Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. JANUÄR 21., SZOMBAT 9 A család pénztárcája Mindennapi áraink Felmérések tanúsága szerint hazánk lakosságának legfőbb gondja: a magas árak. Nem csoda, hiszen, mint az alábbiak­ban adatokkal is alátámasztva olvashatjuk, egy négytagú csa­lád alig jön ki a családfenntartók — az apa és az anya — fi­zetéséből. De vajon valóban magasak a mi áraink? Ha ezt egy fejlett országból érkező turistától kérdezzük, íré fának véli a kérdést, azt feleli, az ö hazájának áraihoz képest nevetségesen alacsonyak. Tudjuk, véleménye a világpiac értékítéletét tükrözi, amely szerint a magyarországi árak valóban nem magasak. Azt is tudjuk, e kérdésben is egyre inkább a világpiac kell hogy mér­cénkké váljon. Nem mondhatjuk tehát, hogy nálunk drágaság van, de azt sem, hogy olcsóság — hiszen alig tudjuk megvenni az árut. Talán azt kellene mondani: nálunk olyan kevés jöve­delmet termel egy állampolgár — bár inaszakadtáig lót-fut —, hogy abból nem tud venni lakást, jó kocsit, egészséges élelmi­szert. Hogy ez miért van így. arra nehéz egyértelmű választ adni, de tény. hogy alacsony bérünk egyik fő oka évekig, évtizede­kig torzított árrendszerünk. Ennek helyrehozatala — az árre­form — sokak szerint félúton tart: a legtöbb termék ára már nyugati — Alkalmazhatatlan passzus Tisztességtelen nemcsak ajánlat lehet, hanem az ár is. Miniszterta­nácsi rendelet szól arról, miikor ne­vezhetjük tisztességtelennek az árat, s e rendeletnek nem egy paragrafu­sa, bekezdése reformértékű: kimond­ja például, hogy nem lehet arányta­lanul magasnak tekinteni az árat, ha azt a keresleti-kínálati viszonyok in­dokolják, illetve „az ár aránytalanul magas voltát a termék általánosan elismert használati értékét — külö­nösen minőségét, korszerűségét, új­szerűségét, divatosságát — az érté­kesítési feltétel-két és a vevő (meg­rendelő, felhasználó) külön igényeit is figyelembe kell venni”. A tisztelt vásárló pedig nap mint nap láthatja, hogy nemcsak olyan áru visel extra felárat, amelyikből minősége folytán hiány van, hanem olyan is, amelyik a kutyának sem kellene feleannyiért sem, és tapasz­talhatjuk az ár aránytalanul magas voltát korszerűtlen, régimódi, divat­jamúlt termékeknél is. Olvasóink az alábbiakban böngészhetik a rendelet rövidített, kivonatos vázlatát, s köz­ben gondolkodhatnak, mely termé­kek árára mondható, hogy tisztes­ségtelen. Az Országos Árhivatal a rendelet életbe lépése, 1985. január elseje óta alig néhány esetben sza­bott ki tisztességtelen ár alkalmazá­sáért bírságot. A rendelet szerint tehát szabad árforma esetén tisztességtelen az ár, ha az árat érvényesítő cég gyengébb minőségű, felszereltségű vagy cso­magolású terméket változatlan, ma­gasabb vagy nem arányosan csök­kentett áron hoz forgalomba. Drágán adja az is portékáját, aki a költsé­gek tartós emelkedését rendszeresen felszámítja, a költségek tartós csök­kenését viszont nem. Nem tekinthetjük indokoltnak az árat akkor sem, ha valamely válla­lat a fogyasztók által keresett, ala­csonyabb áron forgalomban lévő ter­mék helyett ugyanolyan használati értéket képviselő terméket hoz for­galomba — magasabb árért, mint azt tapasztalhatják az építkezők. Ha pedig komolyan vennénk a ki­lencedik paragrafus első bekezdését, ki tudja, hány üzletnek kellene be­zárnia, hogy napokig ragasszák az új — kis összegeket mutató — ár­címkéket a termékekre? Ugyanis ezt írja a rendelet: „A kereseti-kínálati viszonyok ál­tal nem tekinthető indokoltnak az ár, különösen, ha indokolatlan rá­fordítások megtérülését biztosítja, főleg, ha a költségek mértéke a munka szervezetlenségéből, a rossz munkafegyelemből, az együttműkö­dési kötelezettség megsértéséből ered.” Olvasóink emlékezetében bizonyá­ra felrémlett néhány árucikk, ame­lyekre alkalmazni lehet a fenti el­veket. A rendeletnek azonban van egy olyan része is, melyet egészen bizo­nyosan soha senki nem tudná alkal­mazni. így szól: „Hatósági árforma esetén tisztes­ségtelen az ár, ha a termék legala­csonyabb' hatósági áránál alacso­nyabb.” T. B. E. A Magyar család feje nem hitte magát tévedhetetlennek. Az utóbbi hónapokban egyre nehezebben jött ki a fizetéséből, arra gyanakodott, ő osztja be rosszul a pénzt. Gyanúját bizonyosságé érlelte egy vezető poli­tikus nyilatkozata a televízióban: „Annyit kell beosztani, amennyi van!” Két gyermeke csendesen ját­szott, alkalmasnak látszott az idő a családi kupaktanácsra. Feleségével együtt a konyhaasztalhoz ültek, ma­guk elé tették a fizetésüket, elkezdő­dött a szortírozás. Az előző hónap­ban könnyen végeztek: ennyi kell az OTP-re, ennyi a ruhára, cipőre, fél­retolta a rezsirevalót, a maradékot pedig az asszonynak adta, ezzel a rövid használati utasítással: a ka­jára. Nem szeretett volna a Magyar csa­lád feje lemaradni a fejlődésből, ezért titokzatos mosollyal papírt hú­zott elő zsebéből. Felesége kérdő pil­lantására azt válaszolta, „ezentúl mi is úgy élünk, mint a többiek”. Ki­terítette a papírt, statisztika volt. — Hús- és halkészítményekre fe­jenként 379 forint jut — kezdte kissé hivatalosra sikeredett hangon. — Négyünkre ez 1516 forint. Tej, tej­termék, tojás 153, az összesen 612. Folytatta a zsiradékokkal, a cu­korral, csak a cereáliáknál akadt el, nem tudta, mi az, végül hozzácsapta a zöldségfélékhez. — Látod, így még spórolhatunk is, mert ebben a hónapban egy fillért sem kell költeni a „háztartási higié­niai felszerelések javítására”, nem folyik a WC — mondta örömmel és négyszer ötvenkilenc forintot tett a tartalékalapba. Ide kerültek a „cse­csemőruházat” huszonkét forintjai is, sőt, mivel néhány éve megkapták a másfél szobás lakást, a „lakásvásár­lás, építkezés” címszavak után kö­vetkező 342 forintot is négyszer le­számolta ide. A lakbér negyvennégy forintjainál kezdett mosolyogni az asszony, de szó nélkül vette át a 176 forintot. A „férfi- és női kabátok, ruhák” 126 forintja némi fejtörést okozott, nem tudta a családfő, hányszor számolja, mert ugyan a család négytagú, de a gyerekeknek még nem kell felnőtt- ruha. Végül csak kétszer vette ezt az összeget, ugyanígy a „gyermekruhá­zat” 233 és a „gyermekcipő” 175 fo­rintját Hamarosan túljutott az alap­vető fogyasztási javak listáján, át­térhetett a ritkábban vásárolt, vagy nem alapvető fogyasztási cikkekre. Ez a lista sok örömöt okozott, mivel már rendelkeztek hűtőgéppel, mosó­géppel, tévével. Nem szándékoztak bútort venni, a kulturális, az üdü­lési és a szórakozási kiadások forint­jai is a megtakarítás kupacába ke­rültek. Némi rosszallással konsta­tálta a családfő, de azért leszámolta az „édességek, szörpök” után a négy­szer 189 forintot. Végül meggondolta magát és az ő részét a következő, nem közszükségleti javak rubriká­ban megtalálható „alkoholtartalmú italok” 369 forintjai mellé tette, „mi­nek az a sók édesség? — megjegy­zéssel. — Hamarosan kocsink is lesz — újságolta és a „személygépkocsi-vá­sárlás” céljára félretette a négyszer 186 forintot, összesen 744 forintot. Papírt, ceruzát vett elő és kiszámí­totta, hogy tíz év múlva 89 ezer 280 forintjuk lesz kocsira, talán egy használtat vehet majd rajta. Az asszony eddig hősiesen tartotta magát, de nem bírta tovább, kibu­kott belőle a nevetés. Percekig kaca­gott, egészen belevörösödött. Végül, mikor megnyugodott, átszámolta a „megtakarítást”, és nem sokat kel­lett hozzátenni, hogy elég legyen az OTP-re. Elkülönítette a rezsireva­lót, a többi, a legsoványabb kupac pedig ment a kajára. M. T. A fogyasztói árak évi növekedése (százalékban kifejezve) 1967 0,4 1979 8,9 1968 —0,3 1980 9,1 1969 1,4 1981 4,6 1970 1.3 1982 6,9 1971 2,0 1983 7,3 1972 2,9 1984 8,3 1973 3,3 1985 7.0 1974 1.8 1986 5,3 1975 3.8 1987 8,6 1976 5,0 1988 kb. 16,0 1977 3,9 1978 4,6 Bajuszkötő nincs a fogyasztói kosárban Jobbára csak ellenőrzik „Tűrhetetlen, hogy a főutcai bolt­ban huszonhárom forint a csiga­tészta, a mellékutcaiban pedig tíz fillérrel drágább!” Tucatszám kapja mostanában az Országos Árhivatal az ilyen és ehhez hasonló levele­ket. Ezt az intézményt azonban nemcsak efféle ügyekben nógatják sokan, hanem — különösen a ja­nuári áremelések óta — a drágaság miatt is. Jó néhányan vélekednek úgy, hogy a hivatal szeszélyéből vál­toznak mostanában az árcímkék. Pedig ma már a fogyasztási cik­kek nyolcvan százaléka szabadáras. Ezek a termékek már előállítójuk értékítéletét hordozzák magukon az Ára felirat után. Az árhivatal dol­ga itt csak annyi, hogy ellenőrizze, a termelő nem hágta-e át a tisz­tességes ár megállapításáról szóló minisztertanácsi rendeletet. Szűk és egyre szűkülő azon ter­mékek köre, melyeknek árát a ható­ság állapítja meg, s ugyancsak fogy­nak azok a cikkek, melyek árválto­zása bejelentési kötelezettség alá esik. A hivatal tehát árügyekben nem mindenható. Ha viszont ez valóban így van, felmerülhet a kérdés: hogyan ga­rantálható, hogy az 1989-re jelzett tizenöt százalékos áremelkedés nem lépi-e át az előre kijelölt mérté­ket, s nem szabadulnak-e el az árak? Garanciáról csak feltételes mód­ban beszélhetünk. Jövőbeni kenye­rünk ára éppúgy függ a nemzetközi helyzet, a világpolitika rezdülései­től, mint az esedékes tavaszi búza­elfagyástól. Az előirányzott tizenöt százalékos áremelkedést nem vehet­jük készpénznek, ez az adat a gaz­daság várható alakulásait figyelem­be vevő jóslat. Az éves tervezés természetesen nem lehet egészen pontos, hiszen tizenkét hónap nagy idő. Az előze­tes áremelkedés-becslést minden­esetre segíti, hogy tudható, a ható­sági intézkedések hatására mely termékek ára módosul, s ezek a biztos pontok a tervezésben. Pél­dául, ha az állam csökkenti a ter­melőszövetkezetek támogatását, ab­ból megközelítőleg kiszámolható, mennyivel drágul a tehenek tartá­sa, s emiatt hány forinttal kerül majd többe a tej. Az is kiszámol­ható, hogy a forint nemzetközi ár­folyamának változása (csökkenése) mennyire változtatja meg az im­portáruk árát. Tehát nem a hivatal alakítja az árakat, hanem az árak kényszerű alakulását jelzi, amikor az ez évre esedékes áremelésekről hallunk. Hogy mennyiért juthatunk egy-egy áruhoz, egyre inkább a munkahe­lyeken, az ipari üzemekben, a ter­vezői asztalok fölött, a megművelt földeken dől el. T. B. E. A mesebeli Piroska kosarát sem fürkészhette olyan buzgalommal a farkas — •nagymama, amilyen vehe­menciával vizsgálják a külföldi és a honi sajtó képviselői a magyar fo­gyasztói kosarat. Az érdeklődés nem véletlen. A kosárban lévő 2200 ter­mékféleség és 600 szolgáltatás árá­nak változásából számítják ki az ár­indexet, ebből következtetnek arra, mennyivel költenek többet az állam­polgárok, mint a korábbi évben. Az eredményt összevetve a jövedelmek emelkedésével a reáljövedelemről kaphatunk képet. A legfrissebb ár­emelések a fogyasztói kosárban még nem szerepelnek — a statisztika csak hosszabb távon követi a változásokat —, a vásárlók kosarában annál in­kább. Fajth Gáspár, a Központi Statiszti­kai Hivatal osztályvezetője elmond­ta, csak a saját szemüknek hisznek, az árakat nem a gyártók jelzései alapján regisztrálják. Figyelőháló­zatuk az ország boltjaiban található tényleges kínálat alapján jegyzi az árakat. A fogyasztói kosárban lévő termékféleségek listáját évről évre megújítják, azt is figyelembe véve, hogy a figyelembe vett termékek mennyire kelendőek. Nem igaz a vád, hogy a fogyasztói kosárban a nem keresett, nem is az árusított, ezért állandó árú termékek sorát tet­ték, például a bajuszkötőt. 1968-ban a fogyasztói kosár rendszer beveze­tésekor még slágercikknek számító padlókefélő gép is régen tókerült a lajstromról. A nyugati országokban az árak a kereslet-kínálat törvényei szerint alakulnak, tehát a fogyasztói kosár­ba kerülő tételek valóban csak az árindex regisztrálására szolgálnak. Nálunk viszont, mivel a piacgazda­ság még nem alakult ki, az árakat manipulálhatja a kormány és a mo­nopolhelyzetben lévő vállalatok. Ha rendre olyan termékek árát emelik melyek nem szerepelnek a fogyasz­tói kosárban, az áremelkedés a sta­tisztikában nem jelenül? meg. Az osz­tályvezető szerint valós ez a veszély, mert a Központi Statisztikai Hivatal nem kezeli titkosan a fogyasztói ko­sárban található termékféleségeket. A rejtett áremelést ugyan nehezíti, hogy nyilvánosan csak termékfélesé­geket adnak meg, például „sajt”, vagy „dobozos mosópor”, így akkor is tudomásukra jut az áremelés, ha a gyártó, más név alatt, jelentéktelen változtatással, de jóval drágább „új” termékkel rukkol ki. Viszont, ha a fogyasztói kosárban még termékféleségként sem szerep­lő készítmény árát emelik a plafonig, az észrevétlen marad. Ezért a sta­tisztikai hivatal nem is szívesen ad­ja ki a kezéből a listát, bár azt nem tilthatják meg, hogy az újságírók a helyszínen áttanulmányozzák. Az el­szabadult árakat látva, az az érzé­sem, az árhivatalnak is lehet egy példánya. Mátrai Tibor Téeszelnökök vallomása, Megöregedniük tilos — Ami a leginkább megkeseríti napjainkban a szövetkezeti elnökök és közvetlen munkatársaik életét, az a napi munka során rájuk zúduló szabályozóáradat. Az utóbbi öt év­ben sorra születtek a legkülönbözőbb előírások, utasítások. Mire az egyi­ket megemésztettük volna, már ott volt kezünkben a másik. Munkatár­saim körében is mind feszültebb a hangulat, a napi teendőiket ideges hangulatban végzik. Szakmai lelke­sedésük alábbhagy, mert a bürok­rácia burjánzása kedvüket szegi... Az elhangzottakat Szabó László, az alsónémedi Közös Üt Szakszövetke­zet elnöke mondta. Hozzátette: mos­tanság néhányan esetenként a leg­durvább jelzőkkel illetik a tsz-elnö- köket. Nemcsak érthetetlenek, de nehezen is tolerálhatok ezek a tá­madások. Szabó László harmadik éve áll en­nek a szövetkezetnek az élén. ön­magáról nem szívesen beszél. Azt mondja, a közös eredmények el­éréséhez kollektív akarat és magas színtű szaktudás szükséges. — Ahhoz, hogy egy szövetkezet el­nöke képes legyen ellátni a hivatásá­val járó feladatokat, nem szabad az íróasztalhoz kötődnie. Rendkívül rossz adottságú termőföldön gazdál­kodunk. Sajnálkoznunk mégsem le­het, hiszen mindennap úgy kell dol­goznunk, hogy a szövetkezet szekere messze elkerülje a kátyúkat. Végzettségét tekintve agrármér­nök. A középkorúak táborába tarto­zik, s ezért hiányolja azokat a gya­korlati tudnivalókat, amelyekkel, ko­ránál fogva, érthetően még nem ren­delkezhet. — Mindennap lehet tanulni, a leg­egyszerűbb szövetkezeti tagtól is. A gondok ugyan az elnöki szobában csapódnak le elsőként, de a végső szót, a választ, a nekem feltett kér­désekre úgy kell megadnom, hogy a már említett legegyszerűbb dolgo­zónk is megértse. Tahi tótfaluban a Kék Duna Szak- szövetkezet elnöke Lázár Antal. Akik ismerik, tudják, kiegyensúlyozott idegállapotú ember. Csaknem har­minc éve, hogy ehhez a szövetkezet­hez került. Huszonhárom éven át fő- agronómusként dolgozott — Hatodik éve ülök az elnöki szék­ben. Lehet, hogy önteltségnek tűnik, de boldog, elégedett embernek tar­tom magam. Természetesen az élet gonddal is jár. Naponta okoz fejfá­jást például, hogy miként tudjuk megoldani a több mint 300 milliós szövetkezeti vagyon fenntartását. Ott van a géppark, amelyik különösen igényelné a korszerűsítést, a felújí­tást. Hivatali beosztásánál fogva gya­korta vesz részt különböző szintű és nemcsak a mezőgazdasággal kapcso­latos értekezleteken. — Mindig partnernek éreztem magam, ha vitára, meggyőző érvelés­re került sor. Újabban mind gyak­rabban vágják a fejünkhöz, hogy ke­vés közöttünk a képzett, a felgyor­sult társadalmi és gazdasági mozgás­hoz alkalmazkodni tudó vezető. Az meg már egyenesen bántó kijelentés, hogy amit jelenleg a mezőgazdaság jórészt produkál, az az ipar rovására megy. Elismerem, hogy az ipari üze­mekben nagyobb értékeket állítanak elő. de nagyobbak is a személyi jö­vedelmek. Nálunk a tsz-ben napi át­lagban 10 órát dolgozik egy szövet­kezeti tag. Munkájukért kapott jöve­delmük kevés lenne életszínvonaluk szinten tartására. Ezért aztán várja őket a második műszak, az újabb 4-5 órás elfoglaltság. Az állattartás­ból, a kertészkedésből összehozott tízezrek érthetően nagyobb anyagi biztonságot adnak számukra. Vol­tam már olyan értekezleten, hogy amikor az előbbi példát említettem, úgy néztek rám, mintha eszkimó lennék. Pedig egy teremben voltam azokkal, akik elméletileg lehet hogy nagytudásúak, de gyakorlati ismere­teik kevésnek bizonyulnak a terme­lőszövetkezetek s ezen belül is az elnökök megítéléséhez. Lázár Antalt bő humorérzékkel áldotta meg a sors. Mégis úgy tűnik, komolyan kell venni azt a gondola­tát, hogy napjainkban a tsz-elnökök- nek nem szabad megöregedniük Ugyanis egyre kevésbé törik magu­kat a fiatalok, köztük is az agrár szakemberek, azért, ho^y felváltsák őket abban a bizonyos elnöki szék­ben. Gyócsi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom