Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

X-X V (— -----------------------------------------------------------w­Á LTALÁBAN L ehet, hogy első olvasásra furcsán hat a tény: je­lenleg Szentendrén ötvenhárom egyesület, egyesü­let jellegű kör, társaság tevékenykedik. Ha ma még ötvenhárom ... Meglehet, a hírlapíró ottjárta és e sorok megjelenése között eltelt rövid időben újabb csoportja jött létre az állampolgároknak, szövetkezvén valamilyen közös cél, eszme szolgálatában. Lehet, hogy első olvasásra furcsán hat a tény: mi nem érzünk benne semmi furcsa­ságot. Amint abban sem, hogy egy másik városban a Ma­gyar Demokrata Fórum helyi csoportja találkozóra hívta az országgyűlési képviselőt. A nagyszámú érdeklődő előtt lezajlott beszélgetés hasznos eszmecserének bizo­nyult. Amint az sem hoz zavarba bennünket, hogy az alakulóban levő, irodalmunk valaha volt jelesét név­adójául választó társaságban az elsők között lépett be — egy harmadik településen — a városi pártbizottság titkára. Igaz, a szervezők némi zavart mutattak, amikor az új tag a belépési nyilatkozat kitöltése után közölte, leg­közelebb újabb jelentkezőket hoz magával, mert néhány elvtársa örömmel vállal részt a formálódó feladatok végrehajtásában ... S azon sem akadunk fenn, amikor — a negyedik helyszínen — az újonnan alakult társadalmi szervezet helyi csoportja első lépésként a népfrontbizott­sággal keres kapcsolatot, mert seregnyi dologban látja hasznosnak, szükségesnek az együttműködést. Az ilyen és hasonló tapasztalatok birtokában tehát a hírlapíró habozás nélkül felel a mellének szegezett kér­désre. A kérdés az volt — egy most frissen választott, ún. egytestületes nagyközségi pártbizottság titkára tette fel —, általában mi a célszerű magatartás az újonnan létrejött, esetleg létrejövő egyesületekkel, körökkel, klu­bokkal, azaz a társadalmi önszerveződés különböző cso­portjaival kapcsolatban? A válasz nem lehetett más, csakis az, hogy nincsen általában megjelölhető magatar­tás, hiszen .... Hiszen szinte minden egyesület, kör, tár­saság más és más célokat, eszméket követ, feladatokat vállal, tagságuk összetétele is erősen eltérő, arról sem elfeledkezve: a helyi csoportok gyakran a kapcsolatok keresésével, az együttműködési készség kinyilvánításával kezdik tevékenységüket. Zavarok persze itt is, ott is vannak. Legtöbbször éppen a szerepértelmezések bizonytalanságai, az előítéletek okozzák ezeket a zavarokat. Amint tagadhatatlanul lé­nyeges a hatása helyben, főként a kisebb településeken, de a városokban is, az ún. habitusnak, azaz a résztvevők — a mindkét oldalról résztvevőig — egyéniségének. Van­^ PEST MEGYEI VILÁG PRO LETÁR JflI, EGYESÜLJETEK! ÄZ MSZMP PEST M EGT1 •.V* . • : * {■ 3 BIZOTTSÁGI ÉS A Ml- • ■■•-O r.i ; • . U ;*V . 7". • 1 Vfc’) • SGYEI TANÁCS LAPJA 1 f # ............................ XXXII. ÉVFOLYAM, 290. SZÁM Árn: 1,00 forint 1988. DECEMBER 6., KEDD Grósz Károly látogatása A televízióban Gr ász Károly, az MSZMP főtitkára, Berecz Jánosnak, az MSZMP PB tagjának, a Központi Bizottság titkárának társaságában, hétfőn a Magyar Televízióba látogatott. A ven­dégeket Bereczky Gyula, az MTV elnöke, Szűcs Istvánná, az V. kerületi pártbizottság el­ső titkára és dr. Hálák László, az MTV pártbizottságának tit­kára fogadta. Grósz Károly felszólalt az MTV munkaértekezletén, ame­lyen a magyar televíziózás megújulásáról, az 1989. évi feladatokról, az I. és II. prog­ram tervezett struktúrájáról tárgyaltak az intézmény dolgo­zói. A bizalom alapja: modern gondolkodás Megalakították a Dunamontot Tegnap délelőtt XX-es, CC-s, DT-s rendszámú ko­csik álltak meg néhány perc­cel kilenc óra előtt a kong­resszusi központ parkolójá­ban. Az esemény, amelyre az illusztris résztvevőik érkeztek, hazánk gazdasága és a Dunai Kőolajipari Vállalat életében rendkívüli pillanat volt. Ez alkalommal írták alá ugyanis a Dunamont Polisztirolgyár- tó Részvénytársaság alapító dokumentumait. Közel kétéves előkészítő munka után került sor a szer­ződéskötésre. Először az ala­pítási tervezetet írták alá a résztvevők, ezt követte a részvényjegyzési ív hitelesíté­Grósz Karoly üzenete Papandreunak Szűrös Mátyás Athénban Walter Buttafava, a Dunamont Részvénytársaság igazgatója és dr. Rátosi Ernő, a DKV vezérigazgatója írta alá az alapitó do­kumentumot (Iiancsovszki János felvétele) nak például tapasztalataink (mindkét oldalról) az előze­tesen kinyilvánított elzárkózásnak a gyors feladásáról, éppen azért, mert kiderült: hiszen itt rendes emberek akarnak közös célokat találni... S persze, gyűjthettünk ismereteket ennek az ellenkezőjéről is, amikor a makacs elutasítás kezelteti az előítéletek tartósításának légkör­rontó, de ördögűzőnek feltüntetett füstölőit. Amint az állampolgárok mindennapi kapcsolataiban — a közlekedésben, az üzletekben, az orvosi várókban —, úgy ezen a különleges területen sem jellemzőnk a tole­rancia, a másik másságának a belátása, elfogadása. To­lerancia híján pedig hamari a következtetés: ezekkel nem, lehet szót érteni. Ami már csak azért sem igaz, mert szót érteni mindenkivel lehet, hiszen ad abszurdum, a bírói ítélet is a szót értésnek egy formája. B evezető példán lehoz visszatérve: vajon elképzelhe­tő, hogy Szentendre ötvenhárom egyesületével, kö­rével, társaságával általában lehetne, kellene szót érteni? Avagy ennek éppen az ellenkezője az igaz, a cél­ravezető, az ötvenháromféle módja, változata a szót ér­tésnek, a kapcsolatkeresésnek? Forduljunk kissé visz- sza, választ keresve. A sokféleségre — s érdekes, milyen méltatlan csend övezi mostanában ezeket az eredmé­nyeket! — gazdag példatárral szolgál a népfrontmozga­lom. A megyében például nyolcvannégy településen te­vékenykedik honismereti munkabizottság, a tagok szá­ma meghaladja az 1380-at. Ki lehetne annyira naiv, hogy azt higgye: ezek a munkabizottságok egy cselekvési szál­ra felfűzve teszik a dolgukat, nem különbözteti meg őket egymástól ezer vonás, például az is, hogy tagjaik össze­tételét az egyik helyen szerencsés kézzel formálták, a • másik településen meg nem. Csupán felsorolásra szorítkozva is, meghökkentő a for­mák gazdagsága. A népfrontmozgalom adott keretet a környezetvédelem sok barátjának, a fogyasztók tanácsai­nak, az iskolatanácsoknak, a kertbarátoknak és kiste- nyésztők egyesületeinek, köreinek, a békekluboknak, s jut hely a közjogi tevékenység, a műemlékvédelem, a mű­velődés, a szülői pedagógiai munka iránt érdeklődőknek, a világjáróknak, a nagycsaládosok klubjainak. Ha így nézzük, akkor itt állampolgárok jelentős létszámú cso­portjairól van szó, hiszen például a kertbarátok és kis- tenyésztők egyesületei több, mint 6600 tagot számlálnak a megyében, s országos hírt szerzett közösségek vannak közöttük. Kerüljük el a félreértést! Nincsen szó bújtatott agitá- cióról: az újonnan szerveződő közösségek menjenek csak a népfrontmozgalom szárnyai alá ... Miért mennének, ha nem akarnak? A felsorolás nem többet, pusztán any- nyit kívánt érzékeltetni, hogy a sokféleség eddig sem volt idegen a mindennapos gyakorlattól, csak éppen a tartalma volt más. Egyszerűbb, könnyebben áttekinthető. S a bonyolultság, a szokatlanság az, ami értetlenséget kelt. Ennek nyomában viszont már gyorsan ott kopog­tathat az ajtón a legegyszerűbbnek látszó „megoldás”, az elutasítás, az elzárkózás. S amit elutasítanak, ami elől elzárkóznak, azt ismerhetik-e? S amit nem ismernek, arról mit tudhatnak, s amiről keveset vagy semmit sem tudnak, azt megítélhetik-e?! A kör bezárult; az álta­lában megszabott magatartás nem vezet sehová. Illetve egy irányba igen. Zsákutcába. S okasodnak a jelei a szót értésnek, de markáns pél­dái kerülnek felszínre a megyében a szót nem ér­tésnek is. Hol túlságosan elszaporodottnak tartjuk • a vitákat, hol túlzottnak a hallgatást, a csendet. Bölcs fő, Pascaílehet a tanácsadónk. Azt írta: „Vannak igaz dolgok, amelyeket vitatnak, s vannak hamisak, amelye­ket vitatás nélkül elfogadnak: márpedig sem a vitatás nem a hamisság jele, sem a vitatás hiánya nem az igaz­ságé." Mészáros Ottó V _______________________) A Görög Kommunista Párt megalakulásának 70. évfor­dulója alkalmából Athénban tartózkodó Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Or­szággyűlés külügyi bizottságá­nak elnöke hétfőn megbeszé­lést folytatott Karolosz Papu- liasz külügyminiszterrel és Stefanosz Tzumakasszal, illet­ve Vaszilisz Konsztantinosszal, a Pánhellén Szocialista Moz­galom (PASZOK) V. B. tag­jával és külügyi titkárával. Szűrös Mátyás a görög kül­ügyminiszternek átadta Grósz Károly Papandreu miniszter- elnöknek szóló üzenetét, s az államközi kapcsolatok áttekin­Szót váltottak a nemzetközi helyzetről, az enyhülési folyar mat állásáról és kilátásairól. Kifejezték közös érdekeltségü­ket az enyhülési politika foly­tatásában, s ebben az össze­függésben különleges hang­súllyal szóltak a Szovjetunió társadalmi és gazdasági átala­kítási programjának és a szo­cialista országok reformjainak jelentőségéről mint az enyhü­lés és a kelet—nyugati együtt­működés előnyös feltételeiről. Hans-Dietrich Genscher ki­fejezte az NSZK érdekeltségét a szovjet átalakítási program és a magyar reform előrehala­dásában. Pozsgay Imre, aki immáron harmadszor találkozott Gen- scherrel, a szívélyes légkörű, nyílt és baráti eszmecserén részletes tájékoztatást adott a magyar kormány reformtörek­véseiről, a magyarországi bel­politikai élet időszerű kérdé­seiről, az új alkotmány előké­születeiről és az emberi jogok állásáról Magyarországon. Véleménycseréjükön nagy hangsúlyt kapott a közép­európai és az európai együtt­működés gondolata. Elismerés­sel szóltak a Mihail Gorbacsov főtitkárnak és államfőnek a „közös európai ház” felépíté­séről alkotott elképzeléseiről. A felek nagy várakozással tekintenek Hans-Dietrich Genscher közelgő budapesti látogatása elé. tése mellett méltatta Görögor­szágnak a magyar—EKG kap­csolatok fejlesztésében játszott pozitív szerepét. A PASZOK külügyi titkárával véleményt cseréltek a nemzetközi politika néhány időszerű kérdéséről. A találkozókon jelen volt Kin­cses László athéni magyar nagykövet. Az MSZMP küldöttsége va­sárnap részt vett a krétai párt- szervezet nagygyűlésén, s ott Szűrös Mátyás felszólalt. Hétfő délután az MSZMP küldöttsége Görögországból Ciprusra utazott, hogy eleget tegyen a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) meghí­vásának. A nap folyamán Pozsgay Imre találkozott még Otto von Lambsdorff gróffal, a Szabad- demokrata Párt (FDP) és Wolfgang Mischnickkel, az FDP parlamenti csoportjának elnökével. A tárgyalásokon részt vett Peisch Sándor, a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségének követ-taná­csosa. Ami jó a búzának, az nem jó a mélyszántást végzőknek. A perőcsényi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben — csakúgy, mint sok más he­lyen — elmaradtak a mély­szántással, háromszázötven hektárnyi terület még hátra­van. A hó ugyan elolvadt, de a föld annyira fölpuhult, hogy a súlyos Rába Steigerekkel nem mehetnek rá, csak a ba­rázdában dolgozó MTZ-trak- torokkal boldogulnak. Valósá­gos kínlódás így a munka — mondja dr. Pásztor Imre, a szövetkezet elnöke. — Ha nem lenne sár, két hét alatt ké­nyelmesen végeznénk. Ez az enyhe, nedves idő viszont kedvezett az őszi búzának. Október 20-ára befejeztük a vetést, ám a szárazság miatt csak most kezdett kelni a nő­se. Ebben biztosítják az ala­pításában részt vevő cégek, bankok a vállalat alaptőké­jét a részvényjegyzés arányá­ban. A felügyelő bizottság el­fogadó nyilatkozata után tar­tották meg az alakító köz­gyűlést és megválasztották az igazgatótanácsot, melynek el­nöke Walter Buttafava lett. E szerint a Dunamont lét­rehozásában a Montedipe, az olasz Montedison cég egyik vállalata 35. a DKV 35, a Bu­dapest Bank 8, a Chemolim- pex 4, a Balatonfűzfői Nitro- kérhiai Vállalat 1, a Chemo- komplex 1, a Magyar Külke­reskedelmi Bank Rt. 1, az Inter­national Finance Corporation tizenöt százalékkal vesz részt. A részvénytársaság 45,5 mil­lió NSZK-márka alaptőké­vel jött létre, ám a beru­házás teljes költsége 140- 150 millió márka. A meg­lévő pénz és a teljes ösz- szeg közötti fedezetet hitelből finanszírozzák a részvénye­sek. A hitelt pedig a Buda­pest Bank és az International Finance Corporation, a Vi­lágbank fejlesztési bankja elő­legezte meg az alapítóknak. Várhatóan 1991 márciusá­tól már termel az ütésálló műanyagot, 1991 májusától pedig a habosítható poliszti- rolt előállító üzem. Nagy várakozás előzd meg az új létesítmény átadását, hi­szen hazánkban évente több ezer tonna polisztirolt hasz­nálnak fel a híradástechnika, a hűtőgépgyártás, a mezőgaz­daság, az építőipar, csomago­lástechnika területén, a ki­emelt kormányprogramokba illeszkedve. Sőt, a most folyó kutatások azt bizonyítják, hogy az eddig ismert terüle­vény. Egyharmada közepes, a többi viszont gyenge minősé­gű. Kellene a hó védőtakaró­nak, de jól jönne égy kis fagy is, hogy befejezhessük a mély­szántást. A szövetkezetnek tekinté­lyes nagyságú gyümölcsültet­vényei vannak. A 25 hektár­nyi málnát már megmetszet­ték, ezen a területen tavaszig nincs munka. Ha marad az enyhe időjárás, elkezdhetik az emberek a 110 hektárnyi meggyes metszését is. Ütem szerint folyik a mű­helyekben a téli gépjavítás. A szövetkezet melléküzem- ágai közül a fafeldolgozóban már terven fölül teljesítenek, a lakatosüzemben pedig de­cember közepéig leszállítják az utolsó kazánokat is a kiskun- lacházi Égszövnek. teken kívül számos célra is hasznosíthatják a polisztirolt, ami sokoldalú alkalmazható­sága miatt rendkívül kedvelt műanyag. Mivel Magyaror­szágon nincs polisztirolgyár- tás, évente több mint tizenkét­ezer tonnát importál a hazai ipar, részben szocialista, rész­ben tőkés országokból. Ám a devizakészlet szűkössége meg­lehetősen behatárolja a beho­zatalt, s így a felhasználást is. így indult meg a tapoga­tózás két esztendővel ezelőtt a magyarok részéről, s talál­koztak az olaszok hosszú távú stratégiájával. Erről a következőket mond­ta a résztvevőknek — többek között Zsengellér Istvánnak, az OKGT vezérigazgatójának. Hegedűs Oszkárnak, a Buda­pest Bank elnök vezérigazga­tójának, Nagy Ferencnek, a Chemokomplex vezérigazgató, jának, Thomas A. Shenker- nek, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykö­vetsége tudományos attaséjá­nak, Krishan Sehgalnak, a Világbank kereskedelmi igaz­gatójának és dr. Joseph Nit- tinek, Olaszország budapesti nagykövetének — dr. Andrea Mattiussi, a Montedipe elnök vezérigazgatója. — A hetvenes évek közepé­re nyilvánvalóvá vált, hogy a továbblépés csak a magasabb technológiai feldolgozottságú termékek előállításával válik lehetővé. Többéves kutató­munka eredményeként a nyolcvanas évek elejére a legjobb, legfejlettebb polisz- tirolgyártási technológia a kezünkben volt. Merre men­jünk tovább —- jött a követ­kező kérdés. Maradjunk meg a Montedison, a Montedipe keretein belül, vagy lépjünk ki a világba? Ez utóbbi mel­lett. döntöttünk, s természete­sen a kelet ^európai, országokat vettük nagyító alá. így ju­tottunk el Magyarországra és a DKV-hoz. Kemény két év áll mögöttünk, de legyőztük az akadályokat, amelyek kez­detben bizony bőven tornyo­sultak előttünk. S ha ' most dr. Rátosi Ernőre nézek, meg­nyílik a szívem, hogy mi min­dent tudnak végigvinni közö­sen, együttes akarattal eltérő nemzetiségű emberek. Ám a közös akarat mellett szükség van a bizalomra is, és ezt a tényt emelte ki né­hány gondolatban Krisham Sehgal, a Világbank kereske­delmi igazgatója. Hiszen a megvalósításhoz rengeteg hi­tel kell, amit részben a Vi­lágbank nyújt. Ezt a bizalmat pedig modern gondolkodásá­val és óriási szellemi képessé­geivel, tartalékaival nyerte el a DKV kollektívája. F, A. M. Pozsgay Imre tárgyalásai az NSZK-ban Az enyhülés közös érdek Az NSZK-ban tartózkodó Pozsgay Imre, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, államminiszter, aki az előző napok­ban részt vett az Arnoldshaini Evangélikus Akadémia rende­zésében az európaiságról és Magyarországról megtartott nem­zetközi tanácskozáson, hétfőn Bonnban politikai megbeszélése­ket folytatott Hans-Dietrich Genscher alkanccllárral és kül­ügyminiszterrel. Csak most kezd kelni a búza Jól jönne egy kis fagy i

Next

/
Oldalképek
Tartalom