Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-23 / 19. szám
1989. JANUAR 23., HÉTFŐ Egy összetört márványtábla Kiadják a városháza termeit ;&3BS£. Íjászverseny Cittá di Pievében Irigylem az olaszokat. Nem- csak az ókori római kultúra több évszázadon át fennmaradt csodálatos emlékei miatt, hanem azért is, mert a középkorból származó műemlékeik ugyancsak szinte érintetlenül megmaradtak. Az ember órákig bolyonghat Perugia régi házai között, a zegzugos utcákon, elgyönyörködhet a kilátásban a rómaiak által épített vízvezetéket búr. kóló hídrendszerről, vagy betérhet a város legrégibb, még az ötödik századból származó, egyszerűségében is lenyűgöző templomába. Hasonló a kép, ha a környék kisebb településeit járjuk. Cittá di Pieve ódon városházában, hatalmas, aranyozott ajtók mögött, rokokó bútorok között fogad a polgár- mester, és a városka tanácsának művelődési osztályvezetője. Kezében hatalmas kulcscsomót zörget: ezek nyitják a tanácsháza értékes freskókkal díszített, nemrégiben rendbe hozott termeit, a kastély valamikori kápolnájának ajtaját, s a településen levő egyéb műemlék épületek kapuit. Az embervastagságú falaik láttán óhatatlan a kérdés: hogyan lehet ezt befűteni és vajon mennyibe kerülhet? Megnyugtatnak, hogy mindig csak ott fűtenek, ahol szükség van rá, különben a meleg az egész költségvetést elvinné. Az épületben egyébként jelenleg is tart a renoválás. A harmadik szintet meg ssm lehet tekinteni, mert le van zárva, lévén élet- veszélyes; egy darabon már leszakadt a mennyezet. Kísérőm csak a szívemet fájdítja, mikor közli, hogy pedig ott látható Európa talán legszebben faragott ajtaja. A renoválás erősen megterhelte a tanácsi költségvetést, így elhatározták, hogy a szépen rendbe hozott, freskódíszes termek egy részét bérbe adják. Hasonlóan döntöttek arról a régi templomról, amely most részben kiállStŐteremiként szolgál, részben pedig kongresszusokat tartanak benne. Hiába, meg kell fogni minden lehetőséget, valahogy pénzt kell előteremteni. Ebben a kisvárosban, amelynek mindössze 6500 lakosa van, sok az öreg, kevés a fiatal. Az emberek kereskedelemből, kézművességből és a nyári turizmusból élnek. A település vezetői valamennyien kommunisták. Évek óta megnyerik a választásokat, s a jó gazdálkodás eredményeként élvezik az ottlakók bizalmát. A szakállas, jókedélyű művelődési osztályvezető egyszer csak megáll egy barokk kapu élőtt és a díszes rézkopogtatóval bezörget. A kikandikáló apácától elkéri a szomszédos kápolna kulcsát. Ahogy belépünk, lenyűgöző látvány fogad: a helyiség szülöttének legszebb, legismertebb freskója borítja be a szemközti falat. Perugino festménye, A kisded imádása. Friss, élénk színei olyanok, mintha most vitte volna fel őket a falra a mester. A teremben néhány tárlót helyeztek el, amelyben bemutatják, milyen volt a kép a tisztítás, renoválás előtt. A kisvárosban nyaranta középkori kosztümös játékokat rendeznek. Valami hasonlót, mint a mi 'Toldi-választásunk Visegrádon, azzal a különbséggel, hogy t jelmezbe öltözik a város apraja-nagyja. vezetői és lakói .egyaránt. A produkciónak ők a szereplői. Gyorsan telik az idő. Mire észbe kapunk, már igencsak sietni kell, mert a kommunista párt helyi szervezetének vacsorájára vagyunk hvatalo- sak a város szélén levő, közigazgatásilag idetartozó településre, Moianóba, a Palmiro Togliattiról elnevezett Casa del Popolóba, azaz népházba. Az előcsarnokban egy össze- ragasztgatott márványtábla tudatja, kinek a nevét viseli az intézmény. S hogy miért ra- gasztgatott? Tálán nem telik egy másikra? Mementóként. 1974. április 23-án ugyanis az ■olasz fasiszták fölrobbantották a népházat. Az emberek azonban összefogtak és három hét alatt rendbe hozták a közös otthont. A táblát ' azonban nem cserélték ki — hogy mindig emlékeztessen ... Miután Moianóban szintén minden a kommunisták irányítása alá tartozik, övék a Casa del Popolo is. Valaha ebben az épületben alakult meg a szocialista párt. A kultúr- húzban gyakran összejönnek, beszélgetnek, politizálgatnak fiatalok és öregek egyaránt. Természetesen nyitva áll az intézmény mindenki — nemcsak a párttagok — előtt. A közelmúltban például asszonyok keresték föl a helyi vezetőket, hogy szeretnének itt, az egyik szobában rendszeresen és közösen zenét hallgatni. Amint megtudom, a népházak itt, Olaszországban, válságban vannak. Képtelenek a mai igények kielégítésére, hiszen az sok pénzt igényelne. Egy kiút van: kiadni kisebb szervezeteknek, közösségeknek. Megnézzük a ház történetét bemutató kiállítást a folyosón, majd együtt indulunk a szépen berendezett nagyterembe, ahol az összegyűlt párttagok vidáman, régi ismerősként, barátként üdvözölnek. A percek, az órák szinte szaladtak — de természetes, hiszen otthon voltam közöttük. Körmendi Zsuzsa A jelmezes fölvonulás Művészettörténet Albumban Az európai művészet történetét kézikönyvszerű albumban foglalja össze idén a Képzőművészeti Kiadó. A tervek szerint a gazdagon illusztrált kötet a barlangrajzoktól a kortárs művészetig mutatja be az építészet, a képző- és iparművészet híres és kevésbé közismert alkotásait. A kiadó idei terveiben az olvasást, múzeumlátogatást, utazást kedvelők számára több újdonság is szerepel. A Szép- művészeti Múzeum régi kép- és szoborgyűjteménye alapján készül el egy rendhagyó szerkesztésű kiadvány. Ebben 150 remekmű egész oldalas reprodukciója nem csupán nemzeti iskolák szerint és kronológiai sorrendben kerül egymás mellé, hanem az oldalpárokon bemutatott művek tartalmi, műfaji, vagy történeti kapcsolatban vannak egymással. Korábban betiltott alkotások Magyar filmszemle Huszonnégy ősbemutató, közte öt első filmes jelentkezése, s két koráboan betiltott, dobozából most szabaduló alkotás — mindez a közelgő februári filmszemle ígéretes választéka. A 21. alkalommal megrendezendő filmmustrának ezúttal is a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont február 3—8. között. Nagy várakozás előzi meg a két — ez idáig nem engedélyezett — film nyilvános vetítését. Jeles András Álombrigád című munkáját még 1983. ban forgatta. A kópia hosszú ideig vesztegelt a különböző utómunkálatok fázisaiban, s még a rendező elől is el volt zárva. Maga Jeles András egy interjúban erre utalva megjegyezte: „Vgy bántak velem, mintha én lennék az utolsó kellemetlen akadály a szocializmus útjában.” Ugyancsak hat évig várakozott a filmtár mélyén Ember Judit Pócspetri című dokumentumfilmje. A több mint háromórás film a Szabolcs- Szatmár megyei községben 1948-ban történt — máig tisztázatlan — tragikus eseményeket térképezi fel, egyúttal megvilágítva az egyik első koncepciósper-sorozat hátterét. A korábbi filmszemléket figyelemmel kísérők már megszokhatták, hogy a seregszemle legerősebb mezőnyét a dokumentumfilmek jelentik. Várhatóan idén sem lesz ez másképp, hiszen — Ember Judit alkotása mellett — dokumentumé Immel jelentkezik a Böszörményi, Cyarmathy alkotópáros, valamint a korábbi esztendők díjnyertese, Sára Sándor és a Gulyás testvérek. Egy ma nyíló ceglédi tárlat elé Nem ritka, hogy egy fővárosi művész egyre szorosabb kapcsolatba kerül megyénkkel. Közéjük tartozik Korányi Gábor grafikus is, aki az utóbbi években két kezdeményezésnek volt aktív részese. Gödöllőn tizennégy alkotó művész állított ki tavalyelőtt — erről lapunk beszámolt —, s az ebből befolyt összeget fölajánlották a Bethlen Gábor-alapítványnak. Tizenketten fogtak össze a múlt évben Széchenyi István 200. születésnapja alkalmából egy mappa készítésére. E kezdeményezésükhöz 300 ezer forintot kaptak az Eötvös-ala- pítványtól. A mesterség titkai Korányi Gábor 1978-tól rendszeresen kiállít országos tárlatokon: Salgótarjánban, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Tihanyban. Neve talán már nem ismeretlen Prágában, Oberhausenben, Varsóban, Várnában — és Torontóban sem. A zsűri különdíOszkar. Az az előfizető, aki még így-úgy tájékozódni szeretne a televíziós műsorokban, lassacskán már jegyzet- füzetet kell hogy vezessen, mert annyi a régi, a még régebbi, és az új, valamint a még újabb sorozat. Csupán az irodalmi jellegű műsorokra gondolva: futott egykoron a Nyitott könyv s ebből lett az Űj nyitott könyv elnevezésű vállalkozás. Szintén felködlik valahonnan a Szép szó című sorozat (?) emléke is — vajon most hol s hogyan vesztegel Furkó Zoltán szerkesztő magazinja —, s aztán időszerű apropóként itt van a Kortársaink képernyője. Mármint az a szintén időről időre képernyőt igénylő próbálkozás, hogy a mostanság drámát író szerzők a legnagyobb nyilvánosság előtt teret kapjanak. Kéthavonta, negyedévenként, félévente — ki tudja számon tartani azt, hogy ez a felcím felvillan, s utána megjelenik egy olyan história, amely manapság játszódik, s a stáb elképzelése és szándékai szerint a jelenkor nézőjének érdeklődését célozza meg. Sajnos, ahogyan sok más egyéb tévés kezdeményezés esetében; ebben a kortársi képernyő lebonyolításában sincs rend; ami ezt a kamerás-mikrofonos játékot szabályozza, ?z nyilván véletlen. Vagyis az, hogy jutott-e ugyan pénz a jelenelek rögzítésére, s ha éppen jutott, akkor ugyan mikor sorolódik be az éppen műszakilag alkalmas tekercs abba a nagy nagy műsorfolyamba. Bacher Ivánnak a minap szerencséje volt: két úgynevezett egyfelvonásosát is láthatta a néző. Hogy mikor írta ezeket a párbeszédeket az egyébként nem túlságosan ismert nevű szerző, nem tudni, ugyanígy azt sem, hogy nyomtatásban valaha valahol megjelentek-e. (Ilyenkor sírjuk vissza azokat a régi szép időket, amikor még a Szabadság téri dramaturgiák és szerkesztőségek kötelességüknek érezték eligazítani a nézőt arról, hogy ki kicsoda és mi micsoda, vagyishogy egy néhány perces kiselőadás szövegébe kapaszkodva követhettük nyomon a lírázást, a drámázást, attól függően, hogy éppen mi volt soron.) Ami a most emlegetett Bacher Ivánt és az ő elsőül látott Oszkár című jelenetét illeti, arról nyilván az juthatott a kedves néző eszébe, hogy egyrészt a szcenansta jól megtanulta a dramaturgiát, szintén nagy gyakorlatot szerzett az élőszóban nagyszerűen mondható mondatok megkomponá- lásában, végezetül pedig az, hogy minden bizonnyal az ő szerzői világát is át- meg átlengi a manapság inkább okkal, mint ok nélkül jelen levő lelkitrauma-élmény. Az a valóban borzongatóan-megoldatlan — mert megoldhatatlan — pszichés állapot, hogy van egy kívánatos és szerelmes fiatalasszony, aki ahelyett, hogy egyrészt a maga Oszkár jára, másrészt a maga műfordítói megbízatásaira áldozná erejét és idejét, egyebet sem tesz, mint hogy kicsi fiacskáját nyugtatgatja, meg a velük együtt élő vénasszony kitörési kísérleteit szereli le. Közben pedig telefonál, telefonál. (Udvaros Dorottya egyébként ragyogóan adta elő ezt az ő testére és lelkére tökéletesen rászabott szerepet.) Testvérek. a most emlegetett szerző másik egyfelvoná- sosa a New York-i páros címet viselte. Ebben egy idegenbe szakadt muzsikus meg az ő beteg leánytestvére adta- vette a szót, javarészt a közös családi múltról (kit és hogyan szeretett anyuska, apuska), kevesebbrészt az éppen megélt jelenről, vagyis a friss sonkáról meg a kártyajárásról. Ahogyan az Oszkár című egyfelvonásos, ez a páros játék is eminensen meg volt írva. A dramaturgiai főbiztos biztosan adott volna rá egy csillagos ötöst. Minden klappolt benne, a dialógok szikráztak, szépen feleseltek — mindez tehát mestermunka volt. Csakhogy valamiképpen ott kísértett néhány (?) régebbi színmű emléke, amelyben majdnem ugyanígy nosztalgiáztak a fivérek és a nővérek. Nem egészen így, de majdnem ugyanígy. Ezért hát az egészen kiváló Törőcsik Mari és a szintén nagy formáját mutató Mensáros László kettőse mögött ott kísértettek a már átélt színi vagy filmélmények, s ettől a háttérmuzsikától valahogy színtelenebb lett az a nagy New York-i színesség. Kár. Akácz László ját nyerte el itt, az I. miniatűr világkiállításon. (Két évvel korábban a szegedi nyári tárlat díjazottjai közé került.) Torontói jelenléte eredményeként az ottani galéria megvásárolta alkotását. A Kós Károly emlékére készült Egretörő és Égre járó című grafikái felkeltették a nápolyi Renato Barisani figyelmét, aki felvetette egy ottani kiállítás lehetőségét A legtöbb műve színes, nagyméretű — hetvenszer százas —, mélynyomású, sokszorosított rézkarc. Rendkívül munkaigényes alkotásokat aligha — vagy elvétve — készít-bárki- hazánkban. Hiszen ahány színt alkalmaz a művész, annyi lemezt kell kidolgozni. Technikai bravúrnak számítanak színes litográfiái is, amelyek alapos mesterségbeli tudásról tesznek tanúbizonyságot. Hosszú évek alatt tett szert erre a tudásra. Középiskolai tanulmányai befejezése után nyomdában kezdett dolgozni. Legjobban a tipográfusi tevékenység érdekelte, megismerkedett a mesterség minden titkával. mm ősi magyar motívumok jellemzik Korányi Gábor grafikusművész legtöbb alkotását (Vimola Károly felvétele) Most is ez biztosítja számára a megélhetést: kiadványokat, lapokat tervez. Egy esztendeje az Almássy Téri Szabadidőközpont Rembrandt grafikai körét vezeti. Köszönömért dolgozik Nemcsak technikai tudása rendkívüli, hanem szín- és formavilága is. Legtöbb művében szerepelnek az ősi magyar motívumok. Leginkább a Profán ima című sorozaton figyelhetjük meg ezt, Bartók Béla iránti tiszteletét fejezi ki általa. Míg az Isten alakját valósággal megvilágítja a sötét tónusú, vöröses szin, a háttérben növények és állaAmit szóval nem mondhat el tok figurái közül feketén domborodik ki a nő és a férfi alakja. Ha egyetemre járna, minden bizonnyal néprajz szakra iratkozna, annyira vonzza e témakör szimbólumrendszere. Eddigi munkássága a művész — alkotásai és önmaga iránti — igényességét bizonyítja. Amikor az ember belép egy grafikáit bemutató kiállítóterembe, az az első benyomása, hogy esztétikus, szép az összkép. Ezt követően szembetűnik a mesterségbeli tudás. Saját magától elvárja Korányi Gábor, hogy minden munkájának — mindenki számára — lefordítható jelentése legyen. Természetesen hosszabb szemlélődés után felismerhetjük képeinek rejtett jelentését is. Ám bennük van az is, amit már szóval nem mondhat el; ami olyan régióba emeli a tárlatlátogatót, ahol már csupán a leegyszerűsödött jelképrendszerek érzékelhetők. Egyetlen képsorozatáról szóltam eddig részletesen, de akadnak olyan alkotásai, amelyek elősegítették kötődését Pest megyéhez. Régebben sokat olvasott Körösi Csorna Sándorról. Emlékére készült a Káprázat című grafika. Ezt látta meg a dunakeszi Körösi Csorna Sándor Általános Iskola igazgatója, Kollár Albin. Kapcsolatot teremtettek egymással, s a művész a híres kutató születésének évfordulójára emléklapokat, plakátokat készít, s megtervezi egy kiadvány tipográfiáját. (Nem állom meg, hogy meg ne említsem: jó érzés, amikor az ember ilyen esetről értesül. Nemcsak amiatt, hogy az alkotó köszönömért dolgozik, hanem azért is, hogy akad olyan igazgató, aki fontosnak tartja a diákok kötődését iskolájuk névadójához, s gyűjti a rekvizitumokat.) Domborművek A tavalyi szegedi nyári tárlaton látta meg Barnóth Zoltán, a Ceglédi Galéria vezetője Korányi Gábor grafikáit. Jóllehet, az évi húsz kiállítás számát a város nyolcra csökkentette — a nehéz gazdasági helyzet miatt —, így tehát igencsak válogat-, nak. Korányi Gábor munkái mégis bekerültek az igazi értékek közé. A >ma este 6-kor nyíló tárlaton huszonöt olyan alkotást láthatunk, amelyek az utóbbi években születtek. Közöttük négy eredeti grafika található. Legfeltűnőbbek azonban — technikailag is — a mélynyomású, színes rézkarcok közül a „domborművek”. A kiállítást Kecskés József, a gödöllői művelődési ház igazgatója nyitja meg Vennes Aranka
