Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
4 1988. DECEMBER 27.. KEDD A zenél egész lényünkkel halljuk Szakmám és örömöm Szerény címet adhatnánk a beszélgetésnek: variációk egy témára. A téma a zene, az orgonamuzsika. A beszélgetőpartner Lehotka Gábor orgonaművész, a Zenekadémia tanára, az Országos Filharmónia szólistája. Színhely a Zene- akadémia kupolaterme, amely egyben az orgona tanszakosok egyik tanterme. A hangszer most hallgat: az imént elméleti óra ért véget. \ SZÍNHÁZI LEVÉL Doktor Zsivago Pesten Hirtling István (Zsivago) és Kováts Adél (Tonya) a Doktor Zsivago egyik jelenetében (Kiss Árpád felvétele) A Teátrum kiűzetése Új köntösben a Fő tér Megkezdődött Szentendrén a Fő tér és a Görög utca rekonstrukciója. A város hangulatát meghatározó, teljes műemléki védelem alatt álló épületek és házak az utóbbi években megkoptak, vakolatuk omladozik. Ezért a helyi tanács úgy döntött, hogy a rekonstrukció tovább nem halasztható. Ennek első lépéseként került sor a Szentendrei Képtár tatarozására. Gondot okoz, hogy a Fő téri épületek 90 százaléka magánkézben van, így a házak homlokzatának rendbe hozataláról a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk. Erre a tanács a lakókat jelkérte. Felújításra vár a Fő tér ékessége, a pestiskereszt is, amelyet 1763-ban a szerb kereskedő társaság emelt abból az alkalomból, hogy a nagy járvány a települést elkerülte. A tervek szerint a kovácsoltvas kerítést eredeti szépségében fogják helyreállítani 1990- re. A Fő tér rekonstrukciója során a Teátrum építményének további sorsáról is dönteni kell; a városi tanács legutóbbi ülésén úgy határoztak, hogy a teret csúfító, a közlekedést nehezítő nézőtéri vasszerkezetet ezentúl nem állítják jel. Független hetilap TÉR-KEP Tér-ikép címmel új hetilap első száma jelent meg Szombathelyen. A Rádiusz Kisszövetkezet kiadásában napvilágot látott újság az impresz- szumban független nyugatmagyarországi hetilapnak nevezi magát. A 32 oldalas Tér-kép 25 ezer példányban jelent meg, ebből ötezret Ausztriában és Szlovéniában terjesztenek, míg a hazai olvasók Vas és Győr-Sop- ron megyében, valamint az ország nagyobb városaiban vásárolhatják meg a lapot. Az első szám egyebek mellett közli a Hankiss Elemér szociológussal folytatott beszélgetés szövegét a magyar társadalomban tapasztalható korrupciós jelenségekről. Sin- kovits Imre a cserkészetről mondja el véleményét, cikk foglalkozik a műszaki határzár tervezett megszüntetésének körülményeivel, s nyilatkozott a lapnak Mezey György is. Lehotka Gábor orgonamű- v.ész úgy vélekedett: az ember elválaszthatatlan része a zene, amelyről csak fenséges szavakkal lehet szólni. Mióta művészetek vannak, létezik, s nem is fog elmúlni. Abban, hogy ez így legyen, tevékeny részes ő is — apró gyermekkora óta, mióta élete célját s hozzá hangszerét, az orgonát választotta. • Milyen esztendő maradt a művész, tanár, zeneszerző mögött? — Tevékeny és eseményekben bővelkedő. Hangversenyeztem az NSZK-ban több helyen és több ízben. Csodálatos hangú, régi és új szép orgonákat szólaltathattam meg. Sikerült ősszel megszervezni, hogy az orgonahangversenyek színhelyén a művészet egy másik ága, a fotó is bemutatkozhasson, ugyanis ezt testvérem, László műveli elismerten magas fokon. Érdekes ihletésű, sajátos képeit mindenütt elismeréssel fogadták. Szerepeltem Franciaországban és természetesen itthon, meglehetősen sokszor. Huszonöt éves zenei pályafutásom alatt ilyen fellépéssel teli esztendőm még nem volt. A Zeneakadémián a nyáron tartottuk meg művészi pályám jubileumi hangversenyét. Számomra ez volt az esztendő egyik legszebb ajándéka. • Amelyhez jűzödik a többi is. — Igen. Tényleg, hogy csak epizódokat emeljünk ki a sorból: mint tanárnak, tanítványaim sikere adott örömöt. Az őszi nemzetközi Bach orgonaversenyen második lett Almásy László Attila, negyedik Bednarik Anasztázia, aki most a váci zeneiskolában tanít. Mögöttem maradt egy hanglemezfelvétel: a váci ferencesek templomában készült, a Budapesti vonósok közreműködésével Haydn orgonaversenyeit vettük fel. Jól- sikerült, megtakarítottunk egy felvételi napot és a pótnapot sem vettük igénybe. Amíg az előző évekre egy-egy saját mű komponálása volt jellemző, a most mögöttünk maradó évben hármat írtam. Tavasszal készült Prelúdium, korái és júga Silbermann- orgonára, kora nyárra fejeztem be a Vas megyei jáki templomnak szánt Jáki misét. Ennek megkomponálását Vendrő György apát úr kérte. Mostanában készült el a Barokk szonáta orgonára és trombitára. A jelek szerint ezt 1989-ben > mutatjuk be Nagy Major Zsolt zeneakadémiai hallgatóval. Neki szántam. Szerepeltünk együtt többször és nagyszerű trombitásnak bizonyul ez az erdélyi származású fiatalember. • Csodálatos dolog, ha az ember számára kedvenc hangszere a kenyér- adója, kötelessége, kedvtelése. — A művészi tevékenységnek kedvtelésből és örömérzetből kell fakadnia. Ha nem így alakul, azt kell mondanom, hogy a művész talán nem is igazán művész. Szeretek emellett olvasni, múzeumokba járni, szeretem a sportot, a rendszeres futás az életemhez tartozik. — Az orgona valóban szakmám, örömöm a hangjától a legkisebb részecskéjéig. A munkát és a kikapcsolódást egymagában jelenti. Például szép feladat és csodálatos élmény, ha az ember egy hangszer megszületésének a részese lehet. A váci zeneiskolának már egy olyan orgonája van, amelyet a patinás múltú drezdai Jehmlich cég épített. Hogy ez volt az első ilyen hangszer, nem véletlen. Lehotka Gábor váci, most is ott lakik, onnan jár munkahelyeire. — Márciusban Szekszár- don, a Művészetek Házában adunk át űjabb Jehmlich orgonát. Csodálatos környezetben, kifogástalan akusztikai körülmények között fog megszólalni. Az épület valamikor zsinagóga volt, valódi jó templomi akusztikával rendelkezik. Tulajdonképpen ezáltal Szekszárdon valósul meg egy régebbi tervem. Szovjetunióbeli hangversenyeimről hoztam haza az ötletet és szerettem volna megvalósítani. • Templomból koncertterem ... — No igen, ez az! Ott tapasztaltam ezt. Több templom ott koncertteremmé változott, amelyekben csodálatos hangszerek voltak és a zenekari koncertek, szólóestek, orgonahangversenyek mellett ugyanitt egyúttal — vagy a zenei rendezvényeken kívül is — képzőművészeti kiállításokat tartottak. A művészetek találkozása ez: amint a zenei, képi, tárgyi kifejezés testet- lelket öltött egy helyen. Csodálatos benyomást keltett! Szekszárdon ez történik. Az építőművészet, a képzőművészet és a zene ily módon egybefonódik. A szűkös anyagi lehetőségek megkötik, hogy egyáltalán gondolhassunk a következő években is újabb orgonák terveztetésére, építtetésére. De Kecskemét például már megrendelt egy gyakorló orgonát, ott szakiskolai orgonatanítás lesz. Volt növendékem, Révész László abban a városban munkálkodik. A tervek szerint 1993-ra készülne el a drezdai cég kivitelezésében Nyírbátorban egy csodálatos gótikus műemlék templomban egy újabb orgona. • Az orgona készítése, vagy készíttetése foglalkoztatja? — Lehet, az orgonával kapcsolatban mi, orgonisták sok mindenhez értünk, elvégre ezt csináljuk gyermekkorunktól. De ettől nem leszünk orgonaépítők. A szakértőséget úgy határoznám meg, hogy az embernek el kell döntenie, melyik céghez fordul, a cégnek pedig saját magát kell adnia. Amikor orgonaépítőt választunk, az jelöli a munka kivitelezésének, műhelyfogásainak és stílusának megválasztását is. A Jehmlich cég a Silbermann-hagyományokat őrzi, folytatja, immár száz- nyolcvan esztendeje orgonakészítők. • Nálunk az orgonamuzsikát a hagyományok a templomokhoz kapcsolják. Most kezd átváltani itthon művelődési intézményekbe. Szeretném megkérdezni: kell a hit ehhez a zenéhez? — A hit szót itt nem használnám, inkább meggyőződést mondanék. Az emberek a művészethez való viszonyukban a szellem termékét keresik és a zene ez; szólaljon meg bármely hangszeren. A művészet, így maga a zene is, ugyanúgy formál, átalakítja az embert, hat rá, mint minden, amit nevelési célzattal az iskolában, az életben elé tárnak, tudtára adnak. Ha templomban zeng fel egy magas színvonalú, nemritkán hangszernek is műemlék orgona hangja, zúgjon ott, teljesítse a funkcióját. Koncerttermekbe is azért kell magas színvonalú hangszereket építtetni, mert oda az emberek a zene kedvéért mennek. Lehotka Gábor számára az esztendő szereplésekkel fejeződött be. Miskolcon karácsonyi hangversenye hangzott el. A Zeneakadémián a Kodály- est orgonistája volt, csodálatos Kodály-műveket szólaltatott meg: a 114. genfi zsoltárt, a Pangue linguát és a Landes orgonát. Fontos epizód volt a karácsonyi tv-sze- replés: a Három kívánság című műsorban egy kisgyerek az ország messzi csücskéből vele szeretett volna találkozni, együtt orgonálni. Örömmel készült erre a meglepetés-beszélgetésre, amely igazán jól sikerült, illett a karácsonyünnep hangulatához. • S ha kérdeznénk, hogyan készül az új esztendőre, mit válaszolna? — A jövőről ritkán szoktunk szólni, hiszen teljességgel biztos csak akkor lesz minden, amikor múlttá változik. Szóval, szeretnék majd erre is kellemesen emlékezni. E. K. Az esztendő, melynek utolsó napjait morzsolgatjuk, valamikor talán arról lesz nevezetes az irodalom és a művészetek annaleselben (a rómaiak így nevezték az esztendő eseményeit megörökítő évkönyveket), hogy számos, eleddig tiltott gyümölcsöt ízlel- tetett meg velünk. Eltiltott, kiátkozott, megjelenni nem engedett, kinyomtatott, de raktárak mélyére süllyesztett, határainkon kívül már hozzáférhetővé vált, vagy idegen nyelvű (angol, német stb.) kiadásokban közzétett könyvek és filmek sora jutott el hozzánk. Ebbe a sorba kerültek magyar művek is, Illyés Gyula Szellem és erőszak című kis tanulmánykötetétől (mely 1978-ban kinyomtatva, készen állt, csak épp könyvárusi forgalomba jutni nem engedték) Lengyel József Szembesítéséig (amely, mint az író naplójegyzeteiből tudjuk, 1966 februárjának első napjaiban már.készen volt, de csak most jelenhetett meg). S ugyanitt foglaltak helyet a külföldi tiltások, Milan Kündern 1968-ban kiadott, terjesztésre is engedett Tréfa című regényétől (melyet aztán villámgyorsan visszavontak, de nem zúztak be, hanem raktározták, s így most — az eredeti, 27 Ft-os árat 57 Ft-os címkével átragasztva — gyakorlatilag új könyvként kaptunk kézbe), Anatoli} Ribakov Az Arbat gyermekei című regényéig (mely a Szovjet Irodalom ez évi teljes 7. és 8. számában jelent meg, nagyjából egy évvel a Druzsba Narodov című folyóirat orosz nyelvű közlése, s huszonegy évvel a megírása után). A legkívánatosabb tiltott gyümölcs azonban valószínűleg egy legendás könyv volt, melynek történetét, a körülötte kialakult (kialakított) szomorú hercehurcát sokan jól ismerték olyanok is, akik magát a könyvet nem olvasták (mert nem olvashatták, nem tudván sem nagy nyugati nyelveket, sem az oroszt, mert esetleg angolul, olaszul, németül, de — nem szovjet kiadású — orosz nyelvű példányt forgatva, megismerhették volna). Borisz Paszternák Doktor Zsivago című regényéről van szó. Az érdeklődő olvasó sok információt tudhatott erről a könyvről. Tudhatta, hogy Paszternalc évekig írta. Hogy megjelenését nem engedték. Hogy a kézirat kijutott külföldre, s ott (Olaszországban) megjelent. Hogy az író megkapta érte (s addigi életművéért) a Nobel-díjat, de ezt („önként", egy azóta nyilvánosságra került levél kíséretében) visszautasította. Hogy Hruscsov úgy „átkozta ki" a regényt és Paszternákot is, hogy a könyvet nem is olvasta. (Majd csak évek múlva lapozza át, Tito vendégeként, s tőle megkapva, Brioni szigetén a művet, s jelenti ki, hogy félretájékoztatták az ügyben). Tudhatta az olvasó, hogy a regényből a 60-as évek elején hollywoodi szuperprodukció készült, de a filmet nem láthatta, legfeljebb a zenéjét ismerte, mert azt minden zenés presszóban zon- gorázta a helyi Cziffra György. Aztán, a szovjetunióbeli megjelenés nyomán, itthon is megtörtént az áttörés. A nem olcsó (120, illetve 150 Ft-ba kerülő) könyvek iránt eleinte hatalmas érdeklődés nyilvánult meg, érthetően. A botrányillatú könyvet sokan akarták olvasni. Aztán nagyon valószínű, hogy a legtöbb vásárló csalódottan tette le a bő hatszáz oldalas kötetet, anélkül, hogy végigolvasta volna. Miért csalódtak? Mert mást vártak. Az előzetes hírek szerint, s tán a film (meg a filmzene) ismeretében sokan egy szép, romantikus love storyt reméltek. Mások a forradalom és polgárháború éveinek kemény, leleplező kritikáját, kulissza- titkokat feltáró intimitásokat, netán a sztálini idők törvénysértéseinek a krónikáját szerették volna olvasni. Nos a Doktor Zsivago ezeknek a várakozásoknak nem felelt meg. Paszternák regényében tulajdonképpen nincs semmiféle leleplezés. A love story sem az álomgyárak receptje szerint „működik", és fordulatos, izgalmas történetet, pergő, olvasmányos cselekményvezetést sem kapunk. Kapunk ellenben egy mélyen filozofikus, mélyen humánus jellem- és állapotrajzot egy orosz értelmiségiről, aki orvosnak tanul, de költő is (a könyv 17., utolsó része, Jurij Zsivago versei cím alatt, mintegy negyven oldalon, huszonhat pompás Paszternak- verset közöl, ezzel is nyomatékosává: itt, ha tág értelemben is, önéletrajzi műről van szó). Ez a Zsivago doktor egyben. az orosz értelmiség egy nagy csoportjának a képviselője is. Azoké, akiknek az útja kétfelé ágazott egy döntő ponton: vagy a forradalom mellé álltak, aktívan küzdve, vezetőként, vagy elhúzódtak, mert nem tudtak azonosulni sem a cári idők Oroszországával, sem az új Oroszországot nem merték vállalni, mert féltett humánus eszméiket látták veszélyben forogni. Zsivago változatos, hányódó élete, sorsának kanyargói, s az is,'hogy két teljesen különböző nőhöz kötik az érzelmei, ennek az értelmiségnek a hányódását, útkeresését, felörlő- dését példázzák. Elmélkedések, viták, filozofálások, lírai természetábrázolások és belső monológok teszik ki a könyv jelentős részét, s ezek miatt a Doktor Zsivago (vagy a könyvek magyar szórendje szerint: Zsivago doktor) nem könnyű olvasmány. A Nemzeti Színházban most bemutatott dramatizálás (mely a szolnoki előadás szövegére és megoldásaira épül, s a dramatizáló és rendező most is Szikora János) szükségszerűen csak vázlat lehet, illetve, a regény egyfajta olvasatát ülteti színpadra, kiemel néhány fontos cselekménypontot, s a legfontosabb szereplők köré csoportosítja a történetet. E színi változat lényege: Zsivago az emberi értékeket őrző és kereső ember alakjaként sodródik a történelemben, s bukik el, mert a történelemnek nincs ideje (s szüksége sem) erre a humán értelmiségi típusra. És innen szemlélve, ez a pesti Zsivago nagyon is kortársunknak tűnik. Takács István REFLEKTOR — GÖD. Ahogyan egy-egy bizonyos cigarettafajtára, jobb esetben édességfélére rászokik az ember, ugyanúgy van a műsor- kínálattal a televiziónéző is. Ha belekap egy újonnan útnak indított sorozatba, lehetőleg odatelepszik készüléke elé az esedékes adásnapokon, s ha valamely politikai vagy kulturális magazin megtetszik neki, hát képletes értelemben arra is bérletet vált. Kétség nem férhet hozzá, hogy a néhány esztendeje II- kei Csaba vezetésével megif- jított Űj Reflektor Magazin ezek közé tartozik. Egyszerűen azért, mert nagyon emberközeli, nagyon gyakorlatias, és ami a legfőbb, igen szókimondó. Legutóbb is őszinte örömmel tapasztalhattuk, hogy a szóban forgó érdekvédelmi folyóirat színvonala nem esik, hanem változatlanul önmaga tisztes mércéjéhez igazodik. Akadt ebben az összeállításban nyilvános tanácstagi szembesítés ugyanúgy, mint egy jó ötlet a Miskolcra utazóknak, akik ha nem az észak-magyarországi iparvárosig veszik meg a vonatjegyet, hanem Kassáig, nos, akkor 150 forint helyett alig 103-ért is használhatják az expresszi. Kedves kis anomália — hümmöghe- tett az előfizető e díjszabás- tételi furcsaság hallatán. Hanem ami miatt az Üj Reflektor Magazin legutóbbi számát ebben a rovatban szóba hoztuk, az egy Pest megyei — egészen pontosan gödi — ügy. Itt, a főváros szomszédságában bukkantak rá ugyanis e műsor jó szimatú riporterei arra a lehetetlenségre, hogy bizonyos építőipari cégek még a Legfelsőbb Bírósággal is szembeszegülhetnek. Van ugyanis egyrészt a helybéli Egészségügyi Gyermekotthon, ahol köztudomásúan tes- tileg-lelkileg nem egészen ép gyerekeket nevelnek, s amely humanitárius intézmény mintegy négy éve folyamatosan beázik, és van másrészt a szörnyű nevű ORSZAK (ha nem tévedünk, az Országos Szakipari Vállalat), amely egyszerűen nem hajlandó újra befedni a csapadéknak ellenállni képtelen tetőt. Perre per, ítéletre Ítélet, de igazi újraépítés helyett mindig csak tol- dozgatnak, foltozgatnak. A szép és új épület pedig egyre pusztul. Immár — mint írtuk — a Legfelsőbb Bíróság is az érdemi beavatkozás mellett voksolt, ám az ORSZAK (és néhány más, nevén itt nem nevezett társa) egyszerűen fittyet hány a verdiktre. Hogy meddig teheti ezt, nos, reméljük, majd erről ismét beszámol a valóban nagyon jól villogó Űj Reflektor Magazin. TELEFERE. Már-már karácsonyi kedéllyel, a nagy békesség és az általános szeretet jegyében rögzítődött Vit- ray Tamás közkedvelt sorozatának, a Teleferének legutóbbi száma. Csupa lelkes és kedves embert ismerhettünk meg benne — kezdve az állatorvosi tudományok professzorából humángyógyásszá avanzsált mész- és csontszakértővel, folytatva a Hősök visszatérnek című világverseny tatabányai résztvevőjével, ezzel az igazán amatőr sportemberrel, és befejezve azzal a két nem magyar magyarral, aki orvostanhallgatóként, illetve énekinasként itt, Budapesten került össze a világ nagy csodájára és mindkettőjük örömére. Közben pedig még egy pulóver is megköttetett odalent a nézőtéren, mintegy sajátos rekordként és természetesen karácsonyi ajándékként. Nagy- jában-egészében így festett ez a mustra, s de jó így, tényleg a családiasság melegével, a csöndes jókedvnek manapság oly ritkamadár-humorával örvendeztette meg a nézőt... Akácz László
