Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

1989. JANUAR 14.. SZOMBAT

j^EgfCEP

9

Bényei József:

Kattogó történelem

Kihajolnak szétzúzott vonatablakon a fekete fatáskák és sörösüvegek.

Poros lépcsőre ülnek a lehangolt, kopott gitárok.

Dühöng a havi fizetés, csörgeti rézből vert medáliáit,

S a brigádmozgalom most teszi fel huszonegyen a szocialista életmódot.

A hatalom személyes képviselői másik irányba fordítva vállszíjukat

kifényesített csizmában bandukolnak az ösz- szeokádott salakon.

A vasutasok félelmükben kikukucskálnak a fölöslegessé vált lyukasztók alsó szárán, — kényelmesebb kadarkára venni a megbicskázot- tak vércsöppjeit.

S mire elindul végre a vonat, leveszik róla a végállomást.

Néha megállnak egy-egy borkóstolónál s eltemetik halottaikat,

aztán megy-megy a vonat a felújított síneken, Diesel-mozdonyok viszik a végtelenbe a berekedt vándorokat

s mellettük összehúzza magát a didergő ország, becsukja kiskapuit s a? ablak lőrései mögül pislog a villogó szürke sínekre, s fölsóhajt, amikor elcsattog'messze a vonat, s a kiskertben végre felpiroslanak az ízüket féltő paradicsomok.

JÖBA ÉVA: MEGFÁRADTÁN

A vándormadarak ideje lejért

Széthullott a világ körülöttem

Az év első napján negyvenen keresték föl a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodát, az emberek egymásnak adták a kilincset. Az iroda forgalma amúgy is nagy, ám a munkatársak mégis megrökönyödtek kissé a nagy érdeklődés miatt. Hamar kiderült, hogy az emberek nem állást keresni jöttek, hanem segélyért, mondván: az jár. Valóban. A 114/1988 (XII. 31.) minisztertanácsi rendelet a munkanélküli-segélyről szól. Azonban azt, hogy kik, milyen címen és meddig részesülhetnek ebben, még a jövő elemzésre váró feladata. Most inkább arról kell beszélni, ami végül is a rendelet megalkotását szorgalmazta.

Az iroda ezen a néven tavaly áprilistól működik. Amúgy négy éve hozták létre, eredeti feladata szerint a tervszerű munkaerő-gazdálkodást, s a vállalatok közötti átcsoportosításokat segítette. Mindez azonban már a múlté — mondja kicsit re- zignáltan Szabó Ferenc irodavezető. — Tevékenységünk ugyancsak megváltozott, sőt, január elsejétől gazdaságilag is önálló, úgynevezett háttérintézmény vagyunk. Természetesen ez közel sem jelenti azt, hogy önfinanszírozók is.

A vállalatokat kötelezték

A munkatársak úgy gondolják, hogy olyan ruhát kényszerítettek az elmúlt időszakban az irodára, ami a csecsemőre talán illik, de a felnőtt már feszeng benne. A megyében jelenleg 72 helyi tanács foglalkozik munkaerő-közvetítéssel. de eredményességről nem lehet beszélni. Nincsenek megfelelő információk a munkaerő-keresletről, s nincs szakember sem.

A megyében 2600 munkahelyet tartanak nyilván, s mindössze 700— 800 olyan munkáltató van, aki rendszeresen jelzi igényeit. — mondja Szabó Ferenc. — Elvileg hetente kellene jelentést kapnunk, ám ezt nagyon lazán veszik, sőt. még arra sem fordítanak fáradságot, hogy sikeres közvetítés esetén visszajelezzenek.

így tehát hamis az a jelzés is, hogy' a megyében pillanatnyilag 1500-an keresnek ezért vagy azért új állást maguknak. Az iroda csak azokról tud. akik itt kérnek segítséget. Az új rendelkezések szerint a vállalatokat kötelezték arra, hogy rendszeresen tájékoztatót küldjenek azokról a dolgozókról, akiknek fölmondták.

A Pest megyei Fogyasztási Szövetkezet értesítését olvasom: negyvennégy éves kereskedelmi üzemgazdászokat bocsátottak el, egyiküknek 19 ezer, másikuknak 12 ezer forint volt a bruttó jövedelme.

Mindketten betegállományban vannak. tehát a felmondás még „nem él”. Most már csak egy megértő orvos kell, aki elég ideig tartja őket táppénzen ahhoz, hogy elhelyezkedhessenek. Pillanatnyilag nincs sok reményük erre. Veszélyeztetettek a mezőgazdasági diplomások is. Ez ideig huszonheten vannak, állatorvosok, kertészek, agrármérnökök, akik hónapok óta kilincselnek az irodában. Beleegyeznének már abba is, hogy más megyébe költöznek, de még így sem ígérhetnek nekik semmi biztatót. S mindez csak a jéghegy csúcsa. Sokan vannak, akik valamilyen furcsa szemérmességből nem jelentkeznek itt, vagy egy merész huszárvágással pálya- módosítást hajtanak végre. Megint mások idegenben boldogulnak, mint az az angol—történelem szakos tanár, aki egyéni munkavállalással most Nickelsdorfban árulja a videomagnókat, tízezer schillingért. Szabó István, az iroda munkatársa nap mint nap szívszorító emberi sorsokkal találkozik.

Mér nem kellettem

— Megdöbbentő, hogy miközben egyszeriek, és megismételhetetlenek vagyunk mi emberek, mégis mennyire hasonlók — mondja Szabó István. — A sorsok több-ikevesebb eltéréssel, de azonos vágányon futnak. Egy nem hivatalos statisztika szerint az országban évente három- százezren változtatnak munkahelyet, s ezzel előkelő helyezést értünk el Európában is. De a vándormadár magatartás már a múlté. Ma kényszerből keresnek állást az emberek, bizonytalanokká váltak, a tűrőképességük csökkent.

Sokféle viselkedést láttam. Van, aki összekapja magát, s nyeglén pontokba szedi, mit akar. Más a pohárhoz nyúl, s így merít bátorságot ahhoz, hogy az irodába lépjen. Van, aki átkozódik. s van, aki sírással küszködik, mint az aszódi Kovács János. Esztergályos, egy kisiparosnál dolgozott eddig Budaörsön, harmadik hónapja munka nélkül van.

— Tegnap már jártam itt — suttogja kapucnis lódenkabátja gallérjába, két keze reklámszatyrot gvű- röget. — Volt is ajánlat, a MÁV- nál. de az ígért ötven forint helyett harmincat kínáltak óránként, s anyagot kellett volna hurcolnom. Azért szerettem volna változtatni, hogy ne kelljen keresztül-kasul utaznom a várost naponta, ne kelljen hajnali háromkor kelnem. Nagyon megbántam már.

Kovács János maga kívánt változtatni. másokat meg „lapátra tettek”. Mint azt a fiatalembert, akinek arca most kő. szavai súlyosan kop- pannak:

— Az asszony azt mondja, miért téged bocsátottak el a sok hülye közül, talán te vagy a leghülyébb? Nincs becsületem, széthullott a világ körülöttem. Reggel eljövök, mint aki dolgozni megy, járom a várost, telefonálok, kilincselek, kopogtatok, s mindenhonnan égő arccal jövök el. Már-már én is úgy gondolom, semmire vagyok jó ...

Megtört lendülettel

A megyében még „rózsás” a helyzet. A segéd-, illetve betanított munkások is el tudnak helyezkedni, ha megbízhatóak, ha tanulni hajlandóak. Nógrádban, Szabolcsban és Borsodban egy munkahelyre már tízen is jelentkeznek, s elgondolni is rossz, mi történik akkor, ha az eddig ingázók hazaköltöznek. Végleg. Mert nincs rájuk tovább szükség, mert szűkülnek a lehetőségek. Ha az ígért szerkezetváltás valóra válik. Pest megyében is beáll az egyensúly, sokan kerülnek utcára. Átértékelődnek az emberben a kívánságok. újra kell gondolniuk, hogyan éljenek tovább. Kiutat jelenthet az átképzés, de főleg csak fiataloknak. a középkorú szaki már retteg, meg tud-e felelni, sikeres le- het-e még.

A munkanélküliség állapot. Átmeneti vagy végleges. Ám mindenképpen arra sarkall, hogy egyénenként és közösen értékeljük át eddigi tevékenységünket, életünket, s égessünk egymásba annyi erőt, amellyel elkísérhetjük hosszú útjára a szekeret. Mert ha nem is ülünk fel, attól még az a szekér kérlelhetetlenül továbbhalad.

Bellér Ágnes

Ha harc, legyen harc! (18.)

A tanácselnök ostroma

IVem adta volna egy vak lóért Hadarós György tanácselnök, hogy azon a hétfő délelőttön nem tartózkodott a tanácsházán. Kifinomult veszélyérzete ezúttal is megkímélte a nagyobb bajtól. Állítólag már a Defterdár és Vidéke Áfész főosztályvezetőjeként is azzal vívta ki vezetőtársainak csodálatát, hogy mire megérkeztek hozzájuk az ellenőrök, Hadarós eltüntetett minden árulkodó nyomot, s noha mindenki tudta, hogy legalább egymilliót vágott zsebre szabálytalanul, ártatlanságához és tisztességéhez — papíron — nem férhetett kétség. Néhány defterdári mindenható ennek ellenére úgy gondolta, szabadulni kell tőle. Javaslatukra választották a csibészesen jópofa, alacsony, vörös szeplős férfiút Harácson tanácselnöknek.

Ezen a délelőttön a gázosok központjában járt Defterdáron. Az iskolában ellene felizzó hangulatból ugyanis kikövetkeztette, hogy a gázkötvények tulajdonosai most már vagy a munkálatok megkezdését akarják látni, vagy a pénzüket követelik vissza a beígért nagy kamatokkal együtt.

— Tudod-e, mi újság, főnök! — fogadta köszönés helyett a gázosoktól csalódottan visszaérkezett Hadarást a kis gömbölyded Porkoláb Sarolta tanácstitkár. — Itt volt délelőtt egy csomó ideges ember, mindenfélét kiabáltak. Az öreg Kancsuka István azt mondta, elevenen megnyúz. Lárvái Antal fogadkozott, hogy élve elás a temető árkában. Csámpa Emánuel pedig le akarta szedni a Fabiléki Hátinagy-képeket a falról, hogy elviszi zálogba.

— Testületi döntés volt a kötvények kibocsájtása! — kiáltotta idegesen Hadarós.

— Csakhogy itt Harácson a testületi döntések mindig a legfőbb vezető akaratát szentesítik — jegyezte meg Porkoláb Sarolta.

— E fölött nem nyitok most vitát.

— Nincs is rá időd, főnök, mert úgy látom, megint jönnek!

Hadarós kinézett az ablakon, el- fehéredett, s csak ennyit mondott:

— Nem fogadok senkit!

Bement az irodájába és maga mögött becsukta a párnázott ajtót.

— Tudjuk, hogy itt van már! Láttuk a kocsiját! — kiabálta egy csoport élén Kuczug Leó, aki, miikor hírét vette a délelőtti tüntetésnek, szintén elérkezettnek látta az időt, hogy harcba szálljon könnyelműen kiadott pénzéért.

— Az elnök elvtárs senkit sem fogad — kiabálta Porkoláb Sarolta és a párnázott ajtó elé állt.

— Akkor majd fogadjuk mi őkéimét! — válaszolt eléggé kapatosán Nevetős Tóth Dani bácsi, a tekintélyes szénakazal-formázó és böllér. Belökte az elnöki szoba ajtaját, s az ingerült férfiak utánanyomultak.

De amilyen dühös lendülettel jöttek, olyan tehetetlenül torpantak meg a tárgyalóasztal mellett. A szobában nem volt senki. Kuczug Leó ismerte ki magát a leghamarabb a váratlan helyzetben. Ahogy a sarkig kitárt ablakszárnyakra esett a pillantása, elbődült, mint egy oroszlán.

— Hát nem megszökött! Kiugrott az ablakon! Az anyja istenit, menynyi esze van! De hiába, élve úgysem ússza meg, még ma elkapjuk!

Rövid vira támadt a haragos állampolgárok között. Néhányan rögtön össze akarták törni apróra az elnöki iroda berendezését, a józanabb többség azonban úgy vélte, elég, ha komoly figyelmeztetésként

felgyújtják Hadarós György villáját, sőt, a még higgadtabbak egyelőre beérték volna azzal is, ha éjszaka téglával betörik a tanácselnök ablakait.

Szitkozódva hagyták el valameny- nyien a tanácsházát. Néhány perc múlva Hadarós megszeppenve bújt elő irodájának ruhásszekrényéből, s mivel odakintről csípős hideg áradt be, diszkréten becsukta az ablakot, majd kiszólt a halálra rémült Porkoláb Saroltának, hogy hozzon be egy konyakkal bélelt kávét.

Bizony, így utólag nehéz lenne megmondani, beváltja-e a feldühödött tömeg a fenyegetését, s lángba borítja-e a lapos tetejű, de emeletes Hadarás-villát — hiszen például még a sok mindenhez értő Csámpa Emánuel sem tudta, hogy kéne a betontetőt felgyújtani —, Tyukodi Anasztáz megjelenése ugyanis váratlan fordulatot adott az eseményeknek.

Miután töviről-hegyire elmondatta magának, mi bántja honfitársait — pedig tudta ő azt már órák óta! —, megcsóválta a fejét és így szólott:

— Hát nem megmondtam annak idején a Könnyszárítóban? Az újság már akkor megírta, hogy az állam nem szavatolja az ilyen kötvények visszafizetését. De olvasnak is maguk újságot! Már akkor megmondtam, aki kötvényt vett, tekintse úgy, hogy pénzét a Szent Antal perselyébe dobta.

— Engem te ugrasztottál bele! — kiáltotta eltorzult arccal Kuczug Leó.

— A szívem sajog, ahogy magukra nézek — folytatta Tyukodi rendíthetetlen nyugalommal. — Éppen ezért teszek egy nagylelkű ajánlatot. Aki holnap délután a házamhoz elhozza a kötvényeit, és saját kezével írott levelében felkér azok megvételére, hát üsse kavics! én kifizetem maguknak a kötvények névértékét. De levelükben ne felejtsenek ezért köszönetét mondani nekem, mert anélkül a kötvényük sem kell. Na, minden jót!

Tyukodi komótosan elballagott az autójához, s már rég eltűnt a megrökönyödött emberek szeme elől, amikor a tömeg még mindig zavartan hallgatott.

— Jó gyerek ez az Anasztáz! — törte meg végül a csendet Nevetős Tóth Dani bácsi. — Csak írni ne kéne, mert nem áll rá a kezem. De ha muszáj, hát egye fene. Fontos, hogy újra nálam lesz a pénzem.

Kuczug szótlanul indult hazafelé. Mit forgathat a fejében, mit talált ki csavaros agyával már megint ez a csirkefogó? — tűnődött magában.

Másnap délután Tyukodi három tucat kötvényt vett át a kérelmekkel és köszönetekkel együtt. Kuczug nem jött eladni hozzá. Az elmúlt év eseményei megtanították rá, Tyukodi bármit csinál is, abból biztos haszna származik. Tehát jótékonykodni sem fog ingyen. Márpedig egykori komájának a hasznát semmiképp sem szerette volna növelni.

(feleségével egész este azon tű•* nődtek, miért íratta alá nagylelkűnek látszó szomszédja a kötvényeladókkal a következő nyilatkozatot: „Alulírott, ezennel kérem felvételemet a harácsi Magyar—Török Baráti Körbe, amelynek az elnöke Tyukodi Anasztáz.”

Hadarós Györgynek senki sem okozott kárt, csupán az utcán fordították el fejüket az emberek, amikor szembetalálkoztak vele.

Cseri Sándor

APÄTI-TÖTH SÄNDOR: TALALT KÉPEK N015