Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. JANUÁR 21., SZOMBAT

7

Interjú Csenrenka Ferencné országgyűlési képviselővel

Legfontosabb a társadalmi nyugalom

megvédése

Politikai támadások célpontja lett az utóbbi időben számos olyan képviselő, aki évtizedeken át dolgozott fontos vezető tisztségekben. Közéjük tartozik Cservenka Ferencné, Gödöllő országgyűlési képviselője is. Nyílt fórumok harsány felszólalói és különböző publikációk szerzői igyekeztek olyan látszatot kialakítani róla, mint aki nemcsak jelenlegi bajaink előidézői közé sorolható, hanem még a bajokból való kilábalás útját is igyekszik eltorlaszolni.

Ezek a támadások nem maradtak hatástalanok. Hatásuk érződött a képviselőnő szótlanságában is. Mivel véleménye szerint egyes sajtótermékekben szavait kiforgatták, mondanivalóját meghamisították, keserűségében elzárkózott a nyilatkozatadástól akkor is, amikor olyan újságírók kérdezték — az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán például a Pest Megyei Hírlap tudósítója —, akikről a politikai sandaságot aligha lehetett feltételezni.

Kit a kígyó megmart, fél az a gyíktól is — tartja a régi közmondás, s erre gondolván a nyilvánosság előtt méltánytalanul megbántott képviselőnő hallgatásba burkolózását emberileg érteni és magyarázni is lehet. Politikailag azonban sem helyeselni, sem hasznosnak vélni nem tudjuk a közéleti szereplőnek az ilyesfajta reagálását, mert akik nem ismerték meg eléggé, amikor a Pest megyei pártbizottság első titkáraként mutatott példát áldozatkész munkájával, puritán egyszerűségével, segítőkészségével, azok most úgy gondolhatják: hallgatása a támadóinak igazát bizonyítja.

A gödöllői Ganz Árammérőgyár legutóbbi munkásgyűlésén tapasztalhatta: ennél a vállalatnál az iránta tanúsított tisztelet és megbecsülés még mindig a régi. Talán ennek a tapasztalatnak a hatása is közrejátszott abban, hogy a Pest Megyei Hírlap újságíróinak kérdései elől itt nem zárkózott el.

— Hogyan jellemezné röviden gazdasági és társadalmi állapotainkat?

— Évek óta mondjuk, hogy gazdaságunkat új fejlődési pályára kell állítanunk. Ez a munka most már elkezdődött, de nem mehet végbe konfliktusok nélkül. Sajnálatos, hogy nem járt sikerrel az a törekvésünk — amit itt a Ganz Árammérőgyárban és másutt magam is sokszor hangoztattam —, hogy megőrizzük vívmányainkat, köztük a legfontosabbat, az életszínvonalat. A sikertelenség okairól hosszan lehetne és nyilván fogunk is még vitatkozni, most azonban minden szónál többet érne, ha társadalmi-gazdasági programjainkat végrehajtanánk. Szerintem az alapvető kérdés úgy vetődik fel, hogy az előttünk álló, áldozatokat is követelő erőfeszítések közepette meg tudjuk-e őrizni azt a társadalmi nyugalmat, amely hazánkat az elmúlt évtizedekben jellemezte? A nyugalom megőrzésében szerintem döntő szerepük van és lesz a termelésben dolgozóknak. Mert mondhatunk minden társadalmi csoportunknak szépet is, jót is, de azt, hogy a nemzet fenntartó és eltartó erői, csak a munkásoknak és parasztoknak mondhatjuk teljes megalapozottsággal. Hozzájuk sorolom természetesen az ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozó értelmiséget is, nem feledkezve meg arról a történelmi tanulságról, hogy az igazán haladó értelmiség mindig összefogott a munkásokkal és parasztokkal a nemzet érdekében. Ezt szeretnénk erősíteni ezután is.

Most az egész világ korszakváltást él át. A hidegháborús időszaknak vége, gazdasági és társadalmi átrendeződés megy végbe minden kontinensen. Ennek hatása alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Nálunk a gazdaságpolitikai változások egybeesnek egy nemzedékváltással is. Ilyen körülmények között a megrázkódtatások szinte elkerülhetetlenek. De hogy ebben a helyzetben azoknak a szava marad-e meghatározó, akik azt akarják, hogy magyar a magyarral vállvetve küzdjön a nemzet boldogabb holnapjáért, vagy azok nyernek-e teret, akik káoszt, s netán vérontást is akarnak, az egyetlen tisztességes ember számára sem lehet közömbös.

— Szavaiból aggodalom érződik. Kérem, mondja el ennek okait is!

— Hadd kezdjem azzal a ténnyel, hogy itt Gödöllőn megalakult a Magyar Demokrata Fórum Pest megyei szervezete. Elolvastam az újságnak az eseményről szóló tudósítását, s abból megragadta figyelmemet Kiss Cy. Csaba nevű vezetőnek a beszéde. ő azt mondta: nem vagyunk kormánypártiak, de nem vagyunk ellenzékiek sem. Rendben van, ezen az alapon lehet tárgyalni is, megegyezni is. De hogyan lehet az ilyen józan állásponttal összeegyeztetni azokat az írásban terjesztett felszólításokat, amelyek arra próbálják rábírni a közvéleményt, hogy a népet tisztességgel és becsülettel szolgáló emberekkel szemben lépjen fel!

Az, hogy szavaimat eredeti értelmükből kiforgatva, meghamisítva terjesztik, nekem rosszul eshet, de önmagában nem bír nagy társadalmi jelentőséggel. Hogy egy vezetői nyílt levéllel provokálnak — mert én ezt provokációnak tartom, bármennyire tiltakoznak is e minősítés ellen —, nos, ez sem túl érdekes. Ami már figyelmet érdemel, hogy ezt nem egyedül Cservenkánéval szemben csinálják. Elindítottak egy akciósorozatot annak érdekében, hogy ezt a parlairíentet, amelyet többes jelöléssel, a nyugati sajtó szerint is demokratikusan választottak meg, most lejárassák, szétszedjék. Ezért folynak aluljárókban az aláírásgyűjtő kampányok. Azért akarják visszahivatni a képviselőket, mert úgy gondolják, a hatalomnak ehhez a posztjához tudnának a legkönnyebben hozzájutni. És ami engem megdöbbent: miközben a párt és a kormány részéről megvan a hajlandóság és a szándék az úgynevezett másként gondolkodó, de a nemzet sorsáért felelősségérzetet tanúsító erőkkel való megegyezésre, az alsóbb régiókban egyre agresszívabbak azok a csoportok, amelyek megegyezés helyett valami egészen mást akarnak.

November 22-én itt a Hazafias Népfront meghívására részt vettem egy összejövetelen. Erről készült egy teljesen hamis tudósítás, amely országszerte beszédtéma lett. Elmondtam én ott valamit, amiről egyetlen újság sem szólt egy szót sem, ezért most megismétlem. Arról szóltam többek között, hogy az egész világ fel van bolydulva. Szomorúan értesültünk róla, hogy a Szovjetunióban a nemzetiségi gyűlölködés többször is vérontáshoz vezetett. Vagy arról például, hogy Jugoszláviában a szerbek és albánok közötti feszültséget évtizedek alatt sem sikerült enyhíteni. Nekünk viszont ilyen nemzetiségi problémával nem kell kínlódnunk. Nemzetiségeink nem jobban, de nem is rosszabbul élnek, mint magyar honfitársaik. Hogy további igényeink vannak, az természetes, de ha nálunk nem lenne ennyire rendezett a nemzetiségi kérdés, vajon lenne-e erkölcsi alapunk odaállni az erdélyi magyarokért harcolni és vitatkozni? Nem! Ezt csak azért tehetjük, mert mi becsüljük saját nemzetiségeinket és segítjük őket minden tőlünk telhető módon. S ott azt kérdeztem, hogy ha nálunk nincs nemzetiségi gyűlölködés, miért fordulhatnak elő akkor mégis olyan jelenségek, amelyek szörnyű emlékeket idéznek fel bennünk? Vajon azért, mert el akarnak egyesek jutni ismét oda, hogy magyar a magyart ölje? Ennek a veszélye ugyanis fönnáll, akármilyen túlzásnak hiszik is.

— Egy sajtótermék szerint ön ott kijelentette, hogy nem a választóit, hanem a pártot akarja képviselni a Parlamentben.

— Azon az összejövetelen én a kormány 1989. évi költségvetéséről tartottam tájékoztatót és nem a kénviselői munkám értékeléséről. Ott valóban megkérdezték tőlem, hogy van-e programom? Azt válaszoltam,

hogy olyan programom nincs, amely a párt és a kormány célkitűzéseivel ellentétes lenne. A Parlamentben azt támogattam és támogatom ezután is, ami a fejlődést, a kibontakozást szolgálja. Felállt akkor ott egy számomra ismeretlen hölgy, és azt mondta: arra válaszoljon, hogy jutott Gödöllő idáig? Hát hová jutott Gödöllő? — kérdeztem, hiszen én itt nagy fejlődést tapasztalok.

— Ha ön az elmúlt negyven évet illetően fejlődésről beszélt, akkor biztos megkapta a konzervatív jelzőt ...

— Konzervatív és visszamaradó. Mint mindenki, aki az elmúlt évtizedekben vezető volt. Védőbeszédet tartani nem akarok, ennyi idő alatt el lehet követni munka közben any- nyi hibát és tévedést, hogy ha csak azokat sorolják fel, már „megfürdették” az embert. De ha már egyesek csak a hibákról és kizárólag azokról beszélnek, minek tetézik meg azokat nem létezőkkel is?

S mivel konzervatívnak tartanak, elmondanék néhány példát abból az időszakból, amikor a megyei párt- bizottság első titkáraként nagyobb hatást gyakorolhattam az eseményekre.

Még föl sem merült igazán a gondolat, hogy a nagyvállalatokat szét lehetne bontani, amikor Szabó Istvánnal, ennek a gyárnak az igazgatójával és a gyár akkori párttitkárával eljártunk á Minisztertanácshoz és azt mondtuk: mi felelősséggel vállaljuk a kísérletet ahhoz, hogy önállósodjanak újból a vállalatok, és ismerjük el, hogy nem vált be a nagyvállalatok erőltetett létrehozása. Vajon ez konzervatív lépés volt?

Dr. Romány Pál volt a mezőgazdasági miniszter akkor, amikor a megye téeszeinek képviselőivel öszszefogva elértük, hogy a gödöllői egyetem legyen a magyar agrárcentrum. Lépésről lépésre idekoncentrálódik a magyar agrártudomány és agrárfejlesztés programja. Az, hogy idekerültek különböző kutatóintézetek, meg hogy most a biotechnológiai kutatóközpont itt épül fel, e városnak olyan sokat jelent, amit e pillanatban föl sem tudunk mérni, de adalékként megemlíthető arra a kérdésre, hogy hová jutott Gödöllő.

Egyébként az Országgyűlés alelnö- keként a külföldi vendégeket kísérve keresztül-kasul bejártam az egész országot, s a falvakban a vályog- és vertfalú viskók helyén magasodó egészséges és kulturált családi otthonok láttán az a meggyőződés töltött el, hogy nevezhetik rossz szocializmusnak, akik akarják, az elmúlt évtizedeket, a bajok és hibák mellett mégis hozott olyan fejlődést a mi népünk életében, amire történelmünkben korábban nem akadt példa.

— A külföldiek miként vélekedtek ugyanerről?

— Nagyon sokan azt mondták: nekünk ne a parlamentjük munkájáról beszéljen, hanem arról, hogyan szervezték meg a szövetkezeteket! A magyar mezőgazdaság világszínvonalra emelkedett, s megteremtette azt az árubőséget, amely mindenfelé elismerést váltott ki.

Emlékezhet rá: a mi kezdeményezésünkre terjedt el előbb Komárom és Nógrád, majd a többi megyében is a melléküzemági tevékenység, amely megerősítette a termelőszövetkezeteket. Ma is azt vallom, hogy a háttéripar szerepét a melléküzemágak — kiegészítve a magánkisipari tevékenységgel — betömhetnék a jelenleginél sokkal jobban, ha a közgazdasági szabályozók nem sorvasztották volna él őket. Áz erős

A mnori-erdei tapasztalatok is hasznosíthatók

Mért!! van a földben

Mint lapunkban többször is megírtuk, a Kiskunsági Állami Gazdaság egy hazánkban mindeddig példátlan környezetszennyezési ügy főszereplőjévé vált. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a botrány hullámai túlcsapnak a megyehatáron is: nemrég ugyanis kiderült, hogy Kunszentmiklós szeméttelepén rengeteg méreg van elásva. A néhány nappal ezelőtt megtartott helyszíni szemléről — olvasóink alaposabb tájékoztatására — ezúttal a Petőfi Népe című lapban megjelent írást közöljük.

Amint a napokban hírül adtuk, a Kiskunsági Állami Gazdaság által okozott környezetszennyezés Bács- Kiskun megye területét is érinti. Tegnap Kunszerrtmiklóson egyeztető megbeszélésre ültek össze mindazoknak a hatóságoknak a képviselői, akik vizsgálatot folytatnak az ügyben. A megbeszélés célja az eddig feltárt tények számbavétele és a szükséges védelmi intézkedések meghatározása volt.

— A Bács-Kiskun Megyei Tanács álláspontja — mondta az elnöklő Tohai László —, hogy legyen széles körű, mindenre kiterjedő a vizsgálat, vonják felelősségre az elkövetőket, s minél előbb számolják fel a környezetszennyezést.

A megyei tanacs általános elnök- helyettese ismertette a Hazafias Népfront Kunszentmiklósi Bizottságának nyílt levelét is, melyben többek között ez olvasható:

„A lakosság megnyugtatása végett kérjük a hatóságokat annak megállapítására, hogy a szennyezés mértéke milyen nagyságrendű és mekkora területre terjed ki. Kérünk részletes, minden vegyi anyagra kiterjedő talaj és víz vegyi elemzést. Ugyanakkor a terület méregtelenítését, a még tárolt mérgező anyagok megsemmisítését. Mindezekről kérünk a lakosság részére őszinte és reális jelentést."

Hasonló tartalmú levelet fogalmazott az egyik helyi vöröskeresztes alapszervezet tagsága, és a jelenlevők is ezeket a valóban közérdekű kérdéseket igyekeztek tisztázni.

A kunszentmiklósi határban rejtőzködő veszélyes hulladék mennyiségéről — mint kiderült —. még nincs pontos képe a környezetvédelmi hatóságoknak. Annak idején ugyanis — 1982—83-ban — folyamatosan égették az ide érkező vegyi anyagot. A festékoldó szer, gyanta, vízüveg egy része viszont a föld alá került. Három helyszínen — a régi és az új szeméttelepen, valamint az Egyetértés Termelőszövetkezet tehénjárási homokbányájában találtak a bejelentések nyomán vegyi anyagra utaló nyomokat. Mint elhangzott, korszerű eljárásokat — légi felvételt, georadart, magnetométert — is bevetnek a föld alatti szennyező források felderítésében. A szeméttelepek köré pedig észlelőkutakat fúrnak, hogy megállapítsák, terjed-e a talajvízzel a szennyeződés.

A másik alapvető kérdésre már megnyugtatóbb válasz született. A Köjál szakemberei elmondták, hogy vizsgálataik szerint a kunszentmiklósi mélyfúrású kutak vizét nem érte szennyező hatás. A víz minőségében semmiféle változás nincs az előző húsz évhez képest, tehát a vezetékes ivóvíz nyugodtan fogyasztható, nem ártalmas az egészségre.

Vízmintát vettek a szeméttelepek körzetében az ásott kutakból is, ezek vizsgálata még most is folyik. A szakemberek elmondták, hogy a tíz-tizenöt méteres talajvízkutak 80 százaléka nem ivóvíz minőségű a megyében, ezért általában nem javasolják az ezekből nyert víz fogyasztását. A konkrét vizsgálati eredményekről természetesen az érintetteket külön is értesítik.

Munkatársunk megkérdezte Ma- róthy Lászlót az apajpusztai gazdaság által elkövetett környezet- szennyezésről. Íme a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter véleménye:

— Az ügy nem mai keletű. Gyanú, különféle értesülések évekre visszamenően voltak, sőt már bírságolás is történt. Az elmúlt hónapoktermelőszövetkezetekre nagy szükség lesz a jövőben is.

— Szocialista vívmányaink védelméről sokan szóltak már az elmúlt években. Utóbb kiderült, hogy nem mindenki ugyanazt érti szocialista vívmányon, ön mit sorol e fogalomkörbe?

— Az életszínvonal elért mértékét, a pártegységet, a nemzeti egységet, a munkás—paraszt szövetséget. Es hozzáteszem: a munkáshatalomért népünk nagyon nagy árat fizetett, ezért ennek a hatalomnak az átadására egyetlen politikusnak sincs joga. A szocializmus alku tárgya nem lehet.

— Elterjedt önről, hogy szervezi a Magyar Kommunista Pártot. Van-e valami alapja ennek a hírnek?

— Nem ön az első, aki ezt a kérdést felteszi nekem. Most is azt mondhatom: én annak örülnék, ha az MSZMP lenne egységes és erős párt. Ezért dolgozom. Én ennek a pártnak a tagja vagyok, és nem leszek likvidátora soha! Márpedig azzá válnék, ha más pártot szerveznék. Hívtak több új szervezetbe, így a Münnich Ferenc Társaságba is, ez igaz. Nem mentem sehova, ebben a pártban maradok és csak ebben.

— Köszönöm a beszélgetést!

Cseri Sándor

ban a gyanú olyan mértékűvé vált, hogy szisztematikus felderítő munkát kellett végezni. Bekapcsolódott a rendőrség és lakossági segítséget is kaptunk. Így sikerült rábukkanni, hol vannak Apajon elrejtve azok a bizonyos hordók. Kunszentmiklós elhagyott szeméttelepe alatt ugyancsak innen származó károsító anyagokat találtak, és az anyagmérleg alapján változatlanul folynak a kutatások.

Többféle metszete van az ügynek. Meggyőződésem, hogy az apajpusztai gazdaságban nagyon rossz felfogású gazdálkodás folyt évek óta. Olyasféle haszonszerzésre adták a fejüket, ami nekik pénzt hozott, de a környezetre borzalmas terheket rótt. Azt hiszem egyébként, hogy a környezetvédelem és a jó gazdálkodás, a szakszerű irányítás kölcsönösen feltételezik egymást. A felelőtlenség pedig majdnem biztos, hogy valahol környezeti kárt okoz — kisebb- nagyobb mértékűt. Itt a mérték óriási.

Ami az ügy morális, jogi része: o kártétellel arányos jogi felelősségre vonást kell alkalmazni.

Együtt, egymással párhuzamosan folyik a feltárás, a kártétel felmérése és a kárelhárítás. Nagy erőket kell koncentrálnunk. Mondanom sem kell, hogy jócskán leköti a szakapparátust. De nem sajnáljuk, hisz itt olyan veszélyforrásról van szó, amit elemi kötelességünk mielőbb felszámolni. Szeretnénk, ha ez minél kisebb lakossági tehertételt jelentene.

Most egy éve tártuk fel, mindjárt, ahogy a minisztériumot létrehozták, a monori-erdei környezetszennyezést. Akkor arra gondoltam, hogy egy ilyen esetben be kell gyakorolni, miféle intézkedések szükségesek. Az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítva, most a lényegesen nagyobb munka mellett is — úgy tűnik — sokkal gördülékenyebben halad a feltárás. Közben területi igazgatóságaink is megszerveződtek, s bekapcsolódtak a munkába. Hozzá szeretném tenni: az apajpusztai környezetszennyezés felderítése nagy feladat, de korántsem az egyetlen.

— Elképzelhető, hogy az ország más területein is előfordult hasonló méretű környezetszennyezés?

— Sajnos valószínűnek látszik.!,' — mondta Maróthy László.

(lovas)