Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-03 / 288. szám
Megalakult a Madách-kör A reformot szolgálva A Madách-kör, amelyről az utóbbi hetekben újra hallani, megtartotta alakuló közgyűlését. A november végén a váci levéltárba összehívott találkozón választmányi tagokat fogadtak el, valamint a kör alapszabályát. A választmányi tagok ismert, a közösségi célokért tenni kész emberek lettek. A kör elnöke Katona Tamás történész, egyetemi tanár, alelnök dr. Horváth Ferenc levéltáros, ügyvezető elnök Németh Péter Mi- kóla népművelő, gazdasági vezető Hajdú Sándor MÁV-alkal- mazott. A választmány tagjai: Bakos József levéltáros, dr. Kampós Kata gyermekorvos, Nagy László technikus, Okolicsányi Loránd nyugalmazott agrármérnök, dr. Pellei Ilona egyetemi adjunktus, Rózsa Endre költő, szerkesztő, Szentesi Miklós középiskolai tanár. Az ellenőrző bizottság tagjai: dr. Gruber Attila jogász, Fehér Jár.osné középiskolai tanár, Sántáné Maglovics Erzsébet középiskolai tanár. A választmány mandátuma három évre szól. A kör eddig 72 tagot számlál, akik igen nyíltnak tartgtták az alapszabályt. Eszerint a Madách-kör tagjait egyenlő jogok illetik meg. Az egyesületként működő közösség alapszabályából a kívülállók számára talán a második paragrafus lehet a legérdekesebb, mely így szól: A Madách-kör szellemi, közéleti, művészeti és politikai tevékenységével a reformot és demokratizálódási folyamatot kívánja szolgálni az alkotmányosság és a törvényesség keretei között. Vác és kulturális vonzáskörzetének legjobb szellemi erőit kívánja összefogni minden társadalmi rétegből és minden korosztályból. Támogatja továbbá mindazon szellemi, tudományos, kulturális törekvéseket, amelyek a minőség, a humánum és a hagyományos nemzeti értékek jegyében a közoktatás, köznevelés, a művészeti és tudományos élet megújulásáért munkálkodnak. D. Z. Kiállítás Nagymaroson Vízi erőmüvek Az OVIBER székháza után. decemberben a nagymarosi művelődési házban látható a Vízi erőmüvek a Dunán című kiállítás. Szentendre után városunkban Télapó-műsor gyerekeknek A Madách Imre Művelődési Központ ma, szombaton a gyermekeké lesz. Télapó-váró címmel színes programot állítottak össze részükre, 14-től 19 óráig. Valentin Magdolna, a művelődési központ munkatársa elmondta, hogy először rajzfilmeket vetítenek az előcsarnokban. 15 órakor a színházteremben bemutatják az Egyszer egy királyfi című mesejátékot. 16 órától az 5-ös, 6-os, 8-as és 34-es termekben játszóház lesz. Végül 18 órától Eszményi Viktória és a 100 Folk Celsius együttes koncertje zárja a szombati műsort, Szentendrén nagy siker volt, reméljük, Vácott is sikeres lesz a december negyedik! első Munkahelyek családi vasárnapja címmel összeállított program. A belépés díjtalan. 15 órától a gyermekeknek Pussy és Ernesto kedveskedik bohócműsorral a 34-es teremben, egyidejűleg a felnőttek a 8-as teremben A Sárkány közbelép című amerikai—hongkongi filmet láthatják, Bruce Lee főszereplésével. Az aulában budapesti színházak jegyeit árusítják, ott lesz a Kossuth Könyvkiadó könyvkínáló asztala. Az eredeti elgondolásokhoz csatlakozva találkozhatnak a megjelentek Belányi László váci iparművésszel. Végül ajándékvásár, édességkínálat s más ünnep előtti vásárlási lehetőség egészíti ki az első váci családi vasárnap műsorát. P. R. Fővárosi bemutatkozás A Vácott élő festő és grafikus, Almássy Mariann alkotásaival mától a budapestiek is megismerkedhetnek. A Vízivárosi Galériában rendezett kiállítását 10 órakor nyitja meg Orvos András festőművész, aki Almássy Mariann műveit lapunk hasábjain is méltatta-elemezte. Mint emlékezetes, Almássy Mariann szerepelt a váci művészeti fesztiválon, s nemrég volt sikeres, önálló kiállítása a Könyvtár Galériában. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM 1988. DECEMBER 3., SZOMBAT Vádak, pletykák, válaszok Vihar egy cukrászdáé piíés körül A Földvári téri cukrászda kontra pihenőpark ügye, mint azt már bizonyára sokan tudják, továbbgördült. November 14-én összeült az érintett városrész tanácstagi csoportja, hogy megtárgyalja az ABC körüli üzletek további sorsát. Zana Lajos — aki szerkesztőségünket is fölkereste — panaszos levelet írt a Pest Megyei Tanács elnökének, kifogásolva, hogy, idézem: „a lakossági fórumon a tanács elvette tölünk a döntés jogát”. A „tőlünk” Zana Lajos lakótársait jelenti, akik nyilván a Kölcsey Ferenc utca 17-ben, illetve annak környékén laknak. Miért hangsúlyozzuk ezt ennyire? Csupán a pontosság kedvéért, ugyanis a cukrászda ellen tiltakozó levelet írtak a közeli vásárcsarnok kereskedői is, akik egyenlőtlennek ítélték a cukrászda megépítése esetén kialakuló üzleti feltételeket.. Level 3k De nemcsak ők ragadtak tollat, hanem — szintén a lakók nevében — még ötvenen, akik — és itt a meglepetés — a Zana Lajos által képviseltekkel szemben állnak. A különbség annyi, hogy Zana Lajos levelén, melyet a megyei tanácsnak címzett, csak egy aláírás szerepelt, a sajátját A váci tanácselnöknek írt ellenkező értelmű reagálásnak pedig ötven aláírója volt. Ez utóbbit november 14-én keltezték. Először ebből idézünk: „Nincs tudomásunk arról, hogy ebben a városban bármelyik eddig megnyílt magánkereskedői üzletre vonatkozó engedély kiadását lakossági fórum előzte volna meg, mint ez esetben. Nem tudjuk, hogy azok, akik az építési engedély megadását »leszavazták«, valóban a többség véleményét képvi- selték-e. A távolmaradottak nevében legyen szabad ezúton véleményünket kifejezni. Ügy ítéljük meg, hogy a három lebontásra váró bódéban kereskedők szolgáltatására szükség van. Erre igényünket egyértelműen fenntartjuk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk azok véleményét is, akik zöldterületet, pihenöparkot szeretnének. De ők vajon mennyit kívánnak tenni a megvalósításáért? „Apróságok" Arra kérjük önt — írják a városi tanácselnöknek —, keresse meg a lehetőségét annak, hogy az általunk elismert magánkereskedők e területen továbbra is folytathassák tevékenységüket, még akkor is, ha ez az érintettek számára újabb beruházást igényel.” Eddig a lakossági „ellenlevél”, a másik, szintén lakossági véleménnyel szemben. Miért hallgatnánk el, kerülnénk ki azokat a kérdéseket, amelyekről több pletyka is kering? Van, aki hitelt ad ezeknek, mások pedig éppen a történetek érintett szereplőinek egyik-másikát ismerve tartják elképzelhetetlennek. Zana Lajos a megyei tanács elnökének írt levelében hangot is ad a szóbeszédnek: „Alaposan felborzolja a lakosság kedélyét, és megkérdőjelezi a városi tanács pártatlanságát, hogy a zöld területre „véletlenül” a fagylaltosbódé tulajdonosának magáncukrászdája kerülne, igaz, hogy ő a vendéglátóipari vállalat igazgatójának felesége.” A következő részlet így szól: „Az önök — megyei tanács — javaslatára összehívott fórumon, ahol a park sorsáról kellett dönteni, a tanácselnök-helyettes teljes meilszélcsséggel kiállt, pozícióját kihasználva, a lakosság szemében már-már a megvesztegetés látszatát keltő baráti kapcsolatokból származható ügy mellett.” Mondanunk sem kell, hogy A frissen meszelt ház szinte szikrázik a tisztaságtól. Kemence főutcáján a régi épületek közül kirí ez a fehér ragyogás. Hosszú, oldalra elhúzódó verandája kicsiny kertbe fut, a fedett folyosón három ajtó három otthonra nyílik. Otthonokra, amelyeket a helybéli tanács és a Vegyesipari Szövetkezet a Romániából érkezett családok számára alakított ki. Október végén már meleg sóhajtással szárította a falakat a fával fűtött cserépkályha, de nem volt lélegzet, könny, öröm, nevetés, ami felelhetett volna rá. Akiknek készült, egyik napról a másikra tovább- vitték bőröndjeiket, s mint a szövetkezet elnök asszonya mondja kicsit értetlenül, hátra sem néztek ... Keskeny utca kanyarog arra. Az épület, ahol Veronika lakik, mindjárt az elején található. Az olyan asszonyra, mint Veronika, azt mondják, sistereg, akár az ostorcsapás. Első találkozásunkkor kék köpenyben, kordnadrágban méretre vágott fadarabokat illesztett össze, s csiszolta simára élüket a szövetkezet asztalosüzemében. Veronika ugyanis asztalos. Májusban, amikor az ötéves Edvarddal átlépte a határt, csak a legszükségesebb ruhaneműt hozhatta magával, bizonyítványt, iratokat nem. Itt a műhelyben hamar kiderült, mihez ért, nem volt szükség oklevélre. A kicsiny asszony tehetséges bútorfaragó. Harminckét éves, haja barna, a szeme mély avarszínű, bennük bizaVeronika földet ért lom rőzséje lángol. Lázas szavakkal sürget, menjünk, nézzük meg az otthonát, fut is már, átöltözni, közben oldja összefogott haját, s rázza türelmetlen mozdulattal szét. Rózsaszín vászoncipőben, s ugyanolyan színű kardigánban, kék farmerban perdül elénk: Mehetünk! A ház kapuját a hazaérkező biztos mozdulatával tárja. Az előszobában kis cipők, a szekrény tetején vendégkínáló ital, a kispolcon könyvek. — Sepsiszentgyörgyön is szép lakásom volt. Lakótelepi. Magam bútoroztam — mondja, miközben birtokosi mozdulattal mutatja az egyik sarokban halmozódó játékokat — de már itt is jutottam valamire! Hat hónap alatt sok mindenre tellett, lemezjátszóra, centrifugára. A nyáron a mezőn is dolgoztam. Tizenhat éve jártam édesanyámmal Kaposváron, s azóta égetett a vágy, hogy ide jöhessek. Két fiam van, Józsika tízéves, ő édesanyámnál maradt Gyergyó- remetén. Mikor májusban megérkeztünk Magyarországra, mardosott a fájdalom őérte nagyon, olyan volt, mintha kettészakadtam volna. Az uram meghalt, magam neveltem a gj’erckeket, s kettőjükkel nem kaptam volna útlevelet. Nehéz elhatározás volt. Megesett, hogy a kicsiknek három napig nem járt a szájukban kenyér, Edvard itt két öklében szorította a cukrot, ette a szemével, szájával, mindenével, s azt kiáltotta: Nem megyünk vissza, édesanyám! Megírtam haza a képeslapot, rajta a jellel, amiből tudták, hogy nem megyünk haza. Május végén már laktak a lakásomban, feltörték az ajtót ... Amit lehetett, megmentett a családom, de számomra ott nincs többé hely. Nyolcán vagyunk testvérek, én hamar elkerültem otthonról, kisebb a kötődésem, s talán anyámnak sem fáj annyira a hiányom. Gondolkodtam, honnan bennem ez a nyugtalanság, és azt hiszem, talán túl kevés szeretet jutott, soha egy simoga- tás, egy puszi, külön, nekem. Mikor Magyarországra érkeztem, valami soha nem ismert erő szállt meg, könnyem sem volt. Két-három hónap telt el, amikor álmatlan éjjeleken küszködtem ismeretlen fájdalommal. De itt nem mondják, menj haza!, míg Sepsiszent- györgyen bizony az arcomba vágták. Itt, Kemencén csönd van körülöttem. Van, aki azt mondja rám: ott megy a román asszony. Ez fáj. A szüretkor egy nő, úristen, mit elművelt velem! Azt mondta, én szerencsés vagyok, mert sok pénzem van, s ingyen kapok mindent, házat, bútort, hazát. Mondtam biztos beteg szegény, de azért a tüske fájt. Igaz, van pénzem. Gyűjtöm. Megengedték, hogy hétvégen bevigyem a gyereket a műhelybe, s dolgozom. Málnást is vállaltam. Én nem kérek kölcsön, de tőlem már kértek! Szeretném megvenni ezt a házat, azt mondják, 354 ezer forintba kerül. Kis terveim vannak, kis álmaim, Józsika talán átkerül, az udvarlóm bizonyára áthozhatja, s hoz akkor vésőket is, százfélét, hogy ismét faraghassak, díszes tükröt, kis dobozt. Akkor majd megesküszünk, s nagy sétákat teszünk, mint Szentgyörgyön, a Súgás-erdőben, fogjuk egymás kezét, boldog család leszünk. Kiskutya, csibe lesz az udvaron, s elmúlik a fájdalom. Tudom, magamnak kell erősnek lennem, de van, amikor elborít valami idegen érzés, s beleborzongok. Mindaz, ami hiányzott az életemből, most valahogy itt sűrűsödik körülöttem, s én félek két kézzel utánakapni. Beliér Ágnes a megyei tanács e levelet eljuttatta Vácra az érintetteknek. Ezek után természetes, ha megszületett Ritecz György tanácselnök-helyettes válasza is, Zana Lajosnak címezve. Ebből is idézünk: „Levelében engem személy szerint is megvádol, erre vonatkozólag válaszolok önnek: ön nem vette észre azt, hogy a hatóság már nem a nyilvánosság kizárásával akar dönteni, hanem éppen ellenkezőleg, a többség javát szolgálva. Ön nem akarta észrevenni, hogy az újság az ügy folyamatáról korrekt tájékoztatást adott, tehát senki sem titkolt el semmit. Ön nem értette meg, hogy egy fórum nyílt véleménynyilvánítási lehetőség, és alkalom arra, hogy egymás véleményét is megismerjük. ■ ön figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország jogállam, ahol nem anarchia van, a döntési mechanizmus szabályozott, és nem azé az igazság, aki a leghangosabb. Ön nem hajlandó a szakemberek véleményét meghallgatni. ön nem akarja, hogy a döntés a vélemények ütköztetése után helyben szülessen, felülről akarja a helyi döntéshozókat és a lakosságot kényszeríteni.” És végül: „Javaslom, ha a jövőben levelet ír valahová, abban lehetőleg a tényeket írja le, mert a többi között az, hogy „a Vác Városi Tanács elutasít bennünket” — nem fedi a valóságot. Személyemre vonatkozó vádjait pedig — mint minden alapot nélkülözőt — haladéktalanul vonja vissza!". Az apróságokhoz tartozik még. hogy több levél érkezett a városi tanácsra egyazon — összetéveszthetetlen — kézírással, de különböző aláírásokkal. Vébmények A már jól ismert előzmények után összehívták a tanácstagi csoportot is. Ezen hét tanácstag jelent meg személyesen, hárman pedig elküldték választókörzetük véleményét, mely szerint nem értenek egyet az ABC mellett tervezett cukrászda felépítésével. A jelenlevő tanácstagok — megismerve választóik véleményét — úgy ítélik meg; hogy a tervezett létesítmény előnyeit nem sikerült kellőképpen megismertetni, és a vitatott terület közvetlen közelében levő házak lakóival elfogadtatni. A tanácstagi csoport ugyanakkor egyetértett abban, hogy Tóth Dezső okleveles építész- mérnök tervjavaslata a cukrászdáról városépítési és városrendezési szempontból jó és elfogadható. Megvalósítása hozzájárulna a park élettel való megtöltéséhez, mely jelenleg nem egyéb, mint a kutyák sétáltatására használt terület. Mindezek mellett a lakosság mérhető többségének alapján javasolják a műszaki osztálynak, hogy Molnár Miklósné és az Írisz Kisszövetkezet által benyújtott építési engedély kérelmét utasítsa el. De, mert a három üzlet szolgáltatásaira a Földvári tér lakosságának szüksége van, fennmaradási engedélyüket 1989. december 31-ig hosszabbítsák meg. Az érintettek ez idő alatt keressenek a Földvári téren új működési területet. Amennyiben a műszaki osztály által felajánlott és az üzlettulajdonosok által elfogadott hely a Földvári téri piacon vagy a Maya üzletsoron volna, akkor további lakossági vélerpényké- résre nincs szükség. Ha pedig más helyen, akkor kérjék ki újra a tanácstagi csoport véleményét! Dudás Zoltán Hét végi jegyzet Emlék és tisztelet Csak hallgattam és csodálkoztam az egyik közeli kisváros tanácsi fórumán, hogy min tudnak felháborodni a városatyák. — Micsoda beszéd az — méltatlankodtak. — Csupa liliom, rezeda meg más virág, pacsirta, fülemüle és egyéb madárnevek jelzik az új városrész utcáit. — Nevetséges — ismételgették, és kötelezték a végrehajtó bizottság titkárát, hogy határidőn belül változtassanak ezen, hisz van a magyar történelemből éppen elég alkalmas hős, az irodalomból neves alkotó, akiről utcát lehet elnevezni. A titkár és munkatársai időre teljesítették a kötelességüket. Jó kis vonalas neveket találtak ki. Olyanokat. amilyenek minden településen megtalálhatók. Pedig a városrész hangulatához tényleg jobban hozzá illettek a virágok, a madárfütty, azok a hangulatok, melyeket a régi névtáblák olvasása idézett fel bennünk. Bennem a Hattyú utca Is külön képzeteket keltett mindig, ha róla hallottam. Nem is nevezte másnak az, aki a környéken lakott, azt a két sor házat. Azonosulást, hovatartozást jelzett kimondani: „Hattyú utcai”. Nem is nagyon értettem, hogy miért kell Palmiro Togliatti névre átkeresztelni, hiszen az Olasz Kommunista Párt egykori vezetőjét megtisztelhettük volna egy új, még névtelen utcával, ahol nem dacolt volna a várostérkép bejegyzéseivel a szokás hatalma. Ez különben olyan nagy úr, hogy az egyik falu lakói például a nagyanyáik idejében Hajnal utcának nevezett szakaszra sem mondták soha a hivatalossá tett József Attila címet, noha tisztelték a költő emlékét, gyermekeik iskolában tanulták a verseit. Ám más a tájékozódás, a térképészek állandó alkalmazkodása, a sok felesleges kiadás meg az irodalom. Ezért aztán ismét értetlenkedni kezdtem, amikor az került szóba, hogy most meg már vissza kel IC' e változtatni a Palmiro Togliattit a patyolatfehér vízimadár javára. Csak hát, ha nem volt feltétlen kötelességünk, de mégis megtiszteltük az európai haladás jeles alakját, akkor miért bántjuk meg most? Csupán azért, hogy több bonyodalmat okozzon a levelek adresz- szálása, kézbesítése, a városban járó idegen odata- lálása? Volt idő és volt alkalom arra, hogy magam is tehettem javaslatot főleg még névtelen utcák, terek címzésére, amin törtem is jó honpolgár módjára, lelkiismeretesen a fejemet. Ügy emlékszem, hogy eleget is tettem a felhívásnak. Azt gondolom, jó és hasznos dolog lenne az, ha egy-egy település lakói nemcsak a nemzet, a világ nagyjainak emléke előtt tisztelegnének ily módon, hanem azok előtt is, akik nemrég még köztünk éltek, s nemcsak maguknak, hanem a köznek jó orvosként, tanárként, közemberként. Vagyis az alkotó szellemű polgárok emlékének a fennmaradásához szintén hozzá kellene járulnunk. Olvastam a téma körül kialakult vitáról, s megvallom, egy kicsit csodálkoztam. Mert eltúlzottnak tartom a dolgot ahhoz képest, hogy mi minden más szorongat, sürget bennünket ma, nemcsak országos méretekben, hanem itthon is. Engedelmet kell kérnem a beleszólásért, de nem tudok lemondani arról, hogy meg ne jegyezzem: Szerény véleményem szerint a hősök, az alkotók, az elődök tisztelete nem azon múlik, hogy kinek emelünk netán szobrot, kire emlékeztet az utca, a tér neve. Inkább az fejezi ki tiszteletünket, amit a példájukkal kezdünk a magunk cselekedetei szerint. Kovács T. István ISSN 0133—27SP (Váci Hírlap) * ?
