtt kezdtünk el, megpróbáljuk az év végéig tető alá hozni, Rossz, hogy mi többet nem harcolunk emütt, de ezen változtatni nem tudunk már. Fiatal ember jön a helyére egyelőre megbízott tanácselnökként. Reméljük, bizalommal fogadja őt a lakosság. Manapság divat a tanácselnökökről lerántani a leplet, s ha problémák adódnak a településen. egy jó nagyot bele is rúgni a vezetőbe. Vb-titkár- nak lenni sem nagy boldogság. A megyében tíz településen például hosszú idő óta üres ez a poszt. Beszélik, hogy a tanácselnököknek a bőrük alatt is pénz van. Somogyvári Lászlónak tizenkétezer forint volt a bruttó fizetése, a volt nagykovácsi tanácselnöknek tízezernégyszáz forint. Hozzákeresni nemigen tudnak, hiszen munkaidejük. úgymond, kötetlen. Ha az állampolgárnak este tízkor támad halaszthatatlan megbeszélnivalója a tanácselnökkel. hát a rendelkezésére kell állnia. Somogyvári László tele volt akarattal, alkotni szeretett volna, jobbítani. Hatalmas energiával vetette bele magát a munkába s hetekig emésztette magát, ha igaztalanul megvádolták. Történetét megismerve egy régi. olasz közmondás jutott az eszembe: „Álmatlanul feküdni éjjel, várni valakit, aki nem jön, dolgozni elismerés nélkül — ez az a három dolog, amibe az ember belehal.” A hernádi Március 15. Termelőszövetkezet igazgatási osztályán pici kis irodát kapott a volt Örkényi tanácselnök. S sok feladatot, örül neki, mert így kevesebb idő jut gondolkodásra, nem töri úgy a fájdalom. — Sokat őrlődtem, amíg eljutottam idáig — mondja keserű mosollyal Somogyvári László. — Szörnyű érzés volt, hogy a lelkem tettem ki. s egymás után értek támadások, a sértések, a vádak. Elfá id- tam. Végiggondoltam az életem. s láttam, hogy a tíz év alatt alig jutott időm a családra, a gyerekeim gyakorlatilag nélkülem nőttek föl. A feleségem rémülten figyelte, hogyan szorulok erkölcsileg is a társadalom perifériájára, át- érezte a vívódásom, s féltett. A döntésemet tehát az is csak erősítette, hogy szeretnék vég re a családommal teljes életet érni. Nem volt egyszerű váltani. negyvennyolc éves vagyok. Bíztam abban, hogy tevékenységem hasznos lesz, sikeres, nehezen törtek le az átmeneti kudarcok. Kihunyt a láng. én most már itt szeretnék megfelelni. Lelkesedés nélkül továbbra sem tudok dolgozni, de ez már nem ugyanaz, mint ami eddig éltetett. Tudom, nem csak én érzek így, sokan vagyunk, akiknek rosszindulatúan , visszafogták a lendületét, keserűvé tették őket. Én nem vagyok keserű. Csak szomorú... Kovácsi István, aklmegbízott tanácselnökként kezdimeg hamarosan tevékenységét Örkényben, harmincöt éves. Szülőföldjére tér vissza. Tele van energiával, lendülettel. Elődjétől pénzügyileg stabil tanácsi gazdálkodást vesz át és sok megkezdett, ám még be nem fejezett munkát. Ilyen az Örkényi s a táborfalvi iskola építése, a gázprogram befejezése. Az ő vállára szakad a továbbiakban a társközségek elválásának gondja is, neki kell majd ott állnia a falugyűléseken. Talán elgondolkodnak az emberek. talán van némi lelki is- meretfurdalásuk, s az új tanácselnökkel már „szelídebben” bánnak. A vádaskodások ugyanis nem vezetnek sehová. B. A. 'p'ljön az idő, amikor tet- szik, nem tetszik, fölmérést készítünk, hogyan éltünk, hogyan gazdálkodtunk lehetőségeinkkel. Mint ahogyan volt idő, amikor a lehetőségek számolatlanul és láthatatlanul árasztottak el benünket, rájuk figyelni egy pillanat is elegendő volt, hiszen ígéret volt valameny- nyi. Pontosan rendezettek a világ dolgai. Az öntudatlan cselekvés s a szülői boldogtalanság és a keserűség tapasztalatai, a halmozódó érzelmek gazdagítják arcunk vonásait. Mint egy gyermekszámológép színes gömbjei, húzhatjuk a másik oldalra a kihasznált s elfecsérelt lehetőségeket. Nem gondolunk arra, hogy egyszer elfogynak a gömbök, lehullik az utolsó is a múltba. Szerelem, szeretet, munka, család, gyerek, érvényesülés. Ugyan, ki gondolna arra, amikor még nem ismeri a megalkuvás és az alkalmazkodás kínját és gyönyörét, amikor még nem gondol félelemre, hogy egyszer nincs tovább? Kezdetben a kimondott szó azt jelenti, ahogyan kimondatott, s a bizakodó szív nem számol azzal, hogy beborulhat az ég, s akkor majd a hold uralkodik, hogy a szép szavaknak ellentétes párja van. Miért is hinnénk, hogy a jelen időben ott a feltételes jövő? Mikor a számunkra szánt lehetőséget megpillantjuk, soTúljutni a megyehatáron Tápiógyörgye élni akar Kevés község mondhatja el magáról, hogy pénzügyileg rendben van a szénája, nincs eladósodva. Tápiógyörgye, a megyeszéli, 3509 lakost számláló község ezek közé tartozik. Nem azért, mert találtak egy pénzes nagybácsit, hanem elég korán felismerték, ha központig — megyei, országos — támogatásra várnak, akaratlanul is konzerválják az elzárkózást, a helyben járást. Ezt pedig semmiképpen sem akarták... — Saját erőből iskolát építettünk, évekig gyűjtögettük erre a községi tanács pénzét és szerveztük a társadalmi összefogást — monda Józsa László, a községi tanács elnöke. — Ez volt a legszorítóbb gondunk évek, sőt évtizedek óta. Sikerült megoldani. Most a tanács költségvetése, kasszája azt mondhatom, rendben van, nem vettünk fel kölcsönöket, nem adósodtunk el. Normális állapotok között tervezhettük az 1989-es évet, amit természetesen már nemcsak tervezgetünk, hanem részben hozzá is láttunk a soron következő tennivalók megalapozásához. Orvosi szolgálati lakást épít a községi tanács, mert nemrég elment az orvosuk. Most megfelelő körülményekkel szeretnék várni az utódot, s erre anyagilag is áldoznak. Sokéves gond a postahivatal épületének dolga is. A jelenlegi helyiség alkalmatlan, elavult, szűkös, légtelen ... — Tárgyaltunk a posta megyei vezetőivel, de sajnos, amint azt sejtettük is, nincs pénzük új beruházásra. Nem volt mit tenni — magyarázza a tanácselnök —, mint végiggondolni, beletörődhetünk-e a jelenlegi helyzetbe vagy megpróbáljuk ezt is saját erővel elindítani. Egyezségre is jutottunk a községben és felajánlottuk a postának, a tanács megépíti az új hivatalt — számításaink szerint úgy négymillióból ki is jönne —, és bérbe adjuk a postának, és négy-öt év múlva, ha úgy alakul a pénzügyi helyzetük, átveszik tőlünk, az övék lesz. Telefon helyett CB — Miből jut ennyi „vállalkozói" és saját erős beruházásra? — Az éves költségvetésünk úgy 30—31 millió forint. Ebből csak a tanácsi intézmények dolgozóinak a bére 10 milliót tesz ki, és a fennmaradó ösz- szegből kell az intézmények fenntartását is fizetnünk. A területfejlesztési hozzájárulásból évente körülbelül 600 ezer forint jön be, ami persze az összes költséghez viszonyítva sem sok. Mégis úgy találtuk, nem mondhatunk le az újabb és újabb saját erős fejlesztésekről. S még a postáról szólva a telefonhelyzetet nem is említettem. — El lehet képzelni, mit él át egy szívinfarktust kapott beteg a községben, amíg értesíteni tudjuk a mentőket, s amíg kiér, talán vége is az életnek. S mivel a telefonhálózat fejlesztéséről még álmodozni is képtelenség, más utat választottunk. A CB rádiós rendszert akarjuk kiépíteni, a módját még most íormálgat- juk, talán az orvos kocsijában is lesz egy készülék, de mindenképpen összeköttetést akarunk a ceglédi, a nagykátai mentőállomással, hogy a betegek ne várakozzanak hiába. Műholdas vétel — Marad-e az apró, de a hangulatot, közérzetet befolyásoló foltok eltüntetésére? — Igen, ez jó, hogy szóba került. Legalább harminc ilyen aprónak tűnő, de fontos észrevétel, javaslat, kívánság megoldását is nyélbe ütjük az idén. Padok kellenek az utcákon, javítani szükséges a köz- világítást, de sorolhatnám a község képét rontó bozótok eltávolítását, a temetői rendet, a vízlefolyók dolgát, a Tápió tisztítását vagy éppen a hirdetőtáblák elhelyezését a község különböző pontjain. — Ügy tudjuk, kábeltévé is van a községben. Mire jó ez, mennyiben segíti az emberek tájékoztatását és fenntartása nem okoz-e anyagi gondot? — Amikor kigondoltuk és megvalósítottuk, mondhatom, büszkék voltunk rá. Kevés községben van vagy inkább volt ezelőtt néhány évvel kábeltévé, Most. már szaporodnak, igaz, úgy tudjuk, főként a városokban és nagyobb településeken. A mienkét két éve indítottuk el, szerényen, mert jelenlegi is néhány közintézményünkben — iskola, művelődési ház — és az áruházban fogható az adás. Az otthonokba még nem tudtuk kiépíteni a vezetékrendszert, erre nem is igen lesz pénzünk a következő években. A helyi kábeltévé majd mindennap közöl rövid információkat a községről. Azt tevezzük, ha sikerül, vásárolnánk egy műholdas vételre alkalmas parabolaantennát is, így a közösségi helyiségekben az érdeklődők ezeket a műsorokat is nézhetnék. Egyébként a tanács az alapokat teremtette meg, fenntartásuk lényegében nem kerül pénzbe, a művelődési ház kezelésében van a kábeltévé... — Itt élnek a megye szélén, sokkal közelebb Szolnokhoz, mint Pest megye nagy részéhez. Nem próbálkoznak áttörni a megyehatárt és kooperálni különböző vállalkozásban Szolnokkal? — Valóban, még nagyon kemények a megyehatárok. Most mégis úgy tűnik, sikerül áttörni egy kicsit. Nagy gond az itt élők foglalkoztatása, az aktív dolgozók egy jelentős hányada Pestre jár, helyben a tsz néhány üzemága, a két éve modernizált téglagyár és a népszerű nevén fakanálgyárként ismert faipari üzem ad kenyeret. Ez utóbbi kettő alig 120 embernek képes állandó munkalehetőséget teremteni. Most egy kft. alakításán dolgozunk, amelynek az egyik részvevője a községi tanácsunk lenne, a másik pedig a Szolnok megyei bőripari szövetkezet. Ha sikerül a tervünk, erre a tanács anyagilag is áldozni fog, — Vannak munkanélküliek a községben? — Eddig nem nagyon tudtunk ilyenekről, de mindenesetre felvettük a kapcsolatot a megyei tanács munkaügyi osztályával és anyagi fedezetet kértünk tíz közhasznú munkás alkalmazására, amiből ötöt engedélyeztek. Nálunk is, mint más helyeken, főként a nőknek való munkahelyek hiányoznak. Múlt és jövő — Miben különbözik Tápiógyörgye a többi közeli községtől? — Elsősorban abban, hogy a mi községünk — talán fekvése miatt is — homogénebb, egységesebb, zártabb, mint a fővároshoz vagy a nagyobb településekhez közel lévők. Ezt szeretnénk is megőrizni, sőt erősíteni. Úgy a hatvanas évek elején élte meg a község a legnagyobb hullámvölgyet, ekkor vándoroltak el a legtöbben, ijesztően megcsappant a lakosság száma. Most már stagnál, tartjuk a 3500 lakost. Mindenkit szeretnénk itt tartani, mert ez a község élni akar. S nemcsak a jövőjét, a múltját is építi. Épp most tervezzük egy falukrónika kiadását, hogy a fiatalabb nemzedék is jobban érezze, tudja, hol is él, ismerje a múltat is. Ök építik majd tovább kétezerben és később Tápiógyörgyét... Páll Géza sem hisszük: azzal játszunk, soha többé meg nem láthatjuk. Jelenlétében benne van a tudás, hogy létezik. Túl egyszerű minden, úgy gondoljuk, elég benne élnünk, s nem általa, irányítására, megőrzésére nem sok gondot fordítunk. Az időben elveszítjük készségünket az állandó készenlétre, a történések alakítására, sorsunk fordítására. Sokszor nem vesszük észre, hogy a hétköznapok hurcolják hátukon a boldogság ígéretét, valami nagy tűzcsóvára várunk, s harsonákra, melyek pontosan jelzik: ünnep következik. Előbb eljátsszuk felnőtt szerepeinket, majd közösen mással a szerelmet, családot. Talán jók is ezek a szerepek, talán ideig-óráig jól is alakítjuk. Nem vesszük észre, hogy a szeretet csapda, s ugyanúgy alattomosan bezárul, mint ahogyan minden más fontos része az életnek. Nagy érzelmekről kérdezni nem lehet, mert a válasz késik, vagy elmarad. Ám meghatározó, égető-kínzó érzelmek nélkül képtelenek vagyunk élni, s ha már nem érezzük őket. hát emlékekbe kapaszkodunk — ha vannak. De ha az emlék is elillan, elveszett az utolsó lehetőség. Nagyon magasról indítunk. Félelem és megalkuvás nélkül, hiszen még nem ismerjük ezeket a fogalmakat. Magunk számára szeretnénk megteremteni külön kis világot, amely alapvetően más, mint a többi, s bár része a nagy egésznek, mégis csupáncsak a mienk. Jelentheti világunk határát egy szépen megterített asztal, üvegkancsóban aranyló méz, vagy a minduntalan szénné égő pirítás reggelente, az összerendezett, nyugodt mozdulatok halmaza. Titok, hogy miért nem vesszük észre időben, hogy elveszett a reggelek öröme, a pillantások fénye? Szabadságról beszélünk, s börtönbe zárjuk magunkat. Nagy és általános szabadságról, s nem a percek öntudatlanságáról. Azt sem vesszük észre, hogy nem nagy dolgok, csak a pillanatnyi melegségek segítenek a túlélésben, átfutó kellemes érzetek rajzolnak észre sem vehető mosolyt. Olyan ez, mintha magas hegyen születne az ember, s bár tudja, helye ott van, mégis lefelé tart. Nehéz az út és fárasztó, mégis megteszi, s közben elveszíti mindazt, amelynek a hegy csúcsán még birtokában volt. Eltompulnak az érzékek, s nincs szavak által szerzett öröm, csak hántás, nincs megbocsátás, csak harag. Egymás után tolnánk az órákat, hogy teljen az idő, de megsavanyo- dik a tej a hűtőszekrényben, s idegeinkbe ingerült rángás férkőzik. Halvány lesz a szerelem, s hiába tudjuk az igazságot: nincs baj, míg észre nem vesszük, a nadrágnak ma rossz a szabása, az arc színtelen. Nincs baj, csak ha meglátjuk, a köröm alatt piszok vert tanyát, s a karcsú csípőre háj rakódott, gyermekünk fintora hullámzó ellenérzéseket szül. Kérdeznénk ilyenkor, emlékszel-e még a kezdetre, a csodára, a csókra, amibe beleborzongtunk? Hát hol ez a borzongás, hol ez a csók? Emlékszel még a szemem színére? A hegygerincről a völgybe ^~L kerültünk, csalódottan és cselekvésre képtelenül. Ügy gondoljuk, mindent megtanultunk már, mindent tudunk, s még a harag is elveszett, hogy nem ezt ígérték. Tudjuk azt is, hogy nem cserélhetünk nem létező szere- tetet, már nem szerethetjük a csere lehetőségét. Keressük együtt a nem létezőt, akkor, amikor a kérdés az: létezhet-e szeretetcsere, a szeretet cserélhet-e létet — hát kérünk egy szerető, cserélhető lehetőséget. Bellér Agnes Meditáció >
