Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-25 / 21. szám
4 1989. JANUÄR 25., SZERDA Margó AZ ÖTÖDIK AZ ELSŐ Ne hamarkodjuk el a folytatást! Hiszen igaz, a legtöbben fújjuk gyermekkorunk mondókáját, csiga-biga, gyere ki, ég a házad ideki! S tovább? Kapsz tejet vajat... ? Lehet. Ez is egy lehetséges folytatás, változat. Amint egy változat az is, amelyet Taksonyban jegyeztek fel, s bekerült Gágyor József könyvébe, onnét pedig ... De először írjuk csak le a mondókát! így hangzik: „Csiga-biga, gyere ki, I Ég a házad ideki! / Kerek tóba teszlek, / Onnan ki se veszlek, / Hosszú pókok megkergetnek, / Vén hollók megesznek." A Gágyor feljegyezte mondóka legfrissebb lelőhelye egy testes, majdnem küencszáz oldalas kötet. Egy sorozat első darabja. A sorozat a nyolckötetesre tervezett Magyar néprajz. Az első darab a Magyar népköltészet címet viseli. Ez az első darab viszont a sorozat számozása szerint az ötödik a könyvfolyamban, azaz a nyolc kötetnek a második feléhez tartozik. Hatalmas vállalkozás. Még Ortutay Gyula kezdeményezte. Annak idején — aminek bizony, sajnos, másfél évtizede — lapunkban a magunk szerény lehetőségeihez képest nagy tisztelettel és örömmel köszöntöttük a kezdeményezést. Nem mondhatjuk, oly könnyen repült volna el az idő. Sok minden történt. Például az is, hogy a sorozat tizenegy tagú szerkesztőbizottságából négyen már örök nyugovóra tértek, amikorra ez az első (ötödikötet megjelent. A főszerkesztő Vargyas Lajos, a szerkesztő Istvánovits Márton, a szerkesztő munkatársa, Szemer- kényi Ágnes. Egyszerre lehetett a dolguk roppant nehéz és gyönyörűségesen könnyű. A kimerthetetlen kincsestárnak a felleltározása, feldolgozása szinte a lehetetlennek a megkísértése. Sikerült a lehetetlen? Laikusok vagyunk, meg nem ítélhetjük a szakmai végeredményt. Csupán olvasóként tudjuk nyelvünk hegyére venni a nektárt. „Három éle van a sásnak. Szebb szeretőm van, mint másnak.” „Félre tőlem bubánat, bu bánat! / Kancsót vágok utánad, utánad, / Széles világ Csúfjára, csúfjára / Mégfujtlak égy pohárba, pohárba." „Ha foljó 'víz volnék, Bánatot nem tudnék; / Hégyek-völgyek között Zéngedézve járnék.” S tovább, tovább, „látom a szép eget Fölöttünk, fémleni, Békesség csillagát Rajtunk lengedezni” ... Ízlelgetjük a nektárt, s kutatjuk a helységnévmutatóban a valamikori meg a mai megyehatár ölelte-szori- totta települések felbukkanását Ágasegyházától Érden, Galgahévizen át Vácig, Zagy- varékasig. Kutatjuk, mert ez a mutató is tanúja, mennyire nem határa a közigazgatási határ szokásoknak, hiedelmeknek, gyermekmondókáknak és siratóénekeknek, szerelmi áhítozások szavakba öntésének, mindannak, ami a legtehetségesebb és halhatatlan költőhöz, a néphez fűződik alkotásként. Beleszédülünk a felfedezés boldogságába, a meghódítható ismeretlen tágasságába, az ismert is- méteUietőségébe, csak éppen ... Csak éppen borongunk is egy kicsit, mert üröm keveredik a nektárhoz. Üröm: nem tudni, mikorra várható a‘ következő kötet, s a teljes sorozat, a nyolc vaskos könyv mikorra gazdagítja otthonunkat. Nem tudni. Ahogyan azt sem tudni, miért lett az ötödik az első kötete egy logikailag nehezen megbontható sornak, s miért nem az első az első, a második a második...?! Tudjuk a kiadók, a nyomdák, a papírellátás sanyarú helyzetét. Tudjuk, az Akadémiai Kiadó nem tartozik a ma — és mikkel! — bőséggel aratók közé, amint azok sem, akik ezt a sorozatot szerkesztik. írják. Az elsővé lett ötödik kötet jelzője azoknak a feszültségeknek, egyenetlenségeknek, ellentmondásoknak. amelyek az értékvesztés folyamatát mélyítik, tartósítják. Mondjuk hát, írjuk hát, „Süss fel, Nap, / Kedves Nap! / Kertek alatt a pulykáim / Megfagynak.” S ha nemcsak a pulykáink ...?1 Mészáros Ottó A mesebeli fuskóból fabábu lett A tanár úr marionettjei Néhány évtized múlt már a dalocska fölött. Mesefilmbeli, gimnasztyorkás apó énekelte, figyelmet keltve: „Elmondom a legszebb mesémet, az életnek csodás dalát, egy országról mesélek néktek, mely tündéri álomvilág. Ott van hit és mindig remélnek, a jó tündér erre vigyáz, csak dallal és mosollyal élnek és szívből van ott minden ház ... Az emberek ott mind egyformák, dolgoznak és közös a kincs. És erősek, akár az orkán, e földnek párja nincs...” — tekerte kintornáját. Alekszej Tolsztojnak gyermekkorában kedvence volt egy mese. A Földközi-tenger partjáról, egy kis városkáról szólt, ahol egy Giuseppe nevű öreg asztalos élt, akinek egyszer a keze ügyébe került egy fatuskó. Közönséges tuskónak látszott, ám amikor szekercé- jével rácsapott, hogy tűzifának felaprítsa, a tuskó felsi- koltott: jaj, mit művel velem?!!! Guiseppe Carlónak, a kintornásnak adta a tuskót, barkácsoljon bábut belőle. A bábu hosszú orrú, csinos kis fickóforma lett, megelevenedett, vidám, csintalan, pimaszka. A Pinocchio nevet kapta. A mesében, melyet Tolsztoj faragott a hozzá került, gyermekkori kedvenc történetből, Pinocchio a Burattino nevet kapta. Elindult a bohóccal, a kutyával és a kék hajú kislánnyal, hogy kalandos úton, hajmeresztő történeteket maga mögött hagyva meglelje a csodaországnak, a tündéri álomvilágnak a kulcsát. Az álomvilágét, amely akárha a valóság lehetne: az ajtón túl ugyanis igazi, pompás bábszínházra lelnek majd, amilyenről a kintornás csak álmodhatott. Korongbohiócék madzagon Mindez akkor jutott eszembe, amikor Cegléden járva, a Táncsics utca egyik nyitott garázsajtajának szemöldökfáján megpillantottam az enyhe légmozgásban libegő-tánci- káló figurákat. Ott röpködött a korongbohóc, mókásan rez- gett a hosszú nyakú strucc, lebegett a sodrott fonalbundás pulikutya a madzagokon. Kis pad mellett, arccal a fény felé, munkálkodott a mester az újabb figurákon. Ej, de ismerős az arca! Csak nem?!! — Jó napot, tanár úr! — Jó napot — állt fel kis székéről Ivanics Bertalan nyugdíjas pedagógus, a ceglédi kisegítő iskola volt tanára. Négy évtizedet szolgált a tanítói pályán. Cegléden sok más mellett politechnikát tanított a gyerekeknek, ötletekből ki nem fogyott, pálya- és emberszeretete példás, amit vállalt, becsülettel csinálta. Híres volt arról, hogy úgy bánt tanítványaival, mint saját gyermekeivel. Hite és hitvallása volt, hogy minden gyermekben ott a szép, a jó, csak meg kell találni bennük és segíteni, hogy minden hasznos tulajdonságuk kamatozzon. Párton kívüli volt, mégis tagja a városi út törő vezetőségnek. Aktívan vett részt a megyei szakbizottságban és az országos gyógypedagógiai szakbizottságban is ott volt a helye. Véleményeire, tanácsaira számot tartottak. Garázsban készül a táncos léptű Felesége is pedagógus, a kisegítő iskola igazgatói asztala mellől ment nyugdíjba. Pályáját szintén közvetlenül az aprók között, a katedrán kezdte. A házaspár a sok-sok tanítvány mellett saját gyermekeit is szeretettel, bölcs irányítással felnevelte. Egyikük zenepedagógus Hódmezővásárhelyen, fúvóshangszer a szaktárgya, a másik a Ceglédi Állami Tangazdaság üzemmérnöke. Műveltek, a kétkezi munkát sem vetik meg, szüleiktől ezt is megtanulták. — A bábkészítés, a marionettfigura tulajdonképpen a zenetanár fiam ötlete. Meglátta valahol, s rögtön eszébe jutott, ilyet én is tudnék csinálni. Nyugdíjasán ráérnék, nehéz sem lenne, megmenekítene a tétlenség kegyetlen érzésétől. Az első figura a kicsi kacsa volt, bóklászó, totyogós, fejét madzagon tekergető butácska jószág. A második a táncos léptű puli, apró, köze“ pes és nagyobbacska. Azóta nálunk sétálgatott már sokféle marionett. Most kedvelt például a rózsaszínű párduc. lvanics Bertalan működési, gyártási engedélyt szerzett. Üzemmérnök fia autógarázsában a jármű, a hétvégi kiskertben megtermett burgonya, télre begyűjtött gyümölcs, zöldség mellett helyet kapott a marionettműhely. Az alkotó mutatja, készült itt ám más is! Esztergomi pályatárs rajza nyomán falovacska (feje faragott lemez, kócos szösz a sörénye, seprűnyél a törzse), vidám egérkék serege, kiskakas, ami tulajdonképpen tolltartó fából. A bábos előtt most megannyi agyaggolyó. Beszélgetés közben azokat formálja fürgén a nyersanyagból, újabb bábfickó lesz majd belőlük. — Nem unatkozom soha — mondja elégedetten. — A mögöttem hagyott évtizedekben szerencsére ezt az érzést, hogy unalom, soha nem ismertem. A keserűségből, kilátástalan- ságból, kényszerhelyzetekből mindig módom volt türelemmel, emberi tartással kilábalni. A pedagóguspályát 1942-ben kezdtem, gazdasági iskolában tanítóskodtam Szé- kelyhidán. Ezt követően — közben tanultam — kántortanító lettem Szabolcsveres- marton, szerveztem ezüst kalászos gazda tanfolyamot, ragyogóan ment. Az ötvenes években Kunágotán tanítottam. Utána jöttem Pest megyébe. Nagykőrösre, majd pedig ide Ceglédre. Teszi, ameddig csak győzi Sanyo zsebrádió szól halkan, miközben beszélgetünk. Szereti a zenét. Feláll, matat a fiókokban, amelyekben katonás rend van a kalapácsok, gyaluk, reszelők, vésők, csavarhúzók, harapó- és csípőfogók között. Említi: tavasszal megint megy metszeni barátok, ismerősök kiskertjeibe, kiváltképp kikapcsolódásul, hobbiból, kapcsolatok megtartása végett. Teszi, ameddig csak győzi. Élteti az ének is, több évtizede szervezett dalos, most a ceglédi pedagógusénekkar tenoristája. Amikor nyugdíjba ment, vagy talán nem is pontosan akkor, hanem kicsit előtte, megkapta a Gyermekekért érdemérmet ... Eszes Katalin Robbie, a skót Az angol rossznyelvek szerint — akik mulatságosnak találták a skótok büszkeségét különös nyelvükre, és legnagyobb költőjükre, Robert Burnsre — a poéta halála után sírja körül széles körzetben kipusztult minden élőlény. A Robbie-nak becézett Burns ugyanis annyi whiskyt, sört és egyéb szeszes italt vett magához rendszeresen, hogy alkoholtartalmának mérgező hatását nem akadt növény vagy állat, amely kiállta volna. A hagyomány szerint a vidám költő valóban nem vetette meg a földi örömöket, szívesen evett-ivott, és még szívesebben időzött szép hölgyek társaságában. Egy másik rosszmájú anekdota szerint Szent Péter órákig várakoztatta őt a mennyország kapuja előtt — előbb biztonságba kellett helyezni Szűz Máriát. A gimnáziumokban használatos angolkönyvekből is majdhogynem csak annyit tud meg a tanuló Burnsről, hogy leggyakoribb feltalálási helye a kocsma volt. Az már kevésbé derül ki, milyen nagyot alkotott mint költő. Természetes egyszerűséggel születtek hazája népdalkincsét idéző versei, melyek mind büszkén szólnak a szerző nemzeti öntudatáról. Burns skót volt, de nem olyan értelemben, mint ahogyan mi használjuk a fogalmat, a rideg földrajzi környezet indokolta takarékosság miatt gúnyolva az északi népet. Egyébként a skótok aligha fogták jobban a pénzt bármely egyéb, hasonlóan szűkös körülmények között élő közösségnél. Burns úgy volt ízig-vérig skót, ahogyan arról maga vall egyik versében: My heart is in the Highlands — a szívem a Felföldé. Egy mondás szerint minden nagy író életműve tükör, amelyből saját népének arca néz-rámk*— ebből a tükörből vidám és könnyelmű legények, hűséges parasztlányok, régi balladák harcos hősei. S ha a skót író, Gibbon 1930-as években megjelent regénytrilógiájának hőse Skócia lánya, akkor a rövid, de bizonyára teljes életet élt Robbie — Skócia fia. Kétszázharminc évvel ezelőtt, 1759. január 25-én született. M. L. iKIÁLLÍTŐTERMEKB'ŐLl Látomások a Dunakanyarról ft Február elejéig tekinthető í meg Rajos Sándor sorozata a V Rátkai Márton Klubban . (VI., í Gorkij fasor 38.), Unyi Ist- / ván gyűjteményes anyaga feb- f ruár 7-ig várja vendégeit a '/ Magyar Néphadsereg Művelő- ö dési Házában (XIV., NépstaV dión u. 34.). Rajos Sándor Tahiban született — ez a táj • lett festői ihletője; a Dunával, a híddal, a fákkal, a felhőkkel, az egykori parasztudvarok meghittségével. Egerben végezte főiskolai tanulmányait; Jaku- ba János növendékeként. Meg is fogadta mestere tanácsát, amely így hangzik: „Okosan nézd a fát, a természetet — jól felel az Neked!”. Rajos Sándornak valóban jól felel akvarellfestményein a Dunakanyar; tudása, tehetsége, odaadása révén. Lelkiismeretesen figyeli a felhők járását, s színekben pompázó fák lassú táncát az esti szélben, Tahi megannyi intimitását, a párában szinte föl- szálló Duna-hidat. Ami különleges munkásságában, az egyrészt a táj tudományos, földrajzi megfigyelése, amely a festői véglegesítést biztosítja, másrészt az, hogy a színvezetés érett lendületében már csak a képet látjuk motívumaiban — nem pedig az ak- varell sajátos törvényeit. Rajos Sándor művészi rokona Egry Józsefnek, mert nála is súlytalanná válik a tárgyias környezet. Ez okozza, hogy az egyedi motívum egyetemessé válik a műben. Abban azonban eltér Egry tői, hogy a vízfestészet kizárólagosságára bízza magát, s abban is, hogy az atmoszféra tágasságát Rajos képes rávetíteni a Duna- part intenzív csoportosulására. Költői a festőisége, mert képes megragadni a dolgok és jelenségek szüntelen átváltozását. Mindig és mindenütt a napraforgók zilált látványában ugyanúgy, mint a Mediterrán város megnyugtató kékesszürke ragyogásához. A gyömrői Unyi István alkotó festőművész, a meglepetések embere. Most két okból. Először mutatta be dán- szentmiklósi vízfestményeit: a síkság útkanyarulatokban, bokrokban, eső- és napfényáztatta földszalagjaiban tündöklő világát — könnyednek tűnő technikával. Szobrai is érdekesek. Különösen édesapja portréja, Bálvány címmel és feljegyzése fában — a Virágról. Szabó István, a neves szobrászművész egvre inkább állandó vendég Pest megyében. 1988-ban kétszer is bemutatkozott a nyársapáti iskolagalériában. Most február 27-ig a váci városi könyvtár fogadja alkotásait. Emberi érzelmek hatják át plasztikáit, több variációban ünnepli a Csók fölemelő szertartását — szoborban és érmeken egyaránt. Nyáron Hódmezővásárhelyen mutatja be kerámiáit. Losonci Miklós Lehetek-e úgy jó, hogy ne ártsak? Szecsuáni a Madác h-ban Egy ifjú rendező második profi produkciója szerepel a Madách Színház műsorán (bemutató január 20.). Nagy Viktor — a tavalyi Doktor Herz rendezése után — ez alkalommal ingoványosabb területre kalandozott. Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabját állította a Madách deszkáiest Megyei \ A Nagy Kurgan, a legerősebb és leggonoszabb Halhatatlan, a félelmetes kardforgató évszázadok óta küzd társaival a világuralomért — míg csak ketten maradnak életben: ő: és Conor McLoed: A HEGYLAKÓ (Highlander) Színes angol akciófilm. Rendezte: Russell Mulcahy. Főszereplők: Christopher Lambert, Sean Connery, Clancy Brown, Roxanne Hart Zene: Michael Kamen, a Queen együttes. Januári bemutatók: Cegléd, Szabadság - 26-ától 29-éig Vác: Kultúr — 26-ától 29-éig Nagykőrös, Arany János - 30-ától 1-jéig Gödöllő, Petőfi — 30-ától 1-jéig. Moziüzemi Vállála ra. Nem minden zavar nélkül, de alapvetően jól. Ami zavart okoz, az a brechti stílus adaptálása: az ifjú rendező egyszerre próbálkozik az expresszionista hatáskereséssel és a naturalista eszközökkel. Brechti módra emeli ki a songbetéteket, miközben valóságos esőt zúdít a színpadra a Sen Te és a pilóta találkozásakor. Aztán a lépcső-traverzekből építtetett színpadképet, de Vang vízárus kezére rúzzsal festett sebet. Pedig színészei alkalmasak volnának a hitelesség megteremtésére ezen külsőségek nélkül is. A sztori tán köztudott, de ezúttal a műbírálat jegyében hadd idézzük néhány mondatban. Szecsuánba a kínai mitológia istenei, a Fény Fiai érkeznek, s egyetlen jó embert keresnek (megvan ez a keresztény mitológiában is, Lót történetében). Sen Te, az aprócska prostituált hajlandó egyedül befogadni őket, s „a jóság- díjul” kapott pénzből kicsinyke trafikot nyit, de a város nyomorultjai visszaélnek Sen Te jóságával és a csőd szélére sodorják. Ekkor találja ki a jó útra térni szándékozó prostituált Sui Ta nagybácsi alakját, aki önző, elnyomó módszereivel mindig kimenti Sen Te-t a csődből. A kérdés tehát az, lehetünk-e egyként jóságosak másokhoz és önmagunkhoz? Brecht nem válaszol... mr Nagy Viktor érezhető tuda- rl: tossággal lehántolja a brechti műről a kínai környezetet. Valószínűleg ezzel összefügg az a szereposztásbeli tévedés, hogy a Fény Fiai (Koltai János. Dunai Tamás és Schnell Ádám főiskolai hallgató) mellékszereplővé válnak. Ezzel a rendező elvéti a dráma egyik pólusát. Három igazán jó alakítást láthatunk a produkcióban. Koncz Gábor (Vang, a vízárus) érti és érzi a brechti stílust, kár, hogy nem foglalkoztatják gyakrabban ebben a műfajban. Sin asszony szerepében Nagy Anna hoz kitűnő alakítást, egyetlen percnyi üresjárata sincs, amikor színpadra lép, sajátos „levegője” van. Ráckevei Anna, a szecsuáni jólélek alapvetően megfelelő teljesítményt nyújt, bár nem igazán született brechti karakter. Jobbára csak a dráma második részében képes tudatosságra, ekkor teszi keményebbé, karakteresebbé Sui Ta alakját. Ráckevei jó színésznő, de Brechtet játszani nem játék. Lehet ezen az előadáson fanyalogni, de meg kell nézni. A „szecsuánit” játszották már az 1957-es magyar ősbemutató óta legalább három cím alatt, s a milánóiak vendégjátékával is kalkulálva legalább négy stílusban. Csak a brechti kérdés marad örök: lehetek-e úgy jó hozzád, hogy ne ártsak másoknak? Ahogy Vang vízárus a prológusban felszólít „ ... válaszoljanak önök, mert kell, muszáj lenni jó megoldásnak”. (kriszt)
