Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-19 / 301. szám
Az eddigi legjobb szereplés Az Izzó kitett magáért Az újonc labdarúgócsapatok életében a második évad a legnehezebb — írták a lapok, nyilatkozták a váci vezetők az 1988—89-es nemzei bajnokság rajtja előtt. Nos, a Váci Izzó MTE együttese az őszi idényben minden várakozást felülmúlva a hetedik helyen végzett úgy, hogy az őt követő Békéscsabát 5 ponttal előzi meg. Pedig a nyár végén cseppet sem volt irigylésre méltó helyzetben megyénk reprezentáns gárdája. Szurkolói körökben is sokan biztos kiesőnek tekintették az új szakvezetővel és néhány frissen igazolt fiatal játékossal rajtoló kedvenceiket. Palicskó Tibor csapata azonban rácáfolt a kétkedőkre, az egyesület eddigi legsikeresebb szereplését tudhatják maguk mögött Kósáék. A nagy szakmai tudással és rutinnal rendelkező szakvezető kollégájával, Vass Lászlóval hihetetlenül rövid idő alatt kovácsolt össze ütőképes csapatot a rendelkezésre álló keretből. Mindehhez azonban kellett a játékosok megfelelő hozzáállása, a hallatlan győzni akarás. A Vác ismét felvonultatta azon erényeit, amelyekkel tavaly meglepte az egész magyar fociéletet. Nincsenek sztárok, kiemelkedő egyéniségek, de van egy csapat. Egy olyan erős, lelkes együttes, amely nem ismerve lehetetlent, az utolsó másodpercekig fogcsikorgatva küzd a győzelemért. A rajt jól sikerült, az öröm mámorában senki sem tudhatta, hogy a szezon másik sikercsapatát, a Videoton nagyszerű gárdáját győzte le az Izzó. A jó formát sikerült átmenteni az Üllői útra is, az eredményességet már kevésbé. A fanatikus közönség által űzött FTC drámai csatában, szó szerint legyűrte a váciakat. Géléi a kapuban, Balogh az ellenfele kapuja előtt remekelt, a középpályás sor erősebb lett az előzőnél. A következő három találkozón nyolc pont volt a zsákmány, s egyre szebben, stílusosabban focizott a csapat. Így mindenkit meglepett a Zalaegerszeg elleni otthoni fiaskó, de az újabb két győzelem elterelte a figyelmet a közelgő hirtelen visszaesésről. Pedig a játékban már jelentkeztek furcsa jelek. A kilencedik fordulóban aztán robbant a bomba: Szombathelyen súlyos vereséget szevedett a Vác. A sorokat nem sikerült megnyugtatóan rendezni, a Budapesti Honvéd két, az MTK-VM három pontot vett el a piros-kékektől. Nem is a kudarc, az addig igen erősnek vélt védelem összeroppanása, gólképessége képesz- tett el mindenkit. Sikerült azonban rendet teremteni, nemcsak a lábakban, a fejekben is, és a hajrában négy találkozón tíz pontot gyűjtöttek Hermannék. A kiesés réme nem fenyegette a csapatot, a 9. helynél hátrébb nem olvashattuk a Vác nevét a táblázaton. Szerencsére az idény kellős közepén kirobbant bundabotrány nem érintette a Duna-parti együttest. Így Palicskó Tibor nyugodtan építhette, formálhatta a soroKi a legjobb a jók közül ? Battai sportnap Jól sikerültek Százhalombattán a városi sportközpontban a hét végén lebonyolított ifjúsági sportnapok. Pénteken este a minifocitornát, szombaton a 3. számú óvoda családi sportvetélkedőjét tartották a sportcsarnokban. A programot a 100 Folk Celsius koncertje folytatta. Délben az általános iskolák közötti sportvetélkedőt bonyolították le. Délután ismét focitorna következett, majd sportvetélkedő; a műsort este diszkó zárta. Vasárnap került lebonyolításra a páros lábteniszbajnokság. Erre Siófoktól Vácig az egész országból jöttek a „profik”. A 200 forintos fejenkénti nevezési díj ellenére nagy mezőny gyűlt össze, hogy eldöntsék, ki a legjobb a jók közül, és ki nyeri el az első helyezetteknek járó művészeti alkotásokat (Hancsovszki János felvétele) kát. Sikerült megtalálni a legideálisabb összetételt, a Vác ismét tudatosan érett csapatjátékot felmutatva futballozott. Géléi néha messze átlagon felüli teljesítményt nyújtott a háló előtt, Talapa végig kiemelkedő játékkal irányította a védelmet. A csapatkapitány Kosa középre állításával a középpályás sor nagyot erősödött, számos mérkőzés megnyerésében volt nagy érdeme ennek az alakzatnak. S bár a csatársor a gyors támadók távoztával valamelyest lassult, az eddigieknél sokkal gólratörőbb és eredményesebb lett. A labdarúgást pedig gólra játsszák. Vácott mindenki elégedett az őszi teljesítménnyel, de nem megelégedett. Nem is lehet senki az, mert a túlzott elbizakodottság visszájára fordulhat. Az idény közbeni hirtelen visszaesés időben jött figyelmeztetés volt, remélhetőleg tanultak belőle mind a játékosok, mind a vezetőik. Széles Tamás Hír tap SPORT 1988. DECEMBER 19. Az 51. hét Totóeredmények 1. Ascoli—Roma 2 2. Como-Fiorentina 1 3. Internazionale—Juventus x 4. Lazio—Pescara x 5. Pisa—Verona 1 6. Bari—Avelíino x 7. Catanzaro—Cremonese 2 8. Licata—Reggina X 9. Monza—Ancona 'x 10. Padova—Cosenza 2 11. Parma—Udinese x 12. Piacenza—Genoa 2 13. Sambenedettese—Brescia I Pótmérkőzések t 14. Torino—Milan R 15. Messina—Taranto 1 16. Empoli—Barletta 1 IVvcrt, de kieseti a Rába Kézilabda KEK és BEK A férfi kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájának nyol- caddöntőjében a veszprémi VÁÉV-Bramac együttese szombat este Svájcban visszavágót játszott. A magyar csapat a hazai 34-21-es győzelem után ezúttal idegenben 24-14 (13-4) arányban nyert a pfadi Winterthur ellen és biztosan jutott tovább. Vasárnapi férfi kézilabda BEK-mérkőzésen a Rába ETO ötgólos hátrány ledolgozásáért küzdött. A győriek ugyan győztek, de svéd ellenfelük jutott a legjobb 8 közé. Rába ETO— HK. Drott Halmstad 23-33 (11-10) Jól indult a mérkőzés a hazaiak szempontjából, hiszen tíz perc leforgása alatt Oros kapus két hetest is védett. Az akciók jól sikerültek, 3 góllal elhúzott a Rába ETO. Ezután jött egy huzamosabb rövidzárlat, s a svédek kiegyenlítettek (5-5). A Rábának ebben az időszakban nem ment a szélsőjáték, és csak a középső emberek viszonylagos gólképessége eredményezett 1-2 gólos vezetéseket. Nem sikerült elhúzni, amikor pedig felcsillant a remény, Iváncsik hetest hibázott. A félidő befejező perceiben Oros kapus hiába remekelt, társai Tóthon kívül nem tudtak felnőni hozzá, és csak sovány, egygólos előnnyel kezdhették a második játékrészt. A Rába a második félidőben, a 11. percben érezhette azt, hogy visszatért a remény, 16-13-as vezetésnél. A győri csapat azonban nem tudott élni a lehetőséggel, amiben közrejátszott több játékosuk indiszpo- náltsága, valamint a svéd csapat nagyon taktikus játéka. A vendégek remek erőnléttel A világklasszis jobbszélső, Iváncsik Mihály várakozáson alul szerepelt rendelkeztek. Ezt bizonyítja, hogy hat mezőnyjátékossal játszották végig a mérkőzést — csere nélkül. Az egygólos magyar győzelem ellenére a Halmstad 45-41-es gólkülönbséggel továbbjutott. Teremlabdarúgók tornája Táncos lábú góllövők Az SZTK—VOSE összecsapáson a vendégek 2-1 arányban verték a hazaiakat. Képünkön Czanka bombáz Pincés kapujára (Hancsovszki János felvétele) Cegléden a selejtezőkkel folytatódott a Pest megyei teremlabdarúgó-kupa a hét végén. A tornacsarnokban a már korábban megszokott nívós rendezésben szombaton hat csapat mérte össze erejét. A győztes dabasi Fehér Akác kiemelkedett a mezőnyből, nagy tudáskülönbség mutatkozott a javukra. Egyébként a nap 14 találkozójának többsége gyenge színvonalú játékot hozott, a kivételt, a jobb teljesítményt a Dabasi ÉKÜ— Monori-erdő és a Fehér Akác —Üllő összecsapások hozták. A kisorsolt 15. mérkőzésre nem került sor. mivel annak egyik résztvevője, a Pilis minden bejelentés nélkül távozott a helyszínről. Az A csoport eredményei: Pilis—Törtei 4-2, Fehér Akác—Dabasi ÉKÜ 5-1, Üllő—Monori-erdő 7-1, Fehér Akác—Pilis 4-0, Üllő—Törtei 5-1, Dabasi ÉKÜ—Monori-erdő 5-4, Üllő—Pilis 8-3, Monori-erdő— Törtei 3-2, Fehér Akác—Üllő 5-1, Monori-erdő—Pilis 2-2 (a hétméteresek után a Monori-erdő 2. a Pilis 1 pontot kapott.), Dabasi ÉKÜ—Törtei 10-1, Fehér Akác— Monori-erdő 9-0, Üllő—Dabasi ÉKÜ 5-3, Fehér Akác—Törtei 11-0. Az A csoport végeredménye: 1. Fehér Akác, Dabas. 2. Üllő, 3. Dabasi ÉKÜ, 4. Monori-erdő, 5. Pilis. 6. Törtei. Vasárnap újabb öt csapat találkozott. Mérkőzéseiken az előzőekhez hasonlóan nem a magas színvonal, hanem egy jogosulatlanul szerepeltetett játékos adta a témát. A Magiód legyőzte a Ceglédi VSE-t (3-2-re), majd a dabasi Lila Akácot (8-0-ra). A vesztesek óvás után kapták meg a győztesnek járó 3 pontot. így a Maglód a szabályok érthetetlen be nem tartása miatt elvesztette a már megnyertnek hitt első helyét, mely így a későbbiekben a dabasi fiatalok és a házigazdák között dőlt el. Az első bekapott gólra a Ceglédi VSE 6-tal válaszolt, és így a másik csoportgyőztes a dabasi Fehér Akác társaságában továbbjutott a január elején sorra kerülő következő selejtező fordulóba, a négy ceglédi csoport győzteseinek körmérkőzéses találkozójára. Vasárnapi eredmények: Ceglédi VSE—Nyáregyháza 5-1, Lila Akáo —Kakucs 4-3, Ceglédi VSE—Maglód óvás után 3-0, Kakucs—Nyáregyháza 5-3, Lila Akác—Maglód (óvás után) 3-0, Kakucs—CVSE 3-3 (büntető rúgásokban a Kakucs bizonyult Jobbnak), Nyáregyháza —Lila Akác 4-1, Maglód—Kakucs 5- 5 (a büntetőket a Maglód rúgta Jobban), Ceglédi VSE—Lila Akáo 6- 1, Nyáregyháza—Maglód 6-2. A B csoport végeredménye: X. Ceglédi VSE, 2. Kakucs, 3. Nyáregyháza, 1. Lila Akác. 5. Maglód. Ungureán László Vasárnap folytatódott Szi- getszentmiklóson a Csepel Autógyár sportcsarnokában a megyei teremfoci-bajnokság, összesen 11 csapat „A” és „B” csoportban kergette a labdát. A játékidő most is kétszer 15 perc volt, és népes szurkoló- tábor biztatta a csapatokat A legtöbb gól a Kiskunlachá-a— Isaszeg összecsapáson született. ahol a lacháziak 8 alkalommal találtak ellenfelük hálójába. Egyébként a találkozók jó részén szinte fej fej mellett szerepeltek az együttesek, s kis híján döntetlent is elérhettek volna. A folytatás január 8-án lesz. Eredmények: Szigetújíalu—Bu- gyi 3-2, Kiskunlacháza—Isaszeg 8-1, Tököl—Transsylvánia 0-1, VOSE—SZTK 2-1, Dunavarsány— Inárcs 3-1, Kiskunlacháza—Szigetújfalu 2-3, Bugyi—Tököl 4-2, Isaszeg—Transsylvánia 4-3, Erdély —Inárcs 0-3, VOSE—Dunavarsány 8-4, SZTK—Erdély 5-2. Az „A” csoport végeredményei Szigetújfalu, 2. Kiskunlacháza, 3. Bugyi. A „B” csoport eredményei: l. Dunavarsány, 2. VOSE, 3. SZTK. N. P. J. Körkérdés Első a dopping Az Associated Press hír- ügynökség most már hagyományosan körkérdést intéz a világ hírszolgálati irodáihoz, hogy véleményük szerint mi volt az esztendő legnagyobb szenzációt kiváltó sporteseménye, megfogalmazásuk szerint: „az év sztorija”. Idén két, egymáshoz szorosan kapcsolódó negatív történés érdemelte ki az első helyet, méghozzá jelentős különbséggel. Ez pedig nem más, mint a dopping a sportban és a kanadai Ben Johnson kizárása, olimpiai aranyérmének visszavétele tiltott testépítő szerek miatt. A második helyre sem egy konkrét mérkőzés vagy eredmény került, hanem a keleti és nyugati országok közös részvétele a szöuli olimpián. Az egyéni teljesítmények közül Steffi Graf grand slam-teljesítéséi értékelték a legmagasabbra. A Pest Megyei Vendég látói pari Vállalat versenypályázat útján szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteket: 048. sz. Aranyholló kisvendéglő, Gyál, Nagykőrösi u. 134. 353. sz. Magyar étterem, Cegléd, Rákóczi út 10. 372. sz. Kerekkáposzta vendéglő, Vecsés, Vörös Hadsereg útja 86. 240. sz. Csini presszó, Gyál, Tóth Árpád u. 19. 363. sz. Fészek vendéglő, Monor, Kossuth u. 75. 430. sz. Fülemüle büfé, Vasad, Kossuth u. 30. Tájékoztató adatokat, január 9-étől a Ceglédi igazgatóság ad. Címe: Cegléd, Kossuth tér 10/A. A versenytárgyalás január 24-én - kedden - 14 órakor lesz a Kossuth étteremben: Cegléd, Rákóczi út 1. Ismerkedj, barátkozz, motorozzál! Túra, cross, Jövőre ünnepli megalapításának negyedszázados jubileumát a váci DCM SE motorosklubja. Ebből az alkalomból kerestük fel Szőke Pált, az egyesület elnökhelyettesét, hogy a klubról beszélgessünk. — Kik lehetnek a tagjaik? — Bárki, aki a motorkerékpárral vagy segédmotor-kerékpárral rendelkezik. Csupán a klubtagsággal járó szabályokat kell betartaniuk. — Mit csinálnak egy ilyen klubban? — Mindent, ami a motorozással összefügg. Fő tevékenységünk a túramotorozás, a tereptúraverseny és a cross. Szervezünk sportutakat, motoros találkozókat itthon és külföldön is. Azok a tagjaink pedig, akik az enduró motorozás hívei, részt vesznek a hazai országos bajnokságon. Szerelik és építik a gépeiket. A crossos tagjaink indulnak a különféle fokozatú versenyeken. Jelenleg az OB I és II-ben van résztvevőnk. A fentieken kívül a klubunk minden tagja a szabályokon belül nevezhet a motoros ágazatokba. Hogy mi itt a kínálat? Hát... például veterán j motorosokkal való foglalkozás, országúti túraversenyek, mini gyorsasági futamok. A klubunk öntevékeny, önigazgató szervezet, bár a DCM támogatását élvezi. A sportolási költségeinket nagyrészt magunk fedezzük. Versenyre indul a motorosklub két tagja — Mit nyújt a klub a tagjainak? — Amit a legfontosabbnak tartunk, összefogó, sportbaráti és szakmai társaságot. Jel- szónk is, hogy ismerkedj, barátkozz, motorozzál. Szép Arany János utcai klubunkban megbeszéljük a motorosvilág legfrissebb információit. Van színes tévénk, videónk. Tudunk sátrat és hálózsákot kölcsönözni. Tagjainknak jogi és érdekvédelmi tanácsot adunk. — Kik a tagjaik? — Idősek és fiatalok egyaránt. Sokan már a harmadik generációt hozzák közénk. Ez így szép, így természetes. Sajnos anyagi okok miatt most mintegy 200-an vagyunk, szükségünk van a fiatalításra. Szívesen látjuk a kismotorotokat, s túrát, vetélkedőt, foglalkozást szervezünk a számukra. — Mi kell a tagfelvételhez? — Egy fénykép, személyi adatok és a 12 forintos igazolványunk. A tagdíjunk egy évre 150 forint. Aki önálló keresettel nem rendelkezik, az 90 forintot fizet. Sorkatonáknak 50 forint. — Mikor vannak a klubnapok? — Hétfőn, szerdán és pénteken 17 és 19 óra között. Üj tagjainkat várjuk. Nagy Péter János