Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-28 / 308. szám

Galgamácsa Téglajegyeseh Az elmúlt időszakban gal- gamácsai téglajegyesek is ta­nultak úszni az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium tanuszodá­jában. A gyerekeket több szombaton helyi pedagógusok kísérték el az oktatásra. Aszód Baráti találkozó Baráti összejövetelt tarta­nak ma, szerdán délután öt órakor az Aszódi Tanács há­zasságkötő-termében azok­nak, akik a családi intézetet társadalmi munkában segítik, s hozzájárulnak az ünnepsé­gek színvonalasabb rendezé­séhez. A találkozót arra is föl­használják, hogy megbeszél­jék a jövő évi tennivalókat, valamint azt, hogyan juthat­nak el az úgynevezett zárt te­lepülésekre szolgáltatásaik­kal. A nap programja Helytörténeti gyűjtemény: A gödöllői művésztelep, kiál­lítás, Erzsébet királyné emlék­szoba, Természeti környeze­tünk, helytörténet, városi múlt, állandó kiállítás, megtekinthe­tő 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 308. SZÄM 1988. DECEMBER 28.. SZERDA Városi KISZ-bizotíság Közeledik a küldöttgyűlés A KISZ Gödöllő Városi Bizottsága az idén három terü­leten szabott irányt a munkában. Célul tűzte ki a poli­tikai képzés javítását, a lakóterületi munka hatékony­ságának növelését és továbbfejleszteni kívánja a városi testület munkamódszerét és munkarendjét. Az első témában határozott előrelépés tapasztalható, amit jelez a két felkészítő, amelyet a titkároknak és aktivistáknak szerveztek. Tavasszal a kezdő titkárok figyelmét három fő témára összpontosították. Ezek: ifjúságpolitikai ismere­tek, vezetéselmélet, vezetési is­meretek, a KISZ politikai jel­legének megismertetése. Mint utólag kiderült, a prog­ram túlságosan zsúfolt lett. A kialakult viták, véleménynyil­vánítások miatt sokszor szin­te szünet nélkül kellett foly­llm csak a banánhéj csúszhat Intézkedés forró nyomon Lakossági bejelentés érke­zett a tanács ár- és kereske­delmi igazgatási társulásához. Fiatal férfi a bejelentő. A ká­rosult magából kikelve kéri: tegyen igazságot, a feleségem ugyanis lehordott a sárga föl­dig, hogy milyen drága banánt vettem. Ahogy visszaszámo­lom, körülbelül hetven forint kilója. Tényleg drága? Igen. sajnos valóban drágán vette; Ugyanis a banán maxi­mált árú mediterrán gyümölcs, amelynek feldolgozás nélkül 57 forint az ára kilogrammon­ként. — Most mit csináljak? — kérdezi. Kérdésére kérdéssel kell felelnem. Beírta-e pana­szát a vásárlók könyvébe? Sajnos nem, mert örült, hogy egyáltalán kapott. Sokat így nem tehetünk, mert a kereskedő azt mond­hatja, hogy útközben elszórta, vagy megkóstolta a banánt a kedves vásárló. Egy jó tanács: hasonló esetben írjuk be ész­revételeinket a vásárlók köny­vébe. akkor utólag is tudunk intézkedni. Sajnos ebben a konkrét esetben nem, mert a kereskedőket védő törvényeket is tiszteljük. Mégsem hagy nyugodni a 13 forintos árdrágítás egy kiló banánon. Mit ne mondjak, csí­pi a szemem! Gyorsan társel­lenőrt keresek, s gépkocsit, hogy kijuthassak a jelzett egy­ségbe. az M3-as autópálya melletti egyik büfébe. A hajnali szeszesital-árusítás korlátozásának betartását már ellenőriztem ebben az egység­ben, így hát ismernek. Ezért a társellenőr a próbavásárló. Egy kiló 17 deka banánt kap 81 forintért, holott a magán- kereskedő 66 forint 70 fillért számíthatott volna érte. A többletszámolás ennél a tétel­nél 14,30! Beszerzési bizonylatot kéré­sünkre nem kapunk. Választ igen; a banán a Bosnyák téri piacról származik, ahol hat­van forintért vásárolta kiló­ját és számlát nem kért róla. Felhívjuk a magánkereske­dő figyelmét a belkereskedel­mi jogszabályok betartására, amely az áru forgalmazására jelenleg érvényes. Többek között az 57 forintos ár fel­tüntetésére. A kereskedő vá­lasza rövid és tömör: akkor inkább hazaviszem! Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet továbbítjuk a telephely szerint illetékes ta­nács szakigazgatási szervének vezetőjéhez, ahol a szabálysér­tési eljárást lefolytatják. A helyi tanács mérlegelésétől függően terjedhet a szankcio­nálás a figyelmeztetéstől a tízezer forintos szabálysértési pénzbírságig. Kedves panaszos fiatalem­ber! Mivel a nevét és címét nem közölte, bejelentését kö­vető intézkedésünkről ezúton értesítem. Észrevétele nem maradt elintézetlenül,. de saj­nos a banánvásárlás során elvesztett forintjait nem tud­juk visszautaltatni. M. A. tatni a foglalkozásokat. A meg­jelent 32 titkár többsége cse­lekvőén kivette részét a mun­kából. Az ősszel újabb három fő területre irányították a gon­dolkodást. Milyen helyi gon­dokkal küzdesz a KlSZ-es te­rületen? A fiatalok szerepe és feladata a következő tanács­tagi és képviselőválasztások előkészítésében. Hogyan ké­szüljünk fel az országos KISZ- értekezletre? Tavasszal három, ősszel öt napot töltöttek együtt a titká­rok. Az utóbbi felikészítőn hu­szonnégyen vettek részt. Az el­ső nap feladata az volt, hogy mindenki elmondja, milyen gondokkal küzd odahaza a mozgalmi munkában. Ezek ér­tékelése, megvitatása nagy se­gítséget jelentett a résztvevők­nek. A választási témában Pásztor Béla veresegyházi ta­nácselnök segített a kérdések megválaszolásában. Az itt el­hangzott gondolatok azért vol­tak kiemelten fontosak, mert a jelenlévők többsége lakóte­rületi titkár volt, A politikai képzést — 1988- ban — a közelmúltban zártáik a KISZ-aktíva konferenciájá­val. A második pont alatti fel­adatmeghatározást valóságos igény kényszerítette ki, hiszen valószínűleg a lakóterület az elkövetkező időben a szerve­ződések fő területe lesz. Át­ütő sikert nem értek el. Ami viszont a harmadik témát illeti, a városi testület megfogalmaz­ta új munkamódszerét, amely­ben növelni kívánta a terület­látogatást, a konzultáció lehe­tőségét és javítani az instruk­tor! rendszer hatékonyságát. A városi KISZ-bizottság kö­vetkező jelentősebb feladata lesz a városi küldöttgyűlés megrendezése 1989. február 25-én. Addig három testületi ülést tartanak, döntötték el a decemberin. A küldöttgyűlés előkészítésére ötfős bizottság alakult, amely kéthetente ülé­sezik. Sűrű lesz a program, mert talán köztudomású, az or­szágos KISZ-értekezlet döntése alapján azok a hagyományos, illetve új szerveződések része­sülnek létszámarányos támo­gatásban. amelyeket február 10-ig nyilvántartásba vesznek. A testület legutóbbi ülésén egyébként sokat markoltak. A napirenden öt téma szerepelt, de az együtt töltött négy óra alatt sem tudták valamennyit megtárgyalni. Szabó István, a GATE KISZ- titkára például az intézményi szervezet tevékenységéről tá­jékoztatott. Elmondta, hogy az agráregyetemen az ifjúságpo­litika szerveződésének új gya­korlata kezd megvalósulni. A KISZ, jogosítványai jelentős részétől megválva, megpróbál egyértelműen politikai szer­vezetté válni. Differenciálódik az egyetemi közélet, egyre több szereplője van és lesz.- Gödöllőn még megalakulása előtt áll a felsőoktatási KISZ utódszervezete, az Unió a De­mokratikus Szocializmusért el­nevezésű ifjúsági politikai szervezet helyi alapegysége. A KISZ-kongresszusig létre kí­vánják hozni. Az UDSZ szándéknyilatkoza­tában azt olvashatjuk, hogy stratégiai szövetséget ajánl a megújuló MSZMP-nek, e szö­vetség tartalmát — autonó­miájukat megőrizve — újra és újra közösen határozzák meg. Nagyfokú autonómiával ren­delkező tagszervezetként csat­lakozni kívánnak a KISZ or­szágos utódszövetségéhez. Más politikai szervezetekkel, cso­portokkal kapcsolataikat az érték- és érdekközösségre ala­pozva építik. Ez alapján köt­nek szövetséget, működnek együtt, ennek hiányában vitat­koznak, vállalják a konfliktu­sokat. Az uniónak nemcsak egye­temi hallgatók lehetnek tagjai, hanem minden fiatal, aki a platformúkban megfogalma­zott politikai és világnézeti ér­tékeket elfogadja. B. G. Ahrof&'vakba portást? Nem érdemes fenntartani változás szemmel látható és érzékelhető: nyelvtanfolya­mok, színjátszók, különböző tanfolyamok, körök, klubok, művészeti csoportok tagjai es­téről estére birtokukba veszik a házat. Bizony, nem portásra volt és van itt szükség. És máshol sem azt kíván a közös erőfe­szítéssel épített kultúra ott­hona. Azt hiszem, Kodálynak volt igaza, aki a falusi ének­tanár szerepét ugyanolyan fontosnak tartotta, mint az Operaház igazgatójáét. Köz­helynek számít arról beszélni, hogy falvaink embereinek éle­te és helyzete milyen hatal­mas mértékben változott az elmúlt évtizedekben, de arról is, hogy ez a gazdasági, élet­színvonalbeli fejlődés nem társult ugyanolyan erejű kulturális előrehaladással. Ép­pen ideje elgondolkodni: mit lehet és kell tenni az intéz­ményekben? A legfontosabbnak azt tar­tanám, hogy ezek a létező művelődési otthonok ne csak a kultúrának, hanem a falu társadalmi életének a bázisai legyenek. Azelőtt a falusi ko­vácsműhelyben, a kocsmák különtermeiben, a szőlőhegyi borházakban, a gazdakörök­ben, a kaszinókban vitatták meg az emberek a nagy- és kispolitíkát. Most hol tehetik? Amikor politikai, társadalmi nyitásról szólnak a rádió, a tévé hírei, s ezekről olvasnak az emberek az újságokban, szükség lenne arról gondos­kodni,' hol legyen a tere a falvakban a közéletnek, hol éljék, gyakorolják az emberek mindazt, ami alapja a széle­sebb demokráciának. És fontos lenne megkeresni a megválto­zott falu életének azokat az új formáit, amelyek a legalkal­masabbak a kulturális tevé­kenység fejlesztésére. Még egy lehetőséget számba kellene venni. Falvainkban napjainkban is sok tartalék- erő van a néphagyományok­ban. A LEÍRTAK természetesen nem azonosan ható gyógysze­rek, hiszen minden település- . nek viszonylag önálló élete, arculata van, s a munkákat ehhez kellene igazítani. Csak eggyen nem szabad gondol­kodni: — kitegyük-e a bezár­va táblát az olyan, sok társa­dalmi munkával, anyagi áldo­zatokkal felépített művelődési intézményekre. F. M. ÉVEKIG dolgoztam a köz- művelődésben, nem csoda hát, hogy nyugdíjasként is élénken figyelem a hozzám olyan kö­zeli falusi népművelés min­dennapjait. Nemrégiben hal­lottam egy elméleti kérdések­kel foglalkozó közművelődési szakembertől: a 3000 lakoson aluli községek művelődési ott­honait, könyvtárait nem ér­demes fenntartani. Meglepődtem a kijelentésen, hiszen most, vitatják az érin­tettek és a hozzáértők, szük­ség volt-e a közös községi ta­nácsok kialakítására, a több község határára kiterjedő, összevont mezőgazdasági nagyüzemékre, vagy éppen az iskolák körzetesítésére. Az eredmény — sok helyen — közismert: nem. A magukra maradt településeken a falu lakossága nem él eleven kö­zösségi életet. Innen hamarabb elmennek a fiatalok. Akik ma­radnak, azok pedig üljenek autóbuszra, vonatra, ha éppen kulturális igényük támadna. Ha könyvet akarnak olvasni, várják esőben, szélben a be­zárt művelődési ház előtt a könyvtári autóbuszt. így kerülhet és maradhat egész községek lakossága hát­rányos helyzetben. Olyan fal­vak, amelyekben évtizedekkel előbb eleven közösségi és fej­lődőképes kulturális élet folyt, most alvófalvak. A járási jo­gától két évtizeddel ezelőtt megfosztott vagy területi át­szervezés címén egyszerűen csak lefokozott Aszód a mai napig sem heverte ki a hát­rányait, pedig volt itt erőlkö­dés tegnap is, és van ma is. De maradjunk csak a köz- művelődésnél, melyet szerin­tem éppen napjainkban kel­lene úgy fejleszteni, hogy leg­alább a fiatalság számára ad­ja meg a demokratikus közös­ségi élet lehetőségét (és ha lehet, az öregebbeknek is!). Gondoljuk meg: a Magyaror­szágon található 2800 művelő­dési otthonból 1800 kisebb te­lepülésen működik. Mi legyen velük? Nyugodjunk bele ab­ba, hogy eljárt felettünk az idő? Hévizgyörkön vagy három­négy évig nem volt felelős gazdája a művelődési háznak. Csak messziről irányították. Volt olyan vezető, aki kije­lentette: — minek oda nép­művelő? Elég egy portás, aki kinyit, meg bezár. Most ismét van a háznak gazdája, s akik bejárnak az intézménybe, azok tanúsíthatják: a kedvező Korlátok, akadályok, tilalmak Kapálni egyformán szoktak Hallom, hogy Aszódon és Ikladon is sokan lemond­ják az újságot. Ott, ahol a legtöbb az előfizető. Olya­nok, akik évtizedek óta já­ratják a lapot. Minden el­vesztett olvasót sajnálok. Leginkább azokat a nyug­díjasokat, akik kicsiny jö­vedelmük miatt képtelenek ezek után újságra költeni. Azzal vigasztalják magu­kat, ott a tévé, ott a rá­dió. Tudják persze nagyon jól, gyenge vigasz a rádió és a tévé, hiszen ott a leg­ritkábban beszélnek aszódi és ikladi eseményekről. Ök pedig erre is kíváncsiak lennének. Nem lehetne segíteni a kispénzű időseknek, hogy továbbra is megkaphassák napról napra várt újságju­kat? A kérdésen rágódva a szokásos megoldások ju­tottak az eszembe. Üze­mek, intézmények, társa­dalmi szervezetek, ame­lyek néhány patronált idős embernek ünnepi ajándé­Végszóra Lemondott lapok kul előfizetnének a lapra. Otthoni magányomban gondoltam csak ilyesmire, hiszen biztos vagyok a válaszban, ha bármely ve­zetőnek fölvetném az öt­letet: úgy gondolja, hát annyian akarnak bennün­ket megfejni, nyereségün­ket elvonják, szegények va­gyunk mi is, honnan ven­nénk pénzt az idősek új­ság járaA Hát talán onnan, ahon­nan a díszes karácsonyi és újévi üdvözlő kártyákra. Akármilyen szegény az üzem, társadalmi szervezet, ilyen teljesen fölösleges lapokra futja. Milliókat költenek ezekben a hetek­ben az országban díszes, aranyozott betűs kártyákra. Még drága asztali és fali­naptárakra, mappákra, amelyeket . tekintélyesebb személyiségeknek ajándé­koznak. Megtérül az. mond­ják elrévedezve a vezetők, ilyen apróságok hozzátar­toznak az üzlethez. Egy fenét tartozik hoz­zá, uraim. Most beszéltem egy nyugati országból ha­zatért. gödöllőivel. Azt mondta, semmi trakta nem volt, egy kis kristályvizet szolgáltak föl a tárgyalá­son, ha valakinek torkán akadna a szó, lemoshassa azzal a vízzel. Mégis meg­állapodtak. Mert mindkét félnek érdeke volt megál­lapodni. Vajon hogyan köszöntik egymást ezek a nyugatiak, hiszen ők is kultúrembe- rek. Alighanem szóban, amikor találkoznak. Uram, mondja egyik a másiknak, ha még nem tettem volna, kívánok sikeres évet ön­nek. S nyomban megkez­dik az üzleti tárgyalást. Mert attól remélnek sike­res évet. Nem pedig az üdvözlőkártyától. k. p. FIATALOK csoportjával be­szélgettem a napokban, s a té­ma a szerelem, a házasság volt. Azt vitatták ezek az if­jak, hogy mennyire érvényesül a párválasztásban a fiatalok egyéni akarata. szándéka, vagyis mennyire lehetnek ők. az egymást kiválasztok kez­deményezők és elhatározók, vagy tűrniük kell-e a család akaratát a házasság létrejöt­tében. Hatvan évemmel azt állí­tom, hogy a mai fiatalokat in­tézményesen semmi nem gá­tolja a szabad párválasztás­ban, legfeljebb a családok kí­sérleteznek az akaratuk ér­vényesítésével, s ezt az aka­ratot döntő többségben anya­gi megfontolások, meggondo­lások . táplálják, irányítják. Valamikor is a vagyon volt a házasságkötések jelentős ré­szének a meghatározója — ve­tette közbe a húszéves Bedőcs Tibor, s nem akarta megérte­ni, hogy legalább ekkora ha­tása volt a vallási, felekezeti hovatartozásnak is. Én még hittanórán kötelező olvas­mányként forgattam Kausz József hévízgyörki plébános Mit kell tudni minden kato­likusnak a vegyes házasságról című könyvecskéjét, s láttam szépen induló szerelmeket megsemmisülni, mert a szü­lők nem tudtak megegyezni, hogy az evangélikus menyasz- szon.y menjen-e a katolikus templomba, vagy a katolikus vőlegény az evangélikusba. Ennek a vitának az eldönté­se megelőzte a vagyoni érde­keket is. Természetesen előfordultak vegyes házasságok, de azok tolikus és az evangélikus leány, egyformán vágták a ren­det a katolikus és az evangé­likus legények, de a szerelem­ben már jelentkeztek a tilal­mak. Legmerevebb ebben a kérdésben a katolikus, egyház maradt, s különböző megszorí­tásokat írt elő. A másik feleke- zethe'z tartozó féllel megígér- tette, hogy nem zavarja tár­sa vallási gyakorlatát, a ka­tolikus félnek előírta, hogy igyekszik az élettársát meg­téríteni, és reversalist kért arról, hogy a szülők mindkét nembeli gyermeküket katoli­kus vallásban nevelik. A házasság megkötése után kevesen tartották be ígéretü­ket. Általános gyakorlattá vált, szinte megmásíthatatlan szo­kássá, hogy a lányok az any­juk, a fiúk pedig az apjuk vallását követték. A családo­kon belül ez nem okozott vi­tát, sem pedig ellentéteket, hiszen azt vallották: —mind­annyian egy istent szolgálunk, akár a katolikus, akár az evangélikus Templomban zeng­jük az éneket és mondjuk az imát. Inkább a jobb módúak, a te­hetősebbek idegenkedtek a ve­gyes házasságtól, aminek első­sorban az lehetett az alapja, hogy közülük kerültek ki az egyháztanács, a presbitérium tagjai, vagyis a tisztségvise­lők, ezért ők jobban ragasz­kodtak egyházközségükhöz. A lakosság szegényebb rétegei­hez tartozók könnyebben túl­tették magukat a szigorú elő­írásokon. NEM LENNE érdektelen egyszer részletesen is megis­merni néhány vegyes házasság történetét. A régi falu eddig eléggé zárt és kevéssé ismert világába nyernénk ezzel bete­kintést. Fercsik Mihály ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), jelentős részében felfedezhető volt, hogy a vagyonosabb, a tehetősebb fél akarata érvé­nyesült. A szegény lány követ­te a gazdagabb kérőt Vagy fordítva. Beszélgetőtársaim megmo­solyogtak, és egységesen ál­lították, hogy eltúlzom a val­lási hovatartozás szerepét az egykori házasságkötésekben. Nem vitatkoztam, bár öt éve sincs még annak, amikor a különböző felekezethez való tartozásuk miatt kellett szét­válniuk az igazán egymáshoz illő fiataloknak. Ismétlem, hogy nem szaporítottam a szót, de elhatároztam, köze­lebbről is utánajárok ennek a kérdésnek, hiszen ez is hozzá­tartozik a régi falu szokásvi­lágához. Nálunk 1894-ig kötelező volt az egyházi házasság, majd ezután az állami vált kötele­zővé, és az egyházi csak meg­engedett házassági forma ma­radt. Régen tehát a házasság megkötése és a vele kapcso­latban keletkezett vitás kér­dések eldöntése az egyházak hatáskörébe tartozott. Az egy­ház szabta meg a házassági korlátokat, az akadályokat és a tilalmakat. Éppen ez a kö­rülmény, hogy a házasság problémái egyházi hatáskörbe tartoztak, megnehezítette a két különböző egyházhoz tar­tozó személy házasságkötését. Azokban a községekben, ahol á lakosság azonos vallá- , sú volt, nem jelentett ez ak- . kora gondot, feszültséget, mint ott, ahol két, esetleg há­rom felekezet hívei éltek együtt. Igaz, az uraság táblá­ján egyformán kapált a ka- -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom