Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-16 / 13. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM tra: 4,30 forint 1989. JANUÁR 16., HÉTFŐ Bereu János Szlovákiában tárgyalt Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára január 13-tól 15-ig Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Szlovákiában tartózkodott. Fogadta őt Ignác Janák, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Berecz János Pozsonyban megbeszéléseket folytatott Jan Fojtikkal, a CSKP KB elnökségének tagjával, a kb titkárával és Gejza Slapkával, a Szlovák Kommunista Párt KB elnöksége tagjával, a kb titkárával. A látogatás során az MSZMP KB titkára ellátogatott Komáromba, ahol rövid megbeszélést folytatott a város vezetőivel. valamint magyar nemzetiségű személyiségekkel. Németh Miklós beszéde a budapesti pártaktíván Most a rövid távú stabilizáció a legfontosabb feladat A fővárosi pártáiét helyzetéről, a pártmozgalom aktuális feladatairól való közös gondolkodásra hívták össze szombaton a budapesti pártaktívát, amelyen értékelték az országos párt- értekezlet óta végzett tevékenységet is. Az értekezlet munkájában részt vett és felszólalt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A tanácskozáson Jassó Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára tartott vitaindítót. Az egész napos eszmecserén ötvenen szólaltak fel. Az aktíva végén Jassó Mihály foglalta össze a vitát, bejelentve: a résztvevők nyílt levélben fordulnak a főváros kommunistáihoz, lakosságához, hogy a pártszervezetek tartsanak helyi nyilvános tanácskozásokat. Németh Miklós felszólalásában utalt arra, hogy a budapesti kommunisták képviselői olyan időpontban tanácskoznak, amikor kiélezett társadalmi, politikai, gazdasági feszültségek közepette keresi az ország, a társadalom és benne az Nem tudja a jobb kéz? Amikor nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, olyankor szokás bűnbakot keresni, mesedélutánt rendezni. Persze mindez felesleges, ha képesek vagyunk önmagunkkal szembenézni, hibánkat elismerni, s azon okulni — ha már a másén nem sikerült! —, akkor is nyert ügyünk van vagy lesz. Még az oly nagy port felvert ügyekben is, mint amilyen o nagykovácsi. Mert ha mondjuk Pest megye legtávolabbi területén, vagy például az ország egy más zugában történik mindez — uram bocsá’ — a kutya sem foglalkozik vele, nem kerül reflektor- fénybe. De Nagykovácsi az agglomerációs övezet frekventált területe, a fővárosban élők, lakók közül sokan vettek — szeretnének még ma is venni telket ezen a csodás vidéken. S érdekli, érinti őket a település minden rezdülése. Nem csoda hát, hogy a tanácselnök pénzügyi balfogásai — hogy erősebb kifejezést ne használjak a csődtömegre! — oly hamar az országos érdeklődés középpontjába kerültek. Csak a csőd! De arról nem szól a fáma — vagy csak egy mellékmondatként —, hogy a megyei tanács szakigazgatási szervei, tisztségviselői már jóval korábban meghúzták a vészharangot, s nem is véletlenül a Nagykovácsi Tanács gazdálkodásának buktatói, pénzügyi adósságai felett. De közbeszólt a magyar virtus, mégpedig a tanácstagság részéről. A divat, a mindenkivel, mindennel való szembenállás, ahogy manapság ez sikk: jól megmutatták: a megye értékítéletével, felmérésével, helyzetelemzésével szemben nekik, a tanácstagoknak van igazuk. A tanácselnök szimpátiából is marad. Ám négy héttel később egy tartózkodással ugyanaz a testület elfogadta lemondását. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? Amikor dönt, amikor szavaz? Ezt nem állítom. Csakhogy az adósságok, a tanácsi gazdálkodást fenyegető csődtömeg megálljt parancsolt, s a józan ész felülkerekedett. A józan ész diktálja ma már a lépéseket Nagykovácsiban. Ott, ahol társadalmi megbízatásként tiszteletdíjas tanácselnököt választottak. Dr. Szabó István személyében, aki 1942 óta él a településen, s ötvenkét éves, korábban a katonai főügyészségen dolgozott. S az évek során a tanács végrehajtó bizottságának tagjaként szembekerült a javaslatokkal, a döntésekkel. S bírált, bár ma sem állítja azt, hogy mindig mindenben neki volt igaza. De 1987-ben lemondott vb-tagságáról, nem értve egyet a fejleményekkel — köztük a gazdálkodás hogyanjával, mikéntjével sem —, de megmaradt tanácstagnak. A lemondást, azt, hogy igaza volt, a sovány vigaszok között tartja számon, mint ahogy azt sem állítja: tudta, az út ide vezet. De addig bírált, bírálgatott, míg ráköszöntött az a nap, amikor tanácstagtársai úgy döntöttek: mutasd most már meg, miként, hogyan lehet ebből a kátyúból, csődből kijutni! Csődtömeget vett nyakába öt nappal ezelőtti megválasztásakor. De állítja, az is eredmény, ha húsz centire ki tudja húzni a kocsit a gödörből. Miközben csak két hét türelmet kért az okiratok áttanulmányozására, a további lépések meghatározására. Ám amit mi éppúgy tudunk, mint az új tanácselnök — aki átmenetinek, tíz-tizen- két hónapra szólónak, választásig tartónak tekinti megbízatását —, e? egyedül nem megy! Igaz, a megye, tehát a szakigazgatási szervek, vezetők segítsége adott, ám a helybelieknek is segítő kezet kell nyújtaniuk a nehéz hónapok átvészeléséhez, a gazdálkodás normális kerékvágásba való hozásához. Annak a tanácselnöknek, aki nem öntelt, mert ahogy mondogatja: ugyan 19:2 arányban esett rá a választás, de az ellenzéke ennél tetemesebb. De Nagykovácsi a kátyúból. a gazdálkodás nyomán született anyagi csődből csak akkor képes kilábalni, ha a korábbi indulatokat a település érdekében, a településért már ma mindenki szögre akasztja! S tudja, számonkéri, mit csinál a jobb kéz, mire szavaz, kinek szavaz bizalmat a bal! , ., It. Varga Edit MSZMP is a megújulás útját. A továbbiakban kifejtette: a változások egyre gyorsuló üte- műek, tehát egyre gyorsabban kell reagálni a kihívásokra, az elodázhatatlan döntési helyzeteiére, s az ezek nyomán keletkező különféle reakciókra is. Mint mondotta, sokszor az sem elég, ha programunkat, tervezett lépéseinket alaposan átgondoljuk, széleskörűen megvitatjuk és egyeztetjük, mert a döntést követően a következmények újból kritikát — sokszor jogos kritikát —, értetlenséget válthatnak ki, s ez újabb érvelést igényel. Aktuális példa erre a január 9-én életbe lépett áremeléseket követő tiltakozási hullám is. A miniszterelnök részletesen szólt arról, hogy egy terhes örökség következményé a jelenlegi súlyos gazda,sági, társadalmi helyzet, amelyet fel kell számolni, de ez nem megy konfliktusok, áldozatok vállalása nélkül és nem oldható meg egyik évről a másikra. Fordulatot hirdetett a kormány és ezt követeli a társadalom is, ám ez rövid távon mást jelent a kormányzat és mást a lakosság számára. A kormányzatnak ez szakítást jelent a múlt hibásnak bizonyult gyakorlatával, és azt, hogy annak következményeit felszámolja. Ehhez, szembenézve a konfliktusokkal, határozottan dönteni, cselekedni kell. Az emberek számára a fordulat javulást jelent az életszínvonalban, lakáshelyzetben, szociális biztonságban. Ám mindennek az alapjait még nem teremtettük meg, így nem is következhet be. Valójában ezért elégedetlenek az emberek. Németh Miklós részletesen elemezte a múlt hibáiból adódó problémákat és a jelenlegi helyzetet. Mint hangsúlyozta, ez több szempontból is kritikus és számos ellentmondással terhes. Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy úgy kell a teU jesítmény növelésére késztetni az embereket, hogy ezzel összhangban életszínvonaluk, élet- körülményeik nem javíthatók. Kitért rá, hogy jogosnak tartja a szemrehányást, mely szerint az egyén csak korlátozottan képes befolyásolni, hogy a munka, amit a legjobb képességei szerint végez, valóban jövedelmező-e, vagy egyéb okokból kifejezetten veszteséget termel. Ez a gazdasági -károkon túl morális torzulást is előidéz. A szakadást egyrészt a tulajdonviszonyok átalakításával, a valódi tulajdoni érdek megteremtésével, másrészt a tudás, a műveltség, a szakmai és vezetési színvonal emelésével, a minőség forradalmának áttörésével szüntethetjük meg. Ezek jelenthetnek szilárd alapot a termelőmunka valódi értékteremtő képességének kibontakoztatásához. Egy ilyen rendszer megteremtéséhez nélkülözhetetlen a politikai intéz(Folytatás a 2. oldalon.) A Minisztertanács állásfoglalása A kormány kész az újabb tárgyalásokra A január 9-én életbe lépett áremelések nyomán a Minisztertanács és annak elnöke címére számos tiltakozást, felháborodást megfogalmazó felhívást és nyilatkozatot juttattak el. A tiltakozások egy része az áremelések mértékét és körét elfogadhatatlannak minősíti, azok szélesebb körű kompenzálását, a bérek emelését követeli. A kormány tudatában van annak, hogy súlyos szociális következményekkel járó döntést hozott. A kialakult helyzetben más választása nem volt. A vezetés hosszú ideig a politikai stabilitás alapjának az életszínvonal emelését, a gazdálkodó szerveknek a piaci hatásoktól történő túlzott védelmét tekintette. A kormány megérti, hogy a szakszervezetek fellépnek a dolgozók bér- és szociális helyzetének védelme érdekében, ugyanakkor határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a Minisztertanács az egész társadalomért. annak jövője alakulásáért visel felelősséget. A dolgozók érdekeinek védelme áll a kormány stratégiai gondolkodásának homlokterében is. de nem szolgálja a dolgozók valódi érdekeit, ha a konfliktusok elkerülése céljából továbbra is elkendőzzük súlyos gondjainkat, elmulasztjuk az elkerülhetetlen intézkedéseket. A kormány az egész nemzet érdekeit azzal szolgálja, ha kialakítja az egészséges gazdasági és társadalmi fejlődés szilárd feltételeit. Erre van következetességet igénylő programja, ami a reformpolitika kereteibe illeszkedik. A gazdaság helyzetéről és a szükségesnek tartott lépésekről a kormány több alkalommal részletesen számot adott az ország közvéleményének. A követni kívánt gazdaságpolitikai irányvonalhoz az Országr gyűlés jóváhagyását kérte, s ennek birtokában kezdte meg a terv végrehajtását. A január 9-én életbe lépett és a meghirdetett további központi árintézkedéseket, valamint a szabadpiaci áralakulást figyelembe véve a terv 1989-re 12—15 százalékos áremelkedéssel számol. A SZOT vezetőivel 1988 novemberében folytatott konzultáción — a szociálpolitikai kompenzációra vonatkozóan — az infláció 12 százalékos mértékét alapul véve jött létre megállapodás. A tárgyalások azt is tartalmazták: ha az árnövekedés mértéke az év végéig ezt jelentősen — mintegy 2 százalékkal — meghaladná, akkor ismételten megbeszélést kell tartani a kompenzációról. A kormány elfogadja az Országos Érdekegyeztető Tanács spron kívüli összehívására vonatkozó javaslatot. A Minisztertanács ezúton is megerősíti: amennyiben a fogyasztói árak növekedése a kompenzációnál alapul vett, éves szinten 12 százalékos mértéket ténylegesen 2 százalékkal meghaladja. kész a SZOT-tal új tárgyalásokat folytatni a szükséges intézkedésekről. A kormány megítélése szerint erre — a helyzet pontosabb ismeretében — legkorábban má- jusban-júniusban kerülhet sor. A kormány gyorsítja a piac- gazdaság kiépítését, az ár-, bér-, költségvetési és elosztáspolitikai reform kidolgozását. Olyan szociálpolitikai fordulatot kezdeményez, amikor a szociális támogatásban növekszik azon intézmények és szervezetek szerepe, amelyek képesek arra, hogy a támogatásról differenciáltan, a konkrét helyzet ismeretében döntsenek. A növekvő mértékű áremelések a jövőben kizárólag a gazdaság teljesítményének emelésével kerülhetők el, csak valós jövedelmek bővítésével mozdulhatunk ki a holtpontról. Gazdasági fellendülés csak eredményes szerkezetátalakítás és egyensúlyjavító,s mellett hoz létre elosztható javakat. A stabilizációs program végrehajtása közös érdekünk és közös feladatunk. A kormány épít a szervezett dolgozók megfontolt magatartására, és egyetért a SZOT elnöksége állásfoglalása azon megállapításával. hogy a testület felelőssége tudatában sem most. sem a jövőben nem követel a kormánytól olyan intézkedést, amely fékezné a kibontakozást és veszélyeztetné az ország politikai stabilitását. A kormány azon munkálkodik. hogy következetesen, céltudatosan előrehaladva megteremtse a kibontakozás alapjait. Ehhez kéri a dolgozó emberek. minden magyar állampolgár cselekvő támogatását. Tündér? f/oicsel kellet? noszogatni Azt mondták, fél évig sem bírom — Egyszer úgyis kiköltözöm a tanyára — mondogatta esténként Banasák Antal, foglalkozására nézve festő kisiparos, a feleségének. — Ott van apá- dék üres háza a Vitézsoron, Tatárszentgyörgy mellett, jó levegő, hatalmas föld, gondold csak el, milyen jó lenne a gyerekeknek is! Ida asszony egyik fülén bement, a másikon meg kijött férje dödörgése. Csak nem bolondult tán meg ez az ember, itthagyni a fővárost, a hidegmeleg vizet, távfűtést, a jó keresetet? Hiszen látta elégszer azt a tanyát, a szoba-konyhát, a petróleumlámpa melletti va- koskodást, csak nem gondolja komolyan? A dödörgés azonban folytatódott, s már nemcsak esténként, hanem min-, dig, amikor csák alkalom adódott, no, asszony, próbáljunk meg gazdálkodni! Gondold csak el, teheneket tartunk, tyúkokat, disznót, a zöldséget, gyümölcsöt megtermeljük. Ad- dig-addig tervezett Banasák Antal, míg aztán egyszer — hat évvel ezelőtt — Ida azt nem mondta: Menj, ha annyira esz a fene utána! Anti pedig fölkerekedett, s elment a da- basi vásárra, vett egy tehenet, s Zsömle névre keresztelte. Bepakolta a táskába a legfon to-' sabb dolgokat, s elindult a tanyára. De szép is lehetett, morfondírozom magamban, nyár, zöld fű, kék ég, hatalmas tér, a kút- ból jéghideg vizet húzhatott, s a tehénkével járhatta a szélfútta határt. — No persze — nevet Anti —, csakhogy én januárban költöztem a Vitézsorra. Istálló nem volt, csak a kecske ólja, úgy kellett begyömöszölni Zsömlét. Ida maradt Pesten, a gyerekeket nem akartuk az iskolaév kellős közepén mozdítani. így az asszonynak volt még egy fél éve, amíg reménykedhetett, meggondolom magam. Itt, a faluban csak legyintettek rám az emberek, azt mondták, gyerek, fél év múlva ész nélkül menekülsz vissza a nagy kényelembe. Nem lett igazuk... Zsömle 22 ezer forintba került, s nem volt se lucerna, se istálló. Anti üldögélt a kis szobában, s a petróleumlámpa büdös fényénél tervezgetett. Azt sem tudta, a tehén melyik oldalán rúg, s melyiken eszik, fejni csak a sógor tudott, de ha elment, hát a tej, akármeny- nyit gyömöszölte-csavarta is a tehén tőgyét, csak úgy foly- dogált, mint a cérnaszál. Eljött a nyár, s vele Ida a két gyerekkel, Attilával s Emesével. Idegenkedve nézett körül a piciiké házban, s gyanakodva leste a tehenet. Sőt teheneket, mert akkor már tizennégy volt szerződésben náluk. Attilának nagyon tetszett a dolog, az első húsvétkor az összes kölnit ellocsolta a tehenekre, elvégre, mondta, azok is hölgyek! Akadt két jó ló is, Tündér és Juci, mutatós, szép állatok. — Gyönyörűek voltak, hét határban irigyeltek, ha látták a lovaimat — nevet Anti. — Gond azért jócskán akadt velük. Az üres szekérrel vililám- sebesen nyargaltak, de ha megpakoltam szénával, hát meg sem mozdultak. Megesett, hogy a Zsigulival húztuk el a szekeret, a lovak meg ott kényes- kedtek mellette. . Kiderült az is, hogy ugyancsak rosszul nevelték a paripáinkat, ha kocsmát láttak, lecövekeltek előtte, s órákig se té-se tova. A gyóni italbolt előtt egyszer két órát álltam velük, a havert ugrasztottam ki az ágyból, toljuk tovább a szekeret, ne röhögjön rajtunk a falu. Lekopott szegénynek a lábáról a zokni, mire valamire jutottunk, a népek meg a hasukat fogták. Aztán kimódoltam az orvosságot — Tündér, ha megérezte rajtam a fröccs szagát, rögtön húzni kezdte a kocsit... — Élmény az volt elég — folytatja Ida. — Éjszaka kaszáltunk, nappal a tehenekkel bajlódtunk, de nem jutottunk ötről hatra. Rossz szerződésünk volt, évente egy 1.50 kilós borjút kellett leadnunk. Ilyet felnevelni nem kis munkába s Banasák Antal k pénzbe kerül. Az abrakra elment mindenünk, tejpénzünk sem maradt, a borjak napi 200 litert szoptak ki. Csőd szélére kerültünk, én csont és bőr lettem, hihetetlenül hangzik, de kenyérgondjaink lettek. Itt szegénykedtüník a pici házban, s végigsírtuk az éjszakákat. Anti egyszer hazajött éjjel a mezőről, odavágta a kaszát, s azt mondta: csomagolj, megyünk innen haza! Dacos és makacs ember vagyok, rögtön nekiugrottam, hát hol van az a (Folytatás a 3. oldalon.)
