Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-23 / 305. szám
Ügyfélfogadási rend Véleményt kérnek Az utóbbi esztendőkben már sokszor változott a tanácsi ügyfélfogadás időrendje. A tanácstagok a legutóbbi ülésen kézhez kaptak egy tervezetet, ameb et majd legközelebbi ülésükéin véglegesítenek. A nyílt várospolitika jegyében most e tervezetet mi is közöljük azzal, hogy akinek észrevétele, megjegyzése van, azt juttassa el a városi tanács titkárságára, akar szóban, akár telefonon, akár írásban. Az általános munkarend tehát a javaslat szerint a következő: hétfő 7.30—16, kedd 7.30—16, szerda 7.30—18, csütörtök 7.30—16. péntek 7.30—13.30. A tisztségviselők ütemterv alapján, szerdánként 8-tól 10, illetve 15.30-tól 18-ig fogadnák az ügyfeleket. A szakigazgatási szervek vezetői és dolgozói minden héten hétfőn 13.00—16, szerdán 7.30—18, pénteken 7.30—12-ig. tartanának ügyeletet, ügyfél- fogadást. A tanács várja tehát a véleményeket. jelentkezzen a károsult Lopott kerékpár A Nagykőrösi .Rendőrkapitányság kéri annak a károsultnak a jelentkezését, akinek ez év november 28-án, Nagykőrösön, a Vénusz presz- szó előtti kerékpártárolóból ismeretlen tettes eltulajdonította piros színű, RA 049095 vázszámú női kerékpárját. Jelentkezni a Nagykőrösi Rendőrkapitányság fsz. 11-es szobájában, vagy telefonon az 51-777 szám 21-es mellékállomásán lehet. A jövő héten Mesterkurzus Vásáry Tamás, a Londonban élő világhírű magyar zöngoraművész dgeejnber 27- től 30-ig mesterkurzust tart a Zeneművészeti Főiskolán. NAGYKŐRÖSI Kicsiny fiivészkertek A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII, ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1988. DECEMBER 23., PÉNTEK Ha szomjazik, agyontermi magát Szépreményű utód az ilonca Nagy tudományú növénynemesítők szorgalmának köszönhetően szinte esztendőnként megjelenik valami új sláger a gazdaboltok kínálatában. A már egyébként is népes uborkacsalád is gyarapodott a közelmúltban néhány szépreményü utóddal, közöttük is a legtöbbet ígérő az ilonca nevű. Ha igaz a jellemzés, amit e növényről adnak a szakemberek, akkor valóban egyike lehet az utóbbi idők legkedvezőbb tulajdonságú uborkafaj- táinak. Természetesen mindez majd a termőföldön derül ki, mindenesetre a próbatermesztések során sok pozitív tapasztalatot gyűjtöttek össze róla, így minden bizonnyal nálunk is többen megelőlegezik majd az iloncának a bizalmat. júliusban szedhető Korai, nagy hozamokra képes, konzervipari feldolgozásra alkalmas fajta. Főként tám- rendszeren, de bőséges öntözés mellett síkművelésben is sikeresen termeszthető. Virágzata zömmel nőivarú — innen a nagy hozam —, s igen lényeges tulajdonsága még, hogy lisztharmatra nem érzékeny. A hazai klíma lehetővé teszi, hogy elégséges május közepe körül elvetni, ilyenformán a szedés kezedete június végére, július elejére tevődik. A korábbi termesztéshez értelemszerűen ajánlatos az uborkapalántákat előnevelni, és május közepén a termőterületre kiültetni. Figyelmeztet a tűzoltóság Meggyúlhat a karácsonyfa A tűzoltó-parancsnokság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a karácsonyi ünnepek és az iskolai szünidő alatt fokozottabban kísérjék figyelemmel gyermekük játékát, és gondoskodjanak felügyeletükről. A karácsonyi ünnepek alatt kísérjék figyelemmel a fenyőfákon elhelyezett gyertyákat, elektromos égőket, hogy azok sugárzó hőjétől, illetve lángjától tűz ne keletkezhessen. Az elmúlt évben több ilyen eredetű tűz volt. A propán-bután gáz tűzvédelmi előírásait szigorúan tartsák be. Palackcsere alkalmával a tömítést ki kell cserélni, nehogy gázömlés következzen be. A gázpalackot csak nyomáscsökkentővel szabad használni. Az összeszerelt készüléket csak habzó oldattal szabad ellenőrizni. Húst csak szélcsendes időben, nem éghető anyagú berendezésben szabad füstölni, az épülettől 8 méter távolságban és felügyelet mellett. A füstölés befejeztével a tüzet, parazsat el kell oltani. Szabálytalan húsfüstölésből eredően az idén már történt tűzeset. Ha a körültekintés, gondosság hiánya miatt elszabadul a tűz, ha figyelmen kívül hagyják a tűzvédelmi előírásokat, nagy károk keletkezhetnek, tragédiák történhetnek. Óvjá lakását, otthonát, saját és mások épségét! Az ilonca esetében különösen fontos betartani a tápanyag-utánpótlás és öntözés szabályait. A szárazság, a tápanyagszegény talaj, illetve az előbbi tényezőből következő élettani rendellenességek gyors letermésre serkentik a növényt, ezt úgy is mondják, hogy agyontermi magát. Hatékony öntözőberendezések szükségesek tehát, ilyenek lehetnek a csepegtető öntözés vagy a lyuggatott gégecsöves megoldás. A szórófejes és gégecsöves öntözés már nem igazán bevált módszer. Különösen nem az a barázdás locsolás, ekkor ugyanis az áramló víz a tápanyagok jelentős hányadát kimossa a talajból, jóval több műtrágyára lesz szükség. A tenyészidőre szóló tápanyagmennyiséget zömmel fejtrágyázáskor kell a talajba juttatni. Alapdózisnak megteszi a négyzetméterenkénti 5—10 kiló istállótrágya, 5—6 deka szuperfoszfát, 3—4 deka kálium műtrágya és az ültetés előtt kiszórt 2—3 deka nitrogén hatóanyagú műtrágya. A folyamatos, de kis adagú fej- trágyázás jelentőségét köny- nyen beláthatjuk, ha ismerjük a növény gyökérzetét. Az uborka sekélyen gyökerezik, még a túladagolt csepegtető öntözéssel is hamar kimosható a tápanyagfelvevő zónából a műtárgya. Tehát az öntözővízzel arányos tápanyag-adagolás mellett fejlődik szépen az uborka, de szükséges a csa- nadék utáni rendszeres pótlás is, A méhek és a hozam A tápanyaghiányt sokféle tünet jelzi, de ezek többnyire együttesen jelentkeznek, így az avatott szem könnyen megállapítja a diagnózist. Egyértelmű a helyzet, ha a szár felső szintjén nem jönnek oldalhajtások, a levelek kisebbek a kelleténél, világoszöld vagy sárgás színre váltanak. Ugyancsak tápanyaghiány az oka annak is, ha a terméskezdemények elaprósodnak, elpusztulnak. Abban az esetben viszont, ha a terméskezdeményeknek csak egy része hal el az egészségesek mellett, akkor a meg- porzás elmaradására következtethetünk. Ahol nagyobb területen termesztenek uborkát vagy több kisebb parcella van egymás szomszédságában, igen hasznos a méhcsaládok telepítése is. Egv-egy rovarcsalád 300—400 méteres körzetben elvégzi a megporzást. A tapasztalatok szerint méhek nélkül 20—40 százalékos terméskiesés is előfordulhat. A Kossuth Lajos Általános Iskola 4/B osztályos kisdobosai arról híresek, hogy rendszeresen segédkeznek az öregeknek ház körüli munkájukban. Az idősek napközi otthonában pedig időnként műsoros estet is rendeznek a hálás közönségnek. Az csak természetes, hogy a város legidősebb lakóinak születésnapját is számon tartják. A minap Sarkadi Istvánná Erzsiké néni otthonába látogattak el, aki idén töltötte be 100-ik életévét. Mondani sem kell, hogy a hosszú élet titkáról is kifaggatták az ünnepeltet. Kiderült, nincs ab- ' ban semmi titok, tevékeny életet kell élni, tisztelni kell embertársainkat, és’ ne hagyjuk eluralkodni magunkon káros szokásainkat. Sok igazság lehet ebben, mert Erzsiké néni korához képest jó egészségnek örvend, Mint említettük, az ilonca lisztharmatra nézve rezisztens, igényli viszont a peronoszpóra elleni védelmet. Bár intenzív fajta lévén, lombozata kisebb, mint a régebbi hagyományos fajtáké, ennek ellenére folyamatos vegyszerfedettséggel tartható távol tőle a betegség. Többféle szert használhatunk, Dithane, Zineb, Ridomil, San- dofan, Curcate, Mikai és Da- cortil jöhet szóba. Tripsz és poloskák Takácsatka-fertőzés esetén a Pol-Akaritox, Bi—58, Sinora- tox, Mitac, Unifosz, Torque, valamint a Foszfation nevű szerek alkalmazhatók. Tripsz és a levélpoloskák ellen a Bi— 58, Sinoratox, Foszfation, Unifosz a szakemberek által ajánlott hatásos vegyszer. My. J. Demján Sándor keze is benne van Mégis gyógyszer a Celladam? Kovács Ádám pilisborosjenői feltaláló nevét nem lehet elválasztani a küzdelemtől. Sok beteg, akiről lemondtak az orvosok, egyetlen mentsvárnak tartja Kovács Ádám szerét. A pilisborosjenői feltaláló, aki évek óta szélmalomharcot folytat gyógyszeréért, műszaki szabadalmainak bevételéből finanszírozza a Celladam előállításának költségeit, s így a több mint tízezer beteg ingyen jut hozzá. Pontosabban csak jutott, hiszen az utóbbi időben már ezért is fizetni kell. Egy hónapra az adagot úgy kaphatják meg a betegek, ha vásárolnak mellé kétezerötszáz forintért gépkocsihoz használatos elektronikus gyújtást. — Már minden ismerősöm ilyen berendezést használ — meséli barátnőm, aki sajnos, fiatal kora ellenére szintén a Celladam tói várja gyógyulását. Vallja, hogy életét egyedül annak köszönheti. Megunta a jótékonykodást Kovács Ádám, vagy prózaibb okok vezették az árukapcsolás bevezetéséhez? — Anyagi okok miatt kellett valami megoldást keresni. Mivel nem volt módunk továbbra is ingyen a betegek rendelkezésére bocsátani a szert, két út állt előttünk. Vagy abbahagyjuk a betegek ellátását, vagy kitalálunk valamit, hogy legalább a rezsink megtérüljön. Ezért volt az árukapcsolás a gyújtással, ami egyébként saját szabadalmam. Májusban vezettük be, de van egy jó hírem. Azok, akik most vásárolnak, már ismét ingyen kapják a szert. Nehezen ugyan, de végül csak kihúztam valamit Kovács Ádámból a változás okáról. — Erről legfeljebb Demján Sándor adhat magának felvi-. lágosítást. Ha Demján Sándort, a Magyar Hitelbank Rt. elnök igazgatóját nem is sikerült elérni, telefonvégre kaptam Jánokiné dr. Balogh Máriát, a vegyipari főosztály vezetőjét. — Létrejött egy korlátolt felelősségű társaság a Magyar Hitelbank Rt., a Celladam Kisszövetkezet, a Medimpex, a KIOSZ és a Kisipari Termeltető Vállalat közreműködéséve) a szer kivizsgálására Biofarm néven. Most folynak az előkészületek a klinikai vizsgálatok elvégzésére. — Mikor tudhat meg az eredményről valamit a nagy- közönség? — Mivel rendkívül felfokozott kíváncsisággal várja a közvélemény az eredményt, igyekszünk minél gyorsabban tájékoztatni az embereket. Várhatóan január végére erre sor is kerülhet. — Ezek szerint bíznak a szerben és fantáziát látnak a Celladamban? — Igen. És reméljük, hogy mihamarabb gyógyszer leiz belőle. A társaság létrejötte és az, hogy a Medimpex is részt vesz a vállalkozásban, arra enged következtetni: a külföldi forgalmazást is számításba vették. Fiedler Anna Mária A rádió kora reggeli híradásában, sok más mellett bejelentették bizonyos termékek áremelését Már edzett vagyok, de haragos háborgásomat mégis töredelmesen el kell ismernem. Alig tudomásul véve a napilapok áremelését, most megint a pénztárcám ellen történik merénylet. Ami igaz, az igaz, kályha, tűzhely és Libero vásárlásában már nem vagyok érdekelt. Kényelem, biztonság, higiénia — hirdeti a televízió a Libresse intim betét használatát már jó ideje — s ezzel ötletesen igazat is állít. Amikor évekkel ezelőtt külföldön járva először láttam ezt a terméket, nagyon is vágytam arra. hogy nálunk is kapható legyen. Bár megjelenésekor sem volt az ára a fizetésekhez méretezve, de a találó jelzők igazát valóságban tapasztalva áldoztam rá, áldoztunk rá. Tudatosan írom így, múlt időben, mert a tizenöt százalékos áremelés sokak számára, úgy gondolom, megkérdőjelezi további rendszeres használatát. Bár a termék kényelmes, biztonságos, higiénikus jellege megmarad, megnövekedett ára miatt meggondolandó a használata. A jelzett termék árának emelését, az import alapanyag árának emelése tette in- dokolttá — hallottuk a rövid tájékoztatóban. Így hát a megMár edzett vagyok Ismét a vevő fizeti meg emelkedett előállítási költséget a vásárlónak kell megfizetnie — ha bírja. Ha nem, lemondok-lemondunk a kényelemről, biztonságról, higiéniáról, s lépek-lépünk egyet visszafelé a korábbi gyakorlatot folytatva. Gyakran halljuk más országokkal való összehasonlításban, hogy személyi higiénés vonatkozásban van még előbbre lépni valónk. E fejlődéshez, nézetem szerint, elengedhetetlen feltétel lenne, hogy bizonyos egészségügyi és testápolási cikkek elérhető áron kerülnének forgalomba. Példának említeném a fogkrémet, melynek hatékony változata ma már 20—40 forintért kapható. Egy négy tagú családnál az már önmagában sem csekély összeg, feltéve, ha elemi szükségletük a rendszeres fogmosás. Nem esve túlzásokba, kizárólag magyar szappan és dezodor használatával az ilyen jellegű kiadások jelentősen növekednek. A más kategóriába eső, bár szükséges Libresse korábbi árával is terhelte az egyre vékonyodó pénztárcánkat, mert nemcsak ebben a vonatkozásban lett drágább az élet E mostani áremelés a fiús családokat nem érinti annyira, ők tehát fellélegezhetnek — egyelőre. Csak a vasút és a posta már bejelentett áremelési szándéka szegheti örvendezési kedvüket. Bizonyos korig viszont Liberóra mindkét nemnek szüksége van, s az is drágább lett. A dolgozó, tanuló nők életvitele elismerten nehéz. Napjainkban már annyiféle az elvonás, hogy nem lett volna szabad az áremelés mellett dönteni — sem a nők, sem a gyermekek rovására! Sz. J. Pénteki sportműsor Teke. Temetőhegyi tekecsarnokban, 15 órakor: Konzervgyári KISZ—Arany Tsz. 16 óra 30-kor: Mészáros Tsz B— Áfész Sportbüfé A. 18 órakor: Áfész Sportbüfé B—Rendőrség, városi Téli Kupa-csapatmérxő- zés. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap A hosszú élet titkáról beszélt Fmi néni százesztendős A városgazdálkodási vállalat nemrégen felújított virágboltja nemcsak a névnapokra készül fel virágválasztékkal. Sokan itt vásárolhatták meg a karácsonyi ajándéknakvalót is. Pallai Jőzsefné (képünkön) pozsgásokból, kövi virágokból varázsolt mini füvészkertjei nagyon kelendőek (Varga Irén felvétele) eddig még nem volt kórházban sem. Mint képünkön is látható, meghatódva fogadta a gyerekek jókívánságait. (Varga Irén felvétele)