Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-09 / 7. szám
4 1989. JANUÁR 9., HÉTFŐ Vankóné Dudás Juli most lenne hetvenéves Neve eggyé forrt szülőfalujává A népi játékot Juló néni tanította be a gyerekeknek Látjátok, kicsikéim, ilyen volt a mácsai ünneplő (Barcza Zsolt felvételei) Yankóné Dudás Juli Néhány hét múlva lesz öt esztendeje, hogy meghalt Vankóné Dudás Juli, a népművészet mestere, az európai hírű, naiv festő asszony, akinek neve eggyé forrt szülőfalujával, Galgamácsával. Juló néni, ahogy megyeszer- te mindenki szólította, olyan személyiség volt, aki körül mindig forrt az eleven élet. Nevét nemcsak szűkebb hazánkban, hanem a világ számos országában ismerték, festményeit, amelyek a paraszti élet ünnep- és hétköznapjait örökítették meg, Európa és Amerika nagyvárosaiban láthatta a közönség. Ha volt hallgatója, rögtön mesélt. A régi paraszti életről, a szokásokról, tanítgatta a gyerekeket a guzsaly, a vetélő használatára, a régi népdalokra. Azokra is, amelyeket még énekelt Kodály tanár úrnak, amikor az népdalgyűjtő körútja során Galga- mácsán járt. A galgamácsai tájházban minden évben, megrendezték a maguk kis múzeumi hónapját a helybeli asszonyok. Dudás Juli és csoportja ilyenkor süteményt sütött, s megkínálták az odalátogató vendégeket. Megmutatták, hogyan kell szőni, fonni, énekeltek, meséltek. A régi nótákat, történeteket mindenki szívesen hallgatta. A tájház falain pedig ott sorakoztak Dudás Juli képei; azok a festmények, amelyeken mindent megörökített, ami körülvette. Ezeken a szinpompás alkotásokon ott volt egy egész élet szorgalma éppúgy, mint a kis Galga menti falu, Mácsa élete és története. Mindaz, ami a tájházban látható, hallható volt, az egy letűnt életforma szép emléke, amelyet azért tartott Juló néni és asszonycsoportja olyan elevenen, hogy a felnövekvő nemzedék tagjai között valamennyi továbbélhessen. Vankóné Dudás Juli a napokban lenne 70 esztendős. A galgamácsaiak most kiállítást rendeztek a táj házban, ezzel I is adózva a világhírű festő asszony és önkéntes népművelő emlékének, s mindannak, a paraszti életformából megmaradt szépségnek, amelynek ápolását ő feladatának érezte, s amiről úgy tartotta: azért érdemes, élni. Reméljük, a galgamácsaiak továbbra is őrzik Dudás Juli hagyatékát és mindig újabb nemzedékkel ismertetik meg a régi hétköznapjaik szokásait, emlékeit. Varázslat. Bizony filmtörténeti emlékei már a mostani negyveneseknek, ötveneseknek — hogy az ennél idősebb korosztályokat ne is emlegessük — azok az olasz filmek, amelyek még fehérben- feketében hoztak közelebb hozzánk egy tőlünk akkoriban egészen más világot. A neo- realizmus meg az azt követő kísérletek, irányzatok jegyében születtek ezek a tősgyökeresen itáliai mesék, amelyekben elhízott kispolgárok habzsolták a spagettit, egymásra unt házaspárok szidták egymást ócska vörösborokat vedelve szilveszter éjszakán, és persze a büszke és elegáns csendőrtisztek parádéztak a kisvárosok főutcáján ide egy mosolyt, amoda egy titkos kacsintást küldve; ez utóbbiak általában a velük szövetségben lévő szuper- titkos maffiának szóltak. Ebben a most emlegetett társadalmi és moziművészeti közegben tűnt fel és aratott nagy-nagy sikereket az az Eduardo de Filippo is, aki egyébként vándorszínészként kezdte, aztán vándortársulatok tagjaként, direktoraként, mindenre alkalmas mindeneseként járta be keresztül-ka- sul a csizmaországot, s lett egy időre hazájának komikus kedvence. Olyan kedvenc persze, aki éppen nem holmi bohóckodással kereste kenyerét, hanem a pojácáskodásnál mesz- sze többet tudott és adott: már-már egy e századi Mo- liere-ként filozofált, ábrázolt és leplezett le holmi illúziókat, írta meg bizonyítványát hazájának nevetségessé lett arisztokráciájáról. Eduardo de Filippo ugyanis nemcsak a jellemfestésben, a színpadi és a filmes jelenlétben, hanem a darab- és a forgatókönyvírásban is nagyszerű valaki volt Annál is inkább, mert maga tudta a legjobban, milyen szerepben tud igazán jól lubickolni egy színész. Hogy a legközelebbi példát mondjuk, egy olyan alak megformálásának közepette, mint a pénteken este látott A nagy varázslat című komédia Ottója, aki — tudja, aki látta — valóban egy nagy varázsló, vagyishogy országos szélhámos, hiszen félig hervadt feleségével egyebet sem tett, mint bebarangolta és végigcsalta a napfényes latin földet. Ismét csak régi-régi moziélmények birtokában képzelhető el, hogy micsoda parádés alakítást nyújthatott a szóban forgó — egyébként majdnem csontsovány, kajla orrú és roppant okos tekintetű — színművész ebben a nyilván saját magának szerzett szerepben. Ellenállhatatlanul hipnotizálhatott, azzal a roppant naiv, ám éppen nem szegény arisztokratával — Calogero ennek a becsületes neve — tényleg elhitethette, hogy csinos felesége egy hipnotikus művelet következtében tűnt el négy hosszú esztendőre, majd tért vissza hozzá akkor, amikor ez a hajdan daliás férfiú részben már meghibbant, részben aggastyánná őszült. Nos, a mi televíziónk is próbát tett arra, hogy ezt A nagy varázslat című históriát a képernyőre vigye. Szó, ami szó, a külsőségekben nem is akadt hiba. Hanem maga a színészi játék — tehát az a sodrás, akusztikai és gesztikulációs lendület, amely Eduardo de Filippót a régi mozibarátok emlékezetében máig oly elevenen élteti —, hát ez a svung ezúttal nagyon hiányzott. A hűtlenül elhagyott és felszarvazott férjet alakító Huszti Péter még csak-csak alkalmasnak bizonyult arra, hogy jó tágra nyissa azt a zűrzavaros lelket, ám a többiek inkább csak mímelték a soros leckét. Így tette azt a lelkeket vándoroltató profesz- szor alakítója, Tordy Géza Is, s nemkülönben a többi közreműködő. Talán ha egy igazi színház díszletei között ágáltak volna, akkor több lett volna bennük a természetesség, az alakformáló hitel. így azonban... — no, de volt már rosszabb péntek esténk is. Akácz László PEST MEGYEI SÉTÁK ACS A Üdvözöllek messze bérc tetőkről, Szent helyek! Hol a Galga lassú andalgással Hempelyeg. (Petőfi Sándor) Megszüntették a beiratkozási díjat Ne tegyék zsebre az újságot! A Galga mente csodálatosan szép etnikai egység. Három megye határa találkozik a Cserhátalján. Magyarok és szlovákok élnek itt békés egyetértésben. Egymásra hatva s mégis megőrizve nemzeti tartásukat. Az itt élő szlovákok nyelve elkülönült már az idők folyamán az irodalmi szlovák nyelvtől. Ök azt vallják, amit másutt érthetetlenül tagadnak. „mi tótok vagyunk’’ és tótul is beszélünk. Azért alakult ez így, mert az itt élő magyarok sohasem használták pejoratív megkülönböztetésként a „tótok” elnevezést. A Petőfi versében szereplő Galga folyócska fenn ered a csővári hegyen, majd Túránál elhagyja a megyét és a Zagyvába ömlik. A csővári domb vagy hegy. döntse el ki-ki tetszése szerint a 349 méteres magaslatról, közvetlen Ácsa határában emelkedik. Ácsa a közigazgatási központ. Püspökhatvan, Galga- györk. Csővár és Ácsa az együtt igazgatott négyes fogat. A négy község néhány nap különbséggel szabadult fel 1945-ben. Ácsán december 5-én még csak felderítők jártak. míg aznap már Csővár felszabadult. A harcok súlyos károkat okoztak, hiszen a menekülő fasiszták szokásuk szerint igyekeztek mindent elpusztítani maguk mögött. A községek messzire nyúló történelmet őriznek. Csővár írásos létezése 1319-ből származik. mely bizonyítja, hogy akkor már vár állott a hegytetőn. A „Castrum nostrum CHEEWAR”. Feltételezhető, hogy a törökvilág harcaiban vált rommá, melyet ma már csak keresgélve lehet fellelni. ACHA nevét 1347-ből származó írásos emlék őrzi. Ácsa, mint birtok meglehetősen gyakran váltott gazdát, mígnem a Prónay család szerzett rá hűbérjogot. A családi kastély nevezetes stílusú bejárati kapuja fennmaradt. A kapu íve fölött ma is ott látható a családi címer. Most általános iskolások járnak el alatta, mert a kastély területén van az iskola. 1956-ban épült az új iskola, mely 1973- ra nyolc tantermes iskolává fejlődött. A felszabadulás előtt a faluban összesen két pedagógus működött. A rohamléptű fejlődés Csővár teljes villamosítását hozta 1949-ben. S a hajdani ideiglenes híd helyén a végleges is elkészült. A tanács 39 éve alakult 31 taggal, az első elnök Lajtos István volt. 1962-ben új gyógyszertárat kapott a község. Ácsa idős gyógyszerésze Juszkó Gyula volt. aki számos történelmi képen szerepel, mint a .,rodos- tói remete” hamvainak hazahozatalában részt vevő ügybuzgó szervező. Testvére Juszkó Béla Európa-hírű festő volt. A településen minden igényt kielégítő kétnyelvű óvoda működik. 1971-ben, mikor Csővárral a közös tanács megalakult, köz- kifolyós vízvezeték létesült a három községben. A négyes fogat végső megszerveződése 1975-ben történt. 1984-ben új művelődési házat avattak. Több emberrel beszélgettem a falukban, mindenki sokra értékeli a települések békés együttélését, egyaránt büszkék a Galgavölgye Termelőszövetkezetre. Ügy gondolom. nem érdemtelenül. A Galga mentéről akár mint tájegységről többoldalnyit lehetne még írni, ám semmi sem pótolhatja a személyes látogatást. Ez is olyan vidék, amit látni kell. Wolff Lajos Azon a napon látogattam Szentendrére, amikor a napilapolvasók előbb az újság ára iránt érdeklődtek, s csak azután nyúltak a zsebükbe. Bizony-bizony most már nem a rézkettesből kérhet vissza a „nagyvonalú” vásárló, hanem legfeljebb a méretre is összement Kossuth-ötösből. A fővároson keresztülhaladva, néhány forgalmasabb újságárusstandon valóságos lincshangu- lat uralkodott azon a hétfői napon. Minden csoda három napig tart — mondja a bölcs magyar közmondás. Sajnos azonban tudjuk: ebben az évben lesznek még új „csodák”. A napilapok pedig ezenközben élethalálharcukat vívják. Egy kisöreg az áremelés előtti napokban azt nyilatkozta a ívben: őt nem érdekli különösebben a dolog, legfeljebb meghallgatja a híreket a rádióban, vagy megnézi a Tv- híradót. Mi, újságkészítők azonban csak remélni merjük, hogy Önök lapunkat nem elsősorban a hírek miatt veszik, vagy nem csak amiatt. Bízunk benne, írásainkkal meg tudjuk tartani régi olvasóink táborát. Kitépik az oldalakat Visszatérve Szentendrére, látogatásom célja épen az volt, hogy megnézzem, miként állnak az olvasókkal a Szentendrei Művelődési Központ és Könyvtárban (PMKK). Bár tisztában vagyunk vele, ilyen helyre nem elsősorban a napilapok iránt érdeklődők járnak, de sajnos azt is mindannyian tudjuk, hogy a napilapok áremelkedését várhatóan követi majd a többi nyomdai terméké is. Az utóbbi időben bármely szegletében is jártam a megyének, feltűnő volt, hogy a még viszonylag kicsi falusi könyvtárakban is a nap bármely szakában sok embert láttam forgolódni a magazinolvasó-ter- mekben. E megállapításomat Drahos Istvánné szentendrei könyvtár-igazgatónő is alátámasztja. Bár a művelődési könyvtárak nem tudják regisztrálni az olvasni betérők számát, ők azért ezt strigulázzák, s ez az utóbbi időben feltűnően növekszik. Elsősorban a legkapósabb, viszonylag drága és nehezen hozzáférhető vagy megvásárolható magazinok, heti- vagy havilapok miatt. Ebből persze mindjárt gondjaik is akadnak, mert, mint mondja, sajnos nem ritka. hogy eltűnnek az újságjaik, vagy azokból egy-egy oldalt kitépnek a kedves látogatók. Erre pedig igazán nem volna szükség, hiszen a könyvtár bárki számára ingyenes másolatot készít. — Igaz — mondja —, a teljes magyar folyóiratkínálattal nem rendelkezünk, néhány szakfolyóiratra egyszerűen nincs is igény. Az újonnan megjelenő és köz- érdeklődésre számot tartó lapokat azonban azonnal beszerezzük. Csak néhány számadat a MKK folyóiratkészletéről. 1988- ban a könyvtár 271 ezer forint értékben 511-féle napilapot és folyóiratot vásárolt. Ebben a hazaiak mellett benne van a 21-féle tőkés és a 40-féle szocialista országból származó olvasnivaló is. S bár ez az adat a közönséges halandók számára magasnak tűnik, ök úgy mondják, egy megyei könyvtár nagyságrendjéhez képest, egy tizennyolcezer lakosú városban, nem túl sok. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy Szentendre úgynevezett érelmiségi város. Lakosainak egy része megengedheti magának, hogy zsebből vásárolja meg az olvasnivalót, illetve a főváros közelsége miatt köny- nyebben felkereshetik a nagyobb választékot kínáló könyvtárakat. Senki sem lát tisztán Annak ellenére azonban, hogy a PMKK megyei könyvtár, nincsenek kivételezettebb helyzetben, mint a nagyságrendben hozzájuk hasonló könyv- és folyóiratállománnyal rendelkező városi könyvtárak, például Cegléd vagy Vác. Ellátmányuk körülbelül évi egymillió forint. Az idén ehhez 8 százalékos költségvetési emelést kaptak, ami talán a meglévő állomány megtartására, illetve az új beszerzésére éppen elegendő. Jelen pillanatban azonban még senki sem látja tisztán, hogyan fogják tudni követni a további áremeléseket. A szakmai irányítás — mondja Drahos Istvánné — évek óta azt hangoztatja, hogy a könyvtáraknak szociális szerepkört is fel kell vállalniuk — amit a könyvtárosok szívesen tesznek —, de ha ez így megy tovább — néz rám tanácstalanul a izgazgatónő —, ez nem fog menni. Kicsit szomorú tény még. hogy a PMKK-nak tavaly még négy fiókkönyvtára volt a városban, ebből azonban helyhiány miatt kettőt múlt év novemberében fel kellett számolniuk. A könyvtár sajnos — csökkenő forintjai miatt — nem tud bérleti díjra is áldozni. Fiókkönyvtárak tehát csak a Felszabadulás és a Pannónia lakótelepen maradtak. Újdonság a PMKK háza tájáról: ők nem emelték — mint sokan mások —, egyszerűen eltörölték az amúgy nevetségesen alacsony, évi háromforintos beiratkozási díjat. Ezt azon megfontolásból tették, hogy e kis pénzzel több volt az adminisztráció, fnint amennyi hasznot hozott az intézetnek. Helyette, kísérletképpen, könyvtárpfertoló olvasójegyet vezettek be, amelyre bárki tetszés szerinti összeget fizethet beiratkozáskor. Természetesen, ha egy fityinget sem áldoz valaki a kultúrára, akkor ingyen veheti igénybe Szentendrén a könyvtári szolgáltatásokat. Ez utóbbiakat egyébként az idei évben bővítik. Az eddig is működő fo- notékába, a lemezek és hangszalagok mellé, az idén CD (compact-disc)-lemezeket is vásárolnak. Ezek beszerzéséhez a költségvetésen felül külön százezer forintot kaptak. Több napilap lesz Talán vigasztalásként az igazgatónő végül elmondta: egyelőre tartani tudják a folyóiratszámok eddigi kínálatát, sőt a napilapokból többet is rendelnek, és felkészültek az olvasótermi forgalom növekedésére is. Arra azonban kérik a kedves látogatókat, hogy ne tegyék zsebre az újságokat; hagyjanak másoknak is olvasnivalót ! Antal Piroska
